Egyetemi Lapok - Az Eötvös Loránd Tudományegyetem lapja, 1973 (15. évfolyam, 1-19. szám)
1973-01-24 / 1. szám
Kurucz Sándor az Eötvös maláriában Újabb színfolttal gazdagodott az Eötvös Galéria eddigi programja. Az idei néprajzi kiállítás, valamint a Képzőművészeti Főiskola hallgatóinak, Tisler Ferenc szobrász és Dienes Gábor festő bemutatkozása után ezúttal egy fiatal fotóművész képi világa kap helyet a frissen meszelt falakon. Kurucz Sándor 1944-ben született a szlovákiai Lekéren. Komáromban végezte a gimnáziumot, és négy évig a prágai műegyetem villamosmérnöki karán tanult, jelenleg a budapesti Filmművészeti Főiskola operatőr tanszakának harmadéves hallgatója. Szlovákiában kamara jellegű kiállításai voltak: Prágában, Komáromban, Kassán, Losoncon. Negyedik éve szerepel nemzetközi fotópályázatokon, önálló nagyobb lélegzetű kiállításra most került sor az Eötvös Galériában. A sokarcú kiállítást Rozgonyi Iván, a Fotóművészet főszerkesztője január 13-án nyitotta meg. Méltatásában szavakba fogalmazta Kurucz képi nyelvét, amely egyes képeken tények elé állítja nézőjét, máshol megszólítja a nézőt és kérdez. Rozgonyi Iván Kurucz művészetének lényegét egyszerűségében látja — amit képeivel mond, az tiszta, őszinte és igaz, képei előtt nem érzi a néző, hogy becsapták — ereje, dinamikája, ritmusa van a képeinek, amely mesterségbeli tudással párosulva mély emberi tartalmat hordoz. A képek motívuma az élet — az ember, a vegetáló természet. A képek gondos válogatása — a képsorok a gondolati alapegységek kialakítása külön figyelmet érdemel. Megkönnyíti a néző tájékozódását a kiállításon, valamint élménybefogadását. A kiállítás nyitóképe a terem jobb sarkában van, az iszapos, lapos földön törött csészefül az egyetlen villanás, a falon a fényjáték folytatódik, majd egyszerre megszakad. A falak képsorai kombinációra és oppozícióra épülnek — és ez az ellentét adja Kurucz fényképeinek egyéni képi nyelvét. A zárókép Szabó Gyula portréja, amely a kiállítás egyik legszebb, legmonumentálisabb alkotása — és mintegy záróakkord bezárja a képi információ körét. A kiállítás megnyitója után a kollégium nagytermében Kurucz Sándor legszebb diákból vetített egy csokorra valót. Az éledő, virágzó természet a levegő finom pasztellszíneiben elevenedett meg a vásznon. A kompozíciók egysége, világos szerkesztése, a szerencsés vágások — a kiállítóteremben bemutatott képanyag súlyosságának ellenpólusai ezek a diák — líraiságukkal, könnyedségükkel Kurucz művészi látásmódjának harmonikus tükörképét alkotják. A képek együttesen, képsorokban és egyéni laponként is nagyon jó alkotások — magukba foglalják mindazt, amit Szabó Gyula a művészetről vallott: „Minden teljesebb értékű művészet; múlttal, jelennel, jövendőkkel, valósággal és imaginációkkal terhes. A művészetekben mutatkozik meg legösszetettebben a fájdalmas, a reménykedő, a kutató-kereső, az emberi. S ezért nem lehet csak „naiv”, csak „gyönyörködtető”, vagy csak „spekulatív”. A kiállítás január 31-ig naponta 16—20 óráig tekinthető meg az Eötvös Kollégium (XI., Ménesi út 11—13.) Eötvös Galériájában. Farkas Vera sának 7. évfordulójáról. Lapunk annak idején — 1965- ben — „Megérdemelt cím” címmel számolt be az eseményről. „A keddi hangulatos est fénypontja a kollégiummá avatást hitelesítő oklevél átnyújtása volt. A Művelődésügyi Minisztérium, az egyetem és a KISZ képviselői, valamint a kollégium diáksága jelenlétében Békeiné, Házi Erzsébet igazgatónő ünnepi beszédében is bizonyította munkánk eredményének létjogosultságát. Hangsúlyozta, hogy a szakkollégiumok ideológiai és kulturális neveléssel nyújtanak segítséget a sokoldalú szakemberképzéshez. Ezután Molnár Emil ötödéves ismertette a világhírű magyar tudós, Bolyai János érdemeit, munkásságát, akiről születésének 163. évfordulóján elnevezték kollégiumunkat.” Molnár Emil ötödéves hallgatóból azóta dr. Molnár Emil egyetemi adjunktus lett, aki nevelőtanárként maradt hű ma is a Bolyai Kollégiumhoz. — Mit jelentett a diákotthon életében a kollégiummá válás? — A kollégiummá avatás munkánk bizonyos elismerését jelentette, az önkormányzat meghatározott fejlettségi szintjét feltételezte. A cím odaítélése és az akkor kapott pénz is jelentős lökést adott további tevékenységünkhöz Azóta tovább fejlődött a diákönkormányzat, így a korábbi fiú és lány diákbizottságok helyett most szakmai felosztás szerint szerveződnek a DB-k A kollektíva életében olyan formák alakultak ki, melyek ma már hagyományosnak tekinthetők, például ötödéveseink ballagással egybekötött búcsúztatása, vagy az évenként szokásos pályázataink, melyen a résztvevők száma évről évre nő. Kialakult szakkollégiumi rendszerünk is, melynek négy részlege van (matematikus és matfszes, fizikus, vegyész, biológus). Ellátottságunk és a kollégium lakályossága, otthonossága — nagyrészt a hallgatók öntevékenysége révén — jelentősen javult. Tollaslabdapályát szereltünk fel az udvaron, egy éve működik a kollégiumi rádió önálló műsorkísérletekkel. Nyelvi laboratórium szervezése is folyamatban van, addig is rendszeresen tartunk nyelvtanfolyamokat. Elsőéveseink fogadását is szervezettebbé tettük, három éve immár rendszeresen foglalkozunk velük, eleinte háromnapos, majd az idén már kéthetes előkészítőkön. Jelentősnek tartjuk, hogy négy éve megalakult pártaktívánk, melynek jelenleg 13 hallgató tagja van. A Bolyai Kollégium nemcsak akkor érdemelte ki a címet, amikor megkapta, hanem az azóta eltelt időben, évről évre bizonyítja, hogy méltó rá. Bizonyítja ezt a kollégiumi közösségi élet fejlődése, a diákönkormányzat színvonala, s a körülmények javulása egyaránt. ★ Lapunk egyik oldala — miként a „nagy” lapoké — a sportélet híreiről számol be. A figyelmes olvasó észrevehette, hogy az utóbbi hónapokban rendszeresen olvashattunk a BEAC sakkcsapatának jó szerepléséről Egy közel öt évvel ezelőtti számunkban — 1968. májusában — újoncok bevetéséről szólt a híradás: „A csapatban helyet kaptak Kunos Péter mj, Papp Antal I. oszt., Surányi Andor és Staar Gyula I. osztályú versenyzők. A csapat elért 6. helyezése ilyen körülmények után jónak mondható, de nem vagyunk megelégedve.” Az akkori újoncok közül Staar Gyula ma a BEAC sakkszakosztályának vezetője, a csapat állandó tagja, a TTK dékáni hivatalának főelőadója. — A sakkszakosztály milyen fejlődést ért el az idézett cikk megjelenése óta eltelt öt esztendőben ? — Az összehasonlítás érdekes, hiszen 1968-ban és 1972- ben is 6. helyezést ért el az OB I.-ben csapatunk, mégis nagy különbség van a két hatodik helyezés között. 1968 után nagy visszaesés következett be. Több nagyon jó játékosunkat elvitték a nagyobb egyesületek. A 8., majd a 10. helyre estünk vissza. 1970 óta új szelek fújdogálnak nálunk,a szakosztály fejlődésben van. A mostani 6. helyet — amit különben sikernek tekintünk — felemelkedő ágban értük el, az 1968-hoz képest sokkal erősebb OB I-es mezőnyben. A derűlátást a következő tényekre alapozom: a szó igazi értelmében egyetemi csapat vagyunk. Az első csapat keretében tíz (!) egyetemi hallgató van, a többi már végzett. Tehát „gyökere” van csapatunknak. Utánpótlásunk is jó, az országban a második legjobb tartalékcsapattal rendelkezünk, és tömegsportban is előre léptünk. Sajnos, nemzetközi kapcsolatok, mérkőzések terén holtponton állunk. 1968 óta költségvetésünk nem teszi lehetővé az ilyen találkozókat. A szakosztályvezető derűlátását a sakkcsapat remélhetőleg még előkelőbb helyezése fogja igazolni. ★ Legutóbb az Esti Hírlap írt decemberben arról, hogy a Lágymányoson épül majd fel az új természettudományi kar. A tervezéshez szükséges adatszolgáltatás már javában folyik és mindenki várja, hogy még ebben az ötéves tervben megkezdődjön az építkezés. Lapunk 1966. februárjában Kiss János, akkori dékánhelyettesnek, a TTK KISZ-iskoláján tartott előadása ajápján a következőket írta: „Naponta öt-öt és fél ezer ember fordul meg a Múzeum körút 6-ban, egyik legkomolyabb gondunk, hogy kinőttük az épületeket. Régóta terjed a mendemonda, hogy új TTK tervei készülnek. Most végre tájékoztatást kaptunk erről a nagyon fontos szívügyünkről is. Három alternatív tervjavaslat fekszik a legfelsőbb illetékesek előtt, néhány nap múlva megszületik a döntés. A legnagyvonalúbb megoldás szerint a régi egyetem épületei mellett, illetve fölött épülne a pilléreken álló nagyon mutatós 32 emeletes épület, a Belváros egyik új látványossága lenne. Költség: körülbelül 800 millió forint, az építkezést 1980-ig be lehetne fejezni.” Ezeken a terveken ma már szinte mosolygunk. No, meg azon is, hogy néhány nap múlva megszületik a döntés. A döntés — ma már tudjuk — csak évek múltán született meg, de megvan, és ma ennek ismeretében folyik a tervezés, melyet minden tanszék pontos adatszolgáltatással igyekszik segíteni. Így lesz az új TTK gondolatából alapos terv és kézzelfogható realitás. Dr. Szigeti Zoltán MODERN FILOLÓGIAI FÜZETEK Az elmúlt hónapokban az Akadémiai Kiadó színvonalas sorozatának újabb két fontos kötete látott napvilágot. Hopp Lajos A lengyel—magyar hagyományok újjászületése (14. kötet) című könyve első ízben gyűjti össze és dolgozza fel a Rákóczi-szabadságharc korából a két szomszédos nép hagyományainak megújulásáról tanúskodó irodalmi emlékeket, politikai, publicisztikai és kancelláriai iratokat, hivatalos és magánlevelezéseket, udvari diáriumokat és lengyelországi útinaplókat, magyar, latin, francia és lengyel nyelvű kortörténeti dokumentumokat. A magyar—lengyel kapcsolatok történetének egy olyan szakasza rajzolódik ki, amely új tartalmát, nemzetifüggetlenségi és szövetségi céljait tekintve összekötő kapocsként szolgálhat a korábbi és a XIX. századi közös szabadságharcos hagyományok és kultúrtörténeti korszakok között. A gazdag illusztrációs anyag a fontos szerepet játszó, de kevésbé ismert személyek és tárgyi emlékek bemutatására szolgál. Domokos Péter: A finn irodalom fogadtatása Magyarországon (15. kötet) egy másik rokon nép hazai megismerésének útját térképezi fel. Kétszáz éve bizonyosodott be nyelvünk finnugor mivolta, és azóta — főként a finnekkel — egyre szorosabb tudományos, művészeti, irodalmi kapcsolatokból szövődő baráti viszonyt építettünk ki. Reguly Antal 130 éve tett finnországi útja óta szinte rendszeresnek mondható a finn irodalom megjelentetése magyar nyelven. A szerző könyvében a finn—magyar kapcsolatok történetét tekinti át, s e folyamatban három korszakot különböztet meg: a Regulytól az I. világháborúig terjedő, a két világháború közötti és az 1945 utáni periódusokat. A kötetet közel ezer, tematikailag csoportosított bibiliográfiai tétel egészíti ki. AZMEDLIMMLUM TÖRTÉNETE Három szerző, Szenczi Miklós, egyetemünk angol tanszékének professzora, Szobotka Tibor, világirodalmi tanszékünk munkatársa, valamint Katona Anna, a debreceni tudományegyetem angol tanszékének docense együttes munkával készítette el az első teljes, magyar nyelvű angol irodalomtörténetet. Szenczi professzor a kezdetektől, Cynewulftól a XVIII. század végéig kalauzolja az olvasót az angol irodalom hatalmas arcképcsarnokában, hosszabban időzve olyan géniuszok portréja előtt, mint Shakespeare, Milton, vagy a nagy szatirikusok. Szobotka Tibor, aki maga is kitűnő szépíró, a művésztárs finom érzékével és megértő képességével fedez és fedeztet fel új színeket, vonásokat a romantika és a viktoriánus kor íróinak, költőinek életművében. A modern angol irodalom bonyolult útvesztőjében Katona Anna igazít el bennünket, mindvégig külön figyelmet szentelve az irodalmi folyamatok és az irodalmi élet hátterében munkáló társadalmi-eszmei mozgatóknak. A kötetet bibliográfia, névmutató és gazdag képanyag egészíti ki. (Gondolat) Bemutatjuk a Violine wifiest Egy egyetemistának sok mindenre van ideje, ha akarja. Futásra, úszásra, vagy akár éppen zenélésre. Ez utóbbit választotta egy zenekar vezetőjeként Hudetz Antal, harmadéves fizikus hallgató. Legutóbb az Eötvös-klubban a vegyészbálon hallottam az együttest, amely a Violine nevet viseli. Hudetz Antallal beszélgetünk a múltról, jelenrős a jövőről. — Kik az együttes tagjai, milyen stílust követtek, hol szoktatok játszani? — Együttesünknek négy tagja van, közülük hárman egyetemisták vagyunk — ketten fizikusok a TTK-n, egy gyógyszerész , mi gitározunk, míg dobosunk, aki dolgozik, most fog jelentkezni főiskolára. Ebben a felállásban körülbelül két éve játszunk együtt, különböző bálokon, rendezvényeken szerepeltünk már, közöttük öt alkalommal az Eötvös-klubban. Az együttes stílusára talán legjellemzőbb a hajdani, hagyományos Rolling Stones követése, noha újabban modernebb, progreszszív irányzatok zenéjét is próbáljuk a műsorunkba felvenni, hangvételünkre azonban most is a Rolling Stones, a rock és a blues stílus jellemző. Az említett hangszereken kívül szívesen használunk furulyát, csellót és egyéb kiegészítőket. — Saját számaitok? — Tizenöt számunkat játszszuk rendszeresen, de körülbelül még 40 számunk van, amit, úgy érezzük, érdemes lenne kidolgozni. — Az egyetemi tanulmányokkal hogyan egyeztethetők össze a fellépések, s gondolom a próbák is sok időt igényelnek. — Eddig általában heti egykét próbát tartottunk, korábban a TTK KISZ-klubjában, az utóbbi időben pedig lakásokon. Ez a tanulmányokkal, tapasztalataink szerint, jól összeegyeztethető. — Mikor hallunk benneteket legközelebb valamilyen egyetemi rendezvényen? — Legközelebb, azt hiszem, a szegediek hallanak bennünket a szegedi gyógyszerészbálon, és talán a pestin is játszani fogunk. — Mi lesz az egyetem elvégzése után? — Elsősorban természetesen fizikusok, illetve gyógyszerészek szeretnénk lenni, a zenét pedig kedvtelésként folytatjuk tovább, ameddig időnkből futja. sz. z.