Egyetemi Lapok - Az Eötvös Loránd Tudományegyetem lapja, 1981 (23. évfolyam, 1-18. szám)

1981-02-02 / 1. szám

Köszönjük, ELTE! A Magyar Ifjúságban olvastuk a spontán keletkezett ol­vasói levelet, amelynek lapunk is szívesen helyt ad, hiszen valami olyasmiről van benne szó, amely mindig is legszen­tebb célja volt az amatőr művészeti mozgalomnak. S annál inkább örülünk, mivel az értékes élmény kiváltói egyetemünk művészegyüttesei voltak. A SZERK. Bajban lennék, ha szaba­tosan meg kellene fogalmaz­nom, mi az a közművelődés, mi az a közművelés. Lehet, hogy megfogalmazni az ELTE-sek sem tudnák kellő precizitással, de tenni annál jobban. Bizonyára arra gon­dol most a gyanútlan olvasó, hogy néhány lelkes egyete­mista színvonalas műsorokat ad az egyetem klubjában (ha­van ilyen). Nos, ezek a lel­kes fiatalok nem otthonukban vívták ki csodálatomat, elis­merésemet, hanem Budapest­től 130 kilométerre Karancs­­kesziben. Az ELTE művészeti csoportjai ugyanis ebben a kis községben adtak bemuta­tót abból, hogy mit jelent a köz (a nép) művelése. Pár hónap alatt ugyanis fellépett községünkben az ELTE tánc­csoportja, zenekara, kórusa, irodalmi színpada, sőt, még az iskolában egy rendhagyó iro­dalomórát is tartottak. Én most a művelődési ott­honunkban tartott négy fe­lejthetetlen estét szeretném felidézni. Azt hiszem, hogy a népi táncok fergeteges si­kere természetes, s a „szü­netekben” komoly sikert arattak a hangszerszólók (ci­­tera és cimbalom). Annyira talán lehetek elfogult, hogy bevalljam, számomra a zene­kari hangverseny volt a leg­nagyobb élmény. Kevés olyan falu van országunkban, ahol így hallhatják Bach, Purcell, Vivaldi műveit. Az előadása­ikban külön köszönetet ér­demlő vonás volt az, hogy minden csoportjuk teljes oda­adással, komolysággal lépett fel, nem holmi hakni limoná­dét akartak eladni. (Már csak azért sem, mert tudtommal ingyen léptek fel.) A színvo­nalat persze ilyen nevek is garantálták, mint Szenthelyi Miklós (láthattuk a tv-ben is azt a hegedűversenyt, ame­lyet nyert), s két kiváló cim­balomművész: Szakály Ágnes és Fábián Márta. A kórus lenyűgöző műsorán Palestrina-művektől juthat­tunk el Kodály-, Bartók—Szo­­kolai kórusokig, tehát 400 évet haladtunk a korban. Az est befejezéséül az melengette a szívemet, amikor hazafelé egy idősebb falusi bácsika levonta a tanulságot: nem véletlenül járták ők be a fél világot, na­gyon tudnak. Az irodalmi színpad József Attila estjét akár a tv is köz­vetíthette volna egyenesben. Nagyon szép, szuggesztív elő­adásuk úgy magával ragadta a közönséget, hogy a légy züm­mögését is hallani lehetett volna. Azt hiszem, hogy né­hány profi is tanulhatott vol­na ezektől az amatőröktől. Végezetül a csoportoknak szóló köszönet mellé kívánko­zik a rendezvények „motor­jának” házigazdájának, és be­vezetőjének neve. Külön kö­szönet a csoportok művészeti vezetőjének, Baross Gábor­nak. Sokat tanultunk tőle, hi­szen ő nem csupán a műsor­számokat jelentette be, hanem művészettörténeti adalékokat, ismertetéseket adott lenyűgöző tájékozottsággal, megnyerő közvetlenséggel, meleg ember­séggel (nem pedig gyermeteg lekezeléssel!) Kifejezőnek tar­tom, hogy a kórus hangverse­nyén már az ismertetések be­vezetőjét is megtapsolta a há­lás közönség. Bízom benne, (s gondolom az ELTE művészeti csoportjai is) hogy községünk lakói ezen­túl jobban fogják érezni, hogy mi is a közművelődés. Ezért is, s a felejthetetlen esték­ért is köszönet ELTE! Molnár József Karancskeszi KÖNYVEKRŐL A gyarmati rendszer­­története­­ (1870-1955) A két szerző Magyarorszá­gon első ízben vállal­kozo­tt arra, hogy átfogó feldolgozást készítsen a témáról. Köny­vük időben mintegy három­negyed évszázadot ölel fel. Ez idő alatt a világtörténelem egyik legfontosabb és leglát­ványosabb folyamata ment végibe: az imperializmus ázsiai és afrika gyarmati rendszerének teljes kialaku­lása, majd szétesése. Az 1885-ös berlini kongresszus az utolsó nagy szabad terü­letinek, Afrikának a felosztá­sában játszott kiemelkedő szerepet, a tárgyalt periódus végét pedig a függetlenségü­ket éppen újra kivívó orszá­gok 1955-ben Bandungban tartott értekezlete jelzi. A XIX. század fordulójára né­hány ázsiai ütköző álla­m ki­vételével nem maradt „szűz” terület, különböző irányítási formákkal ugyan, de mind­két kontinens a kanital­ista világrendszer alávetett része lett. A kolonializmus történe­tének elválaszthatatlan ré­szét alkották a függetlenségi mozgalmak, amelyek különö­sen megélénkültek az első vi­lágháborút, a Nagy Októberi Szocialista Forradalmat kö­vetően. A fasizmus veresége után, a szocialista rendszer kialakulásának időszakában a legfontosabb ázsiai országok kivívták szuverenitásukat. Mind Afrikában, mind Ázsiá­ban a belső gazdasági-társa­dalmi fejlődés gyümölcsei is: a hagyományos prekapita­lista viszonyokat súlyos csapások érték, sok helyen megjelentek a modern társadalmi osztá­lyok és rétegek, megizmoso­dott a nacionalizmus, de ter­jedni kezdett a marxizmus— leninizmus­­ is.­­ Salgó László és Balogh András könyve az általános elvi kérdések kifejtése mel­lett részben az egyetemes tör­téneti periodizációt követve időben, részben nagy földraj­zi térségek szerint, térben ta­golja anyagukat, így 1885-től időrendben haladva külön­­külön foglalkoznak a Csendes­óceán térsége, Délkelet-Ázsia, India, Nyugat-Ázsia, Észak- Afrika és a Szaharától délre eső afrikai területek fejlődé­sével. A szöveget gazdag kép­anyag, térképek és grafiko­nok szemléltetik. (Kossuth Ki­adó). Voltaire világa Réz Pál könyve egy életraj­zi regény színeivel s egy elemző monográfia pontossá­gával mutatja be a nagy fel­világosult író és gondolkodó, Voltaire alakját. A hírnévre, társadalmi rangra, fényűző életre vágyódó párizsi világfi­ból angliai útra hívta elő mindazt, amit ma voltaire-i szellemnek nevezünk, s amelynek lényege egyfajta életművészet. Alapja az akti­vitás, a rendíthetetlen hit a haladásban, az értelem erejé­ben, tevékeny harc a zsarnok­ság, a fanatizmus, a dogma­tikus gondolkodás ellen. A nagy gúnyolódó, a Candide, a Vadember, a Filozófiai leve­lek és más művek szerzője élete végén Ferney-ben (Genf közelében, de még francia földön) telepedett le, s itt az államhatáron mindentől és mindenkitől függetlenítve ma­gát, élte le utolsó két évtize­dét. Valóságos udvartartása volt, cikkeivel, pamfletjeivel, antiklerikális írásaival szinte elárasztotta Európát. Hamvai sok-sok hányódás után a pá­rizsi Panthéonban pihennek. (Európa—Helikon könyvkiadó) BÖLCSÉSZ DIÁKPARLAMENT Előző lapszámunkban tett ígéretünkhöz híven, ez alka­lommal részlesebben tudósí­tunk a bölcsészkari diákpar­lamenten elhangzottakról. Az ifjúsági törvény nyomán, a bölcsészkaron is megalakult az Ifjúsági Bizottság, melynek feladata, mint Ancsel Éva, a tanácskozás elnöke elmondta, hogy a hallgatói képviseleti rendszerrel és a KISZ-szerve­­zettel együtt közvetítse és kép­viselje a fiatalok érdekeit az egyetemen. A decemberi rendkívüli böl­csész diákparlament az általá­nosan kötelező tárgyak re­formjának megvitatására jött létre. A kar állami vezetése is sokat foglalkozott ezzel a kér­déskörrel és egyes tárgyak ese­tében a hallgatósághoz ha­sonlóan, szükségesnek látta a tantervi korrekciót. A kar képzési tervében he­ti harminc órában határozták meg a maximális óraszámot, azonban a gyakorlat azt mu­tatja, hogy egyes szakok hall­gatói lényegesen több időt töl­tenek az egyetemen. Az utób­bi időben új tárgyakat is be­vezettek, ezek is lényegesen növelték a kötelező órák szá­mát. Az állami vezetés vélemé­nye szerint a kollégiumi ne­velés című tárgy mai formá­jában átgondolatlannak tűnik, és az oktatástechnika önálló tárgyként való bevezetése sem váltotta be a hozzá fűzött re­ményeket. (Ez utóbbit integ­rálni lehetne a szakmódszer­tanba.) Unger Mátyás nyomatékosan utalt arra, hogy az általáno­san kötelező tárgyak esetleges reformjában szó sincs az ideológiai stúdiumok megnyir­bálásáról; amikor a tantárgyi struktúra új formáját akar­ják kidolgozni, kizárólag az oktatás hatékonyságát szeret­nék javítani. A kar pártvezetősége is azon a véleményen volt — mint azt Kulin Ferenc elmondta a di­ákfórumon —, hogy feltétle­nül javítani kell a világnéze­ti tárgyak oktatásának haté­konyságát, magasabb követel­ményeket kell támasztani a hallgatókkal szemben, az év közbeni folyamatos értékelés­ben, valamint az év végi vizs­gákon is. El kellene azon is gondol­kozni, hogy a kétszakos kép­zésről az egy-, illetve másfél szakos képzésre való áttérés­sel nem lehetne-e alapvetően jobbítani a jelenlegi színvo­nalat. Az általánosan kötele­ző tárgyak számát mindenkép­pen csökkenteni kell, ám az ideológiai és pedagógiai tár­gyak szerepének csökkentése nélkül. A pártvezetőség is javasol­ja az állampolgári ismeretek című tantárgy megszüntetését, valamint az oktatástechnika beolvasztását a módszertani tárgyak sorába. Kulin Ferenc arra is felhív­ta a figyelmet, hogy a hallga­tók túlterheltsége ma olyan politikai veszélyeket is hor­doz, melyekért a kari pártve­zetőség nem vállalhatja a fe­lelősséget. Nemcsak szükséges tehát a reform, hanem gyor­­san megvalósítandó — és megvalósítható. Az állami és pártvezetőség képviselőinek vitaindítója után sok hallgatói és több ok­tatói hozzászólás hangzott el. Knausz Imre arról be­szélt, hogy fel kellene olda­ni az egyes tárgyak elszige­teltségét, közelíteni kellene őket a szaktárgyakhoz, anél­kül, hogy azok elvesztenék fő­szerepüket. Kérdéses az is, vajon mi lesz választható az általánosan kötelező tárgyak közül. Márkus Péter végzett hall­gató arra hívta fel a figyel­met, hogy a tantárgyi refor­mok bevezetésekor ne az egyes tárgyak tradíciója legyen a kiindulási alap, hanem az, hogy a hallgatóknak mire van szükségük a korszerű műveltség megszerzéséhez. A korábbi évek diákparla­­ment­jein már többször felve­tődött ez a probléma, azon­ban megoldás mindmáig nem született, a hallgatók tehát joggal szkeptikusak az effajta tanácskozásokkal kapcsolat­ban: a jó javaslatok is elsik­kadnak egy-két éven belül, még ha előzőleg a hallgatók a reformokat illetően egyet is értettek. Tóth László bölcsészhallga­tó, a honvédelmi nevelés cí­mű tárggyal kapcsolatos eddi­gi vita fejleményeiről számolt be. Elmondta, hogy a jegyze­tek színvonaltalanok, s a hon­védelmi nevelés koncepciója átgondolatlan. A kari KISZ- vezetőség reformjavaslatot juttatott el a Honvédelmi Mi­nisztérium és a KISZ KB is­illetékeseihez, melyet mind­két helyen pozitívan fogadtak. Utalt arra is, hogy nem fel­tétlenül kellene megvárni az állami tantervmódosításokat, hanem kari hatáskörbe von­va, már a jövő évben meg kel­lene újítani a honvédelmi ne­velést. Wattay Miklós arról beszélt, hogy a jelenleg előírt szigorú tantárgyi rendszer lényegét tekintve bizalmatlanság a hall­gatókkal, s a kar kiváló ok­tatóival szemben. Az Idegennyelvű Lektorátus képviselője elmondta, hogy a lektorátus oktatói ugyanannyi­ra szenvednek a rendelettől, mint a hallgatók: kevés a nyugati nyelvek oktatási ide­je, az oktatás hatékonysága alacsony, és a hallgatók rosz­­szul, vagy alig beszélik a ta­nult nyelveket. Több kérdést tettek fel a hallgatók a Művelődési Mi­nisztérium jelenlevő képvise­lőjének Herman Józsefnek, az egyetemi főosztály vezetőjé­nek. .A kérdésekre adott vála­szában Herman elvtárs el­mondta, hogy a diákparla­mentnek" nincs pontosan meg­határozott jogköre, kompeten­ciája, az egyetem sehol a vi­lágon nem független irányító szerveitől, s az a gondolat, hogy a külső kompetenciát belsővé tegyék, jelenleg kivi­hetetlen. A tanterveket az egyetemi tanácsok rögzítik a minisztériumi irányelvek sze­rint, az általánosan kötelező tantárgyak tantervét a minisz­térium határozza meg. Egyet­értenek:­ azzal, hogy jelenleg túlzottan magasak az általá­nosan kötelező (köztük az ideológiai­ tárgyak óraszámai. A megoldás csak a bölcsész tantervek fok­zatos megjaví­tása lehet. A minisztérium több terve­zettel is foglalkozik, megvál­tozik a felvételi rendszer, (a rendelet módosítása időköz­ben megjelent), az állampolgá­ri és jogi ismereteket az ötö­dik félévről a kilencedik fél­évre kívánják áthelyezni, s ugyancsak a kilencedik félév tantervéből valószínűleg eltö­rölhető lesz a kollégiumi ne­velés. Szabó Kálmán oktatási rek­torhelyettes arról tájékoztat­ta a diákparlamentet, hogy javasolni fogják: munkabi­zottság dolgozza ki az ideoló­giai tárgyak reformját, a kol­légiumi nevelést pedig szün­tessék meg. A minisztérium eddig is igényelte és figye­lembe vette az egyetemről jö­vő javaslatokat, remélhetőleg a mostaniakra is figyelni fog. A tanácskozás második fe­lében éles hangú vita alakult ki a diákparlament, s a hall­gatói képviselői rendszer kom­petenciájának kérdése körül. Tóth Éva, a kari KISZ-ve­­zetőség titkára is egyetértett a hallgatókkal abban, hogy a diákparlament jogköre mind­máig tisztázatlan. A HKR je­lenlegi működésével kapcso­latban az kapott nyomatékot a hallgatói felszólalásokban, hogy csak olyan rendszer le­het igazán hatékony, s csak akkor képviselheti igazán de­mokratikusan a diákok érde­keit, ha kompetenciáját tény­legesen meghatározták, s biz­tosítékokat dolgoztak ki, me­lyek szavatolják a javaslatok megva­­sulását. Intézményes garanciákat kellene tehát kapniuk a hall­gatóknak arra, hogy a két-há­­rom éves — parlamentek kö­zötti — ciklusokban a javas­latokat továbbítják és megva­lósulásukat elősegítik a KISZ és az egyetem vezetői. A vitában felmerült az is, hogy az oktatás körüli re­formtervezetekről az eddigi­nél j­oban és előzetesen kel­lene tájékoztatni a kar hall­gatóságát. Jelenleg a felsőoktatási struktúra reformja folyik, ezért azok a határozatterve­zetek és döntések, melyek a kar hallgatóit közvetlenül érin­tik, mindenképpen jó előre is­mertek kell legyenek a szé­lesebb közvélemény előtt. Felvetődött például, hogy az egyetem és a csepeli tanárkép­ző főiskola összekapcsolásáról a hallgatók nem rendelkez­nek kellő információval. Ancsel Éva elnöki zársza­vában megállapította, hogy konszenzus alakult ki komoly és kemény kérdésekben. A diákparlament javaslata alap­ján a tanév végéig ki kell dolgozni tehát a kari képvi­seleti rendszert, konkrét és bevezethető terveket kell ké­szíteni a nyelvoktatás, a honvédelmi nevelés és az ideológiai tárgyak oktatásá­hoz. A brnói történésztalálkozó Az újreneszánsz kereskedő­házak tetőzete más itt a brnói völgyben, mint a kerekzsin­­delyes, égőpiros­ borítású tetők Firenzében, vagy a kevésbé élénken cserepezett, befüstölő­­dött házsipkák Párizsban. Az ablakból elénk táruló kép mégis teljesen ugyanúgy hívja fel a figyelmet a régi korok társadalmi egyenlőtlenségére, a szociális rétegződés szere­pére az emberi történelemben. A véletlen úgy hozta, hogy éppen ezzel a témával foglal­kozott az Oroszország, a Szov­jetunió történetét oktató szo­cialista országok egyetemi szakembereinek újabb, decem­ber eleji nemzetközi találko­zója. Tárgyalásaink közép­pontjában ez alkalommal a különféle osztályok és rétegek egymáshoz való viszonya állt, az­ írott történelem sok évszá­­z­dos folyamatában szemlélve. A. D. Gorszkij, a moszkvai egyetem professzora ahhoz adott szempontokat, miként kell az egyetemen tanítani az egységes jobbágyosztály kiala­kulását. Mély bepillantást tett lehetővé előadásával a sokré­tű, soknevű orosz paraszti ka­tegóriák tarka kaleidoszkóp­jába, ami önmagában is tanú­sította, hogy az orosz gazda­ság- és társadalomtörténet ugyanúgy az európai fejlődés szerves része, mint a nyugat­európai. Felélénkítette a hall­gatóságot, hogy Gorszkij nagy­sághű modellekkel szemléltet­te az orosz eke fejlődését. Az illusztrációs tárgyakat észre­vétlenül vitte a szónoki emel­vényre és meglepetésszerűen mutatta fel. A példás szem­léltetésnek ahhoz a gyakorla­tához tartozott ez az eljárás, amelyet gyakran emlegetnek, akik a Szovjetunióban tanul­tak. A brnói egyetem rektorhe­lyettese és az ottani tanszék vezetője, Hejl professzor az egységes orosz állam kialaku­lásának keretébe illesztette a társadalmi analízist, részlete­sen kitért a középkori orosz egyház szociálpolitikai hely­zetére. Stavrovsky professzor, a pozsonyi egyetemről a rög­­hözkötés más kelet-európai formáival vetette össze az orosz fejlődést. A jogemlékek és a paraszti mozgalmak pár­huzamait mérlegelte, megem­lítve többek között a XIV. századi szepességi zendülést. Oroszország további, feuda­lizmuskori előrehaladása so­­során a cár és bojárok, illető­leg a bojárokhoz hasonlóan szintén rendi irányba szerve­ződő nemesség egymáshoz való viszonya vált különösen jelentőssé. E kérdéshalmaz egyik szakasza Rettegett Iván sokat vitatott korszakához fű­ződik. E periódus módszertani megoldásaival a jelen sorok írójának előadása foglalkozott a budapesti egyetem tapaszta­lataiból merítve. Főleg Iván bojár-áttelepítő nevezetes op­­ricsnyina politikáját tárgyalta, illetőleg az opricsnyina ké­sőbbi felszámolásának okait. Azt igyekezett bemutatni, hogy az opricsnyina nem any­­nyira magánfejedelmi intéz­mény, mint inkább határozot­tan — összállami jellegű csúcsszervezet volt a különös, átmeneti veszély idején, ame­lyet a cár a régi porosz feje­delmi tapasztalatok alapján hozott létre. Az előadást kö­vető élénk eszmecserében fel­szólalt Gorszkij professzor. Az Iván cár eljárásában mutatko­zó célszerűségre hívta fel a figyelmet. Hejl, gondos brnói vendéglátónk hozzászólásában a prágai jezsuiták egykori orosz- és Iván-ellenes propa­gandája felett tört pálcát és hangsúlyozta, hogy az orosz­­országi eseményeket csak a század eseménytörténetének mérlegelésével lehet a helyük­re tenni. Zavadova, a prágai tanszékvezető és mások szin­tén az alapjában véve pozitív Iván-kép kialakításának útját keresték hozzászólásaikban. Egyetemünkről ehhez az esz­mecseréhez kapcsolódott­­Szvák Gyula dolgozata, vala­mint Kun Miklós historiográ­fiai hozzászólása. A szegedi egyetemről Varga Ilona e fo­lyamatok XVII. századi ágát jellemezte, főleg az adózási viszonyokra tekintve. L. V. Milev, a moszkvai egyetem professzora, a feuda­lizmuskori bérmunka szerepét vizsgálva több évszázadra ki­terjedő, mindenkit érdeklő problémát vázolt fel hozzáér­tésről tanúskodó előadásában. Ny. I. Zimbajev, a moszkvai egyetem újabb oktatói nemze­dékének képviselője a XIX. századi alkotmányos mozgal­mak történetéről szólt. Elő­adásában a forradalmi és pol­gári demokraták pozitív voná­sai mellett a felmerülő nega­tívumokat is feltárta. A jelen század társadalom­­történetébe ezúttal többek kö­zött a debreceni Menyhárt Lajos, a bolgár Najdenov, va­lamint a hallei Anderle pro­fesszor és német társainak előadásai vezettek be. A plenáris ülésen nagyobb érdeklődés kísérte J. Sz. Ku­­kuskinnak, a moszkvai egye­tem dékánjának biztos ítéletű referátumát a régi társadalmi rendet megsemmisítő szovjet társadalomépítés első nagy korszakának történetéről. Ugyanekkor hallgattuk meg a lengyel Serczyknek, a krakkói egyetem tanárának és az ot­tani Egyetemi Könyvtár igaz­gatói­nak historiográfiai be­számolóját a szovjet és len­gyel történeti újdonságokról. Dolmányos István Varga E. Katalin ET ADMIRATUR Csodálom a romokra épített erkélyeket, ahonnan bámészkodni lehet kihűlt nyarakra, és húsz éveket visszaöregedni. Csodálom a térséget az erkélyek alatt, ahol kócos zsiráfkislányok játszanak nyolc emeletnyi csigolyás magányban, csodálom az ujjlenyomatokat a sárban, az ordas, álombéli orgiákat sugárkoszorúval egy homlokon, s nem csodálom, hogy mégis elbukom, ha rámtalálnak.

Next