Egyetemi Lapok - Az Eötvös Loránd Tudományegyetem lapja, 1987 (29. évfolyam, 1-18. szám)
1987-05-25 / 9. szám
Äz EL melléklete 4. oldal OTDK XVIII. ORSZÁGOS TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI KONFERENCIA Kreutzer Andrea „Cenzúra' -dolgozatáról — Mikor kezdtél a sajtóval, a cenzúrával foglalkozni? — Régóta érdekel a XVI—XVII. század, ezen belül a Rákóczi-szabadságharc publicisztikája. Foglalkoztat a politika, az információ, a hatalom, a sajtó, a cenzúra kapcsolata. Másodéves korom óta R. Várkonyi Ágnes speciálkollégiuma keretében dolgozom. — Az, hogy mikor milyen a cenzúra, az természetesen függ a mindenkori politikai hatalomtól... — Igen, ezen a területen a történelemkutatásnak rengeteg fehér foltja van. A tény, hogy háromszáz évvvel ezelőtt jelenik meg Magyarországon a cenzúra. Az 1966-os évektől kezdve a jezsuita rend gyakorolja a cenzúrát, az államit és ez egyházit egymástól nem elválasztva. Az egyháztól független állami cenzúrát Rákóczi építi ki. 1723-tól a Helytartótanács illetékességi körébe tartozik ez a feladat. 1848-ban, mint tudjuk, kimondják az előzetes cenzúra eltörlését. Kimondják, hogy gondolatait sajtó útján bárki szabadon közölheti és terjesztheti. 1867 után a kiadó, a nyomdász kockázata, hogy mit ad ki, mert kinyomni kinyomathatja, de esetleg utólag bezúzzák a termékeit. Az ő vesztesége a dolog, ha ugyan komolyabb következménye nem lesz. 1878-tól törvény határozza meg, hogy mi számít sajtóvétségnek, pl. az uralkodó gyalá- zása, vagy a más nemzetiségű, más felekezetű népesség becsmérlése. Érdekesség, hogy Magyarországon egyedül sajtóügyekben ítél esküdtbíróság. Azt azonban a törvény határozza meg, hogy hol működik esküdtszék, így gyakorlatilag szabályozható az összetétele, tehát végső soron az ítélet is... Az 1914-es sajtótörvény is átveszi az 1848-asból a következő mondatot: „Gondolatait sajtó útján bárki szabadon közölheti és terjesztheti.” Itt már szóba kerülnek a hangfelvételek, a fotótechnikai eljárással készült termékek is. — Ügy tudom, azután elég sokáig nincs újabb sajtótörvény. — Egészen 1986-ig. Előtte a megelőző rendelkezéseket toldozgatják-foldozgatják. A mostani törvényből furcsa módon kimaradt a már sokszor emlegetett mondat az előzetes cenzúra eltörléséről, és a sajtószabadságot biztosító rész; „Gondolatait sajtó útján bárki szabadon közölheti és terjesztheti.” Nem esik benne egy árva szó sem a cenzúráról, holott mindannyian tudjuk, nem lehet mindenről írni és nemcsak azért, mert ízléstelen, vagy erkölcstelen. Kemény politikai öncenzúra van ma Magyarországon. Sokszor már maga a szerző any- nyi mindent nem ír le, annyira „megtisztítja” a munkáját, hogy az már nem is írás. Ugyanakkor még mindig sok a hozzá nem férhető, zárolt anyag, sokszor olyan dolgok, amikről nem is sejtené az ember. Ezenkívül mindannyian ismerjük az ún. bizalmas kiadványokat... A Nemzetközi Könyvtárosszövetség (IFLA) egyik programja kimondja: legyen mindenkinek joga és lehetősége bármilyen dokumentum, információ elérésére. Az is a cenzúra egyik formája például, ha a könyvtáraknak központi címjegyzék alapján kell állományukat kialakítaniuk, hogy melyik, teszem azt, az a száz könyv, melyeket „üdvös” a népnek olvasnia. Egészen mások azok a könyvtárak, ahol az olvasók nemcsak katalóguscédulákkal találkoznak, hanem leemelhetnek bizonyos könyveket a polcról, amelynek a létezéséről sem tudtak, de valami miatt megtetszett nekik, érdekli őket. — Ezt a témát folytatod? — Csak a Rákóczi-szabadságharc korából rengeteg monográfiát lehetne írni, új kutatások, új források alapján. Néhány évtizedre való anyagom van, néhányat mondanék: fel kellene tárni Rákóczi mecénási tevékenységét; meg kellene vizsgálni, hol, mikor, hogyan kezdték el hasznosítani a formanyomtatványokat. Magát az információszerzés mechanizmusát is fel kell még tárni ... Azután beleszerettem a vízjelekbe. Szinte teljesen feldolgozatlan területe ennek az időszaknak ... Bóta Gábor CENZÚRA RÁKÓCZI ALLAMABAN Jelen dolgozat „A Rákóczi-szabadságharc publicisztikája” c. támakörön belüli vizsgálódásaim része. A „publicisztika” szót a szokottnál tágabban értelmezem: idetartozóként kezelem a „nem szépírói művek” születésén, megjelenésén, terjedésén, céljain kívül a sajtót, a nyomdát, a nyomdászatot, az ezekkel szoros kapcsolatban álló mesterségeket, iparágakat, a cenzúrát, a politikai propaganda egyéb eszközeit és az információszerzés, -áramlás mechanizmusát. 1703-ban, a szabadságharc kitörésekor a Magyarországon működő cenzúra irányítója Szentiványi Márton, az 1688-ban főcenzorrá kinevezett nagyszombati jezsuita páter. Ez a cenzúra egyértelműen a Habsburg-állam cenzúrája. 1703. december 4., Nagyszombat elfoglalása, a másik hatalom közvetlen megjelenése után működése lehetetlenné válik. 1704 májusának végén Bercsényi megparancsolta a jezsuita egyetemi nyomdának, hogy álljon az ő szolgálatukba. Ez hivatalosan is Szentiványi főcenzori működésének végét jelenti. 1705. október 30-án felterjesztést intéztek Rákóczihoz a jezsuitaellenes rendeletek ügyében. Erre készült a kéziratban terjesztett Responsio Francisci Rákóczi, mely szerint a jezsuiták maradásának egyik feltétele: a könyvcenzúráról való lemondás. Ekkor már megszületett 1705. június 21-én Tarpán, a tiszántúli református egyKázkerületi zsinaton a következő határozat: „...a debreceni nyomdász se kicsiny, se nagy művet a superintendens, vagy valamely esperes helybenhagyása nélkül ne merészeljen kinyomatni, máskülönben excommuni- cáltatik.” A születőben lévő új államnak azonban még nem volt rendeletben szabályozott, hivatalos cenzúrája. Bár ez korántsem jelenti azt, hogy egyáltalán nem is létezett. Létezett. Világi volt, szigorúan az államérdeknek, a politikának — és nem vallási szempontoknak alárendelve. A központban a fejedelmi kancellária, másutt egyes szenátorok esetenkénti döntéseiből állt. Ilyen volt például az 1705-re készített lőcsei kalendárium ügye. Rákóczi 1704. december 20-i galgóci rendeletével elkoboztatta, mivel ennek kommentárait nem kuruc szellemben írták. Vagy ahogy Thaly fogalmaz: a „Brewer- féle lőcsei naptárak történelmi rovatát nemzeti irányba terel- teté”. Mielőtt túl óvatosnak vagy szűkkeblűnek, netán szűk látókörűnek bélyegeznénk e döntést, súlytalan, a politika szempontjából jelentéktelen nyomdatermékeknek ítélvén a kalendáriumokat — ne feledjük: a kor legnagyobb példányszámban és legszélesebb körben olvasott kiadványairól van szó! Vagyis az olvasni tudók „megfelelő” politikai tudatformálásáról. Egy másik eset: 1706. április 6-án, Egerből ezt írja Rákóczi Bertóti Ferencnek, aki kassai vicegenerálisként felügyeletet gyakorol az irányítása alatt levő terület nyomdái felett is, emellett szenátor: „... Az melly könyvet nyomtattatni küldött Kegyelmedhez Cancellariusunk, arrúl informátusok epen nem vagyunk, jól is történt, hogy az nyomtatásával nem hirtelenkedett Kegyelmed, amint is Kegyelmed meg olvasván, continentiájárul in- formállyon, úgy hasonló képen Szirmai István Űr küldött praedicattiojirúl is, mivel tellyeségesen megfeletkeztünk felölök, hanem ha valamely Heilotropium nevű könyv válna, mellynek nyomtatását igen is sürgesse Kegyelmed.” Április 12-én pedig a következő utasítást adja Bertóti- nak: „Az melly Praedicatios Könyv felöli Kegyelmed ír, azt imprimaltathattya. de a kit Cancellariusunk nevezeti alatt praesentaltak volt, az nem lehet.” Azt, hogy valóban kinyomtatták-e Szirmai könyvéi, kérdéses. Mindenesetre egyetlen fennmaradt példányt sem ismerünk. Azért-e, mert nem is készült vagy pedig azért, mert megsemmisült valamennyi (legfeljebb egy-kettő lappang valahol) — ennek kiderítése még további kutatást igényel. Háromnegyed év múlva a rozsnyói szenátusi ülés határozatot hoz a cenzúráról: a vallási, erkölcsi, társadalmi, tankönyvek és hasonlók felett két-két szenátor, a politikai és katonai művek felett Rákóczi, az udvari kancellár és Bercsényi gyakorolhatot cenzúrát (1707. február 3-i döntés). 1707. július 11-én Munkácson már azzal ad kalendáriumkészítési privilégiumot a fejedelem Michael Kochanszkynak, hogy szabadon nyomathat naptárakat az ország lakosainak, különböző nyelveken valamennyi, Rákóczi fennhatósága alatt levő tipográfiában — mindazonáltal előre be kell mutassa az erre rendelt cenzoroknak, hogy ellenőrizhessék. Közben 1707 áprilisában a rózsahegyi evangélikus zsinat is döntést hozott az egyházon belüli cenzúráról: minden könyvet kiadás előtt a püspükhöz kell küldeni — ö, ha szükségesnek tartja, magához vesz két „tudós férfiút”, akik közül az egyik a szövetkezett rendek szenátora legyen, és az ő meghallgatásukkal dönt. (Mint láttuk, a rozsnyói határozat a vallási művek feletti ítélkezést szenótori hatáskörbe utalta...) Tehát 1707-ben a következő „körkép” tárul elénk a cenzúrát illetően Rákóczi államának területét szemlélve: Működik a három nagy felekezetnek — a katolikusnak, az evangélikusnak, a reformátusnak — o maga egyházán belüli cenzúrája. A katolikus változatlanul jezsuita kézben van: az „új” hatalom megjelenése csak az „állami” cenzúra szintjéről tiltotta-tilthatta ki, a katolikus egyházon belül továbbra is elfogadják és vitathatatlannak tartják illetékességét, Szentiványi Márton halála (1705) után is. Működik a fejedelem irányítása alatti világi hatalom cenzúrája, ekkor már rendeletben szabályozott módon. I. Lipót államában a katolicizmus államvallásnak tekinthető, így szinte faágától értetődik, hogy a katolikus egyházi és áz állami ceníi- kúrát, egymástól el nem választva, ugyanaz gyakorolja. Rákóczi államában viszont nincs államvallás: a fejedelem a különböző felekezetek viszonyát a tolerancia, a vallásbéke — mint jól felfogott politikai érdek, az egység biztosítása — jegyében igyekezett szabályozni. Ezért a „confoederált státusok” államában független az egyházaktól a cenzúra. Tisztán világi, politikai aktus, mely nem vallási-egyházi érdekeknek alárendelve működik, hanem ellenőrzést gyakorol az egyházi kiadványok felett is. Röviden ennyi mondható el a cenzúráról, annak fogalmát hagyományosan felfogva — cenzúra = publikálás engedélyezése, tiltása —, tágabban értelmezve azonban nemcsak a tiltás és az engedélyezés tartozhat ide, hanem az egyes dokumentumok megjelentetésének előírása. Azonban nemcsak az írott szöveg lehet a propaganda eszköze — különösen nem olyan korban, amikor igen korlátozott az olvasni tudók száma. A képes ábrázolások közül a képzőművészet lehetőségeire hívnám itt fel a figyelmet (Gala- vies Géza nyomán). A pénzverőtövek, a pecsétnyomók, az emlékérmek, a portrék mind nagyszerűen alkalmasak erre a célra. II. Rákóczi Ferenc Mányoki Ádámot, udvari festőjét pedig tanulmányútra küldi, hogy sajátítsa el a rézmetszést — vagyis a sokszorosított grafika egyik ágának technikáját! Itt még ki lehetne térni a diadalkapuk, a különböző ünnepi dekorációk, az egyéb külsőségek, valamint az iskoladrámák agitatív szerepére. A cenzúra tágabb értelmezési körébe kapcsolható a fejedelem mecénási tevékenysége is. Rákóczi több mű kibocsájtá- sához nyújtott segítséget. De visszatérve a szűkebben értelmezett cenzúrához, felmerül a kérdés: tulajdonképpen miért is vezették be? £s miért épp ekkor? Thaly 1879-ben mindezt így indokolja: „Rákóczi eleintén teljesen szabad sajtót engedményezett: de miután az uralma alatti Lőcsén nyomtatott 1703 s 1704-iki naptárak szerkesztői ezzel viszaélve, császári szellemben írták chronologiái- kat, — behozta a censurát.” 1895-ben pedig azzal magyarázza, hogy 1706-ban Nagyszombatban kurucellenes iratok jelentek meg. Szerintem ez nem kielégítő indok. Nem egyes „ellensé- ges”-nek minősített kiadványok megjelenése sarkallta a fejedelmet erre a lépésre. Rákóczi arra törekedett, hogy létrehozza a maga abszolút fejedelmi hatalmát. Ez természetszerűleg csak fokozatosan mehetett végbe. Ennek a fejedelmi abszolutizmusnak volt szerves része a cenzúra is. Hiszen ez mindig az államhatalom politikai eszköze. A Habsburg-abszo- lutizmussal mérkőző másik hatalom az elfoglalt területeken megteremtette a saját apparátusát, igyekezett kiépíteni mindazt, ami szükséges volt a maga államának stabilizálásához. S hogy miért nem hamarabb került sor a cenzúra rendeleti úton való szabályozására? Rákóczinak mindenekelőtt azt kellett elérnie, hogy a hatalom legfontosabb biztosítékai legyenek vitathatatlanul a kezében. Amint ezek birtokában van, nem vonhatják kétségbe döntéseit, illetve ezek helyességét — még arra hivatkozva sem, hogy „ugyanazt" teszi, mint az a „zsarnoki önkény”, amely ellen fegyvert ragadtak. Ilyen körülmények között már kodifikálni lehet a meglévő gyakorlatot. Ebbe a politikába simul bele az egyes kiadványok ki- nyomattatása, a propaganda, az agitáció különböző eszközeinek alkalmazása. A mecénási tevékenység is az önálló magyar — ha nem is királyi, de abszolút fejedelmi udvar létét igyekszik tudatosítani. Természetesen nem akarom megkérdőjelezni Rákóczi humanizmusát, segítőkészségét, de mindenképp fel szeretném hívni a figyelmet arra, hogy nem pusztán egy nagyúr emberbaráti és tudománypártoló tevékenységéről van szó, hanem egy államférfi, egy uralkodó tetteiről, amelyek elválaszthatatlanok a politikától. Állam■ és jogtudományi szekció A XVIII. OTDK Jogi szekciójának üléseit 1987. április 15—16—17-én tartották meg a miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának rendezésében. Mind mennyiségében, mind pedig színvonalában előbbre lépés történt az elmúlt időszakok diákköri találkozóihoz képest. A tudományos versengést és konzultációt a miskolci kollégák áltál igen magas szinten rendezett kulturális programok tették színesebbé. Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karáról a következők értek el helyezést: I/B ÁLLAMIGAZGATÁSI JOGI tagozatban TÖRÖK MÓNIKA Építési engedélyezés és néhány problémájáé, dolgozata II. helyezést (Szalai Éva). BOTOS TIBOR A külkereskedelmi monopólium sajátosságai c. dolgozata III. helyezést (Fiezere Lajos). Az I/C ÄLLAMJOGI tagozatban PATAKI ÁRPÁD A klasszikus sajtótörvényektől a tájékoztatási jog deklarálásáig c. doLgozata II. helyezést (Fűrész Klára). Az I/D PÉNZÜGYI JOG tagozatban OBERTH PÉTER ZOLTÁN A gazdasági reform és a jövedelemszabályozás viszonya c. dolgozatával II. helyezést (Nagy Tibor). Az I/E NEMZETKÖZI JOGI tagozaton LOVRENCZ ÉVA A tengerparttal nem rendelkező országok a tengerjog c. dolgozatával I. helyezést (Valki László). A II/A POLGARIJOG ÉS CSALÄDI JOG tagozaton SINGER JOHANNA A környezetvédelem főbb jogi és polgári jogi kérdései c. dolgozata II. helyezést (Sólyom László). A II B POLGÁRI JOGI tagozaton SZEGEDI NOÉMI A termelői felelősség c. dolgozatával II. helyezést (Weisz Emília). BASA ILDIKÓ A polgári jogi társaság fogalma és vagyoni viszonyai c. dolgozatával II. helyezést (Har- mathy Attila). A II/C MUNKAJOGI tagozaton KIS JÓZSEF A munka díjazásának néhány elméleti kérdése c. dolgozata I. helyezést (Hágelmayer István). A n/D CIVILISZTIKA tagozaton BŰTOR ÁGNES A termelési és munkaszervezeti formák a mezőgazdasági termelőszövetkezetekben (Különös tekintettel a SASAD MGTSZ-re) c. dolgozatával I. helyezést (Kurucz Mihály). MÄTYUS IMRE A gazdasági verseny joga az európai közösségekben c. dolgozata I. helyezést (Mádl Ferenc). A III A BÜNTETŐJOGI tagozatban CSURGAT PÉTER Az erőszakos közösülés bűntette az ítélkezési gyakorlat alapján c. dolgozata III. helyezést (Polt Péter). A III/C KRIMINOLÓGIA tagozatban HÓDOS ANDREA A személyiség tudattalan szférájának kapcsolata a Bűnözéssel c. dolgozata III. helyezést (Vigh József). A III D BÜNTETŐ ELJÁRÁSJOG tagozaton BAITZ ANDREA Az •ítélet szákszerűségériék Ss ■ WyétvroeSyéssé- gének ellentmondásai c. dolgozata külön díjat és dicséretet (Király Tibor). A TV/A JOG- ÉS KÖZIGAZGATASTÖRTÉNET tagozaton BELIZNAY KINGA Büntetések Erdélyben a XV— XVIII. században c. dolgozata III. helyezést (Révész Tamás). A IV/B RÓMAI JOG tagozaton KENDE TAMÁS A római diplomáciai jog c. dolgozata III. helyezést (Hamza Gábor). a v. Állam- és jogelmélet, politikai és JOGSZOCIOLÓGIAI tagozaton ORBÁN VIKTOR A társadalmi önszerveződés c. dolgozata I. helyezést (Be- zolay Péter). JURASITS ZSOLT Az anarchizmus ideológiája és társadalomelméletének vizsgálata c. dolgozata II. helyezést ért el (Palóczay Péter). A zsűri az elhangzott dolgozatok opponensei közül dicséretben részesítette SZABÓ ÁGNES, BALÁZS CSABA, PÁL ZOLTÁN, KOVÁCS ÉVA, PONGRÁCZ TIBOR, SÄROSI ILDIKÓ hallgatókat, s egyúttal a Karokon történő egyéb elismerésükre tett javaslatot. Szalay Péter kari TDK-titkár 1