Egyetemi Lapok - Az Eötvös Loránd Tudományegyetem lapja, 1978 (20. évfolyam, 1-20. szám)
1978-02-06 / 1. szám
Kótai András, a kémiai tudományok kandidátusa, a Szerves Kémiai tanszék docense, 1978. január 21-én, életének 48. évében, tragikus hirtelenséggel elhunyt. Halálával nagy veszteség érte a tanszékkollektíváját, s ezen túlmenően az egész vegyésztársadalmat. Kótai András az oktatás és a tudományos kutatás területén egyaránt elévülhetetlen érdemeket szerzett, nevelői munkássága példamutató volt. Oktató munkája során előadásokat tartott, gyakorlatokat vezetett, vegyész és biológus hallgatók százaival foglalkozott. Mindig igen nagy lelkesedéssel és lelkiismeretességgel vezette be a diákokat a szerves kémiai munka sokszor nagy figyelmet és precizitást kívánó rejtelmeibe. Mély együttérzéssel segített a buktatók elkerülésében, velük együtt örvendezett a siker láttán. Kutató munkája a biológiailag aktív vegyületek vizsgálatához kapcsolódott. Tagja volt annak a nemzedéknek, amely Bruckner Győző professzor irányításával úttörő szerepet vállalt a hazai peptidkémiai és fehérjekémiai kutatásban. Figyelme már csaknem negyedszázada a biológiailag aktív polimerek vizsgálata felé fordult. E tématerület feltérképezésében, problémáinak megoldásában alapvető munkát végzett. A kutatás számos nehézsége és kudarca ellenére is mindig újabb és újabb utakat keresett, nagy lelkesedéssel alkalmazta a tudomány legújabb eredményeit és módszereit. Bár az általa feltárt problémák elméletileg is jelentősek voltak, mindig arra törekedett, hogy megtalálja a kapcsolatot a gyakorlattal, s így hozzájáruljon a hazai gyógyszerkutatás fejlődéséhez. Széles kooperációs kapcsolatot alakított ki rokon tudományágak képviselőivel és számos ipari kutatási munka elvégzésére is vállalkozott. Távozásával pótolhatatlan űrt hagyott maga után az általa vezetett tanszéki munkacsoportban. Közvetlen munkatársai sohasem a főnököt, hanem a mindig segítőkész barátot, nagy tapasztalatú társat látták benne. Nagy súlyt helyezett arra, hogy a laboratóriumába került hallgatók, fiatal kutatók és asszisztensek baráti szellemű, egymást segítő kollektíva egyenrangú tagjainak érezzék magukat. Nemcsak a munkában, hanem a magánéletben is kivívta munkatársai szeretetét, nagyrabecsülését. Bárki fordult is hozzá gondjával, bajával, nála mindig megértésre és segítségre talált. Közkedvelt személye és energikus tevékenysége mindig hiányozni fog tanszékünk életéből. Emlékét megőrizzük Szerves kémiai tanszék KOTAI ANDRÁS 1930-1978 Hallgatói TIT-csoport 1977. október 29—30-án az ELTE visegrádi üdülőjében második alkalommal rendezte meg a Közművelődési Titkárság a TIT-előadóképző tanfolyamot. A huszonegynéhány lelkes fiatal egyetemista annak reményében gyűlt itt öszsze, hogy a tanfolyamot sikeresen befejezve, tavasszal TIT-tagsági igazolványt kap. Az ELTE KISZ és a TIT Budapesti Szervezete között létrejött megállapodás alapján a KT 1976 őszén hozta létre az első hallgatói csoportot, azokból az egyetemistákból, akik kiemelkedő teljesítményt nyújtottak a tudományos diákköri munkában. Az elméleti felkészítés három fő témakörre épült: közművelődéselmélet, pszichológia és retorika. A gyakorlati képzés során a hallgatók megismerkedtek a modern szemléltetőeszközökkel, illetve azok használatával, középfokú tanintézetekben tartott TIT-előadásokon hospitáltak, előadásvázlatokat készítettek, végül pedig maguk is vizsgaelőadást tartottak. A tanfolyam végén — 1977 májusában — 27 hallgató lett a TIT teljes jogú tagja. A sikerrel zárult első év után a tapasztalatokról beszéltettünk Priszter Andreával, az ELTE hallgatói TIT- csoport vezetőjével, aki maga is gyakorló TIT-tag. — A tanfolyamon igyekeztünk és igyekszünk átfogó társadalmi-közművelődési szemléletet kialakítani a résztvevőkben. Ez így talán kissé elvontnak tűnik, de lényegében nem egyébről van szó, mint, hogy tudatosítsuk: a közművelődési feladatok területén az értelmiség szerepe egyre fokozódik. Ahhoz persze, hogy mindez ne csak szép szavak együttese maradjon, a legfontosabb, hogy megtaláljuk az ifjúsági ismeretterjesztésnek — mert a fő területünk ez leginkább megfelelő formát és módszereket. — És ezek a célok hogyan jelentkeznek a gyakorlatban? — Igyekszünk elkerülni, hogy a tanfolyam amolyan „előadásgyár” legyen. Inkább előadás-módszertani ismereteket akarunk közölni. Ehhez persze a hallgatóknak meg kell ismerkedniük afontosabb közművelődés-politikai irányelvekkel és bizonyos pszichológiai alapfogalmakkal is. No, persze ez utóbbira főleg a nem tanár szakosoknak van szükségük, hiszen a tanárjelöltek különben is tanulnak pszichológiát. Emellett azt is megpróbáljuk elérni, hogy a szemléltetés ne csak az előadások jól vagy rosszul beilleszkedő... illusztrációja legyen, hanem szervesen illeszkedjék a foglalkozások menetébe. — Az előbb formakeresést említettél. Ez mit jelent? — Ha tényleg eredményesen akarunk dolgozni, akkor a hagyományos előadás-központú szemlélettel szemben a kiscsoportos foglalkozás nyújtotta előnyöket kell minél jobban kihasználnunk. Mostanában azzal próbálkozunk, hogy a helyszínen előzetesen „körülnézünk”, tájékozódunk, így igyekszünk előadásainkat jobban hozzáigazítani „leendő hallgatóink” igényeihez. — Ha már itt tartunk, hová jártok előadást tartani? — Elég nehéz dolgot kérdeztél. A helyzet az, hogy a már végzett „hallgató-előadók” foglalkoztatása — megállapodásunk értelmében — a TIT helyi szervezetének a feladata lenne, e téren azonban szinte teljesen magunkra maradtunk. Szerencsére később kaptunk segítséget, csak éppen nem onnan, ahonnan vártuk. Az elmúlt tanév végén a Fővárosi és a Pest Megyei Tanács Művelődési Osztályai kijelöltek 25—25 közoktatási és közművelődési intézményt, akiknek a további együttműködés reményében megküldtük hallgatói TIT-csoportunk vizsgázott tagjainak témaajánlatát. A kiadások fedezésére pértzt is kaptunk az Országos Közművelődési Tanácstól céltámogatás formájában. Mindenesetre az idei munkatervbe felvettük azt a programot is, hogy előadási alkalmakat kell teremtenünk, a számbajövő intézményekkel pedig fel kell vennünk a kapcsolatot. — Az „előadás-közvetítésen” kívül milyen kapcsolatban vagytok az első TIT-csoport tagjaival? — Az újabb előadóképző tanfolyam indulásával egyidőben és szintén Visegrádon a tavasszal végzetteknek kétnapos továbbképző klubfoglalkozást rendeztünk. Ezenkívül szeretnénk egy állandó tapasztalatcsere-fórumot is létrehozni, esetleg egyetemi TIT- klub formájában. Addig is, míg ez sikerül, időnként beleülünk hallgatóként egymás előadásaira. Ambrus Sándor Tizenhét év óta OKTATÓI TANÁCSOK A TTK-N Az utóbbi években az egyetemi oktatás fejlesztése mellett egyre gyakrabban kerül szóba az egyetemen folyó nevelés kérdése. Az egyetemi hallgatókkal szemben támasztott követelmények elsősorban szakmai jellegűek — talán azért, mert a szakmai ismeretek viszonylag jól mérhetők. Az oktatási követelmények intenzitásának fokozódása, az oktatás tömegesedése miatt, itt-ott nevelésre szinte alig jut idő. A Természettudományi Karon 1961-ben a napi szóhasználatban egy új fogalom jelent meg: az oktatói tanács. Ekkor létesültek ugyanis a kari pártvezetőségek kezdeményezésére ezek a 3—4 tagú tanácsok, amelyek feladata minden évfolyamon elsősorban a világnézeti-politikai nevelőmunka hatékonyságának növelése volt. Az oktatói tanácsok mai szerepéről, feladatairól beszélgetünk Szigeti Zoltánnal, a Növényélettani Tanszék adjunktusával, a II. éves biológusok oktatói tanácsának pártmegbízottjával. — Mi indokolta az oktatói tanácsok 17 évvel ezelőtti megalakítását? — A hallgatói létszám és a tananyag mennyiségének növekedésével a tanár-diák viszony egyre szegényesebb lett, egyre kevésbé volt lehetséges a szakmai nevelésen kívül komolyabb erkölcsi, politikai, világnézeti nevelőmunkát végezni. Ma az oktatói tanácsok munkája a karon folyó nevelés fontos tényezője. A tanszéki nevelés esetlegességével, koordinálatlanságával, hiányosságaival szemben 5 éven át tudatos, tervszerű és folyamatos nevelőhatást biztosít éppen azokon a területeken, amelyeken a munkánk nem volt elég hatékony. — Hogyan fejlődött az oktatói tanácsok munkája az elmúlt években? — Tizenhét év alatt természetesen sokat változott az OT-k szerepe, súlya, de a KISZ-el való kapcsolatunk mindvégig szoros maradt. Az OT-k segítették ki a kari KISZ-szervezetet az 1960—65. közötti hullámvölgyből azzal, hogy az alapszervezetek életét élénkítették politikai előadások, vitakörök szervezésével, és a KISZ-vezetőségek fokozottabb ellenőrzésével. Az OT-kat kezdetben a pártszervezet számoltatta be, az utóbbi években alakult ki az állami beszámoltatás rendszere. Az utóbbi időben alakultak meg a kari és a szakterületi nevelési bizottságok, amelyeknek egyik fő feladata az oktatói tanácsok munkájának irányítása, szervezése, ellenőrzése. Az OT-k feladatköre az évek során egyre bővült. Ma már beletartozik a KISZ-akcióprogram elkészítésének segítése, az ösztöndíjelosztás elveinek betartása, a szemináriumok látogatásának figyelemmel kísérése, a hallgatói jellemzések elkészítése, a fizikai dolgozók gyermekeinek segítése éppúgy, mint a KISZ eszmei-politikai nevelési tervének érvényre juttatása. — Mi ennek a tervnek a szerepe az egyetemi nevelőmunkában? — A terv eredetileg a KISZ-alapszervezeteknek készült, de az oktatói tanácsoknak is jó támpontot ad ahhoz, hogy kijelölhessék az egy-egy évfolyammal kapcsolatos nevelési feladatokat, így ez a terv a leendő hivatásnak és a közösség fejlődési stádiumának megfelelően más és más önművelési, önképzési feladatot állít a hallgatók elé. Az új feladatok megoldása csak az előző évekre meghatározott célok elérése után lehetséges, így biztosítható, hogy a közösség és a személyiség harmonikusan fejlődik, fokozatosan alakulnak ki azok a készségek, képességek, amelyeket az egyes tudományágak megkövetelnek. Fejlődik a KISZ- szervezet politikai munkája, színvonalasabbá válik az érdekvédelem, a hallgatói képviselet. Az oktatói tanács feladata, hogy munkáját e terv figyelembevételével végezze, az évfolyam munkáját a terv felé irányítsa. Részben ennek inspirálására egy kari nevelési terv kidolgozásához is hozzákezdtek. Az előző kérdésre visszatérve el kell mondanom, az OT-t jelentősen előrelendítette az a tény, hogy mind több felsőbb éves hallgató vállal részt az elsősök patronálásából. Az oktatói tanácsok az átfogó nevelési feladatokon kívül számos apró ügyben is intézkednek, amivel példát mutatnak a leendő tanároknak, kutatóknak a közösségi ügyekkel való foglalkozásra. — Milyen a munkamegosztás az OT tagjai között? — Minden OT-nek van egy állami megbízatású vezetője, egy pártmegbízottja és még 23 tagja. Az OT vezetője foglalkozik a hallgatók tanulmányi, szociális és egyéni problémáival, a pártmegbízott elsősorban a KISZ-szervezettel, a politikai munkával. Az OT tagjai a tanszékekkel is tartják a kapcsolatot. Az oktatói tanácsokban zömmel fiatalok, tanársegédek, adjunktusok vesznek részt. Sajnos csak elvétve van köztük egyegy nagy pedagógiai tapasztalattal rendelkező professzor. A folyamatos nevelői hatás elérése érdekében ideális az, hogy a felvételi vizsgától az államvizsgáig ugyanazok az oktatók segítik az évfolyamot. Jó ez azért, mert a hallgatókkal való megfelelő kapcsolat kialakítása időt, tapintatot, körültekintést igényel. Fontos az is, hogy a tanár-diák viszony ne legyen se erőltetett, se mérsékelt. A hallgatók jobb megismerésére a mindennapok számtalan természetesen adódó alkalmat produkálnak. Az OT valamelyik leendő tagja ott ül már a felvételi bizottságban, aztán ugyanő, vagy valaki más a patronáló táborba látogat. Megint valaki más az őszi mezőgazdasági táborokban a hallgatókkal azonos körülmények között dolgozik Jó alkalom a hallgatók mélyebb megismerésére egy kirándulás, vagy egy érdeklődést, vitát kiváltó politikai vitakör is, ahol az OT-tagok is jelen vannak. — Gyakran keresik fel a hallgatók gondjaikkal az oktatói tanács tagjait? — Igen, bár sok diákban nehezen tudatosodik, hogy van kihez segítségért fordulni. Az első évben gyakran előre kell figyelmeztetni a hallgatókat, hogy kevés lesz az a 3—4 nap erre vagy arra a vizsgára. Fel kell hívni a figyelmüket, hogy kérjenek konzultációt, ha problémáik vannak a tananyaggal kapcsolatban. Az első másodévben az ilyen tanácsok jól jönnek, mert még nem ismerik az egyetemi tanulás bevált módszereit. Később változnak a gondjaik. Ha pl. az egyes tanszékeken erősen különböznek a követelmények, akkor az OT közvetít, és megpróbál az érintett tanszékek oktatóival egységesebb rendszert kialakítani. — Milyen terveik vannak az oktatói tanácsok munkájának továbbfejlesztésére? — Erre nehéz általánosan érvényes receptet adni. A mi oktatói tanácsunk a most kezdődő félév elején szociometriai teszt segítségével próbálja felmérni az évfolyam mozgalmi, tanulmányi és baráti kapcsolatrendszerét. A teszt mint módszer jól ismert, bár éppen az egyetemista korosztályra nézve kevésbé kidolgozott. A TTK Pedagógiai Tanszékének egyik fiatal oktatója volt segítségünkre a célunknak megfelelő teszt kidolgozásában. A tesztek eredményéből alaposabban megismerhetjük a hallgatók közötti társas kapcsolatokat. Ez segíthet nevelőmunkánk hatékonyabbá tételében. Nagy Emőke A szaknyelvi konferencia után „A felsőfokú szakemberképzésben — a tudományos-technikai fejlődéssel járó hatalmas informáiióáradat miatt — ma már nem beszélhetünk „nem nyelvigényes” szakokról. Egyetlen szaktudomány művelői sem nélkülözhetik az információszerzés egyik igen fontos eszközét: az idegen nyelv (nyelvek) ismeretét. Ebből következően felsőoktatási rendszerünkben az idegen nyelveket... a szakmai alapképzés szerves részének kell tekinteni. A nyelvtudás ezen konkrét funkciójának megfelelő oktatást a lektorátusoknak és a nyelvi intézeteknek kell felelősséggel ellátniuk”. (Művelődésügyi Közlöny, XVIII. évfolyam, 24. szám) A fenti gondolat jegyében ült össze 1977 májusában Miskolcon a Szaknyelvoktatás— Szaknyelvművelés címmel megtartott országos konferencia. A tanácskozás középpontjában a felnövekvő értelmiség — mindenekelőtt a műszaki értelmiség — nyelvi képzése állott. A plenáris ülés valamennyi felszólalója egyetértett abban, hogy a felsőoktatás területén az eddigieknél jóval nagyobb figyelmet kell szentelni a nyelvi színvonal emelésére. Annak idején — a tanév vége felé haladva — elmaradt tájékoztatónk erről a konferenciáról. Hogy újra foglalkozunk az üggyel, azt nem utolsó sorban az indokolja, hogy az ülésszak eredményeit az oktatási gyakorlat most kezdi hasznosítani. Az ülésszakon egyetemünket a TTK Idegennyelvi Lektorátus tanárai, a Fordító- és Tolmácsképző Csoport munkatársai, valamint az Eötvös Kollégium nyelvtanárai képviselték. Részt vett a konferencián Sipos Antal, az Eötvös Kollégium könyvtárosa, aki felszólalásában a lektorátusi könyvtárak szakmai jellegű fejlesztésének kérdéseit tárgyalta. A probléma, úgy érezzük, még mindig aktuális. Felkerestük tehát Sípos Antalt, hogy a lektorátusi könyvtárak helyzetéről tájékoztasson bennünket. — Történt-e előrelépés ezen a téren, hogy áll ma ez a kérdés? — Sajnos azt kell mondanom — hangzik a válasz —, hogy a lektorátusi könyvtárak pillanatnyilag még mindig holtponton vannak. Alapvető feladatuknak az oktatók segédanyaggal való ellátását tekintik, hallgatóknak csupán szótárakat (!) kölcsönöznek. Itt adódik mindjárt az első probléma: a lektorátusi könyvtárak milyen arányban elégítsék ki az oktatók és a hallgatók igényeit, melyik „felet” kell előnyben részesíteni? Véleményem szerint mind a kettőt. A másik, ugyancsak súlyos probléma, hogy a lektorátusi könyvtárak vezetésével általában az adminisztrátorok vannak megbízva. Ez érthető is, hiszen a lektorátus vezetőjének csak bizonyos könyvállományon felül van joga függetlenített könyvtárost igényelni. Ebben a helyzetben viszont a szerzeményezést vagy az adminisztrátor, vagy a lektorátusvezető, vagy egy megbízott szaktanár végzi. Az egyedüli helyes megoldás a könyvtárosi státus lenne; a könyvtáros azután a javaslatok alapján — a lektorátusvezetővel való megbeszélés után — döntene minden könyvtárat érintő kérdésben. — Milyen említésre méltó kezdeményezés történt a konferencián? — Az Oktatási Minisztérium Felsőoktatási Idegennyelvű Szakbizottsága már előzőleg javaslatot tett egy országos jegyzetbank felállításáról. A jegyzetbank feladata lesz a gém nyelvi szakos egyetemi és főiskolai lektorátusi és nyelvi intézetek jegyzeteinek összegyűjtése, feldolgozása és koordinálása. A Szakbizottság a jegyzetbank helyét az ELTE TTK Idegennyelvi Lektorátusán jelölte ki. — Bővebb információ végett felkerestük Sipos Gábort, az Idegennyelvi Lektorátus vezető lektorát, a Szakbizottság titkárát. Neki tettük fel a kérdést: mi történt a konferencia óta a jegyzetbank ügyében? — Az országos jegyzetbank — előreházhatólag — ez év végén lesz működőképes állapotban. Legelőször a feltételek megteremtése okozott gondot a Szakbizottságnak termet, helyet kellett szerezni, másológépről gondoskodni. A hely már megvan, itt a lektorátus mellett, másológépet valószínűleg az év második felében kapunk. Szeretnénk elérni, hogy a jegyzetbank vezetését ne belső erőből kelljen megoldani, hanem függetlenített könyvtáros-dokumentátort nevezzenek ki erre a célra. — Milyen jegyzetek állnak majd a hallgatók, oktatók rendelkezésére ? — Lesznek egyszerű szöveggyűjtemények, amelyek a legfontosabb szövegrészleteket tartalmazzák és lesznek bonyolultabb, módszertanilagdidaktikailag feldolgozott nyelvi jegyzetek. Ami még megemlíthető, hogy szakterületenként és ezen belül nyelvenként lesznek csoportosítva az anyagok. — Mennyiben profitál az ország nyelvoktatása ebből a kezdeményezésből, mennyiben lépik túl az egyetem falait a TTK Lektorátusán készült jegyzetek? — Eddig több mint húsz módszertanilag-didaktikailag feldolgozott jegyzet készült, s ebből többet használnak máris az ország felsőoktatási intézményeiben. Szeretnénk idővel nyelvoktatási kutatóbázissá fejleszteni a lektorátust. Hogy a miskolci szaknyelvi konferenciára sor kerülhetett, az nem utolsósorban egy szemlélet megváltozásának a következménye. Annak a kérdésnek előtérbe kerüléséről van szó, hogy a korszerű szakemberképzés ma már elképzelhetetlen az idegen nyelv ismerete nélkül. S hogy ennek megfelelően a nyelvoktatás a „kiegészítő” vagy „mellék” tárgyakhoz sorolás helyett a szakmai képzés szerves részévé válik. Bízunk abban hogy ez a felismerés idővel a lektorátusi és tanszéki könyvtárak helyzetét is kedvező irányban alakítja. Szabó András • • • Az ET ülése A KÖZMŰVELŐDÉSRŐL Az Egyetemi Tanács legutóbbi ülésén, 1978. január 24-én az egyetemi közművelődés helyzetével foglalkozott. Az ülést — amelyen meghívottként részt vett FarkasinszkyLajos, a Fővárosi Tanács elnökhelyettese, dr. Tótpál József, a Kulturális Minisztérium Közművelődési Főosztályának osztályvezető-helyettese , Ádám György rektor nyitotta meg, majd Székely György általános rektorhelyettes szóban kiegészítette a korábban szétküldött írásbeli beszámolót. Hozzászólásaikban a közművelődés egyetemi vezetői életszerűbben fejezték ki azt, amit a beszámoló munkájukról megállapított; majd pedig Ádám György érzékeltette saját tapasztalatán keresztül, hogy miképpen felelhet meg egy egyetemi tanszék a közművelődési törvény elvárásainak. Az ülés Székely György összefoglalójával ért véget, amelyben a rektorhelyettes — a felszólalókkal egyetértve — kérte az Egyetemi Tanács tagjait, hogy tanszékeiken szorgalmazzák a közművelődési tevékenység támogatását.