Egyenlőség, 1932. július-december (52. évfolyam, 39-47. szám - 53. évfolyam, 1-12. szám)
1932-10-01 / 1. szám
Egyenlőség 1932 október 1. A rejtélyes idegen A prágai gettó csodálatos történeteiből Sok-sok évvel ezelőtt élt Prágában, a gettó sötétjében egy gyertyaöntő, "kinek híre hazájánas" messzire eljutott, mert az ő mestersége titokzatosművészet volt, jámborságában pedig felülmúlta a többieket. A gyertyák, melyeket ő öntött, nemcsak szép formájúak voltak, nemcsak tiszta viaszból készültek, hanem fényesebben és hosszabb ideig égtek, mint más gyertyák és volt egynéhány furcsa sajátságuk. Mesterük csak szent célra készítette őket, csak ünnepi órákban, csak megszentelt helyen égtek. Különös módon tudtak feladatukhoz igazodni és csaknem élőlényeknek látszottak. Voltak nagy, vörös gyertyák, amelyek Kolnidré estétől kezdve egész éjszakán és Jómkipur napján át égtek, anélkül, hogykisebbek lettek, vagy akár csak csepegtek volna. És hogyha a félelmes nap végeztével az előimádkozó kimondja ünnepélyesen hétszer, , hogy az ״ Örökkévaló, ő, az Isten!“ akkor ezek a gyertyák hirtelen hófehérré váltak, mint ahogy a főpap idején fehérré lett a véres, fonál, ha a szentek szentélyében felszállott a füstölők gőze. Senki se tudta, vajjon a gyertyaöntő művészetének titka volt-e ez, avagy égi jel, mely a községnek szólt, hogy vigasztalódjék meg és örvendjen. Denem volt-e az is sajátságos, hogy a gyertyaöntő danukagyertyáin ugyanaz a csoda ment végbe, mint egykor a Makkabeusok olajmécsein: teljes nyolc napig égtek, de egy órával sem tovább az ünnepnél, akár az első napon, akár az utolsó estén gyújtották meg őket? Vagy hol volt még a föld ", kerekségén olyan csodálatos hardóló-gyertya, melyet sem vízzel, sem ráfutással nem lehetett eloltani, csak egyesegyedül annak a bornak egy cseppjével, mely fölött elmondták a szombatesli áldást? . * De legkülönösebbek és legnagyszerűbbek a szombati gyertyái voltak. A község templomában száz gyertyatarló állott, ־׳ mindegyikben öt gyertya égett s a gyertyaöntő azok közé tartozott, akikre Isten áldását kérik a tóra előtt, mert ״ imaházakat emeltek, hozzájárultak világításukhoz gyertyával és a kioldáshoz, meg hordálához borral.“ Minden péntek este ötszáz gyönyörű gyertya égett a prágai zsinagógában s ezek a gyertyák sajátságos gyertyák voltak. Mert egészen addig, mig a szombat el nem jött, ködösen,/fénytelenül égtek s úgy rémlett, mintha az egész nagy helyiséget, a sok gyertya ellenére, a hétköznap árnyéka bomlaná. De mihelyt az előimádkozó elkezdte a ״ Leche daudi“־ t, a gyertyalángok egyre magasabbra nőttek, egyre világosabb, ragyogóbb, ünnepélyesebb fény ömlött el a templomon. Mikor azután a község az ajtó felé fordult, hogy a szombatot üdvözölje“ Vonulj be békében, uradnak ékessége!“ - akkor hirtelen magasra lobbant a fényük és ragyogó lángjukat a bejárat felé fordították. De volt idő, mikor a gyertyaöntőt mély, nagy fájdalom és megalázottság érzése töltötte el. Ss ez akkor volt, amikor péntek este, templom után a családok boldogan újságolták egymsrsnak, hogy vendéget visznek haza, szombati vendéget, ״ vándort, aki majd mesél, rengeteget mesél, messzi országokról, amelyeket bejárt s talán a Szentföldről is, ahol megfordult, mesélni fog csodálatos és gyönyörű történeteket, ők meg, majd hallgatják, áhitatos csendben a gyertyák fényénél ... Ó nem, ennek az ünnepi örömnek a gyertyaöntő nem telletett részese. Míg a gyertyái vidáman ragyogtak meleg otthonukban, ahol a ״ vándor“ mesélt, mintha ők is örülnének a sok újságnak, addig az, a gyertyákat öntötte, komor magánosságba merült, ő nem hívhatott vendéget, neki nem volt felesége, ki puha ülőhelyet készített volna a vendégnek, sem gyermekei, kik szelíden hajtották volna meg fejecskéjüket, míg a vendég megáldja őket, hogy legyenek mint Efrajim és Menasse... Nem, Isten őt rut külsővel verte meg, s ezért mindig távol maradt, a vidám, boldog, ép és egészséges emberek köréből. A hátán egy szörnyű púpot hordott, bőre ráncos volt és kiaszolt. A férfiak valamennyien tisztelték szorgalma, jámborsága és csodálatos művészete miatt, de a nők kitértek útjából... ★ Egyik péntek éjszakán, mikor újra kivert kutya módjára bolyongott az üres utcákon, hirtelen úgy rémlett neki, mintha halk lepteket hallana maga mögött. Megmagyarázhatatlan rémület szállotta meg, nem mert hátranézni, csak meggyorsította lépteit. De rejtélyes üldözője mindenütt nyomában volt. Rohanni kezdett, de mikor hosszú bajsza után lihegve megállott, megint maga mögött hallotta a különös lépteket. Ekkor, félig eszméletét vesztve a kétségbeeséstől, hazafutott, belekapaszkodott a kapufélfáim és reszkető kézzel nyúlt a kulcsért, melyet a küszöb alatt szokott elrejteni. De még mielőtt megforgathatta volna a kulcsot a zárban, mintha a földből nőtt volna ki, mellette termelt egy árnyék és egy mély, érces hang nevén szólította. Szive úgy dobogod, hogy־ torkában érezte a lüktetését, de valami belső kényszerűség arra hajtotta, hogy odaforduljon az ismeretlen felé. Óriási termetű embert látott maga előtt, poros utazóruhában, arcát beárnyékolta a széleskarimájú kalap. — Miért futsz előlem, gyertyaöntő? — kérdezte az ismeretlen. A gyertyaöntő pedig végre összeszedte az erejét és félénken felelt: — Ilyenkor, éjnek idején, nem biztonságos a város. Rablónépség ólálkodik odakünn és a városnak se fala, se kapuja. — Hát se, ha olyan félénk vagy, mit kóborolsz szombat éjszakáján az utcán? Elvesztettél valamit? Keressz valakit? Talán nincs hajlékod? A gyertyaöntő szólni akart, de nyelve nem engedelmeskedett és tehetetlenül, kínlódva nézett az idegenre. Az pedig egy pillanatnyi hallgatás után folytatta: " — Hát én majd megmondom, mi járatban vagy. Vendéget keressz a házad számára. Mert üres a házad és ha asztalhoz ülsz, tükröd a falon mindig csak a magad ״ szomorú arcát veti vissza. De tele vagy vágyártással, le is szeretnél valakinek a szemébe nézni, valakit vendégül látni, valakinek a szavára figyelni, ha élményeiről mesél. És mert úgy, ahogy az Isten teremtett nem rész emberek közé menni, mert elátkozottnak érzed magad, mert. . . De a gyertyaöntő itt félbeszakította, mert hirtelen eltűnt minden félelme és bátorsága visszatért. — Ki vagy te, — kiáltotta mélységes csodálkozással, — Ki vagy te, aki nemcsak nevemet, hanem minden titkos gondolatomat ismered? Aki nemcsak lépteimet, hanem telkemet is követni tudtad? — Én a te vendéged vagyok !— szólott az idegen. És azzal kivette kezéből a kulcsot, felnyitotta a kaput és mielőtt az elmerült gyertyaöntő egyetlen üdvözlő vagy elhárító zót szólhatott volna, már ott is állottak szobájában. Az asztalon ott égtek a szombati gyertyák züst gyertya tarlókban, amelyekbe szép" és hitalra kellő jelenetek és mondások voltak belevésve: a Teremtés képei és a szent imilipet dicsőítő mondások. Tiszta fehér abesz volt az asztalon, kristálypalackban rutin színű bor piroslott, mellette gyönyörűnmvi serleg és egy gazdagon díszített tálon olt volt a szombati kalács, még mindig rintellemis. — Még nem mondottál kioldást, — szóolt a különös vendég — hát mondj most. A gyertyaöntő elmondta a péntek esti állást a bor, a kenyér és a szombat felett, a gyertyák pedig fellobbantak és bevilágíották a szobát. Mikor a vacsora végére értek, a gyertyaintő megszólalt: — Uram, kérlek, vedd szívesen, ami keveset adhattam, mert a házam bizony nem számított kedves vendégekre. De még jobban fáj, hogy az asztal utáni imát is csak csendesen, magunkban mondhatjuk el, mert nincs harmadik, akivel fennszóval mondhatják el az áldást. De ha kívánod, szívesen ,megyek valamelyik szomszédomhoz és neg kérem, jöjjön át hozzánk, ha asztalaiai amúgy is ülnek hárman. De a vendég rápillantott és igy szólt: — Nem kell a harmadikat hívnod, —• !nélkül is elhangozhatik a ״ Birkasz hamvamn“ az asztalodnál, — úgy ahogyan ma tehol a világon, egyetlen zsidó házban sem hangziik el. Te csak engem látsz, csak egyik vendégedet. De mondom neked, itt ,vannak velünk Izrael prófétái és királyai, napjai és levitái valamennyien. És még mielőtt a megdöbbbent házigazda szóhoz juthatott volna, kezébe vette a frissen megtöltött serleget és olyan hangon döstált, mintha egy hosszú-hosszú és népes ünnepi asztal vendégeinek kiáltaná: — Habboszáj, imádkozzunk! S ekkor hirtelen, mintha száz meg száz láng válaszolt volna, mennydörögve érkezett a válasz: — Legyen áldott az Örökkévaló neve most is mindörökké! • És a vendég folytatta: — Efrájimnak, a gyertyaöntőnek, e ház gazdájának engedelmével és engedelmével az itt jelenlévőknek, dicsérni akarjuk az Urat, atyáinknak Istenét, Izrael Istenét, a Seregek Urát, aki kerubok között írónő, mert élveznünk engedett abból, ami az övé! Ez az a Nagy Formula, amelyet akkor mondanak, hia több mint ezer zsidó vesz részt lakomán. S a láthatatlan vendégek kórusa egyhanguan felelte: — Legyen áldott a mi Istenünk, atyáink Istene, Izrael Istene, a Seregek Ura, ajj.i kerubok között trónol, akinek javaiból élveztünk s akinek jósága bennünket éltet.. . Áldott legyen ő és az ő ne. És következtek az asztali áldás mondatai, melyeket az ősz vendég zengő hangon mondott el s amelyre a láthatatlan gyülekezet Ivangos ״ Omen“-tkíl válaszolt. A gyertyaöntőt pedig valami édes kábulat szálloda meg. Úgy rémlett, mintha gyertyái mindig messzebbről világítanának s a vendége hangja egyre nagyobb távolságból szólna. ... Mikor felébredt, ott ült még mindig az asztala előtt, égtek a gyertyák, a borosa kehely félig üres volt s a kalácson látszott... hogy megszegték. De titokzatos vendégének nyoma sem volt többé, 33. oldal