Egyetemi Lapok - Az Eötvös Loránd Tudományegyetem lapja, 1970 (12. évfolyam, 1-17. szám)

1970-01-22 / 1. szám

I * EGYETEMI LAPOK XX. ÉVFOLYAM, 1. SZÁM. 170. JANU­­AR U. ARA: SO FILLER AZ EÖTVÖS LO­RÁN­D TUDOMÁNYEGYETEM LAPJA A Magyar Népköztársaság és a Szovjet Szocialista Köz­társaságok Szövetsége közötti kulturális tudományos együtt­működési megállapodás alap­jáns az Eötvös Loránd Tudo­mányegyetem és a Moszkvai Állami M. V. Lomonoszov Egyetem 1969. december 18-án közvetlen együttműködési megállapodást kötöttek. ★ A két egyetem közötti bará­ti kapcsolat nem újkeletű: már 1958-ban Moszkvában találko­zott Lengyel Béla (az akkori rektorhelyettes) Petrovszkij rektorral és Ivanov rektorhe­­lyettessel. 1967 augusztusában a Lev Szergejev rektorhelyet­tes vezette delegáció tárgyalt Köpeczi Béla rektorhelyettes­sel, majd múlt év novemberé­ben Székely György, a böl­csészkar dékánja szovjetunió­­beli tanulmányútja során fel­kereste a Lomonoszov Egye­temet, hogy egyetemünk terve­zete alapján részletesebben megbeszélje az együttműködés lehetőségeit. Ezen előkészüle­tek után írta alá­­ végül a Moszkvai Állami M. V. Lomo­noszov Egyetem rektorhelyet­tese, I. M. Tyemov egyetemi tanár és az ELTE rektora, Nagy Károly egyetemi tanár a két egyetem közti „Megál­­lapodás”-t. Mi mindent tartalmaz ez a sokrétű, sokoldalú kapcsolato­kat rögzítő, fontos és jelentős okmány? A széleskörű kapcso­latok — egyebek között — ki­terjednek az egyes karok, in­tézetek és tanszékek közötti kapcsolatok bővítésére, elmé­lyítésére; az információk és a tudományos publikációk cseré­jére; a párt-, a KISZ-, a szak­­szervezeti és a sportszerveze­tek közötti együttműködés fej­lesztésére. Szó esik a szerző­désben delegációcserékről professzorok, előadók, tudomá­nyos munkatársak kölcsönös meghívásáról, előadások meg­tartása céljából, aktuális tu­dományos és műszaki kérdé­sekben. Sor kerül az egyetemi hallgatók és a fiatal tudomá­nyos munkatársak cseréjére is, tapasztalatszerzés és gya­korlati munka céljából. A fen­ti megállapodások és a kölcsö­nös megegyezések értelmében a szerződő felek két év­re szóló együttműködési munkatervet állítanak össze és írnak alá. ★ A Megállapodás aláírására érkezett delegációban egyéb­ként L­­. Tyemov rektorhe­­lyettes mellett részt vett A. A. Salanov docens, a Lomonoszov Egyetem pár­ti titkára is. Vendé­geink budapesti látogatásuk ideje alatt képet nyerhettek az egyetemünkön folyó oktatási és nevelési munka több aspek­tusáról. Felkeresték az ELTE mindhárom karát, és külön beszélgetést folytattak a karok vezetőivel. Meglátogatták egyetemünk pártbizottságát és a szakszervezeti bizottságot is. A továbbiakban megismerked­tek az Egyetemi Színpad mun­kájával (megtekintették az Universitas együttes új pro­dukcióját, a Zsugorit), az Eötvös-klubbal, az Egyetemi Könyvtárral és az Eötvös-kol­­légiummal. Szerepelt még a delegáció programján két ope­ralátogatás is: az Állami Ope­raházban a Bűn és bűnhődés, az Erkel Színházban az Arany­­kakas előadását tekintették meg. Utóbb mindkét műsorról nagy elismeréssel nyilatkoz­tak. S egy kedves epizód a ta­lálkozások sorából: a szovjet egyetemi vezetők — nagy örö­met szerezve — megajándé­kozták egyetemünk rektorát és az elméleti fizikai tanszéket azzal a holdgömbbel, amelyet a Lomonoszov Egyetem mun­katársai készítettek a legújabb holdfelvételek alapj­án A gazdag programban szere­pelt még a városnézés kereté­ben a Gellért-hegyi hősi em­lékmű megtekintése, majd egy szívélyes és baráti légkörben, a további jó és hasznos közös munka reményében elfogyasz­tott ebéd a Citadella vendég­lőben. EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS az ELTE és az M. V. Lomonoszov Egyetem között Utolsó simítási!: I. M. Tyemov rektorhelyettes és Nagy Károly rektor, a szerződés átadásakor És akkor. .. ./ Felkészülést Mindennek vége...!

Next