Egyetemi Lapok, 1919 (32. évfolyam, 2-6. szám)

1919-01-12 / 2. szám

EGYETEMI LAPOK 1919. január 12. meg vele azt, ami szivének legdrágább esz­ménye volt: önzetlen szeretetét fajához és szülő­földjéhez, ne omlassza össze lelke templomá­nak frigyládáját, a nemzeti géniusz szentség­ként tisztelt ideálját. S bár e mindenható jelen súlya kérlelhe­tetlen pörölycsapásként zúdul a lelkére és pillanatnyilag megbénítja hitét, erejét, önbi­zalmát, megtépdesi magasba törő szellemé­nek csapongó szá rny ait, — de a szemeit fel­emeli, fel, — visz a a távol múlthoz, ahol egy hazája sorsa felett kétségbeesett klasz­­szikus ifjú szisszenés nélkül tartotta karját a hódító zsarnok tüze fölé. A történelem új Porsennákat szült ma is — de szülni fog új Mucius Scaevolákat is! És ezek egyik kezükben a nemzeti lobogóval — szemhunyorítás nélkül fogják a másikat el­­égettetni az áldozati tűzön és szentséges fáj­dalmuknak — pokoli dühével sápadtá fagyaszt­ják az elbizakodott hódítók kaján tekintetét. (1Tízezer magyar ifjú — csinálja ezt utá­nunk, de apáink földjéből egy tapodtat sem engedünk. Woodrow Wilson a magyarokról. <íAz állama c. művének főbb politikai elvei. Még mint egyetemi professor adta ki Woodrow Wilson «The State» címen történeti és gyakorlati politikával foglalkozó főiskolai tankönyvként használt művét, amelyben meg­ismerjük alapos és objektív históriai tudását s erre az alapra fektetett államelméleteit, ame­lyeknek most oly horderejük van,­­ hisz egy világ szeme csüng rajta s várja, hogy miként fogja azokat megvalósítani a gyakorlatban. Kötelességünknek tartjuk, hogy egy pár mozaikszerű részletet kiragadva e világhirű kötetből, bemutassuk Wilson főbb politikai irányelveit s hogy, amidőn már úgyszólván teljes beletörődéssel megszoktuk a külföld, sőt legközelebbi szomszédaink tendenciózusan vagy legjobb esetben nemtörődömségből ferdítő, bosszantó tudatlanságát, örvendve konstatáljuk ezt a meglepő tájékozottságot és tárgyilagos­ságát, mellyel a mi viszonyainkat, történelmi jogainkat ismerteti. Kezdve az állam gyermekkorától, a család­tól, amelyet a legelső primitív alakulatnak tekint, végigvonultatja a görög, római, germán, francia, német, svájci, osztrák-magyar, angol, az Egyesült­ Államok fejlődését és kialakulását. Az osztrák-magyar monarchia c. fejezetben a legnagyobb súlyt a magyarokra fekteti, el­ismervén teljes függetlenségüket, különös, köz­jogi helyzetüket, és finom közjogi érzéküket, amely előtt valósággal fejét hajtja meg. Elmondja, miként hullott a Mohácsi vesze­delem után a magyar korona, amelyet 1000-ben István kapott II. Szilveszter pápától a «Magyar­­ország apostoli királya» címmel együtt — a Habsburgok ölébe. Utal arra a nagy különb­ségre, amely a Monarchiában a csehek és magyarok között van. Utóbbiak — írja — megóvták függetlenségüket a monarchia másik államával, Ausztriával szemben és biztosították egyenjogúságukat az osztrákokkal, ellentétben a meghódított csehekkel.­­­Mint egy birodalom uralkodó népe, amely nagyobb Csehországnál, talán nagyobb poli­tikai képességgel bír, mint minden szláv nép, mindenesetre törekvéseiben kitartóbb és hatá­rozottabb, a magyarok, dacára annak, hogy a harcmezőn a túlerővel szemben nem tudtak megállani, képesek voltak arra, hogy a mon­archiában nyomatékosan elismert és különösen előnyös positiót kapjanak.^ Majd: «A magyar nemesek arra kényszerítet­ték királyukat, II. Endrét 1222-ben, hogy adja ki az «aranybullá»-t, amely valóságos magna charta volt.» S beszél a jus resistendiről, mint ennek záradékáról.» Amennyiben ragaszkodtak e privilégiumokhoz, hosszú ideig győzedelmes­kedtek az osztrák uralkodó absolutizmusa fe­lett. I. Ferdinánd csak úgy foglalhatta el a trónt, hogy nyomatékkal elismerte (koronázási eskü, hitlevél) az arról szóló határozatokat; több mint 100 esztendőbe került, míg az osztrák dinasztiában örökössé vált a magyar korona és csak 1867-ben szűnt meg a törvényes alapra fektetett jog fegyveres felkelés folytán.» Ír az 1848-as eseményekről, az 1867-iki kiegyezésről. «1867 febr. 18-án határozat jött létre, mely szerint a magyar királyság nem képezi részét Ausztriának, hanem önálló magyar királyság.» Fejtegeti a közös ügyeknek, felelős magyar minisztériumnak, delegációnak mibenlétét. Fog­lalkozik a főrendiháznak és országgyűlésnek, (e magyar kifejezést használja) vármegyei rend­szernek, önkormányzati corporációknak szerve­zetével. Szembeállítja a különbséget a felelős minisztériumnál az ausztriaival, amennyiben utóbbi kisebbséggel szemben is megállhat. Felemlíti Horvát-Szla­von­ország különleges

Next