Egyetemi Lapok - Az Eötvös Loránd Tudományegyetem lapja, 1960 (2. évfolyam, 1-44. szám)

1960-01-02 / 1. szám

1959 legnagyobb hazug. ságai A gyerekek néha hazugság- versenyt rendeznek. Azt igye­keznek eldönteni, hogy ki tud nagyobbat füllenteni. Néha felnőttek is játsszák ezt a já­tékot, s az anekdota-kincsek gyűjtői több ilyen jól sikerült, valóban szellemes hazugságot tartanak nyilván. Néhány esztendeje azonban egyes lapok versenyen kívül bekapcsolódtak ebbe a hazug­ságversenybe. Ha Magyar- országról írnak, igyekszik mindegyik nagyobbat füllen­teni,, mint versenytársai. Ez a hazugságverseny 1959-ben is folytatódott, nem kevés de­rültséget okozva. Az év nagy hazugságai sorában mindjárt januári keletű a nyugatnémet Süddeutsche Zeitung Norbert Lebert nevű újságírójának füllentése: „Az esti órákban érkeztünk a Margitszigetre. A Duna másik partján fekszik a város, melyet egykor Párizssal lehetett össze­hasonlítani. Most sűrű, áthatol­hatatlan sötétség borítja. Csak kontúrokat és árnyékokat lát­tam ...” A New Times of Burma február 12-i száma arról vilá­gosította fel olvasóit, a Reuter hírügynökség budapesti jelen­tésére hivatkozva, hogy „Magyarországon kevés a szem­üveg s ezért összegyűjtöttek egy ötszáz darabból álló készletet, amelyet kérésre kölcsönadnak.” Sacha Carnegie is aligha­nem rászorult volna egy köl- csönszemüvegre, mert a Scots­man című angol lapban közölt tudósítása szerint azt látta Budapesten a Mátyás-pincé­ben, hogy: „A nagy pince-étterem zsúfolá­sig tele volt. Túlságosan elegáns­nak éreztük magunkat nyakken­dőinkkel, simára kefél* hajunk­kal. Az emberek nyakukat nyúj­togatva bámészkodtak ránk, a helyiség távolabbi részében szé­kekre álltak fel, hogy jobban lássanak minket.” A párizsi Figaro minden más lapot megelőzve tudatja olvasóival az amerikai United Press hírügynökség bécsi je­lentését „a Magyarországon dühöngő vörös terror újabb 61 áldozatáról”. „A budapesti rádió jelentése szerint a sátoraljaújhelyi börtön­ben történt szökési kísérlet során 50 rabot megöltek, ll-et pedig ké­sőbb végeztek ki. A jelentés sze­rint a szökési kísérlet vasárnap történt... Semmi más részlet nem ismeretes .. .** A körülményekhez tartozik, hogy a Kossuth-rádió idézett egy cikket, amely az 1944(!) március 22-én történt sátor­aljaújhelyi eseményekről em­lékezett meg. Ezen a napon a börtönbe zárt kommunista foglyok hősi, halálraszánt ki­törési kísérletet hajtottak vég­re, s ez a kísérlet követelt 61 halottat. Ez a „részlet” azon­ban „már nem ismeretes” a Figaro előtt.., Április tréfás hónap. De P. R. Lang, a„ svájci Badener Tagblatt riportere komolyan írja le, hogy: „A magyarok gyakran azért keresik fel a futballpályákat, hogy egyszer kedvük szerint ki- crdlthassák magukat.” A nyári kánikulában alapo­san megizzadhatott Inge Sant- ner kisasszony, akinek „Ajak- rúzs és nylon holmi Ilonká­nak” című cikkét a Welt­woche közölte. Elég, ha eny- nyit idézünk belőle: „öreg. szenvedő dámáknak nincs más kívánságuk, minthogy halá­luk előtt piros nylontáskájuk le­gyen. Fiatal asszonyok szájuktól vonják meg a falatot, hogy fér­jüknek plasztikgallért vegyenek, amelyet énP a «legutolsó divatá­nak gondolnak.’' A New York Times-nál ugyancsak szörnyű lehetett a kánikula. Erre utal, hogy „bi­zalmas értesülésként” közli: „A moszkvai filmfesztiválon most mutattak be egy Magyar- országon készült filmet. A film tárgya az 1956. évi magyarországi kommtmistaellenes felkelés. Az egyetlen dolog, amire kíváncsiak vagyunk, vajon bemutatják-e ezt a filmet Magyarországon?’ Kiderült, hogy kérdezve is lehet hazudni. Ugyanis a „Tegnap” című filmünkről van szó, amelyet a moszkvai filmfesztivál előtt egy fél év­vel már bemutattak Magyar- országon, s hónapokig vetítet­ték zsúfolt házak előtt. A nyári szakaszt a hazug­ság-versenyen egy E. PN. szignójú svájci újságíró zárja be, aki a La Suisse című lap­ban így írt: „A néhány vendéglőben és kávé- házban a munkanapokon szegé­nyesen öltözött vendégek láthatók i „Magyarországon és a többi ’ ' (népi deiii’ikraiijíus országban há­zasságkötéskor megkérdezi az anyakönyvvezető: „Ivét vagy há­rom hónapon át kívánnak házas­ságban ólai?5* Ezekben az orszá­gokban a gyerekek majd felét intézetben tartják, mert a szülő­ket nem érdekli a nevelés.” és a szem kevés doioggal talál­kozik, amelynek ne lenne állan­dó szegénység nyoma. Este, ha betekintünk egy ablakon, meg­győződhetünk róla, hogy a bútor­zat kevés, a falak üresek és a függönyt alig ismerik. A tömeg nélkülöz, azonban méltósággal teszi ezt.. Lám, elmúlik a kánikula, s kellemes hűvösben jobban működik a fantázia, mert egy W. P. nevű újságíró már ezt eszeli ki az Argauer Tagblatt című újság számára: „Aid Magyarországon valame­lyest jól akar lakni, a háború utáni évekhez hasonlóan, kényte­len az élelmiszeri eketézúv és harácsolok szolgálatait igénybe venni.’' Hans Tachani a Luzerner Neueste Nachrichtenben így hazudik: „Az Astoria Szállóban csak ak­kor fütenek, ha külföldi vendégek vannak.” Ez legalább egyfajta gon­dolatmenettel igaz. Ugyanis az Astoriában mindig fűtenek és mindig vannak külföldi vendégek. Ha tehát nincsenek külföldi vendégek, akkor nincs fűtés. Jó, mi? November 1. Halottak nap­ja. A zürichi Die Tat még akkor is hazudik: L. Komolkowski elmeszüle­ménye a Neue Bünder Zei­tungból: „Magyarországon nem emelték fel a családi pótlékot, melynek összege bármilyen számú gyért lelt után is csak hatvan for m. Meg­szűnt az a korszak, amikor há­zasságon kívül született gyerme­kek jogegyenlőséget és az anyák szülési szabadságot élveztek.” Mindenki tett, nincs tovább? No, a hazugság verseny még korántsem zárult le. Az év nagy hazugságait alighanem jövőre követik az újabbak, így megy ez már esztendők óta. Magyarország kis ország. A hazugság-bajnokok viszont annál nagyobbakat hazudnak róla. így megy ez már több mint tíz éve, így volt nemcsak 1959-ben, hanem 1953-ban, 1957-ben s azelőtt is. É honnan tudjuk, hegy jö­vőre is így lesz? 1860-ban is meg kell élniük valamiből a jó uraknak ... EGY HANG KÓRUSBAN Messze a tanártól, az asztal túlsó sarkánál ülök, mások által fedezve. Hallgatok. És a barátom? Ö sem készült a szemináriumra. De ő szem előtt van, tehát Látszólag részt vesz a munkában. Végszókat ismétel... félhangosan mo­rog ... Hogy mit, azt talán ő sem tudja ... Aztán hosszan figyel, hogy mikor szólalhat meg. Óh, csak egy szót mond­hatna önállóan, hangosan, egyedül. E pillanatban a fi­gyelem élő szobra. A tanár most feltesz egy kérdést. A személyeskedést megelőzve a csoport kórusban felel. Barátom is támogatja a kórust. Hangos, édes-bús zön­gés és zöngétlen affrikáták és spiránsok hagyják el ajkát a tüdőből kiáramló levegő és a hangképző szervek harmoni­kus együttműködése eredmé­nyeként. >— A nyelvemlőktár... — sóhajtja felszabadultan. Vala­mennyi kínjától és kellemet­len érzésétől menekült meg. Az élet egész értelme és a megszólalás kimondhatatlan öröme, boldogsága reszket a hangjában. Igen. Fél óra után végre megszólalhatott. így szép az élet! És nem is olyan rossz ez a szemináriumi foglalkozás ... — oszy — Vizsgák után - új esztendő és új vizsgák előtt (Folytatás az 1. oldalról) — Már kettőből levizsgáz­tunk, mindkettőnknek „jó:'-ra sikerüli. Most van egy kis szünetünk, takarítunk, aztán folytatjuk tovább a tanulást. Öreg diákok, fiatal, kedves lányok. És mennyire szeretik ezt az otthonos kis szobát! Hazai csomagok A szülők is segítenek vizs­gázni. Segítenek, és megdöntik azt a régi tételt, hogy csak egyedül készülhet fel vizsgára az egyetemi polgár. A szeretet, a féltés és a se- gíteniakarás talál járható utat mindenre. Sok szülő feljött karácsonyra Budapestre, hogy itt töltse el az ünnepeket gyermeke mellett. Nehéz a vizsga, a gyerekek nem utaz­hatnak haza, minden percüket tanulásra fordítják. Jönnek hát a szülők. Csomagokkal, ajándékokkal és együtt ünnepelnek néhány órát. A csomagokból erőt adó finom falatok kerülnek elő, meg kis karácsonyfa, szalon­cukor és díszek. Ünnepelnek, örülnek a családnak és aztán folytatják a tanulást Lőkös Ágnes harmadéves matematika-fizika szakos hall­gatót — a gólyák szeretett kismamáját — is az édes­anyja látogatta meg, mert Ági ma, huszonhefedikén, vizsgázott jelesre. — Ehhez a jeleshez anyu is hozzájárult — mondja Ági boldogan —, most együtt me­gyünk haza. Szilveszterezni? — Igen, meg tanulni. Ott­hon van a vőlegényem, de könyveket is viszek — vágja rá nyomban. Két vizsgára készülök fel otthon, anyu fi­nom konyhája sokat segít ne­kem. A tűzkeresztség Jó, hogy nem jött velem fotoriporter (ő is vizsgázott), kényes pillanatot örökíthetett volna meg a filmszalagja. Lauter Róza elsőéves magyar —német szakos hallgató most öltözik át. Vizsgázott, ünnepi sötétkék ruhában, szép eredménnyel. — Erre a vizsgámra otthon készültem. Örülök, hogy jól sikerült. Szüleim nagyon iz­gultak értem. Első vizsgám volt az egyetemen. •— Miből kollokvált? — Lélektanból. Kissé nehe­zen ment a fejembe. Féltem. Most olyan jó, hogy túl va­gyok rajta. A következő vizsgáktól már nem félek ennyire, átestem az első tűz­keresztségen — meséli mo­solyogva. Őstörténetből - jeles Sok lány van itthon. A kö­telességtudat tartotta itt őket. Jól szeretnének vizsgázni. Aki elutazott, az is megjött ma, 27-én. Megjöttek óriási cso­magokkal. Utánpótlást hoztak a szoba-családnak. A legtöbb szoba ugyanis négy, hat nyolctagú család. Szeretik, féltik egymást és segítenek egymásnak. A karácsonyi sütemény a közös asztal közepére kerül és csábítgatja az ittmaradt hall­gatókat. Orrcsiklandó vanília, narancs, citrom illat terjeng a szobákban. Engem is megkínál süte­ménnyel Vajda Ilona elsőéves magyar-történelem szakos hallgató. Nem akart lekenye- rezni, hiszen ő már 17-én le­vizsgázott őstörténetből, je­lesre, karácsony előtt lélektan­ból jóra. Most hát pihenhet. A karácsonyt Kádártán szü­leinél töltötte. Szülei tszcs-ben dolgoznak. — Szüleim örültek az ed­digi eredményemnek. Azt mondták, csak így tovább! Szobatársnője, Sárkány Viola elsőéves régész-történész szorgalmasan tanul a másik ágyon. Lélektanvizsgára ké­szül. Őstörténetből Viola is jelesre vizsgázott. Csak így tovább, lányok, szedjetek össze minél több jelest! Jó munkát, eredmé­nyekben gazdag új esztendőt kívánunk nektek! M. M. Amikor a hóhért akasztják Amikor a hóhért akasztják ... hm ... furcsa szituáció le­het. Azonos mesterségek pusztító és fölöttébb kínos találkozá­sa... Ördög tudja, de ez a hasonlat (mentségem: minden ha­sonlat sántít) jutott eszembe a következő kis történetnél: Az egyetem egyik ismert és fiatal költője verstanból kö­zepest (3) kapott. Hogy mit jelent ez a közepes — azt ponto­san nem tudom. S bár.igaz, a kitűnő professzor nem illetődön meg a költő személyétől, de ismeretes, hogy áldott jó szíve van ... Hogy mit csinált a költő a közepes verstan osztályzat után? Még be sem csukta maga mögött az ajtót — földhöz csapta az indexét. És elhatározta, hogy ezután ... Valami nagy szent elhatározás született benne. Némileg megnyugodva szállt fel a 49-esre. Behúzódott a hátsó perron egyik sarkába, és rezignált hangon sóhajtott bele a csúcsforgalmi lassúságba: „ ... hej, gyi te Sárga!” Akárki akármit mond, belőle nem lesz formalista költő. Jóból — jeles Ez aztán kellemes meglepetés! S. I. negyedéves hallgató december 18-án jóra (4) vizsgá­zott tudományos szocializmusból. Nem rossz jegy a négyes, de érezte, hogy jobb is lehetett volna. Csakhogy egy kérdésben nem értett vele egyet a vizsgáztató ... A karácsony előtti nap délelőttjén kopogás hallatszott az Újságíró Tanszék ajtaján és a tudományos szocializmus két ok­tatója lépett be. S. 1.-t keresték. Nem volt ott. Az indexe vi­szont igen. Fellapozták és a négyes kollokviumból pillanatok alatt jeles lett. És Sz. elvtárs mosolygós bűntudattal magya­rázta: hogy a vizsgán nem értettek egyet abban a bizonyos kér­désben — a tankönyv a hibás. A tankönyv, amely enyhén szól­va nem a legjobban sikerült. (Menthető ez azzal, hogy gyorsan készült?!) Mikor elmentek, a hallgatók nevetve csodálták az új, kija­vított osztályzatot, amelyet — ezt a tévedést mindenki meg­bocsátaná! — „rossz helyre írtak be. (A történeti hűség ked­véért megjegyzem, hogy az index tulajdonosa azóta „kényte­len volt” politikai gazdaságtanból is jelesre kollokválni. Ugyan­is oda került az a bizonyos javított jeles.) Csak egy diák A vizsgám tíz órakor kezdődött. Fél kilenc előtt néhány perccel határozott léptekkel igye­keztem a főfolyosó felé. A mintás kőkockákon cipőm diszkrét nyikorgása erősen felnagyítva visszhangzott a reggeli csendben. Néhány lépéssel a folyosó torkolata előtt ijedt tanakodást hal- lottam, majd futóléptek zaját. Befordultam. Tőlem négy lépésre X. tanár ajtaja előtt két lány állt ijedt, elszánt arccal. S vagy tizenöt méterrel arrébb pedig két másik lány igyekezett láthatatlanná lenni a folyosó homályában. Elnevettem magam. Aztán vagy három lépés után visszafordultam: — Ma nem vizsgáztatok ... A két arcon már csak kedves ijedtség tükröződött és sza­vamra megkönnyebbülve nevettek fel. A fekete hajú két társa után kiáltott, hogy jöjjenek vissza, mert nem a tanár jött. Csak egy diák. Csak? De akkor miért ijednek meg ... ? ^ ( A Petőfi-genézis revíziójának legújabb eredménye: A KÖLTŐ NEM NEMESI SZÁRMAZÁSÚ! P etőfi Sándor költeményeit olvasgatva, nem is gon- | dolnánk arra, hogy e közis- i mert és szinte kristálytisztán ' előttünk álló költő életművé- ■ ben milyen sok még a meg- | oldatlan és tisztázatlan kér- i dés — hiszen Petőfi olyan ma­gától értetődő számunkra. A 1 Petőfi-irodalom lassan már át- 1 tekinthetetlen lesz a kutató számára, ám a kutatás még ma sincsen egyértelműen le­zárva. Sok monográfiát és pá­lyaképet olvashattunk már a költőről —, de valljuk csak meg: egy igazi, mindenre ki­terjedő, marxista szemléletű Petőfi-értékeléssel még nem találkoztunk. Ugyanez áll az életrajzra is: FERENCZI szor­gos, de helyenként nagyon is kritikátlan munkája óta nem történt újabb kísérlet Petőfi életútjának körvonalazására. De hogy tovább menjünk: még az egyetemi oktatás is adós egy megnyugtató Petöfi-port- réval, mert a két érdekelt tan­szék között rendszerint a „földre esik” a Petőfi-kollé- gium. Pedig Petőfi mélyre­ható elemzése nélkül aligha érthető meg helyesen a re­formkor és a 48 utáni korszak irodalma. Petőfit ismerjük —, de nem ismerjük jól, sok még a törés, melyet a kutatások fognak csak áthidalni és be­tölteni. Örömmel jelenthet­jük, hogy ez a munka megin­dult, sőt — túljutott a kezdeti stádiumon. Az Irodalomtörté­neti Intézet a közelmúltban tűzte napirendre a Petőfi- életrajz újraírását és az élet­mű újraértékelését. A legfris­sebb eredmények még decem­berben nyilvánosság elé kerül­tek, gondolunk itt PÄND1 PÁL és MEZŐSI KÁROLY dolgozataira, s az új esztendő elején fog megjelenni DIENES ANDRÁS, a neves Petöfi-biog- ráfus első közleménye a költő származásáról, mely minden bizonnyal meg fogja bolygatni irodalmi közvéleményünket. Ez az érdekes tanulmány —, mint a Petőfi-életrajz első fe­jezete, december 18-án került megbeszélésre az intézetben és egészült ki a munkatársak észrevételeivel. Nagyon jelen­tős állomása ez Petőfi-kutatá- sunknak, valóságos revíziója az eddigi Petőfi-genézisnek. (Abban a megtiszteltetésben van részem, hogy szerény adatfeltáró-munlcámmal köz­vetlenül is részt vehetek a csoport tevékenységében — s így közelebbről ismerem a kutatás nehézségeit és leg­újabb eredményeit.) Jelen váz­latunkban előlegezni kívánjuk ezért Dienes András nagyobb lélegzetű tanulmányát — ki­egészítve az értekezlet meg­jegyzéseivel — ily módon a Petöfi-származás új levezetése elsőként az „Egyetemi La- pok”-ban kerül publikálásra. Hangsúlyozni kívánjuk, hogy rövidke vázlatról van szó csu­pán — mely egy nagyon való­színű és helyenként egészen belátható hipotézisen alapszik —, de így is annyi meggondo­lásra ad alkalmat, hogy bizo­nyára felkelti a hallgatóság érdeklődését, talán észrevéte­leit is — amit nagyon szívesen várunk. Egy további cikkben szeretnénk utóbb beszámolni a költő születéshelyének kérdé­séről is — amely szintén az el­lenvélemények kereszttüzében áU. j zt hisszük, nem kell arra ZJ kitérnünk, hogy miért fontos a Petőfi-genézis tisz­tázása. Ahogyan egy népet sem ismerhetünk kielégítően, eredete és előtörténete nélkül, úgy egy életmű megértésé'iez is feltétlenül szükség van erre. Az első származáselmélet RHÉDEI PRIKKEL-CSERG- HEÖ—FERENCZI nevéhez fű­ződik, melyet az irodalmi utó­kor — sajnos, kritikátlanul el­fogadott, ahelyett, hogy az el­mélet forrásait kereste volna. Csak 72 évvel utóbb, 1958-ban tett kísérletet Dienes András, az eddig elfogadott nemesi származás megdöntésére —, teljes sikerrel. Szlovákiai ku- tatóútja során kiderült, hogy Petőfinek semmi köze sincsen a Pozsony megyei Petrovicsok nemesi leveléhez és fényes címeréhez — melyet az ural­kodó osztály irodalomtörténe­te oly szívesen idézgetett — egyszerűen azért, mert a költő NEM IS VOLT NEMESI SZÁRMAZÁSÚ. Az említett három geneoló- gus PETROVICS MÁRTONRA vezette vissza a családot, aki 1667-ben 1. Leopoldtól ne­mességet kapott, melyet VÁG- ÜJHELYEN hirdettek ki. Márton egyik fia, GYÖRGY, még 1754. előtt elhagyta a csa­lád későbbi lakóhelyét, KA­JÁLT és a nyitrai AGÁCSRA költözött. Itt született meg György négy fia — köztük TAMÁS, a költő nagyatyja, aki öccsével, JÁNOSSAL 1770 körül ASZÚDON tűnt fel, és 1773-ban másodszor is meghá­zasodott. Üj feleségétől: SAL- KOVICS Zsuzsannától három lánya és három fia született, közöttük a költő atyja: IST­VÁN. (1791. Aszód.) Petrovics István a család régi hagyományát, a mészáros­mesterséget örökölte és ha­marosan a szakmával járó vándorútra kelt, MAGLÓDON járva ismerte meg későbbi fe­leségét, a költő anyját: HRÜZ MÁRIÁT. De csak jóval ké­sőbb, 1815-ben vette feleségül és ezután költöztek Szabad­szállásra, ahol István a váro­si hússzéket bérelte. Csergheö még a család címerét is tudni véli: a címer fömoiívuma egy i.'ónyöklő páncélos kar, felette ötleveles aranykoronával. Ferenczi érdeme, hogy két­kedve fogadta el elődjei ada­tait — de jobb híján el kellett fogadnia. Az elmélet téves: az agácsi és aszódi Tamás azo­nosságát nem lehet belátni. Sajnálatos véletlenről van szó, nevek egyezéséről, vélet­len feltűnésekről —, amint ez ki fog derülni. Dienes az agácsai matriku- lák hiányában a nemesi jegy­zőkönyveket vizsgálta át, amelyekből kiderült, hogy az agácsi Petrovicsok több ok­ból sem lehetnek Petőfi ősei. A nemesség — amely rendkí­vül féltékeny volt kiváltságai­ra, s a visszaélések elkerülése végett időnként elrendelte a nobilitás bizonyítását. Okmá­nyokkal és tanúkkal kellett bizonyítani a törvényes leszár­mazást a nemességet szerző őstől. Az agácsi Petrovicsok, mint „ARMAL1STICA FA- MILL1A”, 1770 februárjában álltak a bizottság elé. A jegy­zőkönyvek szerint az agácsi Petrovicsok címere nem azo­nos a Csergheö által megadott címerrel, egészen más: egy puskát tartó páncélosvitéz, s a család foglalkozása sem a Pe- tőfiéknél hagyományos mé­száros mesterség, hanem a ví- zimolnárság. Szavahihető ta­núk —, akiket okmányok idéz­nek is — bizonyítják, hogy Petrovics György a század ele­T

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék