Egyetemi Lapok - Az Eötvös Loránd Tudományegyetem lapja, 1971 (13. évfolyam, 1-17. szám)
1971-01-25 / 1. szám
Kint hűvös, borzongató szél, szitáló eső. Bent valamivel biztatóbb a helyzet, üvegeink jócskán megürültek már, az utolsó doboz Benson and Hedges-t bontjuk fel és szívjuk kellő áhítattal. Beszélgetünk, jókat nevetünk, egymás szavába vágva kérdezgetjük, kivel mi történt a nyáron. A lemezjátszón az új Koncz nagylemez forog, nem tudom megállni, orvul a legnagyobb hangerőre állítom. „Elszállt a nyár, oly messze már...” üvöltöm én is a tiszta, szép dallamot lelkesen, az eszmei mondanivalót mélységesen átérezve. Hát igen, elszállt.. ., de jön majd megint, már csak hónapok kérdése az egész, addig meg emlékezhetünk az előző nyárra. Az ilyen undok télies napok kiválóan alkalmasak rá. ★ A Farnley-i művészeti vásár. A régimódi fekete taxi tőle nem várt gyorsasággal gördül be Farnley kapuján. Frissen kavicsozott utak, egy vállig érő hajú fiú kis gépével a gyepet nyírja, a kastély oldalbejárata előtt hatalmas teherautók — minden jel arra mutat, hogy itt valami készül. Csomagjaimmal beküszködöm magam a konyhába, valami nyájas üdvözlésen töröm a fejem, de nincs szükség rá, a helyiségben körülbelül húsz ember issza a hagyományos five o’clock teát és jóformán észre sem veszik, hogy valaki bejött. Köztük van házigazdám és felesége, három gyerekük, házvezetőnőjük, továbbá a kiállítások rendezői és eladói, néhány művész, festő, ékszerész, keramikus. A vendégek jönnekbennek, a ház olyan, mint egy barátságos szálloda. Valaki kezembe nyom egy csésze teát, üljek le, mondja, ha találok helyet, itt „segíts magadon” rendszer van, nem érnek rá foglalkozni az újonnan jöttekkel, de azért igazán örülnek nekem, ki is vagyok én tulajdonképpen? Mondom a nevemet és hogy honnan jöttem, no lám, egy pillanatra mégis meglepődik! — Ó, milyen kedves! Magyar vendégünk még sosem volt. Reméljük, jól érzi majd magát. Én meg remélem, segítségükre lehetek valamiben, ha már két hónapig vendégül látnak angol nyelvtudásom tökéletesítése céljából. A július 8—12 között megrendezett Farnley Arts Fair egyfajta provinciális fesztivál, célja kettős: egyrészt képet ad Yorkshire helyi képző- és iparművészeinek munkájáról, másrészt északra hozza a kicsit távol levő fővárost, ízelítőt ad a londoni Crafts Centre kiállítási anyagából. A ház belső részében ezüst és ékszerek, a külső épületekben kerámia, üveg, festészet, grafika. A kiállítás főrendezője a londoni Crafts Centre igazgatója és egyben a család rokona. A szándék tiszteletre méltó. Olyan országban, ahol az ilyesmit nem szervezik országos szinten és méretekben, nagy szükség van a Horton— Fawkes-féle, kicsit mecénás családokra, akik pénzüket és munkájukat időről időre művészeti vásárok rendezésére fordítják. Persze, gondolom nekik is van hasznuk belőle. A család oldalágon rokonságot tart a király ellen 1605- ben szervezett, híres, úgynevezet puskaporfelkelés vezetőjével, Guy Fawkes-szal; gazdag, különc, kedves, közvetlen emberek. Házigazdám a halifaxi szőnyeggyár vezető szakembere, emellett farmját is maga igazgatja. Az egyetemet Cambridge-ben végezte, rendkívül művelt, zeneértő, maga is nagyon szépen zongorázik. Valamelyik nap elképzelhetetlenül koszosan matatott a fűnyírógépen, míg a hosszú hajú kertészfiú pirulva állt mellette, s élénk taglejtésekkel magyarázta: állandóan baja van a géppel, reméli, hogy Mr. Nicholas megtalálja a hibát. De térjünk vissza a kiállításhoz. A katalógus előszava szerint: mindenfajta műalkotás egy ember vagy kisebb közösség műve, de a műalkotásoknak közönség elé kell kerülniük, kiállítási lehetőségek nélkül minden tehetség és erőfeszítés hiábavaló. A farnley-i művészeti vásár ilyenfajta jól kihasznált lehetőség. Különösen az idegennek, de az angoloknak is élmény a szépen megrendezett, modern képző- és iparművészeti kiállítást tradicionális, XVIII. századi kastélykörnyezetben látni. Az első nap zártkörű szakmai bemutató, a további három napon a ház György-korabeli szárnya, a külső épületek és a hatalmas park nyitva a nyilvánosságnak 11-től 6-ig■ Belépőjegy felnőtteknek 5 shilling, gyerekeknek — ahogy illik — a fele. „Minden eladó, kérem ne ígérjék, hogy még egyszer eljönnek, a vásár csak 4 napig tart. Vásároljanak minél többet, használják ki ezt a nagyszerű alkalmat, ezzel bátorítsanak arra, hogy minél hamarabb és minél gyakrabban rendezzük meg a Farnley Arts Fairt.” Mr. Hughes megnyitó beszédének kedvesen invitáló szavaiban éppúgy megtalálható a művészetrajongónak a nagyszerű alkalom felett érzett lelkesedése, mint az angol üzletember derűs és határozott profitigénye, ez hat az emberekre, már a megnyitó utáni percekben vásárolni kezdenek. Újdonsült angol tanárom és barátom a londoni festőművész-grafikus Robert Walls gyűjteményes kiállítását hozta el ide. Legnagyobb élményem „Sárga tájkép”-e volt. Sokáig néztem ezt a képet, sajátos rálátással, messziről és kicsit oldalról , „munkahelyemről” nem mehettem el, míg fel nem váltott valaki. Először csak szomorúnak találtam, aztán iszonyúan lehangolónak. Angol lápvidéket ábrázol, sárgás-zöldesbarna sivár tájat. A föld száraz, besüppedt, nincs egy tisztességesen zöld fa sem. Aztán közelebb mentem a képhez, s ámulva láttam, a messziről fáradt, barna háztető közelről élénkebb piros, a korhadt fákon néhány apró zöld levél ül elszántan, egy szétesőfélben, levő kerítésen valami ruhadarab szárad. Ilyen lehet az az érzés, amikor az ember sivatagban tévelyegve vízre, reményre, másik emberre talál. Az ékszerek közül legjobban Anne O’Donnel, a leedsi művészeti kollégium tanára finom gyűrűi tetszettek. Az ezüstnemű kevésbé érdekelt, a kerámia és az üveg annál inkább. Ami a kerámiát illeti, nem annyira dísztárgyak, inkább a mindennapi életben felhasználható asztalnemű teszi ki a kollekció túlnyomó részét. Robin Welsh különösen sikeresen egyezteti az esztétikumot a hasznossággal — kávéskészleteit ötször el lehetett volna adni. Legszélesebb a skála az üveg művészeinek kiállítótermében. Bonyolultan megkonstruált op-art beütésű, nem tudom, milyen rendeltetésű, izgalmas tárgyaktól az egyszerű, szép vonalú vázákig minden megtalálható. Itt bizony akad giccs is jócskán, egypár üvegförmedvényt legszívesebben kihajítanék a többi szép közül. • A Farnley Arts Fair 4 napján nyüzsög a ház, rengeteg a vendég, az otley-i iskola gyerekei alig győzik irányítani a látogatókat. Jó látni, ha valami így megmozgatja az embereket. Az utolsó estét lezáró hangverseny után nagy partyt rendeznek. Fél kettőkor a kívülről jött vendégek elhagyják a házat, de mi még sokáig együtt ülünk, s iszunk az elmúlt 4 napra, barátságra, művészetre, a szépre. Mindenki kap egy kortyot a magyar barackból, s aztán folytatjuk azzal, ami éppen az asztalon van. Mindannyian reméljük, hogy jövőre újra megrendezik a Farnley Arts Fairt. Én sajnos, nem lehetek ott, de biztos vagyok benne, hogy legalább úgy sikerül majd, mint az előző. Liptay Katalin ANGLIAI FORGÁCSOK 4 Ketyeg de robban-e? Optimista vagyok. Ez azonban kevés ahhoz, hogy a címben feltett kérdésre egyértelmű választ tudjak adni. Egy dolog miatt azonban ez mégis lényegesnek tűnik, mert hiszek és bízom az emberben, az emberségben, az emberiségben. Bízom abban, hogy miként a kiművelt emberfők száma gyarapodik, a jólét fokozódik, az éhezők száma csökken; a tudomány új eredményei sem válnak többé az embertelenség eszközévé. Ha csak optimista lennék, mosolyogva, hitetlenkedve kellene csóválnom a fejemet G. R. Taylor könyve (A biológiai pokolgép, Medicina, 1970) olvasásakor, de biológusként komolyan kell vennem, amit ír. Taylor jövője félelmetes, embertelen jövő, amelynek a puszta lehetősége is ijesztő. E lehetőség ma még nem létezik, de a biológia fejlődése előrevetíti árnyékát. Miről van szó tulajdonképpen? Például a lombikember sorozatgyártásáról, agyak átültetéséről, félig ember , félig gép szerkezetek konstruálásáról, az élő ember mélyhűtéséről, a memóriainjekcióról, a genetikai információ befolyásolásáról, s a ma még hihetetlen példáknak szinte se vége, se hossza. Ragadjuk ki a fentiek közül az ember-gép hibridek problémáját. Napjainkban gyakran előfordul, hogy súlyos vesesérülések esetén az emberi vese működését gép veszi át. Jókora szerkezet, amely a vérkeringésbe kapcsolva, hosszú időn át képes a jóval kisebb emberi szerv funkcióját helyettesíteni. Sikerült már olyan művégtagokat konstruálni, amelyek a végtagcsonk bioáramainak hatására jönnek működésbe, ennek irányítása alatt emelnek és fognak. A sérült, karja pótlásával emberebb lett, mint csonka karral De mit gondoljak arról az emberről, aki nyikorgó fémlábakkal többméteres lépésekkel halad és tonnákat emelget műkarjaival, vagy arról a kiborgról (kibernetikus organizmus), akinek (aminek) csak agya származik embertől, de teste fém, és műanyag, vagy a hétujjú, cserélhető kezű emberről, akinek, mint Taylor írja, „egy pár tömör tenyerű keze például úszásra szolgál, míg a másik pár lehet — mondjuk — tűzálló — parázslapátoláshoz”. Rémlátomás ez: a remélt béke helyett egy többfrontos harc képe bontakozik ki a könyv lapjain. Harcolnak a magukat mélyhűteni akarók a hibernákulumi férőhelyekért, harcolnak a különböző műszerekért a birtoklók és a nélkülözők, és élesedik a küzdelem a fiatalok és a magukat mesterségesen fiatalon tartó vének között stb. Harc és harc mindenütt. Mr. Taylor Angliában él, nem ismeri pontosan a tudomány és a társadalom viszonyát a szocializmusban, csak saját társadalmának korlátait, ezért látja ilyen veszélyesnek a jövendőt, mégha meg is jegyzi néhányszor, hogy egyes dolgok másképpen fognak alakulni a különböző társadalmi rendszerekben. Pedig nem szabad figyelmen kívül hagyni azt, amit dr. Alföldi Lajos genetikus a Népszabadság hasábjain már megfogalmazott: ,,A biológusok az ember és a társadalom szolgálatába akarják állítani felfedezéseiket, vagyis emberi tudományt akarnak”. A mi társadalmunkban ez még fokozottabban érvényesül, a tudomány a közösség fejlődésének szolgálatában áll, az ember, a tudós, az ismeretek egysége csökkenti a pokolgép robbanásának valószínűségét. Ha eddig nem derült volna ki, ajánlom G. R. Taylor könyvét. Ajánlom azért, hogy az olvasó egyetemista, akár bölcsész, jogász vagy biológus, aki egy kis felelősséggel van világunkért, felfigyeljen arra, mire lesz lehetőség a biológiában. És hogy amikor e lehetőségek realizálódnak, helyesen cselekedjék. Az ipari forradalom a maga idejében szinte „csodákat” művelt. Ma már tudjuk, csodák nincsenek. Minden — ami a biológiában történik — fejlődés eredménye, amelynek kontrollja nem csúszhat ki a tudatos ember kezéből. E könyv felkiáltójel: Emberek, vigyázat! Még idejében, mert a biológiai pokolgép már valahol ketyeg... Szigeti Zoltán A biológiai kutatások céltáblái: emberi kromoszómák AZ EÖTVÖS KLUB HÍREI A TTK filmklub a MOKÉP támogatásával folytatja működését a második félévben. A 12 filmből álló sorozat előadásait kedvezményes helyárak mellett a Gorkij moziban rendezik meg. ★ Filmklub indul a Budaörsi úti kollégiumban is. A filmklub mellett irodalmi esték, közéleti fórum, kiállítások szervezését tervezik a második félévben. ★ A Bolgár UNESCO Bizottság titkára 19-én a BTK UNESCO Klub vezetőivel találkozott a klubban. Helyes magyar beszéd- és kiejtési versenyt rendez a BTK Nyelvészeti tanszék és az Eötvös Klub. A versenyfelhívást február elején teszik közzé. A Színképek — fiatal költők fóruma — irodalmi sorozat következő előadásaira február 1- én és 15-én 20 órakor kerül sor a klubban. (1-én Papp József, Szilágyi Ákos, Verbőczi Antal, 15-én: Oravecz Imre, Szeder Katalin, Nádor Tamás.) A Kézfogások közéleti fóruma találkozásain február folyamán Darvas Iván és Szepesi György lesz vendégünk. A második félévtől hagyományos klubjaink mellett iráni műfordító szakkör megindulását is tervezzük. A szakkör vezetője Kazantár Emil, az ELTE lektora. Az Eötvös Klub Közönségszervező Irodája február hónapra az alábbi előadásokra szervez látogatást: Pesti Színház: II. 6. Adáshiba; Thália Színház: II. 14. A világ olyan, amilyen; Madách Színház: II. 13. Oedipus király: 25. Színház: II. 21. Szókratész; Állami Operaház: II. 21. Spartacus; Nemzeti Színház: II. 26. Rómeó és Júlia; Vígszínház: II. 27. Ványa bácsi. A programtól eltérő színházlátogatási igény bejelentését időben kérjük, hogy a kéréseknek eleget tudjunk tenni. Lapzárta után érkezett: sikerült telefonon elérni a betegségéből nemrég felgyógyult Darvas Ivánt. A szóbeli megállapodás értelmében február 10-én du. 3-kor találkozik egyetemünk hallgatóival a klubban. Porkoláb Sándor kiállítását januárban láthatták olvasóink az Eötvös Klubban. Régi könyvtár új helyen Január 19-én megnyílt az állam- és jogtudományi kar felújított könyvtára. A megnyitó beszédet dr. Sárándi Imre egyetemi tanár, az állam- és jogtudományi kar dékánja tartotta.