Egyetemi Lapok - Az Eötvös Loránd Tudományegyetem lapja, 1986 (28. évfolyam, 1-19. szám)
1986-02-10 / 2. szám
D A Kihívó ragyogó kudarca CHALLENGER: „KIHÍVÓ, VERSENYRE HÍVÓ". „Mindannyian kudarcot vallottunk abban, hogy a tökéletesről szőtt ábrándjainkhoz méltót alkossunk. Ezért én a mindenséghez mért ragyogó kudarcaink alapján rangsorolom magunkat.” (Thornton Wilder)★ A Népszabadság washingtoni tudósítójának 1986. január 29-i jelentése. Tragikus eseménye van az űrkutatásnak: kedden, helyi idő szerint, délelőtt 11 óra 40 perckor, egy perccel és 12 másodperccel azután, hogy elhagyta a kilövőállványt, 15 kilométer magasságban felrobbant a Challenger űrkomp, és óriási tűzgolyó közepében elégett.”★ „Mindenesetre (...) bizonyos áldozatokra még feltétlenül szükség van (...). Szeretnénk felküldeni a legjobb tudósokat, orvosokat, csillagászokat, geológusokat. A létrejövő űrállomást például velük kellene benépesíteni, nem a pilótákkal. Akkor megkérdeztem tőle, hogy az első expedícióval miért nem küldenek fel két űrhajóst és egy tudóst, három űrhajós helyett... — Tudósokat? Most?!? De hisz az Apolló űrhajó bizonytalan, primitív eszköz, az Apolló űrhajó veszedelmes. Legfeljebb Kolumbusz vitorláshajói voltak olyan veszedelmesek, mint az Apolló űrhajó. Azt kockáztatnánk, hogy elveszítjük tudósainkat. Csak akkor utaztathatjuk őket, ha bizonyosak leszünk benne, hogy életben maradnak, nem? — És az asztronauták, doktor? Nekik nincs szükségük erre a bizonyosságra? — Az asztronauták... drágám, vésse jól az eszébe, az asztronauták gladiátorok, az űrkorszak gladiátorai. A gladiátorokat pedig a halálba küldik.” (Doktor Celentanónak, az amerikai űrhajósok egyik orvosának válaszai Oriana Fallaci kérdéseire, 1965-ben.) „ ★ . ..És mennyi a veszély százaléka, doktor von Braun? (...) — Hm... A veszély ötven százaléka abban áll, hogy még indulás előtt meghalnak autóbaleset következtében itt a Földön, mind úgy vezetnek, mint az őrültek. Hm. A másik ötven százalék, hogy a Holdutazás során halnak meg. Hm? — Azzal a különbséggel, hogy autóbaleset következtében nem feltétlenül kell meghalni, ha viszont valakit a Holdon ér baleset, akkor a halál olyan biztos, mint hogy kétszer kettő négy. Hm? Elég egy lyuk az űrruhán, és kész. Hm? (...) — Lyuk az űrruhán, azt mondja. És ha a tengeren úszó hajón keletkezik egy lyuk, az emberek megfulladnak. Ha egy repülőgépen van lyuk, a repülőgép lezuhan. Elméletileg egy repülőgép is lezuhanhat, valahányszor utazik rajta. Igazán nem látok semmiféle különbséget a repülőgépek vagy az ókori föníciai hajók, meg a mai űrhajók és űrruhák között. A föníciaiak törékeny hadihajóin bejárni a Földközi-tengert sokkal kockázatosabb vállalkozás volt, mint az űrbe szállni a Saturnus rakétával és az Apolló űrhajóval. (...) — De maga felmenne a Holdra, doktor von Braun? — Én igen, azonnal. Akár azonnal felmennék. Egyetlen pillanatnyi habozás nélkül.” Wernher von Braun nyilatkozata Oriana Falladnak, 1965-ben.)+ „Jó Isten, aki hallgatsz minket, most, amikor egy értékes emberi élet repül majd fel az Egekbe, elfog minket a félelem, félünk a közeli veszélytől. Jó Isten, aki hallgatsz minket, mi köszönjük neked, hogy olyan embereket küldesz közénk, akik készek feláldozni létüket, hogy megnyissák előttünk a világűr kapuit. Add, hogy sikerrel járjon, és ne veszítse el életét. Add, hogy siker koronázza az erőfeszítéseket, mellyel felfedező útra indul a tudás ösvényein, nem csupán azért, hogy kiterjeszkedjünk a világegyetemben, hanem hogy ez a világegyetem békés legyen, ahol egymással és veled élhetünk. Ámen.” (A káplán imája a Lake Champlain nevű hajón, 1961. május 5-én. A hajó a Csendes-óceánon John Glenn, az első amerikai űrhajós leszállására várakozott.) S. G. Közhelyközlöny és/vagy az egyetemi nyilvánosság élő fóruma? Vitára hív Madarász Imre „Az egyetemi sajtóról” írt cikke az El előző számában. Miért rosszak az egyetemi lapok? — teszi fel kérdését írása elején, majd azokat a biztató jeleket veszi sorra, melyek szerint nem is olyan rosszak ... legalábbis az ELTÉ-n. Egyetértek vele, valóban vannak ilyen jelek. De melyek ezek és miért csak jelek még mindig? S milyen az a környezet, amelyből jeleznek, amihez képest biztatóak? (Az EL utóbbi évfolyama). Egyetértek Madarász Imre állításával. .... .az EL 1984. őszétől számítható , új kurzusának sikerült kapuit az eddiginél sokkal szélesebbre tárnia a diákszerzők előtt, és sokkal több, a diákközönséget érdeklő cikket közzétennie.” Közel fél évtizede koptatom az ELTE székeit és lépcsőit, a a lépcsőfordulókból pedig mániákusan gyűjtöm az egyetemi kiadványokat, köztük az EL-t. Kéthetente megújuló vágyakozással fizetem le a két forintot a kőpárkányra vagy az újsághalom tetejére. Vágyakozom jó publicisztikára, kritikára, érdekes, felháborító, figyelemfelhívó és vitacikkekre, beszámolókra, tanulmányokra, eseményekről, amiken nem vehettem részt, de érdekelnek, egyetemi hírekre, érdekütközésekre, kulturális és politikai véleményekre. Sőt pletykákra is. Két szóval — egyetemi nyilvánosságra. Mániákus vagyok, mert újra és újra megpróbálom. Hiába, vagyunk így néhányan: a frissen nyomott újság — a sajtó illata és ropogása valamiképpen a társadalmi nyilvánosság fogalmával társul érzékszerveinkben. Az utóbbi évben mániánk mintha igazolódott volna. Na ugye — mondhatnánk az EL számai alapján, az öntevékeny diákkörök rendezvényeiről szóló beszámolók olvasásakor, a viták (halálbüntetés, stb.) és interjúk (Rakowski) láttán — na ugye, vannak itt jó írások. A baj az, hogy kicsi az érdekes cikkek aránya. Az utóbbi egy évben valóban vannak jó cikkek, számonként néhány. Körülbelül annyi, ahányat példaként felhoztam. Kétségtelen, hogy azelőtt ennyi sem volt, és vitán felül áll: egyre jobbak az EL számai. (Folytatás a 3. oldalon.) A NAPVILÁGON 5. old. AZ EL INTERJÚJA SZÁSZ IMRÉVEL 3. old. MÁSVILÁG XXVIII. ÉVFOLYAM, 2. SZÁM 1986. FEBRUÁR 10. ÁRA: 1,80 FORINT AZ EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM LAPJA ..az egyetemi oktatók és kutatók nem tudják magukat a hivatásukhoz szükséges minőségben újratermelni.” A PEDAGÓGUS-SZAKSZERVEZET KONGRESSZUSÁRÓL Január 25-én és 26-án, tartotta XII. kongresszusát a Pedagógusok Szakszervezete. Az ELTE 3500 főt tömörítő szakszervezeti tagságát — mint arról legutóbbi számunkban hírt adtunk —, négyen képviselték a tanácskozáson: Kovács László, Szakács István, Szakács Kálmán, Szegedi Nándor. Hogy milyen problémákat tárgyalt meg a kongresszus, és sikerült-e a felsőoktatás érdekeinek elismertetésében előrelépni, erről beszélgettünk Kovács Lászlóval, az ELTE szb-titkárával és SzegediVándorral, a legnépesebb korával, kar, a TTK szakszervezeti ttt- Sz. N.: — Nagy érdeklődés mellett zajlott le a kongreszszus. A közel 230 ezer szakszervezeti tag képviseletében 307 küldött ült össze, hogy megvitassa az elmúlt öt év munkáját, és kitűzze a soron következő feladatokat. Részt vett a kongresszuson továbbá Sarlós István, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, az Országgyűlés elnöke, Köpeczi Béla művelődési miniszter, Baranyai Tibor, a SZOT főtitkára, Kósáné Kovács Magda, a SZOT titkára, valamint számos tanácskozási joggal meghívott vendég. — Milyen fő tennivalók köré csoportosultak az állásfoglalások? Sz. N.: — A közneveléssel kapcsolatban megfogalmazódott, hogy segíteni kell az iskolai önállóságot, a jó értelemben vett pedagógiai szabadságot. Ugyanakkor szorgalmazni kell a szükséges nevelői létszám biztosítását, a nem oktatói-nevelői feladatok leépítését. " Legégetőbb és általános problémaként a dolgozók élet- és munkakörülményeinek javítása vetődött fel. A kongresszus határozatba is foglalta, hogy újabb központi bárintézkedésekre van szükség. Feladatul kapta a központi vezetőség a 40 órás munkahét bevezetésének, valamint az 50%-os vasúti kedvezmény visszaállításának kezdeményezését is-Szó esett magának a szervezeti életnek a továbbfejlesztéséről — elsősorban a kollektívák döntés-előkészítő és ellenőrző szerepének növelésével. A nemzetközi kapcsolatok szélesítése mellett további lényeges területként a felsőoktatás szakmai és anyagi érdekvédelme került napirendre. — Hány felsőoktatással foglalkozó felszólalás volt, és ezek milyen kérdésekre vszpontosítottak? Sz. N.: — A Budapesti Műszaki Egyetem, a Debreceni KLTE, a Jászberényi Tanítóképző Főiskola és az ELTE küldötte kapott szót — az utóbbi képviseletében Kovács László szólalt fel. Kollégáink mindannyian hangsúlyozták, hogy felsőoktatásunk egyre több problémával küszködik, kiemelték bérhelyzetünk tarthatalanságát, a munkakörülmények és a felszereltség alacsony szintjét, a közérzet roszszabbodását. — Megkérem, ismertesse felszólalásának lényegesebb gondolatait. K. L.: — Természetesen én is beszéltem az alacsony bérszínvonal negatív hatásairól. Elmondtam, hogy az egyetemi oktatók és kutatók nem tudják magukat a hivatásukhoz szükséges minőségben újratermelni. Általában csak az a többletmunka emeli jövedelmüket, amely egyetemi oktatói színvonalukat elszegényíti. Alacsonyak az óradíjak, a cikkek, tankönyvek honoráriuma jelentéktelenül haladja meg a gépelési költségeket. A széles körű áremelések következtében már munkaeszközeit — könyveket, folyóiratokat —, sem tudja kellően biztosítani sem az egyetem, sem ő maga. Ezek miatt sokan másutt keresnek munkát, és a fiatalok közül is csak azok tudnak az egyetemen maradni, akik megfelelő családi, anyagi háttérrel rendelkeznek. Ezért erősödik a társadalmilag mindenképpen káros kontraszelekció. Ezután a kérdéskör után javaslatot tettem egy, a SZOT mellett működő ún. értelmiségi rétegtanács létrehozására. — Mi lenne ennek a célja, és hogyan működne? K L.: — Abból indultam ki, hogy az értelmiségnek sajátos rétegérdekei vannak. A jelenlegi érdekvédelmi rendszerben viszont a SZOT-on belül ezek nem rajzolódnak ki elég markánsan — tekintve, hogy az értelmiség különböző ágazatokhoz, felügyeleti főhatóságokhoz tartozik. Pl.: az egyetemi oktatók nagyobb része a Művelődési Minisztérium felügyeletével dolgozik, mások az Egészségügyi vagy a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium égisze alatt. Ennek megfelelően megoszlik a szakszervezeti tevékenységük és érdekvédelmük is. Az értelmiségi rétegtanácsba minden ágazat értelmiségi rétege képviselőket küldene, és a SZOT ezzel a szervvel véleményeztetne előzetesen minden, az értelmiséget érintő állásfoglalást. — A küldöttek hogyan fogadták a felvetést? K. L.: — Megszavazták, hogy ajánlásként tárjuk a SZOT XXV. kongresszusa elé. Sz- N.: — Nyilvánvalóan ez a hozzászólás is közrejátszott abban, hogy Kovács Lászlót beválasztották a Pedagógusok Szakszervezete nyolctagú küldöttségének sorába, hogy majd a SZOT-kongresszuson képviselje a pedagógusok közös, és a felsőoktatás dolgozóinak sajátos érdekeit. Gy. Dobos Mariann ■ /?V fs . ELTE-BAJNOKSÁG ’86 Január 25-én két fordulóval folytatódott, illetve befejeződött az ELTE I. nyílt sakkbajnoksága a BEAC tanácstermében. Az utolsó két forduló előtt Poór I. (Bp. Honvéd) 12 ponttal vezetett klubtársa, Nikovits, Füszky (Statisztika) és Szokolov (MÉH) előtt. Még mielőtt megindultak volna a sakkórák, Füsthy Zsolt elmesélte, hogy mi történt az előző fordulóban a Poór I. elleni rangadón. Nyerésre kellett játszanom — fejtegette —, s jobban is álltam, gyalogelőnyöm volt. Ellenfelem azonban jól védekezett, s az idővel is jobban állt. Végül is megegyeztünk a fél pontban. A 6. fordulóban az első táblán Poor Nikovitscsal találkozott, míg Füsthy a 2. táblán Szokolovval játszott. De legelőször a Lengyel—Paál parti ért véget — remivel. Egy nyert állást rontottam döntetlenre — számolt be a játszmáról a világos, vagyis Lengyel István. Majd sorra fejeződött be a többi játszma. Poór Nikovitscsal egyezett meg a döntetlenben, Füsthy viszont legyőzte Szokolovot. Az eddig bravúrosan játszó amatőr, Tóth Zoltán „fennakadt” Vass Lajoson (REAC). — A spanyol megnyitásban bástya elet húzott — magyarázta a vereségét Tóth Zoli, majd villámgyorsan lejátszotta a partit, megmutatva hogy hol hibázott. Az utolsó forduló előtt Füsthy pontszámban beérte Poórt. Mindketten 5— 5 ponttal álltak a mezőny élén, fél ponttal megelőzve Nikovitsot és Vasst. A 7. fordulóban, az élmezőnyben Füsthy— Nikovits és Vass—Poór partikra került sor. Az utolsó forduló előtt általános volt az a vélemény, hogy Poór nyeri meg a bajnokságot. A győztes csakis a három legnagyobb értékszámúból, a Füsthy— Poór—Nikovits trióból kerülhet ki, s közülük Poór állt a legjobban, ő már döntetlent ért el mindkét riválisával, míg Füsthy a legelső fordulóban fél pontot vesztett Paál Lászlóval szemben. Nikovits még rosszabbul járt, hisz ő kikapott a BEAC mesterjelöltjétől, Kun Sándortól, Poór I. viszont igazolta a papírformát, akiket „illett legyőznie”, azokat magabiztosan verte. Vass Lajos azonban, nem törődve az előzetes esélylatolgatással, nagyon jól játszott. Mint később Poór István elmondta, a királyindiai megnyitásban két lépést felcserélt, s így kinyílt a g-vonal, ahol a világossal játszó Vass erőteljes támadást indított. Poór védekezett, ám egyre jobban szorult a hurok a királya körül. Érett a meglepetés. A parti igen sokáig eltartott, s addigra már a többi játszma mindenütt befejeződött. Tóth Zoltán nagyon hamar legyőzte a mesterjelölt Marton Józsefet, így 4,5 ponttal fejezte be a versenyt. Füsthy Nikovitsot verte, így 6 ponttal állt, s érthetően izgatottan figyelte a szomszéd táblán zajló eseményeket. Ha Poór veszít, vagy döntetlent ér el. Füsthy a bajnok, ha Poór győz, minden lehetséges, ketten állnának azonos pontszámmal, s akkor a Buchholz-érték dönt. A partit Vass, a bajnokságot Füsthy nyeri — kommentálták itt is, ott is, a 2. tábla köré gyűlök. S ekkor történt a fordulat. Vass elnézett egy minőséget,S így egy már szinte megnyert állás alakult át hirtelen döntetlen színezetűvé. Poór bemondta a döntetlent, s ha Vass elfogadja. Füsthy a baj(Folytatás a 8. oldalon.)