Egyetemi Lapok - Az Eötvös Loránd Tudományegyetem lapja, 1981 (23. évfolyam, 1-18. szám)
1981-02-02 / 1. szám
Köszönjük, ELTE! A Magyar Ifjúságban olvastuk a spontán keletkezett olvasói levelet, amelynek lapunk is szívesen helyt ad, hiszen valami olyasmiről van benne szó, amely mindig is legszentebb célja volt az amatőr művészeti mozgalomnak. S annál inkább örülünk, mivel az értékes élmény kiváltói egyetemünk művészegyüttesei voltak. A SZERK. Bajban lennék, ha szabatosan meg kellene fogalmaznom, mi az a közművelődés, mi az a közművelés. Lehet, hogy megfogalmazni az ELTE-sek sem tudnák kellő precizitással, de tenni annál jobban. Bizonyára arra gondol most a gyanútlan olvasó, hogy néhány lelkes egyetemista színvonalas műsorokat ad az egyetem klubjában (havan ilyen). Nos, ezek a lelkes fiatalok nem otthonukban vívták ki csodálatomat, elismerésemet, hanem Budapesttől 130 kilométerre Karancskesziben. Az ELTE művészeti csoportjai ugyanis ebben a kis községben adtak bemutatót abból, hogy mit jelent a köz (a nép) művelése. Pár hónap alatt ugyanis fellépett községünkben az ELTE tánccsoportja, zenekara, kórusa, irodalmi színpada, sőt, még az iskolában egy rendhagyó irodalomórát is tartottak. Én most a művelődési otthonunkban tartott négy felejthetetlen estét szeretném felidézni. Azt hiszem, hogy a népi táncok fergeteges sikere természetes, s a „szünetekben” komoly sikert arattak a hangszerszólók (citera és cimbalom). Annyira talán lehetek elfogult, hogy bevalljam, számomra a zenekari hangverseny volt a legnagyobb élmény. Kevés olyan falu van országunkban, ahol így hallhatják Bach, Purcell, Vivaldi műveit. Az előadásaikban külön köszönetet érdemlő vonás volt az, hogy minden csoportjuk teljes odaadással, komolysággal lépett fel, nem holmi hakni limonádét akartak eladni. (Már csak azért sem, mert tudtommal ingyen léptek fel.) A színvonalat persze ilyen nevek is garantálták, mint Szenthelyi Miklós (láthattuk a tv-ben is azt a hegedűversenyt, amelyet nyert), s két kiváló cimbalomművész: Szakály Ágnes és Fábián Márta. A kórus lenyűgöző műsorán Palestrina-művektől juthattunk el Kodály-, Bartók—Szokolai kórusokig, tehát 400 évet haladtunk a korban. Az est befejezéséül az melengette a szívemet, amikor hazafelé egy idősebb falusi bácsika levonta a tanulságot: nem véletlenül járták ők be a fél világot, nagyon tudnak. Az irodalmi színpad József Attila estjét akár a tv is közvetíthette volna egyenesben. Nagyon szép, szuggesztív előadásuk úgy magával ragadta a közönséget, hogy a légy zümmögését is hallani lehetett volna. Azt hiszem, hogy néhány profi is tanulhatott volna ezektől az amatőröktől. Végezetül a csoportoknak szóló köszönet mellé kívánkozik a rendezvények „motorjának” házigazdájának, és bevezetőjének neve. Külön köszönet a csoportok művészeti vezetőjének, Baross Gábornak. Sokat tanultunk tőle, hiszen ő nem csupán a műsorszámokat jelentette be, hanem művészettörténeti adalékokat, ismertetéseket adott lenyűgöző tájékozottsággal, megnyerő közvetlenséggel, meleg emberséggel (nem pedig gyermeteg lekezeléssel!) Kifejezőnek tartom, hogy a kórus hangversenyén már az ismertetések bevezetőjét is megtapsolta a hálás közönség. Bízom benne, (s gondolom az ELTE művészeti csoportjai is) hogy községünk lakói ezentúl jobban fogják érezni, hogy mi is a közművelődés. Ezért is, s a felejthetetlen estékért is köszönet ELTE! Molnár József Karancskeszi KÖNYVEKRŐL A gyarmati rendszertörténete (1870-1955) A két szerző Magyarországon első ízben vállalkozott arra, hogy átfogó feldolgozást készítsen a témáról. Könyvük időben mintegy háromnegyed évszázadot ölel fel. Ez idő alatt a világtörténelem egyik legfontosabb és leglátványosabb folyamata ment végibe: az imperializmus ázsiai és afrika gyarmati rendszerének teljes kialakulása, majd szétesése. Az 1885-ös berlini kongresszus az utolsó nagy szabad területinek, Afrikának a felosztásában játszott kiemelkedő szerepet, a tárgyalt periódus végét pedig a függetlenségüket éppen újra kivívó országok 1955-ben Bandungban tartott értekezlete jelzi. A XIX. század fordulójára néhány ázsiai ütköző állam kivételével nem maradt „szűz” terület, különböző irányítási formákkal ugyan, de mindkét kontinens a kanitalista világrendszer alávetett része lett. A kolonializmus történetének elválaszthatatlan részét alkották a függetlenségi mozgalmak, amelyek különösen megélénkültek az első világháborút, a Nagy Októberi Szocialista Forradalmat követően. A fasizmus veresége után, a szocialista rendszer kialakulásának időszakában a legfontosabb ázsiai országok kivívták szuverenitásukat. Mind Afrikában, mind Ázsiában a belső gazdasági-társadalmi fejlődés gyümölcsei is: a hagyományos prekapitalista viszonyokat súlyos csapások érték, sok helyen megjelentek a modern társadalmi osztályok és rétegek, megizmosodott a nacionalizmus, de terjedni kezdett a marxizmus— leninizmus is. Salgó László és Balogh András könyve az általános elvi kérdések kifejtése mellett részben az egyetemes történeti periodizációt követve időben, részben nagy földrajzi térségek szerint, térben tagolja anyagukat, így 1885-től időrendben haladva különkülön foglalkoznak a Csendesóceán térsége, Délkelet-Ázsia, India, Nyugat-Ázsia, Észak- Afrika és a Szaharától délre eső afrikai területek fejlődésével. A szöveget gazdag képanyag, térképek és grafikonok szemléltetik. (Kossuth Kiadó). Voltaire világa Réz Pál könyve egy életrajzi regény színeivel s egy elemző monográfia pontosságával mutatja be a nagy felvilágosult író és gondolkodó, Voltaire alakját. A hírnévre, társadalmi rangra, fényűző életre vágyódó párizsi világfiból angliai útra hívta elő mindazt, amit ma voltaire-i szellemnek nevezünk, s amelynek lényege egyfajta életművészet. Alapja az aktivitás, a rendíthetetlen hit a haladásban, az értelem erejében, tevékeny harc a zsarnokság, a fanatizmus, a dogmatikus gondolkodás ellen. A nagy gúnyolódó, a Candide, a Vadember, a Filozófiai levelek és más művek szerzője élete végén Ferney-ben (Genf közelében, de még francia földön) telepedett le, s itt az államhatáron mindentől és mindenkitől függetlenítve magát, élte le utolsó két évtizedét. Valóságos udvartartása volt, cikkeivel, pamfletjeivel, antiklerikális írásaival szinte elárasztotta Európát. Hamvai sok-sok hányódás után a párizsi Panthéonban pihennek. (Európa—Helikon könyvkiadó) BÖLCSÉSZ DIÁKPARLAMENT Előző lapszámunkban tett ígéretünkhöz híven, ez alkalommal részlesebben tudósítunk a bölcsészkari diákparlamenten elhangzottakról. Az ifjúsági törvény nyomán, a bölcsészkaron is megalakult az Ifjúsági Bizottság, melynek feladata, mint Ancsel Éva, a tanácskozás elnöke elmondta, hogy a hallgatói képviseleti rendszerrel és a KISZ-szervezettel együtt közvetítse és képviselje a fiatalok érdekeit az egyetemen. A decemberi rendkívüli bölcsész diákparlament az általánosan kötelező tárgyak reformjának megvitatására jött létre. A kar állami vezetése is sokat foglalkozott ezzel a kérdéskörrel és egyes tárgyak esetében a hallgatósághoz hasonlóan, szükségesnek látta a tantervi korrekciót. A kar képzési tervében heti harminc órában határozták meg a maximális óraszámot, azonban a gyakorlat azt mutatja, hogy egyes szakok hallgatói lényegesen több időt töltenek az egyetemen. Az utóbbi időben új tárgyakat is bevezettek, ezek is lényegesen növelték a kötelező órák számát. Az állami vezetés véleménye szerint a kollégiumi nevelés című tárgy mai formájában átgondolatlannak tűnik, és az oktatástechnika önálló tárgyként való bevezetése sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. (Ez utóbbit integrálni lehetne a szakmódszertanba.) Unger Mátyás nyomatékosan utalt arra, hogy az általánosan kötelező tárgyak esetleges reformjában szó sincs az ideológiai stúdiumok megnyirbálásáról; amikor a tantárgyi struktúra új formáját akarják kidolgozni, kizárólag az oktatás hatékonyságát szeretnék javítani. A kar pártvezetősége is azon a véleményen volt — mint azt Kulin Ferenc elmondta a diákfórumon —, hogy feltétlenül javítani kell a világnézeti tárgyak oktatásának hatékonyságát, magasabb követelményeket kell támasztani a hallgatókkal szemben, az év közbeni folyamatos értékelésben, valamint az év végi vizsgákon is. El kellene azon is gondolkozni, hogy a kétszakos képzésről az egy-, illetve másfél szakos képzésre való áttéréssel nem lehetne-e alapvetően jobbítani a jelenlegi színvonalat. Az általánosan kötelező tárgyak számát mindenképpen csökkenteni kell, ám az ideológiai és pedagógiai tárgyak szerepének csökkentése nélkül. A pártvezetőség is javasolja az állampolgári ismeretek című tantárgy megszüntetését, valamint az oktatástechnika beolvasztását a módszertani tárgyak sorába. Kulin Ferenc arra is felhívta a figyelmet, hogy a hallgatók túlterheltsége ma olyan politikai veszélyeket is hordoz, melyekért a kari pártvezetőség nem vállalhatja a felelősséget. Nemcsak szükséges tehát a reform, hanem gyorsan megvalósítandó — és megvalósítható. Az állami és pártvezetőség képviselőinek vitaindítója után sok hallgatói és több oktatói hozzászólás hangzott el. Knausz Imre arról beszélt, hogy fel kellene oldani az egyes tárgyak elszigeteltségét, közelíteni kellene őket a szaktárgyakhoz, anélkül, hogy azok elvesztenék főszerepüket. Kérdéses az is, vajon mi lesz választható az általánosan kötelező tárgyak közül. Márkus Péter végzett hallgató arra hívta fel a figyelmet, hogy a tantárgyi reformok bevezetésekor ne az egyes tárgyak tradíciója legyen a kiindulási alap, hanem az, hogy a hallgatóknak mire van szükségük a korszerű műveltség megszerzéséhez. A korábbi évek diákparlamentjein már többször felvetődött ez a probléma, azonban megoldás mindmáig nem született, a hallgatók tehát joggal szkeptikusak az effajta tanácskozásokkal kapcsolatban: a jó javaslatok is elsikkadnak egy-két éven belül, még ha előzőleg a hallgatók a reformokat illetően egyet is értettek. Tóth László bölcsészhallgató, a honvédelmi nevelés című tárggyal kapcsolatos eddigi vita fejleményeiről számolt be. Elmondta, hogy a jegyzetek színvonaltalanok, s a honvédelmi nevelés koncepciója átgondolatlan. A kari KISZ- vezetőség reformjavaslatot juttatott el a Honvédelmi Minisztérium és a KISZ KB isilletékeseihez, melyet mindkét helyen pozitívan fogadtak. Utalt arra is, hogy nem feltétlenül kellene megvárni az állami tantervmódosításokat, hanem kari hatáskörbe vonva, már a jövő évben meg kellene újítani a honvédelmi nevelést. Wattay Miklós arról beszélt, hogy a jelenleg előírt szigorú tantárgyi rendszer lényegét tekintve bizalmatlanság a hallgatókkal, s a kar kiváló oktatóival szemben. Az Idegennyelvű Lektorátus képviselője elmondta, hogy a lektorátus oktatói ugyanannyira szenvednek a rendelettől, mint a hallgatók: kevés a nyugati nyelvek oktatási ideje, az oktatás hatékonysága alacsony, és a hallgatók roszszul, vagy alig beszélik a tanult nyelveket. Több kérdést tettek fel a hallgatók a Művelődési Minisztérium jelenlevő képviselőjének Herman Józsefnek, az egyetemi főosztály vezetőjének. .A kérdésekre adott válaszában Herman elvtárs elmondta, hogy a diákparlamentnek" nincs pontosan meghatározott jogköre, kompetenciája, az egyetem sehol a világon nem független irányító szerveitől, s az a gondolat, hogy a külső kompetenciát belsővé tegyék, jelenleg kivihetetlen. A tanterveket az egyetemi tanácsok rögzítik a minisztériumi irányelvek szerint, az általánosan kötelező tantárgyak tantervét a minisztérium határozza meg. Egyetértenek: azzal, hogy jelenleg túlzottan magasak az általánosan kötelező (köztük az ideológiai tárgyak óraszámai. A megoldás csak a bölcsész tantervek fokzatos megjavítása lehet. A minisztérium több tervezettel is foglalkozik, megváltozik a felvételi rendszer, (a rendelet módosítása időközben megjelent), az állampolgári és jogi ismereteket az ötödik félévről a kilencedik félévre kívánják áthelyezni, s ugyancsak a kilencedik félév tantervéből valószínűleg eltörölhető lesz a kollégiumi nevelés. Szabó Kálmán oktatási rektorhelyettes arról tájékoztatta a diákparlamentet, hogy javasolni fogják: munkabizottság dolgozza ki az ideológiai tárgyak reformját, a kollégiumi nevelést pedig szüntessék meg. A minisztérium eddig is igényelte és figyelembe vette az egyetemről jövő javaslatokat, remélhetőleg a mostaniakra is figyelni fog. A tanácskozás második felében éles hangú vita alakult ki a diákparlament, s a hallgatói képviselői rendszer kompetenciájának kérdése körül. Tóth Éva, a kari KISZ-vezetőség titkára is egyetértett a hallgatókkal abban, hogy a diákparlament jogköre mindmáig tisztázatlan. A HKR jelenlegi működésével kapcsolatban az kapott nyomatékot a hallgatói felszólalásokban, hogy csak olyan rendszer lehet igazán hatékony, s csak akkor képviselheti igazán demokratikusan a diákok érdekeit, ha kompetenciáját ténylegesen meghatározták, s biztosítékokat dolgoztak ki, melyek szavatolják a javaslatok megvasulását. Intézményes garanciákat kellene tehát kapniuk a hallgatóknak arra, hogy a két-három éves — parlamentek közötti — ciklusokban a javaslatokat továbbítják és megvalósulásukat elősegítik a KISZ és az egyetem vezetői. A vitában felmerült az is, hogy az oktatás körüli reformtervezetekről az eddiginél joban és előzetesen kellene tájékoztatni a kar hallgatóságát. Jelenleg a felsőoktatási struktúra reformja folyik, ezért azok a határozattervezetek és döntések, melyek a kar hallgatóit közvetlenül érintik, mindenképpen jó előre ismertek kell legyenek a szélesebb közvélemény előtt. Felvetődött például, hogy az egyetem és a csepeli tanárképző főiskola összekapcsolásáról a hallgatók nem rendelkeznek kellő információval. Ancsel Éva elnöki zárszavában megállapította, hogy konszenzus alakult ki komoly és kemény kérdésekben. A diákparlament javaslata alapján a tanév végéig ki kell dolgozni tehát a kari képviseleti rendszert, konkrét és bevezethető terveket kell készíteni a nyelvoktatás, a honvédelmi nevelés és az ideológiai tárgyak oktatásához. A brnói történésztalálkozó Az újreneszánsz kereskedőházak tetőzete más itt a brnói völgyben, mint a kerekzsindelyes, égőpiros borítású tetők Firenzében, vagy a kevésbé élénken cserepezett, befüstölődött házsipkák Párizsban. Az ablakból elénk táruló kép mégis teljesen ugyanúgy hívja fel a figyelmet a régi korok társadalmi egyenlőtlenségére, a szociális rétegződés szerepére az emberi történelemben. A véletlen úgy hozta, hogy éppen ezzel a témával foglalkozott az Oroszország, a Szovjetunió történetét oktató szocialista országok egyetemi szakembereinek újabb, december eleji nemzetközi találkozója. Tárgyalásaink középpontjában ez alkalommal a különféle osztályok és rétegek egymáshoz való viszonya állt, az írott történelem sok évszázdos folyamatában szemlélve. A. D. Gorszkij, a moszkvai egyetem professzora ahhoz adott szempontokat, miként kell az egyetemen tanítani az egységes jobbágyosztály kialakulását. Mély bepillantást tett lehetővé előadásával a sokrétű, soknevű orosz paraszti kategóriák tarka kaleidoszkópjába, ami önmagában is tanúsította, hogy az orosz gazdaság- és társadalomtörténet ugyanúgy az európai fejlődés szerves része, mint a nyugateurópai. Felélénkítette a hallgatóságot, hogy Gorszkij nagysághű modellekkel szemléltette az orosz eke fejlődését. Az illusztrációs tárgyakat észrevétlenül vitte a szónoki emelvényre és meglepetésszerűen mutatta fel. A példás szemléltetésnek ahhoz a gyakorlatához tartozott ez az eljárás, amelyet gyakran emlegetnek, akik a Szovjetunióban tanultak. A brnói egyetem rektorhelyettese és az ottani tanszék vezetője, Hejl professzor az egységes orosz állam kialakulásának keretébe illesztette a társadalmi analízist, részletesen kitért a középkori orosz egyház szociálpolitikai helyzetére. Stavrovsky professzor, a pozsonyi egyetemről a röghözkötés más kelet-európai formáival vetette össze az orosz fejlődést. A jogemlékek és a paraszti mozgalmak párhuzamait mérlegelte, megemlítve többek között a XIV. századi szepességi zendülést. Oroszország további, feudalizmuskori előrehaladása sosorán a cár és bojárok, illetőleg a bojárokhoz hasonlóan szintén rendi irányba szerveződő nemesség egymáshoz való viszonya vált különösen jelentőssé. E kérdéshalmaz egyik szakasza Rettegett Iván sokat vitatott korszakához fűződik. E periódus módszertani megoldásaival a jelen sorok írójának előadása foglalkozott a budapesti egyetem tapasztalataiból merítve. Főleg Iván bojár-áttelepítő nevezetes opricsnyina politikáját tárgyalta, illetőleg az opricsnyina későbbi felszámolásának okait. Azt igyekezett bemutatni, hogy az opricsnyina nem anynyira magánfejedelmi intézmény, mint inkább határozottan — összállami jellegű csúcsszervezet volt a különös, átmeneti veszély idején, amelyet a cár a régi porosz fejedelmi tapasztalatok alapján hozott létre. Az előadást követő élénk eszmecserében felszólalt Gorszkij professzor. Az Iván cár eljárásában mutatkozó célszerűségre hívta fel a figyelmet. Hejl, gondos brnói vendéglátónk hozzászólásában a prágai jezsuiták egykori orosz- és Iván-ellenes propagandája felett tört pálcát és hangsúlyozta, hogy az oroszországi eseményeket csak a század eseménytörténetének mérlegelésével lehet a helyükre tenni. Zavadova, a prágai tanszékvezető és mások szintén az alapjában véve pozitív Iván-kép kialakításának útját keresték hozzászólásaikban. Egyetemünkről ehhez az eszmecseréhez kapcsolódottSzvák Gyula dolgozata, valamint Kun Miklós historiográfiai hozzászólása. A szegedi egyetemről Varga Ilona e folyamatok XVII. századi ágát jellemezte, főleg az adózási viszonyokra tekintve. L. V. Milev, a moszkvai egyetem professzora, a feudalizmuskori bérmunka szerepét vizsgálva több évszázadra kiterjedő, mindenkit érdeklő problémát vázolt fel hozzáértésről tanúskodó előadásában. Ny. I. Zimbajev, a moszkvai egyetem újabb oktatói nemzedékének képviselője a XIX. századi alkotmányos mozgalmak történetéről szólt. Előadásában a forradalmi és polgári demokraták pozitív vonásai mellett a felmerülő negatívumokat is feltárta. A jelen század társadalomtörténetébe ezúttal többek között a debreceni Menyhárt Lajos, a bolgár Najdenov, valamint a hallei Anderle professzor és német társainak előadásai vezettek be. A plenáris ülésen nagyobb érdeklődés kísérte J. Sz. Kukuskinnak, a moszkvai egyetem dékánjának biztos ítéletű referátumát a régi társadalmi rendet megsemmisítő szovjet társadalomépítés első nagy korszakának történetéről. Ugyanekkor hallgattuk meg a lengyel Serczyknek, a krakkói egyetem tanárának és az ottani Egyetemi Könyvtár igazgatóinak historiográfiai beszámolóját a szovjet és lengyel történeti újdonságokról. Dolmányos István Varga E. Katalin ET ADMIRATUR Csodálom a romokra épített erkélyeket, ahonnan bámészkodni lehet kihűlt nyarakra, és húsz éveket visszaöregedni. Csodálom a térséget az erkélyek alatt, ahol kócos zsiráfkislányok játszanak nyolc emeletnyi csigolyás magányban, csodálom az ujjlenyomatokat a sárban, az ordas, álombéli orgiákat sugárkoszorúval egy homlokon, s nem csodálom, hogy mégis elbukom, ha rámtalálnak.