Egyenlőség, 1926. január-június (45. évfolyam, 1-26. szám)
1926-01-02 / 1. szám
2. oldal ünnepélyesen, önérzetesen és erélyesen szögezték le a magyar zsidóság álláspontját, azonban csak első lépés volt, ezt követni kell annak, hogy megszervezzük a küzdelmet és kialakítsuk a numerus clausus ellen folyó harcnak azt a frontját, mely a zsidóság politikai harcosain kezdődik és az emigrált zsidó diákság külföldi diákszobáin végződik. Az antiszemitizmustól kell tanulnunk ezen a téren és valamiképen náluk, a numerus clausus ellen intézett minden politikai támadást és nyomást az ifjúságnak valamely segítő akciója kíséri, úgy nekünk is, amikor új harcot indítunka numerus clausus ellen, legelsősorban diákságunkra kell gondolnunk. Két dokumentum fekszik előttünk, mely a numerus clausus legutóbbi vitájára vonatkozik és annak következményeit megvilágítja. Első: az Új Nemzedék karácsonyi száma, melyben Klebelsberg Kunó gróf közoktatásügyi miniszter, aki immár következetesen mindinkább jobbfelé fordul, kijelenti, hogy egy millió arany-korona állami segélyt kíván a keresztény diákság támogatására juttatni. Ez a nyilatkozat annyit jelent, hogy a miniszter 10 és félmilliárdot akar felhasználni olyan pénzekből, melyek-ben halálba görnyedt, verejtékesen dolgozó és megalázott zsidók adófillérei is szerepelnek. Ehhez az akcióhoz csak az a megjegyzésünk, hogy amennyiben az megvalósul, úgy ezen a téren is azt kívánjuk, hogy a legszigorúbb numerus clausus érvényesüljön. Mert 1 ha az egyetemi törvény a tanulásban 5 százalékra határolja a zsidó egyetemi hallgatók felvételi korlátját, úgy legalább is azt kívánhatjuk, hogy az egyetemi ifjúság részére juttatott segélyből szintén legalább 5 százalék, vagyis jelen esetben 700 millió korona a zsidó tanuló ifjúság javára essék.A másik dokumentum Vajda Vojvoda Sándornak a nyilatkozata, aki kijelenti, hogy Klebelsberg Kunó grófnak nagy genfi sikere a román kor- Hiányra, is bátorítóan fog halni és meg fogja őt erősíteni abban a törékvesében, hogy a numerus clausus a romániai egyetemeken is hasonló formában megvalósulhasson. Íme, ez a nyilatkozat, mintegy végszóra reávilágít a francia és angol zsidóság akciójának rugóira és mintegy igazolni látszik a külföldi zsidóság aggodalmait és félelmét. A francia és angol zsidók — e nyilatkozat tanúsága szerint — tulajdonképen attól féltek, hogy a numerus clausus nem fog megállani Magyarország határainál, hanem át fog csapni a határokon, más államokat is meg fog fertőzni és a gondolatot tovább fogja terjeszteni. Az egész numerus claususnak legfőbb kérdése — és mondhatni: centrális kérdése — azonban az volna : mi is történt tulajdonképen Gentben ? A magyar zsidóság, mely elutasította a külföldi beavatkozást, objektíven tárgyalhat erről a kérdésről, hiszen a maga hazafias álláspontját leszögezte és kijelentette, hogy csak a saját erejére és az ország törvényére, a nemzet belátására kíván támaszkodni a numerus clausus eltörlése kérdésében. Megállapíthatjuk, hogy a francia és angol zsidóság a genfi határozatot ugyanazzal az örömmel, megelégedéssel fogadta, mint itthon a fajvédők. Valamelyik félnek eszerint tévednie kell, mert hiszen nehezen képzelhető el, hogy kétfél közül, melyek ellentétes álláspontot foglalnak el valamely kérdésben, mindkettőnek egyformán oka és joga volna örülni és mindkettőt egyformán kielégíthetné ugyanaz a határozat. Igen nehezen lehet elképzelni , mi oka lehetne Lucien Wolfnak, a „francia izraelitának“, hogy a genfi eredmények fölött triumfáljon, az angol zsidóságnak, hogy Lucien Wolfot ünnepelje, ugyanakkor, mikor Veér Tibor vezetésével hódoló fajvédő-küldöttség jelent meg Klebelsberg Kunó gróf kultuszminiszternél. Nincs kedvünk ebben a kérdésben humorizálni és keserű lesz a szánk ize, ha élccel kell elütnünk ezt a szomorú kérdést, de nem tudunk mást mondani: azt kell vélnünk, hogy ebben a kérdésben mind a két fél döntő győzelmet aratott és a numerus clausus vitájának csak egyetlen sebesültje van : a magyar zsidóság, mely nem is harcolt és nem is akart résztvenni a küzdelemben. Klebelsberg Kunó gróf szerint Genfben ad Graecas Calendas, halasztották el a numerus clausus kérdésének eldöntését, az angol zsidóság külügyi bizottsága szerrint viszont csak márciusig halasztották el a tárgyalásokat Felvetődik a kérdés : ki van rosszul informálva, ki győzött? De mindezek a viták, mindez az elmélkedés ma már háttérbe szorul, a nyílt harc mellett, melyet a magyar zsidóság megindított, hogy immár a magyar alkotmány kereteiben, tisztán törvényes alapon küzdje ki a magyar nemzettől a numerus clausus törvényének mielőbb való eltörlését. Mi nem is a wilsoni alapokon nyugvó Népszövetségben bízunk és nem is ezen az ingatag alapon kívánjuk jogainkat érvényesíteni, hanem a magyar alkotmány mélyén lehorganyzott alkotmányos törvények, az emancipációs és recepciós törvények alapjára helyezkedünk. EGYENLŐSÉG Budapesten a Hivatalos Lap szerdai száma szerint hét új közjegyzői állást töltött be a kormány. A hét új kinevezett között két zsidó vallása is van. Az egyik: Lukács Izsó, akit Topánfalváról először Bajára helyeztek át, majd most Nádasdy közjegyző helyére Budapestre. A másik dr. Pálmai Lajos, volt aradi közjegyző, aki az aradi és szegedi kormányban annak idején két ízben is viselt miniszteri állást. Pálmai Lajos dr. politikai pályafutását és az ellenforradalomban viselt szerepét több cikkben ismertette annak idején az Egyenlőség. Akkori cikkeinket Kelemen Bélának, az ellenforradalmi kormány volt szegedi miniszterének emlékirataiból merítettük. Ezek az emlékiratok nemcsak arra a kérdésre vetettek fényt: hogyan kapott szerepet Pálmai Lajos dr. az ellenforradalom vezetésében és megszervezésében, hanem arra is, milyen intrikák voltak azok, melyek kezdettől fogva szemben állottak Pálmai Lajos dr. egyéniségével és szereplésével és melyeknek végül sikerült elérniük azt, hogy az ellenforradalmi mozgalmakból Pálmai Lajos éppúgy eltűnjék, mint azok a szegedi zsidó tartalékos tisztek, akik annakidején a 16-os laktanyát a bolsevistáktól visszafoglalták. Ha Pálmai Lajos bennmaradt volna az ellenforradalom vezetésében, akkor természetes, hogy annak nem lehetett volna antiszemita tendenciája és szelleme. Ezért kellett Pálmai Lajosnak kiválnia az ellenforradalmi kormányból. Régi patricius aradi zsidó családnak gyermeke az új budapesti közjegyző, nagyatyja Steinhardt Jakab aradi főrabbi volt, atyja tekintélyes nagybérlő és e tekintélyes aradi polgárnak mindhárom fia előkelő pozíciót ért el. Első fia Springer bárónak meghatalmazottja és prokuristája lett, másik a Rimamurányi Vasművek igazgatója. Maga Pálmai Lajos az aradi közjegyzői kamara elnöke volt. Családjában a zsidó hithűség mindvégig megmaradt és egyik sógora Vásárhelyi Domokos, közigazgatási bíró, hosszú ideig a komáromi hitközség elnöke volt. — Pálmai Lajos zsidó hithűsége — mondotta nekünk a közjegyző egyik benső barátja — nemcsak abban nyilvánul meg, hogy hitét, élete legválságosabb időszakában sem hagyta el, ahhoz szenvedések során is ragaszkodott, hanem abban is, hogy mindenét elajándékozta és egész életét a jótékonyságnak szentelte. A megszállás ideje óta — 1919 aug. óta — Budapesten él Pálmai Lajos, akit egyik barátja, dr. Justus Zsigmond, fogadott be ügyvédi irodájába. A legutóbbi közjegyzői kinevezések során egész váratlanul jutott az új közjegyzők sorába, minden protekció nélkül. Egyszerűen megpályázta az új állást. Pálmai Lajos ma 60 esztendős, daliás, java erejében levő férfiú, talán csak a lelkén érzik meg az utolsó esztendők nyoma.. .BZS9 Pálmai Lajos volt miniszter, királyi közjegyző 1926 január 2.