Egyetemi Lapok - Az Eötvös Loránd Tudományegyetem lapja, 1987 (29. évfolyam, 1-18. szám)
1987-05-25 / 9. szám
Az EL melléklete 4. oldal XVIII. ORSZÁGOS TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI KONFERENCIA Kreutzer Andrea „Cenzúra" -dolgozatáról — Mikor kezdtél a sajtóval, a cenzúrával foglalkozni? — Régóta érdekel a XVI—XVII. század, ezen belül a Rákóczi-szabadságharc publicisztikája. Foglalkoztat a politika, az információ, a hatalom, a sajtó, a cenzúra kapcsolata. Másodéves korom óta R. Várkonyi Ágnes speciálkollégiuma keretében dolgozom. — Az, hogy mikor milyen a cenzúra, az természetesen függ a mindenkori politikai hatalomtól... — Igen, ezen a területen a történelemkutatásnak rengeteg fehér foltja van. A tény, hogy háromszáz évvvel ezelőtt jelenik meg Magyarországon a cenzúra. Az 1966-os évektől kezdve a jezsuita rend gyakorolja a cenzúrát, az államit és ez egyházit egymástól nem elválasztva. Az egyháztól független állami cenzúrát Rákóczi építi ki. 1723-tól a Helytartótanács illetékességi körébe tartozik ez a feladat. 1848-ban, mint tudjuk, kimondják az előzetes cenzúra eltörlését. Kimondják, hogy gondolatait sajtó útján bárki szabadon közölheti és terjesztheti. 1867 után a kiadó, a nyomdász kockázata, hogy mit ad ki, mert kinyomni kinyomathatja, de esetleg utólag bezúzzák a termékeit. Az ő vesztesége a dolog, ha ugyan komolyabb következménye nem lesz. 1878-tól törvény határozza meg, hogy mi számít sajtóvétségnek, pl. az uralkodó gyalázása, vagy a más nemzetiségű, más felekezetű népesség becsmérlése. Érdekesség, hogy Magyarországon egyedül sajtóügyekben ítél esküdtbíróság. Azt azonban a törvény határozza meg, hogy hol működik esküdtszék, így gyakorlatilag szabályozható az összetétele, tehát végső soron az ítélet is... Az 1914-es sajtótörvény is átveszi az 1848-asból a következő mondatot: „Gondolatait sajtó útján bárki szabadon közölheti és terjesztheti.” Itt már szóba kerülnek a hangfelvételek, a fotótechnikai eljárással készült termékek is. — Úgy tudom, azután elég sokáig nincs újabb sajtótörvény. — Egészen 1986-ig. Előtte a megelőző rendelkezéseket toldozgatják-foldozgatják. A mostani törvényből furcsa módon kimaradt a már sokszor emlegetett mondat az előzetes cenzúra eltörléséről, és a sajtószabadságot biztosító rész: „Gondolatait sajtó útján bárki szabadon közölheti és terjesztheti.” Nem esik benne egy árva szó sem a cenzúráról, holott mindannyian tudjuk, nem lehet mindenről írni és nemcsak azért, mert ízléstelen, vagy erkölcstelen. Kemény politikai öncenzúra van ma Magyarországon. Sokszor már maga a szerző anynyi mindent nem ír le, annyira „megtisztítja” a munkáját, hogy az már nem is írás. Ugyanakkor még mindig sok a hozzá nem férhető, zárolt anyag, sokszor olyan dolgok, amikről nem is sejtené az ember. Ezenkívül mindannyian ismerjük az ún. bizalmas kiadványokat... A Nemzetközi Könyvtárosszövetség (IFLA) egyik programja kimondja: legyen mindenkinek joga és lehetősége bármilyen dokumentum, információ elérésére. Az is a cenzúra egyik formája például, ha a könyvtáraknak központi címjegyzék alapján kell állományukat kialakítaniuk, hogy melyik, teszem azt, az a száz könyv, melyeket „üdvös” a népnek olvasnia. Egészen mások azok a könyvtárak, ahol az olvasók nemcsak katalóguscédulákkal találkoznak, hanem leemelhetnek bizonyos könyveket a polcról, amelynek a létezéséről sem tudtak, de valami miatt megtetszett nekik, érdekli őket. — Ezt a témát folytatod? — Csak a Rákóczi-szabadságharc korából rengeteg monográfiát lehetne írni, új kutatások, új források alapján. Néhány évtizedre való anyagom van, néhányat mondanék: fel kellene tárni Rákóczi mecénási tevékenységét; meg kellene vizsgálni, hol, mikor, hogyan kezdték el hasznosítani a formanyomtatványokat. Magát az információszerzés mechanizmusát is fel kell még tárni ... Azután beleszerettem a vízjelekbe. Szinte teljesen feldolgozatlan területe ennek az időszaknak ... Bóta Gábor CENZÚRA RÁKÓCZI ÁLLAMÁBAN Jelen dolgozat „A Rákóczi-szabadságharc publicisztikája” c. témakörön belüli vizsgálódásaim része. A „publicisztika” szót a szokottnál tágabban értelmezem: idetartozóként kezelem a „nem szépírói művek” születésén, megjelenésén, terjedésén, céljain kívül a sajtót, a nyomdát, a nyomdászatot, az ezekkel szoros kapcsolatban álló mesterségeket, iparágakat, a cenzúrát, a politikai propaganda egyéb eszközeit és az információszerzés, -áramlás mechanizmusát. 1703-ban, a szabadságharc kitörésekor a Magyarországon működő cenzúra irányítója Szentiványi Márton, az 1688-ban főcenzorrá kinevezett nagyszombati jezsuita páter. Ez a cenzúra egyértelműen a Habsburg-állam cenzúrája. 1703. december 4., Nagyszombat elfoglalása, a másik hatalom közvetlen megjelenése után működése lehetetlenné válik. 1704 májusának végén Bercsényi megparancsolta a jezsuita egyetemi nyomdának, hogy álljon az ő szolgálatukba. Ez hivatalosan is Szentiványi főcenzori működésének végét jelenti. 1705. október 30-án felterjesztést intéztek Rákóczihoz a jezsuitaellenes rendeletek ügyében. Erre készült a kéziratban terjesztett Responsio Francisci Rákóczi, mely szerint a jezsuiták maradásának egyik feltétele: a könyvcenzúráról való lemondás. Ekkor már megszületett 1705. június 21-én Tarpán, a tiszántúli református egyházkerületi zsinaton a következő határozat: „...a debreceni nyomdász se kicsiny, se nagy művet a superintendens, vagy valamely esperes helybenhagyása nélkül ne merészeljen kinyomatni, máskülönben excommunicáltatik.” A születőben lévő új államnak azonban még nem volt rendeletben szabályozott, hivatalos cenzúrája. Bár ez korántsem jelenti azt, hogy egyáltalán nem is létezett. Létezett. Világi volt, szigorúan az államérdeknek, a politikának — és nem vallási szempontoknak alárendelve. A központban a fejedelmi kancellária, másutt egyes szenátorok esetenkénti döntéseiből állt. Ilyen volt például az 1705-re készített lőcsei kalendárium ügye. Rákóczi 1704. december 20-i galgóci rendeletével elkoboztatta, mivel ennek kommentárait nem kuruc szellemben írták. Vagy ahogy Thaly fogalmaz: a „Brewerféle lőcsei naptárak történelmi rovatát nemzeti irányba terelteté”. Mielőtt túl óvatosnak vagy szűkkeblűnek, netán szűk látókörűnek bélyegeznénk e döntést, súlytalan, a politika szempontjából jelentéktelen nyomdatermékeknek ítélvén a kalendáriumokat — ne feledjük: a kor legnagyobb példányszámban és legszélesebb körben olvasott kiadványairól van szó! Vagyis az olvasni tudók „megfelelő” politikai tudatformálásáról. Egy másik eset: 1706. április 6-án, Egerből ezt írja Rákóczi Bertóti Ferencnek, aki kassai vicegenerálisként felügyeletet gyakorol az irányítása alatt levő terület nyomdái felett is, emellett szenátor: „... Az melly könyvet nyomtattatni küldött Kegyelmedhez Cancellariusunk, arrúl informátusok epen nem vagyunk, jól is történt, hogy az nyomtatásával nem hirtelenkedett Kegyelmed, amint is Kegyelmed meg olvasván, continentiájárul informállyon, úgy hasonló képen Szirmai István Úr küldött praedicattiojiról is, mivel tellyeségesen megfeletkeztünk felölök, hanem ha valamely Heilotropium nevű könyv válna, mellynek nyomtatását igen is sürgesse Kegyelmed.” Április 12-én pedig a következő utasítást adja Bertótinak: „Az melly Praedicatios Könyv felöli Kegyelmed ír, azt imprimaltathattya, de a kit Cancellariusunk nevezeti alatt praesentaltak volt, az nem lehet.” Azt, hogy valóban kinyomtatták-e Szirmai könyvét, kérdéses. Mindenesetre egyetlen fennmaradt példányt sem ismerünk. Azért-e, mert nem is készült vagy pedig azért, mert megsemmisült valamennyi (legfeljebb egy-kettő lappang valahol) — ennek kiderítése még további kutatást igényel. Háromnegyed év múlva a rozsnyói szenátusi ülés határozatot hoz a cenzúráról: a vallási, erkölcsi, társadalmi, tankönyvek és hasonlók felett két-két szenátor, a politikai és katonai művek felett Rákóczi, az udvari kancellár és Bercsényi gyakorolhatot cenzúrát (1707. február 3-i döntés). 1707. július 11-én Munkácson már azzal ad kalendáriumkészítési privilégiumot a fejedelem Michael Kochanszkynak, hogy szabadon nyomathat naptárakat az ország lakosainak, különböző nyelveken valamennyi, Rákóczi fennhatósága alatt levő tipográfiában — mindazonáltal előre be kell mutassa az erre rendelt cenzoroknak, hogy ellenőrizhessék. Közben 1707 áprilisában a rózsahegyi evangélikus zsinat is döntést hozott az egyházon belüli cenzúráról: minden könyvet kiadás előtt a püspükhöz kell küldenie, ha szükségesnek tartja, magához vesz két „tudós férfiút”, akik közül az egyik a szövetkezett rendek szenátora legyen, és az ő meghallgatásukkal dönt. (Mint láttuk, a rozsnyói határozat a vallási művek feletti ítélkezést szenátori hatáskörbe utalta...) Tehát 1707-ben a következő „körkép” tárul elénk a cenzúrát illetően Rákóczi államának területét szemlélve: Működik a három nagy felekezetnek — a katolikusnak, az evangélikusnak, a reformátusnak — a maga egyházán belüli cenzúrája. A katolikus változatlanul jezsuita kézben van: az „új” hatalom megjelenése csak az „állami” cenzúra szintjéről tiltotta-tilthatta ki, a katolikus egyházon belül továbbra is elfogadják és vitathatatlannak tartják illetékességét, Szentiványi Márton halála (1705) után is. Működik a fejedelem irányítása alatti világi hatalom cenzúrája, ekkor már rendeletben szabályozott módon. I. Lipót államában a katolicizmus államvallásnak tekinthető, így szinte faágától értetődik, hogy a katolikus egyházi és az állami centikúrát, egymástól el nem választva, ugyanaz gyakorolja. Rákóczi államában viszont nincs államvallás: a fejedelem a különböző felekezetek viszonyát a tolerancia, a vallásbéke — mint jól felfogott politikai érdek, az egység biztosítása — jegyében igyekezett szabályozni. Ezért a „confoederált státusok” államában független az egyházaktól a cenzúra. Tisztán világi, politikai aktus, mely nem vallási-egyházi érdekeknek alárendelve működik, hanem ellenőrzést gyakorol az egyházi kiadványok felett is. Röviden ennyi mondható el a cenzúráról, annak fogalmát hagyományosan felfogva — cenzúra , publikálás engedélyezése, tiltása —, tágabban értelmezve azonban nemcsak a tiltás és az engedélyezés tartozhat ide, hanem az egyes dokumentumok megjelentetésének előírása. Azonban nemcsak az írott szöveg lehet a propaganda eszköze — különösen nem olyan korban, amikor igen korlátozott az olvasni tudók száma. A képes ábrázolások közül a képzőművészet lehetőségeire hívnám itt fel a figyelmet (Galavics Géza nyomán). A pénzverőtövek, a pecsétnyomók, az emlékérmek, a portrék mind nagyszerűen alkalmasak erre a célra. II. Rákóczi Ferenc Mányoki Ádámot, udvari festőjét pedig tanulmányútra küldi, hogy sajátítsa el a rézmetszést — vagyis a sokszorosított grafika egyik ágának technikáját! Itt még ki lehetne térni a diadalkapuk, a különböző ünnepi dekorációk, az egyéb külsőségek, valamint az iskoladrámák agitatív szerepére. A cenzúra tágabb értelmezési körébe kapcsolható a fejedelem mecénási tevékenysége is. Rákóczi több mű kibocsájtásához nyújtott segítséget. De visszatérve a szűkebben értelmezett cenzúrához, felmerül a kérdés: tulajdonképpen miért is vezették be? És miért épp ekkor? Thaly 1879-ben mindezt így indokolja: „Rákóczi eleintén teljesen szabad sajtót engedményezett, de miután az uralma alatti Lőcsén nyomtatott 1703 - 1704-iki naptárak szerkesztői ezzel viszaélve, császári szellemben írták chronologiáikat, — behozta a censurát.” 1895-ben pedig azzal magyarázza, hogy 1706-ban Nagyszombatban kurucellenes iratok jelentek meg. Szerintem ez nem kielégítő indok. Nem egyes „ellenséges”-nek minősített kiadványok megjelenése sarkallta a fejedelmet erre a lépésre. Rákóczi arra törekedett, hogy létrehozza a maga abszolút fejedelmi hatalmát. Ez természetszerűleg csak fokozatosan mehetett végbe. Ennek a fejedelmi abszolutizmusnak volt szerves része a cenzúra is. Hiszen ez mindig az államhatalom politikai eszköze. A Habsburg-abszolutizmussal mérkőző másik hatalom az elfoglalt területeken megteremtette a saját apparátusát, igyekezett kiépíteni mindazt, ami szükséges volt a maga államának stabilizálásához. S hogy miért nem hamarabb került sor a cenzúra rendeleti úton való szabályozására? Rákóczinak mindenekelőtt azt kellett elérnie, hogy a hatalom legfontosabb biztosítékai legyenek vitathatatlanul a kezében. Amint ezek birtokában van, nem vonhatják kétségbe döntéseit, illetve ezek helyességét — még arra hivatkozva sem, hogy „ugyanazt" teszi, mint az a „zsarnoki önkény”, amely ellen fegyvert ragadtak. Ilyen körülmények között már kodifikálni lehet a meglévő gyakorlatot. Ebbe a politikába simul bele az egyes kiadványok kinyomattatása, a propaganda, az agitáció különböző eszközeinek alkalmazása. A mecénási tevékenység is az önálló magyar — ha nem is királyi, de abszolút fejedelmi udvar létét igyekszik tudatosítani. Természetesen nem akarom megkérdőjelezni Rákóczi humanizmusát, segítőkészségét, de mindenképp fel szeretném hívni a figyelmet arra, hogy nem pusztán egy nagyúr emberbaráti és tudománypártoló tevékenységéről van szó, hanem egy államférfi, egy uralkodó tetteiről, amelyek elválaszthatatlanok a politikától. Állam■ és jogtudományi szekció A XVIII. OTDK jogi szekciójának üléseit 1987. április 15—16—17-én tartották meg a miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának rendezésében. Mind mennyiségében, mind pedig színvonalában előbbre lépés történt az elmúlt időszakok diákköri találkozóihoz képest. A tudományos versengést és konzultációt a miskolci kollégák által igen magas szinten rendezett kulturális programok tették színesebbé. Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karáról a következők értek elhelyezést: I/B ÁLLAMIGAZGATÁSI JOGI tagozatban TÖRÖK MÓNIKA Építési engedélyezés és néhány problémájáé. dolgozata II. helyezést (Szalai Éva). BOTOS TIBOR A külkereskedelmi monopólium sajátosságai c. dolgozata III. helyezést (Ficzere Lajos). Az I/C ÁLLAMJOGI tagozatban PATAKI ÁRPÁD A klasszikus sajtótörvényektől a tájékoztatási jog deklarálásáig c. dolgozata II. helyezést (Fűrész Klára). Az I/D PÉNZÜGYI JOG tagozatban OBERTH PÉTER ZOLTÁN A gazdasági reform és a jövedelemszabályozás viszonya c. dolgozatával II. helyezést (Nagy Tibor). Az I/E NEMZETKÖZI JOGI tagozaton LOVRENCZ ÉVA A tengerparttal nem rendelkező országok a tengerjog c. dolgozatával I. helyezést (Valki László). A II/A POLGÁRI JOG ÉS CSALÁDI JOG tagozaton SINGER JOHANNA A környezetvédelem főbb jogi és polgári jogi kérdései c. dolgozata II. helyezést (Sólyom László). A II B POLGÁRI JOGI tagozaton SZEGEDI NOÉMI A termelői felelősség c. dolgozatával II. helyezést (Weisz Emília). BASA ILDIKÓ A polgári jogi társaság fogalma és vagyoni viszonyai c. dolgozatával II. helyezést (Harmathy Attila). A II/C MUNKAJOGI tagozaton KIS JÓZSEF A munka díjazásának néhány elméleti kérdése c. dolgozata I. helyezést (Hágelmayer István). A n/D CIVILISZTIKA tagozaton BUTOR ÁGNES A termelési és munkaszervezeti formák a mezőgazdasági termelőszövetkezetekben (különös tekintettel a SASAD MGTSZ-re) c. dolgozatával I. helyezést (Kurucz Mihály). MÁTYUS IMRE A gazdasági verseny joga az európai közösségekben c. dolgozata I. helyezést (Mádl Ferenc). A III A BÜNTETŐJOGI tagozatban CSURGAT PÉTER Az erőszakos közösülés bűntette az ítélkezési gyakorlat alapján c. dolgozata III. helyezést (Polt Péter). A III/C KRIMINOLÓGIA tagozatban HÓDOS ANDREA A személyiség tudattalan szférájának kapcsolata a Bűnözéssel c. dolgozata III. helyezést (Vigh József). A III . BÜNTETŐ ELJÁRÁSJOG tagozaton BAITZ ANDREA Azítélet szakszerűségértek Ss ■lyétvrvelyességének ellentmondásai c. dolgozata külön díjat és dicséretet (Király Tibor). A TV/A JOG- ÉS KÖZIGAZGATÁSTÖRTÉNET tagozaton BELIZNAY KINGA Büntetések Erdélyben a XV— XVIII. században c. dolgozata III. helyezést (Révész Tamás). A IV/B RÓMAI JOG tagozaton KENDE TAMÁS A római diplomáciai jog c. dolgozata III. helyezést (Hamza Gábor), a v. Állam- és jogelmélet, politikai és JOGSZOCIOLÓGIAI tagozaton ORBÁN VIKTOR A társadalmi önszerveződés c. dolgozata I. helyezést (Bezday Péter). JURASITS ZSOLT Az anarchizmus ideológiája és társadalomelméletének vizsgálata c. dolgozata II. helyezést ért el (Palóczay Péter). A zsűri az elhangzott dolgozatok opponensei közül dicséretben részesítette SZABÓ ÁGNES, BALÁZS CSABA, PÁL ZOLTÁN, KOVÁCS ÉVA, PONGRÁCZ TIBOR, SÁROSI ILDIKÓ hallgatókat, s egyúttal a Karokon történő egyéb elismerésükre tett javaslatot. Szalay Péter kari TDK-titkár 1 OTDK