Egyetemi Lapok - Az Eötvös Loránd Tudományegyetem lapja, 1981 (23. évfolyam, 1-18. szám)

1981-06-22 / 10. szám

ARANYÉRMES NOVELLISTA Trenka Csaba Gábor, az 1977-es sárvári Diákköltők, a Diákírók Országos találkozó­ján aranyérmet nyert novellá­jával. Az ígéretes kezdés után ennek ellenére csak az Egye­temi Lapok, és a Hidak közöl­te írását. Vajon mi lehet en­nek az oka? Erről kérdeztük meg most, amikor a Hidak II. antológiához kértünk tőle anyagot. — Akik Sárváron nem kap­tak érmet, irigykedve gondol­hattak a díjazottak lehetősé­geire, arra, hogy Irodalmi éle­tünk vezetői örömmel látják és segítik majd az itt felbuk­kanó tehetségeket... — Nem egészen így történt. Meghívtak minket egy újság­írótáborba, ami érdekes volt és hasznos is, ha valakit ki­zárólag az újságírás érdekel. Ez után a rádióba kaptunk meghívást hatan, itt a rádió­zás különböző műfajaival is­merkedhettünk meg. Novellá­kat dramatizáltunk, a „Zseb­pénz” című műsorban három negyedórás hang­játékomat su­gározták. — Tudsz arról, hogy irodal­mi lapok megkerestek volna valakit a nyertesek közül? — Úgy tudom, senkit. Az a szomorú, hogy ez az arány annyira sem volt elegendő, hogy a szerkesztők, akikhez írásaink eljutottak, érdemben elmondják bírálatukat róluk, hogy különböző, vagy egyön­tetű véleményeken csiszolód­hasson stílusunk. Az elutasí­tás többnyire „egyéb okok” miatt történt. — Milyen gondolatokat tar­tasz lényegesnek novelláid­ban? — Írásaimban az állóképek dominálnak, melyek elsősor­ban belső cselekményt tartal­maznak. Hangulati, érzelmi hatásuk a jellemző, az intel­lektuális jelleg másodrendű, az előbbit segíti. Stílusánál fogva szerkezete bonyolult, de felrajzolható. Megpróbálok totalitásra törekedni. Fontos gondolatnak tartom azt, amit az „És akkor újra október lett...” novellámban megfo­galmazok: „Azt hiszem, mi az utolsó napokban születtünk... Abszolút és egyetlen elviselhe­tő környezetünk a fullasztó és talán utolsó perceit élő túl­­szerveződött lakógép... a ké­ső XX. század.” — Miközben írásaidat ol­vastam, lemezeket tettél fel. Lényegesnek tartod az egy­mással harmonizáló zene és szöveg együttes hatását? — Bennem többnyire együtt él a zene és a novella. Az írás születését egy-egy zenei él­mény döntően befolyásolhatja, írásaimban sok helyütt utalok is rá. Egyelőre más lehetősé­get nem látok a kettő együt­tes átadására. — Hogyan gondolod a to­vábbi lépéseket? — Szerepelni fogok a jogi kari Műhely Hidak II. anto­lógiájában. A sárvári találko­zó óta írt novelláimból össze­állítottam egy kötetet, a töb­bi már nem rajtam áll. Papp Katalin ! Mi is az a szendvicsdia? Villáminterjú Boros Miklóssal, a jogi kori klub műhelyének fotósával — Mi volt a munkád a Film­laborban? Mit tanultál ott? — Hívókat állítottam össze. Rengeteg olyan receptet, vegyi összeállítást megismertem, amit amatőr fotós labormunkámban használni tudok. Emellett megtanultam a filmgyártás menetét is, ami újfajta látás­módot adott, amellett segített a montázstechnikám tökélete­sítésében. — Képeid jó részénél mon­tázstechnikával dolgozol. Ho­gyan készülnek ezek a képek? — Két módszert alkalma­zok, de ennél jóval több is­mert módszer létezik. Az úgy­nevezett szendvicsdiák úgy készülnek, hogy kettő, illetve több diát egymásra másolok. Tehát a már kész diákat egy­másra helyezem, átvilágítom, és így készül az új kép, így két kész, beállított képből egy harmadik keletkezik. A másik módszer az, hogy az eredeti, még gépben levő negatívra ex­ponálok rá két, illetve több képet. Gyakorlatilag ugyanarra a kockára egymás után több felvételt készítek. Ez sokkal nehezebb technika, mert egy­részt nincs javítási lehetőség, másrészt 100%-osan tudatos­nak kell lennie az embernek, és a képlehetőségekne­k jelen­valóknak. Nem lehet egy régi, már kész képet hozzátenni. Nagyon precíznek kell lenni, és csak beállított képeket le­het fotózni. — Miért csak beállítottakat? Nem hiszel a spontán kiala­kuló kép lehetőségében? — A filmkészítés techniká­jából indulok ki. Nem az ut­cán járkálva kell összefotózni az anyagot, hanem jó körül­mények között, jó modellel re­konstruálni mindazt, ami tör­tént, illetve létrehozni mind­azt, ami történhetett volna, bár elő nem fordult soha, de hívebben kifejezi a mondan­dót. Fontos minden apró momen­tum, semmit sem lehet a vé­letlenre bízni. Tulajdonképpen ezt tanultam a tévénél is. Ott sem volt a kamerával éles adásban tévedési lehetőség. Ha több millió ember látja azt, hogy rosszul dolgozom, hogy a véletlen elront egy képsort, az roppant kínos. — Milyen lehetőségeid van­nak most, a katonaság mellett a szintenmaradásra, az alko­tásra? — Kizárólag az amatőr munka, a kiállítások és az él­ménygyűjtés. — Hogyan fogalmaznád meg elképzelésedet, mik a terveid? — Én a képeimmel elsődle­gesen érzelmi úton szeretnék hatni, de a tudatra. Talán ép­pen ezért nem szeretem a reálfotókat. Előbb esztétikai úton az érzelmekre szeretnék hatni, majd ezen a szűrőn ke­resztül a tudatra. Az opera­tőr szakra akarok jelentkezni leszerelés után, és minél töb­bet fényképezni. Szeretnék tisztán látni, szeretnék tisztá­ban lenni saját értékeimmel, mert ha nem érzem magam tehetségesnek, akkor inkább abbahagyom. Ezért rengeteget kell dolgoznom, és természete­sen kiállítanom is. Tótszegi Tibor (Kriski Zoltán fotós) KÖNYVHÉT 1981. május 29-én Budapesten, 1931­. május 30-án Győrött ünne­pélyes keretek között megnyitot­­ták az 52. könyvhetet. A könyv­hetet, amelynek szellemi atyja, megteremtője Supka Géza újság­író, művészettörténész, régész, po­litikus volt. Az ő kezdeményezé­sére 1927-ben rendeztek először könyvnapot Magyarországon, amelynek a célja a magyar írók, költők támogatása, a könyvnek az olvasókhoz való közelebb vitele volt. Ettől kezdve évente megren­dezték a könyvnapot, amely 1952- től a könyvhét elnevezést kapta, és rendezvényei ki is töltik a he­tet. Az első könyvnap óta eltelt több mint fél évszázad alatt sok min­den megváltozott, sok minden nem. A könyvsátrak most is, ugyanúgy, mint régen, sok helyütt megtalálhatók. Az írók, költők most is dedikálnak, régebben is azt tették könyvnapon. Az eláru­sítók fáradságot nem ismerve dol­goztak és dolgoznak. Valami azon­ban más. Több a könyv, nagyobb a példányszám, több a vásárló, több a vásárlói boszankodás. Ez az utóbbi az, ami különösen fi­gyelmet érdemel. Az utóbbi évek könyvheti ta­pasztalatai azt mutatják, hogy az előzetesen ,,sikerkönyvnek” ki­kiáltott és valóban azzá is váló könyvek — az idén pl. Bárczy Já­nos: Zuhanóugrás, Hernádi Gyu­la: Kiáltás és kiáltás, Esterházy Péter: Függő, vagy a Gondolkodó Magyarok sorozat szinte vala­mennyi kötete — pillanatok alatt elfogynak. Aki későn eszmél — az árusítás megkezdése után 3-4 órával —, vehet mást, de „siker­könyvet” nemigen. Nem kívánok különösebb kuta­tásokat folytatni a kiadói politika és a nyomdai teljesítmények ügyé­ben, hiszen azt különösebb utána­járás nélkül is megállapíthatjuk — egyik sem a legjobb. A kiadók előzetes felmérése, ol­vasói igényvizsgálatai — ha van ilyen egyáltalán — úgy látszik, nem tükrözi a valós igényeket. A nyomdák nem a könyvnyomtatást tekintik elsődleges feladatuknak — gyufacímkék, űrlapok, söröscím­kék és névjegykártyák több pénzt kapnak. (Igaz, erre már a Kner Nyomda is rájött valamikor, és az ilyen munkákból származó bevéte­lek tették lehetővé a számára, hogy igényes, szép kiállítású könyveket adhasson ki.) Hogy a könyvek nyomtatása el­sődleges legyen? Úgy vélem erre a közeljövőben aligha kerül sor. A kiadókat a Művelődési Minisz­térium, a nyomdákat az Ipari Mi­­nisztérium­ felügyeli. Mindkettő mást akar. A nyomda pénzt akar keresni — ez a feladata. A kiadó könyveket akar megjelentetni ez a feladata. Hogy ez a két dolog nem esik egybe, mit lehet tenni? Várni! Hogy valamikor két-három hónap alatt jelent meg egy könyv és ha elfogyott, pár hét alatt utánnyomták — mindez természe­tes volt. Ma azonban ez már csak álom; kiadói, szerzői, olvasói. Egy beszélgetés alkalmával meg­kérdezték Cserépfalvi Imrét, a két világháború közti ismert baloldali kiadót, József Attila barátját, szá­mos sikeres könyv kiadóját: miért lehetett az, hogy a Cserépfalvi ki­adó, ha kellett 4-5 hónap alatt, sőt hamarabb is meg tudott jelentet­ni egy munkát? Cserépfalvi Imre elmondta, hogy lelkesen dolgozó, nagyszerű szerkesztőkkel dolgozott együtt. A kiadó nyomdája pedig könyvet nyomtatott ! ! Az a közel kétezer kisnyomda, amely pl. Bu­dapesten működött, kielégítette a névjegykártya, báli meghívó és űr­lap szükségletet. A kiadó, ame­lyik szinte kivétel nélkül saját nyomdával rendelkeztek, azt nyom­tattak amit akartak, amit a kiadó — tehát önmaguk — meghatároz­tak. A könyvhét ürügyén kissé elka­landoztam a témától és úgy vé­lem, ez a „kalandozás”, valamint a könyvkiadás és a könyvnyom­tatás között egyelőre feloldhatatlan­nak tűnő ellentét felvázolása nem vigasztalja azokat, akiknek nem jutott a keresett, megvásárolni óhajtott könyvből. Ami a könyvhetet illeti, összessé­gében jól sikerült. Volt ünnepé­lyes megnyitó, díjátadás, érdeklő­dés, kiállítás, nagy forgalom — csak bizonyos könyvekből volt ke­vés. És ez nem kevés! Szakály Sándor EZ AZ - EZ AZ! Aki járt mostanában a Károlyi Mihály utca környékén, bizonyára felfedezte, hogy a jó öreg Eötvös Klub a nyárra hi­vatalosan is diákcentrum lett — és nemcsak az egyetemis­táké. Ez az — bólintunk elismerően, végre valahára eszébe ju­tott valakinek, hogy a tanítási szünetben is lehet és kell is segíteni a diákoknak a munkavállalásban, programkészítésben és ezer egyéb apróságban, amivel gyakran és fölöslegesen olyan sok idő megy el, mert például, ha az ember sátrat akar bérelni, kiderül, hogy épp abban a kölcsönzőben nincs már, ahova elment, de nem is kell folytatnom, gondolom, a példá­­lózást. Bent a diákcentrumban kiderül, hogy az ötlet a KISZ Budapesti Bizottságáé. A Fővárosi Tanáccsal és a Szakszer­vezetek Budapesti Tanácsával együttműködve hozták létre az információszolgáltató központot. A szolgáltatások körében van diákmunkaerő-közvetítés. A diákcentrum vezetője, Karácsony Mihály elmondta, hogy olyan munkalehetőségeket igyekeznek biztosítani — például korrepetálást, újságárusítást, statisztálást —, amik népszerűek a diákok körében. Másik nyilvánvaló előnye a munkaközve­títésnek, hogy nincs a szokásos többnapos utánajárás, küldöz­getés, pillanatok alatt kiderül, hol van még és milyen igé­nyeknek megfelelő munkalehetőség. Van jogsegélyszolgálat, mely a nyári szünetben az érdekvédelmi, jogsegélyi problé­mákhoz ad tanácsot. Az Express ügyintézőjétől megtudható, milyen túrázási, utazási és szálláslehetőségek vannak, milyen programokra le­het még jelentkezni. Árusítanak diákigazolványokat, felvilágosítást adnak min­denféle utazási ügyben. Ugyanitt, a klub földszinti helyiségé­ben egy füst alatt el lehet intézni a kölcsönzést is. A sátra­kat és egyéb kisebb sporteszközöket itt helyben át lehet venni. Aki meg történetesen biciklit, kajakot vagy hasonló terjedel­mesebb eszközt akar bérelni, aminek tárolására természete­sen nincs a klubban hely, az is megtudhatja, hogy melyik kölcsönzőben van bent a kérdéses eszközből. Nyáron annyi a koncert, előadás, kiállítás, hogy meglehe­tősen nehéz áttekinteni, hol, mikor, mit érdemes megnézni, meghallgatni és kideríteni, mire van még jegy. A klubban most egy „mini kulturális adatbank” működik, naprakész információkkal rendelkeznek. Lehet jelentkezni különféle szaktanfolyamokra is, ha va­laki tanulással is szeretné nyári programját gazdagítani. Bár nyáron elsősorban nem tanulni szoktunk, érdemes például a gimnazistáknak a nyelvtanfolyamokra jelentkezni, mert igen jelentős­ anyagi hozzájárulást biztosítanak a szervezők , így a lehetőség mondhatni ingyen van. A sportról sem feledkeztek meg: indul többek között asz­talitenisz-, röplabda-, kajak-kenu tanfolyam, szerveznek túrá­kat, versenylátogatást, játékokat. A diákcentrum programfüzetében, mely az Eötvös Klub­ban beszerezhető, június 8-tól augusztus 28-ig naponta fel­­sorolják, hogy mi lesz a program a centrum Pódium színpa­dán és a diákcentrum Bimbó utcai klubjában Még csak néhány napja működik ez az információs köz­pont és nyilván idő kell, míg híre kél és eljut az osztálytár­sakhoz, csoporttársakhoz is, valahogy így, mondd, te tudtad, hogy volt a nyáron diákcentrum? Jövőre már bizonyán­ — bár ez csak talmi jóslás — már sokkal többen élnek ezzel a lehe­tőséggel, mert az, időmegtakarításra és arra, hogy a rövid nyárban megfogjuk az időt — tartalommal. N. E.

Next