Egyetemi Lapok - Az Eötvös Loránd Tudományegyetem lapja, 1965 (7. évfolyam, 1-36. szám)

1965-01-09 / 1. szám

EGYETEMI LAPOK Beszélgetünk a témáról — Mi okozhat leginkább nehézséget a hallgatóknak a félévi kötelező kollokviumon? — kérdeztük dr. Székely György egyetemi tanártól, a Középkori Egyetemes Törté­neti Tanszék vezetőjétől. — A középkori egyetemes történeti tárgy most reformon megy keresztül. Az egyetemes történet és a kelet-európai történet ezért együttes kollok­viumra kerül, ami azt jelenti, hogy a hallgatóknak két kü­lönféle előadásból összetevődő háromórás anyagból kell kol­lokválniuk. Mindenekelőtt ez vethet föl az előző évhez ké­pest problémákat.­­ Álláspontom ezzel kap­csolatban, hogy a kollokvium elsődleges célja a kapott elő­adások megértésének és elsa­játításának az ellenőrzése, és egyúttal ez szabja meg a kér­dezhető anyag kereteit. Ennek megfelelően, amint a reform szellemében az egyetemes tör­téneti szintézis felé még csak lépést tettünk, éppúgy nem kívánható a hallgatóktól, hogy a két különböző témából, eset­leg korszakból hallgatott elő­adás alapján ők alkossák meg a szintézist. Tehát a magam részéről külön kérdést teszek fel a nagyobb (a heti kétórás) és külön a kisebb (a heti egy­órás) előadás anyagából. — A hallgatók felkészülésé­nek hagyományos és elenged­hetetlen tartozéka, hogy a fel­sőbb évesektől igyekezem meg­tudni az illető tanár vizsgáz­tató módszerét. Kérem a pro­fesszor urat, szóljon erről sze­mélyesen. — A kollokvium jellegéhez az is hozzátartozik, hogy egy­szerre több hallgatóval beszél­getünk el a témáról, ami egy­úttal beszéd- és vitakészségük bizonysága is lehet. A szigor­lattól eltérően a kollokviumon nincs lehetősége a felelőnek hosszadalmas jegyzetek készí­tésére, a vizsga formája be­szélgetés. Természetesen ennek megfelelően a kérdező is figyelembe veszi mindazokat a körülményeket, amelyek az ilyen módszerből adódhatnak. Magától értetődik, hogy a kol­lokviumok ilyen módszere azoknak a hallgatóknak ked­vez, akik az előadásokat rend­szeresen hallgatták és az elő­adó gondolatmenetét végigkí­sérték. Az előadásokon való részvétel formális ellenőrzése helyett, a kollokviumon bizo­nyítja a hallgatóság, mennyire figyelt az előadásokon. Ebből az is következik, hogy a kol­lokviumon, az előadás anya­gán felül, külön olvasmányok véleményem szerint nem kö­­vetelhetők, de nem is pótol­hatják az egyéb ismeretek, az előadások mulasztásából eredő hiányokat. Természetesen nagy előny, ha a vizsgázó már a szigorlathoz is olvasott, és az ilyen ismereteivel, vala­mint a szemináriumi munká­ban szerzett tudásával haszno­san nyújthat többet a kötelező kollokvium anyagánál. Azon­ban enélkül is becsülettel helytállhat a kollokviumon, aki az előadásokat megértette, gondolatmenetét elsajátította és lényeges anyagát ismeri. A kollokvium — mondta végezetül Székely György pro­fesszor —, nemcsak a hallga­tóság vizsgája, hanem egyben az előadóé is, aki leginkább ekkor kaphat képet arról, hogy az előadások tartalmi és módszertani szempontból mennyire voltak eredménye­sek. Szántó Péter MEG KELL TANULNI AZ ANYAGOT Tavaly a második évfolyam ötven százaléka bukott, vagy nem jelent meg a vizsgán. In­dokolt tehát, hogy megkérdez­zük dr. Világhy Miklós egye­temi tanárt, a polgári jogi tan­szék vezetőjét, hogy mit ta­nácsol a vizsgázóknak? A válasz lényegét persze már a felelet előtt is tudni le­het. Mert a tanulás módszere sokféle, okosan kimunkált rendszerrel, kisebb fáradság­gal is eredményesebb lehet, de tanulás nélkül vizsgázni, illet­ve levizsgázni, ehhez talán még a néhai nagytudományú debreceni professzor, Hatvani István sem tudna javaslatot adni, pedig a hagyomány sze­rint ő a bűbájossághoz is ér­tett. Világhy tanár úr tanácsa legföljebb annyiban meglepő, hogy elmondta azt is: joghall­gató korában ő tízszer tanulta át a polgári jog anyagát, mi­előtt vizsgázni ment. Ezt pél­daként említette, mert mint mondta, némely esetben a kü­lönösen gyöngén szerepelt hallgatóktól megkérdezte, hányszor vették át az anya­got? Egy-kétszer­i volt a vá­lasz. Hát ez nem elég. Koránt­sem törvény persze a tízszeri elolvasás, de semmiképpen nem okos dolog a szerencsé­ben bízva remélni, hogy majd csak átcsúszom valahogy. A polgári jogból nem elég vizsgajegyet szerezni. Ezt tud­ni kell. Kétségtelenül nem könnyű tárgy. Magasfokúan iskolázott gondolkodást köve­tel, fejlett kifejezőkészséget, gyakorlati érzéket. Ráadásul mintegy 400 oldal az egyévi anyag. És ha valaki az első félév anyagát nem tanulta meg, úgy jár, mint aki az emeletnél kezdene építkezni. Hiányzik az alap, nincs mire támaszkodni. A polgári jog megtanulását nem lehet lebecsülni és egy vállrándítással elintézni. Saj­nos, általános tapasztalat, hogy a hallgatók nem fejtenek ki kellő erőfeszítést az anyag elsajátításakor. Ezt a tárgyat négy féléven keresztül tanul­ják, s utána államvizsgáznak belőle. Régebben minden fél­évben kötelező volt a vizsga, most a III. és az V. félévben fakultatív. Tavaly 150 hallga­tóból öten tettek félévi vizs­gát, a kötelező év végi vizsga siralmas mérlegét már a beve­zetőben idéztem. Úgy tűnik, hogy az egyébként helyes Irányelv, a kötelező vizsgák csökkentése, ebben az esetben nem volt eredményes. A hiba nem a tanszékben van. Felhívják a hallgató figyelmét az anyag nehézségé­re. Időben figyelmeztetik őket. De kevés az olyan egye­temi hallgató, aki átveszi a tananyagot akkor is, ha nem kötelező a vizsga belőle. Pol­gári jogból is, családi jogból is van írásos anyag. Előbbiből tankönyv, az utóbbiból jegy­zet. Mindkettőről általában pozitív a vélemény, korsze­rűen, színvonalasan tárgyal­ják az anyagot. Az előadások elég pedagógiai segítséget is adnak. Ezt a segítséget a nappali hallgatókon kívül az estiek is megkapják. Jelentős részük szorgalmasabb, kötelességtu­dóbb, mint a nappaliak, a vizsgák átlageredménye mégis gyengébb. De hát az esti hall­gatóknak a napi munka mel­lett kell tanulniuk s előfordul, hogy hiányos az előképzettsé­gük is. Természetesen ilyen körülmények között sem lehe­tetlen az anyag elsajátítása, de vasszorgalom kell hozzá.­­Legnehezebb a levelező hall­gatók helyzete, akik sokszor még a pedagógiai segítségnek is híjával vannak. A konzultá­ciós központok nem egyfor­ma színvonalúak, jószándék­ban ugyan nincs hiány, de a gyakorló jogászok pedagógiai tapasztalata persze kevés. Nem jó, hogy éppen a levele­ző hallgatók kapják a legke­vesebb segítséget — de hát ez már nem tanszéki probléma. Mi tehát a tanács a polgári jogból vizsgázóknak? Meg kell tanulni az anyagot. ms 5BE5 A sikeres vizsgák érdekében Hogyan segítik elő az oktatók a jobb vizsgaeredményeket ? — erről a kérdésről dr. Süpek Ottó egyetemi docens a követ­kezőket mondotta el, úgy is, mint a francia tanszék okta­tója és úgy is, mint kollégiu­mi nevelőtanár: — A vizsgaelőkészítés leg­­sablonosabb formája a konzul­táció, természetesen ebben sincs hiány. Ám sokkal ered­ményesebbnek tartjuk azt a formát, amikor a teljes félév a tulajdonképpeni felkészítés. A gyakorlati foglalkozások, a szemináriumok kitűnő alkal­mak arra, hogy az ember a leendő vizsgakérdések szerint „átrágja” az anyagot a hallga­tókkal. Az elmúlt években a szemináriumokon szerzett gya­korlati jegyek csak emelték az egyes hallgatók tanulmányi átlagát, hiszen négyesnél rosz­­szabb gyakorlati jegy nemigen akadt az egyetemen. Ez a tény is jelezte, hogy az okta­tók nem teljesen használták ki a gyakorlati foglalkozások adta hatalmas lehetőségeket. Úgy érezzük, az utóbbi időben gyökeresen megváltozott a helyzet. Nem potyajegy-szer­­zési alkalom a szeminárium, hanem módszeres és rendsze­res felkészülés a vizsgára. S a jó gyakorlati jegyeket sem osztogatjuk már Róbert bácsi leveseként az arra rászoruló hallgatóknak, bizony kemé­nyen meg­­.kell ér­tük küzdeni, ha lehet, még intenzívebb munkával, mint a jó kollok­viumi osztályzatért. Az én el­sőéves francia csoportomban — amelynek létszáma 29 — nyolcan kaptak elégségest év­közi szemináriumi munkájuk­ra s csak heten jelest.­­ Minden szemináriumon szinte egy-egy vizsgatételt tár­gyaltunk meg. A félév vége felé mind a 29 hallgató házi dolgozatot írt Descartes-ból, persze, más-más kérdést dol­gozott fel mindenki Descartes­­tal kapcsolatban, méghozzá Megszámlálhatatlan tényező­től függ egy-egy kollokvium sikeres kimenetele. Akárhogy nézzük a dolgot, a siker vagy a sikertelenség oroszlánrész­ben a vizsgázó diákon múlik, hiszen ő a „főszereplő” a kol­lokviumon, a tanár csak a rendező szerepét van hivatva betölteni. S bár egy színielő­adás sikerét nagymértékben befolyásolhatja a rendezés, mégis elsősorban a szereplő­­gárda vihet diadalra vagy olyanformán, hogy a kérdés a hallgató másik szakjához is kapcsolódjon. Egy francia-filo­zófia szakos kislány például a „Descartes örvényelmélete és a barokk” című témát kapta, egy nyelvész érdeklődésű fiú pedig a „Hasonlatok Descar­­tes-nál” címűt. Az egyes dol­gozati témákból aztán vizsga­tételek lettek.­­ A gyakorlati foglalkozá­sokon kell lényeglátásra szoktatni a hallgatókat, a helyes vizsgamódszerre is ott kell rávezetni őket. Meg kell érezniük például, hogy az élet­rajzokban mi a lényeges. Mal­herbe esetében például igen fontos, hogy vidéken élt, any­ja parlamenti tisztviselő lánya volt, a parlamenti tisztviselő­­környezet szinte predesztinál­ta őt a királypártiságra és ez klasszicizmusának egyik ere­dője. Nem az évszámok be­­biflázása, az események me­chanikus elsorolása a lényeges, hanem az összefüggések meg­ buktathat meg végzetesen egy­­egy darabot. Most mégis a „rendező” lisz­téről szeretnénk egy-két szót ejteni. S nem is arról, hogy a „bemutatón”; a vizsgán mi a szerepe, hiszen ott már a ren­dező — hogy úgy mondjam — nem sok vizet zavar. Ellenben döntően befolyásolhatja a be­mutató kimenetelét az elő­zőekben, a „próbák”, azaz a tanév különböző gyakorlati foglalkozásai alkalmával. sejtése, a miliő értékelése, a „formation intellectuelle”, a „mit olvasott?” — kérdés ala­pos vizsgálata. S egyéb tekin­tetben is el kell sajátíttatni a hallgatókkal a lényeglátó ta­nulás módját. Ha ez sikerül — nem kell reszketni a vizsgán senkinek. — Az Eötvös Kollégiumban sem csak egyéni konzultációk­kal kívántunk segíteni a vizs­gázóknak. Arra törekedtünk, hogy kiváló szakemberek előadásai alapján a hallgatók átfogó képet kap­janak a nemzetközi és a honi tudományos életet foglalkoz­tató legfrissebb problémákról. Valóban dicséret illeti az egyes tudósokat, akik „szere­lemből” jöttek ki a kollégium­ba az előadásokat megtartani, mivel pénzügyi keretünk ilyen célokra sajnos nincsen. Igen kitűnő volt Huszár Tibor elő­adása a személyiség-filozófiák­ról, Tolnay Gábor professzor előadása, aki új barokk­ kon­cepcióját ismertette és Pogány Frigyes előadása a képzőmű­vészeti barokkról. Figyelemre méltó, hogy ezekre a kollé­giumi alkalmakra számos „pesti” hallgató is elzarándo­kolt, a legtöbben épp a fran­cia tanszékről.­­ Mindent összevetve: a rendező a próbák folyamán vívja meg harcait a szerep­lőkkel. A premieren már a szívós munka gyümölcseit él­vezi. Ha a dolgos félév folya­mán egyaránt lelkiismeretes a tanítás és a tanulás , nincs mit tartani a vizsgáktól. B. F. A testnevelési tanszék jótanácsai Testnevelésből nem kell vizsgázni, de a testnevelő ta­nár aláírása nem hiányozhat az indexből, ezért vizsgaidő­szakban nagy a forgalom a tanszéken. Kapós a tanár urak autogramja. — Lesz’ szives, tanár úr? — kérdi kedvesen egy magas, barna lány, és mindjárt két leckekönyvet kotor elő Sajnos, Garay Sándor tanár úr túlságosan is rendszerető ember, legalább is a hallgatók szemszögéből. Mert megnézi a leckekönyvben a nevet, aztán belepillant a mindent tudó kis és nagykönyveibe, s nyomban kiderül, hogy jogos-e az alá­írás. Az igazolatlan hiányzást te­hát nem szereti, valamint azt sem, ha „át akarják ejteni”. Erre leginkább a jogászok hajl­­amosak, amint azt fényesen példázta egy csavaros eszű másodéves, aki az éppen kül­földön tartózkodó tanszékve­zető állítólagos ígéretére hi­vatkozva kérte a féléves iga­zolást. Ám a beszélgetés végé­re teljesen elvesztette fölényét és szerényen csak egy „ötödik félévet” kért. Ilyen is van? Ha még csak ilyen volna. De van, aki már a hetedik félévet kezdi, s ez­zel együtt elveszti a különböző kedvezményeit. Pedig a test­nevelés nemcsak kötelező, de nagyon hasznos is. Egy telt­karcsú kislány a testnevelési tanár tanácsai és a gyakorla­tok segítségével fogyott le kar­csúra, egy másik pedig éppen az index aláírásánál újságolta örömmel, hogy a fokozott ta­nulás időszakában mennyire felfrissítette az időszakos tor­na. — Öt percig lógtam fejjel lefelé — közölte diadalmasan, de Garay tanár úr nem helye­selte a kikapcsolódásnak ezt a módját. A félreértés onnan adódott, hogy a tanszék a vizsgaidőszak előtt néhány hasznos tanácsot adott a vizsgaidőszakban sajá­tos életmódot folytató hallga­tóknak. A tanulók többsége ilyenkor egész nap a könyv vagy jegy­zet fölött görnyed, s általában sok feketét és cigarettát fo­gyaszt. .A meggörbült hát ne­hezíti a tüdőmuntát, fokozó­dik a szív feladata. Nehezebb a vérkeringés, a sejtek gyor­sabban fáradnak és ez nem se­gíti elő az eredményes tanu­lást. Ezért tanácsolja a test­­nevelési tanszék a vizsgára készülőknek, hogy a napi munka közben tartsanak órán­ként, másfélóránként rövid szünetet, 10-—15 percet, s ez­alatt végezzenek néhány, ez órán tanult gyakorlatot, vagy sétáljanak, vagy ha más lehe­tőség nincs, fussanak le s fel az emeletről. Az a lényeg, hogy a vérkeringés gyorsabb legyen, s friss vérrel lássa el a ment áradt sejteket. A jótanácsok továbbításával együtt tolmácsoljuk a testne­velési tanszék jókívánságait is: eredményes tanulást minden vizsgázó hallgatónak. EZ AZ ÉV IS JÓL KEZDŐDÖTT! LEGFRISSEBB JELENTÉSÜNK A KÖNYVTÁRI CSÚCSFORGALOMRÓL Az asztali lámpák sárgás fénykörébe fejek­ hajolnak. Finoman zizzennek a jegyzet­­lapok. A cédulákon, vagy a csíkos füzetek belsejében egy­re vadabb sebességgel szágul­danak a golyóstollak — mint­ha netalán valami mulasztást akarnának pótolni. Könyvtár. Hogy melyik? Tulajdonkép­pen teljesen mindegy. Nevez­zük Széchenyinek, parlamenti­nek, egyeteminek, vagy Szabó Ervin fióknak, így vizsgaidő­­szakban valahányra azonos a jellemző: egyre zsúfoltabbak. Persze jár év közben is könyv­tárba az ember, de a január, meg a június, az más. Olyan, mint a termelésben a hó végi hajrá. Tanulmányi vonatko­zásban félév véginek lehetne nevezni ezt a hirtelen meg­növekedett tudásszomjat. Egyetemünk nemrég meg­nyílt új bölcsészkari könyv­tára a Pesti Barnabás és a Váci utca kereszteződésénél terül el. Átellen­ben vele a Csók Galéria kínálja a képző­­művészeti élményt és a mo­­dern lakások korszerű kisbú­torait. Itt, a bölcsészkar föld­szintjén pedig hosszas vita és küzdelem után végre a köny­vek és a könyveket böngészők üthettek tanyát, külön­böző ki­­­állítási tárgyak helyett. A kép, amely az érkezőt fogad­ja, olyan, mint más könyvtár­ban. Ülnek, olvasnak, tanul­nak, jegyzetelnek. Hogy mit? Nyilatkozzanak ők maguk. Az egyik asztal mellett ket­ten olvasnak. Könyvük egy­forma, időnként egy-egy cé­dula csúszik át az asztal lap­ján. Nem haragszanak meg, amikor az egyiket megcenzú­­rázzuk: „A termidornál tartsunk ci­garettaszünetet, mert­­ már nem bírom." A cigarettaszünet valóban megtartatik és közben alka­lom nyílik egy kis beszélge­tésre. — Ha a cetlit beleteszed a lapba, legalább a nevünket ne írd ki. Tudod, a tanárok érzékenyek és az ilyesmi, hogy már „nem bírom”, fel­bőszíti őket. Utóvégre, hogy lehet az egyetemes történel­met nem bírni? — filozofál a lány és elgondolkozva rág­csálja a körmét. — Nem szeretitek a törté­nelmet? — Nem erről van szó — tiltakozik a fiú és erősen megszívja a cigarettáját —, ha nem szeretnénk, nem je­lentkeztünk volna éppen ma­gyar-történelem szakra. Az a baj, hogy nem jól jött ki a lépés. Karácsonyra hazautaz­tunk, én Monorra, ő Székes­­fehérvárra. Vittük ugyan a könyvet, de hát ki tud kará­csonykor tanulni. Rokonok, vendégek, jó hazai töltött ká­poszták, toros vacsorák. Szil­veszterkor sem lehetett előven­ni a könyvet, akkor már a nem­zeti hagyománynak számító házibuli volt betervezve. Új­évkor már csak babonából is vigyázni kell. Aki az év első napján tanul, egész évben azt kell csinálnia, így aztán ugye, most érthető, ha hajtani kell. Végére értünk a cigaret­tának és hagyjuk is a törté­­nelm­es párt tovább „hajtani”. A következő megkérdezet­tünknél már az első válasz­nál megneszeljük, hogy ezút­tal érdekes alanyra bukkan­tunk. — Mit csináltál szilveszter­kor? — kérdezzük, és ez a sápadt, búzaszőke kis elsőéves lány így válaszol: — Otthon voltam, tanul­tam. Mi ez? Stréberségg­el állunk szemben, vagy nem csillapuló gólyalelkesedéssel? Ám aztán kiderül, hogy csupán egy peches véletlenről van szó. Az év utolsó napjaiban belázaso­dott és a kegyetlen mandula­gyulladás elsöpörte a szil­veszteri programot, így aztán bánatában beletemetkezett A bevezetés a nyelvtudományba című jegyzetbe. (Lapzárta után érkezett a hír, hogy azóta si­keresen levizsgázott, jelest kapott.) Egy másik lány, akinek élénk piros pulóverje az ab­lak mellett virít, még kockás zsokésapkáját sem tette le. Tanul. Harmadéves művészet­­történész és most éppen szak­tárgyába temetkezik. Beszél­getés­­közben az is kiderült hogy már fiatalasszony, nem­régen ment férjhez. — Nem panaszkodom, anyuéknál lakunk, ő főz is más is, úgy hogy igazán jó­formán semmivel sincs több dolgom, mint lánykoromban Inkább az a baj, hogy a fér­jem már dolgozik, úgy hogy neki a vasárnap meg az ün­nep valóban szabad időt je­lent. Én pedig a karácsonyi ünnepek alatt is tanultam, mert 30-án is volt egy vizs­gám. Ő elvárná, hogy mindig vele legyek, járjunk szóra­kozni, moziba, színházba és nagyon gyűlöli a vizsgaidősza­kot. No persze, én is el tudok képzelni a magolásnál kelle­mesebb szórakozást, de hát ezen is túl kell esni. Nem igaz? Igaz. És nyilván igazat ad­nak panaszkodó fiatalasszo­nyunknak a könyvtári csúcs­­forgalom többi részvevői is. A lány, aki szótárfüzettel a ke­zében időnként lehányja a sze­mét és ilyenkor úgy mozog­nak ajkai, mint az imát mor­moló templomjáró nénikének. Vagy az a fiú, aki már har­madszor töröl­geti drótszárú szemüvegét precízen élére haj­togatott zsebkendőjével és alig látszik ki az asztalára halmo­zott könyvek közül. És min­denki, aki ezekben a napok­ban aggódva, vagy bizakodva, elszántan vagy kényszeredet­ten a könyvtári asztali lám­pák sárga fénykörébe hajol. (bedecs)

Next