Egyetemi Lapok - Az Eötvös Loránd Tudományegyetem lapja, 1978 (20. évfolyam, 1-20. szám)

1978-02-06 / 1. szám

­ Kótai András, a kémiai tudományok kandidátusa, a Szerves Kémiai tanszék docense, 1978. január 21-én, életének 48. évében, tra­gikus hirtelenséggel el­hunyt. Halálával nagy vesz­teség érte a tanszék­­kollek­tíváját, s ezen túlmenően az egész vegyésztársadal­­mat. Kótai András az oktatás és a tudományos kutatás területén egyaránt elévül­hetetlen érdemeket szer­zett, nevelői munkássága példamutató volt. Oktató munkája során előadásokat tartott, gyakorlatokat ve­zetett, vegyész és biológus hallgatók százaival foglal­kozott. Mindig igen nagy lelkesedéssel és lelkiismere­tességgel vezette be a diá­kokat a szerves kémiai munka sokszor nagy figyel­met és precizitást kívánó rejtelmeibe. Mély együtt­érzéssel segített a buktatók elkerülésében, velük együtt örvendezett a siker láttán. Kutató munkája a bioló­giailag aktív vegyületek vizsgálatához kapcsolódott. Tagja volt annak a nemze­déknek, amely Bruckner Győző professzor irányítá­sával úttörő szerepet vál­lalt a hazai peptidkémiai és fehérjekémiai kutatás­ban. Figyelme már csak­nem negyedszázada a bioló­giailag aktív polimerek vizsgálata felé fordult. E tématerület feltérképezésé­ben, problémáinak meg­oldásában alapvető mun­kát végzett. A kutatás szá­mos nehézsége és kudarca ellenére is mindig újabb és újabb utakat keresett, nagy lelkesedéssel alkal­mazta a tudomány legújabb eredményeit és módszereit. Bár az általa feltárt problé­mák elméletileg is jelentő­sek voltak, mindig arra törekedett, hogy megtalál­ja a kapcsolatot a gyakor­lattal, s így hozzájáruljon a hazai gyógyszerkutatás fejlődéséhez. Széles koo­perációs kapcsolatot ala­kított ki rokon tudomány­ágak képviselőivel és szá­mos ipari kutatási munka elvégzésére is vállalkozott. Távozásával pótolhatat­lan űrt hagyott maga után az általa vezetett tanszéki munkacsoportban. Közvet­len munkatársai sohasem a főnököt, hanem a mindig segítőkész barátot, nagy tapasztalatú társat látták benne. Nagy súlyt helye­zett arra, hogy a laborató­riumába került hallgatók, fiatal kutatók és asszisz­tensek baráti szellemű, egymást segítő kollektíva egyenrangú tagjainak érez­zék magukat. Nemcsak a munkában, hanem a ma­gánéletben is kivívta mun­katársai szeretetét, nagyra­becsülését. Bárki fordult is hozzá gondjával, bajá­val, nála mindig megértés­re és segítségre talált. Közkedvelt személye és energikus tevékenysége mindig hiányozni fog tan­székünk életéből. Emlékét megőrizzük Szerves kémiai tanszék KOT­AI ANDRÁS 1930-1978 Hallgatói TIT-csoport 1977. október 29—30-án az ELTE visegrádi üdülőjében második alkalommal rendez­te meg a Közművelődési Tit­kárság a TIT-előadóképző tan­folyamot. A huszonegynéhány lelkes fiatal egyetemista an­nak reményében gyűlt itt ösz­­sze, hogy a tanfolyamot sike­resen befejezve, tavasszal TIT-tagsági igazolványt kap. Az ELTE KISZ és a TIT Budapesti Szervezete között létrejött megállapodás alapján a KT 1976 őszén hozta létre az első hallgatói csoportot, azokból az egyetemistákból, akik kiemelkedő teljesítményt nyújtottak a tudományos diákköri munkában. Az elmé­leti felkészítés három fő té­makörre épült: közművelődés­elmélet, pszichológia és reto­rika. A gyakorlati képzés so­rán a hallgatók megismer­kedtek a modern szemléltető­eszközökkel, illetve azok hasz­nálatával, középfokú taninté­zetekben tartott TIT-előadá­­sokon hospitáltak, előadásváz­latokat készítettek, végül pe­dig maguk is vizsgaelőadást tartottak. A tanfolyam végén — 1977 májusában — 27 hall­gató lett a TIT teljes jogú tagja. A sikerrel zárult első év után a tapasztalatokról be­­szélt­ettünk Priszter Andreá­val, az ELTE hallgatói TIT- csoport vezetőjével, aki maga is gyakorló TIT-tag. — A tanfolyamon igyekez­tünk és igyekszünk átfogó tár­sadalmi-közművelődési szem­léletet kialakítani a résztve­vőkben. Ez így talán kissé el­­vontnak tűnik, de lényegében nem egyébről van szó, mint, hogy tudatosítsuk: a közmű­velődési feladatok területén az értelmiség szerepe egyre foko­zódik. Ahhoz persze, hogy mindez ne csak szép szavak együttese maradjon, a legfon­tosabb, hogy megtaláljuk az ifjúsági ismeretterjesztésnek — mert a fő területünk ez leginkább megfelelő formát és módszereket. — És ezek a célok hogyan jelentkeznek a gyakorlatban? — Igyekszünk elkerülni, hogy a tanfolyam amolyan „előadásgyár” legyen. Inkább előadás-módszertani ismerete­ket akarunk közölni. Ehhez persze a hallgatóknak meg kell ismerkedniük a­­fontosabb közművelődés-politikai irány­elvekkel és bizonyos pszicho­lógiai alapfogalmakkal is. No, persze ez utóbbira főleg a nem tanár szakosoknak van szükségük, hiszen a tanárje­löltek különben is tanulnak pszichológiát. Emellett azt is megpróbáljuk elérni, hogy a szemléltetés ne csak az elő­adások jól vagy rosszul be­illeszkedő... illusztrációja le­gyen, hanem szervesen illesz­kedjék a foglalkozások mene­tébe. — Az előbb formakeresést említettél. Ez mit jelent? — Ha tényleg eredménye­sen akarunk dolgozni, akkor a hagyományos előadás-köz­pontú szemlélettel szemben a kiscsoportos foglalkozás nyúj­totta előnyöket kell minél jobban kihasználnunk. Mosta­nában azzal próbálkozunk, hogy a helyszínen előzetesen „körülnézünk”, tájékozódunk, így igyekszünk előadásainkat jobban hozzáigazítani „leendő hallgatóink” igényeihez. — Ha már itt tartunk, ho­vá jártok előadást tartani? — Elég nehéz dolgot kér­deztél. A helyzet az, hogy a már végzett „hallgató-elő­adók” foglalkoztatása — meg­állapodásunk értelmében — a TIT helyi szervezetének a fel­adata lenne, e téren azonban szinte teljesen magunkra ma­radtunk. Szerencsére később kaptunk segítséget, csak éppen nem onnan, ahonnan vártuk. Az elmúlt tanév vé­gén a Fővárosi és a Pest Me­gyei Tanács Művelődési Osztá­lyai kijelöltek 25—25 közokta­tási és közművelődési intéz­ményt, akiknek a további együttműködés reményében megküldtük hallgatói TIT-cso­­portunk vizsgázott tagjainak témaajánlatát. A kiadások fe­dezésére pértzt is kaptunk az Országos Közművelődési Ta­nácstól céltámogatás formájá­ban. Mindenesetre az idei munkatervbe felvettük azt a programot is, hogy előadási alkalmakat kell teremtenünk, a számbajövő intézményekkel pedig fel kell vennünk a kap­csolatot. — Az „előadás-közvetítésen” kívül milyen kapcsolatban vagytok az első TIT-csoport tagjaival? — Az újabb előadóképző tanfolyam indulásával egy­­időben és szintén Visegrádon a tavasszal végzetteknek két­napos továbbképző klubfog­lalkozást rendeztünk. Ezenkí­vül szeretnénk egy állandó tapasztalatcsere-fórumot is lét­rehozni, esetleg egyetemi TIT- klub formájában. Addig is, míg ez sikerül, időnként be­leülünk hallgatóként egymás előadásaira. Ambrus Sándor Tizenhét év óta OKTATÓI TANÁCSOK A TTK-N Az utóbbi években az egye­temi oktatás fejlesztése mel­lett egyre gyakrabban kerül szóba az egyetemen folyó ne­velés kérdése. Az egyetemi hallgatókkal szemben támasz­tott követelmények elsősorban szakmai jellegűek — talán azért, mert a szakmai ismere­tek viszonylag jól mérhetők. Az oktatási követelmények in­tenzitásának fokozódása, az oktatás tömegesedése miatt, itt-ott nevelésre szinte alig jut idő. A Természettudományi Ka­ron 1961-ben a napi szóhasz­nálatban egy új fogalom je­lent meg: az oktatói tanács. Ekkor létesültek ugyanis a kari pártvezetőségek kezde­ményezésére ezek­ a 3—4 tagú tanácsok, amelyek feladata minden évfolyamon elsősor­ban a világnézeti-politikai ne­velőmunka hatékonyságának növelése volt. Az oktatói ta­nácsok mai szerepéről, fel­adatairól beszélgetünk Szigeti Zoltánnal, a Növényélettani Tanszék adjunktusával, a II. éves biológusok oktatói taná­csának pártmegbízottjával. — Mi indokolta az oktatói tanácsok 17 évvel ezelőtti megalakítását? — A hallgatói létszám és a tananyag mennyiségének nö­vekedésével a tanár-diák vi­szony egyre szegényesebb lett, egyre kevésbé volt lehetséges a szakmai nevelésen kívül ko­molyabb erkölcsi, politikai, vi­lágnézeti nevelőmunkát vé­gezni. Ma az oktatói tanácsok munkája a karon folyó neve­lés fontos tényezője. A tan­széki nevelés esetlegességével, koordinálatlanságával, hiá­nyosságaival szemben 5 éven át tudatos, tervszerű és folya­matos nevelőhatást biztosít éppen azokon a területeken, amelyeken a munkánk nem volt elég hatékony. — Hogyan fejlődött az ok­tatói tanácsok munkája az el­múlt években? — Tizenhét év alatt termé­szetesen sokat változott az OT-k szerepe, súlya, de a KISZ-el való kapcsolatunk mindvégig szoros maradt. Az OT-k segítették ki a kari KISZ-szervezetet az 1960—65. közötti hullámvölgyből azzal, hogy az alapszervezetek életét élénkítették politikai előadá­sok, vitakörök szervezésével, és a KISZ-vezetőségek foko­zottabb ellenőrzésével. Az OT-kat kezdetben a pártszer­vezet számoltatta be, az utób­bi években alakult ki az álla­mi beszámoltatás rendszere. Az utóbbi időben alakultak meg a kari és a szakterületi nevelési bizottságok, amelyek­nek egyik fő feladata az okta­tói tanácsok munkájának irá­nyítása, szervezése, ellenőrzé­se. Az OT-k feladatköre az évek során egyre bővült. Ma már beletartozik a KISZ-ak­­cióprogram elkészítésének se­gítése, az ösztöndíjelosztás el­veinek betartása, a szeminá­riumok látogatásának figye­lemmel kísérése, a hallgatói jellemzések elkészítése, a fizi­kai dolgozók gyermekeinek segítése éppúgy, mint a KISZ eszmei-politikai nevelési ter­vének érvényre juttatása. — Mi ennek a tervnek a szerepe az egyetemi nevelő­munkában? — A terv eredetileg a KISZ-alapszervezeteknek ké­szült, de az oktatói tanácsok­nak is jó támpontot ad ahhoz, hogy kijelölhessék az egy-egy évfolyammal kapcsolatos ne­velési feladatokat, így ez a terv a leendő hivatásnak és a közösség fejlődési stádiumá­nak megfelelően más és más önművelési, önképzési felada­tot állít a hallgatók elé. Az új feladatok megoldása csak az előző évekre meghatározott célok elérése után lehetséges, így biztosítható, hogy a kö­zösség és a személyiség har­monikusan fejlődik, fokozato­san alakulnak ki azok a kész­ségek, képességek, amelyeket az egyes tudományágak meg­követelnek. Fejlődik a KISZ- szervezet politikai munkája, színvonalasabbá válik az ér­dekvédelem, a hallgatói kép­viselet. Az oktatói tanács fel­adata, hogy munkáját e terv figyelembevételével végezze, az évfolyam munkáját a terv felé irányítsa. Részben ennek inspirálására egy kari nevelé­si terv kidolgozásához is hoz­zákezdtek. Az előző kérdésre vissza­térve el kell mondanom, az OT-t jelentősen előrelendítette az a tény, hogy mind több felsőbb éves hallgató vállal részt az elsősök patronálásá­­ból. Az oktatói tanácsok az át­fogó nevelési feladatokon kí­vül számos apró ügyben is in­tézkednek, amivel példát mu­tatnak a leendő tanároknak, kutatóknak a közösségi ügyek­kel való foglalkozásra. — Milyen a munkamegosz­tás az OT tagjai között? — Minden OT-nek van egy állami megbízatású vezetője, egy pártmegbízottja és még 2­3 tagja. Az OT vezetője foglalkozik a hallgatók tanul­mányi, szociális és egyéni problémáival, a pártmegbízott elsősorban a KISZ-szervezet­­tel, a politikai munkával. Az OT tagjai a tanszékekkel is tartják a kapcsolatot. Az ok­tatói tanácsokban zömmel fia­talok, tanársegédek, adjunk­tusok vesznek részt. Sajnos csak elvétve van köztük egy­­egy nagy pedagógiai tapaszta­lattal rendelkező professzor. A folyamatos nevelői hatás elérése érdekében ideális az, hogy a felvételi vizsgától az államvizsgáig ugyanazok az oktatók segítik az évfolyamot. Jó ez azért, mert a hallgatók­kal való megfelelő kapcsolat kialakítása időt, tapintatot, körültekintést igényel. Fontos az is, hogy a tanár-diák vi­szony ne legyen se erőltetett, se mérsékelt. A hallgatók jobb megismerésére a mindennapok számtalan természetesen adó­dó alkalmat produkálnak. Az OT valamelyik leendő tagja ott ül m­ár a felvételi bizott­ságban, aztán ugyanő, vagy valaki más a patronáló tábor­ba látogat. Megint valaki más az őszi mezőgazdasági tábo­rokban a hallgatókkal azonos körülmények között dolgozik Jó alkalom a hallgatók mé­lyebb megismerésére egy ki­rándulás, vagy egy érdeklő­dést, vitát kiváltó politikai vi­takör is, ahol az OT-tagok is jelen vannak. — Gyakran keresik fel a hallgatók gondjaikkal az ok­tatói tanács tagjait? — Igen, bár sok diákban nehezen tudatosodik, hogy van kihez segítségért fordulni. Az első évben gyakran elő­re kell figyelmeztetni a hall­gatókat, hogy kevés lesz az a 3—4 nap erre vagy arra a vizsgára. Fel kell hívni a fi­gyelmüket, hogy kérjenek konzultációt, ha problémáik vannak a tananyaggal kap­csolatban. Az első­ másodév­­ben az ilyen tanácsok jól jönnek, mert még nem isme­rik az egyetemi tanulás be­vált módszereit. Később vál­toznak a gondjaik. Ha pl. az egyes tanszékeken erősen kü­lönböznek a követelmények, akkor az OT közvetít, és meg­próbál az érintett tanszékek oktatóival egységesebb rend­szert kialakítani. — Milyen terveik vannak az oktatói tanácsok munká­jának továbbfejlesztésére? — Erre nehéz általánosan érvényes receptet adni. A mi oktatói tanácsunk a most kez­dődő félév elején szociomet­riai teszt segítségével pró­bálja felmérni az évfolyam mozgalmi, tanulmányi és ba­ráti kapcsolatrendszerét. A teszt mint módszer jól ismert, bár éppen az egyetemista kor­osztályra nézve kevésbé ki­dolgozott. A TTK Pedagógiai Tanszékének egyik fiatal ok­tatója volt segítségünkre a célunknak megfelelő teszt ki­dolgozásában. A tesztek ered­ményéből alaposabban megis­merhetjük a hallgatók közötti társas kapcsolatokat. Ez se­gíthet nevelőmunkánk haté­konyabbá tételében. Nagy Emőke A szaknyelvi konferencia után „A felsőfokú szakemberkép­zésben — a tudományos-tech­nikai fejlődéssel járó hatal­mas informáiióáradat miatt — ma már nem beszélhetünk „nem nyelvigényes” szakok­ról. Egyetlen szaktudomány művelői sem nélkülözhetik az információszerzés egyik igen fontos eszközét: az idegen nyelv (nyelvek) ismeretét. Eb­ből következően felsőoktatási rendszerünkben az idegen nyelveket... a szakmai alap­képzés szerves részének kell tekinteni. A nyelvtudás ezen konkrét funkciójának megfe­lelő oktatást a lektorátu­soknak és a nyelvi intézetek­nek kell felelősséggel ellát­niuk”. (Művelődésügyi Köz­löny, XVIII. évfolyam, 24. szám) A fenti gondolat jegyében ült össze 1977 májusában Mis­kolcon a Szaknyelvoktatás— Szaknyelvművelés címmel megtartott országos konferen­cia. A tanácskozás középpont­jában a felnövekvő értelmiség — mindenekelőtt a műszaki értelmiség — nyelvi képzése állott. A­ plenáris ülés vala­mennyi felszólalója egyetértett abban, hogy a felsőoktatás te­rületén az eddigieknél jóval nagyobb figyelmet kell szen­telni a nyelvi színvonal eme­lésére. Annak idején — a tanév vége felé haladva — elmaradt tájékoztatónk erről a konfe­renciáról. Hogy újra foglalko­zunk az üggyel, azt nem utol­só sorban az indokolja, hogy az ülésszak eredményeit az oktatási gyakorlat most kezdi hasznosítani. Az ülésszakon egyetemünket a TTK Idegennyelvi Lektorá­tus tanárai, a Fordító- és Tolmácsképző Csoport mun­katársai, valamint az Eötvös Kollégium nyelvtanárai kép­viselték. Részt vett a konfe­rencián Sipos Antal, az Eöt­vös Kollégium könyvtárosa, aki felszólalásában a lektorá­­tusi könyvtárak szakmai jel­legű fejlesztésének kérdéseit tárgyalta. A probléma, úgy érezzük, még mindig aktuális. Felke­restük tehát Sípos Antalt, hogy a lektorátusi könyvtárak helyzetéről tájékoztasson ben­nünket. — Történt-e előrelépés ezen a téren, hogy áll ma ez a kér­dés? — Sajnos azt kell monda­nom — hangzik a válasz —, hogy a lektorátusi könyvtárak pillanatnyilag még mindig holtponton vannak. Alapvető feladatuknak az oktatók se­gédanyaggal való ellátását te­kintik, hallgatóknak csupán szótárakat (!) kölcsönöznek. Itt adódik mindjárt az első probléma: a lektorátusi könyvtárak milyen arányban elégítsék ki az oktatók és a hallgatók igényeit, melyik „felet” kell előnyben részesí­teni? Véleményem szerint mind a kettőt. A másik, ugyancsak súlyos probléma, hogy a lektorátusi könyvtá­rak vezetésével általában az adminisztrátorok vannak megbízva. Ez érthető is, hi­szen a lektorátus vezetőjének csak bizonyos könyvállomá­nyon felül van joga függetle­nített könyvtárost igényelni. Ebben a helyzetben viszont a szerzeményezést vagy az ad­minisztrátor, vagy a lektorá­tusvezető, vagy egy megbízott szaktanár végzi. Az egyedüli helyes megoldás a könyvtárosi státus lenne; a könyvtáros az­után a javaslatok alapján — a lektorátusvezetővel való megbeszélés után — döntene minden könyvtárat érintő kérdésben. — Milyen említésre méltó kezdeményezés történt a kon­ferencián? — Az Oktatási Miniszté­rium Felsőoktatási Idegen­­nyelvű Szakbizottsága már előzőleg javaslatot tett egy országos jegyzetbank felállítá­sáról. A jegyzetbank feladata lesz a gém nyelvi szakos egyetemi és főiskolai lektorá­tusi és nyelvi intézetek jegy­zeteinek összegyűjtése, feldol­gozása és koordinálása. A Szakbizottság a jegyzetbank helyét az ELTE TTK Idegen­­nyelvi Lektorátusán jelölte ki. — Bővebb információ vé­gett felkerestük Sipos Gábort, az Idegennyelvi Lektorátus vezető lektorát, a Szakbizott­ság titkárát. Neki tettük fel a kérdést: mi történt a konfe­rencia óta a jegyzetbank ügyében? — Az országos jegyzetbank — előreházhatólag — ez év végén lesz működőképes álla­potban. Legelőször a feltéte­lek megteremtése okozott gondot a Szakbizottságnak termet, helyet kellett szerez­ni, másológépről gondoskod­ni. A hely már megvan, itt a lektorátus mellett, másológé­pet valószínűleg az év máso­dik felében kapunk. Szeret­nénk elérni, hogy a jegyzet­bank vezetését ne belső erő­ből kelljen megoldani, hanem függetlenített könyvtáros-do­­kumentátort nevezzenek ki erre a célra. — Milyen jegyzetek állnak majd a hallgatók, oktatók rendelkezésére ? — Lesznek egyszerű szö­veggyűjtemények, amelyek a legfontosabb szövegrészlete­ket tartalmazzák és lesznek bonyolultabb, módszertanilag­­didaktikailag feldolgozott nyelvi jegyzetek. Ami még megemlíthető, hogy szakterü­letenként és ezen belül nyelvenként lesznek csopor­tosítva az anyagok. — Mennyiben profitál az ország nyelvoktatása ebből a kezdeményezésből, mennyiben lépik túl az egyetem falait a TTK Lektorátusán készült jegyzetek? — Eddig több mint húsz módszertanilag-didaktikai­lag feldolgozott jegyzet ké­szült, s ebből többet használ­nak máris az ország felsőok­tatási intézményeiben. Szeret­nénk idővel nyelvoktatási ku­tatóbázissá fejleszteni a lek­torátust. Hogy a miskolci szaknyelvi konferenciára sor kerülhetett, az nem utolsósorban eg­y szemlélet megváltozásának a következménye. Annak a kér­désnek előtérbe kerüléséről van szó, hogy a korszerű szak­emberképzés ma már elkép­zelhetetlen az idegen nyelv is­merete nélkül. S hogy ennek megfelelően a nyelvoktatás a „kiegészítő” vagy „mellék” tárgyakhoz sorolás helyett a szakmai képzés szerves ré­szévé válik. Bízunk abban hogy ez a felismerés idővel a lektorátusi és tanszéki könyv­tárak helyzetét­ is kedvező irányban alakítja. Szabó András • • • Az ET ülése A KÖZMŰVELŐDÉSRŐL Az Egyetemi Tanács leg­utóbbi ülésén, 1978. január 24-én az egyetemi közművelő­dés helyzetével foglalkozott. Az ülést — amelyen meghí­vottként részt vett Farkasinsz­­ky­­Lajos, a Fővárosi Tanács elnökhelyettese, dr. Tótpál Jó­zsef, a Kulturális Minisztérium Közművelődési Főosztályának osztályvezető-helyettese , Ádám György rektor nyitot­ta meg, majd Székely György általános rektorhelyettes szó­ban kiegészítette a korábban szétküldött írásbeli beszámo­lót. Hozzászólásaikban a köz­művelődés egyetemi vezetői életszerűbben fejezték ki azt, amit a beszámoló munkájukról megállapított; majd pedig Ádám György érzékeltette sa­ját tapasztalatán keresztül, hogy miképpen felelhet meg egy egyetemi tanszék a köz­­művelődési törvény elvárásai­nak. Az ülés Székely György összefoglalójával ért véget, amelyben a rektorhelyettes — a felszólalókkal egyetértve — kérte az Egyetemi Tanács tag­jait, hogy tanszékeiken szor­galmazzák a közművelődési tevékenység támogatását.

Next