Egyetemi Lapok - Az Eötvös Loránd Tudományegyetem lapja, 1981 (23. évfolyam, 1-18. szám)
1981-06-22 / 10. szám
ARANYÉRMES NOVELLISTA Trenka Csaba Gábor, az 1977-es sárvári Diákköltők, a Diákírók Országos találkozóján aranyérmet nyert novellájával. Az ígéretes kezdés után ennek ellenére csak az Egyetemi Lapok, és a Hidak közölte írását. Vajon mi lehet ennek az oka? Erről kérdeztük meg most, amikor a Hidak II. antológiához kértünk tőle anyagot. — Akik Sárváron nem kaptak érmet, irigykedve gondolhattak a díjazottak lehetőségeire, arra, hogy Irodalmi életünk vezetői örömmel látják és segítik majd az itt felbukkanó tehetségeket... — Nem egészen így történt. Meghívtak minket egy újságírótáborba, ami érdekes volt és hasznos is, ha valakit kizárólag az újságírás érdekel. Ez után a rádióba kaptunk meghívást hatan, itt a rádiózás különböző műfajaival ismerkedhettünk meg. Novellákat dramatizáltunk, a „Zsebpénz” című műsorban három negyedórás hangjátékomat sugározták. — Tudsz arról, hogy irodalmi lapok megkerestek volna valakit a nyertesek közül? — Úgy tudom, senkit. Az a szomorú, hogy ez az arány annyira sem volt elegendő, hogy a szerkesztők, akikhez írásaink eljutottak, érdemben elmondják bírálatukat róluk, hogy különböző, vagy egyöntetű véleményeken csiszolódhasson stílusunk. Az elutasítás többnyire „egyéb okok” miatt történt. — Milyen gondolatokat tartasz lényegesnek novelláidban? — Írásaimban az állóképek dominálnak, melyek elsősorban belső cselekményt tartalmaznak. Hangulati, érzelmi hatásuk a jellemző, az intellektuális jelleg másodrendű, az előbbit segíti. Stílusánál fogva szerkezete bonyolult, de felrajzolható. Megpróbálok totalitásra törekedni. Fontos gondolatnak tartom azt, amit az „És akkor újra október lett...” novellámban megfogalmazok: „Azt hiszem, mi az utolsó napokban születtünk... Abszolút és egyetlen elviselhető környezetünk a fullasztó és talán utolsó perceit élő túlszerveződött lakógép... a késő XX. század.” — Miközben írásaidat olvastam, lemezeket tettél fel. Lényegesnek tartod az egymással harmonizáló zene és szöveg együttes hatását? — Bennem többnyire együtt él a zene és a novella. Az írás születését egy-egy zenei élmény döntően befolyásolhatja, írásaimban sok helyütt utalok is rá. Egyelőre más lehetőséget nem látok a kettő együttes átadására. — Hogyan gondolod a további lépéseket? — Szerepelni fogok a jogi kari Műhely Hidak II. antológiájában. A sárvári találkozó óta írt novelláimból összeállítottam egy kötetet, a többi már nem rajtam áll. Papp Katalin ! Mi is az a szendvicsdia? Villáminterjú Boros Miklóssal, a jogi kori klub műhelyének fotósával — Mi volt a munkád a Filmlaborban? Mit tanultál ott? — Hívókat állítottam össze. Rengeteg olyan receptet, vegyi összeállítást megismertem, amit amatőr fotós labormunkámban használni tudok. Emellett megtanultam a filmgyártás menetét is, ami újfajta látásmódot adott, amellett segített a montázstechnikám tökéletesítésében. — Képeid jó részénél montázstechnikával dolgozol. Hogyan készülnek ezek a képek? — Két módszert alkalmazok, de ennél jóval több ismert módszer létezik. Az úgynevezett szendvicsdiák úgy készülnek, hogy kettő, illetve több diát egymásra másolok. Tehát a már kész diákat egymásra helyezem, átvilágítom, és így készül az új kép, így két kész, beállított képből egy harmadik keletkezik. A másik módszer az, hogy az eredeti, még gépben levő negatívra exponálok rá két, illetve több képet. Gyakorlatilag ugyanarra a kockára egymás után több felvételt készítek. Ez sokkal nehezebb technika, mert egyrészt nincs javítási lehetőség, másrészt 100%-osan tudatosnak kell lennie az embernek, és a képlehetőségeknek jelenvalóknak. Nem lehet egy régi, már kész képet hozzátenni. Nagyon precíznek kell lenni, és csak beállított képeket lehet fotózni. — Miért csak beállítottakat? Nem hiszel a spontán kialakuló kép lehetőségében? — A filmkészítés technikájából indulok ki. Nem az utcán járkálva kell összefotózni az anyagot, hanem jó körülmények között, jó modellel rekonstruálni mindazt, ami történt, illetve létrehozni mindazt, ami történhetett volna, bár elő nem fordult soha, de hívebben kifejezi a mondandót. Fontos minden apró momentum, semmit sem lehet a véletlenre bízni. Tulajdonképpen ezt tanultam a tévénél is. Ott sem volt a kamerával éles adásban tévedési lehetőség. Ha több millió ember látja azt, hogy rosszul dolgozom, hogy a véletlen elront egy képsort, az roppant kínos. — Milyen lehetőségeid vannak most, a katonaság mellett a szintenmaradásra, az alkotásra? — Kizárólag az amatőr munka, a kiállítások és az élménygyűjtés. — Hogyan fogalmaznád meg elképzelésedet, mik a terveid? — Én a képeimmel elsődlegesen érzelmi úton szeretnék hatni, de a tudatra. Talán éppen ezért nem szeretem a reálfotókat. Előbb esztétikai úton az érzelmekre szeretnék hatni, majd ezen a szűrőn keresztül a tudatra. Az operatőr szakra akarok jelentkezni leszerelés után, és minél többet fényképezni. Szeretnék tisztán látni, szeretnék tisztában lenni saját értékeimmel, mert ha nem érzem magam tehetségesnek, akkor inkább abbahagyom. Ezért rengeteget kell dolgoznom, és természetesen kiállítanom is. Tótszegi Tibor (Kriski Zoltán fotós) KÖNYVHÉT 1981. május 29-én Budapesten, 1931. május 30-án Győrött ünnepélyes keretek között megnyitották az 52. könyvhetet. A könyvhetet, amelynek szellemi atyja, megteremtője Supka Géza újságíró, művészettörténész, régész, politikus volt. Az ő kezdeményezésére 1927-ben rendeztek először könyvnapot Magyarországon, amelynek a célja a magyar írók, költők támogatása, a könyvnek az olvasókhoz való közelebb vitele volt. Ettől kezdve évente megrendezték a könyvnapot, amely 1952- től a könyvhét elnevezést kapta, és rendezvényei ki is töltik a hetet. Az első könyvnap óta eltelt több mint fél évszázad alatt sok minden megváltozott, sok minden nem. A könyvsátrak most is, ugyanúgy, mint régen, sok helyütt megtalálhatók. Az írók, költők most is dedikálnak, régebben is azt tették könyvnapon. Az elárusítók fáradságot nem ismerve dolgoztak és dolgoznak. Valami azonban más. Több a könyv, nagyobb a példányszám, több a vásárló, több a vásárlói boszankodás. Ez az utóbbi az, ami különösen figyelmet érdemel. Az utóbbi évek könyvheti tapasztalatai azt mutatják, hogy az előzetesen ,,sikerkönyvnek” kikiáltott és valóban azzá is váló könyvek — az idén pl. Bárczy János: Zuhanóugrás, Hernádi Gyula: Kiáltás és kiáltás, Esterházy Péter: Függő, vagy a Gondolkodó Magyarok sorozat szinte valamennyi kötete — pillanatok alatt elfogynak. Aki későn eszmél — az árusítás megkezdése után 3-4 órával —, vehet mást, de „sikerkönyvet” nemigen. Nem kívánok különösebb kutatásokat folytatni a kiadói politika és a nyomdai teljesítmények ügyében, hiszen azt különösebb utánajárás nélkül is megállapíthatjuk — egyik sem a legjobb. A kiadók előzetes felmérése, olvasói igényvizsgálatai — ha van ilyen egyáltalán — úgy látszik, nem tükrözi a valós igényeket. A nyomdák nem a könyvnyomtatást tekintik elsődleges feladatuknak — gyufacímkék, űrlapok, söröscímkék és névjegykártyák több pénzt kapnak. (Igaz, erre már a Kner Nyomda is rájött valamikor, és az ilyen munkákból származó bevételek tették lehetővé a számára, hogy igényes, szép kiállítású könyveket adhasson ki.) Hogy a könyvek nyomtatása elsődleges legyen? Úgy vélem erre a közeljövőben aligha kerül sor. A kiadókat a Művelődési Minisztérium, a nyomdákat az Ipari Minisztérium felügyeli. Mindkettő mást akar. A nyomda pénzt akar keresni — ez a feladata. A kiadó könyveket akar megjelentetni ez a feladata. Hogy ez a két dolog nem esik egybe, mit lehet tenni? Várni! Hogy valamikor két-három hónap alatt jelent meg egy könyv és ha elfogyott, pár hét alatt utánnyomták — mindez természetes volt. Ma azonban ez már csak álom; kiadói, szerzői, olvasói. Egy beszélgetés alkalmával megkérdezték Cserépfalvi Imrét, a két világháború közti ismert baloldali kiadót, József Attila barátját, számos sikeres könyv kiadóját: miért lehetett az, hogy a Cserépfalvi kiadó, ha kellett 4-5 hónap alatt, sőt hamarabb is meg tudott jelentetni egy munkát? Cserépfalvi Imre elmondta, hogy lelkesen dolgozó, nagyszerű szerkesztőkkel dolgozott együtt. A kiadó nyomdája pedig könyvet nyomtatott ! ! Az a közel kétezer kisnyomda, amely pl. Budapesten működött, kielégítette a névjegykártya, báli meghívó és űrlap szükségletet. A kiadó, amelyik szinte kivétel nélkül saját nyomdával rendelkeztek, azt nyomtattak amit akartak, amit a kiadó — tehát önmaguk — meghatároztak. A könyvhét ürügyén kissé elkalandoztam a témától és úgy vélem, ez a „kalandozás”, valamint a könyvkiadás és a könyvnyomtatás között egyelőre feloldhatatlannak tűnő ellentét felvázolása nem vigasztalja azokat, akiknek nem jutott a keresett, megvásárolni óhajtott könyvből. Ami a könyvhetet illeti, összességében jól sikerült. Volt ünnepélyes megnyitó, díjátadás, érdeklődés, kiállítás, nagy forgalom — csak bizonyos könyvekből volt kevés. És ez nem kevés! Szakály Sándor EZ AZ - EZ AZ! Aki járt mostanában a Károlyi Mihály utca környékén, bizonyára felfedezte, hogy a jó öreg Eötvös Klub a nyárra hivatalosan is diákcentrum lett — és nemcsak az egyetemistáké. Ez az — bólintunk elismerően, végre valahára eszébe jutott valakinek, hogy a tanítási szünetben is lehet és kell is segíteni a diákoknak a munkavállalásban, programkészítésben és ezer egyéb apróságban, amivel gyakran és fölöslegesen olyan sok idő megy el, mert például, ha az ember sátrat akar bérelni, kiderül, hogy épp abban a kölcsönzőben nincs már, ahova elment, de nem is kell folytatnom, gondolom, a példálózást. Bent a diákcentrumban kiderül, hogy az ötlet a KISZ Budapesti Bizottságáé. A Fővárosi Tanáccsal és a Szakszervezetek Budapesti Tanácsával együttműködve hozták létre az információszolgáltató központot. A szolgáltatások körében van diákmunkaerő-közvetítés. A diákcentrum vezetője, Karácsony Mihály elmondta, hogy olyan munkalehetőségeket igyekeznek biztosítani — például korrepetálást, újságárusítást, statisztálást —, amik népszerűek a diákok körében. Másik nyilvánvaló előnye a munkaközvetítésnek, hogy nincs a szokásos többnapos utánajárás, küldözgetés, pillanatok alatt kiderül, hol van még és milyen igényeknek megfelelő munkalehetőség. Van jogsegélyszolgálat, mely a nyári szünetben az érdekvédelmi, jogsegélyi problémákhoz ad tanácsot. Az Express ügyintézőjétől megtudható, milyen túrázási, utazási és szálláslehetőségek vannak, milyen programokra lehet még jelentkezni. Árusítanak diákigazolványokat, felvilágosítást adnak mindenféle utazási ügyben. Ugyanitt, a klub földszinti helyiségében egy füst alatt el lehet intézni a kölcsönzést is. A sátrakat és egyéb kisebb sporteszközöket itt helyben át lehet venni. Aki meg történetesen biciklit, kajakot vagy hasonló terjedelmesebb eszközt akar bérelni, aminek tárolására természetesen nincs a klubban hely, az is megtudhatja, hogy melyik kölcsönzőben van bent a kérdéses eszközből. Nyáron annyi a koncert, előadás, kiállítás, hogy meglehetősen nehéz áttekinteni, hol, mikor, mit érdemes megnézni, meghallgatni és kideríteni, mire van még jegy. A klubban most egy „mini kulturális adatbank” működik, naprakész információkkal rendelkeznek. Lehet jelentkezni különféle szaktanfolyamokra is, ha valaki tanulással is szeretné nyári programját gazdagítani. Bár nyáron elsősorban nem tanulni szoktunk, érdemes például a gimnazistáknak a nyelvtanfolyamokra jelentkezni, mert igen jelentős anyagi hozzájárulást biztosítanak a szervezők , így a lehetőség mondhatni ingyen van. A sportról sem feledkeztek meg: indul többek között asztalitenisz-, röplabda-, kajak-kenu tanfolyam, szerveznek túrákat, versenylátogatást, játékokat. A diákcentrum programfüzetében, mely az Eötvös Klubban beszerezhető, június 8-tól augusztus 28-ig naponta felsorolják, hogy mi lesz a program a centrum Pódium színpadán és a diákcentrum Bimbó utcai klubjában Még csak néhány napja működik ez az információs központ és nyilván idő kell, míg híre kél és eljut az osztálytársakhoz, csoporttársakhoz is, valahogy így, mondd, te tudtad, hogy volt a nyáron diákcentrum? Jövőre már bizonyán — bár ez csak talmi jóslás — már sokkal többen élnek ezzel a lehetőséggel, mert az, időmegtakarításra és arra, hogy a rövid nyárban megfogjuk az időt — tartalommal. N. E.