Egyenlőség, 1924 (43. évfolyam, 1-51. szám)

1924-03-01 / 9. szám

8.3 oldal • Amerre a gyászmenet elhaladt,, a zsidó ’kereskedők üzletei mindenütt zárva voltak, de sok keresztény kereskedő■ is lehúzta a boltvédőket. A halottas kocsi után automo­bilok hosszú ■sora kígyózott. A Népszínház előtti téren kezdett osztani a sokaság,­­lel­­kébe zárva dr. Adler Illés soha el nem múló, drága emlékét. ד A teslaetet nem A gyászmenet még csak a nagykörút sar­­­kán volt, amikor autón, kocsin és villamo­­son egyre érkeztek már az elhunyt tisztelői és a hívők a temetőbe. A hitközség külön­­karszalagos rendezőket bízott meg a rend­bentartásának nehéz munkájával. A rákosi temető csontkeményre fagyott földjén szé­­znem arcú, kisirt szemű emberek mondot- tak el megható részleteket az elhunyt nagy férfiú életéből. Mindenki sajnálta, mindenki siratta őt. A gyászszertartás Három óra elmúlt, amikor a gyalulatlan, egyszerű deszkakoporsót a szertartási terem ravatalára helyezték és fekete gyászlepellel borították be. A ravatal jobboldalán a gyászba borult zokogó özvegy és a család tagjai foglaltak helyet, baloldalon pedig a fővárosi és vidéki lelkészek, valamint a hit­­község elöljáróságának tagjai ültek. A szer­­tartási termet zsúfolásig megtöltötte a gyá­­szóló közönség, de a terem előtt is Adler Illés tisztelőinek beláthatatlan tömege várta jk szertartás kezdetét. Lobogtak az égő gyertyák, amikor a siri csendben Abrahamson főkántor és a tizen­­hattagú kórus elénekelte a Siviszi kezdetű gyászéneket. Tol az Óceánról A megrázó kórus után dr. Zahler Emil, a IX. kerületi teanploankörzet elnöke lépett a ravatalhoz. Az igaz barát, a lelkes munkatárs, — mondotta­­könnyes szemekkel, a zokogástól naey-t megcsikló hangon, — a hűséges úti­­társ, ki Téged oly messze nagy útra, az Óceánon túlra k­isért el, jött ide, hogy el­­kisérjen utolsó utadra is. Annak a Páva­ utcai templomkörzetne­k a nevében szólok itt,­­amelynek templomát néhány héttel ezelőtt Te áldottad meg és Te szentelted fel. De búcsúzom tőled a VIII—IX. ker. Nőegylet ’50 a Magyar Zsidóegyesület nevében is. És búcsút mondok annak a sok-sok ezer ame׳־ rikai magyar zsidó testvérnek nevében is, akik hónapokon keresztül rajongó szeretet­­tel hallgattak és becsültek Tégedet. — Gyönyörű alakod, zengzedes szónoki.í­­ród, édes aj­akad nincsen már többé. Meg­ Mi a szived, amely gyönge volt, hiszen jó­­ságát pazaroltad mindenkire. — Drága halottunk, menj utadra. Pihenjen meg a Te sokat fáradott és sokat szemve­­dett tested. A magyar zsidóság hálás szere­­tete a lelkébe zár és ez a szeretet a magyar zsidóság lelkébe zárja azokat is, akiket Te *gérettél. Fogadjuk itt, hogy a Te özvegyed­­ mi özvegyünk és a Te árváid a mi ár­­váin­k... Utolsó szavait hangos zokogással fejezd be Zahler Emil és beszéde végén megeredt szeméből a könnyek árja. ״ Elhoztuk az Anyának nagy fiát../4 Mamics Sámuel rabbi lépett most a szó- székre és a család nevében búcsúztatta el őt. — Megdicsőült drága jó Anyánk , elhoztuk ide a Te fiadat. Akin rajongó imádattal csüngtél életedben és aki nélkül nem tudtál­ meglenni halálodban sem. Ti az örökkévaló­ Ságban egyesültök de mi véres veszteséget szenvedtünk. A mi drága halottunk nem­­csak a mi veszteségünk, hanem siratja őt egész Izrael. A mi veszteségünk kettős : ״ Izrael fejét si­­ratjuk és családunk büszkeségét gyászoljuk.״ A megrendítő hatású búcsúzó után Rosen­­berg Ármin rabbi búcsúzott el megindító melegséggel Adler Illés főrabbitól, akiben a Jóság ég a $xiv fáradhatatlan apostolát siratta* »Adler Illés birodalma‘* Grün­feld Samu mondott ezután utolsó Istenhozzád-ot az Áhávász Réim nevében. ־' — Közkórházakban ápolt szegény zsidó hittestvéreink — mondotta — talán nem is tudjátok, mily súlyos csapás ért benneteket. Meghalt gondos Atyátok, Adler Illés főrabbi, az ״ Ahávász Réim" felébaráti szeretet egylet országos nevű egyházi elnöke. Jóságos ar­­cát nem látjátok többé, zengzetes szavát nem halljátok már. Lesz-e valaki e földön, ki hozzá hasonló lánglélekkel, szivének min­­den rezgését lat­ba veti, hogy betegségben sínylődő zsidó hittestvéreinknek rituális táp- játékot és «׳ esélyt előteremtsen ? ... — Adler Illés birodalma a jó zsidók és jó emberek birodalma volt. Isten küldötte volt, kinek nyomában áldás és jótékonyság ’ fa­­kadt. — Szegény betegeink nevében mondok neked köszönetet és Isten hozzádot. Engedd meg, hogy Grünfeld Samu, a jó barát né­­hány szót szóljon hozzád. A jótékonyság oltáránál találkoztunk össze. Ott tanultalak meg­becsülni és szeretni. Fáj a lelkem, sa­­jog a szívem, hogy a jó Isteni kifürkészhet­­len akaratából még hosszú évtizedekig nem lehettem hálás neked, érd­eme dél­ül reám­ban­zárolt barátságodért. Nagy adósságomnak törlesztését­­ szebb időkre kell hagynom. Fo­­gadom­ azonban, hogy családodat Szivembe zártam és jó és balsorsban egyaránt osztozni fogok velük. Te drága barátom : 'Adler-Ill­ést Isten veled ! A nyitott sírnál . ■ . ־•­­ ■ ■y ־ A kórus elénekli a ״ Hacur tómid’-ot, az-@ után a gyászoló közönség vállára veszi aj koporsók A példás rend most kissé felbont­­lik: mindenki vinni akarja Adler Illést utolsó útjára. Vagy ötven ember viszi aj koporsót és boldog az, akinek keze a gyalus­latlan deszkához érhet És megindul a gyászolók serege... Feketéllik a gödör, ahol Adler Illés nyu­­govóra tér. Mellette nemirég hántolt sir, új fejfán felírás: ״ Itt nyugszik Adler Sándor­!­né, paksi főrabbi neje." Anya és gyermeke, egymás mellé kerültek. Egymás mellett vol­t­­ak az életben mindig, egymás mellé kerül­tek a halálban is. ... A koporsót leengedik a sírgödörbe, a pesti rabbinátus tagjai a nyitott sírnál könyö­nyes szemekkel kaddist mondanak, az öz­í­vegy szive­tlépően zokog, a kőkeményre fan­gyott rögök hangos zuhanással csapódnak­ a koporsó deszkájához, összekulcsolt kezűs emberek állanak könnyes szemekkel az ürek­nél, pár perc még, a megfagyott agyag las­­san betölti a gödröt, majd halommá dom­­borul és — Adler Illés porhüvelye átadatott­ az anyaföldnek. ..’,.Sy י • י״'י:££.,ל *warn־ ÉGVE NXÖSÉC ;׳.•■יי.:; י í^;:■ ■■í:· „1;״׳:׳.־’'"־״ 4" -•.—׳••:'■tó‘ ,די- W•;. v ״די•־.;׳:׳־:׳. ; ׳״׳/■'•׳•״'י ר;• ••־.>' •1••■ ׳ .ס*,.■..... .׳: ׳'••יי’'.'{”.:׳;. : .׳- ■י : //.׳;• י •'־■•:־י .'.־.ד■ • ■ י .י ’• ׳• י• .* .. A részvét Szinte határtalan, mély részvét nyilatkozik meg dr. Adler Illés főrabbi elhunyta alkal­mából országszerte, a társadalom legszéle­sebb rétegeiben. A gyászházban egymásnál adják a kilincset a megboldogult főpaj nagyszámú tisztelői, hívei, barátai. József kir. hercegen kívül, akinek a mélyen saj­­tolt családhoz­ intézett meleghangú levele már múlt számunkban közöltük, újabban ré­­szint személyesen, részint levélben adtak ki­­fejezést részvétüknek : dr. Vázsonyi Vilmos és neje, dr. Lederer Sándor hitk. elnök, dr Fischer Gyula és dr. Hevesi Simon főrabbik Feldmann Mózes, dr. Farkas József, Gross József, dr. Groszmann Zsigmond, Rosenberg Ármin, dr. Weisz Miksa, dr. Weisz Sámuel pesti rabbik, dr. Adler Vilmos hatvani, dr Heves Kornél szolnoki, Lebovics József má■ gócsi rabbik, a székesfehérvári orthodox fő■ rabbi és majdnem valmennyi nagy vidéki zsidó pap, orthodoxok, statusquo és neológ hitközség­­beli, kifejezést adott a, súlyos veszteség ér­­zetének, amely dr. Adler Illés halálával nemcsak családját, de az egész zsidóságot érte. Az elhunyt rengeteg személyes isme­­rősén kívü­l kondoleáltak még a pesti izr. h­itközség összes elöljárói, a Rombach-utca templomelöljárók, dr. Blum Ödön, dr Hajdú Marcell és dr. Zahler Emil körzeti elnökök, dr. Szabolcsi Lajos főszerkesztő, Székely Ferenc, Stein Emil, Wertheimer Adolf, dr. Szemere, Schlanger Mór bank­­igazgatók,­­Sch­warcz Jakab tőzsdetanácsos, dr. Alapi Henrik és dr. Rosenák Miksa orvostanárok, Márkus Zsigmond, keresk. tanácsos, Vázsonyi János, a budapesti Vill. és IX. templomkörzet elöljárósága, a pesti Chevra Kadisa nevében Arányi Ignác el­­nökhelyettes és dr. Endrei Simon főtitkár, az Orsz. Rabbiképző Intézet nevében dr. Blau Lajos rektor és dr. Klein Miksa, a Pesti Izr. Nőegylet nevében Deutsch Antalné elnök­ és Breuer Ármin titkár, a Mikéje ne­­vében Fellner Leó szakoszt. elnök, Klein Gyuláné társelnök és Benedek Ábrahám titkár, a Wechselmann Vakok Intézete ne­­vében Leszlauer Gyula elnök és Adler Si­­mon igazgató, az Omike nevében dr. Baracs Marcell elnök, dr. Hevesi Simon társelnök, dr. budai Goldberger Leó és dr. Wittmann­ Mórné Mensa-elnökök, a Fővárosi Szegény, Gyermekkert Egylet nevében Molnár Frigyes elnök és Csillag Máté igazgató, a budapesti Sze-­­fard-imaház nevében Cser Albert lenök és Cser Nándor titkár, az óbudai izr. hitközségi nevében dr. Vörösváry Miklós elnök és­ Varese József titkár, a Kézműiparosok és Kereskedők Országos Szövetsége nevében Rózsa Gyula elnök és Beke Kádas József titkár, az újpesti izr. hitközség nevében dr.­ Kálmán Ödön elnök és dr. Lichtmann Mór titkár, az újpesti Chevra Kadisa nevében Arányi Adolf elnök. Küldöttségileg fejezték­ ki részvétüket a pesti Ch­evra Kadisa, a pesti orth. nőegylet, a III., V., VIII., VIII. és IX. kerületi nőegyletek, az Écz Chaju­ki orthodox egyesület, a békésgyulai, kiskun-­ félegyházai, óbudai, paksi és ercsi-i hitköz-׳ ségek. Rendkívül impozánsan nyilatkozott meg orthodox testvéreink részvéte. Adler Illés főrabbi a magyar ortho­­doxok körében tudvalévően mindig nagy­ népszerűségnek, tiszteletnek és közbeeső­lés-­ nek örvendett. A magyar orthodoxia vezetői férfiai intim érintkezésben állottak vele é­­ nagyrabecsülték. Végtisztességén az ortho­­doxia hivatalosan képviseltette magát. Az, Orsz. Orbh. Központi Bizottság részéről Frankl Adolf elnök, Nartstein Lajos elnöki tanár­csős és Koréin Dezső, a budapesti orth. Rab­­binátus képviseletében Reich Koppel főrabbi­ gyengélkedése folytán Steif Jonatán rabbi,­ a budapesti orth. hitközség részéről óbudai Freudiger Lipót elnök, Deutsch Géza alel-­ nök, Schlesinger József kultuszelöljáró, a budapesti orthodox Chevra Kadisa nevében Deutsch Vilmos, Schlesinger Adolf elöljárók­ és dr. Abrahamsohn főtitkár, az Orsz. Bikur Chalim Egyesület képviseletében dr. Sebes­­tyén Antal elnök és dr. Rakonitz Dezső­ ügyész jelentek meg a temetésen. Megkapó­ erővel jut kifejezésre a zsidó intézmények gyásza is. A Központi Zsidó Diáksegítő Bizottság csütörtökön este fél 7 órak­­or tartott ülésén dr. Hevesi Simon főrabbi meghatottan r end­­­ekezett meg dr. Adler ■Illéa főrabbi halált

Next