Egyetemes Filológiai Közlöny – LI. évfolyam – 1927.
Vegyes - Felelet Förster megjegyzéseire. Hornyánszky Gyula
Ferenc reálgimnáziumban, de 42 és féléves szolgálat után végre nyugalomba vonult. Ez sem jelentette persze a munkához, rendes szellemi tornához szokott tudós embernek a teljes tétlenséget. Éppen e sorok írója, ki visszavezettem őt a Philologiai Társaságba, melynek régi buzgó tagja volt, de hol a zavar éveiben már holt hírét költötték, vagyok tanú rá, hogy milyen csodálatos szellemi rugalmassággal érdeklődött még legutolsó heteiben is minden szép és jó iránt. Velem nem győzött eleget filozófiai s pedagógai kérdésekről vitázni, fölkeresett még közvetlenül halála előtt is mind budai főiskolámban, mind az egyetemen. Hallgatta a tanítást, nézte az újabb könyveket, szeretettel érdeklődött a hallgatóság iránt is. Sokoldalúságát mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy, miután velem pedagógiai s speciálisan latin, meg német nyelvtanítási kérdéseket vitatott meg, majd áttért újabb kedvenc angol olvasmányaira, a hozzánk csatlakozó Wagner József kollégánkhoz viszont zenei kér* désekkel fordult, mert olvasmányai folyamán ilyen problémákra is akadt s ezek sem hagyták nyugodni, míg megfelelő magyarázatukra nem talált. A legjelentősebb munkásságot a latin oktatás terén fejtette ki. Nevét bizonyára még sokáig meg fogja őrizni az a nagyméretű, pompás latin*magyar s magyar*latin szótár, melyet ő maga is élete főművének tartott és szívesen elbeszélt előnyeiről, tökéletesítésének, meg színvonalon tartásának lehetőségei? ről hozzáértőkkel. Iskolai kiadványok (pl. Sallustius, meg Stílus? gyakorlatok), Livius?, Horatius?, Vergilius*, Terentius*dolgozattai egészítették ki a sort. A kisebb bíráló, ismertető, útleíró és pedagógiai gyakorlattal foglalkozó cikkek nagyszámban kísérték ezt a főműködést. Mint tanár szintén nagymértékben hatott mind szaktudása, mind magávalragadó lelkesedése révén a növendékek hosszú sorára. Magam is nem utolsó sorban neki köszönhetem a római írók, a latin kultúra iránti szeretetemet, tartós érdeklődésemet, noha az úgynevezett modern filológia felé fordultam. Vezetése alatt végezte azonban középiskolai tanulmányait szerkesztőtársam Kerényi Károly is, klasszikafilológiánk elismert nagytudású ifjabb képviselője. Mind, akik ismertük őt, közel álltunk hozzá, nemcsak az első tudományos tanítónkat siratjuk benne, hanem a régi vágású, derék, becsületes, lelkes magyar tanárt, aki szorgalommal, kitartással párosította a sorstól nyert szerencsés helyzetet, hogy művelődhetett, világot láthatott, hogy olyan időben működhetett, mikor nem kellett a puszta megélhetésért az élettel verekedni. Bárcsak az újabb időkben is minél több hozzá hasonló derék tudós középiskolai tanerőnk támadna, kik hasonló idealizmussal és tanügy iránti lelkes szeretettel nevelnék a következő generációkat! Koszó JÁNOS: Felelet Förster megjegyzéseire. Förster Aurél, a θρήνος σκυυπτικόςnak (magyarul azt mondhatnám: a „gunyoros sirám"-nak), e finoman öszszetett műfajnak képviselője és szerencsés művelője, egyszer elevenbe