Egyetemi Lapok - Az Eötvös Loránd Tudományegyetem lapja, 1977 (19. évfolyam, 1-19. szám)
1977-02-07 / 1. szám
IKÖNYVEKRŐL Rövidítések és jelek Sor Ambrus nevét az újságaiéból, a rádióból, televízióból éppoly jól ismerheti a közönség, mint az irodalmi folyóiratokból, mai német regények fordításaiból, saját könyveiből, hiszen sokoldalú érdeklődése számos műfaj kipróbálására késztette. Új novelláskötete is — mely írói pályájának alighanem , egyik legjelentősebb állomása — e sokoldalú érdeklődés, írói tudás és tapasztalat eredménye. Találhatók benne riporteri érdekességgel és szociológusi érdeklődéssel megírt novellák hétköznapjainak kis és nagy problémáiról, színes, eleven „egypercesek” európai utazásairól, bensőséges, önéletrajzi ihletésű lírai leírások az írói műhelymunkáról, vérbő szatírák, frappáns lélektani drámák és különös, modern ízekkel teli történelmi novellák az egyiptomi fáraók korából éppúgy, mint a II. világháború idejéből. Morális szenvedélyű, közéleti mondanivalójú írásaiért légyébként a szerző 1976-bam Gábor Andor-díjat kapott. (Magvető Kiadó) A képernyő tekintete Elgondolkodtató, talán kissé meghökkentő is Halász László kötetének címe. Mi nézzük a televíziót — véli az olvasó —, mely az új társadalmi-kulturális értékeket, korunk problémáit hozza be otthonunkba. A pszichológus szerző azonban másképp teszi fel a kérdést. Arra keres választ, hogy mit jelent valójában a képernyő tekintete az ember személyiségének alakulásában. Ez a tekintet nem elhanyagolható alakító tényező az élet minden szakaszában, mindenekelőtt a gyermek és ifjú érzelem- és gondolatvilágának formálásában. A képernyő tekintetét a pszichológus azért követi nyomon, hogy megismerhesse azokat az értelmi és érzelmi tulajdonságokat, amelyek — bár a nézőből a televízió hívja elő őket — a televízión kívüli ízlésvilágon is átütnek. A szükségképpen kritikus pillantás elidőz tehát a befogadó ismeretközlő és szépirodalmat olvasó, színház- és filmnéző, sportszurkoló, tárlatlátogató, krimifaló, zene- és rádióhallgató, barkácsoló, társalgó tevékenységén is, hogy jobban előtűnjön a művelődés történetében eleddig szokatlan fényben felvillanó ember. (Gondolat Kiadó) A demokráciáért és szocializmusért E kötet csaknem harminc esztendő munkásságát öleli fel. 1947-től (a KPM III. kongresszusa) egészen 1975. végéig ad válogatást a Portugál Kommunista Párt Központi Bizottsága főtitkárának, Alvaro Cunhalnak az írásaiból és beszédeiből. Ezek alapján megismerhetjük ,a kiemelkedő kommunista vezető állásfoglalásait, s egyszersmind a PKP stratégiáját és taktikáját, azt a hosszú küzdelmet, amely elvezetett az 1974. áprilisi fordulatig, a fasiszta diktatúra megdöntéséig, és folytatódik ma is a demokratikus átalakulásért, a reakció hrői ellen. A kötet bemutatja a PKP tevékenységét az illegalitás nehéz időszakában, az antifasiszta egység kibontakozását, mindenekelőtt a Fegyveres Erők Mozgalmának előzményeit. Az 1974. április 25-i demokratikus fordulat után elhangzott Cunhal-beszédek közül elsősorban azok szere pelnek a kötetben, amelyek a portugáliai demokratikus átalakulás legjellemzőbb mozzanatait és a kommunisták küzdelmeit tükrözik (kormányválságok, a reakció puccskísérletei, a szakszervezeti egység, a párt és a tömegszervezetek viszonya, az antifasiszta demokratikus egység, a legégetőbb gazdasági és szociális problémák, a demokratikus földreform, a nemzetközi tényezők stb.). A demokratikus Portugália megteremtéséért folyó nehéz küzdelem magára vonta a világ haladó erőinek figyelmét, és fontos tapasztalatokat ad a nemzetközi forradalmi harcnak. Ezeket a leghitelesebben a PKP Központi Bizottsága főtitkárának beszédeiből és írásaiból ismerhetik meg a portugál kérdésekben alaposabb tájékozódást kereső olvasók. (Kossuth Könyvkiadó) Európa közepén . Ahogy a regényfolyam első kötetében sorakozó történetek a világháború éveit és a felszabadulást idézik, ez a második kötet is zárt egésznek tekinthető, amennyiben az emberi sorsokat bemutatva a nagy infláció zűrzavarától a szocialista átalakulás kezdetéig összefüggő, és nagy távlatú képet ad történelmünk változásairól. Politikai események, közéleti kalandok és szerelmek szövődnek össze — életszerűen, izgalmasan — Hegedűs Géza kötetében. A pengő boszorkánytánca minden idők legnagyobb inflációjának regénye: infláció pénzben, infláció nőkben, infláció eszmékben. A főhős, Botos Béla — a regényfolyam cselekvő, aktív rezonőrje — csaknem eltéved a nehezen áttekinthető közviszonyokban. A Párhuzamos életrajzok a Népi Kollégiumok hőskorának regénye. Az Aszály — a bankok államosításának hátterével — egy jó szándékú, de az eszmék közt ingadozó, túlérzékeny ember története, amelyben apa és fiú ellentéte példázza a polgári családok jó részének szükségszerű felbomlását. , Az állam én vagyok úgy idézi fel a gyárak államosítását, hogy egy cselekvésre született férfi magatartásában a hatalomtorzító hatását is érzékelteti. A kötetet lezáró Két év nagy idő című elbeszélés pedig egy házasság csődbe jutásának és egy szerelem kibontakozásának megelevenítésével egy korszak lezárulásáról és új korszak kezdetéről vall. (Szépirodalmi Könyvkiadó) Rádiócsillagászat HEY, JAMES STANLEY, a rádiócsillagászat egyik neves szaktekintélye, a nap rádiósugárzásának felfedezője ad átfogó képet erről az új tudományágról, amely rövid múltja ellenére a csillagászatnak ma már nélkülözhetetlen kutatási területe. Először megismerteti az olvasót a rádióhullámok fizikájával, majd a csillagászatban használatos ■ berendezésekkel, elsősorban a rádióteleszkópokkal. A következő fejezetek a Hold, a bolygók, a Nav rádiósugárzását tárgyalják, majd a galaxisok rádióforrásaira, a rádiógalaxisok és a kavzárok ismertetésére kerül sor. A könyv e tudomány pillanatnyi állását tükrözi úgy, hogy nemcsak az Angliában és USA-ban elért eredményekre támaszkodik, hanem többek között szovjet, holland, svéd, ausztrál, sőt magyar kutatásokra is hivatkozik. Külön említést érdemelnek a könyv szép és modern fotói, valamint a nagyon egyszerű és a magyarázatot elősegítő ábraanyag. A közyv megértéséhez a közérvsioás ismeretanyag elegendő, a szerző csak a legszükségesebb esetben alkalmaz matematikai leírásokat, így a mű széles érdeklődési körre tarthat számot. (Gondolat) Negyedszázados évfordulóra A MAGYAR MIN! IDEGEN NYELV A magyar nyelvet megtanulni és megtanítani — rendkívül nehéz feladat, századok óta bizonyítják ezt az idegenajkúak, s immár negyed százada bizonyíthatják a Bölcsészettudományi Kar központi magyar nyelvi lektorátusának tanárai és tanítványaik is. A „magyar mint idegen nyelv" fogalom napjainkban szinte divatszámba megy, hallunk, olvasunk róla de hogy valójában mit takar e fogalom, erre már nehezebb választ találni. A negyedszázados évfordulón Pregyi Endre docenssel, a lektorátus vezetőjével arról beszélgettünk, mi is a tartalma ennek az új fogalomnak. — A magyarnak idegen nyelvként való tanítása nyelvoktatási kérdés, s mint ilyen, az alkalmazott nyelvészet körébe tartozik. Az alkalmazott tudományok konkrét társadalmi feladatok szolgálatában állnak, mindig valamilyen elméletet visznek át a gyakorlatba. Társadalmi szempontból a hazánkban tanuló külföldiek magyar oktatásiról van szó. Ezt a célt a felszabadulást követő újfajta nemzetközi kapcsolataink tűzték elénk, a szocialista, valamint a gazdaságilag fejlődő országokból mind nagyobb számban kezdtek jönni hozzánk fiatalok, hogy itt végezzék egyetemi tanulmányaikat. Számukra biztosítani kellett és kell a magyar nyelv elsajátítását. Ezért hozták létre a bölcsészkaron — éppen negyedszázada — a lektorátusunkat, majd így nőtt ki a Zsombolyai utcai diákotthon nyelvtanfolyamaiból a Nemzetközi Előkészítő Intézet, ahol az egyetemre való beiratkozás előtt a diákok megkapják a szükséges nyelvi alapokat. A lektorátus oktató munkájának kialakulása összefüggött a magyar mint idegen nyelv módszertanának kidolgozásával is. Hogyan kezdődött el ez a munka? — A kezdet kezdetén hagyományos eszközökkel dolgoztunk, de a tapasztalatok hamarosan a következő válaszút elé állítottak bennünket: vagy elmenni innen — vagy maradni. Ha maradok, akkor viszont valami egészen újat kell csinálni. Az utóbbi mellett döntöttem. A második lehetőségnél a ,,kell”-t a társadalmi feladat diktálta, az „új” igénye pedig egyszerűen abból adódott, hogy a gyakorlatban alkalmazandó elméletet illetően követni való példa, előzmény nem állt rendelkezésünkre. Hogy az életben mit kell csinálni, azt sohasem az élet szebbik oldala mutatja meg, hanem az ellenkezőjé. Innen ezért nem is nehézségként aposztrofálnám az egykori gondokat, hanem inkább azt mondanám, hogy burokban születtünk. Az ötvenes évek végén ugyanis, amikor nagyobb kitekintés nyílott a négy ágrás felé, kiderült, hogy világszerte gond az, ami minket is szorít: a nyelvoktatás hagyományos módszerein átlépett az idő, így az az előny, amivel a hagyománygazdagság tekintetében a világnyelvek velünk szemben rendelkeztek, nem gátolhatott bennünket, hogy a megújhodás nemzetközi lendületében versenyképesnek ne érezhessük magunkat. Mert igaz ugyan, hogy azok az impulzusok, amelyek a nyelv kommunikációs szerepére hívták fel a figyelmet és a korszerű nyelvoktatás kérdését úgyszólván napirenden tartották, külföldről jöttek és az idegen, főleg világnyelvek oktatásával váltak ismertté, a magyar idegen nyelvként való tanításának kibontakozása mégis hazai sajátosságok között ment végbe. A nyelv oralitásának elsőbbsége, a mondat-, illetve beszédközpontúság, a nyelv szokásrendszer jellegéből adódó automatizációs eljárások, valamint az őket segítő technikai eszközök — és még sorolhanám a korszerű nyelvoktatás vívmányait — minden nyelvre érvényesek, univerzális jellegűek. Csakhogy ezek nyomán a magyar mint idegen nyelv nem sarjadhatott volna ki és nem szökkenhetett volna szárba. Még kevésbé attól, amit az univerzalitással éppen ellentétesen, az oktatás lokális követelményeinek nevezhetnénk. Mert mások az oktatás feltételei hazánkban, ahol az idegenajkú az idegen nyelv környezetében él, és megint mások külföldön, ahol a forrásnyelv miliője szinte a tanterem falai közé kényszeríti a nyelvtanítást. Emellett még hazai viszonylatban is beszélhetünk differenciálódásról, mert mások a körülmények az Előkészítő Intézetben, ahol tíz hónap alatt a tanárok követhetik az egyszerűtől a bonyolult felé haladás pedagógiai elvét és viszonylag redukált nyelvtant és szókincset kell tanítaniuk, és megint mások a viszonyok az egyetemei, ahol a külföldi hallgató egyszerre találja magát szemben a nyelv bonyolult viszonyaival és teljes szókincsével. Hát még, ha a TIT-re, vagy a nyári egyetemek tanfolyamaira gondolunk ... — Vajon mindez azt jelenti, hogy annyiféle felfogásban jelenik meg a „magyar mint idegen nyelv", ahány helyzet adódik? — Nem-nem ... Negyedszázados tapasztalataink szerint e probléma kulcsa a külföldiek magyaroktatásának konfrontációs jellegében található. Az oktatás folyamán minden pillanatban két nyelv — az anyanyelv és a célnyelv — áll egymással szemben, mégpedig egyező és nem egyező elemeik révén. Nekünk pontosan azért, kell beállnunk az idegen nyelv nézőpontjába, hogy a tanítványt ügyesen átsegíthessük az interferenciák akadályain, anélkül, hogy tételesen beszélnénk róluk. Következésképpen nem végezhetünk az órákon kontrasztivitást, mert növelnénk az anyanyelv gátló hatását. Rögtön hozzá kell tennem, hogy ez az eljárás nemcsak a tanításban gyümölcsözik. Eredményes abból a szempontból is, hogy a magyar grammatika olyan rejtett fonalai kerülnek felszínre, amelyek nem ötlöttek szemébe még senkinek. Emellett szép számmal előbukkannak olyan nyelvtanilag kodifikált nyelvi jelenségek, amelyeket meg lehet kérdőjelezni, vagy találkozunk olyan elméleti tétellel, amely a maga nemében igaz, de a gyakorlatba nem lehet „egy az egybe” áttenni. Ezeket az ellentmondásos helyzeteket a nyelvtanárnak kell feloldania. Tehát a háttérből észrevétlenül alkalmazott nyelvi egybevetés, majd a magyarra elsősorban jellemző nyelvi jelenségek párbeszédszintű automatizálása, valamint az elmélet és a gyakorlat közötti ellentmondások szakadatlan feloldása lehet a magyart idegen nyelvként oktató tanár legfontosabb feladata. — Milyen ellentmondások vetődnek fel, illusztrálhatnánk ezt néhány példával? — Ha elfogadjuk, hogy a nyelv kommunikációs eszköz — merthogy az —, akkor előretolt állásban találkozunk a Saussure óta napirenden szereplő forma és tartalom kér- désével. A tartalom az, ami közvetítődik, a forma pedig az eszköz hozzá. Filozófiailag nem vitás, hogy a tartalomé az elsőbbség. A nyelvoktatásban azonban — különösen a kezdeti szakaszban — a formát maga elé engedi a tartalom, hiszen a célnyelv formáit rákényszerítjük a tanulóra, aki az emberi gondolkodás anyanyelvi eszközeivel már rendelkezik. Eközben feje tetejére állítjuk azt az ugyancsak Saussure nevéhez fűződő tételt, hogy a beszéd az egyén aktusa. A tanítás során a kész formákkal való bombázás következtében a beszélőt éppen a saját kezdeményezésétől fosztjuk meg. — Gondolom, ezek a kész formák, főleg az ismeretlen szavakat jelentik, amelyeket a tanulóknak el kell sajátítaniuk. Az előbb azonban a tanítás beszédközpontúságáról esett szó? — A kész formán valóban nem valami egészet kell értenünk. Ez azonban nem jelenti a múlt kísértését, a szóközpontúságot, hanem ismét ellentmondást kell feloldanunk. Dialektikusan nézve akkor vagyunk mondatközpontúak, ha a részeknek, tehát a szavaknak egészet alkotó potenciálját tartjuk szem előtt. Itt lép műveletünkbe a vonzat, amely szinte előre vetíti a produkálandó mondat létfeltételeit. És ez nagy dolog! A mondat közismerten a nyelv mikrovilága és nincs semmi teljesség a nyelvben, amely mondaton kívüli lenne. Ezért a legszebb nyelvoktatói feladat: bábáskodni a világra hozatalánál. Mikor aztán már megszületett, tovább fürkészni mozgását, hogyan tágul vagy zsugorodik szakadatlan transzformációk keretében. Ma a természettudományos gondolkodás hatja át a nyelv vizsgálatát: a szerkezet, a lineáris a vertikális, a statikus és a többi fogalom mind erről vall. Kortársként én is ezt az utat próbáltam követni, amikoris a legtökéletesebb geometriai forma, a gömb helyváltozás nélküli mozgását igyekeztem kikövetkeztetni a nyelv működéséből A szakadatlan pulzációt, azt a transzformációt, amely a mondatoknak egymásba való átcsapása során jön létre, és amely feldob minden elképzelhető nyelvtani jelenséget. — Milyen jelenségekre gondol itt? — A képzőt például a leíró nyelvtan a lexika körébe utalta és utalja ma is, holott döntő szerepe van a mondatalkotásban. Íme egy vonzat-struktúra szótári formájában: törekszik vai vmire. Megfelelő tartalom beiktatásával a következő mondat jöhet létre- Az ember a világ megismerésére törekszik. Ha elveszem a megismerés szó képzőjét, felszabadul az ige, amely mondatot követel magának, de a vonzat -re ragja is helyet kér és kap is az utalószó toldalékaként. Az ember arra törekszik, hogy a világot megismerje, így jött tehát létre az a koncepció, amely a vonzatközpontú és transzformációs —de nem Chomsky-féle — nyelvoktatás elnevezéssel szerepel egyetemi jegyzeteinkben. Ez a koncepció épült bele a Nemzetközi Előkészítő Intézet nyelvkönyvébe az ottani tanárok közreműködésével. Ezt a koncepciót tartalmazza az oktatási program, amely működési alapja „a magyar mint idegen nyelv” szakos képző speciális stúdiumnak a bölcsészkaron. A speciális stúdiumot harmadéves magyar és valamilyen idegen nyelv szakpárosítású hallgatók vehetik fel. Négy hallgatóval kezdődött egykor a képzés, és ma a három évfolyamon 25-en készülnek erre az új pályára. Az elméleti képzésüket a Nemzetközi Előkészítő Intézetben rendszeres gyakorlati munka egészíti ki, hospitálnak és gyakorló-, illetve vizsgatanításokat végeznek a hallgatók Egyre többen jönnek hazánkba külföldiek és külföldön is mind több helyen tanítják a magyar nyelvet. Ez az elmélet az alapja annak, hogy a lektorátuson végző tanárok jó felkészültséggel tehetnek eleget szakmai és politikai szempontból is jelentős feladatuknak, megismertetni a külföldiekkel nyelvünket, katánkat, társadalmi rendünket. — sk — Az Egyetemi Színpadnak két bejárata van. Egy a Pesti Barnabás utca felől, ezt ismeri jól a közönség is, egy pedig a Bölcsészettudományi Kar első emeletéről. Utóbbit és a fölötte levő második emeleti karzatot általában az egyetemisták látogatják. Január 18-án az utcai bejáraton bevonultak a falvakatok és a festők. Állványaik, létráik takarosán betöltötték mind a két emeletet, úgy hogy a Színpadra igyekvő csak a szűkületen bújkálva, a rögzítőszerelvényeken átmászva érheti el mind a nézőteret, mind az irodákat. Aki a Vidámpark erdei útvesztőjére emlékeztető, de az ottaniaknál jóval kevésbé „örömteli” akadályokat leküzdi és céljához ér, még korántsem érezheti magát győztesnek. Egyrészt mivel a viszszaút ugyanekkora megpróbáltatásokkal jár, másrészt csak az épület elhagyása után tudja számbavenni, hány malter- és festékfolt tanúskodik kalandjáról öltözetén. Ottjártának emlékét termé EGY - KÉT szeresen nemcsak saját holmijai őrzik. Igaz persze, hogy a dolog jóval bonyolultabb: a Színpad folyosója, nézőtere, irodái szintén beszédesen bizonyítják, ismét megérkezett valaki, hiszen a lábnyomok hozzáértő nyomolvasónak még azt is elárulják, férfi volt-e az iménti látogató vagy a nő. A karbantartók megígérték, hogy naponta összetakarítják munkájuk helyszínét, s ebben nincs is oka kételkedni senkinek, de az ő dolguk is fölötte nehéz. Ugyebár a létrák, az állványok... Meg hát hozzá sincsenek nagyon szokva az ilyen ígéretek teljesítéséhez, hiszen ez annyira egyedi. A Színpad működik végre s megállni, amikor közönsége újból érdeklődéssel tünteti ki, érthető módon nem TEST LÉLEK szeretne. Bejárat nélküli színházba viszont, hogy jusson be a néző?... Hát a másik útvonalon, a BTK „A”-portája felől, mondaná minden figyelmes olvasó. Nem úgy a BTK illetékesei. Szerintük az „A”-porta nem tarthat nyitva még heti két-három alkalommal sem az előírt időpontnál tovább. Hiába ajánlotta föl a Színpad a túlmunka megfizetését, a fölvezető út felügyeletének biztosítását, továbbá a plusz használatbavétel miatti többlettakarítás elvégeztetését, a BTK nem adott engedélyt. Oldja meg a Színpad, ahogy tudja. Nem tudja. S itt a mondanivaló lényege! A BTK és a Színpad nemcsak épületileg egy test, intézményileg nem áll a kettő egymástól annyira távol, amint ezt kari oldaton gondolják. A Színpad — jól tudjuk — kiveszi részét az egyetem oktatási-nevelési célkitűzéseinek teljesítéséből. Minden héten csütörtökönként teltházzal mutat be a filmesztétikai oktatáshoz filmeket az Esztétikai tanszékkel közösen összeállított program szerint. Tanszéki rendezvényeknek ad otthont, s általában sohasem zárkózik el, (sőt anyagi támogatást sem vár!) amikor egyetemi érdekű rendezvény miatt kell üzemelnie. S ezenkívül: A BTK ,A”portája napközben tárvanyitva. Az megy be rajta, aki akar, soha senkit nem állítottak meg ott, még azokat sem, akik csakúgy betévedtek, mert nehezen igazodtak el a natív belvárosi épületek között. Ugyanakkor meghoszszabbított esti nyitvatartás esetén a Színpadnál szokásos ügyeleti rend érvényesülne S mindzel megtakarhatnánk harminc-negyvenezer forintot. Annyira kalkulálják a lén-tés-télai tolvozó nap mint nap végzett takarítását