Egyetemi Lapok - Az Eötvös Loránd Tudományegyetem lapja, 1980 (22. évfolyam, 1-18. szám)
1980-02-04 / 1. szám
Az ifjúság terheit viseli... „A jó ismeretség bizalmat keltő kemény kézfogással kezdődik.” Így kezdi Szergej Szártakov szovjet író ,a nemrég megjelent Kézfogás antológiában írt előszavát. Az 1977 végén megjelent kötetben szovjet és magyar írók vallottak az egymás országában tapasztalatakról. Az összeállítást nagy érdeklődés fogadta, csak a Szovjetunióban több mint egy tucat recenzió méltatta az irodalmi értékű vallomásgyűjteményt. November közepén szovjet íróküldöttség , járt Magyarországon. Utazásuk egyik célja az volt, hogy folytatása legyen az 1977-ben megjelent kötetnek, minél közvetlenebb benyomásokat szerezzenek az ország életéről, az egyszerű munkásemberekről. Az íróküldöttség tagja volt Nagyezsda Kozsevnyikova is. A harmincéves moszkvai írónőnek eddig öt elbeszéléskötete jelent meg és legutóbbi könyve valóban komoly sikernek számított. (Reméljük, műfordítóink lehetővé teszik, hogy egy-egy darabját magyarul is elolvashassuk.) Az ifjúságról ír, a fiatalok problémái érdeklik, ezért kereste fel az ELTE Bölcsészettudományi Karát is, ahol beszélgettünk vele. Nagyezsda Kozsevnyikova író családban nőtt fel. Apja Vagyim Kozsevnyikov a Szovjetunió egyik legismertebb írója, a nagy népszerűségnek örvendő Znamja c. irodalmi folyóirat főszerkesztője. Az írónő műveit olvasva azonban rögtön meggyőződhetünk róla, hogy megtalálta saját problematikáját, egyéni hangját, írói egyéniségét. — Bizonyára azonban valamilyen módon befolyásolta pályáját, hogy édesapja is író, irodalmi környezetben nőtt fel. Meg kellett küzdenie egy sor előítélettel, hogy elfogadják, mint írót. — Nagyon tisztelem az apámat Sokat jelent számomra az a nemzedék, amelyhez ő is tartozik. Be kell azonban vallanom, én soha sem készültem írónak. Zenei tanulmányokat végeztem és ehhez kapcsolódva leírtam ugyan élményeimet, gondolataimat, de semmiképpen sem irodalmi céllal. Apám pedig, aki zenével soha nem foglalkozott, nemigen szólt hozzá szakmailag ezekhez a próbálkozásaimhoz. Az persze természetesen sokat jelent, ha valaki egy ennyire irodalmi környezetben nő fel. A történelemben már nem egyszer előfordult, hogy ha egy családban ketten foglalkoztak ugyanazzal, a fiatalabbnak meg kellett küzdenie azért, hogy elismerjék. Nekem nagyon bántó, ha valahol úgy emlegetnek, hogy az „író lány ”. Büszke vagyok rá, hogy családunkban továbbviszem az irodalom fonalát, de minden erőmmel arra törekszem, hogy megmutassam a saját arcomat. Apámmal mindig elolvassuk egymás könyveit, de olyan típusú kapcsolat nem alakult ki közöttünk, mint mester és tanítványa között. Persze, ha már a szülő és gyerek kapcsolatáról beszélünk, el kell mondanom, hogy írásaimban nagyon sokat töprengek ezen a kérdéskörön. A szülők általában nagyon sok energiát fektetnek bele, hogy gyerekeik igazi emberekké váljanak, tisztességesen felnőhessenek. A gyerekek azonban olykor nem képesek ennek a szeretetnek a viszonzására. Kicsit ez a gondolat indított el, amikor idén megjelent Az anyai, kislányi, a magasztos és a földi szeretetről című könyvemet megírtam. Ezt a novellakötetet nemrég elveszített édesanyámnak, egy részét pedig kislányomnak ajánlottam. Úgy érzem, az ember akkor elég erős és tapasztalt, ha képes erre a kétirányú szeretetre. Az irodalom egyébként öszszes emberi vonatkozásaival együtt érdekel. A művész lelkében nincsenek olyan titkos sarkok, amelyekről ne lehetne írni. Mindennek van joga a papírhoz. Két könyve jelent meg. Könyveit lapozgatva meggyőződtem róla, hogy a mai kor emberének problémái izgatják. Különös figyelemmel fordult a hétköznapok tragédiái felé. — Morális-etikus érdeklődésű írónak szoktak nevezni. Valóban nagyon foglalkoztatnak az erkölcsi problémák, az emberek közti kapcsolatok, a szerelem, a család. Hét évvel ezelőtt nagyon érdekes — többek szerint furcsa — témába kezdtem. Népbírósági ülésekre kezdtem járni. A szemem előtt emberi tragédiák sora elevenedett meg. Nemcsak az érdekelt, hogy ki ki ellen vétkezett, hanem a kirajzolódó emberi kapcsolatok bonyolult hálózata. Megpróbáltam elképzelni a háttérkörnyezetet, ahonnét ezek az emberek ide eljutottak. Ezek a tapasztalatok vezettek el Az ifjúság terhe (Brémja molodosztyi) c. könyvem megírásához. Főként a megtévedt kamaszok és huszonévesek sorsa foglalkoztatott, hiszen ez egy nagyon nehéz kor, élettapasztalatok nélkül a felnőttkor küszöbén. Korban magam is közel állok ezekhez a fiatalokhoz és látom, hogy a bírósági padokon nemcsak megrögzött bűnözők ülnek. Természetesen nem adok igazat ezeknek a megtévedt embereknek sem, de átélem a fájdalmaikat. Mindennek a megírásához egy olyan műfajt választottam, amely lényegében a karcolat és a novella között áll, nem túl nagy terjedelmű. — Mint író és mint újságíró egyaránt dolgozik. Mennyiben segíti ez a két tevékenység egymást? — Az újságírói munka is sokban gazdagít, habár — lehet, hogy tévedek — ez nem igazi írói munka. Ez egyszerűen nagyon érdekes, tetszik és lehetővé teszi, hogy sok mindent megismerjek. Érdekelnek az emberek. Ármikor valamiről cikket írok, még nem tudom, lesz-e belőle később irodalmi mű is, minden esetre, minden megismerés emberi tapasztalatainkat gazdagítja. — Úgy tudom, nem egyszer járt külföldön és nagyon érdekes országokat ismert meg. Melyik volt a legemlékezetesebb útja? — A Szovjetunió és India közötti kulturális csere keretében jutottam el három hétre Indiába, az ismert kritikussal, Jevgenyij Szidorovval, majd innét három hétre Nepálba. Nepálban nincs írószövetség. A mi feladatunk az volt, hogy felvegyük a kapcsolatot az ottani írókkal. S ráadásul Nepál egy olyan mesés világ, amit csak nemrég kezdtek az európaiak felfedezni. Ez tényleg a mesék birodalma. — Hadd kérdezzem meg, van-e valamilyen kedvenc folyóirata, hová ír a legszívesebben? — Nagyon sok helyre írok és nemcsak szépirodalmat írok a Junosztyba, az Oktyabrba, a Molodaja Gvargyijába, az Avorába. — Látom, izgatottan figyeli a telefont... — Telefont várok otthonról, szeretném tudni, mi újság odahaza, hogy van a kislányom ... — Köszönöm a beszélgetést. Lengyel János Fészekrakás a Maglódi úton Új helyen, modern körülmények között, új gépekkel működik az egyetem házinyomdája. Alig néhány hete, december közepén adták át ünnepélyes keretek között az ELTE új sokszorosítóüzemét. A munkakörülmények összehasonlíthatatlanul jobbak a korábbiaknál. Az üzem vezetője, Arató Tamás az ünnepélyes átadás alkalmával bemutatta az üzemegységet az egyetem vezetőinek és szavaiban nem győzte hangsúlyozni, milyen új lehetőségeket rejt magában az új helyre került házinyomda, s milyen nagy szerepe volt az egyetem új gazdasági vezetésének a létesítmény megteremtésében. Ugyanakkor arról sem szabad elfeledkeznünk, milyen fegyelmezetten és milyen rövid idő alatt bonyolították le a nyomda dolgozói az üzemegység költöztetését, s az egyhónapos nehéz időszakban gyakran munkakörükön messze túlmenően segítették a munkát. Ugyanilyen megértéssel vállalják a kezdeti gondokat is, amelyek egy új helyen természetszerűleg adódnak. A házinyomda régi helyén, a Kun Béla téri épületben az üzemegység egy lift nélküli ház második emeletén működött, ide kellett felszállítani az évente feldolgozásba kerülő 40—45 tonna papírt. Ennek a mozgatása illetve a késztermékek elszállítása maga is óriási problémát jelentett. Az új héten ez a gond megszűnt. A régi helyen a nyomda kapacitása már nem volt növelhető, új gépeket egyszerűen már az épületek állóképessége miatt sem lehetett beállítani. A Maglódi úton már ez sem jelent problémát. A korábbi 18 000 kéziratoldal helyett itt várhatóan legkevesebb 77—30 000 oldal kerül majd feldolgozásra. A géppark bővítésével a személyi állomány is három fővel bővült, de még szükség van további bővítésre is. Nem teljesen megoldott még az épületet karbantartó és kiszolgáló személyzet kérdése sem. Az első félévben még bizonyára gondot fog okozni, hogy nem megoldott a raktározás kérdése, a raktárépület még nem készült el. Ha ez elkészül, féléves papírtartalékot tudnak majd raktározni. A gondokat előre jelezve szóljunk most az új létesítményről, annak fejlesztéséről, új berendezéseiről. A korábbi három nyomógép helyett most négy nyomógép van, az egyik egyelőre nem üzemel. A nyár elején fog leszerelni az a gépmester, aki ezen a gépen dolgozott, és olyan jó munkatárs volt, ahogy a nyomda vezetője elmondotta, hogy nemcsak hogy ők viszszavárják, de a gépe is vár rá! Komolyan fejlesztették a fotóberendezéseket. Beszereztek egy vadonatúj fotó és másoló berendezést. Az új NDK nyomóforma-berendezés lehetővé teszi, hogy a jövőben a feketefehér munkákon kívül színes és árnyalatos munkákat is készítsenek. Nem sok ráfordítással ez a berendezés még bővíthető. Felfejlesztették a kötészetet is. A kötészet egy nagy teljesítményű vágógéppel gazdagodott. Erre már régebben is szükség lett volna, de a régi helyen a födém terhelhetősége miatt nem lehetett ilyen gépet felállítani. Ugyanez vonatkozik az új nagy teljesítmányű kötészeti hajtogatógépre is. Nagyon sokféle hajtási lehetőséget lehet vele megoldani. Pillanatnyilag próbaüzemen van és a munkatársak is egyelőre csak ismerkednek vele. Már így próbaüzemen is háromszoros teljesítményt értek el akorábbi lehetőségekhez képest. Újdonság még, hogy helyet szorítottak az úgynevezett „szordinánd” kötészetnek, amely az egyedi könyvek kötését jelenti. Ez nem az itt nyomott könyvekkel foglalkozik, hanem az egyetemen felgyűlő folyóiratokat, közlönyöket, kötik itt újra. A nehézkesen, külső erővel történő könyvkötés gondját szüntetik így meg. Persze ezen a téren az egyetemen olyan lemaradások vannak, hogy egy fiatal kötőmester egészen nyugdíjig köthené a bekötésre váró anyagokat. Természetesen először a friss évfolyamok kerülnek majd bekötésre és a lehetőségekhez képest kerül majd sor fokozatosan a felgyülemlett régi anyagok bekötésére. Jelenleg évi 1000 kötetet tudnak bekötni, de ez a kötetszám bővítéssel még többszörösére növelhető. Ez a vállalkozás bizonyára egyetemszerte nagyon népszerű lesz, persze megértőnek kell lennünk és minden esetben türelemmel kell várnunk. Szóltunk már a fotóberendezések felfejlesztéséről. Természetesen megtartották a régi berendezéseket is olyan kiadványok számára, amelyek nem igénylik a jóval költségesebb, új eljárást. (Órarendek készítése, egyszerűbb értesítések stb.) A kötészethez hasonlóan új vállalkozás lesz a közeli jövőben a szedés beindítása. Ha a terv szerint a szükséges IBM típusú szedőgépet az első félévben megvásárolják, a sokszorosítóüzem a második félévben már talán kéziratokat is fogadhat. Az első időben persze csak folyamatos szövegek szedésére lesz lehetőség és el fog tartani egy ideig, amíg megfelelő embert találnak az idegen nyelvű szövegek szedéséhez is. Persze ez már kicsit a jövő. Ha ez a tevékenység is beindul, óriási segítséget tudnak majd adni az egyebeimnek főleg a tankönyvek és jegyzeteik előállításában. Tervezik egyes „annales”-ek itt történő előállítását. Ezek az annalesek mire az állami nyomdában kiadásba kerültek, több év is eltelt. Itt év közben elkészíthetnék az egyes cikkek szedését és év végére csak a kötet összeállítása maradna, ami nagyon meggyorsítaná a kötetek átfutási idejét, ahogy Arató Tamás üzemegység-vezető elmondotta. Nemrég alakult az ELTE Kiadói Tanácsa. Talán ők tudnának tanácsot, segítséget adni abban, hogy az üzemegység készíthesse el az egyetem jegyzeteinek egy részét. Jelenleg ugyanis nagy gondot jelent, hogy a jegyzetíróknak nem tudnak szerzői díjat fizetni, pedig az új üzemegység megkönnyíthetné jegyzetgondjainkat, meggyorsíthatná a jegyzetek kiadását. Talán valahogy lehetőséget kellene teremteni az egyetemen a tankönyvírók szerzői jogdíjánakkifizetésére? Hiszen mindhárom karon ismerjük a problémát, milyen jegyzetgondokkal küzdenek. Ha maradna az üzemegységnek szabad kapacitása, akkor egyrészt az egyetemhez szorosan kapcsolódó intézmények, másrészt az OM hatáskörébe tartozó egyetemek és főiskolák nyomdai jellegű munkáiból is vállalnának, persze még ez is a jövő. Az új házinyomda óriási lehetőségeket rejt magában. Ne felejtsük el, ahogy már utaltunk is rá, létrehozásában mekkora szerepet vállalt magára az egyetem gazdasági vezetése, a műszaki osztály, és természetesen a nyomda dolgozói. Persze a betanulás, a gépek megismerése, az új helyen való „fészekrakás” nem lesz könnyű. Bízunk benne, hogy az új létesítmény továbbra is a korábbi lendülettel folytatja munkáját, ehhez kívánunk valamennyiüknek eredményes, sikeres munkát! S végül még egy hasznos információ : a Sokszorosítóüzem új címe: 1106 Maglódi út 8. (Megközelíthető az Örs vezér térről és a Népszínház utcától), telefonja: 772—792. — lengyel — Tisztelettel értesítjük, hogy az ELTE Sokszorosítóüzemének címe megváltozott. Új cím: Budapest, 1106 Maglódi út 8. Telefon: 772 - 792. Megközelíthető: Az Örs vezér tértől a piros 85-ös autóbusszal. (822.-tól 14— -ig nem közlekedik.) A Blaha Lujza tértőla 28-as és 37 -e® villamosokkal. A fenti járművekről a Kocka utcai megállóhelyen kell leszállni A TTK Dolgozói KISZ Szakcsoportja január 11—13 között rendezte meg közművelődési táborát az ELTE visegrádi üdülőjében. 11-én délután Pálfy József külpolitikai tájékoztatóját hallgatta meg a tábor közel hatvan résztvevője, este pedig Ördögh Szilveszter íróval folytattunk igen tanulságos és érdekes beszélgetést irodalomról, politikáról, közéletről, emberségről. Másnap délelőtt Rigó László elvtárssal, a Kulturális Minisztérium színházi osztályának vezetőjével beszélgettünk a magyar színházi élet aktuális problémáiról. Mindnyájunknak nagy örömére szolgált, hogy kulturális kormányzatunk milyen komolyan figyelemmel kíséri a fiatal színházművészek és együttesek munkáját. A délutáni kirándulást este a Balázs Béla Stúdió „Leleplezés” című riportfilmjének vetítése követte, s aki még ezután sem fáradt el, a diszkóban rophatta a táncot éjjel egyig. A vasárnap szép napsütéssel köszöntött ránk, ki is használtuk a jó időt, felkerestük a restaurátorok keze nyomán egyre szebben újjáéledő fellegvárat. Hazafelé jövet meglátogattuk Szentendrén a kibővített Kovács Margit Múzeumot. Az építészetileg kiválóan megoldott bővítés módot adott mintegy ötven, eddig ki nem állított tárgy, és a művész néhány kedves bútorának bemutatására. A hideg január ellenére is zsúfolt múzeum azt bizonyította, hogy Szentendre ismét egy országos (sőt, talán európai) vonzáskörű látványossággal gyarapodott. Ennek a nagyszerű gyűjteménynek, mint egyikünk mondotta, „a kerámia szentélyének” meglátogatása méltó befejezése volt a szervezők és résztvevők szerint egyaránt jól sikerült közművelődési tábornak. Közművelődési tábor