Egyetemi Lapok - Az Eötvös Loránd Tudományegyetem lapja, 1986 (28. évfolyam, 1-19. szám)

1986-01-27 / 1. szám

ÉL-TÁJOLÓ Valamikor a hetvenes évek közepén egy Lőrinc pap téri kis pincehelyiségben Buchner­ Wozzeck-jét játszotta a Stúdió K. nevű amatőr színházi együttes. Az együttes magja az egy­kori legendás Orfeó színházi tagozatának megmaradt tagjai­ból állt. A Wozzeck-bemutató után pedig legendássá vált a Stúdió K. név is. Többen úgy érezték, hogy amit idáig szín­házban láttak, az mind kóklerség, kontár munka. Az amatőr színházi mozgalom egy jelentős része — nem utolsósorban az adminisztratív intézkedések hatására, amelyek az egykori Orfeót is sújtották — halott. Több fiatalnak valóban a Woz­­zeck volt az első jelentős színházi élménye. Pedig akkoriban még több kitűnő amatőr produkció volt látható. Az amatőr fesztiválok Mekkája, Kazincbarcika pedig még igazi izgal­makat, vitafórumot, találkozási lehetőséget jelentett a szín­házcsináló, színházszerető fiataloknak. Még ekkor is olyan erős volt a mezőny, hogy az igazán kiemelkedő Wozzeck is csak az utcaszínház egészen kiváló „Fél van” című produkció­jával megosztva nyerte el a fesztivál első díját. De itt volt látható egy hajnalba nyúló előadáson a Metró Színpad szín­­revitelében Mrozek Tangója. És itt volt látható még a Sze­gedi JATE hamarosan megszűnt színpadának talán legkivá­lóbb előadása Paál István rendezésében, a döbbenetes hatású Kőmíves Kelemen.­­ Azóta az amatőrmozgalom elcsendesedett. Több év után a Jeles András rendezte. Dobozy darab, a Szélvihar vonzott igazán közönséget, s kavarta fel valamelyest a kedélyeket. Némi szünet elteltével a Stúdió K. újra hallat magáról. A név azonos, a színészek újak — a sokadik játszási hely a Fővárosi Gázművek Művelődési Háza —, a rendező, Fodor Ta­más személye változatlan. Már láthattuk itt Füst Milán Ca­­tullusát és Mosonyi Aliz A rózsa című művét. Most Váz­latsor az Elektra történetéhez címmel Aiszkhülosz, Hoff­­mannstahl, Giraudoux, Sartre, Sarkadi művei nyomán írt elő­adásszöveget, és rendezett produkciót Fodor Tamás. Az elő­adás szombat-vasárnaponként látható. A művelődési ház cí­me: 111., Sujtás utca 3. Jegyelőrendelés — ami a kevés férő­hely miatt feltétlenül szükséges — a 805-311/480-as telefon­számon. Csaknem húsz évvel ezelőtt mutatta be az Operaház a Spartacus című balettet, Seregi László koreográfiáját. Én később, gimnazista koromban láttam először a produkciót, akkor azonban többször is. Volt ugyanis a Spartacusnak az Opera harmadik emeletén egy „törzsgárdája”. Balettrajongók, és olyanok, akik utálják a balettet, sőt operaelőadásra sem igen teszik be a lábukat. Egyetemisták, főiskolások, rendező­­tanoncok, gimnazisták. Volt, aki sokadszorra már csak az el­ső felvonást nézte (azt szerettük a legjobban), azt viszont no­tórius megrögzöttséggel. Kegyetlenül vad, bömbölően hangos, őrjítő előadást láttunk, mely igencsak különbözött az álta­lunk balettszínpadon megszokott züllös pipiskedéstől. Később az Opera balettegyüttese számos más izgalommal is szolgált, például a Bejart-esttel, több alkalommal Markó Iván fősze­replésével a Tűzmadárban. Ennek ellenére a Spartacus válto­zatlanul állta a sarat. Sokéves szünet után Seregi újabb egész estét betöltő koreográfiával jelentkezett: Prokofjev Ró­meó és Júliáját mutatta be az Operaház balettegyüttese. A harmadik emeleten pedig hasonló közönség jelent meg, mint egykor a Spartacuson. Az előadásnak máris lel­kes drukktábora van. Egy rendezőszakos hallgató szomorúan jegyezte meg a szünetben: Úgy látszik, már az Operába kell jönni, hogy jó színházat lásson az ember. Ugyanis itt nem a táncosok tánctudását, pas-de-deux-it csodáljuk — időnként el is felejtjük, hogy táncolnak — hanem egy csaknem töké­letes Rómeó és Júliát látunk. Nem az a lényeg, hogy balettet, hanem az, hogy valószínűleg az évad legjobb színházi elő­adását. A balett február 8-án, 9-én, 16-án este és 15-én dél­előtt látható. '''' '''y««••••...»..... Február 3-án este 7 órakor a Modern Rézfúvós Együttes és az Amadinda ütőegyüttes ad koncertet a Zeneakadémián. Az az Amadinda, amely egészen rövid idő alatt már nemzet­közi sikereket ért el. Négy srác, sok különféle, látványos hangszerrel, bársonynadrágban, szürke ingben. Játszanak af­rikai zenét, ragtime-ot, kortárs magyar és külföldi komoly­zenét. Nagy fizikai erővel püfölik névadó hangszerüket, a fá­ból készült amadindát. Színészkednek is. Mostani koncertjü­kön újra látható lesz John Cage darabja, a Living Room, ahol pizsamában, hálóköntösben, alsónadrágban, egy szoba berendezési és használati tárgyait szólaltatják meg, például egy villa kopogásából, egy seprű húzogatásából, egy asztal kocogtatásából keletkezik a zene — és a közönség harsány nevetése. Magyar film — Magyar valóság címmel filmsorozat in­dul a Műcsarnokban. A filmek után vitával egybekötött elő­adást tartanak — a filmből kiindulva, de nemcsak a filmet elemezve — különböző szakterületek képviselői. Az első elő­adás február 11-én, délután 6 órakor lesz. Előadó: dr. Benda Kálmán történész. Bereményi Géza: Tanítványok c. filmjét vetítik. Jegyek a helyszínen, alkalmanként 25,5 forintért válthatók. Februártól hétfői napokon, az ELTE Budaörsi úti kollé­giumában a Filmkomikum sajátosságai címmel sorozat indul. Bemutatják a filmtörténet nagy komikus egyéniségeit, a burleszk, a vígjáték, a groteszk, a szatíra mestereit. A tervek szerint az előadások 8 órakor kezdődnek, nagy érdeklődés esetén este 6-kor is. A 8 órás előadások után filmelemző beszélgetést tartanak Perlaki Tamás filmesztéta vezetésével Bóta GONDOLATOK A KÖNYVTÁRBAN Befellegzett a Gutenberg-galaxisnak — kongatták meg a vészharangot —, eljárt az idő a nyomtatott betű felett. Egye­temista, helyzeténél fogva, nem fogadhatja el ezt az álláspon­tot. Különösen nem, ha bölcsészhallgató, és az olvasás nem csupán szórakozása, hanem létformája, így érthetően sokunkban felmerült a kérdés: mi az oka annak, hogy könyvtárba beiratkozni oly hosszadalmas proce­dúrát jelent számunkra? Hogy nemcsak a nagy közkönyvtá­rakban, hanem az egyetemi könyvtárban is a hallgatók a jótállási rendszer szabályainak kénytelenek alávetni magukat, ha vidékiek, olykor hetekig is várva, míg átléphetik az intéz­mény küszöbét? Hiszen az egyetemi könyvtár szervezetileg az ELTE-hez tartozik, s magánfelméréseink szerint másutt — Miskolc, Debrecen, Szeged, Pécs egyetemein — nem szo­kás az egyetemi könyvtárban a saját oktatási intézményhez tartozó hallgatótól jótállást kérni. A minden hallgatót érintő problémával MARÓTH MIK­LÓST, az ELTE Egyetemi Könyvtárának igazgatóhelyettesét kerestük fel. — Mióta kérnek jótállót az egyetemi könyvtárban az EL­TE hallgatóitól? — Majdnem 30 éve, 1959 óta, mióta nem áll jogunkban az indexeket letiltani, ha a hallgatónak tartozása van a könyvtárral szemben. Az indexletiltással is vissza le­het élni egyébként; volt olyan év, hogy 500 indexünk is volt raktáron, és ugyanennyi köny­vünk hiányzott. Az élelme­sebb hallgatók ilyenkor beje­lentették a dékáni hivatalban, hogy elvesztették leckeköny­vüket, s egyszerűen kaptak egy másikat. — Milyen jogszabály értel­mében vezették be a jótállá­si rendszert? — A könyvtári törvény elő­írása szerint, a könyvtárnak biztosítékot kell kapnia min­den tagjától arra nézve, hogy a kölcsönzött könyveket, vagy elvesztésük esetén ellenérté­küket tőlük visszakapja. A végrehajtási törvény értelmé­ben, viszont a hallgatók ösz­töndíjából semmiféle célra letiltani nem lehet — nem tiltható le pl. a gyerektartás, és természetesen az elvesztett könyv ára sem. Ez a törvény nemcsak a hallgatókra vonat­kozik, nem tiltható le a ka­tonának zsoldja sem, így tő­lük is kérjük a jótállási pa­pírt.­­ Más egyetemek esetében az egyetemi könyvtár nem szokott jótállást kérni saját hallgatóitól, hanem azoknak félévenként, vagy évenként igazolniuk kell, hogy a könyv­tárral szemben nincsen tarto­zásuk, s csak ebben az eset­ben vehetik fel az indexüket és kezdhetik meg a vizsga­­időszakot. Ez a helyzet pél­dául Debrecenben, vagy Pé­csett. — Az ELTE-n, se a dékáni hivatal, se a tanulmányi osz­tály nem vállalta egy ilyen nyilvántartás vezetését. Amennyiben a dékáni hiva­talok vállalják, hogy kéré­sünkre letiltják a hallgató indexét, míg az ki nem egyen­líti a könyvtárral szembeni adósságát, mi azonnal elte­kintünk a jótállási rendszer­től. Az ilyenfajta ellenőrzés könnyebben megoldható, olyan egyetemek esetében, mint amilyen mondjuk a miskolci, ott egyetlen helyen fekszik a könyvtár, és a többi egyetemi épület. Vagy ez a helyzet Debrecenben is, ott a könyv­tár az egyetemi főépületben kapott helyet. Mi azonban szanaszéjjel vagyunk szórva a városban: a BTK a­­Duna­­parton, a TTK a Múzeum körúton, a jogászok az Egye­tem téren — mi pedig itt, a Károlyi Mihály utcában. Ahány kar, annyi dékáni hi­vatal, nem is beszélve a főis­kolai kar igazgatói hivatalá­ról. Szóval a helyzet sokkal bonyolultabb lenne, ha mind­ezekkel a hivatalokkal külön­­külön kapcsolatban kellene állnunk, a költségeket pedig nagyon megnövelné a sok le­velezés, kézbesítés. A dékáni hivatal különben nem mindig képes eljárni a könyvtár szabályait megsértő hallgatókkal szemben. A múltkoriban rajtakaptunk egy diákot az olvasóteremben, amint zsilettpengével éppen XVIII. századi metszeteket vágott ki egy könyvből. Érte­sítettük a dékánt, aki sajnál­kozó levélben válaszolt, kife­jezve reményét, hogy: azért nem ez az általános. De sem­miféle intézkedésre nem ke­rült sor, az illető azóta is az egyetem hallgatója. Még csak fegyelmi megrovásban sem részesült. A jelenlegi jótállási rend­szer alapján, egyetlen szerv­vel állunk kapcsolatban: a közjegyzői hivatallal, ők in­tézik a belkereskedelmi köl­csönzők követeléseinek vagy az adóknak a letiltását is. Ha a hallgató négyszeri felszólí­tás után se hozza vissza a könyvet, mi értesítjük a köz­jegyzői hivatalt, ők a jótálló munkahelyét, s ha a könyv ezután se érkezik vissza, ér­tékét levonják a jótálló fize­téséből. Ez azonban igen rit­kán fordul elő. A könyvek jó­része nemtörődömségből nem kerül vissza hozzánk, ezt bi­zonyítja az is, hogy a munka­helyi értesítés­ után k­i­ három nappal a kölcsönző diák álta­lában megjelenik a hiányolt könyvvel. Jótállót nemcsak mi kérünk, hanem a belkereskedelmi köl­csönzővállalat is, vagy két kezest az OTP. A mi rendsze­rünk még annyi könnyítést is ad, hogy nem kell a jótálló­nak személyesen megjelennie, hanem elég az általa kitöltött űrlapot beküldeni. — Vidékiek esetében viszont elég sokáig tart, míg a lap ide-oda utazgat a postán. — Három évvel ezelőtt to­vábbi könnyítést vezettünk be, éppen mi javasoltuk, hogy szüntessék meg azt a rend­szert, mely szerint a jótálló csak budapesti lehet. Azóta a jótálló­­általában vidéki hall­gatóknál is a szülő. A hallgatók nagy részénél egyáltalán nem nehezedik semmiféle gond a jótállóra, nem is kerülünk vele kapcso­latba. Körülbelül 5%-uknál kell megindítani a közjegyzői eljárást, de il­ynkor is leg­töb­­bször hamarosan vissza­kapjuk a könyvet. Nem a könyvtár vaskala­­posságán múlik ez a rendszer­. Nekünk nem a pénzre van szükségünk, hanem a könyv­re. És végül is nem a saját zsebünkből vásárolunk, az állománygyarapítás az állami költségvetés terhére történik. Ennek védelmére született meg ez a jótállási rendszer. Vannak több ezer Ft-ot érő, vagy külföldről devizáért be­szerzett könyveink is. Ezeket is szeretnénk visszakapni. Az „elvesztések” problé­májának egyik megoldását jelentené az, ami az angol könyvtárakban szokásos: egy elvesztett könyv , öt font, legyen az bármilyen értékű, öt font a nyolcfontos köny­vért, és öt font a nyolcvan­­pennys mesekönyvért is. Így év végére a könyvtárak pénz­ügyi mérlege körülbelül egyensúlyba jön. — Igaz-e, hogy a természet­­tudományi kar dékánja álta­lános felelősséget vállalt hall­gatóiért? — A dékán ezt az ígéretet a három évv­el ezelőtti diák­­parlamenten tette, jó szándé­­kúan, de a könyvtári törvényt nem ismerve. Utána megbe­szélést folytatott az Egyetemi könyvtár igazgatójával, Né­meth G. Béla professzorral, s ez a beszélgetés meggyőzte őt arról, hogy a jelenlegi hely­zetben nem törölhetjük el a TTK-s hallgatókkal szemben sem a jótállási kötelezettsé­get. Mostani rendszerünk, jól működik. Ennek ellenére meg­ismétlem: amennyiben a dé­káni hivatal vállalja az index­letiltást, és mi írásban is biz­tosítékot kapunk arról, hogy a könyvtári tartozással ren­delkező diák nem kapja meg az indexét, míg ezt nem ren­dezte, vállaljuk a jótállási rendszer megszüntetését, Ne kényszerüljön jótállót ál­lítani magáért? A Miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem egyetemi könyvtárában al­kalmazott módszerekről Ben­­dzsák Istvánné osztályvezető­helyettes tájékoztatott. — Mi az NME hallgatóitól, sőt, minden 14 éven felüli ol­vasótól, csak személyi igazol­ványt kérünk a beiratkozás­kor, jótállót nem. A kölcsön­zési idő nálunk egy hónap, ezután két felszólítást küldünk ki, egyet simán, egyet pedig tértivevénnyel. Ha az olvasó ezután se jelentkezik, az ügy az egyetemi jogászhoz kerül. Ő is felszólítást küld el, mel­lékelve a csekket is a befize­tendő összegről. Erre általában már gyorsan reagálnak, s ren­dezik a tartozást. Ellenkező esetben peres eljárásra kerül sor. Itt csak az okozhat prob­lémát, ha nagyon kis összeg­ről van szó: a 7/1975. PK. 26/PM-IM együttes utasítás 1. §. (1) bek. alapján ugyanis 50 Ft alatti összeg esetén, a végrehajtás nem kérhető. Ilyenkor kénytelenek vagyunk megszüntetni az eljárást. — Gyakori eset, hogy peres ügy lesz a vissza nem hozott könyvből ? — Hallgatóknál ez nagyon ritkán fordul elő. Nekik, ugyanis minden évben újra be kell iratkozniuk a könyv­tárba, s ezt addig nem tehe­tik meg, míg előző évi adós­ságukat nem törlesztették. Itt a műszaki egyetemen pedig rá vannak utalva a könyvtár­ra, mivel a tananyaghoz szak­könyveket nemigen találnak a városi könyvtárakban. A beiratkozottak aránya nálunk kb. 90%-os. Saját érdekük is, hogy betartsák a kölcsönzési szabályokat. Mi még késedel­mi díjat se számítunk fel, szemben a város többi könyv­tárával. Az újból be nem irat­kozó és a kölcsönzött köny­vet vissza nem hozó diákkal szemben, levelünkre az ille­tékes kar dékánja jár el — hallgatók esetében a dékáni figyelmeztetés elegendő intéz­kedésnek bizonyul. Munkánkat jelentősen megkönnyíti, ho­gy egyrészt személyesen ismerjük az egyetem vezetőségét, más­részt mint minden egyetemi épület, az egyetemvárosban vagyunk, közel egymáshoz. A közeljövőben új módszer bevezetését tervezzük: ha az olvasó nem tud az eltűnt ki­advány helyett hasonmás pél­dányt hozni, vagy másoltassa le az általa elvesztett köny­vet, vagy fizesse meg a fény­másolás költségeit. Ez haté­konyabb lenne az elvesztett könyv árának visszatérítteté­­sénél, mert a fénymásolás jó­val többe kerül. Könyvtá­runkban egyébként a legna­gyobb gondot nem a kiköl­csönzött és vissza nem hozott, hanem a szabad polcos olva­sóteremből eltűnt könyvek jelentik. Így jótállási rend­szer bevezetését nem tervez­zük. Mörk Leonóra Megkérdeztük ZÉNÓ bácsit a régi jó diákéletről... — A régi, jó diákélet olyan volt, mint a mai, elő­adásokra és szemináriumokra jártunk, olvastuk a tan­könyveket, és az ajánlott irodalmat, készültünk a vizs­gákra. Persze fáradságainkért bőven kárpótolt a világ jobb megismerése és táguló, szélesedő ismereteink. — De a diákélethez, úgy hallottam, hozzátartozott a vidám, könnyed bohémság, az az igazi... — Bohémság ... hát igen ...Ha valaki tizenkét évig ül az iskolapadban, és olyan dolgokért izgul, mint az OSZTÁLYZAT, ki az elégségesért, ki a kitűnőért, ki a 3,5-ért, igyekszik a lehető leggyorsabban elvégezni az egyetemet, akkor nehezen lehet olyan óriási bohémsá­­got elvárni tőle, de — persze — lehet... mondani. — Egy régebben végzett jogász azt mondta... — Ha annyi pénzed lesz egyszer, amennyi eszed, ak­kor szívesen adok kölcsön, mert nagyon rászorulsz. A távolság megszépíti a dolgokat. A tényállás a követke­ző: három diák beül egy presszóba, beszélgetnek, eset­leg átmennek egy másikba, és aztán kapuzárás után érnek haza. Előfordult már? — Bevallom, egyszer, mikor húspénzt kaptunk... bele a közepibe.... az összes jó helyet ismertük a vá­rosban ... nem tudsz nekem olyat mondani.... min­denhol egy ismerős ... miénk volt az egész éjszaka ... mit törődtünk mi a tanulással... vizsga előtt egyszer elolvastuk.. az ember nem azért diák... ha éjfél előtt jöttem haza, már hívták az orvost, azt hitték be­teg vagyok”... hányszor hallani ilyet, és a végén a szokásos befejezés: „hol van az már?” Aki ennek fel­ül, az megpróbálhatja, de hidd el, hogy a komolyságot jobban lehet erőltetni, mint a könnyedséget. — Nem lehet az, Zénó bácsi, hogy megváltozott tár­sadalmi struktúránk .... — Hagyjuk a struktúrákat, mert ez az a szó, ami a szociológiát a társadalomtól elválasztja, mikor ezt ki­mondják, attól kezdve senki se érti, miről van szó, még a tudományon belül se egyértelmű a jelentése, ta­nultátok, nem?! Ne vágj ilyen képet fiam, mert, ha így mész végig az utcán, csupa vidám emberrel fogsz ta­lálkozni. A mesékben, a memoárokban, az emlékekben a szavaknak súlya van. Ha egy idős ember arra pa­naszkodik, „hogy régen nem volt ennyi huligán”, ne gondolj rosszra, akkoriban apacsnak hívták. — Tehát akkor a hallgatók ugyanazokra a helyekre jártak volna szórakozni? — Már megint ez a szórakozni?! Az ember tanulni jár az egyetemre, és nem szórakozni. Ha már szórako­zik, akkor azt pont úgy teszi, mint bármely más ember. Ugyanazt a Bambit issza a Vén Diákban, mint más a Savoyban. Ne kergess már ilyen „diákvagyok-­hétvége van-­-szórakozok, élek” pózokat. Az ember nem allűr­ből iszik, hanem mert szomjas. — Más: adhat-e egy elsős hallgató jogi tanácsot? — Romlik a látásod, ha ilyen hülyének nézed a kol­légáidat. Dehogy ad, eleget tanul itt, hogy még otthon is ezzel foglalkozzon. Igaz, állandóan elvárnák és an­nál okosabbnak tartják, minél felelőtlenebbül nyilat­kozik. Mi hangzik jobban: „én ebben nem tudok ta­nácsot adni, még nem is tanultuk”, vagy pedig „csóko­lom, világos a tényállás ... igen meg kell kártyázni ... meg fogja bukni... rá kell játszani” — ez még­ csak a hangnem — utána néhány szakkifejezés és a hatás le­írhatatlan. Ennek a kísértésnek nem mindenki tud el­lenállni. — De lehet, hogy egy rossz tanáccsal többet árt, mint használ, és akkor vége a jó hírének. — Az a baj, hogy túl közel engedtelek magamhoz. Az ember tudja, hogy egy ügyben nemcsak az érdekel­tek, vesznek részt. Aki érdekelt, annak is van x%-a, hogy nyerjen, függetlenül pl. tőled, de az összes többi is megtudhatja, hogy milyen okosak vagyunk. És itt a baj, ha megszokja az ember, hogy arra is válaszoljon, amit nem ért, már nem is érzi fontosnak a tanulást. Az is lehet, hogy megtanul frappánsan semmit monda­­ni, ami kiszámíthatatlan következményekkel jár. Igye­kezzünk felkészültek lenni. Aki nem készül, az jövő­re nem mondhatja, hogy „átmentem, pedig bele sem néztem”... Elég akkor igazolnia magát, ha nem sike­rül. Ne vegye el más kedvét. Hátha valakit érdekel is, amit tanul. Papp Iván Gábor NME MISKOLC Hogyan tesznek eleget a fent említett könyvtári tör­vény előírásainak egy másik egyetemi könyvtárban? Oly módon, hogy a hallgató még­

Next