Egyetemi Lapok - Az Eötvös Loránd Tudományegyetem lapja, 1987 (29. évfolyam, 1-18. szám)

1987-06-08 / 10. szám

Szocializmus, önigazgatás, reform (Folytatás az 1. oldalról.) jellemzője a személyeskedés, hanem­ a felszólalók a lénye­ges kérdésekre összpontosítot­tak. A szegedi elméleti tanács­kozás eredményeit az elmúlt hónapok történései felértékel­ték. Az a megmérettetés, amely társadalmunk teljesítő­képességét illetően idestova egy évtizede folyik a nemzet­közi porondon, felgyorsult. En­nek következményei gazdasá­gi és politikai feszültségek­ként jelentkeznek. Ugyanak­kor más szocialista országok­ban is lendületet kapott a tár­sadalmi fejlődés, (SZU) s ez ránk is hat. (Kína például egy tizenöt éves válságos időszak után igen dinamikus fejlődés­nek indult, nem kis mérték­ben felhasználva a magyar re­form eddigi tapasztalatait!) Ezzel párh­uzamosan felerő­södtek a hazai útkeresések. Programok keletkeztek, né­mely esetben eléggé egyolda­lúak, olykor átfogó igényűek, sokszor ideális körülmények­kel számolók, s nemegyszer az MSZMP-vel szembeni vá­dakat megfogalmazók. Önkri­tikusan ki kell jelenteni, hogy az 1986. novemberi KB-hatá­­rozat nem jelentett eléggé szi­lárd kapaszkodót a párttag­ság részére az új viszonyok közepette. A Fordulat és re­form címen összefoglalt elmé­leti anyaggal szemben történt meg a „Szocializmus, önigaz­gatás, reform” elnevezésű elemzés és program tartalmi összefoglalása, amelyik sok te­kintetben a szegedi elméleti konferencia eredményeit hasz­nosítja. A szocializmus kérdéskörén belül tisztázandó. Itt nem mes­­sianisztikus értelemben van róla szó. Az MSZMP vélemé­nye: a cél továbbra is egyér­telmű, a hozzá vezető út viszont módosítandó. A gya­korlat oldaláról ez azt jelenti, hogy a hatékonyság növelése érdekében a termelési viszo­nyokon változtatni kell. A demokrácia kérdését vizs­gálva egyértelmű, hogy nem létezik szocializmus gazdag, demokratikus eredmények nélkül, de be kell látnunk, hogy ebben a kérdésben alig­­alig rendelkezünk tapasztala­tokkal. Gazdag, demokratikus tapasztalatokkal csak a polgá­ri demokrácia rendelkezik, s ennek sokak által átvett ered­ménye következőképpen fog­lalható össze: pluralizmus — két- vagy több­pártrendszer — kormányzati váltógazdálkodás. Felvetődik a kérdés: van-e nálunk pluralizmus? Az elő­adó véleménye szerint — igen, például a hatvanas években megfogalmazott hegemónia­­gondolat már ennek a mi vi­szonyaink közötti elismerése. Politikai módszerünk — a kérdések fölötti vita — is ezt erősíti. Az új gazdasági me­chanizmus is többérdekű tár­sadalommal számol, érték- és érdekpluralizmussal. Mind­ezeknek az érdekérvényesíté­seknek egyetlen szempontja van, ez pedig az, hogy az egyéni és csoportérdekek ne érvényesülhessenek a társa­dalmi érdek ellenében. Az ér­dekek politikai vetülete az al­ternatívákban való gondolko­dás. Fontos kérdés, milyen in­tézményrendszerek épüljenek az alternatívákra, illetve mi­lyen intézmények fejezzék ki azokat. Mint ismeretes az el­térő történelmi háttér követ­keztében országunkban — néhány más szocialista ország­gal ellentétben — nem ma­radt meg a több­pártrendszer. Persze az említett szocialista országokban is a kommunista párt hegemóniája melletti megegyezés, nem pedig politi­kai harc vezet az érvényes társadalmi, politikai, gazdasá­gi koncepciók kialakításához. Nálunk az utóbbi időben a nemzeti egység és közmeg­egyezés rendszerében repedé­sek jelentek meg, s olykor eróziós folyamatok észlelhe­tők. Az előadó véleménye sze­rint a szocialista demokrácia erősítése a társadalmi önigaz­gatás útján képzelhető el. E folyamatban a jugoszlávok előre futottak, de kiderült, hogy inkább külső mint bel­ső feltételekre alapoztak. Más szocialista országokban a jelszó szintjén maradt ennek az ügye. Az önigazgatás ele­meinek kifejlesztésében fo­lyamatosságra kell törekedni a gazdaság, a szocialista tu­dat és öntudat és az intéz­ményrendszer területén. Az állandó és változó elemek di­alektikus egységére van szük­ség. Berecz János a magyar re­form történelmi útjának elem­zésével nem foglalkozott, de érzékeltette, hogy milyen ne­hézségeket jelentett a marx­ista mozgalomban érvénye­sülő hibás logika — reform­izmus — revizionizmus — árulás­­ — leküzdése. Vélemé­nye szerint a peresztrojka sze­repe az, hogy egy radikális társadalmi reform előtt tisz­títsa meg az utat a tudatban és a társadalomban. Értelme­zésében a reform nem más, mint tudatos tevékenység a társadalomban meglévő ob­jektív törvényszerűségek és szubjektív törekvések össze­hangolására, a válságok elke­rülésére. Jelentős tapasztala­taink vannak már a reform­mal kapcsolatban, most a po­litikai és intézményi reform kimunkálása van napirenden. Az előadó megjegyezte, hogy a társadalmi reformképünk még nem elég tiszta, s véle­ménye szerint bár két éve szervezetten dolgoznak kiala­kításán, valóban vitaképes koncepció még nem született. Az MSZMP vezető szerepé­nek tisztázására is szükség van, itt lényeges kérdés a párt politikai dinamizmusá­nak növelésével a hatalmi reflexek minimalizálása. Szük­ség van továbbá a kormány­zás további önállósodására is: irányítson, bizonyos kérdé­sekben egyértelműen döntsön és vállalja a felelősséget. A társadalmi önszerveződés jelenségével kapcsolatban (egyesületek, szervezetek, kö­rök, mozgalmak stb.) meg kell tanulnia a pártnak, ho­gyan befolyásolja belülről eze­ket a fórumokat. A döntések­ben való demokratikus rész­vétel fokozását segíti elő a nyíltabb tájékoztatáspolitika, amelynek nálunk a követke­zők a főbb elemei: a gyors, pontos, felelősségteljes tájé­koztatás; b. értékelés, lelep­lezéssel és elismeréssel; c. cselekvésre késztetés. Kívá­natos, hogy az említett ténye­zők egymást kiegészítve mű­ködjenek. Az MSZMP KB titkára je­lezte, hogy ez év júliusában és augusztusában két fontos KB-ülésre is sor kerül, ame­lyeken a kibontakozás prog­ramjáról és az ezzel össze­függő káderkérdésekről dönte­nek. Befejezésül Berecz János kifejezte meggyőződését, hogy a szegedi elméleti konferencia e program kidolgozásához jó elméleti alapot jelentett. A konzultáció hátralevő ré­szében az MSZMP KB titkára a párton belüli demokráciá­val, az átfogó reformkoncep­ciók kidolgozásával, a párton belüli pluralizmussal, egy va­lós társadalmi diagnózis ki­dolgozásával, a patriarchális vezetési stílussal, a moderni­zációs kutatásokkal, és mo­dellel, valamint a magyar modellel kapcsolatos kérdé­sekről cserélt eszmét az ülés résztvevőivel. EL A pedagógusnap alkalmából... 1987. JÚNIUS 4-ÉN DR. FÜLÖP JÓZSEF REK­TOR A KÖVETKEZŐ EGYETEMI DOLGOZÓKNAK NYÚJTOTT ÁT MINISZTERI KITÜNTETÉSEKET AZ AULÁBAN: ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR Kiváló Munkáért: Dr. Nagy Boldizsár egy. adjunktus, Péter Józsefné nyelvtanár, Bánóczi Rozá­lia nyelvtanár, dr. Margi­­tán Éva egy. adjunktus, Szarkáné dr. Németh Zsu­zsa főelőadó. BÖLCSÉSZET­TUDOMÁNYI KAR Kiváló Munkáért: Dr. Lendvai Ferenc egy. docens, dr. Kapitánffy Ist­ván egy. docens, dr. Sipos Lajos egy. docens, dr. Wernke Géza egy. adjunk­tus, Bárkányi Zoltánná egy. tanársegéd, Kunos László egy. tanársegéd, dr. Masát András egy. docens, dr. Horváth Tibor egy. ad­junktus, dr. Pajpor László­­né egy. adjunktus, dr. Papp Andrea egy. adjunktus, dr. Szász Ferenc egy. adjunk­tus, dr. Juhász Dezső egy. adjunktus, dr. Fülöp Lajos egy. adjunktus, dr. Heé Veronika egy. adjunktus, Marie-Paule Morin nyelv­tanár. Miniszteri Dicséret: Pál Ferenc egy. adjunktus, Péterffyné dr. Kese Kata­lin egy adjunktus, dr. Kál­mán András egy. adjunk­tus. TERMÉSZET­­TUDOMÁNYI KAR Kiváló Munkáért: Strohmajer János egy. adjunktus, dr. Léviusz Er­nő egy. docens, dr. Kovács Attila egy. docens, dr. La­dányi Károly tud. tanács­adó, dr. Gnädig Péter egy. adjunktus, dr. Sasvári László egy. adjunktus, dr. Mag Pál egy. adjunktus, dr. Tél Tamás egy. adjunk­tus, dr. Geszti Tamás egy. docens, dr. Galácz András egy. adjunktus, Gál Mik­­lósné dr. tud. főmunkatárs, dr. Buda György egy. ad­junktus, dr. Marik Miklós mb. tanszékvezető, dr. Ler­­ner János egy. adjunktus, dr. Harmathy Zoltán tudo­mányos munkatárs, Schar­­nitzky Viktorné könyvtá­ros,Bagyinszki Jánosné dr. egy. adjunktus, dr. Móri Tamás egy. adjunktus, Ge­rendainé Maurer Mária egy. tanársegéd, dr. Buvári Ágnes egy. adjunktus, dr. Karácsonyi Rezső, egy ad­junktus, dr. Bánkúti József egy. adjunktus, dr. Gillá­nyi Tibor egy. docens, Kajtárné dr. Miklós Judit egy. adjunktus, dr. Inzelt György egy. docens, dr. Noszál Béla egy. docens, dr. Rábai József egy. ad­junktus, dr. Zrínyi Miklós egy. adjunktus, dr. Mika József egy. adjunktus, dr. Zay István egy. adjunktus, dr. András Vera tud. mun­katárs, Simon Rezsőné la­boráns, Orsi Ágota cso­portvezető. Miniszteri Dicséret: Schrettné dr. Major Ág­nes egy. adjunktus, Lő­­rincz Katalin szakmunkás, Groma István egy. tanár­segéd, Rábl Erzsébet tech­nikus, Szabó Sándor tech­nikus, Habár Rita ügyinté­ző, Palágyi Zsoltné könyvtáros, Faragó Mi­hályné főelőadó, Bor­bély László műhelyve­zető, Nédli Lajosné kisegí­tő, Szabó Péterné laboráns, Kreivich Gyuláné előadó, dr. Bodnár Józsefné, fő­előadó. ELTE REKTORI HIVATAL Kiváló Munkáért: Rékási Endréné osztály­­vezető, Sütő-Nagy József­né főelőadó, Bartus Gyula nyugd. revizor, Medgyesi Alajos portás, éjjeliőr. Miniszteri Dicséret: Répás Erika előadó, Kál­vin Józsefné szakácsnő, Hunyadi János lakatos, Si­pos Győző villanyszerelő, Havasi Tamás csoportve­zető, Gerencsér Mihály osztályvezető-h, Szilágyi Imre csoportvezető, André József műhelyvezető. SZÁMÍTÓKÖZPONT Kiváló Munkáért: Jakobi Gyula csoportve­zető, tud. főmunkatárs. KÖRÖSI CSOMA SÁNDOR KOLLÉGIUM Kiváló Munkáért: Németh Józsefné eszköz­nyilvántartó. APÁCZAI CSERE JÁNOS GYAKORLÓ GIMNÁZIUM Kiváló Munkáért: Moró Károly vezető ta­nár, dr. Fabulya Lászlóné vezető tanár, Molnár Zsolt vezető tanár. Miniszteri Dicséret: Pósfai Péter vezető ta­nár, Dézsi Györgyné veze­tő tanár, Grób Károlyné takarítónő. RADNÓTI MIKLÓS GYAKORLÓ ISKOLA Kiváló Munkáért: Csatár Katalin vezető ta­nár, Magyarics Péter veze­tő tanár, Levcsenkó Tatja­na vezető tanár. Szocialista Kultúráért: Kiss Zsuzsanna vezető tanár. Miniszteri Dicséret: Kiss Lászlóné vezető ta­nár, Petróczki Edit, vezető tanár. SÁG­VÁRI ENDRE GYAKORLÓ ISKOLA Kiváló Munkáért: Pajor Róbert, vezető ta­nár, Kozocsa Sándorné ve­zető tanár. Miniszteri Dicséret: Gombos Istvánné tanár. ÁLTALÁNOS ISKOLAI TANÁRKÉPZŐ FŐISKOLAI KAR Kiváló Munkáért: Hernádi Sándor főisko­lai tanár, dr. Závodszky Géza főiskolai docens. Miniszteri Dicséret: Deákné Antal Magdolna főiskolai adjunktus, Holics­­né Kárpáti Anikó főiskolai adjunktus. IDEGENNYELVI TOVÁBBKÉPZŐ KÖZPONT Kiváló Munkáért: Gáborján Lászlóné egye­temi adjunktus, Solti Gá­­borné csoportvezető. A kitüntetteknek gratu­lálunk és további eredmé­nyes munkát kívánunk! VEZEKLÉS „Szeretném hinni, hogy jó filmet csináltam. Ha vi­tákat szül majd, ha felemelt hangon beszélnek róla az emberek, ha húsba mar, az jelenti majd számomra, hogy elértem azt, amire törekedtem, és akkor nyugodt lehetek...” Abuladze (Szobeszednyik, 1987. január 3.) És az emberek valóban sokat beszélnek erről a film­ről. A mozikban minden korosztály megtalálható. Abuladze filmje 1986±ban készült egy filmtrilógia har­madik részeként. A magyar közönség majd november­ben láthatja. A történet a jelenben és a közelmúltban játszódik. A már annyit emlegetett személyi kultusz a régmúlt, amelyről magyar vonatkozásban Bacsó ,,Tanú”-ját vagy „Te, rongyos élet" c. alkotását említhetjük. A film hangulata felidéz kafkás motívumokat, érezhető rajta az olasz film aranykora és a mai nyugati filmmű­vészet hatása. A XX. századi diktatórikus rendsze­reket bemutató filmek egyike lenne csak ez a film? Témája valóban a diktatúra ábrázolása, a kerettör­ténet pedig a jelen viszonyát festi meg. Az embertelen rend fasisztikus jellegű eszközeinek és kellékeinek egész sorát vonultatja föl a rendező: Varlamot, a tömeghip­nózisra törő, mikrofonba üvöltő diktátort, középkori vértbe bújtatott gárdáját, a „nemkívánatossá" vált em­berek likvidálását, kínzásaikat, vallatásukat, melynek végén eszüket vesztve írják alá halálos ítéletüket.­­ A diktátor plakátformában sokszorosított arcképe, felvil­lanó szemüvege, öltözete szintén a terror kelléke. Olyan rend ez, ahol Justitia (a film egy kockájának tanulsága szerint) bekötött szemmel ítél. A hatalom gyanakvó és fél, ellenséget keresve Variam mondja ki a sztálini idők irányelvét, Konfuciust idézve: „Nehéz a fekete macskát elkapni a sötét szobában, főleg ha ott sincs. — De mi akkor is elkapjuk.” — mutatja ezzel önelé­gültségét és patologikus felfuvalkodottságát, majd ki­kijelenti (fájdalmas, de igaz paródia!): „Minden há­romból négy ellenség.” — Megakadályozza az értelmi­séget törekvéseiben, melyet Sandro Baratelli képvisel. De nemcsak őket érinti ez a „tisztogatás”. A deportált foglyoknak levelet küldők és várók soraiban ott van minden társadalmi réteg. Mindez mélyen tükrözi a ha­talom emberellenességét. Minden múltbeli felrúgását, az identitás megszakí­tását adja az a motívum, hogy a városka kora keresz­­ténykori templomába kutatóintézetet telepítenek, így a templom a közelmúlt és jelen barbárságaival szem­ben értékhordozó, a kultúra szimbóluma. A film történetét adó bírósági tárgyalás, melyet hul­­lagyalázás vádjával indítanak Baratelli lánya ellen, mi­után az kijelenti, hogy Varlamot nem illeti meg, hogy eltemessék, az annak során kiderülő igazság a rettene­tes múltról, a jelenkori bíróság korrumpálása, Ketevan Baratelli elmeháborodottnak nyilvánítása viszont már a jelen kritikája. A bírósági tárgyalás ilyetén b'éget'és'éle lelkiismeretfuntaláist'.okoz a történet elején, a szanateli lány ellen forduló fiúnak, Variam unokájának, aki, miután belelát a család bűnös múltjába és jelenébe, mintegy megváltóként lövi agyon magát­­, és épp a nagyapától ajándékba kapott puskával. A film konklúziója végül a veszteséget állítja közép­pontba: a család fiát és tekintélyét, a fiú életét veszti el, a Baratelli lány apja megkínzásának és halálának, anyja elhurcolásának igaz elbírálását, sem a társada­lom együttérzését nem kapja elégtételül. Az ő személyes vesztesége a társadalom vesztesége — állítja Abuladze. Ketevan alakja, Baratelli alakja, mind­azokat egyesíti magában, akiket családjuktól és becsü­letüktől fosztottak meg e korban. Az ő igazának elug­rása a társadalom a hatalommal szembeni újabb vesz­tett hadjárata. Ennek a gondolatnak a történelmi múlt­ban található legszebb lírai megfogalmazása az a motí­vum, amikor a deportáltak szerettei a várostól nem messze egy fatelepen a frissen érkező rönkök végén keresik a bevésett üzeneteket. A társadalmi mondanivalón kívül az emberi gyenge­séget láthatjuk, s felvillan apa és fiú konfliktusa is. Jevtusenko írja: „A film eszméje az, hogy az unokák, ha nem ismerik az igazságot nagyapjukról, megsemmi­sülhetnek ettől az igazságtól (...)” A családi és társadalmi konfliktus mesteri együttáb­­rázolása, jó és rossz ellenpontozása, a film duplakere­tes cselekménye egyaránt a kompozíció veretességét mutatja. Sokatmondó a két keret: a film elején és vé­gén tortasütésbe temetkező Baratelli lány a hétköznapi ember passzivitását sugallja; a világot egy ilyen botrá­nyos esemény, a múlt hibái sem rázhatják meg — a régi úton megy tovább. A filmben keveredik az elidegenítően szép környe­zet a múlt bűneivel és továbbélésével. A jellemek rendszerében Varlamot és fiát, Ábelt (ugyanaz a szí­nész játssza) a hatalom és az ebből élő ember megteste­sítőjét, Sandro és Ketevan Baratelli alakjában pedig a szabadság és humanizmus eszméit rajzolja meg. Var­iam fia, Abel a bűnös múlt, a korrupt hazug jelen és az éjszakai gyónások kettősségében élő ember. A ren­dező által is legkedveltebb figura Variam unokája, aki intenzív fejlődésen keresztül, az igazságot bukni látva, végez magával. Mi újat mond tehát a film? — Míg az eddigi al­kotásokban főleg a személyi kultusz komikus túlkapásai, belpolitikájának ember- és társadalomellenes mivolta kapott helyet, valamint az alkotói szabadság eltiprása és az emberi sorsok tragikumának gazdag ábrázolása figyelhető meg, a „Gyónás” a jelen és múlt kapcsola­tainak szövedékét bontogatja. Vlagyimir Loksin, egy szovjet kritikus írja: „Kellenek-e keserű emlékek a múltból? A kegyetlen emlék a hibákról és bűnökről? (...) És a válasz: Mindez nélkülözhetetlen. Nélkülük egyáltalán nem ju­tunk tovább, és azt kockáztatjuk, hogy újabb tragikus hibák és bizonytalan kísérletek áldozataivá válunk." Józsa György — Leningrad —

Next