Egyetemes Filológiai Közlöny – XXV. évfolyam – 1901.

V. Budapesti Philologiai Társaság - Felolvasó és választmányi ülések - 4

Kimutatja, hogy a mély gondolatokból mesteri módon szőtt költeményt ilyen rövid idő alatt (tulajdonképen másfél nap alatt) még a könnyen dolgozó Csokonai sem tudta volna megírni, föl kell tehát tennünk, hogy a költemény első és nagyobb fele, az I—III. ének (szerintem a IV. jó része is) már a megbízás előtt készen volt, Csokonai nem alkalmi versnek készítette, hanem valódi költői czéltól vezetve összefoglalta, művészi formába öntötte azokat a gondolatokat és érzelmeket, melyek olvasmá­nyai, elmélkedése révén lelkében a lélekről és az elmúlásról éltek. Az al­kalmi íz csak a két utolsó részen érzik, a­melyek elhagyva a bölcselmi alapot a megboldogultról szólnak. A szerzőnek azt az ajánlatát azonban, hogy a következő Csokonai kiadásokban ezt a részt hagyja el a kiadó, nem fogadhatjuk el, ennyire nem szabad a költői tulajdonjogot meg­sérteni, még ha ez az erőszakos eljárás használna is a költő hírének. Az egész dolgozat magán viseli a költő iránti szeretet és lelkesedés bélyegét, de szerettük volna, ha ez a vonzódás az értekezés stílusán is meglátszott volna. Azt természetesen nem követelhetjük, hogy áradozó szavakkal hirdesse a költő dicsőségét, mikor tudományos pontossággal állítja párhuzamba a költemény egyes helyeit az eredeti forrással, ilyen­kor megelégszünk a világos, egyszerű értekező prózával, de ha már meg­kísérelte azt a szerintünk helytelen eljárást, hogy a tudományos kutatást összekapcsolja a népszerűsítő czéllal, akkor a gondolatokat választékosabb formában, emelkedettebb hangon is közölhette volna. Mindenesetre a helyes út az lett volna, hogy az értekezés analytikus részét valamilyen tudományos folyóiratban közölje, az értesítőre pedig a rövid összefoglalás és méltatás munkáját hagyja, — talán összehasonlítva «A lélek halhatat­lanságá»-t Aranynak hasonló tárgyú és szintén igen mélyen járó költe­ményével, a «Honnan és hová?»-val. Még egy aprólékosnak látszó megjegyzést. Csokonainak egyik gon­dolatsorát avval a képpel jellemzi, melyet Palleske mondott Schillerről : «A költő a philosophia partjai körül evez. Beletekintünk vele az eszmék­­csodás országába ; a lantos könnyű csónakja pedig játszva lebeg tovább rhythmikus hullámokban s egész égboltozat övezi az igazság birodalmát, meg a költészet hullámzó tengerét.»*) Vájjon érdemes-e magyar írónak, ha Csokonait akarja jellemezni, a német irodalomtörténet phrasiskincsé­ből meríteni, hozzá még ilyen dagályos, keresett, semmit mondó phrasist ? CSÁSZÁR ELEMÉR. VEGYESEK. — A Budapesti Philologiai Társaság 1901. márczius hó 13-án felolvasó ülést tartott, melynek tárgyai voltak : 1. Némethy Gézától: Vergilius negyedik eclogája. 2. Vári Rezsőtől: A Nicephorus Phocas császár neve alatt járó tak­tikus munka szerzősége és kiadásának alapelvei. *­ Schillers Leben und Werke, II. 357. A forrást idézi a szerző.

Next