Egyetemi Lapok - Az Eötvös Loránd Tudományegyetem lapja, 1971 (13. évfolyam, 1-17. szám)

1971-01-25 / 1. szám

BÚCSÚ OROSZLÁN ZOLTÁNTÓL A nemzetközi hírnevű magyar ókortudománynak egyetemünkön oktató-nevelő képviselői egymás után tá­voznak bölcsészkarunk professzorai közül: Trencsényi­Waldapfel Imre és Dobrovits Aladár után, most az új év januárjának kilencedik napján — életének nyolcvanadik esztendejében Oroszlán Zoltán indult el abba a tarto­mányba, amelyből nem tér meg utazó ... Oroszlán Zoltán élete — ha közhelynek is tűnik, ám ebben az esetben mélységes igazság — a tudósi és a ta­nári pálya lényegének harmonikus képét tükrözi. Nem a közélettől dolgozószobájába visszavonult tudós, sem csu­pán a tanteremben elérhető tanár élete-pályája volt az övé. Egy volt ő azok közül, akik a história, a művészet­történet és az archeológia szerves komplex egységét már abban az időben is nemcsak szóban-írásban hirdet­ték, hanem tettekben is válóra váltották, amikor ez még nem volt közéletileg szokásos és személyi szempontból hasznos. Es ugyancsak ö volt egyike azoknak, akik az emlékanyaggal közvetlen kapcsolatban élő-dolgozó mú­zeumi szakember évtizedeken keresztül szerzett gyakor­lati tapasztalatait — így a magyar muzeológia első kézi­könyvszerű jegyzetében is —, több mint negyedszázadon keresztül egyetemi tanszékén tette közkinccsé. Néhány biográfiai adat — mint mindig — oly kevés, ahhoz, hogy érzékeltessük a hosszú életet és a gazdag pályát: a budapesti egyetemen szerzett doktori diplomát, gimnáziumi tanársággal kezdte, majd előbb (1914-től) a Nemzeti Múzeumban, utóbb (1923-tól) a Szépművészeti B Múzeumban dolgozott, a szegedi egyetemen habilitált h (1936-ban) és ott lett rk. professzor (1941-ben). Hazánk | felszabadulása után visszatért a budapesti egyetemre, fl mint tanszékvezető tanár és azóta az ő keze alól kerül­tek ki napjaink klasszika-archeológus nemzedékei, az egyetemi, múzeumi, akadémiai műhelyekben az ő tanít­ványai dolgoznak országszerte. De úgy, ahogy 1945-ben nem vált meg végleg a Szépművészeti Múzeumtól, ha­nem továbbra is részt vett annak minden szakmai dol­gában, ugyanúgy 1967-ben, amikor nyugalomba vonult, az Eötvös Loránd Tudományegyetemen is tovább taní­tott, életenek utolsó hónapjáig. De ezt a szabályosnak tűnő pályát nem egy olyan határkő is jelzi, amelyeknek jelentősége túlnő a szoká­sos kereteken: az első világháború éveiben (1917—18) ő volt a tudományos titkára egy méltatlanul keveset emle­getett hajdani intézménynek, a konstantinápolyi magyar kutatóintézetnek; a Tanácsköztársaság hónapjaiban ő volt az egyik leglelkesebb szervezője a múzeumi nép- I művelés tömegeket mozgató előadássorozatának; a hú- I szas évek elején (1923—24) ő volt az egyik legeredmé­nyesebb tagja a régi bécsi császári gyűjtemények ma­gyar művészeti és régészeti anyagát visszaszerző bizott­ságnak; a második világháború után (1946) ö vezette tel­jes sikerrel azokat a tárgyalásokat, amelyek a nyilasok­tól nyugatra hurcolt múzeumi gyűjtemények gyors haza- szállítását eredményezték. , Az egyetemi tanítás mellett, mint a szabadegyetem állandó előadója évek hosszú során át fáradhatatlan te­vékenységet fejtett ki és sokszáz hívet szerzett az antik kultúrának, a görög-etruszk-római művészet örök érté­keinek. Tudományegyetemen és szabadegyetemen egy­aránt különösképpen kedvelt tematikája volt az antik teátrum, az irodalmat-művészetet-színházat oly kivételes komplexitásban egyesítő művészet története: szerencsés mód volt ez napjaink új közönségének megnyerésére, az ókortudomány iránti maradandó érdeklődésre. Tudós életművének számos területre kiterjedő bib­liográfiájából — hiszen recenzióinak nagy része az egyetemes és a magyar művészet történetével foglalkozó művek kritikáját is tartalmazza — csupán néhány opuszt említhetünk meg itt emlékezésünkben: a parmá­niái síremlék mitologikus-szimbolikus képtípusairól 1918-ban, az antik terrakotta-plasztika hazai emlékeiről 1938-ban tett közzé alapvető értekezéseket. Nevéhez fű­ződnek a budapesti Szépművészeti Múzeum antik és egyiptomi gyűjteményeinek feldolgozása, kiállítása és szakkatalógusokban történt publikálása Életének közéleti arculatát mindenekelőtt a nagy­múltú Magyar Régészeti és Művészettörténeti Társulat keretében kifejtett félszázados elévülhetetlen érdemű tevékenysége rajzolja meg. Mint fiatal múzeumi kutató I kezdte 'azt és mint öreg egyetemi professzor fejezte be, mint elnökünk az utolsó tíz esztendő folyamán. Büszkék maradunk rá, hogy kollégái lehettünk és | büszkék lesznek rá azok, akik mint tanítványai velünk 8 együtt többet tanultak tőle, mint egy nagy és szép hu­mán tudományt: magát a humánumot. Vayer Lajos * 2 Fiatal oktatók az Eötvös Klubban Fel-felcsattanó hangos neve­tés hallatszott ki az Eötvös Klub zsúfolt protokolltermé- ből csütörtök este. A BTK és a TTK fiatal oktatóinak közös klubestjén éppen az egyik „szervezett” programpont, a viccmesélési verseny zajlott. Természetesen nem kellett sok munka a szervezéshez, hiszen ahol a fiatalság, ott a jókedv — még az egyetemi oktatók körében is. Van tehát a fiatal oktatók klubja, s ott élet is folyik? Minden ellenkező híresztelés­sel szemben: van, s a népes összejövetel azt bizonyította, hogy ezt igénylik a klubtagok, hiszen alig van más lehetősé­gük a találkozásra, ismerke­désre. A TTK fiatal oktatóinak a KISZ szervezésében működő klubja már több mint egy éve működik. Először a Múzeum Kávéházban találkoztak, majd az Eötvös Klub adott otthont számukra. Az volt a céljuk, hogy a kar fiatal oktatói a hi­vatalos érintkezésen túl is kapcsolatba kerüljenek, meg­ismerjék egymást. Az összejö­veteleken egészséges „közélet”, jó hangulat és sokszor heves vita alakult ki. A heti klubes­teken kívül havonta egyszer kötött a program, valamilyen előadás vagy beszámoló kerül sorra. Így például legutóbb Si­mái Mihály előadása ENSZ- tisztviselői emlékeiről, Bácskai Tamás diavetítéssel egybekö­tött útibeszámolója Japánról, A „hatodik” évfolyam Mindenki úgy tudja, hogy a jogi karnak öt évfolyama van. Pedig van egy hatodik is, Ka­locsán. Ök a legifjabbak, az előfelvételis katonák. Az, ami nekünk már álla­pot — „egyetemistának lenni” — az nekik még a legnagyobb álom. Különös státusz az övék. Már nem gimnazisták, már felvették őket az egyetemre, mégsem járhatnak ide. Egy­szóval, katonák. A jogi kar állami-, párt-és KISZ-vezet őségé 1966-tól rend­szeres kapcsolatot tart a jö­vendő egyetemistákkal. Kovács József, a jogi kar KISZ-titkára, gyakori vendég Kalocsán. Vele beszélgettünk arról, hogy az eddigi tapaszta­latok alapján, milyen segítsé­get jelent ez az előzetes kap­csolattartás a majdani egye­temisták beilleszkedésénél, a KISZ-munkába való bekap­csolódásuknál. — Jelenleg 46 pesti jogász van Kalocsán. A „pestit” azért hangsúlyozom, mert most már a pécsiek és a szegediek is ott vannak. Jó dolog ez, mert így szakmabeliek között nagyobb az összetartozás. — Milyen gyakran látogat­játok meg őket? A KISZ kép­viselőin kívül oktatók is le­látogatnak? — Novembertől júliusig minden hónap elején két nap­ra leutazik egy csoport. A dé­kán elvtárs megfelelő anyagi keretet és kocsit biztosít ezek­hez a látogatásokhoz. Általá­ban 4—5 fő megy Kalocsára. Ebből 2—3 oktató, egy KISZ- vezető és egy elsős, áld ta­valy volt katona Kalocsán. — Mi a célja ezeknek a lá­togatásoknak? — Némi tájékoztatást aka­runk adni arról, miről és mit fognak tanulni az egyetemi évek alatt Természetesen el­sősorban az elsős tárgyakból, így a leutazó oktatók többsé­ge azok közül kerül ki, akik ezeket a stúdiumokat oktatják. Bár az idén szeretnénk, ha másod-, harmadéves anyagi, és eljárásjogból is hallliatnának egy-egy előadást — Gondolom ez az ismer­kedés kölcsönös, ök kapnak egy kis ízelítőt az egyetemből, és közben az egyetem is meg­ismeri a jövendő hallgatókai. — Természetesen a KISZ- nek óriási segítséget jelente­nek ezek a látogatások. Min­den évben problematikus volt, kik legyenek az elsős KISZ- vezetők. Az első félévben még nem ismerik egymást, így vá­lasztásról szó sem lehetett. A kari KISZ vb-nek kellett ki­jelölni őket az adatok alap­ján. Ez nem mindig sikerült a legjobban. Most a viták, be­szélgetések közben megismer­jük azokat, akik a legalkalma­sabbak az évfolyam vezetésé­re. Természetesen mi csak ja­vasolunk, a névsort ők kiegé­szíthetik, s végül szavazással döntik el, hogy ki megy a vá- rasilődi KlSZ-iskolára. Az idén már így hívtuk meg az elsős fiúkat. — Hogyan fogadják a kalo­csai tisztek ezeket a látogatá- solcat? — Ügy érzem, hogy megfe­lelő kapcsolat alakult ki, s ez mindkét félnek kedvező. 1966 óta — amikor 11 hónapig sze­mélyes tapasztalatokat gyűjt- hettem —, érezhető a változás. Olyan politikai előadásokat tartanak a fiúknak, amelyek a legjobban érdeklik őket. Ki­rándulásokat szerveznek, s aki jól dolgozik, azt szabad­sággal jutalmazzák. Ezek nem nagy dolgok, de mégis kedve­zően befolyásolják a fiúk han­gulatát, s így mégis csak köny- nyebb eltölteni ezt a 11 hóna­pot — Azt hiszem mindenkit érdeklő kérdés, hogy mi sze­rint választjátok ki a KISZ- vezetőket, illetve kik azok, akiket jelöltök? — Általános műveltség, ma­gabiztos fellépés, politikai rá­termettség — ezek azok a tu­lajdonságok, amelyekről Ka­locsán a beszélgetések során győződünk meg. Természete­sen az is számít, hogy ki mi­lyen katona, milyen K1SZ- funkciói voltak a középisko­lában, s hogyan vélekednek róla a társai. Mogyoró Katalin az EXPO-ról, Szabó Kálmán dékánhelyettes az angol okta­tási rendszerről és a magyar oktatási reformról. A BTK, s különösen a nyel­vészek aktív klubélete hagyo­mányos. Még a múlt század­ban alakult a nagy nyelvészek híres köre, a Kruzsok, ahová bejutni valóban megtisztelte­tés, ki kell érdemelni. A mos­tani fiatal nyelvészek megala­kították a maguk kis baráti társaságát, amely a BOKOR elnevezést kapta, s ugyancsak az Eötvös Klub vendégszerete­tét élvezi. A névvel nemcsak egy ősi finnugor szó szimboli­kus jelentését használták fel, hanem játékos nyelvi fordula­tokra, szóhasználatra is lehető­séget adtak. Nem lehet ugyan­is mosoly nélkül hallgatni az ilyen kérdést: „Estére jössz velem a Bokorba?” vagy meg­hívást: „Gyere, menjünk a Bokorba!”. (A nagybetűket még a nyelvészek sem tudják a beszédben érzékeltetni.) Igaz, a Bokornak nem csu­pán fiatal oktatók a tagjai. Az egész ország fiatal nyelvész­társadalma igyekszik összefog­ni, pontosabban, lehetőséget ad arra, hogy az éppen Budapes­ten tartózkodó vidéki nyelvé­szek mégis:.íerkedhessenek it­teni kollégáikkal, azok mun­kájával, s elmondják saját problémáikat, beszélgessenek, vitatkozzanak. Jelenleg 82 ta­got számlálnak soraikban. Minden szerdán este tartják összejöveteleiket, s legtöbbször meglátogatja őket a beérke­zett nyelvészek, professzorok közül is néhány, aki éppen rá­ér, s fel akar engedni kissé a mindennapi komoly munka feszültségéből. A külföldi egyetemek magyar nyelvészei, akik vendégként tartózkodnak hazánkban, már sok kellemes estét töltöttek itt, amire bi­zonyság a Bokor vendégköny­ve. Itt járt a prágai egyetem­ről Bredár Gyula, Pozsonyból Jakab István, Helsinkiből Kaa- rina Karenn. A többi tanszék sem szé­gyenkezhet, ha nem is gyűlik össze ilyen népes „bokorban”. A pszichológusok vissza-visz- szatérnek a klubba még az egyetem elvégzése után Is, hogy volt oktatóikkal fenn­tartsák a kapcsolatot. Mosta­nában volt az irodalomtörté­nészek összejövetele is az Elöl-, vas Klubban. Ezek a kezdemér nyezések hasznosak, mert ily módon az egyetemtől távolabb került, nemrég végzett kollé­gák ismét összejöhetnek, nem szakadnak el olyan nagy mérv tékben az egyetemi évek alatt; megszokott körülményektől, légkörtől. A BTK valamennyi fiatal oktatóját összefogó és a KISZ szervezésében működő klubes­tek péntekenként lesznek. Ez egyetlen lehetőség arra, hogy a különböző tanszékeken dőlt gozók közvetlenül találkozhas­sanak, tehát nagy jelentőséget tulajdonítunk ezeknek az ösz- szejöveteleknek, s szeretnénk értékessé, tartalmassá tenni a? esteket. Nem mellőznénk azon­ban a vidámságot, jókedvet sem. Szeretnénk minél több találkozót rendezni a két kar fiatal oktatói között, egyelőre a klubban, majd a kirándulá­sok időszakában a szabadban, akár tábortüzek mellett is. A fiatal oktatók eme kezdemé­nyezése igazán figyelemre mél­tó, mert az utóbbi időkben egyetemünkön oktatói klubok nem működtek. Hisszük: amennyiben a fenti kezdemé­nyezéseket a lelkesedésen kí­vül társadalmi szerveink anya­gi eszközökkel segíthetnék, ak­kor egészséges és általános egyetemi klubélet alakulhatna ki. Ezzel valószínűleg nemcsak a fiatal oktatók hiányérzetét sikerülne kielégíteni. B—H—M Nyomdában a jogi TDK tanulmánykötete Első eset, hogy a legjobb diákköri dolgozatok publi­kálásával kísérletezünk — e szavaikkal nyújtotta át Val- ky László, a jogászok tudományos diákköri tanácsának titkára a vaskos kéziratcsomót (már természetesen a má­solatokat, mert az eredeti példányok az ELTE Sokszo­rosító Üzemében várnak a kiadásra). A megjelentetésre szánt dolgozatok az 1968. évi di­ákköri pályázatokra, a Ta­nácsköztársaság 50. évfor­dulójára, a Debreceni Tu­dományos Diákköri Kon­ferenciára, az Emberi Jo­gok ünnepére, valamint a jogi kar 300 éves évfor­dulójára készített tanul­mányok közül kerültek ki. A két tanácsköztársasági anyag közül különösképpen érdekesnek tűnik Fábián István: Pest megye forra­dalmi törvényszékei 1919- ben c. írása, amely a csak szórványosan fennmaradt dokumentumokat gyűjti egybe. (A másik tanulmány Bérezés Róbert: Az igaz­ságszolgáltatás alapelvei a Magyar Tanácsköztársaság polgári eljárásjogi jogalko­tásában.) Az 1968. évi pályázat nyertes dolgozatai közül kettő is kriminológiai té­mával foglalkozik. Molnár Mihály az okozati össze­függéseket keresi a bűnöző­vé válás folyamatában, méghozzá egyrészt az indi­viduális összefüggések tük­rében, másrészt ezek bün­tetőjogi problémáira is ki­tér. Répészky Miklós tanul­mányában a gondatlan bűncselekmények okozati- svának kérdéseit feszegeti v.lágos, szemléletes stílus­ban, és magas szintű filo­zófiai ismeretek birtoká­ban. Foltyn Ferenc és Szűk László tanu.mánya (A tröszt-ellenes törvények az Egyesült Államokban, illet­ve A jogos védelem intéz­ménye, a jogos védelmi helyzet megítélésének fej­lődése a magyar törvény- hozásban és bírói gyakor­latban) szintén az 1968. évi pályázat sikeres pályamun­kái közül valók (azóta egyébként mindkét szerző egyetemünk oktatói sorába került), másolatuk azonban nincs meg. Így ezekről bő­vebbet majd csak a megje­lenés után. Ide tartozik még Bán Jó­zsef A kártérítési perek el­járási kérdései című tanul­mánya is, amelynek érde­kessége, hogy példaanyag­ként a bírósági gyakorlat­ban előfordult konkrét ese­teket használja fel. A debreceni konferencia dolgozatai közül különö­sebb figyelmet érdemel Zsohár András tanulmánya, amely a tudományos-tech­nikai forradalom nyugat­európai és amerikai hatása­it elemzi igen nagy felké­szültséggel. Az Emberi Jogok ünne­pére készült dolgozatok kö­zül Dávid László Nemzet­közi szerződések az emberi jogokról és Hegyi Imre Az emberi jogok deklarációja című tanulmánya került be a kötetbe. Izgalmas témát dolgozott fel Révész Tamás is (azóta a jogtörténet hivatásos ku­tatója) A büntetőjog okta­tása karunkon (1777—1848) címmel. A dolgozat az első büntetőjogi jegyzet meg­születésének történetét vá­zolja. A megjelenő tanulmány- kötet célja elsősorban az, hogy a jogi TDK munkájá­ból adjon ízelítőt, a gazdag válogatás azonban — érzé­sem szerint — több ennél, méltó reprezentánsa a nagy múltú jogász-diákkö­rök tevékenységének. ! B. Sz. KISZ-VEZETŐKÉPZŐ TÁBOR PÁRÁDON Idén is megrendezésre kerül a karok KISZ-veze tőinek téli KISZ -vezetőképző tábora. Közülük a BTK programja már meg Is érkezett szerkesztőségünkbe. A február eleji parádi tá­borozáson a hallgatói képviselet problémáiról, szociális kérdé­sekről, tömbalapszerv, illetve a funkcionális alapszerv proble- matikájáról, valamint a különféle munkacsoportok (TDK, falu­kutató csoport stb.) munkájáról, valamint a X. kongresszus if­júságpolitikai elveiről esik szó. A Népköztársaság Elnöki Tanácsa eredményes munkás­sága elismeréséül dr. Vitális Sándornak, egyetemünk Kossnth-díjas tanszékvezető egyetemi tanárának, a föld­es ásványtani tudományok doktorának a Munka Érdem­rend arany fokozata kitüntetést adományozta.

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék