Egyetemi Lapok - Az Eötvös Loránd Tudományegyetem lapja, 1964 (6. évfolyam, 1-35. szám
1964-01-11 / 1. szám
A „törzstan és az egyetemi könyvtár Az egész úgy kezdődött, hogy véletlenül találkoztam Évával, akiről az Egyetemi Lapok karácsonyi száma óta is köztudomású, hogy fent említett sajtóorgánum oszlopos tagja. Először csak általánosságban panaszkodtunk egymásnak, az én lelkemre a vizsgaidőszak vont fekete fellegeket, ő a nagybetűs Életről kesergett, majd az újság került szóba. Csevegésünket rút aszszonyi praktikával oly irányba terelte, hogy kicsalt belőlem egy rendkívül könnyelmű ígéretet, miszerint írok valamit az egyetemi könyvtárról, amelynek évek óta vizsgaidőszaki törzsvendége vagyok. (Most jut eszembe: jubilálok! Ez a tizedik vizsgaszezon, amit itt töltök: 7 rendes plusz 3 éve.) Először volt bennem egy kis ellenkezés (máskor jó nektek a Baramfi meg a Petrik?), de aztán feltámadt bennem az ősi jogász vér leparoláztunk, és kis híján áldomásra is sor került. (Jó magyar irodalmi virtus szerint brügecsi bort akartunk inni, de nem volt a Bajtársban, igazi irodalmár pedig mással nem serkenti a Pegazust.) Hát így történt. Csak elválásunk után döbbentem rá, mit is vállaltam, hiszen a könyvtári riport már haladó hagyománynak számít a lapokban. Próbálom felidézni a régi receptet, amely szerint boldogult emlékű Lábody kollégám írogatott e tárgykörről: tízkor bejött, negyed órát beszélgetett a legcsinosabb lánnyal (ez volt a közvélemény hangja a riportban), majd odament a pulthoz, megkérdezte Török bácsit, hogy megy a munka (bármi volt a válasz, a cikkben ez így jelent meg „ismét tíz százalékkal nagyobb a forgalom, de ...”), majd nem tudván megfelelő befejezést találni, odajött a sarokba a TÖRZSTAGHOZ (ez különben én volnék, ezt az évek folytán a melléknév fokozás szabályai szerint emelte, így tavaly már legtörzstagabb voltam). Mondom odajött és az ott függő táblákból próbált egy megfelelő ,,slusszpoént” ellesni a velem történő interjú ürügyén ... Hát nem! Ezúttal más lesz, most nem félórás villámlátogatás, hanem hosszas elmélyült kutatómunka alapján fog megszületni a Nagy Mű! Na, hol is kezdtem? Hogyan lehet valaki törzstag? Íme a recept: reggel a kezdéskor mindig ott kell lenni," ennek kettős jelentősége van. Egyrészt bizonyos idő után Ambrus bácsi és Török néni, a két ruhatáros megismeri az embert, kialakul az ember törzsszáma, (az enyém véletlenül egyes), másrészt amíg fenn nincs az embernek (a törzstag aspiránsnak) törzshelye, addig jó, ha előnyös pozícióból rajtol a helyfoglalásnál. (Elsős koromban egy bolgár fiúval vívtam fej-fej melletti küzdelmet, mindennap. c íme a kiegészítő sportágak jelentősége. A ruhatárosokkal való ismeretségnek az is előnye, hogyha hirtelen el kell menni (mondjuk konzultációra, vagy a Puskinba), és nem hozod a számot, kis duruzsolás után megenged, keményre fagyott áldott vajszívük és elnézőbbek. — Ez a kezdet. A következő lépés: a párna. Azt ugyebár mindnyájan tudjuk, hogy a fokozottabb szaruképződés főleg a nyomásnak kitett helyeken indul meg és az esetleges bőrkeményedés megakadályozásának legjobb módja a könyvtárban — a párna. Persze ebből kisebb nézeteltérés kerekedik. Margó kortársnő (már bocsánat, ő a könyvtár rágója) élénken helyteleníti a kispolgári kényelem eme túlburjánzását, no, de egy jogász már gólya korában is jogász, egyből az igazgatóhoz fordul panasza orvoslása végett. Ennek eredményeképp szert tesz egy olyan papiruszra, amely szerint engedélyeztetik számára a könyvtárban való párnahordás. A jövőről való gondoskodást jellemzi az utóirat, amely szerint ezen engedély visszavonásig érvényes. A diadal teljes, Margó mérges, a párna marad, a kapcsolat feszült. (A háború azóta is tart, bár most hallgatnak a fegyverek, az őt ért családi öröm a nemrég született kislánya miatt. Íme az ellenpólusa a „háborúban hallgatnak a múzsák”-mondásnak: béke van és könyvtári riport.) — Ott tartottunk, hogy a leendő törzstagnak már száma, helye, párnája és hozzávaló engedélye van. Következik a berendezkedés. Ez áll egyrészt különböző táblák készítéséből, másrészt ismerkedés a környezettel. Tábla kettő van: az egyik csak a nevet tudatja nagy büszkén, a másik pedig lassanként megtelik apró diákbölcselkedésekkel, (lásd az előbb slusszpoén jelszó alatt), és a szomszédok aláírásaival. A jelszavak harcos optimizmusunk és törhetetlen hitünk jellemzői. („Előre az egsért!” Hátha átmegyünk! Ensségben az erői”, stb.) Egyúttal utalnak a könyvtár rendeltetéséire is: „Néha azért tanultunk is. Beszélgetési idő 3 verd Az idő pénz — ösztöndíj!” A nap rituális bevezetéseként a táblák kiaggatása történik meg. (Valamikor ez is ok volt a háborúságra, de azóta sokat fejlődött a haditechnika...) Múlik az idő, zajlik az élet: a könyvtárban tanulás mellett szövődnek a barátságok, kapcsolatok, stb., rájön az ember, hogy máshol is ülnek törzstagok. Ezeket az „viharsarok” népe elkereszteli: így lett keresztlányunk tejfehér bőre miatt a „Porcelán”, — vőlegénye, a markánsarcú medikus —, a „Lóápoló”, meg a „Bajuszos”, aki szintén lány, és a többiek, régi, kedves bútordarabjai vizsgaidőszaki pátriánknak. Mások is kérdezték már, én is feltettem magamnak a kérdést: miért is járok tulajdonképpen ide? Lehet, hogy lustaság, megszokottság, de inkább arra gyanakszom, szeretem ezt az egész nagy hodályt, összes emberével, barátaimmal. Kis nosztalgia is van ebben az írásban, nagyképűség is biztos, — de engedjétek meg, hogy nem sokkal a búcsú előtt ezzel adózzam a kedves könyvtárnak: köszönöm a nyári húst, a téli meleget, a délelőtti nagy alvásokat az alkalmakat az ismerkedésre, barátkozásra. — ja meg, hogy időnként tanultunk is! — A — LÁSZLÓ ERNŐ: KATONATEMETŐ ide nem illik, itt sose lesz béke. Örök harcra, védekezésre ítélve, ők itt maradnak immár a világ végezetéig bekerítve. A füvek gyökerébe fogóznak odalenn, mélyen beásva magukat télre. Fölöttük két csata közti csend s a tört szárnyú szél kereng. Akár a letépett paroli, rendjel, hever a nedves földön szanaszét a rengeteg rézszínű levél. Semmit, de semmit nem ér. • Ők nem jönnek fel sohasem érte, ők nem vágynak dicsőségre. Nem, ide nem illik a béke, sem a fagytalan enyhe november, ők nem veszik észre. Ők nem jönnek fel soha a fényre. Nekik csak fegyverszünet a béke. Fegyverszünet. Csak lehúzódnak a biztos fedezékbe, hogy megírják az utolsó levelét, mindig a legutolsót, csak megvárják szépen a telet, csak alszanak egyet, erőt gyűjtenek, s kitűzik a fákat fehér lobogónak, de nem megadásra adnak velük jelet. Békére intenek. Aztán elkezdik a harcot újra elölről, ha tavasszal a fű megint kizöldül. A rózsatövek, mint szuronyos puskacsövek a kövek mellett újra felsorakoznak. Nappal a napot, éjjel a holdat veszik célba, s záporozva csattan az apró szekfűgránát, robban a nehéz rózsabomba, lila lángba kap, s lobog körben az orgonasövény, illata mérges füstként mar a szembe, tüdőbe. A katonatemető mellett tűnődve, engem is átjár az ólmos borzalom, s érzem, hogy arcom e harchoz nem illik, melynek sose lesz vége. Én békére vagyok elítélve. Ó, ha ez a négyezer katona élne! Hány meg hány ezer ember könnyes szemének vagyok naponta kitéve! Négyezer velem egykorú gyermek apja, négyezer velem egykorú leány, kiknek azóta velem egykorú legények mondják vagy sose mondják: édesanyám! A katonatemető mellett tűnődve, ők hullnak ma zokogva a szívemben térdre. Egyiknek fia, másiknak szeretője vagy meggyilkolt férje jut rólam eszébe. Nekik sem juthat eszükbe rólam a béke, mert én a békével vagyok egyidős, én nem szenvedtem el, de itt, a temető mellett tűnődve, most átélem, amit ők, atára ! Nekem elrejtve kellene élnem, mint a halottak, olyan mélyen, vagy olyan magasan, mint a nap, vagy arcomat kellene eltakarnom, hogy fel ne ismerjék ifjúságomat. Megkettőzve kellene élnem, a nap fölött s a föld alatt két személyben, kettős csatatéren: földből kidugott gyárkéménnyel vagy csillagsziporkás szerelemmel megvívni harcomat. Nekem később kellene élnem, hogy viselhessem nyugodtan arcomat, mikor csak a béke jut rólam az ember eszébe, mely velem egykorú legények arcához illik leginkább, és sose lesz vége. Szilveszter — 1963 Akár hiszik, akár nem, (Naplótöredék) 1OVEMBER 20. Anniék szóltak, hogy ők tartják idén a szilvesztert. Mindenki nagyon sajnálja őket. B. Ferit, azt a jópofa iparművészetist is meghívták, aki tavaly Éváéknál hecsedli lekvárral kikente a nappalijuk falát. Éva napja is — akit öt óra felé hoztak haza rokonoktól — mondta, hogy igen ízléses, bár a barackakompótot jobban kedveli. DECEMBER 15. Anni összeírta, hogy ki mit visz. Károly az új nőjét. Állítja, hogy igen édes. Anni mondta, hogy valami sósat is kéne, de azért ne csináljunk gondot a dologból. Pénzt is lehet. Utána úgyis sok kiadásuk lesz. Meg már régen akar egy mohairt. Klárit is kérdezi, hogy milyen süteményt tudna. Az azt mondja, hogy dióstortát vagy linzert. Anni felírta: dióstorta és linzer. DECEMBER 26: Anniékat valaki figyelmeztette, hogy Jutkát elfelejtették meghívni. Az Évának az unokatestvérét, aki tavaly ciklámen nagyestélyiben, mint valami elfestett szentképi őrangyal kérlelte a fiúkat, hogy ne igyanak olyan sokat, mert különben nem fogja őket szeretni. Ettől idő előtt többen berúgtak. Nem lehettünk szeretetreméltóak. Szóval Anni a névtelen fenyegető levelek ellenére is felhívta Jutkát. Jutka bőgött a telefonba, úgy látszik nem szívesen látják mondta és el se megy. Anni minket is beszervezett, hogy agitáljunk. Nehogy sértődés legyen. Egymásnak adtuk a kagylót. A Jutka bőgött, öt percnél tovább senki sem bírta. Éváéknál az egész család váltott műszakban dolgozott. Végül a süket bejárónő másfél órás kitartása meghozta a mas Od savanyú gyümölcsét. Jutka megígérte, hogy jön. Gézának nincs igaza, a bejárónő nem tehet róla. DECEMBER 31., 22 ÓRA: Az a hülye Sanyi összecserélte a szalagokat. Az apja oratóriumait hozta. Hazaugrasztottuk. Az Anni mamája javasolta, hogy addig társasjátékozzunk. De ne azt a buta zálogosdit, valami finomabbat. „Egy kis dombra lecsücsülüncet” viszont a Feri nem akart. Kérdezem tőle halkan, hogy hol a bólé. Azt mondja nem tudja. Kérdezem a Jóskát, az sem tudja. Buta játék. Ottó fényképezett DECEMBER 31., 23 ÓRA: Mondom Sanyinak, hogy nézze meg a bólét a kredencben. Azt mondja „hideg”. Ott a likőr van. Akkor csak a nácikor van. Akkor csak a nachtkaszliban, lehet, válaszolom. Jön az Anni és kiabálja, hogy tűz, tűz. Már azt hittem, hogy megvan a bólé, pedig csak a függöny gyulladt ki, a Géza oltotta el, haboltóval. Anni mamája mondta, hogy nem baj egyébként is időszerű volt már Ottó fényképeegy haboltás, test. DECEMBER 31., 24. ÓRA: Pezsgő. Újból elmúlt egy év. Mind meghatódtunk. A Jóska hányt is. A Himnusz után a Géza el akarta szavalni a Talpra magyart. Figyelmeztettem, hogy valamilyen más nemzeti ünneppel keveri össze, talán március 15-tel. Az lehet, mondta, bár a virsli kicsit melegebb is lehetne. — Ahhoz képest, hogy milyen hideg ez a rohadt bólé, még mindig elég jól tartja magát a virsli, válaszoltam és hozzáfogtam, hogy kihalásszam az utolsó darabot két gerezd körte közül. Ottó exponált. JANUÁR 1., 02 ÓRA: Táncolunk feszt. A Károly nője időnként meglehetős és főleg hűséges. Mindenkihez igen jó és igen hűséges. Ezekben a nőkben azt kedvelem, hogy igen hűségesek. Nagy a gyanúm, hogy ő harapot az ülepembe. Persze nem biztos. A rúzs színe mindenesetre őrá vall, de fő az, hogy hűséges. Jön a mama és kérdezi, hogy miért van ilyen sötét. Károly mondja, hogy az Ottó filmet tett át a gépébe. Nehogy valaki felcsapja... . JANUÁR 1., 04 ÓRA: Elpilledtünk. Feltettek egy oratóriumot. Feltettek egy asztalra. Valakit kifektettünk az ajtó f elé. Lehet, hogy engem. Nem, én nem lehettem, mert határozottan emlékszem, hogy átléptem egyszer. Az volt a baj, hogy csak egyszer. Visszafelé is át kellett volna. JANUÁR 1., 06 ÓRA: Jól friss ez a reggeli levegő. És jók az emberek. A 49-es megállójánál valaki rálépett a kezemre. Mondom hogy vegye el a lábát. Kérdezi, hogy mit keresek, mondom az óesztendőt. ta meg a papírtrombitáját, válaszolja, keressük együtt. Jó, mondom, de csak akkor, ha leszáll a kezemről. Jók az emberek ... . (gráf) OPEL REKORD A folyosóin topogtam, türelmetlenül vártam, mikor kerülök sorra. A tanszéknek csak egy dolgozója vizsgáztatott, így lassan fogytunk, mondhatnám: hullottunk. Kinyílt az ajtó, kilépett a professzor. Mindannyiunkban meghűlt a vér. Egek, csak nem vizsgáztatni akar? Azt akart. Elsőként engem invitált szobájába. — Foglaljon helyet! Foglaltam. Mikor a fotel süppedni kezdett alattam, őszintén reméltem, hogy ez a földszintig tart majd, s a hátsó kapun kiosonhatok e fertelmetlen szürke, tatarozás előtt álló épületből. A padló szintje felett húsz centivel megálltam zuhanásomban, s innen hallgattam az íróasztal mögül felhangzó szózatot: — Egyezzünk meg valamiben! Felteszek háromkérdést, ha mind tudja, jelest adok, ha egyet elvét — megbuktatom. Beleegyeztem az alkuba és átvetettem egyik lábam a másikon, értésére kívánván adni, egyenlő félként, mint férfi a férfivel fogunk tárgyalni, méghozzá üzleti ügynek számító dologban. Az első két kérdésre — válaszoltam. Csak szerénységem tiltja, hogy ne használjak szuperlatívuszokat a „válaszoltam’ szó előtt. — Utolsó kérdésem: mit tenne, ha most — adott válaszai alapján — megbuktatnám? — Mint egyetemi hallgató, készséggel alávetném magam a professzor úr ítéletének, mint ember mélységesen felháborodnék, s mint újságíró okvetlenül kiszerkeszteném. Válaszom megnyerte tetszésát, mert cigarettával kínált, és felajánlotta, hogy nem buktat meg, ha.. . A hátralevő másfél évemet egy fél év alatt végzem el, nem kell előadásokra járnom, csupán vizsgáznom két-három hetenként. Majd ő segít mindenben. Ne izgassam magam az eredmények miatt, lényeg, hogy ne bukjam meg. Azon se rágjam magam, hogy harmadik általánosban négyesem volt magatartásból, fő az hogy nem buktam meg élettelen természetből, s így el tudja intézni, hogy aranygyűrűvel avassanak. Júliustól tanszéken lennék docens, két tanársegédjét elzavarja, és az ő fizetésüket is nekem adja. A lakás nem probléma, mert aki az ő tanszékén dolgozik, az csak Pasaréten lakhat, három szobás, távfűtéses lakásban. Ezt is elintézi. A kocsi márkáját én választom, s csak az a kérése, hogy ne Trabant legyen, mert az nem méltó egy egyetemi oktatóhoz. — Nos kérdezte végül — áll az alku. Ha igen, akkor most megbuktatom, nehogy beképzelt legyen. Sokáig gondolkoztam. És végül: — Professzor úr! Tetszik a docensi státusz Minden vágyam egy pasaréti távfűtéses három szoba. Egy Opel Rekordról nem is szólván ... de tessék inkább kettest adni, mert ha megbukom, a papám nagyon megszid. írjam még azt, hogy reggel bánatosan ébredtem? Írjak arról, hogy negyed órát vártam a villamosra? S leírjam miket mormoltam, mikor elhúzott mellette egy Opel Rekord és majdnem lesodort a lépcsőről? —ment a de megtörtént az eset. Mégpedig ezen a héten.. A kerületi rendőrkapitányságon csengett a telefon. — Elnézésüket kérem, jelentkezett a vonal túlsó végéről egy kapkodó, riadt hang — lehetetlen szituációba kerültem, én ugyanis véletlenül betörtem egy idegen lakásba és most nem tudok kijönni. Ne értsék félre, csak az esztétika jegyzet miatt volt az egész, eltévesztettem a házszámot, az ajtó nyitva volt, de becsukódott és én nem mászhatok ki az ablakon. .. — A rendőrtiszt tenyerével lefogta a kagylót és odasúgta a mellette álló tizedesnek: — Azt hiszem, őrült. Ha intek, tárcsázza a 04-et — aztán beleszólt a telefonba. — Egy szót sem értek az egészből, beszéljen világosan. Ki maga és micsoda betörést követett el? — Jaj, nem betörést! K. J. bölcsészhallgató vagyok. Reggel vizsgáztam esztétikából. A jegyzetet akartam visszavinni a barátomnak. Elgondolkozva ballagtam és szórakozottan a szomszéd ház azonos emeletén zörgettem be egy idegen lakásba. Az ajtó nyitva volt, beléptem. Kiderült, nincs otthon senki. Akkor már észrevettem a tévedést, de az ajtó becsapódott és csak kulccsal lehet kinyitni. Kérem, segítsenek rajtam! ★ K. J. bölcsészhallgató rendőri segítséggel kiszabadult véletlen fogságából. Hóna alatt riadtan szorongattta az esztétika jegyzetet. Nem történt semmi bántódása, az őrmester jót nevetett a lehetetlen történeten. • — Elmehetek? — csodálkozott K. József. — Hát hisznek nekem? — Tudja, fiatalember, az igazságot valahogy megérzi az ember — mondta az őrmester barátságosan. — Meg az én fiam is egyetemista, és tudom, hogy ha vizsgázik hát se hall, se lát. — b — Banális januári pillanatkép