Egyetemes Filológiai Közlöny – XVIII. évfolyam – 1894.

VI. Vegyesek - Petőfi Sándorról, Rupp Kornél

359 VEGYESEK. beesülték. Hogy mennyire nem volt a kortársaknak belyes képük Götzről és műveiről, legjobban mutatja az a föltűnő adat, hogy költeményei közül hármat tulajdonítottak Goetlienek, nyolczat Höltynek és ötöt Thümmelnek. Az előttem fekvő kötet alapja egy kézirat, melyet Götz 1754 márcz. 25-én küldött Gleimnak és mely Gleim gazdag hagyatékában még ma is megvan. Ε kézirat 73 darabot foglal magában, a költő eredeti szövegében, Ramlernek torzító javításai nélkül, melyeket Voss ( Ueber Götz und Ram­ler, Manheim, 1809) hiába törekedett egyes kortársak fölszólalásaival szem­ben menteni ós igazolni. Ezekhez járul még néhány költemény, melyek ujabban facsimilében közzététettek, úgy hogy e kötet (Götz első gyűjtemé­nyével együtt) összesen 99 darabot tartalmaz a költő romlatlan szövegében. De ez Götz összes munkáinak csak egy töredéke, költeményeinek egy harmada. A teljes kiadás még mindig csak várható, bár már Herder sürgette közel száz évvel ezelőtt. Világos ily körülmények közt, hogy Götz nem hathatott mint költői egyéniség korára és hogy kora csak úgy nem ismerte tehetsé­gének körét és jellemét, mint a hogy az utókor nem ismeri. Pedig igazi, szeretetreméltó tehetség volt, melyben német kedély és franczia báj sajátos egyediséggé olvadtak össze. Ma természetesen csak történeti érdekű alak, kinek legfeljebb egy-két darabja számíthat a nagy közönség tetszésére. h, — Petőfi Sándorról érdekes irodalomtörténeti tanulmányt írt Koltai Virgil dr. (Sopron 1893.) Nem Petőíi életrajza, vagy költészetének méltatása ez csupán, hanem Petőfi jellemének és költészetének kettős olda­lát tünteti fel a költő életéből és költészetéből vett adatokkal. Az általános felfogás az, hogy Petőfi jelleme tökéletesen kiforrni nem tudott. Koltai szerint Petőfi jelleme épen a két véglet volt, mely a rendkívül önérzetes és indulatos embernek jellemében mindenkor mutatkozik : a gyengédség és durvaság, az odaadás és követelés, a pajkos enyelgés és a kíméletlen ha­rag, a legtúlzóbb imádás és a sötét megvetés, rajongó szeretet és kiolt­liatlan gyűlölet, készséges hódolat és törhetetlen 'makacsság. Ez állítását Petőfinek a személyek, intézmények ós eszmék ellenében tanúsított maga­viseletével, úgy szintén költészetének mintegy két külön csoportba szakadó termékeivel bizonyítja; egyik csoportban könnyelmű, mámoros, ábrándos, szerető és szerelmes lelke, a másikban pedig haragos lelke nyilatkozik meg. A kis tanulmány egyik kiemelkedő része az, melyben a szerző Kis­faludy Károly, Czuczor és Petőfi között párhuzamot von. Általában uj fel­fogás s még Petőfi bírálatában is bátorság jellemzi e rövid, de tanulságos tanulmányt. Hiszen lehet Petőfiről is kritikával írni, ez nem zárja ki, épen Petőfinél nem, a hódolatot a lángész iránt. S végre nálunk is szükséges, hogy az íróban az ember, a valódi ember álljon előttünk. Dr. KUPP K ORNÉL. — Helyreigazítás. Dr. Csengeti János «A műfordítás megítélésének kérdéséhez» cz. a. (214. s k. 1.) az ő Oresteia-fordítására tett észrevételeim czá­folgatásába bocsátkozik. Egyetlen nyilatkozatra szorítkozom : En alapúi nem «elavult szöveget», de a soha el nem avúiható szöveghagyományt vettem és a Hartung-féle fordítást nem zsinórmértéknek, hanem megvilágító példának használtam, miről a szakértő olvasó azonnal meggyőződhetik. HEGEDŰS ISTVÁN.

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék