Egyetértés és Magyar Ujság, 1875. május (1. évfolyam, 28-50. szám)

1875-05-30 / 50. szám

IX. évfolyam. Előfizetési díj: Vidékre pontá­n vagy hely* ben házhoz hordva . 20.­­Egy évre. „ Félévre . . Negyedévre. Egy hóra 10.­­ 5. — 1.80 Egy szám S krajczár. Hirdetési díj: 9 hasábos petitsor egyszeri hirdetése 12 kr. többször 10 kr. Bélyegdij minden hider* télért külön 30 kr. Ny . Ittér: Öt hasábos gór 30 krajczár. Előfizetési feltételek az „EGYETÉRTÉS és MAGYAR UJSÁG“-ra. April—juni évnegyedre . . . 5 frt. — kr. April—szeptember félévre . . 10 frt. — kr. April—deczember 3 negyedre . 15 frt. — kr. April—május két hóra ... 3 frt. 60 kr. Egy hóra.............................I frt. 80 kr. Az előfizetési pénzek s utalványok az „Egyetértés és Magyar Újság“ kiadóhivata­lának Vodiáner nyomda, megyeháztól­ 9. szám alatt küldendők. Azon t. sz. előfizetőinket, kiknek előfi­zetése e hó végével lejárt, — tisztelettel felkérjük előfizetésük mielőbb megújítására hogy a lap szétküldésében fenakadás ne történjék. t$gF* Egyszersmind azon t. előfizetők kik a negyed évre 4 irtot küldöttek be, tisz­telettel kéretnek fel méltóztassanak az 1 fo­rint pótlékot posta utján beküldeni. Kelt Budapest, márczius 30. Budapest, május 22. A függetlenségi párt országos végrehajtó bizottsága megalakult s megkezdte m­ikez­dését. Tagjai: Simonyi Ernő, Mocsáry Lajos, Madarász József, Helfy Ignácz és Csávolszky Lajos. Közeledik az idő, midőn a nemzet önmaga gyakorolhat döntő befolyást, sorsára az átalá­nos képviselői választások utján. E perek rop­pant fontosságától áthatva hazafiúi bizalommal hívjuk fel hazánk mindazon polgárait, kik az ország állami önállóságának és függetlenségé­nek megszerzésére törekednek, miszerint hasz­náljanak fel minden alkotmányos eszközt arra, hogy nézeteink és elveink többségre jut­hassanak a közelebb összeülendő országgyű­lésen. Tisztelett­elő hívjuk fel elvtársainkat, hogy községenkint, vagy választókerületenkint, ahol eddig még nem történt, párttá alakuljanak és mint párt szervezkedjenek, s mind a már meg­történt mind az ezután történendő pártalaku­­lásokról a végrehajtó bizottságot értesíteni szíveskedjenek. Az országos függetlenségi párt végre­­hajtó bizottsága a függetlenségi köröknek, ke­rületeknek, sőt egyeseknek is felvilágosításo­kat mindig örömest ad, és erkölcsi támogatás­sal készséggel szolgál. Különösen figyelmeztetjük a különböző kerületekben levő elvtársainkat, hogy képvi­selőjelöltjeiket gondosan megválasztva, mi­előbb kitűzzék s azok neveit a végrehajtó bi­zottsággal haladéktalanul szíveskedjenek tu­datni. A leveleket és megkereséseket következő czim alatt kérjük küldeni: „Az országos füg­getlenségi párt végrehajtó bizottságának Bu­dapesten, muzeum utcza, 8. sz.“ Budapest, május 20. 1875. Az országos függetlenségi párt végrehajtó bizottsága. Budapest, május 29. A választási mozgalmak első jelenségei is gondolkodóba ejthetnek mindenkit, minő kö­vetkezményekre vezet a közvélemény nyilvá­­nulásaiban, ha a legmerészebb pártalakulás elvtelenségen és a legválságosabb kormány­változás programmtalanságon épülnek fel. A­mit közel és távol látunk, mintha csak az is­tenítéletet hirdetné, hogy átalános özönvízben kell elvesznie minden közös fogalomnak, min­den nemzeti eszmének, a hosszú alkotmányos tapasztalat minden eredményének, a politikai érettség minden vívmányának. Mintha csak az ősidőkbe sülyedtünk volna vissza, a­mikor az emberekben először ébredt fel a közös állam­élet ösztöne, vagy vad indiánus nép volnánk, mely minden előkészület nélkül elmélet és gyakorlat híján más nemzetek példáit nem is­merve jutott a parlamentáris intézmények bir­tokához. Mindenesetre igen alkalmas tanulmá­nyul szolgálhatunk oly idealista történészek­nek, kik azt hiszik, hogy azon szellemi és er­kölcsi magaslatról, melyet egy nemzet politi­kai fejlődése elért, semmi időleges visszaesés nem lehetséges, és a nemzeti öntudatnak semmi elhomályosulta be nem következhetik. Mert bizony nagy szerencse, hogy a politikai érettség hírét már korábban tudtuk megsze­rezni. Ma alig volna módunk reá, sőt bátran vétkezünk a múltnak rovására. A „szabadelvű“ párt országos alakítása egy a c­aossal. Űrnapján három vá­­lasztógyűlés lett a fővárosban megtartva, — mind a háromban legnagyobb egyetértés ural­­kodott a szabadelvüség czime fölött és mind a háromban a legnagyobb viszálkodással járt a „szabadelvű“ párt megalakítása. A Terézvá­rosban megértük a mulatságos látványt, hogy a párt, melynek a czimnél semmi egyéb össze­foglaló jellege nincsen, épen a czimnek mono­­polisticus használata fölött látja kebelében ki­törni a bel­háborút. „ Szabadel­vűség“ lett Ma­gyarországban az elvtelenségnek és programm­­talanságnak czime, és most a­hány programm­­talan, személyes párt alakul a választókerüle­tekben , kiváltságot követel a szabadelvű czégre, hogy letagadja azt ép oly személyes és programmtalan versenytársaitól. Ha az egész ország oly szerencsés egy cs. k. szabadelvű pártot bírhatni, a Terézváros már annyira vitte, hogy épen úgy mint némely gyárát az „első és kizárólagosan szabadalmazott.“ sza­badelvű pártot is több példányban mutathatja föl. És nem kevésbé jellemző volt­ a „szabad­elvű“ pártok alakulása a budai választókerü­letekben, hol polgárháború tört ki a közös érzülettel teremtett párt választmányainak megalakítása fölött és a pártalakulás rögtön önző érdekek és személyes szövetségek köpe­nyéül lett kiismerve. Ilyen esetet sem hallott még soha a művelt népek parlamentarizmusa. Nem a jelöltségekben felmerülő szemé­lyes versengések képezik a bökkenőt, mely al­kotmányos életünk degenerációját idézi sze­münk elé. Épen abban látunk legkevésbé ano­máliát, mit a „szabadelvű“ párt lapjai keser­vesen panaszolnak, hogy ugyanazon párt ke­beléből több jelölt kívánja a választók szava­zatadó bizalmát. Ez megtörténik mindenütt és leginkább járja meg ott, hol a választókat nem választják el elvi különbségek. Épen ha a ke­rület­ valamennyi választópolgára azonos elvek alapján ugyanazon párthoz tarto­zik, léphet a legnagyobb jogosultsággal elő­térbe oly szempont, mely tisztán az egyéni bi­zalomból, a jelöltek személyes képességeiből és jellemtulajdonságaiból nyer mértéket. Csak­hogy nem ez az eset a szabadelvű pártnál, mely egy párt ugyan, de párttá közös elvek helyett a közös elvtelenségben lett, az egysé­ges keretben az ellentétes czélok kölcsönös mustificálását hozza szintre. Amit előre kelle lát­nunk, az most a választási mozgalmakban tényleges kinyomatot nyer. Az elvekkel, fo­galmakkal és erkölcsökkel űzött gyalázatos játéknak most érik gyümölcse. A választási mozgalom természete foly abból a taktikából, mely mindennap új álláspontra helyezkedett, hogy azt másnap meghazudtolja. Foly a tan­ból, mely előtt az elv csak lényegtelen phan­tom minden vonatkozás nélkül a kormányzat gyakorlati feladataihoz; a pártegyesülésből, mely behívta a jobboldaliakat azzal, hogy el­vük végleges győzelmet aratott és a balolda­liakat azzal, hogy elvük a győzelem zálogát nyerte; a kormány­alkotásból,mely semmi po­litikai czélról nem tájékozhatta a nemzetet. Mi természetesebb, minthogy a választási mozgalmakban a szavak játszák azt az óriási szerepet, mely a dolgokat illeti ? Mi történhe­tik más, minthogy legnagyobb terük van a vakmerő szerencsevadászoknak és kétes ipar­lovagoknak, kik hamis lobogók alatt eveznek és az elveket a csalás kényelmes eszközeiül használják ? Mint ne következzék be az, hogy a leggaládabb visszaélés tárgya lesz minden szó és fogalom, mely a jogosult közérdekek kifejezése: a szabadelvűség, az iparérdek, a honmentés ? Mint lehessen megakadályozni, hogy az átalános egyesülés, melynek semmi concret tárgya és biztos czélja nincsen, ne szolgáljon takaróul önös érdekeknek, szemé­lyes czélzatoknak és cotteriák­ üzelmeinek? Hogy lehet gondoskodni, hogy az így megrontott talajban csak egy igazság is megmaradhasson, csak egy hazugság is meg ne gyökerezzék ? Mi tartsa össze, mi válas­sza el, mi lelkesítse és mi védje meg a polgárokat ? Az elv talán, melynek nemcsak, hogy nincs semmi concret kifejezése, de melynek nyíltan elvették minden etnikai jelentőségét­ ? Hová vezetik így a nemzetet! Mit érhet­nek el a hangos figyelmeztetéssel, hogy a „sza­­badelvű párt“ tagjai ne küzdjenek egymás el­len, de annál buzgóbban szálljanak síkra a többi pártok megsemmisítésére ? Nem fakad­nak-e a lelki meghasonlottság keserű kaczagá­­sára az ily követelés fölött? Oh, a „szabadelvű“ párt! Sok tagja úgy találja, hogy semmi elvi el­térés nem választja el a jobboldali ellenzéktől és épen azért indokolatlannak hirdeti Sennyey báró különválását, — sok más tagja meghatá­rozott ellentéteket constatál a két párt között és Sennyey báróban az országos érdekek anta­­gonismusát gondolja megtestesítve. Ugyan mi volna az, ha egyik „szabadelvű“ nem küzdhet a másik „szabadelvű“ ellen, csak mert a név közös, de minden kérdésről ellenkező nézete­ket vallanak, és másrészről élethalálharczot kénytelen folytatni a „conser­vativ“ ellen, csak mert neveik különböznek, bár minden nézetük megegyezik. A választók megbuktatnák azt a jelöltet, ki eszméiket elfogadja és megválaszta­nák azt, ki eszméiket elveti. Nem az elvek, de nem is a személyek harcza ez, hanem egyedül a — szavaké, melyek a gondolatot eltakarják. Mezei Ernő, 50. szám. Politikai hírekkel van tele a levegő, írja a „Közérdek“, melyeket csak fentartással ve­szünk tudomásul. Beszélik, hogy Tisza Kálmán még a választások előtt átvenné a miniszterelnök­séget, — megtartván egyúttal a belügyi tárczát is,­­ Wenckheim báró pedig már legközelebb ő fel­sége személye melletti miniszterré neveztetnék ki. Egy másik hír szerint Perczel igazságügym­iniszter állása ingadoznék, s állítólag szó van arról, hogy a méltatlanul elejtett Pauler fog felszólíttatni az igazságügyi tár­cz­a elvállalására. Nem tartjuk való­színűnek,­hogy Pauler, még ha ily ajánlat tétetnék is neki, magával ily sajátságos játékot űzni enged­jen.­­ Efféle hírek keringé­­e mindenesetre jel­lemző s ha többet nem, annyit bizonyít, hogy az uj minisztérium mézes­hetei már elmúltak s a kabi­netben az egyetértés már nem egészen oly szilárd, mint kezdetben. Mondják, hogy Széll Kálmán pénzügyminiszter állása Tiszával szemben nem mindig a legkedélyesebb s gyakran lehangolja az, hogy Tisza kelletinél nagyobb súlyt látszik fek­tetni a népszerűségi tekintetekre s aránylag kevés gondot fordít a kincstárnak az egyre keresbedő pénzkészletek folytán valóban nagyon komoly hely­zetére. A­z­o­lt, országgyűlési képviselők­ből álló nemzetiségi kör nevében - mint a „Magyar Állam“ hrja — Mocsonyi Antal és Sta­­nescu Vazul fölhívást id­éztek a Királyhágón inneni románokhoz, melyben erdélyi rokonaiktól eltérőleg erélyes actióra szólítják föl a románokat a jövő vá­lasztásokra. Híveiknek alapul a „nemzeti ellenzéki programmot“ ajánlják. A közös hadügyminisztériumban történő változásokról szóló hír ismételve fölmerül s a „Presse“ czáfolja ugyan ezúttal is, de most maga is bevallja, hogy készül „valami.“ A „Wehr-Zei­­tung“-b. Ko­ll erről a következőket írja: „Ami az okokat, illeti, melyek b. Koller tábornokot állítólag a visszalépésre bírják, ám a tény eléggé mustrálhatja a helyzetet, hogy a két ügy, mely a legközvetlenebbül érinti, t. i. a tábornoki kar szer­vezete s az előléptetési rendszabály, a hadügymi­niszter távollétében (Albrecht főherczeg elnöklete alatt) tárgyaltatott s e napokban tényleg be is fejez­tetett. De épen e két ügy volt az, melyek 11 hóval ezelőtt a hadügyminiszteri tárczánál a változást előidézték. Ez ügyeknél kellett volna először is az új miniszter befolyásának érvényesülni. E helyett ő excját, épen ezen ügyek tárgyalása alkalmával­ a hivataltól távol látjuk idézni. Nem csoda tehát, hogy e tény a lemondási hírekre ad okot. Azután nem lehet tekintetbe vétlenül hagyni azt sem, hogy ép most az 1876-diki hadügyi budgetet is meg­állapítják. “ A pénzügyminiszter által a beszter­­czebányai magy. kir. jószágigazgatóság kerületé­ben eladandó fenyő, i­letőleg tölgy haszonjára vo­natkozólag újból kiírt árverés benyújtási határnapja ma délben telt le. Ez sokkal nagyobb sikert ered­ményezett, mint az első árverés, midőn mindössze 2 ajánlat érkezett be és ezek is csak silány feltét­elekkel. Most beérkezett 5 ajánlat: Milch, Horn, Greiner, Glasner és Neubergertől egy-egy, melyek mindegyike kedvezőbb az első árverés eredmé­nyeinél. Vasárnap, 1875. május 30. Szerkesztői iroda: Budapesten IV. megyeháztép 9. sz. hova a lap szellemi részét illető minden közlemény küldendő.­­ A küldemé­nyek csak bérmentesen fo­gadtatnak el. Kéziratok csak rend­kívüli esetben küldetnek Kiadó-Hivatal, Budapest, XV., Megyeház­­tér 9. sz. Wodiáner F. nyomdájában A zempléni csodabogár. A kormánypárti lapok hasábjain meglehetős háttérbe szorítva szégyenkezik egy mind irály, mind eszmék tekintetében csodamű, mely­ hivatva volna pótolni azt a semmit,a mi jelenleg a szabad­elvű párt programmja gyanánt szerepel. Zemplén­ben ütötték nyélbe ezt a hókusz-pókuszt, mulatsá­gos bizonyítékául annak, minő szellemi tőke felett rendelkezik a kormánypárt kenyérmezei légiója a vármegyeház árvaszékének­ árvafejü ülnökében, ki beküldője és aláírója gyanánt szerepel a fur­csaságnak. Ha nem olvasnék nyomtatva, mystificationak kellene hinnünk az egész programmot, mel­lyel valaki a dévai tréfa kedvéért főzte le a kormány­párt szerkesztőségeit. De miután schwarz auf weiss olvasható a szabadelvű párt jegyzőjének aláírásá­val egy duplán tíz pontból álló egyvelege az értel­metlenségnek, nem zárkózhatunk el a feladat elől, hogy a rendszeretlen agyvelő és az üresfejűség e tákolmányából ne közöljünk részleteket, már csak azért is, hogy készítőjét közköltségen rendel­jék be leczkéket venni az irálytanból, s a politika alapelveiből, mielőtt sajátságos észjárását politika­csinálással és programmgyártással bízzák meg. Hogy a kormány részéről restelkedve fogad­ják e programmot, melynek készítésére akár akart, akár nem, rá kellett fanyalodnia a kétes elemek­ből összetoborzott zempléni szabadelvű pártnak, az nagyon természetes és érthető. Valóságos kis kacsa, melyen ámul-bámul a központi kotló, midőn a vizben látja gázolni korcsát, melyről szerette föl­tenni, hogy ártatlan minden programm-kivánság iránt. Mit tegyen, megtagadja, hisz az ő szárnyai alól bukdácsolt ki; elfogadja, hisz az egész egy óriás galimatias. Legjobb elrejteni és elhallgatni, hogy ne piruljon orczájok az eviczkélés miatt, me­lyet a kétszer tiz ponttal megpróbál az árvácskák szellemi szegénysége. A legérdekesebb, hogy az egész zemplén me­­gyei „szabadelvű“ pártban csak Szirmay Ödönnek, a párt elnökének volt jóravaló érzéke megtagadni e zűrzavarát a politikai eszméknek. S e jóravaló ér­zék egyúttal mutatja, hogy a jelenleg egy kalap alá gyúrt párt rögtön feloszlásnak indul, mihelyt kísér­letet tesznek programaiban adni kifejezést elvro­konságuknak. Van egyébiránt e programaiban minden a leg­különfélébb szájíz szerint összehabarva. Ott van például a takarékosság a „fenálló rendszer“ ke­retén belől. A­mi annyit is jelenthet, hogy a zemp­léni szabadelvű párt nem elégszik meg a kormány »lehető legnagyobb“ uugt^ísakiu­saival, vagy pe­dig a­mi valószínűbb, jelentit, az hogy annak az úri­embernek, ki a programaimat fabrikálta, fogalma, sincs a rendszerről, az állam követelményeiről, ha­nem beszél egy felkapott jelszó után, a­­ világba. Kívánja e Programm a közigazgatás rendezé­sét is „központon kezdve le a községig“ s hogy na­gyobb hatálya legyen a frásisnak hozzáteszi „ezzel kapcsolatban rendeztessenek a pénzügyi igazgatás és az igazságszolgáltatás némely teendői“, s váljon hogyan? Megfelelnek ők erre is: „bizonyos korlá­tok közt“. Oh Sátorhegy tövében fakadó szent egyegyűség! Hagyjuk közigazgatási ismereteiket, mert sokkal gazdagabb ennél közgazdasági ismereteik tárháza. Például lássuk a vámkérdésben mikép bul­­cseleg a misterekből álló kupaktanács.­­Kívánja a vámkérdésnek ő felsége többi országaival kötendő egyesség útjáni magyar nemzeti érdekben leendő legközelebbi megoldását.“ Egy lélegzet alatt oly felségesen kerek mondatban annyi szellem kissé sok. Hanem mit mondanak majd hozzá az iparosok. Merthogy érdekeiket rábízzák egy jelöltre,ki hasonló programmal lép fel, arra nézve van több eszük mint a tövis vármegye kurtaeszü és bőkezű táblabírói­­nak. Igaz, hogy azt mondják: legyen önálló vámte­rület, ha nem sikerül az egyesség, de ugyan már hogy ne sikerülne, ha csak egyesség kell, meg­lesz önálló vámterület nélkül is, hasonló „fehér lap“ mellett, melyet a kormány kegyességére bíz­nak betölteni.­­ És még ez embereknek kép­viselő kell, kinek feladata az ellenőrzés, mikor feltétlen szabadságot engednek a kormánynak úgy kötni meg az egyezséget, a­mint ő fogja jónak látni a nemzeti érdekekre nézve. Jól teszik, adjanak korlátlan szabadságot a kormánynak a vámkérdésben, hisz őket úgy sem érdekli az iparo­sok sorsa, nem asztalosok, nem csizmadiák, hanem oly herék, kiknek előkerül az adó révén a pénz, mégha e miatt utolsó rongya kerül is a polgárság­nak dobszó alá. Legtarkább programmjokban a következő pont: „Kívánják, hogy a­ közösügyi kiadások is a takarékossági főelvnek alárendeltetvén, a védelmi erő lényeges gyöngítése nélkül, úgy a közös had­sereg, mint a honvédségnél megtakarítások eszkö­zöltessenek.“ Íme a kétlaki hazafiság osztrák-ma­gyar kiadása. Közös hadsereg, magyar honvédség, megtakarítás is, nem is, osztrák is, magyar is. Va­lóban a legnagyobb fokú politikai erkölcstelenség kell hozzá, hogy kettős hazugsággal lássák el a vi­lágot. Első hazugság, mintha a takarékosság szí­vükön feküdnék, mert ha csakugyan átértenék horderejét, le kellene mondaniok a kettős hadse­regről. Másik hazugság, mintha magyar nemzeti politikát űznének, mert ha csakugyan nemzeti po­litikát akarnának űzni, úgy nem a honvédségnél, hanem a közös hadseregnél irányoznák elő a na­­gyobb fokú megtakarításokat. A honvédség tized­­rész annyiba sem kerül, miért akarnak hát itt s miért nem a szerfelett költséges közös hadsereg­nél megtakarítani ? Mondjunk-e többet a zempléni kormánypárt 10 parancsolatáról, mely letagadja a nemzeti politika legsarkalatosabb pontjait és idegen isteneket csinál magának saját hazug és romlott képére. S ha el is üt annyiban, kellemetlen meglepetésére pártjá­nak központi zömétől, hogy kétszínűségének meg­felelő programmpontokban val­ szint, abban mégis mint tojás tojáshoz hasonlít elvtelenségben kedves rokonaihoz, hogy programmján sem határozott elv, sem határozott irány nem vonul keresztül. Nem egyéb az, mint lép, melyre néhány ügyetlen gimplit akarnak csípni a választók közül, tudván igen jól, hogy Zemplénben programja nélkül egymagában marad a hivatalnoki clique s annak kártyavető pereputtyos­ sógorsága, atyafisága, komasága. Csa­lódnak azonban szerfölött, ha fölteszik, hogy akad­nak oly tárgyú gimplik, a melyek ráragadnak a gyönge lépre. Férfias nyilt politikához szokott Zemp­lén értelmes polgársága és megveti az alakoskodás báránybőrbe bujt farkasait, fejeseit. Azt hiszik, nem lát át a szitán, s nem ismeri a Schwindler kompániát, mely a szabadelvű párt élén áll, hogy az egész vármegyét ellássa fajának hivatalleső embere­ivel. Látják bizony és ismerik embereiket nagyon jól, hiába erőködnek tehát, mert a­ pongyola családi érdekeket nem fogja szavazatával segíteni Zemplén megyében egyetlen egy független és tisztességes em­ber sem. Ha elszédült volna is ekkoráig valaki, nem szédül el ezentúl, mikor a programaiban szívök fenekéig láthat az önzőknek, kik elveiket megta­gadják, s a nemzet legfontosabb jogait, legsarkala­tosabb érdekeit készek keresztre feszíteni, hogy aztán hasznát vehessék érdemeiknek ide fen. V­ y. Választási mozgalmak. Borsod me­zőkeresztesi járásában Duka Ferencz, Szegeden Kállay Ödön a függetlenségi párt jelöltei, ugyanitt a 48-as párt részéről Réh Istvánt, a szabadelvű párt részéről pedig Dobó Miklóst akarják fellép­­tetni. Békésen Irányi Dániel 48-as párti, Oroshá­zán gr. Károlyi Tibor szabadelvű párti a jelölt. Pest megyében az abonyi kerületben Gullner Gyula, a monoriban Bartha Andor és Tahy Lajos, a daba­­sbban Halász Bálint és Madas Károly, a ráczkevei­­ben Rakovszky István, a szentendreiben Luppa Péter és Tisza Lajos a szabadelvű párt jelöltei, ugyanott Kállay B­éri conservativ párti is föllép; a váczi kerületben Degré Alajos és ifj. gr. Ráday Gedeon, a gödöllőiben Fáy Béla a szabadelvű párt jelöltei, ez utóbbiban Tóth István függetlenségi párti jelölt győzelme valószínű. Zemplén megye homonnai kerületében a conservativ párt jelöltje Simonyi Ödön, Hunyad megyében a marosvidéki kerületben Makrai Aladár, a hátszegiben Mara Lőrincz a szak. párt jelöltei. A „D­ebreczeni Ellenőr“ pénteki száma a Tisza Kálmán fogadtatására vonatkozó­ előkészüle­tek leírásával van tele. Vajjon az is az ünnepélyesen fogadandó mester tiszteletére szolgál-e, hogy Mo­csáry Lajosra s lapunkra — persze, névtelenül — a leggyalázatosabb kitételeket használ, sőt fe­nyegetőzik, hogy személyeskedni fog! Vak dühé­ben még azon hírt is lapunknak róvja­ fel, miszerint Deák Ferencz ajánlandja Tisza Kálmánt a főváros­ban maga helyett képviselőül, holott az a hiv­ata­­lában el volt terjedve s minden lap hozta azt. . . Úgy látszik, azok az urak ott a „Debreczeni El­lenőr“ körében a bicskáig akarják vinni az ellensé­geskedést. Mi ily fegyverrel nem küzdünk. Hanem igenis mindig visszautasítjuk a pártdühtől elragadt őrjöngés nyilatkozatait. Jól tenné Tisza Kálmán, ha megkíméltetné magát a tisztelgés ily nyilatkozatai­tól, s legalább a sajtó ilynemű kinövéseinek nem adna táplálékot pénzbeli segélyével. ■— Különben, ha továbbra is solidaritásban marad azzal, el nem háríthatja magáról azon gyanút, hogy helyesli a „Debr. Ellenőr“ féktelenkedéseit, melyek senkinek sem válhatnak tisztességére, annyival kevésbé Ma­gyarország belügyminiszterének! A kormány a szünet alatt. A fusionális kormány hivatalos és félhivata­los lapjai ország világszerte hirdetik, hogy Magyar­­ország szabadsága olyan, hogy az mi kivánni valót sem hagy hátra, s hogy a nemzet boldogsága meg van alapítva azzal, hogy Tisza Kálmán a bársony­székbe bejutott. Csodálatos dolog! Hiszen, míg Tisza Kálmán nem ült a miniszteri palczon, ugyanazon lapok, melyek azóta kormánypártiakul csaptak fel, kiál­­tólag rosznak hirdették az ország állapotát. Azóta pedig mi sem változott az országban. Megvan a pénzügyi nyomorúság, megvan a nagy deficit, megvan a rosz igazságszolgáltatás stb. Majd 3 hónap múlt el, mióta az új kormány elfoglalta helyét, és, mondhatni, semmit sem csi­nált, legfeljebb pár foltot tett a rész­ruhára, s ami újat hozott elő, az mind a régi kormány kész javas­lataiból került ki. Ha igazán államférfiúi kapacitásokból állana az új kormány, megmutatta volna, hogy tud valami nagyszerűbbet is teremteni a mindennapiság hab­­buborékainál. S azon tény, hogy 3 hónapig vesztegel, hogy még csak nem is tanulmányozta sem a bank sem a vámkérdést, és e tárgyban meg sem indította a moz­galmakat, igen lesz előjel a jövőre, mintegy bizto­síték arra, h­ogy a kormány a közös ügyes békék súlya alatt — épen úgy nem fog a nemzet bajai orvoslására, s a nemzeti közvélemény igényei ki­elégítésére gyökeresen orvosló szereket feltalálni, mint közvetlen előde nem tudott. — Mindig azt hangoztattuk, s most is kifeje­zést adunk azon meggyőződésünknek, hogy külön­böző elemekből mesterségesen összetákolt, és kü­lönböző elvi álláspontokra helyezkedő kormánytól, a nemzeti jólét előmozdítását illetőleg, nincs mit várni. E nézet annyival jogosultabb, mert a volt Deákpárti kormányok is — melyeknek tagjairól pedig csak helyesebben mondhatni, hogy egy elv körül csoportosultak, mint a mostaniakról, — meg­mutatták tehetetlenségüket. És az igen természetes, hogy az ily külön­böző elemek, még ha elfojtják is magukban dara­big elveik iránti rajongásukat, saját álláspontjukat tökéletesen el nem hagyhatják és mintegy ellen­félnek tekintve a más álláspontról hozzájuk szegő­dött tiszttársakat, semmi buzgalmat, vonzódást és lelkesedést sem éreznek magukban a másik irány követőivel közös actióra. . . . Az ily vegyes elemekből álló kormányban már létrejöttekor meg van a feloszlás csírája, mely előbb-utóbb láthatólag is előre vergődvén, a fel­bomlás bekövetkezése feltartózhatlanná lesz .. . Már­is szárnyal a hír, hogy az új kormány ke­belében súrlódások merültek fel. Jelesen az igaz­ságügyi tárczánál ellentétek fejlődtek volna ki az igazságügyminiszter és Tisza Kálmán közt, sőt ilyesmi hallik a pénzügyi tárcza köréből is . . . Bármint legyen a dolog, annyi tisztán áll, hogy ha a visszavonás még látható alakot nem öl­tött, rövid időn észrevehető lesz az nagyobb voná­sokban is. És az a kormány, mely különben is programja nélkül állott az ország színe elé, a feloszlás mag­­vát hordván kebelében, tehetetlenségét kénytelen lesz nyilvánosan is bevallani.. . . Valószínű, hogy Tisza Kálmán bír annyi po­litikával, mikép mindent elkövet, hogy a választá­sok alatt ki ne üssön a válság, mert ez nagyon ha­mar megzavarná miniszteri hatalmát, sőt veresé­gekben is nyilatkoznék. Hanem bekövetkezik az minden bizon­nyal a választások után, mert nem zörög a falevél, ha a szél nem fújja. Már most, ha elgondoljuk, hogy a kormány mint különböző elemekből álló testület már meg­születésekor feloszlásra és legalább­is nagyobb mérvű egyenetlenkedésekre van hivatva; ha az egyenetlenség már most is üti fel fejét; ha hozzá­adjuk, mikép feltehető, hogy az a kormány, mely 3 hónapig mit sem tett, a választások alatt jelenté­kenyen el lévén foglalva, minél kevesebbet foglal­kozik az ország nagyobb bajai orvoslásával, ha megfontoljuk, hogy óriási teendői volnának, melye­ket meg kellene oldania, s melyekért roppant fele­lősséget vállalt magára. Nemde megjósolhatjuk, hogy azon nagy zaj, mit a hivatalos és nem hivatalos lapok az új kor­mányhoz kötött remények világba vetésével ütöttek, nem lesz egyéb vak­lármánál? A kormány teendői volnának a szünet alatt: a bank- és vámügy iránti javaslat­készítés, a defi­cit elenyésztetésére vonatkozó gyökeres orvoslási módok rendszerbe állítása; a volt igazságszolgál­tatás javítása; polgári és büntető törvénykönyv iránti javaslat; az egyházi alapítványi javak feletti intézkedés irányának kijelölése; a főrendi ház re­formja sat. Mi a különböző elemekből összetákolt kor­mányt, melynek kebelében a viszály már­is kitört, e nagy kérdések megoldására, sőt a szünet alatt kellőleg leendő tanulmányozására sem tartjuk ké­pesnek. De ám csalatkoztunk. A közeljövő­k azt his­­­szük, igazolandja állításunkat. Fájdalom, hogy ha­zánkat ismét új szárnypróbálások alatául látjuk oda vetve. Még csak káröröm sem foglalhatja el keblün­ket a kormánynak világosságra jövendő^ehetet-

Next