Egyetemi Lapok - Az Eötvös Loránd Tudományegyetem lapja, 1972 (14. évfolyam, 1-16. szám)
1972-11-28 / 15. szám
.VJ /V> *V| V-BUDAPI1I ■ ^ EGYETEMI LAPOK■ XIV. ÉVFOLYAM, 15. SZÁM, 1372. NOVEMBER 15. ARA: JO FILLER. AZ EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM LAPJA MINDENNAPI HARC A TANANYAG KORSZERŰSÍTÉSÉÉRT BESZÉLGETÉS BENKŐ LORÁND REKTORHELYETTESSEL Az oktatás korszerűsítése nem egy levegőben lógó kérdés, nap mint nap történik valami e vonatkozásban — hangsúlyozta Benkő profeszszor beszélgetésünk elején. És valóban az MSZMP KB állásfoglalása óta a hazai oktatás egésze, és ezen belül az egyetemek oktatási problematikája is az érdeklődés középpontjába került, feladatok során dolgoznak az egyetemen belüli vagy kívüli munkacsoportok, megbízottak. Az állásfoglalás szinte láthatóan felgyorsította mindazt, amit éppen Benkő professzor fogalmazott meg egy korábbi előadásában. ..az egyetemi oktatás korszerűsítése a technikai forradalom körülményei között már nem egy-egy reformidőszak feladata, hanem állandó, folyamatos reformálást, megújítást követel.” — Az egyetemi oktatás egyik sarkalatos kérdése a tananyag korszerűsítése. Mindenekelőtt azt kérdezném, milyen módon közelíthetünk e problémakörhöz az egyetemi oktatás egésze felől? — Valamennyi és így az egyetemi oktatás esetében is három egymással szorosan összefüggő alkotóelemről, fő területről beszélhetünk, ezek: struktúra, módszerek, és tartalom. De éppen a legutolsó gyakran elsikkad napjaink gyakorlatában. Az oktatási módszerekről nagyon sok szó esik, az oktatás struktúráját is bővebben tárgyalják, boncolgatják, az oktatás tartalmával kapcsolatban már kevesebb a megvalósult elképzelés. Pedig ez az előbbi kettővel nagyon szorosan összefüggő, mégis önmagában is talán a legjelentősebb terület, éppen ezért sajnálatos, ha a kelleténél kevesebb figyelmet kap. Az oktatás tartalmának korszerűsítését milyen tényezők, elemek határozzák meg? — Két oldalról közelíthetjük meg e kérdéskört. Egyrészt a tudományok fejlődésének sajátosságai felől. Közismert dolog, hogy a tudományok az elmúlt egy-két évtizedben hihetetlen módon differenciálódtak, ezzel párhuzamosan egy integrációs kényszer jött létre, amely azonban gyakran csak óhaj, semmint megvalósult tény. Az ismeretanyag mértéktelen felduzzadása, amely a gyorsuló időnek megfelelően még csak hatványozottan tovább fokozódik napjainkban, természetesen nemcsak a részterületek szétválását eredményezi, hanem ezzel párhuzamosan bukkant fel az a jelenség, amelyet tananyagrobbanásnak szoktunk nevezni. Lényegében tehát a differenciációs, illetve integrációs folyamat határozza meg tudományos oldalról az oktatás tartalmának korszerűsítését. A másik oldal, ahonnan a kérdéshez közelítünk, a társadalmi igény, a társadalmi elvárás a végzett szakemberek irányában. A különféle helyeken ugyanis fejlődésképes fiatalokra van szükség. Kész szakembereket az egyetem természetesen nem adhat, hiszen az 5 éves tanulmányi időszak csak az alapvető készségek és képességek kialakítására elegendő, 10—20 év gyakorlatát, önképzéssel megszerzett tudását nem helyettesítheti. A hangsúlyt éppen az, önképzésre kell helyeznünk, olyan diplomásokra van szükség, akik alkalmasak az önképzésre, hiszen azúj ismeretek napról napra növekszenek, és különösen a természettudományok terén a régiek jó része el is avul. Úgy gondolom, a ma végzett szakembernek átfogó jeleggel, mintegy alapozó szinten értenie kell választott szakmája egészéhez, ugyanakkor szükséges, hogy a kérdéses szakterületnek legalább egy problémakörébe mélyebben beleássa magát. Széles körű tájékozottság és egy alkotóterület — e gondolat nem új keletű, a fejlődésre képes szakembert azonban ma is ezzel jellemezhetjük. — Mennyiben felel meg az egyetemi oktatás ezeknek az igényeknek? Hogyan tükrözi e tartalmi" jellegű elemeket? — Joggal mondhatom, hogy sok minden mozog, azonban nem egyformán. Ha csak az elmúlt 10 évet vesszük figyelembe, akkor is kézzelfoghatóan tapasztalhatjuk a változást, amelynek legfőbb rúgója az új ismeretek halmozódása. Amikor azt mondtam, hogy e fejlődés nem egyforma, arra gondoltam, hogy az oktatókban nem egyforma az igyekezet lépést tartani a tudományos és társadalmi igényekkel. A tartalmi elemek (Folytatás a 4. oldalon) DIÁKSZÁLLÓK ÉS KOLLÉGIUMOK ORSZÁGOS TANÁCSKOZÁS PÉCSETT Hazánkban a főiskolás és az egyetemi hallgatók közel 50 százaléka lakik kollégiumokban vagy diákszállókban, majdnem 30 ezer diák. Ez a tény azt jelenti, hogy a kollégiumi élet a felsőoktatási intézményekben folyó oktató és nevelő munkát is meghatározza, nagymértékben befolyásolja. Két héttel ezelőtt a felsőoktatási intézmények kollégiumi igazgatói és diákbizottsági tagjai háromnapos konferencián jöttek össze Pécsett, hogy megvitassák a legaktuálisabb kollégiumi kérdéseket. Dr. Boros Béla, a Pécsi Orvostudományi Egyetem rektorának üdvözlő szavaival kezdődött meg az ötödik ilyen jellegű országos konferencia. Dr. Polinszky Károly, a művelődésügyi miniszter helyettese megnyitó szavai után az ELTE részéről dr. Tóth Gábor, az Országos Felsőoktatási Kollégiumi Bizottság elnöke referátumában a legfontosabb megtárgyalásraíró kérdéskörök között kieemelte a kollégiumi alapközseggek, a szakmai felkészítés, miitikai-ideológiai nevelés, a közéleti tevékenység szerepét. A megnyitó ülésen elhangzott, hogy 1975-ben — éppen eddigi eredményeink elismeréeképpen is — hazánkban rendezik meg a szocialista országok kollégiumi vezetőinek Nemzetközi konferenciáját. A pécsi konferencia érdemi része, a viták a szekcióüléseken zajlottak le. A tudományegyetemek szekcióülését Pusztai Ferenc adjunktus vezette. A hangulatot eleve megalapozta és az érzelmeket felszínre hozta a résztvevők elhelyezésének környezete: a Pécsi Orvostudományi Egyetem új kollégiuma. Csak szuperlatívuszokban lehet szólni róla: kétágyas, illetve összecsukható kanapés szobák beépített szekrénysorral, süllyesztett és csempével kirakott hideg-melegvizes mosdóval, jó, tanulásra, pihenésre alkalmas világítással és így tovább. Az épületben dohányzó és nemdohányzó tv-szoba, a konyha jó és bőséges, az ottlakók szerint mindig. A szekcióülésen így nem véletlenül forgott a szó a kétágyas szoba problematikája körül. Sokan felvetették, hogy ez kevésbé alkalmas igazi közösség kialakítására, hiszen a szuper kollégiumban izoláltan élnek egymás mellett, jóformán teljesen el vannak zárva egymástól a hallgatók. A diákszállók helyett diákszállodák alakulnak. A viták során végül is az az álláspont vált egyöntetűvé, hogy meg lehet teremteni az igazi közösségi életet ilyen feltételek között is, csak új módszerek kidolgozására van szükség ehhez. A fejlődés útja kétségtelenül a kényelmes, modern környezet. Csakhogy az ellentétek egyelőre megdöbbentőek. Pécsen sem kellett túlságosan messzire menni, csupán a jogászok szálláshelyére, ahol a szobák rendkívüli sivársága, szegényessége inkább ismerős. Az elavult villamoshálózat nem bírja a „különleges” megterhelést, a 40-es égőnél nagyobbat, és bizonyos számú villanyborotvánál többet egyszerre. Központi kérdés volt a szakkollégiumok helyzete, amelyek megítélésében az előző országos tanácskozáshoz képest óriási változás tapasztalható. Kezdetben csak a szakkollégium léte volt a kérdés. Ma már a viták inkább arról folytak, hogyan tovább. Az, hogy egyes kollégiumok még kérdésesnek vélték a szakkollégiumokat, elsősorban a fejlődés különböző fokára utal, a kollégiumok jelenlegi állapotait tükrözi. De az egyes fokozatokon mindenütt át kell esni, a harcot minden kollégium — természetesen a többiek tapasztalataira támaszkodva — maga vívja meg. Az ellenzék érvei középpontjában az elit kialakulásától való félelem áll, más vonatkozásban pedig fenyegettetve érzik általa a közösségi munkát is. A szekcióülésen kiderült, a szakkollégiumok már a legtöbb helyen megerősödtek. Az olyan komoly hagyományokkal rendelkező kollégiumok is, mint az Eötvös és a Közgáz, a tapasztalatok felsorolásával megyőzően bizonyította a szakkollégium óriási érdemét. A Kiváló Kollégium kategória is vitatéma volt. Többen úgy érveltek, hogy ezzel mélyül a szakadék: a kiemelt kollégium amúgy is jobb alapokkal indulva még több pénzhez jut. Pedig ez nem lehet a probléma magja. Van diákszálló és van kollégium. A kiváló kollégium ugyan újabb minőségi különbség, de a hozzá, vezető út egyetlen kollégium számára sem lehetetlen: speciális helyi adottságai között is akármelyik megpályázhatja és elérheti ezt a címet. Miről is esett még a legtöbb szó? A kommunista aktíva kialakításáról, a kollégiumi könyvtárak helyzetéről, a kollégiumi tanár-, illetve nevelőképzésről, ezen belül a különböző szervezési készségek kifejlesztéséről, a kollégiumi hagyományok megteremtéseinek lehetőségeiről, a gazdasági vezetésről. A táborokról, az üdülési lehetőségekről szólva több kollégiumban kérték a már meglevő határozat végrehajtását, vagyis, hogy a kollégiumok csoportokat és egyéni turistákat is lássanak vendégül néhány napra a szünetben. Ezt a kérdést elsősorban a budapesti kollégiumoknak címezték. A kívánságok, problémafelvetések mellett sok hasznos tapasztalatot is felsoroltak a jelenlevők. Rendkívül jónak bizonyult az a szervezés, amelyben a tanszékek feladatokat adtak ki az alapközösségeknek, s azok egymás között osztották fel a munkát oly módon, hogy az idáig gyengébb eredményeket produkáló hallgatók is kaphattak „testhezálló”-t. Az érdeklődési körök felmérését sok helyen az elsőévesek megkérdezésével oldják meg, és természetesen ezek után fel is keresik őket a konkrét feladatokkal. (Folytatás a 2. oldalon) ^72 Nu|/ EGY SZÜRKE NOVEMBERI NAPON Olykor talán valóban sok az ünnepélyes protokollkép az első oldalon, ám azok is egyetemünk életét, eseményeit ábrázolják. Az elmúlt két hétben nem történt semmi? De még milyen sok! Pár hét csupán a „félév” és az év. Amilyen szürke, de annál feszesebb töltésű, vizsga előtti novemberi napokat élünk. Ilyeneket: Reggel a bölcskari folyosón . A délutáni programon merengünk, vagy netán a menzai kaja kritikája? Esteledik, alkonyul. Ma, azaz november 20-án leesett az első hó Péterffy István képes riportja LAPUNK TARTALMÁBÓL: A KISZ tagkönyvösszeírásról 2. oldal Diákok az egyetemi demokratizmusért 3. oldal