Egyetértés és Magyar Ujság, 1875. május (1. évfolyam, 28-50. szám)
1875-05-30 / 50. szám
IX. évfolyam. Előfizetési díj: Vidékre pontán vagy hely* ben házhoz hordva . 20.Egy évre. „ Félévre . . Negyedévre. Egy hóra 10. 5. — 1.80 Egy szám S krajczár. Hirdetési díj: 9 hasábos petitsor egyszeri hirdetése 12 kr. többször 10 kr. Bélyegdij minden hider* télért külön 30 kr. Ny . Ittér: Öt hasábos gór 30 krajczár. Előfizetési feltételek az „EGYETÉRTÉS és MAGYAR UJSÁG“-ra. April—juni évnegyedre . . . 5 frt. — kr. April—szeptember félévre . . 10 frt. — kr. April—deczember 3 negyedre . 15 frt. — kr. April—május két hóra ... 3 frt. 60 kr. Egy hóra.............................I frt. 80 kr. Az előfizetési pénzek s utalványok az „Egyetértés és Magyar Újság“ kiadóhivatalának Vodiáner nyomda, megyeháztól 9. szám alatt küldendők. Azon t. sz. előfizetőinket, kiknek előfizetése e hó végével lejárt, — tisztelettel felkérjük előfizetésük mielőbb megújítására hogy a lap szétküldésében fenakadás ne történjék. t$gF* Egyszersmind azon t. előfizetők kik a negyed évre 4 irtot küldöttek be, tisztelettel kéretnek fel méltóztassanak az 1 forint pótlékot posta utján beküldeni. Kelt Budapest, márczius 30. Budapest, május 22. A függetlenségi párt országos végrehajtó bizottsága megalakult s megkezdte mikezdését. Tagjai: Simonyi Ernő, Mocsáry Lajos, Madarász József, Helfy Ignácz és Csávolszky Lajos. Közeledik az idő, midőn a nemzet önmaga gyakorolhat döntő befolyást, sorsára az átalános képviselői választások utján. E perek roppant fontosságától áthatva hazafiúi bizalommal hívjuk fel hazánk mindazon polgárait, kik az ország állami önállóságának és függetlenségének megszerzésére törekednek, miszerint használjanak fel minden alkotmányos eszközt arra, hogy nézeteink és elveink többségre juthassanak a közelebb összeülendő országgyűlésen. Tisztelettelő hívjuk fel elvtársainkat, hogy községenkint, vagy választókerületenkint, ahol eddig még nem történt, párttá alakuljanak és mint párt szervezkedjenek, s mind a már megtörtént mind az ezután történendő pártalakulásokról a végrehajtó bizottságot értesíteni szíveskedjenek. Az országos függetlenségi párt végrehajtó bizottsága a függetlenségi köröknek, kerületeknek, sőt egyeseknek is felvilágosításokat mindig örömest ad, és erkölcsi támogatással készséggel szolgál. Különösen figyelmeztetjük a különböző kerületekben levő elvtársainkat, hogy képviselőjelöltjeiket gondosan megválasztva, mielőbb kitűzzék s azok neveit a végrehajtó bizottsággal haladéktalanul szíveskedjenek tudatni. A leveleket és megkereséseket következő czim alatt kérjük küldeni: „Az országos függetlenségi párt végrehajtó bizottságának Budapesten, muzeum utcza, 8. sz.“ Budapest, május 20. 1875. Az országos függetlenségi párt végrehajtó bizottsága. Budapest, május 29. A választási mozgalmak első jelenségei is gondolkodóba ejthetnek mindenkit, minő következményekre vezet a közvélemény nyilvánulásaiban, ha a legmerészebb pártalakulás elvtelenségen és a legválságosabb kormányváltozás programmtalanságon épülnek fel. Amit közel és távol látunk, mintha csak az istenítéletet hirdetné, hogy átalános özönvízben kell elvesznie minden közös fogalomnak, minden nemzeti eszmének, a hosszú alkotmányos tapasztalat minden eredményének, a politikai érettség minden vívmányának. Mintha csak az ősidőkbe sülyedtünk volna vissza, amikor az emberekben először ébredt fel a közös államélet ösztöne, vagy vad indiánus nép volnánk, mely minden előkészület nélkül elmélet és gyakorlat híján más nemzetek példáit nem ismerve jutott a parlamentáris intézmények birtokához. Mindenesetre igen alkalmas tanulmányul szolgálhatunk oly idealista történészeknek, kik azt hiszik, hogy azon szellemi és erkölcsi magaslatról, melyet egy nemzet politikai fejlődése elért, semmi időleges visszaesés nem lehetséges, és a nemzeti öntudatnak semmi elhomályosulta be nem következhetik. Mert bizony nagy szerencse, hogy a politikai érettség hírét már korábban tudtuk megszerezni. Ma alig volna módunk reá, sőt bátran vétkezünk a múltnak rovására. A „szabadelvű“ párt országos alakítása egy a caossal. Űrnapján három választógyűlés lett a fővárosban megtartva, — mind a háromban legnagyobb egyetértés uralkodott a szabadelvüség czime fölött és mind a háromban a legnagyobb viszálkodással járt a „szabadelvű“ párt megalakítása. A Terézvárosban megértük a mulatságos látványt, hogy a párt, melynek a czimnél semmi egyéb összefoglaló jellege nincsen, épen a czimnek monopolisticus használata fölött látja kebelében kitörni a belháborút. „ Szabadelvűség“ lett Magyarországban az elvtelenségnek és programmtalanságnak czime, és most ahány programmtalan, személyes párt alakul a választókerületekben , kiváltságot követel a szabadelvű czégre, hogy letagadja azt ép oly személyes és programmtalan versenytársaitól. Ha az egész ország oly szerencsés egy cs. k. szabadelvű pártot bírhatni, a Terézváros már annyira vitte, hogy épen úgy mint némely gyárát az „első és kizárólagosan szabadalmazott.“ szabadelvű pártot is több példányban mutathatja föl. És nem kevésbé jellemző volt a „szabadelvű“ pártok alakulása a budai választókerületekben, hol polgárháború tört ki a közös érzülettel teremtett párt választmányainak megalakítása fölött és a pártalakulás rögtön önző érdekek és személyes szövetségek köpenyéül lett kiismerve. Ilyen esetet sem hallott még soha a művelt népek parlamentarizmusa. Nem a jelöltségekben felmerülő személyes versengések képezik a bökkenőt, mely alkotmányos életünk degenerációját idézi szemünk elé. Épen abban látunk legkevésbé anomáliát, mit a „szabadelvű“ párt lapjai keservesen panaszolnak, hogy ugyanazon párt kebeléből több jelölt kívánja a választók szavazatadó bizalmát. Ez megtörténik mindenütt és leginkább járja meg ott, hol a választókat nem választják el elvi különbségek. Épen ha a kerület valamennyi választópolgára azonos elvek alapján ugyanazon párthoz tartozik, léphet a legnagyobb jogosultsággal előtérbe oly szempont, mely tisztán az egyéni bizalomból, a jelöltek személyes képességeiből és jellemtulajdonságaiból nyer mértéket. Csakhogy nem ez az eset a szabadelvű pártnál, mely egy párt ugyan, de párttá közös elvek helyett a közös elvtelenségben lett, az egységes keretben az ellentétes czélok kölcsönös mustificálását hozza szintre. Amit előre kelle látnunk, az most a választási mozgalmakban tényleges kinyomatot nyer. Az elvekkel, fogalmakkal és erkölcsökkel űzött gyalázatos játéknak most érik gyümölcse. A választási mozgalom természete foly abból a taktikából, mely mindennap új álláspontra helyezkedett, hogy azt másnap meghazudtolja. Foly a tanból, mely előtt az elv csak lényegtelen phantom minden vonatkozás nélkül a kormányzat gyakorlati feladataihoz; a pártegyesülésből, mely behívta a jobboldaliakat azzal, hogy elvük végleges győzelmet aratott és a baloldaliakat azzal, hogy elvük a győzelem zálogát nyerte; a kormányalkotásból,mely semmi politikai czélról nem tájékozhatta a nemzetet. Mi természetesebb, minthogy a választási mozgalmakban a szavak játszák azt az óriási szerepet, mely a dolgokat illeti ? Mi történhetik más, minthogy legnagyobb terük van a vakmerő szerencsevadászoknak és kétes iparlovagoknak, kik hamis lobogók alatt eveznek és az elveket a csalás kényelmes eszközeiül használják ? Mint ne következzék be az, hogy a leggaládabb visszaélés tárgya lesz minden szó és fogalom, mely a jogosult közérdekek kifejezése: a szabadelvűség, az iparérdek, a honmentés ? Mint lehessen megakadályozni, hogy az átalános egyesülés, melynek semmi concret tárgya és biztos czélja nincsen, ne szolgáljon takaróul önös érdekeknek, személyes czélzatoknak és cotteriák üzelmeinek? Hogy lehet gondoskodni, hogy az így megrontott talajban csak egy igazság is megmaradhasson, csak egy hazugság is meg ne gyökerezzék ? Mi tartsa össze, mi válassza el, mi lelkesítse és mi védje meg a polgárokat ? Az elv talán, melynek nemcsak, hogy nincs semmi concret kifejezése, de melynek nyíltan elvették minden etnikai jelentőségét ? Hová vezetik így a nemzetet! Mit érhetnek el a hangos figyelmeztetéssel, hogy a „szabadelvű párt“ tagjai ne küzdjenek egymás ellen, de annál buzgóbban szálljanak síkra a többi pártok megsemmisítésére ? Nem fakadnak-e a lelki meghasonlottság keserű kaczagására az ily követelés fölött? Oh, a „szabadelvű“ párt! Sok tagja úgy találja, hogy semmi elvi eltérés nem választja el a jobboldali ellenzéktől és épen azért indokolatlannak hirdeti Sennyey báró különválását, — sok más tagja meghatározott ellentéteket constatál a két párt között és Sennyey báróban az országos érdekek antagonismusát gondolja megtestesítve. Ugyan mi volna az, ha egyik „szabadelvű“ nem küzdhet a másik „szabadelvű“ ellen, csak mert a név közös, de minden kérdésről ellenkező nézeteket vallanak, és másrészről élethalálharczot kénytelen folytatni a „conservativ“ ellen, csak mert neveik különböznek, bár minden nézetük megegyezik. A választók megbuktatnák azt a jelöltet, ki eszméiket elfogadja és megválasztanák azt, ki eszméiket elveti. Nem az elvek, de nem is a személyek harcza ez, hanem egyedül a — szavaké, melyek a gondolatot eltakarják. Mezei Ernő, 50. szám. Politikai hírekkel van tele a levegő, írja a „Közérdek“, melyeket csak fentartással veszünk tudomásul. Beszélik, hogy Tisza Kálmán még a választások előtt átvenné a miniszterelnökséget, — megtartván egyúttal a belügyi tárczát is, Wenckheim báró pedig már legközelebb ő felsége személye melletti miniszterré neveztetnék ki. Egy másik hír szerint Perczel igazságügyminiszter állása ingadoznék, s állítólag szó van arról, hogy a méltatlanul elejtett Pauler fog felszólíttatni az igazságügyi tárcza elvállalására. Nem tartjuk valószínűnek,hogy Pauler, még ha ily ajánlat tétetnék is neki, magával ily sajátságos játékot űzni engedjen. Efféle hírek keringée mindenesetre jellemző s ha többet nem, annyit bizonyít, hogy az uj minisztérium mézeshetei már elmúltak s a kabinetben az egyetértés már nem egészen oly szilárd, mint kezdetben. Mondják, hogy Széll Kálmán pénzügyminiszter állása Tiszával szemben nem mindig a legkedélyesebb s gyakran lehangolja az, hogy Tisza kelletinél nagyobb súlyt látszik fektetni a népszerűségi tekintetekre s aránylag kevés gondot fordít a kincstárnak az egyre keresbedő pénzkészletek folytán valóban nagyon komoly helyzetére. Azolt, országgyűlési képviselőkből álló nemzetiségi kör nevében - mint a „Magyar Állam“ hrja — Mocsonyi Antal és Stanescu Vazul fölhívást idéztek a Királyhágón inneni románokhoz, melyben erdélyi rokonaiktól eltérőleg erélyes actióra szólítják föl a románokat a jövő választásokra. Híveiknek alapul a „nemzeti ellenzéki programmot“ ajánlják. A közös hadügyminisztériumban történő változásokról szóló hír ismételve fölmerül s a „Presse“ czáfolja ugyan ezúttal is, de most maga is bevallja, hogy készül „valami.“ A „Wehr-Zeitung“-b. Koll erről a következőket írja: „Ami az okokat, illeti, melyek b. Koller tábornokot állítólag a visszalépésre bírják, ám a tény eléggé mustrálhatja a helyzetet, hogy a két ügy, mely a legközvetlenebbül érinti, t. i. a tábornoki kar szervezete s az előléptetési rendszabály, a hadügyminiszter távollétében (Albrecht főherczeg elnöklete alatt) tárgyaltatott s e napokban tényleg be is fejeztetett. De épen e két ügy volt az, melyek 11 hóval ezelőtt a hadügyminiszteri tárczánál a változást előidézték. Ez ügyeknél kellett volna először is az új miniszter befolyásának érvényesülni. E helyett ő excját, épen ezen ügyek tárgyalása alkalmával a hivataltól távol látjuk idézni. Nem csoda tehát, hogy e tény a lemondási hírekre ad okot. Azután nem lehet tekintetbe vétlenül hagyni azt sem, hogy ép most az 1876-diki hadügyi budgetet is megállapítják. “ A pénzügyminiszter által a beszterczebányai magy. kir. jószágigazgatóság kerületében eladandó fenyő, iletőleg tölgy haszonjára vonatkozólag újból kiírt árverés benyújtási határnapja ma délben telt le. Ez sokkal nagyobb sikert eredményezett, mint az első árverés, midőn mindössze 2 ajánlat érkezett be és ezek is csak silány feltételekkel. Most beérkezett 5 ajánlat: Milch, Horn, Greiner, Glasner és Neubergertől egy-egy, melyek mindegyike kedvezőbb az első árverés eredményeinél. Vasárnap, 1875. május 30. Szerkesztői iroda: Budapesten IV. megyeháztép 9. sz. hova a lap szellemi részét illető minden közlemény küldendő. A küldemények csak bérmentesen fogadtatnak el. Kéziratok csak rendkívüli esetben küldetnek Kiadó-Hivatal, Budapest, XV., Megyeháztér 9. sz. Wodiáner F. nyomdájában A zempléni csodabogár. A kormánypárti lapok hasábjain meglehetős háttérbe szorítva szégyenkezik egy mind irály, mind eszmék tekintetében csodamű, mely hivatva volna pótolni azt a semmit,a mi jelenleg a szabadelvű párt programmja gyanánt szerepel. Zemplénben ütötték nyélbe ezt a hókusz-pókuszt, mulatságos bizonyítékául annak, minő szellemi tőke felett rendelkezik a kormánypárt kenyérmezei légiója a vármegyeház árvaszékének árvafejü ülnökében, ki beküldője és aláírója gyanánt szerepel a furcsaságnak. Ha nem olvasnék nyomtatva, mystificationak kellene hinnünk az egész programmot, mellyel valaki a dévai tréfa kedvéért főzte le a kormánypárt szerkesztőségeit. De miután schwarz auf weiss olvasható a szabadelvű párt jegyzőjének aláírásával egy duplán tíz pontból álló egyvelege az értelmetlenségnek, nem zárkózhatunk el a feladat elől, hogy a rendszeretlen agyvelő és az üresfejűség e tákolmányából ne közöljünk részleteket, már csak azért is, hogy készítőjét közköltségen rendeljék be leczkéket venni az irálytanból, s a politika alapelveiből, mielőtt sajátságos észjárását politikacsinálással és programmgyártással bízzák meg. Hogy a kormány részéről restelkedve fogadják e programmot, melynek készítésére akár akart, akár nem, rá kellett fanyalodnia a kétes elemekből összetoborzott zempléni szabadelvű pártnak, az nagyon természetes és érthető. Valóságos kis kacsa, melyen ámul-bámul a központi kotló, midőn a vizben látja gázolni korcsát, melyről szerette föltenni, hogy ártatlan minden programm-kivánság iránt. Mit tegyen, megtagadja, hisz az ő szárnyai alól bukdácsolt ki; elfogadja, hisz az egész egy óriás galimatias. Legjobb elrejteni és elhallgatni, hogy ne piruljon orczájok az eviczkélés miatt, melyet a kétszer tiz ponttal megpróbál az árvácskák szellemi szegénysége. A legérdekesebb, hogy az egész zemplén megyei „szabadelvű“ pártban csak Szirmay Ödönnek, a párt elnökének volt jóravaló érzéke megtagadni e zűrzavarát a politikai eszméknek. S e jóravaló érzék egyúttal mutatja, hogy a jelenleg egy kalap alá gyúrt párt rögtön feloszlásnak indul, mihelyt kísérletet tesznek programaiban adni kifejezést elvrokonságuknak. Van egyébiránt e programaiban minden a legkülönfélébb szájíz szerint összehabarva. Ott van például a takarékosság a „fenálló rendszer“ keretén belől. Ami annyit is jelenthet, hogy a zempléni szabadelvű párt nem elégszik meg a kormány »lehető legnagyobb“ uugt^ísakiusaival, vagy pedig ami valószínűbb, jelentit, az hogy annak az úriembernek, ki a programaimat fabrikálta, fogalma, sincs a rendszerről, az állam követelményeiről, hanem beszél egy felkapott jelszó után, a világba. Kívánja e Programm a közigazgatás rendezését is „központon kezdve le a községig“ s hogy nagyobb hatálya legyen a frásisnak hozzáteszi „ezzel kapcsolatban rendeztessenek a pénzügyi igazgatás és az igazságszolgáltatás némely teendői“, s váljon hogyan? Megfelelnek ők erre is: „bizonyos korlátok közt“. Oh Sátorhegy tövében fakadó szent egyegyűség! Hagyjuk közigazgatási ismereteiket, mert sokkal gazdagabb ennél közgazdasági ismereteik tárháza. Például lássuk a vámkérdésben mikép bulcseleg a misterekből álló kupaktanács.Kívánja a vámkérdésnek ő felsége többi országaival kötendő egyesség útjáni magyar nemzeti érdekben leendő legközelebbi megoldását.“ Egy lélegzet alatt oly felségesen kerek mondatban annyi szellem kissé sok. Hanem mit mondanak majd hozzá az iparosok. Merthogy érdekeiket rábízzák egy jelöltre,ki hasonló programmal lép fel, arra nézve van több eszük mint a tövis vármegye kurtaeszü és bőkezű táblabíróinak. Igaz, hogy azt mondják: legyen önálló vámterület, ha nem sikerül az egyesség, de ugyan már hogy ne sikerülne, ha csak egyesség kell, meglesz önálló vámterület nélkül is, hasonló „fehér lap“ mellett, melyet a kormány kegyességére bíznak betölteni. És még ez embereknek képviselő kell, kinek feladata az ellenőrzés, mikor feltétlen szabadságot engednek a kormánynak úgy kötni meg az egyezséget, amint ő fogja jónak látni a nemzeti érdekekre nézve. Jól teszik, adjanak korlátlan szabadságot a kormánynak a vámkérdésben, hisz őket úgy sem érdekli az iparosok sorsa, nem asztalosok, nem csizmadiák, hanem oly herék, kiknek előkerül az adó révén a pénz, mégha e miatt utolsó rongya kerül is a polgárságnak dobszó alá. Legtarkább programmjokban a következő pont: „Kívánják, hogy a közösügyi kiadások is a takarékossági főelvnek alárendeltetvén, a védelmi erő lényeges gyöngítése nélkül, úgy a közös hadsereg, mint a honvédségnél megtakarítások eszközöltessenek.“ Íme a kétlaki hazafiság osztrák-magyar kiadása. Közös hadsereg, magyar honvédség, megtakarítás is, nem is, osztrák is, magyar is. Valóban a legnagyobb fokú politikai erkölcstelenség kell hozzá, hogy kettős hazugsággal lássák el a világot. Első hazugság, mintha a takarékosság szívükön feküdnék, mert ha csakugyan átértenék horderejét, le kellene mondaniok a kettős hadseregről. Másik hazugság, mintha magyar nemzeti politikát űznének, mert ha csakugyan nemzeti politikát akarnának űzni, úgy nem a honvédségnél, hanem a közös hadseregnél irányoznák elő a nagyobb fokú megtakarításokat. A honvédség tizedrész annyiba sem kerül, miért akarnak hát itt s miért nem a szerfelett költséges közös hadseregnél megtakarítani ? Mondjunk-e többet a zempléni kormánypárt 10 parancsolatáról, mely letagadja a nemzeti politika legsarkalatosabb pontjait és idegen isteneket csinál magának saját hazug és romlott képére. S ha el is üt annyiban, kellemetlen meglepetésére pártjának központi zömétől, hogy kétszínűségének megfelelő programmpontokban val szint, abban mégis mint tojás tojáshoz hasonlít elvtelenségben kedves rokonaihoz, hogy programmján sem határozott elv, sem határozott irány nem vonul keresztül. Nem egyéb az, mint lép, melyre néhány ügyetlen gimplit akarnak csípni a választók közül, tudván igen jól, hogy Zemplénben programja nélkül egymagában marad a hivatalnoki clique s annak kártyavető pereputtyos sógorsága, atyafisága, komasága. Csalódnak azonban szerfölött, ha fölteszik, hogy akadnak oly tárgyú gimplik, a melyek ráragadnak a gyönge lépre. Férfias nyilt politikához szokott Zemplén értelmes polgársága és megveti az alakoskodás báránybőrbe bujt farkasait, fejeseit. Azt hiszik, nem lát át a szitán, s nem ismeri a Schwindler kompániát, mely a szabadelvű párt élén áll, hogy az egész vármegyét ellássa fajának hivatalleső embereivel. Látják bizony és ismerik embereiket nagyon jól, hiába erőködnek tehát, mert a pongyola családi érdekeket nem fogja szavazatával segíteni Zemplén megyében egyetlen egy független és tisztességes ember sem. Ha elszédült volna is ekkoráig valaki, nem szédül el ezentúl, mikor a programaiban szívök fenekéig láthat az önzőknek, kik elveiket megtagadják, s a nemzet legfontosabb jogait, legsarkalatosabb érdekeit készek keresztre feszíteni, hogy aztán hasznát vehessék érdemeiknek ide fen. V y. Választási mozgalmak. Borsod mezőkeresztesi járásában Duka Ferencz, Szegeden Kállay Ödön a függetlenségi párt jelöltei, ugyanitt a 48-as párt részéről Réh Istvánt, a szabadelvű párt részéről pedig Dobó Miklóst akarják felléptetni. Békésen Irányi Dániel 48-as párti, Orosházán gr. Károlyi Tibor szabadelvű párti a jelölt. Pest megyében az abonyi kerületben Gullner Gyula, a monoriban Bartha Andor és Tahy Lajos, a dabasbban Halász Bálint és Madas Károly, a ráczkeveiben Rakovszky István, a szentendreiben Luppa Péter és Tisza Lajos a szabadelvű párt jelöltei, ugyanott Kállay Béri conservativ párti is föllép; a váczi kerületben Degré Alajos és ifj. gr. Ráday Gedeon, a gödöllőiben Fáy Béla a szabadelvű párt jelöltei, ez utóbbiban Tóth István függetlenségi párti jelölt győzelme valószínű. Zemplén megye homonnai kerületében a conservativ párt jelöltje Simonyi Ödön, Hunyad megyében a marosvidéki kerületben Makrai Aladár, a hátszegiben Mara Lőrincz a szak. párt jelöltei. A „Debreczeni Ellenőr“ pénteki száma a Tisza Kálmán fogadtatására vonatkozó előkészületek leírásával van tele. Vajjon az is az ünnepélyesen fogadandó mester tiszteletére szolgál-e, hogy Mocsáry Lajosra s lapunkra — persze, névtelenül — a leggyalázatosabb kitételeket használ, sőt fenyegetőzik, hogy személyeskedni fog! Vak dühében még azon hírt is lapunknak róvja fel, miszerint Deák Ferencz ajánlandja Tisza Kálmánt a fővárosban maga helyett képviselőül, holott az a hivatalában el volt terjedve s minden lap hozta azt. . . Úgy látszik, azok az urak ott a „Debreczeni Ellenőr“ körében a bicskáig akarják vinni az ellenségeskedést. Mi ily fegyverrel nem küzdünk. Hanem igenis mindig visszautasítjuk a pártdühtől elragadt őrjöngés nyilatkozatait. Jól tenné Tisza Kálmán, ha megkíméltetné magát a tisztelgés ily nyilatkozataitól, s legalább a sajtó ilynemű kinövéseinek nem adna táplálékot pénzbeli segélyével. ■— Különben, ha továbbra is solidaritásban marad azzal, el nem háríthatja magáról azon gyanút, hogy helyesli a „Debr. Ellenőr“ féktelenkedéseit, melyek senkinek sem válhatnak tisztességére, annyival kevésbé Magyarország belügyminiszterének! A kormány a szünet alatt. A fusionális kormány hivatalos és félhivatalos lapjai ország világszerte hirdetik, hogy Magyarország szabadsága olyan, hogy az mi kivánni valót sem hagy hátra, s hogy a nemzet boldogsága meg van alapítva azzal, hogy Tisza Kálmán a bársonyszékbe bejutott. Csodálatos dolog! Hiszen, míg Tisza Kálmán nem ült a miniszteri palczon, ugyanazon lapok, melyek azóta kormánypártiakul csaptak fel, kiáltólag rosznak hirdették az ország állapotát. Azóta pedig mi sem változott az országban. Megvan a pénzügyi nyomorúság, megvan a nagy deficit, megvan a rosz igazságszolgáltatás stb. Majd 3 hónap múlt el, mióta az új kormány elfoglalta helyét, és, mondhatni, semmit sem csinált, legfeljebb pár foltot tett a részruhára, s ami újat hozott elő, az mind a régi kormány kész javaslataiból került ki. Ha igazán államférfiúi kapacitásokból állana az új kormány, megmutatta volna, hogy tud valami nagyszerűbbet is teremteni a mindennapiság habbuborékainál. S azon tény, hogy 3 hónapig vesztegel, hogy még csak nem is tanulmányozta sem a bank sem a vámkérdést, és e tárgyban meg sem indította a mozgalmakat, igen lesz előjel a jövőre, mintegy biztosíték arra, hogy a kormány a közös ügyes békék súlya alatt — épen úgy nem fog a nemzet bajai orvoslására, s a nemzeti közvélemény igényei kielégítésére gyökeresen orvosló szereket feltalálni, mint közvetlen előde nem tudott. — Mindig azt hangoztattuk, s most is kifejezést adunk azon meggyőződésünknek, hogy különböző elemekből mesterségesen összetákolt, és különböző elvi álláspontokra helyezkedő kormánytól, a nemzeti jólét előmozdítását illetőleg, nincs mit várni. E nézet annyival jogosultabb, mert a volt Deákpárti kormányok is — melyeknek tagjairól pedig csak helyesebben mondhatni, hogy egy elv körül csoportosultak, mint a mostaniakról, — megmutatták tehetetlenségüket. És az igen természetes, hogy az ily különböző elemek, még ha elfojtják is magukban darabig elveik iránti rajongásukat, saját álláspontjukat tökéletesen el nem hagyhatják és mintegy ellenfélnek tekintve a más álláspontról hozzájuk szegődött tiszttársakat, semmi buzgalmat, vonzódást és lelkesedést sem éreznek magukban a másik irány követőivel közös actióra. . . . Az ily vegyes elemekből álló kormányban már létrejöttekor meg van a feloszlás csírája, mely előbb-utóbb láthatólag is előre vergődvén, a felbomlás bekövetkezése feltartózhatlanná lesz .. . Máris szárnyal a hír, hogy az új kormány kebelében súrlódások merültek fel. Jelesen az igazságügyi tárczánál ellentétek fejlődtek volna ki az igazságügyminiszter és Tisza Kálmán közt, sőt ilyesmi hallik a pénzügyi tárcza köréből is . . . Bármint legyen a dolog, annyi tisztán áll, hogy ha a visszavonás még látható alakot nem öltött, rövid időn észrevehető lesz az nagyobb vonásokban is. És az a kormány, mely különben is programja nélkül állott az ország színe elé, a feloszlás magvát hordván kebelében, tehetetlenségét kénytelen lesz nyilvánosan is bevallani.. . . Valószínű, hogy Tisza Kálmán bír annyi politikával, mikép mindent elkövet, hogy a választások alatt ki ne üssön a válság, mert ez nagyon hamar megzavarná miniszteri hatalmát, sőt vereségekben is nyilatkoznék. Hanem bekövetkezik az minden bizonnyal a választások után, mert nem zörög a falevél, ha a szél nem fújja. Már most, ha elgondoljuk, hogy a kormány mint különböző elemekből álló testület már megszületésekor feloszlásra és legalábbis nagyobb mérvű egyenetlenkedésekre van hivatva; ha az egyenetlenség már most is üti fel fejét; ha hozzáadjuk, mikép feltehető, hogy az a kormány, mely 3 hónapig mit sem tett, a választások alatt jelentékenyen el lévén foglalva, minél kevesebbet foglalkozik az ország nagyobb bajai orvoslásával, ha megfontoljuk, hogy óriási teendői volnának, melyeket meg kellene oldania, s melyekért roppant felelősséget vállalt magára. Nemde megjósolhatjuk, hogy azon nagy zaj, mit a hivatalos és nem hivatalos lapok az új kormányhoz kötött remények világba vetésével ütöttek, nem lesz egyéb vaklármánál? A kormány teendői volnának a szünet alatt: a bank- és vámügy iránti javaslatkészítés, a deficit elenyésztetésére vonatkozó gyökeres orvoslási módok rendszerbe állítása; a volt igazságszolgáltatás javítása; polgári és büntető törvénykönyv iránti javaslat; az egyházi alapítványi javak feletti intézkedés irányának kijelölése; a főrendi ház reformja sat. Mi a különböző elemekből összetákolt kormányt, melynek kebelében a viszály máris kitört, e nagy kérdések megoldására, sőt a szünet alatt kellőleg leendő tanulmányozására sem tartjuk képesnek. De ám csalatkoztunk. A közeljövők azt hisszük, igazolandja állításunkat. Fájdalom, hogy hazánkat ismét új szárnypróbálások alatául látjuk oda vetve. Még csak káröröm sem foglalhatja el keblünket a kormánynak világosságra jövendő^ehetet-