Egyetemes Filológiai Közlöny – XXVII. évfolyam – 1903.

I. Értekezések - Szabó Károly, Cyrano de Bergerac

nul,1) sőt még ő maga sem tudott megszabadulni attól a gondolattól, hogy Cyranonak okvetlenül gascogneinak kell lennie , de Brun, majd J. Romano) tovább folytatták a kutatást, mely nem is járt eredmény nélkül, és ma már biztosan tudjuk, hogy nem csak Cyrano, az író, hanem legközelebbi elődei is párisiak voltak. J. Roman nem kevesebb, mint hatvannyolcz eredeti okmányt használt fel a Bibliothèque Nationale czímtárából s az ő és Brun nyo­mán a következőkben számolunk be költőnk családjáról. 1573-ban élt Párisban egy Savinien de Cyrano nevű polgár, a­ki fölvette a nemesi és a «secrétaire du roi» czímet, tényleg pedig jegyző volt s a nemességéhez elég kétség fért.3) Kilencz évre rá, hogy először feltűnni látjuk, megszerzi Mauvières és Soussorêt hűbérbirto­kokat uruktól, Thomas de Forboistól és 1582 november 27-én leteszi a hűbéresküt Henri de Lorraine, Guise herczege és Chevreuse ura kezébe. Meghalt 1598 június 12-én.4) Felesége, Anne Lemaire, párisi polgárleány volt, a­ki 1587 május 6-án még élt s a­kitől négy gyer­meke maradt. A legidősebb, Abel de Cyrano, örökölte azt a két hűbérbirtokot ; két testvére, Samuel és Pierre, sőt Anne nővérük férje, Jacques Scop­part is, a «secrétaire du roi, trésorier de ses offrandes et aumônes» czímet viselték.5) Abel de Cyrano, valamint felesége, Espérance Bellanger (vagy Bérenger), a­kit 1612 szeptember 3-án vezetett oltárhoz, 1649 előtt haltak meg.6) x) Eut). Müller, Histoire comique des Etats et Empires de la Lune et du Soleil, édition avec Préface, Notes et Appendices. Paris, Dela­grave 1886. а) Cyrano de Bergerac et sa famille. Revue d'Histoire littéraire de la France, 15 octobre 1894. 3) A nemesi czímek jogtalan használata különösen a XVII. század­ban fajul valóságos kórsággá, így La Fontaine-t is perbe fogják 1662-ben czímbitorlásért. 4) Brun szerint 1571-ben lett «secrétaire du Roi» és 1573-ban «audi­teur à la Chambre des Comptes» ; meghalt 1574 márcziusa és juniusa közt. Volt egy Samuel nevű testvére is, a­ki húsz évvel ezután még Saint -Jean des Prés apátja volt Bretagneban. 5) Brunnél Jacques Stopár az Anne (­ 1652 nov. 20.) férjének neve. Szerinte volt még egy leánytestvérük: Catherine, a­ki az 1639-ben Marie de Senaux által alapított «Filles de la Croix» kolostorának prieure-je lett. Pierre 1621 júl. 11-én Charlotte Genne-t vette nőül, gyermekeik nem voltak.­­) Brun szerint Abel 1645 szeptemberében, neje (Antoine A. és Fleurance Tricot leánya) 1649-ben. Phäologiai Közlöny, XXVII. 4. 20

Next