Egyetemes Filológiai Közlöny – XVIII. évfolyam – 1894.
VI. Vegyesek - Petőfi Sándorról, Rupp Kornél
359 VEGYESEK. beesülték. Hogy mennyire nem volt a kortársaknak belyes képük Götzről és műveiről, legjobban mutatja az a föltűnő adat, hogy költeményei közül hármat tulajdonítottak Goetlienek, nyolczat Höltynek és ötöt Thümmelnek. Az előttem fekvő kötet alapja egy kézirat, melyet Götz 1754 márcz. 25-én küldött Gleimnak és mely Gleim gazdag hagyatékában még ma is megvan. Ε kézirat 73 darabot foglal magában, a költő eredeti szövegében, Ramlernek torzító javításai nélkül, melyeket Voss ( Ueber Götz und Ramler, Manheim, 1809) hiába törekedett egyes kortársak fölszólalásaival szemben menteni ós igazolni. Ezekhez járul még néhány költemény, melyek ujabban facsimilében közzététettek, úgy hogy e kötet (Götz első gyűjteményével együtt) összesen 99 darabot tartalmaz a költő romlatlan szövegében. De ez Götz összes munkáinak csak egy töredéke, költeményeinek egy harmada. A teljes kiadás még mindig csak várható, bár már Herder sürgette közel száz évvel ezelőtt. Világos ily körülmények közt, hogy Götz nem hathatott mint költői egyéniség korára és hogy kora csak úgy nem ismerte tehetségének körét és jellemét, mint a hogy az utókor nem ismeri. Pedig igazi, szeretetreméltó tehetség volt, melyben német kedély és franczia báj sajátos egyediséggé olvadtak össze. Ma természetesen csak történeti érdekű alak, kinek legfeljebb egy-két darabja számíthat a nagy közönség tetszésére. h, — Petőfi Sándorról érdekes irodalomtörténeti tanulmányt írt Koltai Virgil dr. (Sopron 1893.) Nem Petőíi életrajza, vagy költészetének méltatása ez csupán, hanem Petőfi jellemének és költészetének kettős oldalát tünteti fel a költő életéből és költészetéből vett adatokkal. Az általános felfogás az, hogy Petőfi jelleme tökéletesen kiforrni nem tudott. Koltai szerint Petőfi jelleme épen a két véglet volt, mely a rendkívül önérzetes és indulatos embernek jellemében mindenkor mutatkozik : a gyengédség és durvaság, az odaadás és követelés, a pajkos enyelgés és a kíméletlen harag, a legtúlzóbb imádás és a sötét megvetés, rajongó szeretet és kioltliatlan gyűlölet, készséges hódolat és törhetetlen 'makacsság. Ez állítását Petőfinek a személyek, intézmények ós eszmék ellenében tanúsított magaviseletével, úgy szintén költészetének mintegy két külön csoportba szakadó termékeivel bizonyítja; egyik csoportban könnyelmű, mámoros, ábrándos, szerető és szerelmes lelke, a másikban pedig haragos lelke nyilatkozik meg. A kis tanulmány egyik kiemelkedő része az, melyben a szerző Kisfaludy Károly, Czuczor és Petőfi között párhuzamot von. Általában uj felfogás s még Petőfi bírálatában is bátorság jellemzi e rövid, de tanulságos tanulmányt. Hiszen lehet Petőfiről is kritikával írni, ez nem zárja ki, épen Petőfinél nem, a hódolatot a lángész iránt. S végre nálunk is szükséges, hogy az íróban az ember, a valódi ember álljon előttünk. Dr. KUPP K ORNÉL. — Helyreigazítás. Dr. Csengeti János «A műfordítás megítélésének kérdéséhez» cz. a. (214. s k. 1.) az ő Oresteia-fordítására tett észrevételeim czáfolgatásába bocsátkozik. Egyetlen nyilatkozatra szorítkozom : En alapúi nem «elavult szöveget», de a soha el nem avúiható szöveghagyományt vettem és a Hartung-féle fordítást nem zsinórmértéknek, hanem megvilágító példának használtam, miről a szakértő olvasó azonnal meggyőződhetik. HEGEDŰS ISTVÁN.