Egyetemi Lapok - Az Eötvös Loránd Tudományegyetem lapja, 1986 (28. évfolyam, 1-19. szám)

1986-02-10 / 2. szám

D A Kihívó ragyogó kudarca CHALLENGER: „KIHÍVÓ, VERSENYRE HÍVÓ". „Mindannyian kudarcot vallottunk abban, hogy a tö­kéletesről szőtt ábrándjainkhoz méltót alkossunk. Ezért én a mindenséghez mért ragyogó kudarcaink alapján rangsorolom magunkat.” (Thornton Wilder)★ A Népszabadság washingtoni tudósítójának 1986. ja­nuár 29-i jelentése. Tragikus eseménye van az űrku­tatásnak: kedden, helyi idő szerint, délelőtt 11 óra 40 perckor, egy perccel és 12 másodperccel azután, hogy elhagyta a kilövőállványt, 15 kilométer magasságban felrobbant a Challenger űrkomp, és óriási tűzgolyó közepében elégett.”★ „Mindenesetre (...) bizonyos áldozatokra még fel­tétlenül szükség van (...). Szeretnénk f­elküldeni a leg­jobb tudósokat, orvosokat, csillagászokat, geológusokat. A létrejövő űrállomást például velük kellene benépesí­teni, nem a pilótákkal. Akkor megkérdeztem tőle, hogy az első expedícióval miért nem küldenek fel két űrhajóst és egy tudóst, há­rom űrhajós helyett... — Tudósokat? Most?!? De hisz az Apolló űrhajó bizonytalan, primitív eszköz, az Apol­ló űrhajó veszedelmes. Legfeljebb Kolumbusz vitorlás­hajói voltak olyan veszedelmesek, mint az Apolló űr­hajó. Azt kockáztatnánk, hogy elveszítjük tudósainkat. Csak akkor utaztathatjuk őket, ha bizonyosak leszünk benne, hogy életben maradnak, nem? — És az asztronauták, doktor? Nekik nincs szüksé­gük erre a bizonyosságra? — Az asztronauták... drágám, vésse jól az eszébe, az asztronauták gladiátorok, az űrkorszak gladiátorai. A gladiátorokat pedig a halálba küldik.” (Doktor Celentanónak, az amerikai űrhajósok egyik orvosának válaszai Oriana Fallaci kérdéseire, 1965-ben.) „ ★ . ..És mennyi a veszély százaléka, doktor von Braun? (...) — Hm... A veszély ötven százaléka ab­ban áll, hogy még indulás előtt meghalnak autóbaleset következtében itt a Földön, mind úgy vezetnek, mint az őrültek. Hm. A másik ötven százalék, hogy a Hold­utazás során halnak meg. Hm? — Azzal a különbséggel, hogy autóbaleset következ­tében nem feltétlenül kell meghalni, ha viszont valakit a Holdon ér baleset, akkor a halál olyan biztos, mint hogy kétszer kettő négy. Hm? Elég egy lyuk az űrru­hán, és kész. Hm? (...) — Lyuk az űrruhán, azt mondja. És ha a tengeren úszó hajón keletkezik egy lyuk, az emberek meg­fulladnak. Ha egy repülőgépen van lyuk, a repülőgép lezuhan. Elméletileg egy repülőgép is lezuhanhat, va­lahányszor utazik rajta. Igazán nem látok semmiféle különbséget a repülőgépek vagy az ókori föníciai ha­jók, meg a mai űrhajók és űrruhák között. A föníciaiak törékeny hadihajóin bejárni a Földközi-tengert sokkal kockázatosabb vállalkozás volt, mint az űrbe szállni a Saturnus rakétával és az Apolló űrhajóval. (...) — De maga felmenne a Holdra, doktor von Braun? — Én igen, azonnal. Akár azonnal felmennék. Egyet­len pillanatnyi habozás nélkül.” Wernher von Braun nyilatkozata Oriana Falladnak, 1965-ben.)+ „Jó Isten, aki hallgatsz minket, most, amikor egy ér­tékes emberi élet repül majd fel az Egekbe, elfog min­ket a félelem, félünk a közeli veszélytől. Jó Isten, aki hallgatsz minket, mi köszönjük neked, hogy olyan em­bereket küldesz közénk, akik készek feláldozni létüket, hogy megnyissák előttünk a világűr kapuit. Add, hogy sikerrel járjon, és ne veszítse el életét. Add, hogy si­ker koronázza az erőfeszítéseket, mellyel felfedező útra indul a tudás ösvényein, nem csupán azért, hogy kiterjeszkedjünk a világegyetemben, hanem hogy ez a világegyetem békés legyen, ahol egymással és veled élhetünk. Ámen.” (A káplán imája a Lake Champlain nevű hajón, 1961. május 5-én. A hajó a Csend­es-óceánon John Glenn, az első amerikai űrhajós leszállására várakozott.) S. G. Közhelyközlöny és/vagy az egyetemi nyilvánosság élő fóruma? Vitára hív Madarász Imre „Az egyetemi sajtóról” írt cikke az El előző számában. Miért rosszak az egyetemi lapok? — te­szi fel kérdését írása elején, majd azokat a biztató jeleket ve­szi sorra, melyek szerint nem is olyan rosszak ... legalábbis az ELTÉ-n. Egyetértek vele, valóban vannak ilyen jelek. De me­lyek ezek és miért csak jelek még mindig? S milyen az a kör­nyezet, amelyből jeleznek, amihez képest biztatóak? (Az EL utóbbi évfolyama). Egyetértek Madarász Imre állításával. .... .az EL 1984. őszétől számítható , új kur­zusának sikerült kapuit az eddiginél sokkal szélesebbre tárnia a diákszerzők előtt, és sokkal több, a diákközönséget érdeklő cikket közzétennie.” Közel fél évtizede koptatom az ELTE székeit és lépcsőit, a a lépcsőfordulókból pedig má­niákusan gyűjtöm az egyete­mi kiadványokat, köztük az EL-t. Kéthetente megújuló vágyakozással fizetem le a két forintot a kőpárkányra vagy az újsághalom tetejére. Vá­gyakozom jó publicisztikára, kritikára, érdekes, felháborí­tó, figyelemfelhívó és vitacik­kekre, beszámolókra, tanul­mányokra, eseményekről, ami­ken nem vehettem részt, de érdekelnek, egyetemi hírekre, érdek­ütközésekre, kulturális és politikai véleményekre. Sőt pletykákra is. Két szóval — egyetemi nyilvánosságra. Mániákus vagyok, mert újra és újra megpróbálom. Hiába, vagyunk így néhány­an: a frissen nyomott újság — a sajtó illata és ropogása va­lamiképpen a társadalmi nyil­vánosság fogalmával társul érzékszerveinkben. Az utóbbi évben mániánk mintha iga­zolódott volna. Na ugye — mondhatnánk az EL számai alapján, az öntevékeny diák­körök rendezvényeiről szóló beszámolók olvasásakor, a vi­ták (halálbüntetés, stb.) és in­terjúk (Rakowski) láttán — na ugye, vannak itt jó írások. A baj az, hogy kicsi az érde­kes cikkek aránya. Az utób­bi egy évben valóban vannak jó cikkek, számonként né­hány. Körülbelül annyi, ahá­nyat példaként felhoztam. Kétségtelen, hogy azelőtt ennyi sem volt, és vitán fe­lül áll: egyre jobbak az EL számai. (Folytatás a 3. oldalon.) A NAP­VILÁGON 5. old. AZ EL INTERJÚJA SZÁSZ IMRÉVEL 3. old. MÁSVILÁG XXVIII. ÉVFOLYAM, 2. SZÁM 1986. FEBRUÁR 10. ÁRA: 1,80 FORINT AZ EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM LAPJA ..az egyetemi oktatók és kutatók nem tudják magukat a hivatásukhoz szükséges minőségben újratermelni.” A PEDAGÓGUS-SZAKSZERVEZET KONGRESSZUSÁRÓL Január 25-én és 26-án, tartotta XII. kongresszusát a Peda­gógusok Szakszervezete. Az ELTE 3500 főt tömörítő szakszer­vezeti tagságát — mint arról legutóbbi számunkban hírt ad­tunk —, négyen képviselték a tanácskozáson: Kovács László, Szakács István, Szakács Kálmán, Szegedi Nándor. Hogy mi­lyen problémákat tárgyalt meg a kongresszus, és sikerült-e a felsőoktatás érdekeinek elismertetésében előrelépni, erről be­szélgettünk Kovács Lászlóval, az ELTE szb-titkárával és Sze­gedi­­Vándorral, a legnépesebb korával, kar, a TTK szakszervezeti ttt- Sz. N.: — Nagy érdeklődés mellett zajlott le a kongresz­­szus. A közel 230 ezer szak­­szervezeti tag képviseletében 307 küldött ült össze, hogy megvitassa az elmúlt öt év munkáját, és kitűzze a soron következő feladatokat. Részt vett a kongresszuson továbbá Sarlós István, az MSZMP Po­litikai Bizottságának tagja, az Országgyűlés elnöke, Köpeczi Béla művelődési miniszter, Baranyai Tibor, a SZOT főtit­kára, Kósáné Kovács Magda, a SZOT­ titkára, valamint szá­mos tanácskozási joggal meg­hívott vendég. — Milyen fő tennivalók kö­ré csoportosultak az állásfog­lalások? Sz. N.: — A közneveléssel kapcsolatban megfogalmazó­dott, hogy segíteni kell az is­kolai önállóságot, a jó érte­lemben vett pedagógiai sza­badságot. Ugyanakkor szor­galmazni kell a szükséges ne­velői létszám biztosítását, a nem oktatói-nevelői feladatok leépítését. " Legégetőbb és általános problémaként a dolgozók élet- és munkakörülményeinek ja­vítása vetődött fel. A kong­resszus határozatba is foglal­ta, hogy újabb központi bár­­intézkedésekre van szükség. Feladatul kapta a központi vezetőség a 40 órás munkahét bevezetésének, valamint az 50%-os vasúti kedvezmény visszaállításának kezdeménye­zését is-Szó esett magának a szerve­zeti életnek a továbbfejleszté­séről — elsősorban a kollektí­vák döntés-előkészítő és ellen­őrző szerepének növelésével. A nemzetközi kapcsolatok szélesítése mellett további lé­nyeges területként a felsőok­tatás szakmai és anyagi érdek­­védelme került napirendre. — Hány felsőoktatással fog­lalkozó felszólalás volt, és ezek milyen kérdésekre vsz­­pontosítottak? Sz. N.: — A Budapesti Mű­szaki Egyetem, a Debreceni KLTE, a Jászberényi Tanító­képző Főiskola és az ELTE küldötte kapott szót — az utóbbi képviseletében Kovács László szólalt fel. Kollégáink mindannyian hangsúlyozták, hogy felsőoktatásunk egyre több problémával küszködik, kiemelték bérhelyzetünk tart­­hatalanságát, a munkakörül­mények és a felszereltség ala­csony szintjét, a közérzet rosz­­szabbodását. — Megkérem, ismertesse felszólalásának lényegesebb gondolatait. K. L.: — Természetesen én is beszéltem az alacsony bér­­színvonal negatív hatásairól. Elmondtam, hogy az egyete­mi oktatók és kutatók nem tudják magukat a hivatásuk­hoz szükséges minőségben újratermelni. Általában csak az a többletmunka emeli jö­vedelmüket, amely egyetemi oktatói színvonalukat elszegé­nyíti. Alacsonyak az óradíjak, a cikkek, tankönyvek honorá­riuma jelentéktelenül halad­ja meg a gépelési költsége­ket. A széles körű áremelések következtében már munkaesz­közeit — könyveket, folyóira­tokat —, sem tudja kellően biztosítani sem az egyetem, sem ő maga. Ezek miatt sokan másutt keresnek munkát, és a fiatalok közül is csak azok tudnak az egyetemen marad­ni, akik megfelelő családi, anyagi háttérrel rendelkeznek. Ezért erősödik a társadalmilag mindenképpen káros kontra­­szelekció. Ezután a kérdéskör után javaslatot tettem egy, a SZOT mellett működő ún. ér­telmiségi rétegtanács létreho­zására. — Mi lenne ennek a célja, és hogyan működne? K L.: — Abból indultam ki, hogy az értelmiségnek sajátos rétegérdekei vannak. A jelen­legi érdekvédelmi rendszerben viszont a SZOT-on belül ezek nem rajzolódnak ki elég mar­kánsan — tekintve, hogy az értelmiség külön­böző ágaza­tokhoz, felügyeleti főhatósá­gokhoz tartozik. Pl.: az egye­temi oktatók nagyobb része a Művelődési Minisztérium fel­ügyeletével dolgozik, mások az Egészségügyi vagy a Mező­­gazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium égisze alatt. En­nek megfelelően megoszlik a szakszervezeti tevékenységük és érdekvédelmük is. Az értelmiségi rétegtanács­ba minden ágazat értelmiségi rétege képviselőket küldene, és a SZOT ezzel a szervvel véle­ményeztetne előzetesen min­den, az értelmiséget érintő állásfoglalást. — A küldöttek hogyan fo­gadták a felvetést? K. L.: — Megszavazták, hogy ajánlásként tárjuk a SZOT XXV. kongresszusa elé. Sz- N.: — Nyilvánvalóan ez a hozzászólás is közrejátszott abban, hogy Kovács Lászlót beválasztották a Pedagógusok Szakszervezete nyolctagú küldöttségének sorába, hogy majd a SZOT-kongresszuson képviselje a pedagógusok kö­zös, és a felsőoktatás dolgozói­nak sajátos érdekeit. Gy. Dobos Mariann ■ /?V fs . ELTE-BAJNOKSÁG ’86 Január 25-én két fordulóval folytatódott, illetve befeje­ződött az ELTE I. nyílt sakkbajnoksága a BEAC tanácster­mében. Az utolsó két forduló előtt Poór I. (Bp. Honvéd) 12 ponttal vezetett klubtársa, Nikovits, Füszky (Statisztika) és Szokolov (MÉH) előtt. Még mielőtt megindultak volna a sakkórák, Füsthy Zsolt elmesélte, hogy mi történt az előző fordulóban a Poór I. el­leni rangadón. Nyerésre kellett játszanom — fejtegette —, s jobban is álltam, gyalogelő­nyöm volt. Ellenfelem azon­ban jól védekezett, s az idővel is jobban állt. Végül is meg­egyeztünk a fél pontban. A 6. fordulóban az első táblán Poor Nikovitscsal találkozott, míg Füsthy a 2. táblán Szoko­­lovval játszott. De legelőször a Lengyel—Paál parti ért vé­get — remivel. Egy nyert állást rontottam döntetlenre — számolt be a játszmáról a világos, vagyis Lengyel István. Majd sorra fejeződött be a többi játszma. Poór Nikovits­csal egyezett meg a döntetlen­ben, Füsthy viszont legyőzte Szokolovot. Az eddig bravúro­san játszó amatőr, Tóth Zol­tán „fennakadt” Vass Lajoson (REAC). — A spanyol megnyitásban bástya el­et húzott — magya­rázta a vereségét Tóth Zoli, majd villámgyorsan lejátszot­ta a partit, megmutatva hogy hol hibázott. Az utolsó fordu­ló előtt Füsthy pontszámban beérte Poórt. Mindketten 5— 5 ponttal álltak a mezőny élén, fél ponttal megelőzve Niko­­vitsot és Vasst. A 7. forduló­ban, az élmezőnyben Füsthy— Nikovits és Vass—Poór par­tikra került sor. Az utolsó for­duló előtt általános volt az a vélemény, hogy Poór nyeri meg a bajnokságot. A győztes csakis a három legnagyobb értékszámúból, a Füsthy— Poór—Nikovits trióból kerül­het ki, s közülük Poór állt a legjobban, ő már döntetlent ért el mindkét riválisával, míg Füsthy a legelső fordulóban fél pontot vesztett Paál Lász­lóval szemben. Nikovits még rosszabbul járt, hisz ő kika­pott a BEAC mesterjelöltjétől, Kun Sándortól, Poór I. viszont igazolta a papírformát, akiket „illett legyőznie”, azokat ma­gabiztosan verte. Vass Lajos azonban, nem tö­rődve az előzetes esélylatolga­tással, nagyon jól játszott. Mint később Poór István el­mondta, a királyindiai meg­nyitásban két lépést felcserélt, s így kinyílt a g-vonal, ahol a világossal játszó Vass erőteljes támadást indított. Poór véde­kezett, ám egyre jobban szo­rult a hurok a királya körül. Érett a meglepetés. A parti igen sokáig eltartott, s addig­ra már a többi játszma min­denütt befejeződött. Tóth Zol­tán nagyon hamar legyőzte a mesterjelölt Marton Józsefet, így 4,5 ponttal fejezte be a versenyt. Füsthy Nikovitsot verte, így 6 ponttal állt, s ért­hetően izgatottan figyelte a szomszéd táblán zajló esemé­nyeket. Ha Poór veszít, vagy döntetlent ér el. Füsthy a baj­nok, ha Poór győz, minden le­hetséges, ketten állnának azo­nos pontszámmal, s akkor a Buchholz-érték dönt. A partit Vass, a bajnokságot Füsthy nyeri — kommentálták itt is, ott is, a 2. tábla köré gyűlök. S ekkor történt a fordulat. Vass elnézett egy minőséget,­­S így egy már szinte megnyert állás alakult át hirtelen dön­tetlen színezetűvé. Poór be­mondta a döntetlent, s ha Vass elfogadja. Füsthy a baj­(Folytatás a 8. oldalon.)

Next