Egyetemi Lapok, 1898 (12. évfolyam, 12. szám)

1898-02-15 / 12. szám

i EGYETEMI LAPOK ............................................. annyian, a­kik mindent ugyanazért a nemes czélért tettek, a­melyért most én bontom ki zászlómat. Ám némi vigasztalásomra szolgál az, hogy bárha néhányan teljesen meg is vál­tak a laptól, maradtak még egy páran, kik továbbra is folytatják a küzdelmet azokért az eszmékért, a­melyeket zászlónkra irtunk. Örömmel jelentem be tisztelt olvasóinknak, hogy lapunk volt főszerkesztője, Váry-Ortmann Albert és volt felelős szerkesztőnk, Grämling Kornél tov­ábbra is munkatársai maradtak az „Egyetemi Lapok“-nak s kiváló munkásságuk­kal szintén segítségemre lesznek a nagy föl­adatban, a melyet, midőn az ,,Egyetemi Lapok“ szerkesztését elfogadtam, magamra vállaltam. Az „Egyetemi Lapok“ szerkesztősége nevében : Pakots József felelős szerkesztő. Kasztszellem az ifjúságban. Megbékültek a pártok, kiegyenlítődtek a legéle­sebb ellentétek — béke van az ifjúsági élet kis biro­dalmában. Azért kötötték a treuga deit a pár hó előtti elkeseredett ellenségek, mert szükségét látták egyaránt annak, hogy márczius nagy ünnepét egy szívvel, egy kebellel ünnepelhessék meg. Újuljon meg ötven esz­Ez az egyik oka a stagnálásnak — s ezt a hiva­­tatlanok okozták. A hivatottak, a kiknek van szemük a népet meg­látni, nagy szellemek epigonjainak abba az eredendő vétkébe estek, hogy csak a Tóth Ede és Szigligeti népét látják, s azt festik több - kevesebb közvetlen­séggel a mai népszínm­űvekben, így keletkezett a nép­színmű irodalom silbakoló szektája. Ezek a jó urak látják, hogy Tóth Ede gránitból gátat emelt a nép szenvedélyeinek dagadó hullámú Tiszája és költészetének virágos mezeje közt. Ezt a szilárd alapot meghordta tehetségének televényével. Lángeszének emberfölötti erejével engedi, hogy a szom­szédos mezőről, a nép lelkéből vett magvak, az apró érzések levendulája, a humor mustárja, hosszú gyöke­ret verjenek a talajban, hogy költői lelkének napja virágba, a nép poézisének virágerdejébe borítsa az egész kimagasló területet: a népszínmű mezejét. A sil­­bakolók, kikről az imént szólottam, féktelenségükben rászabadultak erre a csodaerővel megteremtett virág­szőnyegre, s dehogy építik tovább Tóth megkezdett művét. Bandukolnak le s föl a meglevő vonalon s mig egy-egy virágot tudva, vagy önkénytelenül letépnek, saját csenevész bokrétájukba kötnek a Tóthok, Szigli­getiek virágaiból, nem veszik észre, hogy ügyetlen lép­tük ezer más illatút, száz féle színjátékul eltapos, a­tendő után márczius idusa, és miként egy magyar ifjú­ságot talált akkor mámorító szellője — egységes magyar ifjúság ünnepelje meg dicső emlékét. így mondják, így hirdetik azok, kik létrehozták a békét. így hiszik a pártok, a­melyek elfogadták. Pedig mindnyájan tévednek. Hiába békülünk,­ hiába paktá­­lunk, hiába hangoztatjuk a béke szükségét ■— egysé­ges magyar ifjúságot nem fog találni márczius idusa. Mert pártok kibékülhetnek, megegyezésre juthatnak — de kasztokat megszüntetni — azt nem lehet. E Pedig a kasztok azok, melyek az ifjúsági életben dominálnak. Kasztok és klikkek. Nem a két vagy há­rom jelszó veszedelmes, a­melyek mint „antiszemitis­­mus, — liberalismus — reform“ — az ifjúsági élet küzdőtéren zászlókra írva pártokat teremtenek. A vá­lasztásoknál egy kis dobálódzás van foghagymával, egy kis zikezene-zakózene éneklést hallunk, egy pár pisz­toly mond csütörtököt és a béke helyr­eáll. A pártok emberei szépen összebékülnek és legföljebb az egye­temi kör bizottságának kis parlamentjében szőnek bonyodalmas intrikákat. De mennyire veszedelmesebbek azok az elvek, melyek nem bántanak senkit, nem támadnak , hanem mereven elzárkóznak minden közeledéstől, minden érint­kezéstől, a­melyek az ifjúság életében meghonosítják a kasztszellem egész ridegségét. Önkéntelenül vagy tuda­tosan keletkeznek-e kasztok — mindegy. Tény, hogy megvannak, hogy virágzanak, hogy apró parczellákra osztják ifjúsági életünk egységes mezejét. Itt van mindjárt az az átkos balvélemény, a­mely összetör. Előre jó urak, a mai élet is fakaszt virágo­kat, nem meddő a nép lelke ma sem, drámai lüktetés van ma is abban. De ne a boulvardok zajában nagy­­képüsködjetek, a népről írva hazug meséket. Hajoljatok szivéhez, lessétek meg dobogását, s ha a tietek egybedobban az övével, megleltétek a népszínmű böl­csességkövét, s ha ezt nem tudjátok, minden törek­­véstek a népszínmű múzsájának eszméktől, érzésektől duzzadó lelkéhez férkőzni sisiphus munkája lesz véges­tesen végig. Titok. Irta: Starosolszky, K­ipót Jenő. Fel-fel sivit a szél, a lefüggönyözött ablakokat meg-meg csapkodja a havas eső. A diszes butorzatu szobában csak a nagy nyitott elejű­ kályha tüze ad barátságos fényt. Két férfi ül a kályha előtt s szivaruk tüze, mint két izzó parázsszem tüzel a félhomályban. — Már az igaz, —­ szólt az egyik — hogy átko­zott egy helyen laktok, hová talán még a madár is csak akkor száll, ha ellensége kergeti. 12. sz.

Next