Egyetemi Lapok - Az Eötvös Loránd Tudományegyetem lapja, 1961 (3. évfolyam, 1-40. szám)
1961-01-14 / 1. szám
Időszerű népművelési feladataink és az egyetemisták falujárása Azt hiszem, nem sokat tévedünk, ha azt állítjuk, hogy a felszabadulás óta elért eredményeink középarányosát vidéki közép- és kisüzemeink, mezőgazdasági jellegét is megőrző, de folyamatosan ipari gócpontokká fejlődő vidéki kisvárosaink adják. Szocialista társadalmunk fejlődésének menetét, annak gyorsaságát ugyanis nagy mértékben befolyásolja az, hogy a vidék, beleértve a mezőgazdaságot is, milyen gyorsasággal tud felzárkózni nagyvárosaink anyagi, politikai, kulturális, egyszóval társadalmi színvonalához. E tekintetben tehát nem közömbös a népművelés számára sem, hogy mely területekre fekteti a fő súlyt. Vidéki közép- és kisüzemeink helyszíni felmérését sürgeti egyrészt az a tény, hogy a fővárosival azonos, sőt helyenként jobb anyagi ellátottságú vidéki munkásság és a munkás életformához most igazodó parasztság kulturális igényét csak részben, néhol egészen elégtelenül tudják kielégíteni vidéki kulturális bázisaink. A helyszíni vizsgálódásokat másrészt, vidéki népnevelő káderanyagunk gyengesége teszi szükségessé. Vannak tapasztalataink arra vonatkozólag, hogy ott, ahol az igényeket meghaladják a kulturális lehetőségek, azok, akikre a népművelés , szempontjából számíthatnánk, nem mindig elég erősek és képzettek ahhoz, hogy megtalálják az adott körülmények között legkézenfekvőbb népnevelési lehetőségeket. Vidéki értelmiségünk bizonyos fokú konzervativizmusa, nemtörődömsége, kedve vesztettsége sok helyütt inkább hátramozdítja, semhogy segítené a népművelési munkát. Itt külön meg kell említeni műszaki értelmiségünk visszahúzódását az effajta tevékenységtől. A vidék helyi kulturális teendőit jórészt és csaknem egészében a pedagógusok látják el. Ez azonban nem elégséges, ha mégoly eredményes is, mert ki tagadná, hogy egy mérnök, vagy technikus a saját üzemrészében legalább olyan értékű pedagógiai munkát végezhet, mint a pedagógus, ha feladata magaslatán áll. Tapasztalataink sajnos azt mutatják, hogy műszaki értelmiségünk nagy része népnevelő munkát legfeljebb egy-egy üzemi fegyelmi alkalmával végez. Sürgős népművelési és politikai feladat, hogy vidéki orvosainknak és mérnökeinknek legnagyobb részét megnyerjük a népművelés ügyének. Nem felesleges talán, ha kitérünk a műszaki utánpótlás ilyen irányú nevelésére sem. Az egyetemeken és főiskolákon a műszaki képzés mellett helyet adhatnánk a hallgatók pedagógiai képzésének is, hogy az egyetem elvégzése után munkahelyükön bizonyos speciális népművelési feladatok elvégzésére képesek legyenek. Úgy véljük, és úgy tudjuk, hogy ennek a megvalósítását az új közoktatási reform a legmesszebbmenőkig lehetővé teszi. Ez a feladat már amúgy is régóta időszerű, de egyáltalán nem késett el, hiszen a szocialista tudat kialakítása hosszantartó folyamat és amikor az a célunk, hogy ezt az időt minél rövidebbre zsugorítsuk, munkánkban nem nélkülözhetjük műszaki értelmiségünket sem. Azonban sem a tudnivalóik pontos felmérése, sem a népművelési káderanyag biztosítása nem lehet külön cél. Népművelési terepeink szociográfiai jellegű felmérésével egyidőben meg kell erősítenünk a vidéki párt- és KISZ- szervezetek kulturális munkáját és itt elsősorban a KISZ és párt kultúrfelelősök, művelődési otthonok igazgatói, vidéki könyvtárosok még szakszerűbb, tudományosabb szintű továbbképzésére gondolunk. E tanfolyamok segítsék hozzá őket, hogy egészében is lássák népművelési politikánk mibenlétét s ugyanakkor gyakorlatban is képesek legyenek abból a rájuk eső feladatokat végrehajtani. A vidéki könyvtárak, film- és lemeztárak kibővítése, a nagyobb választék biztosítása, a kulturált szórakozóhelyek megteremtése mind-mind lehetőségeinken belül megoldható feladat. E feladatokat és még számos más, a vidék kulturális felemelkedésével összefüggő problémát az üzem, vagy a falu szociográfiai szempontú felmérése nélkül nem lehet eredményesen megoldani. Most, amikor népünk nagy többségénél az anyagi problémák nagyrészt megoldottnak mondhatók, pártunk politikájában is nagyobb súlyt kap a kulturális téren valló előbbrelépés kérdése. Ezt mutatja iskolaszervezetünk megreformálásának megindítása, másrészt a folyóiratok, napilapok hasábjain megjelenő szociográfiai cikkek és tanulmányok szaporodása és talán nem utolsósorban az egyetemi hallgatók falujárása, melyet a Művelődésügyi Minisztérium újított fel, hogy kikísérletezzük egy szocialista szempontú népnevelésnek az egyetemi oktatás keretein belül megoldható lehetőségeit és módszereit. Az eddigi falujárás sok jóval biztat a jövőre vonatkozólag. Az egyetemisták romantikusnak tűnő falujárása tökéletlen módszerei ellenére sem volt hiábavaló. Közelebb vitte az egyetemi hallgatókat az új útra lépő falu problémáinak megismeréséhez, általában pedig előbbre vitte az egyetemi politechnikai oktatás kérdéseinek megoldását ; olyan egyetemeken, ahol a gyakorlati munka a hallgatók számára ez ideig csak az egyetem elvégzése után kezdődött. László Ernő Államigazgatás vizsga előtt Magditra és Annamáriára vajon mikor kerül sor? Tóth Éva azon töpreng éppen, hogy az egyetem hivatal vagy eiszmény? Juttaut . Mit te ír a jegyzet a drótostót jogi helyzetéről? (!) Este fél nyolckor. (Gyengébbek kedvéért a vizsga reggel kilenckor kezdődött!) „Szerinted kit számoltathat be a VB az alá nem rendelt szervek közül? ... „Tételem vázlata a Úi még ez az esztendő, alig kopott le róla néhány nap. A diákokat mégis régi, jól ismert gondokkal köszönti, alig múlt el a szilveszteri táncos, muzsikás jóhangulat. Egyetemszerte akármerre járunk, a folyosókon izgatottan toporgó, jegyzetek fölé hajló, vitatkozó fiúkkal, lányokkal találkozunk. Benyitunk egy szobába, a TTK első emeletén. Hatan ülnek az asztalok körül. Egy oktató és öt diák. Csönd van. Még csönd. Csak a golyóstollak és ceruzák róják szorgalmasan a papírt. Mindenki előtt két-két keskeny, számozott cédula. Ez az egy mondatnyi gépelt szöveg okoz most gondot, vagy örömet, ötödévesek szigorlatoznak tudományos szocializmusból. Javarészt vegyészek, de akad közöttük biológia-kémia szakos is. Tehát ma olyan hallgatók ülik körül az asztalt, akik nem humán szakosok, akik a képletek és vegyületek között érzik igazán otthon magukat. Az elszántan író kis csapattal szemben ott ül Farkas Ilona adjunktus, a vizsgáztató. A vizsgázók által irigyelt ember, aki „nem csinál semmit”, csak hallgat, keresztkérdéseket tesz fel, és ügyeli szegény diákok vergődését. Még nem kezdődött el a döntő ütközet. Megnyugtatóan száll a cigarettafüst s a vizsgáztató nyugalma valahogy átragad a hallgatókra is, akik ebben a pillanatban még a szó legszorosabb értelmében hallgatók. Azután felhangzik a tipikus kérdés, amely minden vizsga kezdetét jelenti. — Elkészült már valaki? Kezdhetjük? Egyszerre emelkedik fel öt szempár, négy fiú és egy lány tekintete. Pillantásukban egy csepp zavart mosolygás: hát tulajdonképpen el is kezdhetnénk, csak ki legyen az a bátor első? Jellemző a „gyöngébb” nem egyetlen jelenlevő képviselőjére (és távol áll tőlünk a hazabeszélés), hogy természetesen ő jelentkezett. És Pigai Ottilia felmarkolta jegyzetét, tételszeletkéit, vékony fekete kis golyóstollát, átült abba a székbe és elkezdte. — Első tételem a munkásegység megteremtése, mint a proletárdiktatúra előfeltétele. Az MDP megalakulása. Először elmondanám a vázlatot... — és mondja, mondja a tételét, lassú, kicsit monoton hangon, időnként egy-egy mély lélegzettel nyugtatva önmagát. És mit csinál azalatt a vizsgáztató? Még a saját vizsgáim idején is szívesen figyeltem őket, mindegyikük más volt. Akadt, aki szórakozottan bólogatott, azután szótlanul beírta a jegyet. Más vitatkozva és örökké közbekérdezett, amellyel többnyire sikerült is áldozatát tökéletesen megzavarnia. Farkas Ilona csöndben szívta Mátráját és közben egy-egy megjegyzést írt füzetébe. Miután a vizsgázó befejezte a tételt, akkor tett fel néhány kiegészítő kérdést az anyaggal kapcsolatban. Ravasz kérdések ezek. Nemcsak a lexikális tudást, az anyagban való jártasságot mérik, hanem az alkalmazóképességet is számonkérik, azt a gondolkodásmódot, amely a tananyaggal és a napi politikai kérdésekkel kapcsolatos tisztánlátást egyaránt eredményezi. És nyugodt, barátságos kérdések ezek. Talán ez okozta — vagy mert ezen a napon különösen bátor társasággal kerültünk össze, — hogy sehol sem volt a vizsga megszokott. Izgatottan vibráló légköre. Vizsgáztató és diák mintha csak beszélgettek volna. A második tétel után néhány megjegyzés és a felelet véleményezése következett, azután Pigai Ottilia indexébe bekerült a „jó”. Hargittai János — a következő — férfias elszántsággal vállalta sorsát. Csak lopva vetett egy pillantást távozó kolléganője után — és végig sem gondolhatta, hogy „de jó neki” — már el is kezdte a tételét. Nyugodt fiú — csak asztalra támasztott ujjai remegtek kicsit az első mondatoknál. Aztán ez is megszűnt, megnyugodott saját hangjától — azt hiszem így szokták mondani. — Tételem vázlata a következő ... Érdekes, mindenki így kezdi. S a vizsgáztató felderülő arcáról le lehet olvasni, ez már valami régebbi megállapodás közte és a diákok között. A diák végigmondja harminc-negyven perc alatt a két tételt, aztán indexszel kezében kilép a folyosóra, „ez azután fárasztó volt” sóhajtja, majd moziba megy, sétál, de aznapra — örömében, vagy bánatában — szabadságot engedélyez magának. És a vizsgáztató? Nem, ő nem végez fél óra alatt. Mert mindig újabb és újabb félórák, újabb felelők jönnek, és tovább is koncentrálni, figyelni kell minden egyes szavukra — mert nem lehet ingyen adni a jegyeket. Füstöl a Mátra, és talán jó lenne egy erős fekete. — Vigyázzon János, így elvész a részletekben. Jobb lenne talán... Veszem a kabátom és halkan csukom be magam mögött az ajtót. A várakozók megrohannak — Te, milyen? Rendes? — Nem szőröz nagyon? Nemcsak a látogatók nyugalmával válaszolom: — Nem szőröz, rendes. Na féljetek. Bedecs Éva „Először elmondom a vázlatot. Mi újság a nyelvtudományi diákkörben? A Nyelvtudományi Tudományos Diákkör ősszel az egyetemen működő diákkörök közül elsőként tartotta meg alakuló ülését. Fehér Ibolya diákköri titkár megnyitója után többen szóltak hozzá a felvetett problémákhoz. Az ülés napirendjén a félévi program, a folyamatban levő kollektív munkálatok és szervezeti kérdések (főleg kizárási problémák) megbeszélése szerepelt. Az előadásokon kívül a diákköri tagok két külön csoportban, de közösen dolgoznak. Az egyik csoport etimológiai jegyzetet készít a leggyakrabban használt és legproblematikusabb szavak eredetéről és történeti fejlődéséről. A jegyzet főként a levelező hallgatóknak jelent majd segítséget nyelvészeti tanulmányaikban. A másik csoport bibliográfiát állít össze a Magyar Nyelvőr számára az újságok és folyóiratok 1957—58-as évfolyamaiban megjelent nyelvtudományi vonatkozású cikkekről. Ezzel a nyelvművelők munkáját szeretnénk tőlünk telhetően megkönnyíteni. Novemberben a diákkör ellátogatott az Akadémiai Nyomdába. Itt megismerkedtünk a nyomdatechnika különböző ágazataival és rendkívül értékes tapasztalatokkal gazdagodtunk. Az I. félévben egy előadás hangzott el. November végén Győrffy Rózsa olvasta fel „A nő szó fogalomkörébe tartozó szavak hangulatáról” című előadását. A jól sikerült előadást több felszólalás és élénk vita követte. A dolgozat írója a témán még tovább dolgozik. A II. félévre 3—4 diákköri előadást terveztünk. A félévi üléseket Bojtár Endre „A kelet-európai irodalmi nyelvek kialakulásának problémái” című előadásával kezdjük. A II. félévre is tervezünk egy csoportos látogatást. Meg szeretnénk ismerkedni a Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézetének munkájával, s így március elején oda látogatunk el. Egy következő diákköri ülést a munkába most bekapcsolódó másodévesek tartanának közösen: több szó eredetének feldolgozása szerepelne a műsoron. Posch Péternek az ősz jelenidőjel problémájával foglalkozó előadása zárná a II. félévet. A diákkör jó irányban halad előre. Egyre többen kapcsolódnak be a munkába a másodévesek közül is. Eredményességének bizonysága az is, hogy egy éven belül két diákköri dolgozat jelent meg tudományos folyóiratban: Ecsedy Ildikóé a Magyar Nyelvben és Kurcz Ágnesé az Irodalomtörténetben. Maulik Klára