Egyetemi Lapok - Az Eötvös Loránd Tudományegyetem lapja, 1986 (28. évfolyam, 1-19. szám)
1986-01-27 / 1. szám
Dr. Kriván Pál 1927-1985 Dr. Kriván Pál docens, a TTK Földtani Tanszék munkatársa 1927. október 23-án született Hódmezővásárhelyen. Geológusi tanulmányait 1951-ben fejezte be az ELTE Természettudományi Karán, majd 1956. július 1-én a Földtani Tanszéken adjunktusi státusba került. Mint oktató, korábban is dolgozott a Bölcsésztudományi Karon, ahol „Glaciológia” címmel negyedkor földtant adott elő régészhallgatók számára. Az egyetemi doktori fokozatot „summa cum laude” minősítéssel 1958-ban szerezte meg az ELTE Természettudományi Karán. Kandidátusi disszertációját 1961-ben védte meg. Szűkebb kutatási területe a kvarter-geológia volt, ahol is maradandó fölfedezéseket tett a lösz és az édesvízi mészkő témaköréből. 30 éven át oktatta a TTK-sokat az „Elemző földtan”-ra. Hallgatói nosztalgiával emlékeznek azokra a Budai hegyekben tett kirándulásokra, amelyeket a tantermi órákkal szemben előnyben részesített. Itt, a terepen tanulták tőle a legtöbbet. A szeretett Budai-hegységben, ahol most végső nyugovóra tért. EMLÉKTÁBLA Gerecs Árpád, Kossuth-díjas akadémikus 1903-ban, Zsámbékon született. Az ELTE TTK Kémiai Technológiai Tanszékének volt egykor vezető professzora. Munkáséletének utolsó percéig, 1982. januárig aktívan tevékenykedett. Halála után két évvel a Zsámbéki Tanács és a Műemlékbaráti Kör felkérésére Sándor Antal szobrászművész emléktáblát készített ajándékul a tudományban és emberi szerénységben egyaránt példaképnek tekinthető tudós kutató és oktató tiszteletére. 1984. április 27-én, az emléktábla elkészültekor a Zsámbéki Művelődési Ház dr. Zsadon Béla, a Kémiai Technológia Tanszék professzora előadással emlékezett meg Gerecs professzorról. (Lásd: Egyetemi Lapok 1984. 8—9. sz.) Végül 1985. november 16-án avatták fel az emléktáblát Gerecs Árpád szülőházának (Zsámbék, Táncsics M. u. 9.) homlokzatán. Az ünneplő közönséget Zink Imre tanácselnök köszöntötte. Gerecs Árpádról az MTA nevében dr. Hardy Gyula, a kémiai tudományok osztályának elnöke, a Szerves Vegyipari Kutatóintézet részéről dr. Matolcsi Kálmán igazgatóhelyettes, az ELTE Természettudományi Kara részéről dr. Zsadon Béla egyetemi tanár emlékezett meg és helyezte el koszorújukat tisztelete jeléül. Idézzük fel dr. Zsadon Béla szavait: Gerecs professzor több évtizedes tevékeny pályafutása során maradandó értékeket alkotott a tudományos kutatás és tudományszervezés, a gyógyszeripari termelés irányítása, új gyógyszerek és gyógyszeripari eljárások kidolgozása, továbbá az egyetemi oktatás, vegyész-, vegyészmérnök- és kémiaszakos tanárgenerációk nevelése terén. E sokoldalú tevékenység eredményei sok esetben túlnőttek a szűkebb szakmai kereteken. Kiemelkedő szerepe volt például a II. világháborúban nagy károkat szenvedett létfontosságú gyógyszergyártás és a gyógyszerkutatás újraindításában és az újjáépítésben, amiért 1950-ben méltán kapta meg az elsők között a Kossuth-díjat. Fiatal vegyészmérnökként a budapesti műegyetem mint Zemplén Géza professzor tanársegédje közreműködött a nemzetközi mércével mérve is jelentős hazai szerveskémiai kutatás és oktatás megalapozásában. Később egyetemi tanárként a Szegedi Tudományegyetemen, majd a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen mint a kémiai technológiai tanszék vezetője korszerűsítette és fejlesztette a műszaki kémiai tantárgyak elméleti és gyakorlati oktatását. E tevékenységének maradandó hatása van az egész hazai vegyész- és kémiaszakos tanárképzésre mind a korszerűsített tananyagban, mind pedig az elmélet és a gyakorlat szoros kapcsolatára alapozó szemléletmód kialakításában. Kitűnő egyetemi előadó volt. Tanítványai számára emlékezetes marad előadásainak világos mondanivalója, kristálytiszta logikája, sallangoktól mentes, szép magyar stílusa és a mondanivaló szemléltetése. Oktatói tevékenységének emlékét maradandóan őrzi — és az oktatást tovább segíti — kémiai technológiai egyetemi tankönyve, amelyet ma is használnak valamennyi hazai tudományegyetemen. Kiváló nevelő is volt Gerecs Árpád professzor. Tanítványait és munkatársait munkára, a munka és a hivatás szeretőjére és a tisztességes emberi magatartásra nevelte, mindebben ő maga járván elöl jó példával. Életpályája betetőzéseként értékelte és örömmel fogadta, hogy egyetemi munkásságának elismeréseként 1981-ben egyetemünk díszdoktorává avatták. Rövid megemlékezésemet azzal a meggyőződéssel zárom, hogy Gerecs Árpád professzor egész élete, egyénisége és munkássága ma is a jó példa erejével hat és szülőfaluja méltán őrzi tisztelettel és szeretettel emlékét. VENDÉGEK Az ELTE-szakszervezet SPANYOLORSZÁGBÓLúj tisztségviselői és küldöttei MUNKAHELYI BIZOTTSÁG Elnök: Szakács Kálmán BTK. Titkár: Kovács László TTK. Tagok: Hagelmayer Istvánná ÁJTK, Lenkovics Barna ÁJTK, Hajdú Mihály BTK, Porkolábné Balogh Katalin BTK, Urbán Aladár BTK, Pongrácz Csaba TTK, Varga Zoltán TTK, Végh Sándorné TTK, Eperjessy Géza TFK, Vörös László Ságvári Gimn., Kellner Dénes számítóközp., Boksay Zoltánná közp. (rektori okt. oszt.), Agócs Péter (gazdasági igazg.). TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI tanács Elnök: Pongrácz Csaba TTK. Tagok: Bouger Gusztáv TTK, Kollonay Csilla ÁJTK TT elnöke, Bak Borbála BTK tt-elnöke, Szolcsányi Endre TTK ttelnöke, Mender Tiborné TFK tt-elnöke, Tóth Gyula közp. ttelnöke. MUNKAÜGYI DÖNTŐBIZOTTSÁG Elnök: Asztalos László ÁJTK. Elnökh.: Hagelmayer Istvánná ÁJTK. Elnökh.: Nagy Tibor ÁJTK. Tagok: Adamik Tamás BTK, Kalrai Istvánná BTK, Szepesi Emese TFK, Gyapjas Ferenc TTK, Sárfalvi Béla TTK, Rusz Ferencné közp. (gazdasági ig.), VVirth Jánosné közp. (rektori hiv.). GAZDASÁGI FELELŐS: Bardócz Kálmánné közp. (gazdasági ig.). ÜDÜLÉSI FELELŐS: Lemlein Edgárdné közp. (ELTE-stb.). KÜLDÖTTEK A PEDAGÓGUSOK SZAKSZERVEZETE KONGRESSZUSÁRA Szakács Kálmán, Kovács László, Szakács István ÁJTK titkára, Szegedi Nándor TTK titkára. 1985. decemberében kétfős spanyol delegáció járt az ÁJTK római jogi tanszékén. Itt tartózkodásuk ideje alatt két nagy érdeklődéssel várt előadást tartottak a jogász hallgatóknak „A római szerződés perjogi megközelítésben” és „Perenkívüli eljárás a római jogban” címmel. Vendégeink beszélgetés közben szívesen adtak tájékoztatást kérdéseinkre, ezt elevenítjük fel olvasóinknak. — Milyen az érdeklődés ma Spanyolországban a jogi pálya iránt? Pablo Fuenteseca: A jogász hivatást kiemelkedő érdeklődés övezi nálunk. Az orvosi pályával vetekedve az érdeklődés központjában vagyunk. Antonio Fernandez de Buján: Jellegzetes sajátosság, hogy a nyelvi közösség alapján, Dél-Amerika figyelembevételével nem csupán egy ország a vonzáskörzetünk, hanem tulajdonképpen egy földrész is.. Jelenleg is nagyszámú külföldi diák tanul nálunk Dél-Amerika országaiból. — Az önörő szerepe ezek szerint meghatározó Dél-Amerika jogfejlődését illetően? P. Fuenteseca: Kétségtelen, jelentős a befolyásunk, hisz pl. a római jogi irodalom szinte teljes anyaga a mi átfordításunkból kerül Dél-Amerikába. Mi közelebb vagyunk a forrásokhoz is, s ez a tudományág tradicionálisan európai gyökerű. Így érthető, hogy tankönyveink jelentős része is átkerült a kontinensre, és felhasználják az ottani oktatásban. Ács Károly A. F. de Buján: A nyelvterületi azonosság tudatát szakmai konferenciákon való találkozásokkal is fejlesztjük. — A modernizáció hogyan jelenik meg ma Önöknél az egyetemen? P. Fuenteseca: Mint Európában máshol is, nálunk is bevonult a komputer az egyetem eszköztárába. Munka folyik a tekintetben is, hogy a római jog részeit is megjeleníthessük komputerrel, ezzel is elősegítve az oktatás fejlődését. — Egyre inkább előtérbe kerül nálunk az egyik karról a másikra való áthallgatás hallgatói igénye. Önöknél milyen a gyakorlat e tekintetben? P. Fuenteseca: Nos, ez érdekes. Itt elsősorban a közgazdasági terület az, amely az érdeklődés központjában található. Más diszciplínák párosítása a jogtudománnyal nem jellemző. A. F. de Buján: Nem egységes a felfogás a tekintetben sem, hogy a jogtudományon kívüli ismeretek hogyan kerüljenek összekapcsolásra. Nálunk a közgazdaságtant elkülönült rendszeren belül oktatják, amely nem része a jogi képzésnek. — Önök először járnak hazánkban, milyen ismereteik vannak Magyarországról? P. Fuenteseca: Nagyra értékeljük a magyar kultúrát, amelynek tradicionális gyökerei vannak Európában. A magyar zene és irodalom kiemelkedő. Bartók nevét pedig nálunk is jól ismerik. Ölik a névszót, irtják a történelmet Határnév avagy falanszternév? - saz ELTE professzoráról Jó okkal állt ellen a Központi Statisztikai Hivatal Országos Törzskönyvi Bizottsága, a rohamoknak századunk 40-es éveinek végén, Rátótból nem lett Ro szlovák, Szalkszentmártonból Szalkmárton és Bugyiból Almás. Mert régi névalakjuk a történelem ... Ha egyszer Sárospatak minden köve összerogyna, határának Diákülő-dűlő neve hírül hozná a város múltjának lényegét. Történeti korokat idéző forrás a Parlagányban, az Irtás dűlőnév Sarkadon, a Nemesek tagja Nagyhalászban, az Urbánlista Hodászon, a Zsellérdűlő Budapesten, a Jancsár Csabdin, a Kossuth-föld Jászladányban, a Proletár Tiszakarádon, a Barnevóna Edvén, a Gencsi tilos Gencsapátin, a Pető-ráta Besenyszögön, a Téesz-major Kisvárdán. Településszerkezetünk történetileg kialakult egyik jellegzetessége a határnévszókban rejtezkedő középkori magyar falu. Csak Békés és Gyula között több, a török idők előtti ilyen név élt a legutóbbi időkig a dűlőkben: Györke, Püski, Szentbenedek. Ugyanitt Bicere falu a Balkánról felhúzódott szerb népcsoport egyik legészakkeletibb pontja, aztán dűlőnévvé degradálódott. Mezőcsát közelében (Dél- Borsod) Csicske-dűlő őrzi a tatárjáráskor felperzselt falu emlékét. A nyelv a társadalmi-gazdasági alakulat részeként funkcionál, szolgál, túléli a korszak emberét és viaszérzékenységgel őrzi történetét, jellege erőszakkal, büntetlenül meg nem változtatható. Márpedig éppen azt kell szóvá tennünk, hogy a történettudomány alapvető érdekének sérelmére folyik a névszóállomány egy részének az irtása, elölése. Noha nincs az országban felsőbb tényező, akinek intézkedésére lehetne visszavezetni, nincs szerv, amely ezt a feladatot adná, a termelőszövetkezetek jelentős részében számmal vagy betűvel és számmal helyettesítik a táblásított határszázadok viharait állt hagyományos határneveit. A „48-as tábla” a volt Kossuth föld nevű határrész Jászságban, „37-es” a volt Czóbelföld Békésben, „4-es” a volt Diákülő Zemplénben, „C—4-es” a volt Proletár, a „C—6-os” a volt Irtás, „B—4-es” a Kurtányi berek Zalában, „S—1-es” a volt Szitató Somogyban, „A—9-es” a volt Eklézsia Hajdú-Biharban, hogy csak kiragadva illusztráljuk az országos képet és az üzemi nyelv új „névszó”-típusait. „Eredj a P—6-ra!” — vezényel az agronómus, s ez a volt Nagyzsellér nevű határrész. „Menj a 19-esre!” — ez pedig a hagyományos magyar nyelvbéli Póhalom volt. „Szoktani kell a tagságot, most tanulják a számokat (1985-ben)” — így az ágazatvezető. „A fiatalokat már nem érdekli a régi dűlőnév, csak a számok!” — Hogyan érdekelhetné, ha a számokra szorítják őket?! A társadalomtudománynak kell csatasorba állnia. S mit tapasztal? A honismereti, helytörténeti munkás és irányítója, a múzeológus, a levéltáros érzik a nagy veszélyt, s elhatározzák, folytatják vagy bevégzik a földrajzi nevek gyűjtését. A Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium Földrajzinév-bizottsága megyei füzetekben adta közre országos munkája eredményét Dicséretesek a fáradságok, csakhogy jeles diákként nyugosznak meg a gyűjtők: „mi bevégeztük, a többi a sors dolga!...” A gyűjtés öncélú lenne, maga a végcél? A tragédia az, hogy erejükből többre nem telik. Rossz a szituáció, ezért nem hatnak oda, hogy a pusztulást szemlélve papírra írt szavak ott éljenek, ahol eddig, s ne egy remélt feltámadásukra várjanak! Másrészt sokan „nyelvőrködés”-nek titulálják — persze lekezelőleg — az ébresztőt sürgető tudományos igyekezetet, sőt cinikusan „nosztalgiázás”nak bagatelizálják. A nyelvőr témája a kisebb jelentőségű ficam, tendencia, de, amikor a „Pénzásás” határnévszóból a téesz táblanévjegyzékén csak D—25 lesz, a magyar nyelv struktúráját érintő jelenséggel van dolgunk; az egyedi, tudati tartalmat hordozó szótípus helyébe egy vegyi képlet lép. Eme nyelvpusztítással szemben a „nyelvőrködés” csak tétlen szemlélődés lenne. (A nyelvészek még ezt sem teszik!) Elgondolkodtató az odafigyelni nem akarásnak ez a foka némely helyen, de tűnődhetünk a tétlenség védésén a téesz-téma szalonképtelenné csúsztatásával is. Ha a társadalomtudomány érdekének veszélyeztetése nem lenne elégséges érv, halljuk a tanítónőt abban a helységben, amelynek határában a földek téeszbeli neve betűszám: „Idegen, falanszternév, félelmet kelt, a számozott embert asszociálja, háttal, tudathasadásban élünk vele”, „unokáink is ezt fogják hallani?”. A jog ismeri az egymással találkozó érdek fogalmát. Ezt az elvet tisztelik többek között a rakacai Új Dolgozó és a gencsapáti Savaria téeszben. Tábláik kettős nevében az első a hagyományos névszó: „Zsellér-rét P 0 2”, „Gyeptörés 038” (Gencsapáti, 01), „Zahirkó 021”, „Nagykadobecz 016” (Rakaca). Az illetékesek munkába irányításkor csak a hagyományos névszót mondva azonosítják a táblát. S a csereháti Rakacán vigyáznak a rutén lakosság névhagyományára is! A történész szinte csodálkozva tapasztalta némely téeszvezetőség emelkedettségét, akik a Szolnok megyei örményesen, a Borsod-Abaúj- Zemplért-beli Megyaszó-Alsódobszán, a Fejér megyei Mányban viszik tovább táblaneveikben az örökölt névszavakat; táblanévjegyzékükben kizárólag ilyen típusú helynevek szerepelnek: Kenderföld, Darudelelő, Gépállomási-dűlő, Jegyzőföld, Sajgó, Dobszai ritkás. Csak ezek kerülnek a munkalapra és ezeket mondják az üzemi érintkezésben is. „Nem szereti a tagság a beton nevet, a B— 7-es félét; jobban érezzük magunkat, ha az apáinktól kapott nevű környezetben élhetünk” — mondja a téeszelnök s a könyvelőnő. Az ő példájuk viszont bizonyító erejű: sikeres gazdálkodás folytatható a hagyományos határnevek megtartásával, ha közben a társadalomtudománynak nem tesznek olyan kárt, mint a II. József-kori birtokösszeíró ívek elégetői. A történelem rekonstruálását lehetetlenné tevő betű-szám üzemi táblanév nem szükségszerűség. Más kérdés az üzemi táblanévadás általánosabb, politikai vetülete. Emlékezhetünk még, mily nehezen esett át a parasztság a nagy váltás tűzkeresztéségén; annak idején „vigasztalás”-ára mások téeszvicceket ésmiatyánkot fabrikáltak. (Nem jó, ha gyorsan felejtünk!) Aztán az agrárszektorban rendeződtek a gondolatok és az érzések, szerte az országban pedig helynévszavak jelentkeztek a nyelvben, a téeszmozgalom korai szakaszának emlékét őrizendő. Az egyik ilyen későbbi sorsán eltűnődő dél-alföldi tanár rossz közérzetén gondolkodtam el. Nem értette, miért nem találta megfelelőnek a táblanévadásra a névadó a „Szikra" („Szikrácska”) helynév szót, miért jobb helyette a „C— 5”? Történt ugyanis, hogy a volt főispán majorjában megalakult az 50-es évek elején a Szikra téeszcső, amely később beolvadt a nagyobb téeszbe, de a nép azt a határrészt azután is a kis közös gazdaság nevével azonosította (sőt becézve is emlegette). „Hát buldózerrel taposunk szét minden emléket, tépünk ki minden gyökeret?" — kérdezi a tűnődő tanár. Fölöttébb összetett kérdés a közös gazdaságok táblanévadása: nem belügy, s nem tabu, a tudományágak egész sorát érinti és társadalompolitikai vonzata sem lebecsülendő. Ezért tartotta fontosnak az ELTE Bölcsészettudományi Kara, s felvette megoldandó tudományos feladatai közé. Dr. Virágh Ferenc