Egyetemi Lapok - Az Eötvös Loránd Tudományegyetem lapja, 1962 (4. évfolyam, 1-37. szám)

1962-01-06 / 1. szám

! ' “A VIZSGÁZUNK Keskeny papírcsíkok ha­sainak az íróasztalon. A fehér szeletek hátán gyön­gén átütnek a gépelt sorok, az egyik szöveg alig egy­két szó, a másik három­négysoros. Jó lenne rönt­genszemmel elolvasni őket. Az ujjak pár pillanatig rezzenve tétováznak, majd hirtelen elhatározással vá­lasztanak. Tehát eldőlt. Az első világos gondolat: „vé­­gem van egy szót sem tudok az egészből!” A jegyzetpapí­­ron az első percben csak a tétel címe díszeleg, egyéb­ként üres, fehér, mint az érintetlen hótakaró. Aztán fokozatosan oszlani kezd a köd és feldereng az­­anyag”. A tetőtoll már száguld a papíron, alig győzi rögzíteni a gondola­tokat. Mire vagy félóra múltán a diák tétován átül abba a másik székbe, már csak egészen kicsit remeg a hangja, ahogy elkezdi: „tételem első pontja a ...” — általában így fest a­­ vizsga. Vizsga. Évtizedek, sőt év­századok hagyományát lisz­­­­telik benne évente kétszer , egyetemistáink is. Liturgi­kus áhítattal, ünneplőbe öltözve, mintegy külsősé­gekben is fekészültve az öröm, vagy gyászhír tudo­másulvételére. A lányok ugyan nem jöhetnek kises­­télyiben vizsgázni, de a fiúk köztül biztosan akad­tak, akik újév szerpentines, dudolós hajnalán el sem tették sötétkék ruhájukat, hiszen másnap már ismét használatba került. Hát persze van némi különbség a két alkalom között... 1962 első munkanapján az emberek már kialudták az óév-búcsúztatás zajos és vidám fáradalmait, tekin­tetükben is borong valami másragondolás. No, már úgy általában gondolom, mert például a diákok ja­nuár 2-án már teljes kon­centrálással egyetemisták ismét. Különösen így össze­verődve a folyosókon hó­nuk alatt a jeles várandós fekete könyvecskékké (B) ___________ __________ Pártmunka és­­ pártmunka A bölcsészkari hármas alap­­szervezet legutóbbi taggyűlé­sén sok szó esett a pártmun­káról. Már a beszámolóból is kitűnt, hogy­ a vezetőség nem a régi sablon szerint veti fel a kérdést, nem elégszik meg a „minden párttagnak pártmun­­­kát” — elv érvényesítésével hanem ennél többet tűz ki­ célul. A helyzet ugyanis jelen-­ leg az, hogy bár a kommu-­ nisták többségének megvan a maga önként vállalt pártfel-­ adata, de jobbára külső szer-­ veknél, a budapesti, kerületi, pártbizottságon és egyéb in-­ tézményeknél. Anélkül, hogy lebecsülnénk­­ az egyetemen kívül végzett] pártmunka jelentőségét, teljes ] mértékben helyeseljük a hár-, más alapszervezet vezetőségé-­ nek javaslatát, amely szerint: a párttagokat s lehetőség sze­rint a pártonkívülieket is sze­mély szerint meg kell bízni egy-egy KISZ-csoport patroná­­lásával. A kommunisták ismer­jék meg a fiatalok problémáit, segítsék emberi és politikai fejlődésüket. Ebben az értelemben tehát különbséget kell tennünk párt­­munka és pártmunka között. A bölcsészkari kommunisták pártmunkájának elsődleges te­rülete a hallgatók körében végzett politikai felvilágosító és nevelőmunka. S úgy véljük, érdemes ebből a szempontból sorra venni a másik két kar kommunistáinak pártmegbíza­tását is. (A.) V. HATEZER FIATAL vesz részt Szombathelyen az Ifjúság a szocializmusért moz­galomban. A fiatalok eddig összesen 162 ezer óra társa­dalmi munkát végeztek. VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! IV. ÉVFOLYAM, 1. SZÁM.­­ 1962. JAN. 6. ÁRA 50 FILLÉR —­ .. • .. . — ...... , AZ EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM LAPJA -------------------------------------------------9-------------------------------­ Nem igazi diák, aki nem készít „puskát”? A természettudományi kar első emeletén találomra oda­lépünk az ácsorgókhoz. Hár­man vannak: egy ijedt te­kintetű lány, egy fekete és egy tüskehajú fiú. Politikai gazdaságtanból merítenek ép­pen egy vizsgára való bátorsá­got. — Ne menj be! — állít meg az ijedt szemű, mint egy ha­­ragvó őrangyal — úgy is olyan gyalázatosan megy. Az újságírói érdeklődést persze, nem is lehetne job­ban fokozni, mint az ilyenféle tiltakozással. Odabent nemcsak a fűtőtest melegíti a levegőt, hanem itt vibrál az enyhe vizsgadrukk is. A diákok jegyezgetnek, vázlatot készítenek, vagy tű­nődve figyelik társukat, az éppen felelőt, hátha­ egy el­vétett mondatával érinti az ő tételüket is. A vitágossárga kardigán gazdája háttal ül felém és gyorsan, halk szavakkal ecse­teli a kapitalizmus általános válságát. A vizsgáztató nem is néz rá, időnként bólint. Hogy milyen jól tud esni a a tétel sivatagában botorká­ló diáknak ez az oázisnyi biztatás, azt csak az tudja, aki maga is betöltött már egy indexet. — Úgy látom, a lényeggel tisztában van. Az első kér­désnél azonban mintha bi­zonytalanabb lett volna. Azért megkapja a jó jegyet. — A lány boldogan kotorja össze vázlatait, ceruzáját és adja át helyét a következőnek. — Ha megengedi, tanár úr, még bent maradnék, hogy megvárjam a Gizit, mi ugyan­is ... — Értem — mosolyodik el a vizsgáztató — együtt ta­nultak, ugye? Lelkes bólintás a felelet. Gizi pedig bátran, erős han­gon kezd beszélni. Szeme, ha­ja, pulóvere egyaránt fekete. — A gyarmati rendszer vál­sága elkerülhetetlen... Közben nyílik az ajtó és lábujjhegyen beóvakodik a következő, a tüskehajú. Tételt húz ő is és letelepszik mellém. Meg­fordítja papírszeletjét, olvas­sa. Mai számunkból: Rojo és a szemellenzők (2. old.) Jelesek és elégtelenek (3. old.) Romantika, öt perccel később (4. old.) Embert tolláról... (5. old.) Férfi sztriptíz (6. old.) — Fog menni? — kérdezem súgva. — Meglátjuk — vonja meg a vállát mosolyogva, aztán ölébe veszi kis, perforált blokkfüzetét, kettécsavarja golyóstollát és összevont szemöldökkel gondolkozni kezd. Amikor újra rápillan­tok, magam is meglepődöm gyorsaságától. A blokk tete­jén kitépett papírlapon piros tintás, sűrű, apró betűs jegy­zet hever, pedánsan aláhúzva benne a lényeges gondolatok. A legtetején gondosan beka­rikázva a tétel száma. No, ez gyorsan ment. A tüskehajú nyilván végzett már, mert nem ír többet, zsebbe süllyeszti a blokkot és még egyszer átolvassa a jegy­zetet. A tétel címét szórakozot­tan aláhúzza. Meglepődöm: golyóstollában kék tinta van. Egyszerre érthető már a gyors vázlatkészítés, a pon­tosan bekarikázott tételszám. Megsajnálom a tüskéshajút. A fekete lány beszél, elakad, a vizsgáztató kérdez, segít, áttérnek a második tételre. Nem tudni még, milyen lesz az elbírálás, de ez a lány min­denesetre megdolgozik érte. Úgy mondják, nem is igazi diák az, aki nem készít pus­kákat. No igen, biztosan nem tüskehajú kollégánk az egyet­len, aki ismér az apró betűs jegyzetek készítését és jelen­tőségét. Jóllehet az anyagot ismételni puskagyártás köz­ben. Jó az a kellemes kis iz­galom, amíg sikerül előcsempészni, a zseb mélyéből, füzetlapok közül. És talán a felelet is sikerül. Ha sike­rül, a megérdemelt jegynél mindenesetre értékesebb osz­tályzat kerül az indexbe. A gyáva és a gyönge teljesítő­képességű tanulók szokásos módszere. A tüskehajú azon­ban nem látszott gyávának, teljesen nyugodt volt. A feketehajú lány búsan csukta indexébe közepesét. Talán arra gondolt, hogy tulajdonképpen barbár ötlet január 2-án vizsgázni. Külö­nösen ilyen logikát és alapos­ságot igénylő tantárgyból, mint a politikai gazdaságtan. Nem akartam tovább hall­gatni a vizsgát, halkan be­csuktam magam mögött az ajtót. Lehet, hogy tüskeha­jú eléri célját és sikerül megtévesztenie a vizsgáztatót — friss diadalában biztosan nem fog arra gondolni, hogy elsősorban mégsem az ok­tató az, akit félrevezettek. Ha elvégzi az egyetemet, mun­kahelyén nem indexét, hanem tudását kérik majd számon tőle. A folyosón a feketehajú fiú még vár. — Már végeztem, sajnos, csak közepesre. Most a bará­tomat várom. Az előbb ment be, olyan kefefrizurás. Együtt tanultunk, és kiváncsi va­gyok, hogy sikerül neki. — Nagyon gyönge tanuló a barátod? Kikerekedik a szeme a meg­lepetéstől. — Az? Honnan gondolod? Nagyon jófejű gyerek. Bizto­san jobb jegyre megy, mint én. Akkor hát miért? Egysze­rűen lustaságból? Hiszen egy „jófejű gyerek” amíg elké­szíti a puskát, meg is tanul­hatja az anyagot. Vagy talán csak vagánysá­gból, virtus­­kodásból? Mindegy, hogy miért tetted, kedves tüsikehajú, kár volt. És talán felesleges is — de — 4 fyarátom, te fiatal vagy, alig fy il töltötted be a huszon­­fy egyedik évedet. Én is fiatal va­­g­yok, és szintén huszonegy fy esztendős — háromszor ha­lt­szonegy esztendős. Barátom, fy ne mosolyogj ezen. Paul Vail­­ly lant Couturier, ki a te születé­­sed idején már régen halott fy volt, s akinek rövid élete harc­ival és háborúval telt el. Ő fy mondotta egyszer: „A kommu­nizmus a világ ifjúsága!” Úgy fy bizony, nem öregek azok a fy hatvanévesek, akiknek a párt­ija — a világ ifjúsága. y. Nemrég egy tizenhét éves fyszerző könyvet adott ki. Az if­fú fú szerző könyvét a következő fy mondattal indítja: „Az élet fy kórház ...” Hozzám képest ez fy a kezdő ifjú — vén roncs.­­ Kennedy amerikai elnök — sokkal fiatalabb Hruscsov fy szovjet miniszterelnöknél. De 4*— figyelj csak ide! — a béke fy aktív harcosa. Hruscsov — a fy negyvenéves szocializmus. A fy hanyatló rend képviselője,­­ Kennedy — a negyvenszer idé­­se­sebb kapitalista világ. "­ Az ismét színtérre lépő náci fy tábornok egyidős a német mi­­fy­litarizmussal, ami bizony már fy túlhaladta a századik évét. fy Egy ember kora — a gondol­­fy kodása. És mivel mi egyfor­­fy mán gondolkozunk, tehát fy mindketten húszévesek va­­gy gyünk, ez pedig a kommuniz­­fy­mus kora. Köztünk csupán fy annyi a különbség, hogy én — fy sajnos — már régen olyan ko­­fy fú vagyok, mint te most. fy A földön sokan vannak vé­glünk egyidős fiatalok. A kom­­mymunizmus eszméje, a mi esz­­­ménk, egy rövid század lefor­gása alatt elterjedt az egész világon. A magot elvetették, mindenfelé kisarjadt, és az eszme oly mélyen hatolt az emberek tudatába, hogy sok üldözött, harcban megviselt kommunista párt új erővel tért vissza az életbe. Nézd meg olasz testvéreinket, nézd meg a spanyol testvéreinket, nézd francia testvéreidet. Sokan nem értik, honnan meríti a párt ezt az el­pusztíthatatlan erőt. Ennek el­ső és legfőbb forrása az, hogy igazunk van. Amikor a ke­reszténység a görög-római val­lásokat eltakarította az útból, ezek örökre eltűntek. Jupiter és Venus soha többé nem tud­tak hamvaikból feltámadni. A „Tőkét" és a többi kom­munista könyvet elégethetik, de a kommunizmus eszméjét nem semmisíthetik meg. A ka­pitalizmusban ez az eszme nem semmisíthető meg, mert még fennállnak azok a feltéte­lek, amelyek az eszmét életre hívták. Az új világban pedig még pompásabban virágzik, mert az ember béke- és bol­dogságvágyának megtestesítő­je, s mert valósággá válva, mindig újra igazolódik. A földön ma nincs szentebb harc a békéért folytatott harc­nál. Minden nép harcol érte. Annak a ténynek, hogy e harc élén a kommunisták, a világ ifjúsága áll, mélyebb jelentő­sége van. Néhány hónappal az 1940-es vereség előtt a fran­cia kormány a falakra plaká­tokat ragasztatott a következő hazug, közönséges és buta szö­veggel: „Győzni fogunk, mert mi vagyunk a legerősebbek.” A kommunistákat egy másik, helyes és nemes gondolatra alapozzák: „Győzni fogunk, mert igazunk van.” Én azt hi­szem, hogy erőnk még abban is áll, hogy az emberben a \S\\\\\\\\\\Ä\V\\\\^^ André Wurmser francia író levele egy szovjet ifjúhoz :\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\ legjobbra építünk. Senki sem tagadja a kommunisták nemes önzetlenségét, páratlan bátor­ságát a békés életért, az ember boldogságáért folytatott harc­ban. És csakugyan, nehéz el­képzelni, hogy például egy karrierista, az a típus, amely Stendhal és Balzac regényei­ben oly gyakran szerepel, a kommunista párt tagja legyen. Az az ember, aki embertár­sában ellenséget lát, olyan tár­sadalom terméke, amely a konkurrencián alapszik, olyan társadalomé, amelyben min­denki harcol mindenki ellen. De őrá, erre a megrontott, megcsalt, közönséges emberre is gondolt Gorkij, amikor azt mondotta: „Ember! — ez büsz­kén hangzik!” Ma ez az ember is békét akar. Neki is vannak érzései, amelyeket tiszteletben tartunk. Benne is él a szere­lem, a barátság, a szorgalom, a szolidaritás, a becsület érzé­se, ha elfojtottan is. És a kom­munisták éppen ezekre az ér­zésekre építenek. Ez az oka annak, hogy az ilyesfajta em­ber máris a miénk, vagy előbb-utóbb a miénk lesz. Múlt vasárnap új egyetem ünnepélyes megnyitásán vettem részt, Párizst marxista népegyetemünkön. Három köz­pontja van Párizsban az egye­temnek, de vidéken is vannak diákjai. A megnyitásra né­hány száz ember jött el, na­gyobb részt fiatal munkások. Az orosz és francia nyelv és irodalom, a filozófia, a tudo­mánytörténet óráira iratkoztak fel. Egy kommunista szenátor, a párizsi egyetem doktorátusá­nak megfelelő akadémiai ranggal, az erkölcsről tartott előadást. S engedj meg nekem egy vá­ratlan, tan sematikusan ható kitérőt. A munkásosztály po­litikai pártjára gondoltam, amelynek szellemi fórumán egy szenátor arról beszélt, ami a polgári értelmiséginek a leg­nevetségesebb — az erkölcsről. És én azt mondtam magam­ban: „A kapitalizmusnak be­fellegzett.’’ Igen, az idők változnak. Még ellenségeink fejében is nagy változások mennek végbe. A szovjetellenes hazugságok és előítéletek meginognak, a ha­misított, mintegy mérték után készült fogalmak összes varra­taikban felpattannak. Az ab­szolút tagadás helyét a kétely foglalja el. Ma már az anti­­kommunizmus sem az, ami mai ellenségeink atyái idején. A szocializmus nem kísérlet többé, hanem olyan rendszer, amellyel számolni kell, ame­lyen át kell mennünk, még akkor is, ha bizonyos emberek számára nem oly kívánatos, mint az a rendszer, amelyben ma élnek, és amely már ki­öregedett. Elmúltak azok az idők, amikor a Szovjetunió bi­zonyos országok számára távo­li, közömbös ország volt, amely nem befolyásolta em­­bermilliók életét. Fiatal barátom! A kommu­nisták ma fiatalok! Mint mindig! Beismerem, nem tölt el valami nagy boldogsággal, hogy a gyűléstermekben gyak­ran én vagyok a legöregebb, hogy ma már az Humanté szerkesztőségében is én va­gyok a legkorosabb. De ha a kommunista gyűléseken körül­nézek, és olyan embereket lá­tok, mint te, akik komoly te­kintettel és tiszta lélekkel■ a békét védő és bolygónk jövő­jét elénk vetítő kommunisták szavait lesik, akkor azt mon­dom magamnak: mire ezek az ifjak és lányok olyan idősek lesznek, mint én, addigra a mi ügyünket, a te ügyedet és az enyémet, régen siker fogja már koronázni. Te pedig, fiatal barátom, a XXII. kongresszusra úgy fogsz emlékezni, mint harcunk utol­só fázisának kezdetére, amely a kommunizmust — az ifjúság világát — győzelemre vezette. (Sz. A. fordítása) KI A FIATAL? BUDAPEST ^2 JAN 1­­1 JELES!" (Riport a 5. oldalon) Umberto Albini, neves olasz műfordító a Kulturális Kapcsolatok Inté­zetének meghívására Buda­pestre érkezett. A Magyar Pen Club elnöksége és az Írók Szövetsége ünnepi ülésen nyújtja át Umberto Alibininek József Attila és Radnóti Mik­lós verseinek kiváló olasz nyelvű fordításáért a Magyar Pen Club emlékérmet.

Next