Egyetemes Filológiai Közlöny – XXV. évfolyam – 1901.
II. Hazai irodalom - Lázár Béla, A tegnap, a ma és a holnap II., Császár Elemér
azoknak kevés kivétellel nincs más czéljuk, mint derűst mosolyra vagy harsány kacsagásra fakasztani az olvasót. Rákosi Viktort az angol humoristák tanítványának tartani, műveiben Hellasz egének derűs összhangját keresni és azt mondani : «Rákosi Viktor komoly moralista, akinek az élet tréfás hajlandóságot adott, de csak nagy csalódások árán s éppen ezzel szántotta fel a szivét s éppen ezért olyan finoman érzékeny lélek s éppen ezért értheti meg az élet nagy ellentéteit, a csendes drámákat és névtelen panaszokat, s éppen ezért « humorista» (217.1.), ilyet mondani még sem lehet. Ezt elmondhatná talán egy angol ember Thackerayról vagy Dickensről, de magyar Rákosi Viktorról nem.*) A tárgyaló módszerét nem választja meg mindig a legsikerültebben. El-elfeledkezik arról, hogy az olvasó közönsége nem ismeri mindazokat a műveket, amelyekre hivatkozik, méltat részletesen egy-egy regényt a nélkül, hogy tartalmával megismertetné az olvasót (Szomaházy, Páratlan szerdák; Abonyi, A haldokló gladiátor). Vagy odavet ilyen megjegyzéseket «Belényessy Mária grófnő .... olyankor is hazudik, amikor az lélektanilag lehetetlen. Mert vagy szereti a férjét és akkor felmutatja csábítójának már első levelét, vagy nem szereti a férjét, akkor meg nem hazudik.» 245. 1. Ezt legfölebb csak az érti, aki az illető regényt olvasta, így nem látjuk a hazugság lélektani lehetetlenségét, s nem értvén a helyzetet, nem is adhatunk úgy egyszerűen igazat a kritikusnak. Még fontosabb módszerének az a másik tulajdonsága, hogy majd minden írónkra ráfogja : munkásságán külföldi író hatása érzik meg, de a bizonyítással, egy-két esetet nem számítva, adós marad. Valóban, nemcsak hálás és szép foglalkozás, hanem az irodalomtörténetnek egyik legfontosabb hivatása, megállapítani, mint termékenyítette meg egy-egy hatalmasabb vagy divatosabb külföldi író a hazai törekvéseket, irányokat, kimutatni, mintterjedt át valamilyen szellemi áramlat az len. «A humor alapja mindenkor Csak a relatív szép, jó és igaz, amik ott is fellelhetők, ahol közönséges fogalmaink szerint nincsenek jelen, sőt egyenesen lehetetlennek látszanak» (217. 1.). Azért hogy valaki német, nem kell minden szavát szentírásnak vennünk. Más helyen meg Iványiról azt mondja: «Szatíra, gúny és éles persiflage hát az ő humora» (149. 1.). Éles persiflage a humor? *) A következő állítást még csak franczia vagy más külföldi író mondhatja, magyar semmi esetre sem : «Elkezdtük megfigyelni a legkülönbözőbb irodalmak egyéni sajátosságait, s vele egy időben a művészetben minden stílusnak, minden művészi egyéniségnek megalakult a maga kisded tisztelő köre, s a spanyol, japán, (franczia,) angol, norvég, kinai kultusz elvezetett a manie de l'exotisme-hez» (162.). A kinai kultuszra még tudnék idézni talán, Arany három kínai dalát, de p. o. a japánira honnan vennék példát, igazán nem tudom Philologiai Közlöny, XXV. 8. )