Egyetemes Filológiai Közlöny – XLII. évfolyam – 1918.
I. Értekezések - Kövendi Dénes: Ephesosi Herakleitos
hoz írt levelében : «Ich war eben mit ihm in Verbindung getreten und freute mich durch dieselbe etwas Gutes entwickeln zu können. Da die unselige Botschaft! So ist das Leben ewiger Kampf!» x) (Folyt, köv.) (Szászváros.) HOLLITZER GYULA: EPHESOSZ HERAKLEITOS. A legtöbb görög államban a nemesség uralma már az III. Κ. e század elején nyomasztó volt a szegény népre. Azonkívül a kereskedelem folytán meggazdagodott városi polgárság is követelte jogait a politikai életben. Az elégületlenség mind nagyobb lett s így egyes vállalkozó szellemű és erélyes férfiak felhasználták a helyzetet, hogy maguknak az egyeduralmat, a tyrannist megszerezzék, így a VII. században már számos tyrannost találunk. S mind ezen, mind a következő században általános a küzdelem az aristokratia és a tyrannosok között. A küzdelmekkel terhes kor nem járhatott megfelelő szellemi, erkölcsi forrongás nélkül. Erkölcsi komolyság fogja el a kedélyeket, keresik a világban, az ember sorsában a jogrendet, a törvényszerűséget. Homeros szenvedélyes istenei nem felelhetnek meg a komolyan bíráló erkölcsi felfogásnak s így a VII. században már rationalistikus vallás alakul, amely az isteneket is alárendeli az erkölcsi törvényeknek és rationalistikus volta folytán a mythosokat korrigálja , mind a csodás és gyermekesen hihetetlen, mind pedig az erkölcsi jogrenddel meg nem egyező dolgokat ízlése szerint átalakítja. Ez az irány folytatódik Pindarosban és Aischylosban. Minden bűnt elér a büntetés, ha nem rögtön, úgy az unokákban ; az átok rajta fekszik a családon. Azonban a szegény elnyomott népet ez nem elégíthette ki. Ő a saját életében alaposan érezhette, hogy e földi világban a sors nem áll arányban az erénynyel, hogy a dölyfös kegyetlen jól él, a szegény pedig ártatlanul sínylődik és a hatalmasok önkénykedhetnek fölötte a nélkül, hogy a legkisebb bajuk esnek. A földi világban nincs tehát igazság, de mivel a jogrend, a kiegyenlítődés tudata a VII. század óta általánosan áthatotta a görög népet, ezért a túlvilágban keresték a kiegyenlítést, ahol mindenki érdeme szerint nyer jutalmat vagy bűnhődik, ahol tehát a szegény is boldog lehet, így virágoztak fel a mysteriumok, mik reményt adtak egy jobb életre, és az orgiastikus kultuszok, mik legalább momentán önfeledést nyújtottak. Ennek az iránynak szülöttei az orphika, a pythagoreusok szektája. S érdekes, hogyan párosul a mysticismus a rationalismussal, pl. Pythagorasban is, épúgy Pindarosban és Aischylosban, kik az orphika mystikus eszméit a rationalistikusan alakított régi homerosi vallással olvasztják egybe, a küzdelmes, forrongó korban az egyéniség is előtérbe lép. A homerosi világ rendje állandó volt, ott a királyok istenektől nyerték méltóságukat, amely ezáltal bizonyos állandóságot nyert; az 2) L. Jansen 36. sz. levél.