Egyetemi Lapok - Az Eötvös Loránd Tudományegyetem lapja, 1962 (4. évfolyam, 1-37. szám)
1962-01-06 / 1. szám
Bazas Andor: Nagy érdemem nekem e fiatalság ! nagy érdemem nekem e fiatalság! elmondom napjában mosollyal s büszkeséggel. Férfi-szemek elé terítem szemérmes-kényszerűn az otthonhagyott asszony hű és gyönyörű testét, amely már régóta teherrel áldott, betöltve hivatását! Elmondom napjában s mosolyogva, hogy tudom, semmi nem jelzi rajtam az ő szerelmét. S az álruhás királyok gesztusával húzom ujjaimat végig éjjelente melle jól ismert bársonyán! Levetve magam is a feleselő hiúság, hetvenkedő derű kihívó öltözékét, melyben szomorú rokonaim szeretnek, s amely pecsétes ál-piszoktól, vele már fejedelmi bőrömben szeretkezem! Sok csókkal becézem majdani szép szavaim felhorgadó sötét bimbóit. A tisztaság arcát rajzolgatom a sötétben, azét, amely még elszórva bújkált — várván, hogy életté teremtsék — tegnapi tagjaimban. Én magam mit sem teszek, igazán! A házakat látogatom s űzöm az ördögöt szívemből, nehogy időnap előtt kinyissa a szám s belőlem magány, verekedés, kurvaság szólamait szabadítsa. Ifjúság, érdemem! Méltatlan hazád a gyengeség, mivel még ifjan eltöltheted az embert. Hozzád, kit maga a jövő választ szövetségeséül! Akinek kegyéért vetekszenek megzavarodott nők s tisztuló politika. Te, kit ha öreggé nevelnek óvatos családban, a bosszú torz pofájába széled erős kamasz-arcod! Akiben kiválik még a szemét. Akiben jól jelzi a világ saját megváltásának útjait. Te veted ki a gyilkossá lényegülő tekintély balzsamos bálványát s minden mérges szemetet szobánkból, ahol eszünk és szeretünk! Akinek semmi sincs elég jól soha, s ezért mindig igaza marad! Te, aki bátor vagy s a harc új formáit gyakorlod az öröm, szerelem pihenőin. Te, ki a legtöbbet teszed: önmagadat építed, kihántva bár csak az utcák mindent elkeverő ködéből! Te, ki Földet gyalulsz alánk és a mennyet szegecseled fölébünk! Okos műves, te, ki karjaid lóbálva bámészkodsz csak magadnak, esetleg sietsz, vadgesztenyét rúgdalva az utcán, zsebbetéve kezed... Társam, ki nem is ismersz! Fiatalságom írd homlokomra veled! Ha mit a jövőre érdemesnek becsülnék magamban: te vagy az! S a többit is könyörtelen kezeidre bízom! Hónapokra eltelt a magány s a téveteg gyámoltalanság. De te, jó sáfár arannyá forgatod őszinte kínjainkat szép hazád törvényei szerint. Munkához juttattál engem s dolgos szívhez. Nyakamba puha sálat tettél s meg is igazítottad azt. Most tiszta karjaid illatát hordom s azóta mindenkivel csak rólad beszélek. Rocco és a szemeltendők A vitához, nagy általánosságban, nem elegendő két ember. Két különböző álláspont is szükséges hozzá, mégpedig két olyan álláspont, amelyet érvek, logikán és dialektikán alapuló bizonyítás, esetleg tények támasztanak alá, és amelynek meghatározott, egységes elvi alapja van. Ezért nem lehet ,,Rocco-vitáról” beszélni. A szemben álló felek közül ugyanis csak az egyiknek, az ország közvéleményének álláspontját támasztják alá ezek az elengedhetetlenül szükséges kellékek, a másik oldal — Paál Ferenc és Donáth Róbert — csak önkényes asszociációkra és néhány félreértett közhelyre támaszkodik. A dolgok egymásutánisága még nem jelent logikai sorrendet, és az sem dialektika, ha a vitatkozó fél sűrűn emlegeti az egyrészt és másrészt szavakat... Vitatkozni mégis kell. Nem velük, hanem róluk. Arról a szemléletről, amely a Rocco feletti felháborodásukat megteremtette. A művészet hatásának, a művészet és társadalom kapcsolatának rendkívül bonyolult és összetett folyamatát szinte lehetetlen nyomon követni. A művészet nem lehet más, mint az adott társadalmi viszonyok között fennálló emberi kapcsolatok — ember és ember, ember és társadalom; ember és táj; stb. — bizonyos fokú absztrakcióval, tömörítéssel, túlzással, elhagyással, magasabb fokon történő tükrözése. Márpedig az emberi kapcsolatok, az osztályharc megnyilvánulásai, Grigorij Csuhraj szovjet filmrendező szavaival élve, nem az egyszeregy, hanem a magasabb matematika körébe tartoznak ... Hosszú évekig szinte megbénult a művészet, éppen azért, mert ezt a tényt figyelmen kívül hagyták, azt követelték, hogy az integrálszámítás bonyolultságával rendelkező dolgokról a kétszerkettő egyszerűségével gügyögjön. És ennek az elméletnek, amely a sematizmust, szimplifikálást, lakkozást eredményezte, a művészet hatásának helytelen, paálferenci értelmezése szolgált alapul. Az a feltételezés, hogy a művészet agitációs eszköznek használható. Ha a falu életében gondot okoznak a kulákok, nosza, csináljunk olyan filmet, amelyikben rossz kulák szerepel, ez majd felnyitja az emberek szemét. Ha a szövetkezetbe nem akarnak belépni a középparasztok, majd egy film meggyőzi őket... A filmek elkészültek, hatásuk elmaradt. Ható Ignác senkit sem agitált be a szövetkezetbe. Ez a szimplifikálás, a művészetnek agitációs célra való felhasználása sorvasztotta el a művészetben rejlő valóságos politikai hatóerőt, a nevelés, a propaganda lehetőségét. Agitációra és propagandára egyaránt szükség van, de egyik sem helyettesítheti a másikat, nem szabad a kettőt összekeverni. Szilárd meggyőződésem, hogy helytálló, valóban marxista-leninista elvi alapon nem lehet ostobaságot állítani. Tévedni, részletkérdésekben hibázni igen, de ha az állítás teljes egészében hibás, az elvi alapokkal is baj van ... Ezt különösen Donáth cikkében vehetjük észre. Paál Ferencnél inkább csak esztétikai korlátokról, egyszerű ízlésbeli differenciáról van szó. Donáth azonban a film esztétikai értékeit elismerve, ítéli el a Roccót. Szemléletének alapját kutatva, nem kell messzire megyni: a tévedés alapja a művészet fétisizálása, a lét és tudat kapcsolatának helytelen, idealista értelmezése. A művészetet, a felépítményt az alap hozza létre, és ez, kisebb-nagyobb mértékben, csak visszahat az alapra. Nem a Werther vagy hogy profánabb példát idézzek, a „Szomorú vasárnap” című sláger idézett elő öngyilkossági járványt, hanem egy öngyilkossági járványt teremtő társadalmi helyzet szülte meg mind a kettőt. Ez az elsődleges tény; az csak szekunder jellegű, hogy a művészet kategóriájába tartozó Werther és az ostoba dalocska a pánikhangulat fokozásával — „pánik” alatt természetesen mindkét esetben mást és mást kell érteni — bizonyos fokig visszahatott az alapra is. Bizonyos fokig, elenyésző mértékben! Mindemellett, a Werther, művészeti alkotás lévén, öszszehasonlíthatatlanul nagyobb propagandahatást váltott ki a kispolgárok valóságra ébresztése terén, mint amilyen esetleges öngyilkosságra agitáló ereje volt. A „Szomorú vasárnap” viszont semmiféle propagandahatással nem rendelkezett. Ugyanezen a tévedésen alapszik Donáth másik, elemista hibája, az esztétikai érték és gondolati tartalom (eszmei mondanivaló) összezagyválása. Jó egynáhány hónappal a magyarországi bemutató előtt, és pontosan három nappal a ferencvárosi „galeri” elítélése után láttam először a Roccót. Ez a huligánbanda, mint köztudomású, gyakran erőszakoskodott nőkkel úgy, ahogy ez a bűncselekmény a filmben szerepel, pedig nem láthatták a moziban. Abban az időben, ha emlékezetem nem csal, nem ez volt az egyetlen olyan galeri, amelyet hasonló vétségért elítéltek ... Taxisofőröket viszont nem gyilkolnak a filmben, az ilyen jellegű bűncselekmények mégis a bemutató után szaporodtak el. A „Taxi úr” című filmben említés történt hasonló gyilkosságról, annak a filmnek a bemutatását mégsem követték merényletek ... Ad absurdumig víve a kérdést, egyszerűen nevetséges a Rocco és a gyilkosság összekapcsolása. Ilyen alapon indítóoknak tekinthetjük azt is, hogy a gyilkos gyermekkorában feltűnően sok zabpelyhet fogyasztott... Az induktív bizonyításnak, ahol az egyes felől közelítünk az általánoshoz, alapfeltétele, hogy sorozatos, kimutathatóan szükségszerű egyes esetek álljanak rendelkezésünkre. Különben meglepő következtetésekre juthatnánk, például: kétszer kettő négy, tehát minden szám kétszeres szorzata négyet eredményez. A bizonyítás tényeket igényel, nemcsak a matematikában, hanem az esztétikában és jogtudományban is, és a tényeket nem lehet frázisokkal helyettesíteni... Donáth cikkének az a része, amelyben az elvont esztétizálás és a társadalmi hatás kérdését elemzi, nem más, mint frázisok halmaza. Már maga az alapvető tévedés, hogy a Roccót „esztétikai értékei” miatt mentegeti a kritika, pontosabban Rajk András cikke, amelyet Donáth kiragad a Paál Ferencet elítélő írások halmazából. Nem az esztétikai értékekről, hanem a gondolati tartalomról van szó! A filmből sugárzó humanista gondolat teszi a Roccót az utóbbi évtized talán legjelentősebb alkotásává és az, hogy ezeket a gondolatokat sikerült tisztán, a művészet legmagasabb fokán és mégis közérthetően megfogalmaznia. A művészet a legritkább esetben cselekvésre, de minden alkalommal gondolkozásra kényszeríti az embert. Ha a művészet hatására cselekszünk, nem a sorokban leírt, képekben megfogalmazott cselekvést utánozzuk, hanem a belőlük gondolati úton levont igazságok alapján irányítjuk tetteinket. Ha egy film eszmeileg helytelen következtetéseket próbál támasztani, lehet arról vitázni, bemutassuk-e vagy sem; kifejezetten ellenséges tendenciájú filmeket természetesen nem játszhatnak a mozik. De egyről nem szabad elfeledkezni: az igazi művészet mindig a haladást szolgálta. Nincs elvont esztétikai érték, nincs „formájában zseniális, tartalmában reakciós” mű. A forma nem ruha, a művészi eszközök nem a tartalomra aggatott karácsonyfadíszek; a forma a tartalom egyetlen lehetséges megjelenési lehetősége az igazi művésznél. Más társadalmi viszonyok között természetesen másképpen reagálnak a művészek egyes kérdésekre, lehetnek tévedéseik, lehetnek hibáik, de a magyar közönség már kinőtte gyerekcipőit, és elég felnőtt ahhoz, hogy ezek között eligazodjon. És ha akadnak is olyan emberek, akik a „Józsefet eladják testvérei” című Ferenczy-képből csak ,azt tanulják meg, hogy a régi szép időkben egész jelentős summát lehetett volna kapni az öcsikéért, nos, ezek miatt nem zárjuk be a képtárakat, és nem fosztjuk meg az embereket a műalkotások élvezetétől. Ami pedig a Rocco naturalizmusát illeti, az egyetlen lehetséges válasz: a művésznek joga van hozzá! Joga, sőt, kötelessége, hogy a gondolatait úgy fejezze ki, ahogy azt ő a leghatásosabbnak, legigazabbnak érzi. Csak a kispolgári prüdéria és álszemérem szern°Henzői mögül lehet erről elítélő szavakat mondani. Azok, akik felháborodva fogadták József Attila Ódáját, kifütyülték Brecht Koldusoperáját és undorral fordultak el Derkovits képeitől, a harmincas-negyvenes évek Fodor Lászlón és Bús-Feketén nevelt kispolgárai a legközelebbi eszmei rokonai ennek a szemléletnek, hiszen a bal- és jobboldali túlzások egyaránt kispolgári töröl fakadnak. A Rocco igazi mondanivalóját, esetleges hibáit nem akarom boncolgatni. Túl sok helyet venne igénybe, és ezt a feladatot különben is elvégezte helyettem Tompa László barátom. Helytálló elemzésének csak egyetlen kitételével szeretnék vitába szállni: nincs teljesen igaza, amikor azt állítja, hogy a Rocco nem kapta meg a megfelelő eszmei-esztétikai kritikát. A filmmel valamennyi lapunk részletesen, ha nem is a film értékének megfelelő terjedelemben — mert ezt az alkotást a magam részéről remekműnek, a filmtörténet kiemelkedő művének tartom — foglalkozott. Az, hogy nem alakult ki körülötte vita, egyedül annak köszönhető, hogy csaknem valamennyi kritikus egyetértett abban, hogy a Rocco, ha vannak is gyengéi és hibái, eszmeileg tiszta, és minden szempontból rendkívül jelentős mű. Befejezésül még ennyit: egyik filmünkben néhány huligán felbőszített macskákat eresztett egy mozi nézőterére. Nem sokkal a film bemutatása után egyik külvárosi filmszínházunkban egy „galeri” ugyanezt a „heccet” csinálta végig. Letartóztatták őket, és kiderült, hogy egyikük sem látta a szóban forgó filmalkotást. Az „Égre nyíló ablak” ennek ellenére rossz film volt. . SEVCSIK ISTVÁN A Helikon Könyvkiadó terveiből A Helikon Könyvkiadó az új év első negyedében értékes, szép kiállítású könyveket ad ki, így Dante összes műveit a Helikon klasszikusok sorozatban. Ugyancsak a népszerű sorozatban lát napvilágot William Thackeray Hiúság vására című munkája, Vas István fordításában. Storm, a XIX. század német prózájának és költészetének jelentős alakja is szerepel a kiadó terveiben, az író legszebb nyolc elbeszélését bocsátják közre Gyurkó László fordításában. Kiadják Cyrano de Bergerac Holdbéli utazás című művét. Kiadják Kisfaludy Sándor Napló és Francia fogságom című kötetét. Közreadják Johannes R. Becher verseit. Az új válogatás a költő munkájának első nagy terjedelmű és minden fejlődési szakaszt felölelő gyűjteménye A klasszikus görög lírát Anakreon összes költeményei képviselik. A kötet Devecseri Gábor fordításában jelenik meg. amenszkijből az utolsó helyiérdekűvel mentem haza. Nem siettem, mert senki sem várt. Velem, szemben egy férfi ült, rám hunyorított, aztán így szólított meg: Hát nem ismersz rám? Emlékezz csak vissza: egyszer éjjel... Mindig ezzel a járattal szoktam hazamenni ... Eszembe jutott minden. Hideg, téli éjjelen — még a könnyem is majd megfagyott — türelmesen vártam egy kislányt a háborította állomáson. Mentek a szerelvények, egyik a másik után. És én csak egyre vártam. Haragos sivítással robogtak el a kocsik előttem, hó■ förgeteget kavartak a sínek között. Az utolsó kocsi nyomában ott szaladt a síneken egy apró piros fénysugár. Ahogy el A. Prisztavkin tűnt, kialudt bennem is a remény. De egyszercsak egy vidám fickó jött oda hozzám, és amikor cigarettát kértem tőle, ezzel válaszolt: — Ajaj, naiv ifjúság! A kislány valahol szórakozik, te meg ... Rossz nézni! Sétálj, öregem, aztán jól van. Ahogy én, így egész életedben itt rostokolhatsz! Cigarettám pedig nincs. Én, öregem, gondtalanul élek. Nem idegeskedem, és nem dohányzom ... Mi tagadás, kissé irigykedtem akkor erre a vidám fickóra. De nagyon is epekedtem egy cigaretta után, ezért nem vártam tovább, hanem hazamentem. — Na, emlékszel már? — kérdezte a férfi. — Nem, nem emlékszem — hazudtam én. Rám nézett és rájött, hogy hazudtam. Cigarettatárcát vett elő, és hozzátette: — Nyugtat. Igaz is, akkor nem kínáltalak meg, gyújts hát most rá, a régi emlék kedvéért. Vegyél tartaléknak is. Lehet, hogy még szükséged lesz rá... A megállómnál leszálltam. Egy legényke jött hozzám, hogy nem tudnám-e megkínálni cigarettával. Kérdésemre gyorsan felelt: — Nem, nem késtem el. Egy kislányt várok, Moszkvából. — És ha nem jön meg? — Megjön. Feltétlenül. Munkából jön hazafelé. Épp hogy találkozunk, aztán várok tovább a reggeli vonatra. Reggel kezdem a munkát. Elindultam hazafelé. Egy rendőr álldogált nem messze, a legényke pedig már szemmel láthatóan majdnem megfagyott. Valami visszafordított. — Te, hogy hívják a kislányt? — Várja! — felelte. Ott álltunk egymással szemben. Kitapogattam a zsebemben azt a cigarettát, amit az útitársamtól kaptam ajándékba. — Tudod mit, van még egy cigim. Tedd el tartaléknak... Lehet, hogy még sokat kell várnod, és szükséged lesz rá. (Fordította: Gombár Endre) Vidéki együttesek bemutatói az Egyetemi Színpadon A dunaújvárosi Ostor Együttes kedden mutatkozott be az Egyetemi Színpadon a fővárosi közönség előtt. Január első hetében további két vidéki művészeti együttes lépett színre: a debreceni Dongó és a KPVDSZ új Bonbonniere együttese csütörtökön tartotta bemutatóját az Egyetemi Színpadon. A két együttes kabaréműsorát vita követi a Népművelési Intézetben. Képünkön egy jelenet látható a dunaújvárosi Ostor Együttes keddi műsorából.