Egyetértés és Magyar Ujság, 1875. június (1. évfolyam, 51-75. szám)

1875-06-03 / 53. szám

Dt. évfolyam. Előfizetési dl]: Vidékre postán vagy hely­ikben házhoz hordva Egy évre. ... 20. —. Félévre . . . . 10. —. Negyedévre. . . 5.— Egy hóra . . . 1.80 Egy szám S krajczár, Hirdetési dl]: 9 hasábos petitsor egyszeri hirdetése 12 kr. többször 10 kr. Bélyegdij minden kider* tésért külön 30 kr. Nyilttér: Öt hasábos sor 30 krajczár. 53. szám. Csütörtök, 1876. junius 3. Szerkesztői­ Iroda: Budapesten IV. megyeháztér 9. sz. hova a lap szellemi résirát illető minden közlemény küldendő. —■ A küldemé­nyek csak bérmentesen fo­gadtatnak el, Kéziratok csak rend­kívüli esetben küldetnek vissza. _ Kiadó-Hivatal: Budapest, IV., Megyeház­tér 9. sz. Vodiáner F. nyomdájában Előfizetési feltételek az „EGYETÉRTÉS és MAGYAR ÚJSÁG‘"-ra. April—juni évnegyedre . . . 5 frt. — kr. April—szeptember félévre . . 10 frt. — kr. April T­ deczember 3 negyedre . 15 frt. — kr. April—­május két hóra ... 3 frt. 60 kr. Egy hóra....................................1 frt. 80 kr. Az előfizetési pénzek s utalványok az „Egyetértés és Magyar Újság“ kiadóhivata­lának Wodianer nyomda, megyeh­áztér 9. szám alatt küldendők. Azont.cz. előfizetőinket, kiknek előfi­zetése e hó végével lejárt, — tisztelettel felkérjük előfizetésük mielőbb megújítására hogy a lap szétküldésében fenakadás ne történjék. 0^ Egyszersmind azon t. előfizetők kik a negyed évre 4 frtot küldöttek be, tisz­telettel kéretnek fel méltóztassanak az 1 fo­rint pótlékot posta utján beküldeni. Kelt Budapest, márczius 30. Budap­est, m­­á­j­us 22. A függetlenségi párt országos végrehajtó bizottsága megalakult s megkezdte műkö­dését. Tagjai: Simonyi Ernő, Mocsáry Lajos, Madarász József, Helfy Ignácz és Csávolszky Lajos. Közeledik az idő, midőn a nemzet önmaga gyakorolhat döntő befolyást sorsára az átalá­­nos képviselői választások utján. E perek rop­pant fontosságától áthatva hazafias bizalommal hívjuk fel hazánk mindazon polgárait, kik az ország állami önállóságának és függetlenségé­nek megszerzésére törekednek, miszerint hasz­náljanak fel minden alkotmányos eszközt arra, hogy nézeteink és elveink többségre jut­hassanak a közelebb összeülendő országgyű­lésen. Tisztelettel hívjuk fel elvtársainkat, hogy községenkint vagy választókerületenkint, ahol eddig még nem történt, párttá alakuljanak és mint párt szervezkedjenek, s mind a már meg­történt mind az ezután történendő pártalaku­lásokról a végrehajtó bizottságot értesíteni szíveskedjenek. Az országos függetlenségi párt végre­hajtó bizottsága a függetlenségi köröknek, ke­rületeknek, sőt egyeseknek is felvilágosításo­kat mindig örömest ad, és erkölcsi támogatás­­*­sál készséggel szolgál. Különösen figyelmeztetjük a különböző kerületekben levő elvtársainkat, hogy képvi­selőjelöltjeiket gondosan megválasztva, mi­előbb kitűzzék s azok neveit a végrehajtó bi­zottsággal haladéktalanul szíveskedjenek tu­datni. A leveleket és megkereséseket következő czim alatt kérjük küldeni: „Az országos füg­getlenségi párt végrehajtó bizottságának Bu­dapesten, muzeum utcza, 8. sz.“ Budapest, május 20. 1875. Az országos függetlenségi párt végrehajtó bizottsága. Budapest, junius 2. Tisza Kálmánt Debreczenben a „gondvi­selés választott férfiának“ prodlamálták. A hi­vatalos irály s korábbi törvényeink Magyar­­ország védasszonyául szűz Máriát mondják, de újabb alkotmányos neránk tapasztalásaiból azt kell következtetnünk, hogy Magyarország­nak „gondviselése“ valami ledéréletű, kön­­­nyelmű asszonyság, ki szereti liaisonjait vál­toztatni és csapongó szeszél­lyel választja ke­gyének férfiait. Korábban az alkotmányos bol­dogságnak, a mameluckok dicsőségének, a de­­fic­it nélküli budgeteknek és családi vasutak­­nak idejében gróf Andrássy Gyula volt gond­viselésünk választott férfia. Azt his­szük, nem árultunk el nagy titkot; a viszonyt fényesnek és érdekesnek mondották mindenütt az embe­rek. Ám, de azóta a kedves „gondviselésnek a hite fénye nagyon megfogyatkozott. Bekövet­kezett a nagy krach, a deficitek megnőttek és a családi vasutak eltűntek, úgy, hogy gondvi­selésünk kitüntető kegye többé aligha lehet oly kapós a politika zénéjei előtt. Magyaror­szágnak egykori szépfürtú premierje most már csak a külügyőrség bécsi palotájában emlékez­hetik vissza „gondviselésszerű“ szereplésének ideális napjaira és helyébe a gondviselésnek , kegyeibe Tisza Kálmán jutott. Mint látjuk, gondviselésünk mindig fesztelenebbül űzi és viszonyai mind közönségesebbek lesznek. Félni lehet, hogy ez így fog tartani tovább is, Tisza Kálmán után még plebejusabb, még kétesebb renomméejű egyének lesznek a „választott férfiak.“ A vége nagy botrány lehet, s talán a „gondviselésnek” valami csúf mesalliancea hozza izgatottságba az elegáns köröket. Mindenesetre indokoltnak kell találnunk, ha a gondviselés választott férfia Debreczen­ben ép oly kevéssé világosította fel az orszá­got szándékairól, elveiről és irányáról, mint annak előtte a parlamenti tárgyalások kereszt­tüzében. Az ország, mely a választási urnák­nál most készül kijelölni érdekeinek és jogai­nak teljhatalmú letéteményeseit, nagyon várta ugyan, hogy elhatározásainak értéke és vá­lasztásainak hordereje felől némi biztos tájé­kozást nyerjen , de nem istentelen rationalis­­mus-e az örökösen megújított programmköve­­telés, midőn a­­ gondviselés ellen irányul, mely­nek utai az irás szavai szerint mindig „belát­­hatlanok.“ Azért a mennyire értjük azt, hogy Tisza K. debreczeni hívei elveiket feltétlenül a gondviselésszerü férfiú rendelkezésére bocsát­ják, különösnek kell találnunk, hogy az üd­vözlő szónokok annyit emlegették Tisza Kál­mán elveit s még épen a dicsőítésnek ürügyesül. Nem vették-e észre, hogy így ellentétbe jöttek ,saját dicsőítésük legnagyobb jogczímével: a gondviseléssel ? Mi szüksége van a gondvise­lésnek elvekre és ki hallotta valaha, hogy a gondviselésnek elvei volnának? Igen. Tisza Kálmán maga igen helyesen fogja föl a gond­viselés által adott hivatását, midőn a tökéletes elvtelenséget teszi a pártalakulás alapjává és mellőz minden programmot és visszautasítja czéljainak minden világos körvonalazását. A gondviselésnek megvan saját cselekvési módja, mely az emberekétől végtelenül különbözik. Isten megteremtette a világot s­e­m­m­i­b­ő­l és megteremtette hat nap alatt; pedig hátha teremthetett volna többet is, tovább is. A kormánynak gondviselése is elégnek tarthatja a teremtés tényezőiül az elvtelenség c­aosát és a hároméves országgyűlést. És mi teljesen méltányoljuk azok álláspontját, kik egyenesen csodákat várnak Tisza Kálmántól s azt hiszik, hogy ő meg fogja fordítani a természet tör­vényeinek és az emberi logikának rendjét, hogy valami megfoghatlan taktikával helyre fogja állítani Magyarországnak önállását és épen merőben czélellenes eszközökkel fogja biztosítani a financiális rendezés sikerültét. Helyes ! Tisza Kálmán a gondviselés választott férfia s a gondviselésnek csodákban kell nyil­vánulnia. Valóban boldogtalanok, kiket meg nem szentelt a hit malasztja. Kínos tépelődéseink között van okunk irigyelni Tisza Kálmán esto­­ticus hangulatú követőit. Mi nem hisszük az apocalypsis idejét elérkezettnek, hogy csodákra lehessünk elkészülve. Mi bennünk igen erősen él a gyanú, hogy hátha a sokat rágalmazott gondviselésnek semmi köze sincs Tiszának kormányraj­utásához, s hogy talán sokkal több részük van abban a hatalomvágynak, a l­lvesz­­tettségnek, a kompromitált helyzetek kénysze­rűségeinek. Tisza Kálmán röviden véli ugyan vissza­utasíthatni azt a vádat, hogy hiúság és hata­lomvágy vezették a kormányrúdhoz; — azt mondja, hogy ezt a hiúságot már korábban és sokkal könnyebben kielégíthette volna. Végte­lenül egyszerűeknek kellene lenniük az em­beri indulatoknak vagy igen primitív tudomány volna még a psychologia, ha Tisza Kálmán ellenvetése az önigazolásra elég alapot adna. Hiszen utoljára is bizonyos, hogy a leg­féktelenebb ambició mellett is inkább elégí­tette volna ki Tiszát, nagyobb dicsőséget szer­zett volna nekie, ha nem elvei árán, de elvei megvalósítására foglalta volna el a kormányzó hivatást, ha győzelmet nyert volna a nemzet által és alkotmányos jogosultságának teljessé­gét vette volna át a királytól. Azért a­meddig megtartotta bizalmát, reményét és kilátásait, okvetlenül sokkal hálásabbnak tűnhetett fel az ellenzéki vezérnek szerepe. De rögtön meg­kezdődött az elvek játéka, a mint az esemé­nyek okot látszottak adni a bizalom fogytára és itt is csak Tisza kicsinyes indulatai, merő­ben személyes szempontjai okozták, hogy a csúf játék oly sokáig tartott, oly hihetetlen phazisokon ment át és annyira nélkülözte a nyíltságot, a becsületességet és politikai loja­­litást. Senki sem kételkedhetik ma rajta, hogy Tisza Kálmán már az első, Szlávyval folyta­tott coalitionális tárgyalások alatt léphetett volna be a kormányba, ha akkor is a mostani reserváta nélküli álláspontot foglalta volna el. De mint minden hiú lélek, roppant súlyt fek­tetett a külső látszatra és egy üres formulát keresett, mely a kitörhető támadások ellen védpajzsul szolgáljon. Nem vagyunk oly nai­vak, hogy a hiúságnak manifestatióját csak a miniszteri állás, a kormányzó befolyás keresé­sében találjuk. Tisza Kálmánt épen a hiúság csak oly intensiv erővel tartotta vissza a mi­niszterség elfogadásától, a mint másfelől arra örökösen ösztönözhette. Hogy csak kicsinyes ■ féltékenysége és nem az elveknek komoly megmentése szülte Szlávyval szemben a chimaericus fentartást, kitűnik épen abból, hogy azt utóbb mégis feladta. Mert végül odajutott, hogy minden áron el kelle fo­gadnia a hatalom birtokát, ha nem akart a nevetséges lejártság áldozata lenni és hol csak a kínálkozó alkalomnak merész meg­ragadása menthette meg attól, hogy ne egy minden alakultában csúfot vallott politiká­val lépjen az ország színe elé. Tisza már csak miniszter lehetett, hatalmas, domináló nagy majoritástól odaadóan támogatott miniszter, de semmi egyéb! —z— A kormány, miniszteri tanácsi határozat foly­tán, mint a „P. N.“ hallja, átiratban felhívta az osztr. minisztériumot a kereskedelmi s a vámszer­­ződ­és ügyében a tárgyalások­ megkezdésére. Meghívás. A szolnoki választókerü­let fü­ggetl­enségi pártja által országgyű­lési képviselőjelölt kijelölése tárgyában tartandó értekezlet­re a párt elveit valló választók f. é. 1875. junius hó 6-án d. u. 3 órára T­i­s­z­a-F­ö­l­d­­v­á­r­r­a a nagyvendéglő termében meghivatnak. T.-Földvár, 1875. május 31. Eördögh Elek, elnök. Birói kinevezések. A király máj. 27-én az akna-rahói járásbírósághoz. Csics János akna-rahói járásbirósági albirót, és a szilárd járás­bírósághoz: Kun. Barnabás sziráki járásbiró­sági albirót, — továbbá albirákká: a zala­egerszegi járásbírósághoz: Szil­assy László budapesti kir. táblai fogalmazót s a károly­falvi járásbíróság­hoz: Vásár­helyi­ János gyulafehérvári tör­vényszéki aljegyzőt, végre az ügy­észekké: a tren­cséni törvényszék melletti ügyészséghez: K­u­b­i­n­y­i Aladár alsó-kubini törvényszéki jegyzőt, és a beregszászi törvényszék melletti ügyészséghez: Or­­savszky Jenő igazságügyminiszteri segédfogal­mazót nevezte ki. Mint a „M. H.“ biztos forrásból értesül a va­súti forgalmi kölcsön ügyében a m. hitelbank, az unicbank, két franczia csoport és egy angol előkelő ház — mely már Ghyczy pénzügyőrsége alatt kor­mányunkkal összeköttetésben állott — versenyez­nek. Az ajánlatok nagyon közel állanak egymáshoz. Azon hír, mely azt állítja, hogy a kölcsön az unió­bankkal már megköttetett és mely több bécsi lap által közöltetett, alaptalan, a­mi ismét tanú­­jele annak, hogy a kormány ez irányban meg­szüntette a monopóliumokat A sajtóbureaut illetőleg jól érte­sült körökben azt rebesgetik, hogy az a választá­sok után a belügyminiszteri ressorthoz fog áttétet­ni.— Akkor egyúttal több személyváltozás is történnék. » Fusio — confu­cto. A fusionalis logikát, de még erkölcsi alapját is épületesen mutatta be Benes Döme volt or­szággyűlési képviselő Aradon. Azon a gyűlésen, mely Chorin Ferencz nevét tűzte ki jelölti zászló­jára, többek közt így szólt a nevezett fusio­­nista ur: „Jelenleg elvi ellentétek nem létében, nem merül fel annak szüksége, hogy a győzelem ki­vívására oly eszközök alkalmaztassanak, melyek a corruptiót előmozdítják.“ A miből következők: 1. Hogy a fusionista urak a corruptióra ve­zető eszközök alkalmazását szükségesnek s igy nemcsak megengedettnek, de helyesnek is tartják. 2. Hogy a fusionisták szerint az elvi küzde­lem korrumpál.* A világ csodálkozással vehette, hogy Hor­váth Döme volt kecskeméti képviselő visszavonult a politikai térről. Igaz, hogy előbb mintsem e hir nagyon elterjedt volna, kinevezték magas bírói tisztre. De hát miért neveztetett ki ? A „Reform“ mai számából megkaptuk a vá­laszt. Mert Horváth Döme úr kimaradt a választói listából s így választható sem lett volna. Nem azt kellene hinnünk ezek után, hogy nevezett laptár­sunk a volt képviselő úr hanyagságán fog csodál­kozni ? Roszul ismerné a fusionalis erkölcsiséget, a­ki ilyet tesz föl valamelyik kormánypárti lapról. A „Reform“ politikai moráljától más telik. A „Re­form“ így nyilatkozik erről az esetről: „Szeretett képviselőjük (már mint a kecske­métiek szeretett, képviselője) kénytelen visszavo­nulni, mert választói jogától Szappanos István vá­rosi tanácsnok reklamácziója folytán elesett, mi miatt választható sem lenne. E körülményt legyen elég itt csupán felemlítenem, mert ama hitványság, mely ennek okozója volt, bűn szolgáltás közben több boszuságot okozna, mint hasznot. Egyről azonban biztosítani kívánom a reklamáló hazafit, hogy a párt, mely Horváth Dömét ezúttal elvesztette, fog módot találni a gyalázatosságnak, mely ellene el­követtetett, megtorlására. Kérdjük már most, miért maradt ki Horváth Döme a választói lajstromból ? A felelet nem lehet más mint az, hogy nem bírt a törvényes minősítéssel. Csak nem akarja a „Reform“ azzal gyanúsítani a királyi táblát (mely­nek Horváth Döme ur tagja), hogy a kecskeméti ellenzék kedvéért megsértette a törvényt ? Ha te­hát törvényes jogával élt Szappanos István kecs­keméti tanácsnok, midőn a törvénytelenül beirtat kireklamálta, milyen arczbőrrel, de milyen alkot­mányos fogalmakkal is egyszersmind mondhatja valaki e tettéről, hogy az hitványság? De ime a „Reform“ még azt is mondja, hogy pártja fog találni módot a gyalázatosság megtorlá­sára. Már erre, mint a törvény elleni nyílt törvény­telen izgatásra, csak egy felelet lenne, melyet azonban mi, kik a sajtóperüknek egyátalán nem vagyunk barátjai, nem adunk meg azzal, hogy a ki­rályi ügyész figyelmét hívnák föl rá. * Mustrának jól lesz sokszorosítani a kormány­pártnak az eféle tudósítást, mel­lyel Jókai lapja ad hírt D­o­b­s­a Lajos beszám­­olásáról: „Makón tegnap tartotta meg Dobsa Lajos képviselő beszámolását. A beszámoló volt képvise­lőt a szélszőbal néhány rakonciátlan tagja közbe­szólással zavarni igyekezett, a­mi nem sikerült. Dobsától ilyen hatalmas, erőteljes beszédet még nem hallottunk. A szélsőbalt összemorzsolta.“ iláix­ant aztán a világért ne tegyenek hozzá on“ korrektora alkalmasint csak Ugye ledezt bim, hogy „a beszámolást a választók nagyon komolyan fogadták.” Már ha Dobsa beszédét is komolyan fogadják, akkor igen rosz kelete lehet életeinek, melyek pedig — elismerjük — jobbak szoktak lenni, mint politikai elvhűsége.* Ez tu... A „Bihar“ is átcsapott tehát.Derék, becsületes, buzgó s a mellett jól szerkesztett lap volt. A jeles szerkesztő: To­csek Ferencz, ki a lapot becsületvesztésével együtt elhagyja, hogy To­ko­d­i Ágostnak engedje át a helyet, melyet a ki­adó : II­o 11­ó­s­i a kormány rendelkezése alá bocsá­tott, a következő méltó szavakkal vesz búcsút a közönségtől: „Én, — lehet hogy csalódom meggyőződé­semben a hon érdekeire nézve, lehet, hogy az uj jelszó mentendi meg a hazát, de nekem, az én meggyőződésem, mel­lyel politikai tekintetben a bihari pontokban lefektetett elvek alapján állok — szent, és azt, mint tulajdonomat megőrzöm keblemben. Hatáskörömön kivül esvén a lap irá­nyát befolyásolni ezentulra is, részemre csak egy eshetőség maradt: visszalépni.“ E nyilatkozat s e lépése egyaránt becsüle­tére válik, ítélje meg már most a közönség ezzel szem­ben a kiadó tulajdonos: H­o­ll­ó­s­i eljárását, a ki az úgy látszik: Biharban lábra kapott azon mániá­val, mely a polgárság becsérzetének elvesztésére törekszik, védelmezi kanyarodását: „Én nem helyezkedhetem — úgymond­­— ama magaslatra, hogy annyi nagy tehetség és kipróbált hazafiság felett bírálatot kívánjak tartani. A mit annyian hisznek és vallanak, hogy az állam meg­­feneklését csak pénzügyi viszonyai rendbehozásá­val — mire a jelen kormány vállalkozott— lehet elhárítani., azt mint a haza megmentésének esz­közét elfogadni — s az ezen kormányt támogató szabadelvű pártnak közlönyéül lapomat átengedni polgári kötelességemnek tartottam.“ Az ember szinte önkénytelenül vág közbe ! Ugyan ne bolondozzék az úr ! * Ezt meg a „Közérdek“ írja : Tudják-e tisztelt olvasóink, ki az a Szabad­hegyi Antal? Ha eddig nem tudták, megtudhatják „beszámoló beszédéből.“ Mert Szabadhegyi Antal nevezetes ember. Szabadhegyi Antal következőleg számol be az ugodiaknak: „Szabadelvű párttá alakulván, úgy hiszem tisztelt választó polgártársaim, csak Önök helyeslésével találkozom, midőn azon pártnak tag­jává lettem, jóllehet a Deák-párt is, melynek lobo­gója alatt Isten kegyelméből már 45 évig harczol­­tam, mindig szabadelvű volt, én tehát elveimnek csak hü követője vagyok.“ E nevezetes nyilatkozatból megtudjuk, hogy Szabadhegyi Antal úr „szabadelvű párttá alakult,“ hogy a Deák-párt 1830-ban keletkezett, — miről eddig a világ mit sem tudott. Egyébiránt Szabadhegyi Antal azt is meg­mondja, hogy miért alakult ő szabadelvű párttá, „jóllehet“ eddig a Deákpárt tagja volt. „Megvá­lasztatáson­ alkalmával —úgymond — megigérem, hogy az egyenes adó felemelése ellen leszek. Mint­hogy a volt kormány fel akará emelni, kivihetetlen­ségét tapasztalván, lemondott.“ Ez volt tehát az ok, mely a képviselő urat arra indítá, hogy szakelvű párttá alakuljon. Kérdés, vajjon nem fog-e ő is majd „kivihetetlenségét ta­pasztalván“ — megbukni ? Önbizalma valóban nem közönséges s nem volna csoda, ha kivihetetlen dolgokra vállalkoznék. Tetteire utalva így nyilatkozik választói előtt: „Hogy mint feleltem meg kötelességemnek, azt önök ítéletére bízom. A kataszter kijavításával, mely az adó igazságos felosztását vonja maga után, reményiem kötelességemnek eleget tettem.“ Ugo­­don, mint olvasóink látják, nem csupán meszet égetnek ám. Nevezetes emberek vannak ott. Idő­vel még Ugod ki tudja mily nagy hitre emelkedik, kivált ha nagy embereit méltányolni tudja. A király dalmácziai utjának költ­ségei körülbelől felmehettek 450,000 ezüst írtra. Ily körülmények között érthető, hogy a galiczia itt elmarad, habár már két ízben volt kilátásba véve. Azt az expedient, hogy ilynemű utazásoknál, mint a­melyek nem mulatságból, hanem az állam érde­kében történnek, a birodalmi tanács illetőleg a ma­gyar országgyűlés rendkívüli kiadást szavazzon meg, a király a „Közérdek“ szerint határozottan visszautasította. Szakácsi Dániel beszámolási!. Ó Liszka, május 30. Szakácsi úr, valahányszor képviselői műkö­dése megérdemlőt nyilvános ítélet tárgyává téte­tett, mindannyiszor Dagyuri nonchalanccal csak annyit felelt, ha felelt, hogy majd számot ad sá­fárkodásáról akkor, midőn választói előtt beszá­moló jelentését meg fogja tenni. Végre tehát feloszolván a meddő országgyű­lés, elérkezett a várva várt nap, midőn a beszámo­lásnak meg kellett történnie. Kezdetben olyan for­mát rebesgettek, hogy a képviselői jelentés vala­hol a szabad ég alatt fog végbe­menni, miután rom­halmazokból álló kis városunk alkalmas fedett­ he­lyiséggel nem igen képes szolgálni. De miután a volt képviselő úrral egyidejűleg az eső is megérke­zett, szépen beszorultunk a városháza szűk tanács­termébe. Valóban az eső igen­is kapóra jött, mivel a népszerűségét rég eljátszott képviselő, csakis az em­lített szűk helyiségben érezhette magát lehető biz­tonságban, miután azt kliensei, pajtásai, kortesei siettek mások kiszorításával s színükig megtölteni. Azonban a közjogi ellenzék több tagja is, neszét révén a hadi cselnek, igyekezett a hogy lehetett elhelyezkedni. Pártunk részéről ott láttuk többek között, Hegedűs Lászlót a s.-pataki iskola hírneves algondnokát, Terhes Barnát, a derék pataki, lel­készt, Kun Dánielt, a pataki iskola, jeles jogigaz­gatóját, Katona Zsigmondot, Ribh Jakabot s többe­ket, kiket elv és meggyőződés, nem pedig koncz­­lesés és confusiocsinálás hevit. Szakácsi ur megjelenvén, sietett elmésségé­­nek tárházából rég pihentetett csecsebecséit kira­kosgatni, a­mennyiben kijelenté, hogy erőt, áldást hozott a választó­kerületnek. Épen enunciatio után az eső megéljeneztetett. Majd több darab hírlap, papír, törvénykönyv előkeresgélése után, megkez­dődött a beszámolás, mely oly nagyszabású vola, a minőt még nem látott nem csak Európa, de mi azt hisszük, Kutya-Bagos sem. A volt képviselő úr mindenek előtt 1872-ki programmját olvasván fel, szokatlan effronteriével azt mondá, hogy ő elvétől soha el nem tért, miután programmjának egy kifejezésében azt mondja, hogy ő mindig szabadelvű volt, s midőn a szabadelvű pártba belépett csak régi óhajtásának tőn eleget. Hogy választói óhajtása is az lett volna-e, arról böl­csen hallgatott a jó ur, különben sem lévén szoká­sok patentirozott szabadelvűinknek a választópol­gárság akaratával törődés. Kétségbe ej­tő volt az ország helyzete, ez hozta létre a fixsiót, s miután azt hazánk legnagyobb férfiai kezdeményezték, ő sem akart hátramaradni, nehogy egy lófejjel ki­sebbnek láttassák amazoknál. És most ordíts kapu, kiálts város, mert elközelgetett az urnák rettenetes napja, Szakácsi úr ismert logikája, parlamenti rou­­tineja, cicerói ékesszólása elkezdte új szélsőbal kritikáját. Nem lehetett — úgymond — a régi baloldali alapon boldogulni, mivel azon politikát mindig forra­dalmi tendenciákkal vádolták. Nem volt a balkö­zép iránt bizalom az udvarnál, nem tetszett ő fel­ségének, tehát abba kellett hagyni. Ellenben a szabadelvű pártot ő felsége örömmel üdvözölte, tetszett neki, már pedig a mi ő felségének tetszik, azt hiszi szólnok, abban minden alkotmányos ér­zelmű magyar embernek meg kell nyugodnia. — De a szélsőbal, mely magát különféle neveken ne­vezi, nem nyugszik bele ő felsége legmagasabb tetszésébe, s ezért nem is jut többségre soha, nem lesz kormányképes stb.“ — Alig hittünk füleinknek, hogy egy képviselő lehet oly bornirt, vagy szolga­­lelkű, mikép a király személyét bárgyú hasbeszé­dének zilált fordulatai közé belezavarja? De hát, ez is megtörtént ad majorem glóriám;! — Ezután fel­olvasta az 1867. XII. törvényczikket, s finom rafi­nériával bebizonyította, hogy az 1867. XII. tör­­vényczikket voltaképen az 1797.-ki országgyűlés alkotta meg. Erre hivatkozik a pragmatica sanctióra, s ki­jelenti, hogy a szélsőbal ezt nem ismeri el. Több ízben ismétli, hogy ő az 1767-ki XII.­ törvényczikk alapján áll, s megy a vezérürü után, mivelhogy ő mindig szabadelvű volt. Majd felolvassa a szabad­elvű párt programmját, s szent borzadál­lyal tu­datja már­is elrémült választóival, miszerint a kormány hazamentési nagyszerű pénzügyi terveze­teit azért nem ütötte még dobra, mivel azzal a jövő országggyűlést meg akarja lepni. Boldog Szakácsi! ki nem vetted észre a gúnyos mosolyt, mely jobbról balról malom alatti beszámolásodat folytonosan kí­sérte. Honmentő tervezet, melyet feltalált s §s, kirí privilégium mellett áraltatni fog Tisza Kálmán a fehér elefánt unokája Szakácsi Danival a nagy szabadelvű politikai korcsmaczegérrel. No de menjünk tovább. Megtudtuk ékes beszédéből, mi­után már a „Pesti Napló“, „Ellenőr“, „Zemplén“ stb. néhány számát előhúzogatta, hogy ki az a nagy ember, aki előtt ő, Szakácsi Dániel meghajlik. Hall­juk, ez senki más, mint Zsedényi Ede, és siet an­nak beszámoló beszédét is felolvasni. Finom tapin­tat, mely eltaláltatta Szakácsi úrral szarva közi a tölgyét, miután Zemplénben a kuvaszok is csak az említett nagy férfiú végtelen népszerűségét ugatják. Elmondja továbbá, hogy milyen nagy ember Wenckheim, s hogy nem igaz ám az mintha Tisza Kálmán volna a kabinet feje, mert hát az Wenck­heim, a ki nemcsak gazdag ember, de jónevelésü képzett hazafi is. Lám lám, maga sem tudta a kép­viselő úr, mily heterodoxiát ejt ki szája , midőn Wenckheimet Tisza Kálmán sutbalökésével ma­gasztalja. No de his­szük, hogy őexcellentiája nem fogja Szakácsi úr liszkai érdemeit figyelmének körén kívül hagyni,» a nyakába akaszt egy keresztet, mihelyt régi helyét elfoglalja. Még azt is megtud­juk, hogy Széll Kálmán jó erős, fiatal ember, és Magyarország legnagyobb financierje, aki a köze­lebbi országgyűlés színe előtt a konyháza összes deficitjét, mint valami ügyes cseppevő le fogja nyelni, s akkor azután hirdettetni fog minden új­­ságlapban: nincs többé deficit! Ezután felolvassa a múlt három év alatt alkotott tör­­vényczikkeket, s reflectál azon hírlapi táma­dásokra, melyek őt érték , — s elbeszéli, ab­­deritai bonbomiával, mikép­p a keleti vasút ügyében azért nem szavazott, mivel meggyőződése szerint igennel kellett volna szavaznia. Bölcs logika, mely szerint soha se szavazzon a képviselő akkor, midőn meggyőződése szerint szavazhatna. Egyébiránt hátha ez a szabadelvű tactica ? Ki tudja, mitől döglik a légy? Végre azután befejezte hos­­­szú lére eresztett monológját, s magát ajánlva, le­ült, visszacsücsülvén saját semmiségének jelenték­telenségébe. Beszéde a lehető legjobb benyomást tette választóinak nevető izmaira, s epés megjegy­zéseket hallottunk tétetni az ügyetlen Borsszem Jankóra, mely 6 év alatt nem sietett a Szakácsi úr naiv humorát kizsákmányolni. — Pártja, már csak a jó barátság kedvéért is sietett volna mindennek daczára neki és a kormánynak is egy füst alatt bi­zalmat szavazni, ha a közjogi ellenzék ré­széről fel nem áll Kun Pál s összes bizalmi számítását a kelet­kező mameluck-seregnek egy legyintéssel tönkre nem teszi. Szónok hangsúlyozza, hogy ő Szakácsi úrral egy véleményen nem lehet. Nem lehet azért, mivel határozottan helytelennek tartja azt, hogy a képviselők választóik megkérdezése nélkül elvi ál­láspontokat megváltoztassák. Elmondja a baloldal történetét, érinti a fusionisták elvtelen politikáját, s kimutatja, hogy szélsők sem a parlamentben, sem a hazában nincsenek, mivel a szélsőbalnak czíme­­zett közjogi ellenzék bármikép hivattassék is, a balközép fusionálása után nem egyéb, mint örököse a régi baloldali hagyományoknak, a bihari pontok­nak. A Szónokot Szakácsi úr ügyetlen barátai igye­keznek előadásában zavarni, faragatlan közbe­­kurjongatásaik által, azonban bármint erőlköd­jenek is a szegény tatárok, rendreutasittatnak s Kun Pál, szokott erélyével folytatja be­szédét. Szakácsi úr állításait nem tartja érdeme­seknek a czáfolatra, mivel világos , mint azt Simonyi Ernő oly meggyőzőleg kimutatta , hogy a mely ország 150 millió bevételéből 128 milliót Ausztria rendelkezése alá kénytelen bocsátani s összes szük­ségleteire csak 22 millió írtja marad, az nem ön­álló ország, nem is ország hanem osztrák provincia. Újólag hangsúlyozza egy oly párt létezésének szük­ségét, mely lobogójára az ország teljes független­ségének kivívását tűzi. Végül mind a maga mind elvtársai az ó­liszkai választókerület elvhű balol­dali pártja nevében és megbízásából kijelenté, mi­szerint a közjogi ellenzék úgy a szabadelvű vala­mint bármely egyéb létező vagy alakulandó pofi*

Next