Egyetemi Lapok - Az Eötvös Loránd Tudományegyetem lapja, 1986 (28. évfolyam, 1-19. szám)

1986-01-27 / 1. szám

Dr. Kriván Pá! docens, a TTK Földtani Tanszék mun­katársa 1927. október 23-án született Hódmezővásárhe­lyen. Geológusi tanulmányait 1951-ben fejezte be az ELTE Természettudományi Karán, majd 1956. július 1-én a Földtani Tanszéken adjunktusi státusba került. Mint oktató, korábban is dolgozott a Bölcsésztudományi Karon, ahol „Glaciológia” címmel negyedkor-földtant adott elő régészhallgatók számára. Az egyetemi doktori fokozatot „summa cum laude” minősítéssel 1958-ban sze- reete meg az ELTE Természettudományi Karán. Kandi­dátusi disszertációját 1961-ben védte meg. Szűkebb kuta­tási területe a kvarter-geológia volt, ahol is mara­dandó fölfedezéseket tett a lösz és az édesvízi mészkő témaköréből. 30 éven át oktatta a TTK-sokat az „Elemző földtan”-ra. Hallgatói nosztalgiával emlékeznek azokra a Budai hegyekben tett kirándulásokra, amelyeket a tantermi órákkal szemben előnyben részesített. Itt, a te­repen tanulták tőle a legtöbbet. A szeretett Budai-hegy­ségben, ahol most végső nyugovóra tért. EMLÉKTÁBLA VENDÉGEK Az ELTE-szakszervezet SPANYOLORSZÁGBÓL új tisztségviselői 1985. decemberében kétfős spanyol delegáció járt az ÁJTK római jogi tanszékén. Itt tartózkodásuk ideje alatt két nagy érdeklődéssel várt előadást tartottak a jogász hallgatóknak „A római szer­ződés perjogi megközelítés­ben” és „Perenkívüli eljárás a római jogban” címmel. Ven­dégeink beszélgetés közben szívesen adtak tájékoztatást kérdéseinkre, ezt elevenítjük fel olvasóinknak. — Milyen az érdeklődés ma Spanyolországban a jogi pá­lya iránt? Pablö Fuenteseca: A jogász hivatást kiemelkedő érdeklő­dés övezi nálunk. Az orvosi pályával vetekedve az érdek­lődés központjában vagyunk. Antonio Fernandez de Bu­ján: Jellegzetes sajátosság, hogy a nyelvi közösség alap­ján, Dél-Amerika figyelembe­vételével nem csupán egy or­szág a vonzáskörzetünk, ha­nem tulajdonképpen egy föld­rész is.. Jelenleg is nagyszá­mú külföldi diák tanul ná­lunk Dél-Amerika országai­ból. — Az ó'nöfc szerepe ezek sze­rint meghatározó Dél-Amerika jogfejlődését illetően? P. Fuenteseca: Kétségtelen, Jelentős a befolyásunk, ^isz pl. a római jogi irodalom szin­te teljes anyaga a mi átfordítá­sunkból kerül Dél-Amerikába. Mi közelebb vagyunk a forrá­sokhoz is, s ez a tudomány­ág tradicionálisan európai gyökerű. Így érthető, hogy tankönyveink jelentős része is átkerült a kontinensre, és fel­használják az ottani oktatás­ban. Acs Károly és küldöttei MUNKAHELYI BIZOTTSÁG Elnök: Szakács Kálmán BTK. Titkár: Kovács László TTK. Tagok: Hagelmayer Istvánná ÁJTK. Lenkovics Barna ÄJTK, Hajdú Mihály BTK. Porkolábnc Balogh Katalin BTK, Urban Aladár BTK, Pnngráez Csaba TTK. Varga Zoltán TTK, Végh Sándorné TTK, Eperjessy Géza TFK, Vörös László Ság- vári Gimn.. Kellner Dénes számitóközp.. Boksay Zoltánná közp. (rektori okt. oszt.), Agócs Péter (gazdasági igazg.). TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI tanács Elnök: Pongráez Csaba TTK. Tagok: Bouqet Gusztáv TTK, Kollonay Csilla ÁJTK TT el­nöke, Bak Borbála BTK tt-elnökc, Szolcsányi Endre TTK tt- elnökc, Mender Tiborné TFK tt-elnöke, Tóth Gyula közp. tt- elnöke. MUNKAÜGYI DÖNTŐBIZOTTSÁG Elnök: Asztalos László ÁJTK. Elnökh.: Hagelmayer Istvánná ÁJTK. Elnökh.: Nagy Tibor ÁJTK. Tagok: Adamik Tamás BTK, Kaltrói Istvánná BTK. Sze­pesi Emese TFK, Gyapjas Ferenc TTK. Sárfalvi Béla TTK, Rusz Ferencné közp. (gazdasági ig.), VVirth Jánosné közp. (rektori hiv.). GAZDASÁGI FELELŐS: Bardócz Kálmánné közp. (gazdasá­gi ig.). ÜDÜLÉSI FELELŐS: Lemlein Edgárdné közp. (ELTE-szb.). KÜLDÖTTEK A PEDAGÓGUSOK SZAKSZERVEZETE KONGRESSZUSÁRA Szakács Kálmán, Kovács László, Szakács István ÁJTK titkára, Szegedi Nándor TTK titkára. A. F. de Buján: A nyelvte­rületi azonosság tudatát szak­mai konferenciákon való ta­lálkozásokkal is fejlesztjük. — A modernizáció hogyan jelenik meg ma Önöknél aZ egyetemen? P. Fuenteseca: Mint Euró­pában máshol is, nálunk is bevonult a komputer az egye­tem eszköztárába. Munka fo­lyik a tekintetben is, hogy a római jog részeit is megjele­níthessük komputerrel, ezzel is elősegítve az oktatás fej­lődését. — Egyre inkább előtérbe kerül nálunk az egyik karról a másikra való áthallgatás hallgatói igénye. Önöknél mi­lyen a gyakorlat e tekintet­ben? P. Fuenteseca: Nos, ez ér­dekes. Itt elsősorban a köz- gazdasági terület az, amely az érdeklődés központjában található. Más diszciplínák párosítása a jogtudománnyal nem jellemző. A. F. de Buján: Nem egy­séges a felfogás a tekintetben sem. hogy a jogtudományon kívüli ismeretek hogyan ke­rüljenek összekapcsolásra. Nálunk a közgazdaságtant elkülönült rendszeren belül oktatják, amely nem része a jogi képzésnek. — Önök először járnak ha­zánkban, milyen ismereteik vannak Magyarországról? P. Fuenteseca: Nagyra ér­tékeljük a magyar kultúrát, amelynek tradicionális gyöke­rei vannak Európában. A magyar zene és irodalom ki­emelkedő. Bartók nevét pedig nálunk is jól ismerik. Ölik a névszót, irtják a történelmet Határnév avagy falanszternév? - i­az ELTE professzoráról Gerecs Árpád, Kossuth-dijas akadémikus 1903-ban, Zsám- békon született. Az ELTE TTK Kémiai Technológiai Tan­székének volt egykor vezető professzora. Munkáséletének utolsó percéig, 1982. januárig aktívan tevékenykedett. Halála után két évvel a Zsámbéki Tanács és a Műemlékbaráti Kör felkérésére Sándor Antai szobrászművész emléktáblát készí­tett ajándékul a tudományban és emberi szerénységben egy­aránt példaképnek tekinthető tudós kutató és oktató tisztele­tére. 1984. április 27-én, az emléktábla elkészültekor a Zsám­béki Művelődési Ház dr. Zsadon Béla, a Kémiai Technológia Tanszék professzora előadással emlékezett meg Gerecs pro­fesszorról. (Lásd: Egyetemi Lapok 1984. 8—9. sz.) Végül 1985. november 16-án avatták fel az emléktáblát Gerecs Árpád szülőházának (Zsámbék< Táncsics M. u. 9.) homlokzatán. Az ünneplő közönséget Zink Imre tanácselnök köszöntötte. Ge­recs Árpádról az MTA nevében dr. Hardy Gyula, a kémiai tudományok osztályának elnöke, a Szerves Vegyipari Kutató- intézet részéről dr. Matolcsi Kálmán igazgatóhelyettes, az ELTE Természettudományi Kara részéről dr. Zsadon Béla egyetemi tanár emlékezett meg és helyezte el koszorújukat tisztelete jeléül. Idézzük fel dr. Zsadon Béla szavait: Gerecs professzor több évtizedes tevékeny pályafutása so­rán maradandó értékeket alkotott a tudományos kutatás és tudományszervezés, a gyógyszeripari termelés irányítása, új gyógyszerek és gyógyszeripari eljárások kidolgozása, továbbá az egyetemi oktatás, vegyész-, vegyészmérnök- és kémia­szakos tanárgenerációk nevelése terén. E sokoldalú tevé­kenység eredményei sok esetben túlnőttek a szűkebb szakmai kereteken. Kiemelkedő szerepe volt például a II. világhábo­rúban nagy károkat szenvedett létfontosságú gyógyszergyár­tás és a gyógyszerkutatás újraindításában és az újjáépítésben, amiért 195Ö-ben méltán kapta meg az elsők között a Kos- suth-díjat. Fiatal vegyészmérnökként a budapesti műegyetem mint Zemplén Géza professzor tanársegédje közreműködött a nem­zetközi mércével mérve is jelentős hazai szerveskémiai kuta­tás és oktatás megalapozásában. Később egyetemi tanárként a Szegedi Tudományegyetemen, majd a budapesti Eötvös Lo- ránd Tudományegyetemen mint a kémiai technológiai tan­szék vezetője korszerűsítette és fejlesztette a műszaki kémiai tantárgyak elméleti és gyakorlati oktatását. E tevékenységé­nek maradandó hatása van az egész hazai vegyész- és kémia­szakos tanárképzésre mind a korszerűsített tananyagban, mind pedig az elmélet és a gyakorlat szoros kapcsolatára alapozó szemléletmód kialakításában. Kitűnő egyetemi előadó volt. Tanítványai számára emlé­kezetes marad előadásainak világos mondanivalója, kristály- tiszta logikája, sallangoktól mentes, szép magyar stílusa és a mondanivaló szemléltetése. Oktatói tevékenységének emlékét maradandóan őrzi — és az oktatást tovább segíti — kémiai technológiai egyetemi tankönyve, amelyet ma is használnak valamennyi hazai tudományegyetemen. Kiváló nevelő is volt Gerecs Árpád professzor. Tanítvá­nyait és munkatársait munkára, a munka és a hivatás sze­retőiére és a tisztességes emberi magatartásra nevelte, mind­ebben ő maga járván elöl jó példával. Életpályája betetőzése­ként értékelte és örömmel fogadta, hogy egyetemi munkássá­gának elismeréseként 1981-ben egyetemünk díszdoktorává avatták. Rövid megemlékezésemet azzal a meggyőződéssel zárom, hogy Gerecs Árpád professzor egész élete, egyénisége és mun­kássága ma is a jó példa erejével hat és szülőfaluja méltán őrzi tisztelettel és szeretettel emlékét. Jó okkal állt ellen a Központi Statisztikai Hivatal Orszá­gos Törzskönyvi Bizottsága, a rohamoknak századunk 40-es éveinek végén, Rátótból nem lett Rászlovák, Szalkszentmár- tonból Szalkmárton és Bugyiból Almás. Mert régi névalakjuk a történelem .., Ha egyszer Sárospatak min­den köve összerogyna, határá­nak Diákülő-dűlö neve hírül hozná a város múltjának lé­nyegét. Történeti korokat idé­ző forrás a Parlag Mányban, az Irtás dűlőnév Sarkadon, a Nemesek tagja Nagyhalászban, az Urbánlista Hodászon, a Zsellérdűlő Budapesten, a Jan- csár Csabdin, a Kossuth-föld Jászladányban, a Proletár Ti- szakarádon, a Bárnevóna Ed- vén, a Gencsi tilos Gencsapá- tin. a Pető-ráta Besenyszögön, a Téesz-major Kisvárdán. Településszerkezetünk törté­netileg kialakult egyik jelleg­zetessége a határnév szókban rejtezkedő középkori magyar falu. Csak Békés és Gyula kö­zött több, a török idők előtti ilyen név élt a legutóbbi idő­kig a dűlőkben: Györke, Püs- ki, Szentbenedek. Ugyanitt Bicere falu a Balkánról fel­húzódott szerb népcsoport egyik legészakkeletibb pontja, aztán dűlőnévvé degradáló­dott. Mezőcsát közelében (Dél- Borsod) Csicske-dűlő őrzi a tatárjáráskor felperzselt falu emlékét. A nyelv a társadalmi-gaz­dasági alakulat részeként funk­cionál. szolgál; túléli a kor­szak emberét és viaszérzé­kenységgel őrzi történetét: jellege erőszakkal, büntetlenül meg nem változtatható. Már­pedig éppen azt kell szóvá tennünk, hogy a történettu­domány alapvető érdekének sérelmére folyik a névszóállo­mány egy részének az irtása, elölése. Noha nincs az ország­ban felsőbb tényező, akinek intézkedésére lehetne vissza­vezetni, nincs szerv, amely ezt a feladatot adná, a termelőszö­vetkezetek jelentős részében számmal vagy betűvel és számmal helyettesítik a táblá- sított határ századok viharait állt hagyományos határneveit. A „48-as tábla” a volt Kos­suth-föld nevű határrész Jász­ságban, „37-es” a volt Czóbel­föld Békésben, „4-es” a volt Diákülő Zemplénben. „C—4-es” a volt Proletár, a „C—6-os” a volt Irtás, „B—4-es” a KuStá- nyi berek Zalában, „S—1-es” a volt özitató Somogybán, „Á—9-es” a volt Eklézsia Haj- dú-Biharban, hogy csak kira­gadva illusztráljuk az országos képet és az üzemi nyelv új „névszó”-típusai.t. „Eredj a P—6-ra!” — ve­zényel az agronómus, s ez a volt Nagyzsellér nevű határ­rész. „Menj a 19-esre!” — ez pedig a hagyományos magyar nyelvbéli Póhalom volt. „Szok- tani kell a tagságot, most ta­nulják a számokat (1985-ben)” — így az ágazatvezető. „A fia­talokat már nem érdekli a régi dűlőnév, csak a számok!” — Hogyan érdekelhetné, ha a számokra szorítják őket?! A társadalomtudománynak kell csatasorba állnia. S mit tapasztal? A honismereti, hely- történeti munkás és irányító­ja, a múzeológus, a levéltá­ros érzik a nagy veszélyt, s elhatározzák, folytatják vagy bevégzik a földrajzi nevek gyűjtését. A Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium Földrajzinév-bizottsága me­gyei füzetekben adta közre or­szágos munkája eredményét Dicséretesek a fáradságok, csakhogy jeles diákként nyu- gosznak meg a gyűjtők: „ml bevégeztük, a többi a sors dol­ga!...” A gyűjtés öncélú len­ne, maga a végcél? A tragé­dia az, hogy erejükből többre nem telik. Rossz a szituáció, ezért nem hatnak oda, hogy a pusztulást szemlélve papírra írt szavak ott éljenek, ahol eddig, s ne egy remélt feltá­madásukra várjanak! Másrészt sokan „nyelvőr- ködés”-nek titulálják — persze lekezelőleg — az ébresztőt sür­gető tudományos igyekezetei, sőt cinikusan „nosztalgiázás”- nak bagatelizálják. A nyelvőr témája a kisebb jelentőségű ficam, tendencia, de, amikor a „Pénzásás” határnévszóból a téesz táblanévjegyzékén csak D—25 lesz, a magyar nyelv struktúráját érintő jelenséggel van dolgunk; az egyedi, tuda­ti tartalmat hordozó szótípus helyébe egy vegyi képlet lép. Eme nyelvpusztítással szem­ben a „nyelvőrködés” csak tét­len szemlélődés lenne. (A nyelvészek még ezt sem te­szik!) Elgondolkodtató az oda­figyelni nem akarásnak ez a foka némely helyen, de tűnőd­hetünk a tétlenség védésén a téesz-téma ' szalonképtelenné csúsztatásával is. Ha a társadalomtudomány érdekének veszélyeztetése nem lenne elégséges érv, halljuk a tanítónőt abban a helységben, amelvnek határában a földek téeszbeli neve betűszám: „Idegen, falanszternév, félel­met kelt, a számozott embert asszociálja, háttal, tudathasa­dásban élünk vele”, „unokáink is ezt fogják hallani?”. A jog ismeri az egymással találkozó érdek fogalmát. Ezt az elvet tisztelik többek kö­zött a rakacai Űj Dolgozó és a gencsapáti Savaria téesz- ben. Tábláik kettős nevében az első a hagyományos név­szó: „Zsellér-rét P—2”, „Gyep­törés 038” (Gencsapáti, 01), „Zahirkó 021”, „Nagykadobecz 016” (Rakaca). Az illetékesek munkába irányításkor csak a hagyományos névszót mondva azonosítják a táblát. S a cse­reháti Rakacán vigyáznak a rutén lakosság névhagyomá­nyára is! A történész szinte csodál­kozva tapasztalta némely téeszvezetőség emelkedettsé­gét, akik a Szolnok megyei örményesen, a Borsod-Abaúj- Zemplért-beli Megyaszó-Alsó- dobszán, a Fejér megyei Mányban viszik tovább táb­laneveikben az örökölt név­szavakat; táblanévjegyzékük­ben kizárólag ilyen típusú helynevek szerepelnek: Ken­derföld, Darudelelő, Gépállo- mási-dűlö, Jegyzőföld, Sajgó, Dobszai ritkás. Csak ezek ke­rülnek a munkalapra és eze­ket mondják az üzemi érint­kezésben is. „Nem szereti a tagság a beton nevet, a B— Z-es félét; jobban érezzük magunkat, ha az apáinktól kapott nevű környezetben él­hetünk” — mondja a téesz- elnök s a könyvelőnő. Az ő példájuk viszont bizonyító ere­jű: sikeres gazdálkodás foly­tatható a hagyományos határ­nevek megtartásával, ha köz­ben a társadalomtudománynak nem tesznek olyan kárt, mint a II. József-kori birtokösszeíró ívek elégető!. A történelem re­konstruálását lehetetlenné te­vő betű-szám üzemi táblanév nem szükségszerűség. Más kérdés az üzemi tábla­névadás általánosabb, politi­kai vetülete. Emlékezhetünk még, mily nehezen esett át a parasztság a nagy váltás tűz- keresztéségén; annak idején „vigasztalás”-ára mások téesz- vicceket és -miatyánkot fab­rikáltak. (Nem jó, ha gyorsan felejtünk!) Aztán az agrár- szektorban rendeződtek a gon­dolatok és az érzések; szerte az országban pedig helynév szavak jelentkeztek a nvelv- ben, a téeszmozgalom korai szakaszának emlékét őrizendő. Az egyik ilyen későbbi sorsán eltűnődő dél-alföldi tanár rossz közérzetén gondolkodtam el. Nem értette, miért nem ta­lálta megfelelőnek a táblanév­adásra a névadó a „Szikra" („Szikrácska”) helynév szót, miért jobb helyette a „C— 5”? Történt ugyanis, hogy a volt főispán majorjában meg­alakult az 50-es évek elején a Szikra téeszcsé, amely később beolvadt a nagyobb téeszbe, de a nép azt a határrészt azután is a kis közös gazdaság nevé­vel azonosította (sőt becézve Is emlegette). „Hát buldózer­rel taposunk szét minden em­léket. tépünk ki minden gyö­keret?" — kérdezi a tűnődő tanár. Fölöttébb összetett kérdés a közös gazdaságok táblanév­adása: nem belügy, s nem ta­bu, a tudományágak egész so­rát érinti és társadalompoliti­kai vonzata sem lebecsülendő. Ezért tartotta fontosnak az ELTE Bölcsészettudományi Kara, s felvette megoldandó tudományos feladatai közé. Dr. Virágh Ferenc Dr. Kriván Pál 1927-1985

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék