Egyetértés és Magyar Ujság, 1875. szeptember (1. évfolyam, 128-152. szám)

1875-09-17 / 141. szám

ügyeink rendezésénél feledtük, hogy intézményeink helyes irányban — csak úgy fejleszthetők, ha azok történelmi alapon nemzetünk geniusával hozatnak kapcsolatba, ha a rendszerességet alkalmazzuk in­tézményeink fejlesztésében. Mi organizáltunk sok­szor a demonstrált haladás érdekeinek mellőzésé­vel organizáltunk minden rendszer nélkül, és az or­­ganisatióból lett egy desorganisatio, mely azon kí­vül évenkint milliókba kerül. Ezek lévén a bajok külforrásai, ha ezeket elhárítjuk a kellő gyógysze­reket alkalmazzuk, akkor megmenthettük hazánkat a pénzügyi bukástól, akkor biztosítottuk nemze­tünk életét, és akkor kormányozhatjuk állami ha­jónkat oda ahova azt vezetni a civilisatió igényli, t. i. a szabadság eszméje felé. Ezeknek létesítése azonban csak úgy eszkö­zölhető, ha a bajok gyógyításához rögtön hozzáfo­gunk. Meg kell szüntetni a kiegyezési törvény ká­ros szabványait, és akkor a nagyhatalmi politika mellőzésével rendezhetők hadügyeink úgy, hogy azok ne absorbeálják materiális erőnket, és akkor az önálló vámterület felállításával­ és a védvámok behozatalával új erőt önthetünk materiális életünk elzsibbadt ereibe. Nézetem szerint, ha mint önálló állam élni akarunk, nem vegetálni állami függetlenségünknek aí personal unió alapján való visszaállítása akkor is első­ teendőnket képezi, ha ezt a pénzügyek oly ége­tően nem par­ancsolnák. Szakítani kell a helytelen rendszerrel és fejlődésünket inkább lassan,­­ de erőnk keretén belül kell eszközölni. Belintézmé­­nyeinket a rendszeresség elvének alkalmazásával a történeti alapok és a nép geniusának respectálásá­­val úgy kell fejleszteni, hogy az állam minden or­­ganismusa összhangzásba hozassák. Ezek létesítése azonban a terv megállapítá­sánál a múltat jelent és jövőt átölelő államférfim tapintatot a viszonyok bölcs combinálását és az irányelvek szigorú körvonalazását, a kivitelnél pe­dig vissza nem rettenő erélyt követel. Ha te­­hát ez elvek megvilágosításával ve­szem vizsgálat alá az előttünk fekvő két válaszfel­irati javaslatot — igenis kettőről szólok csak, mert a harmadikra, melyet Miletits és egyetlenegy elv­társa írt alá, és a mely bűnös merénylet a magyar államiság fogalma ellen és a mely szánt szándék­kal tapodja a magyar bírák iránti köteles tisztele­tet, mondom, erre nem reflektálva, azt hiszem, hogy miután a képviselőket a képviselői immunitás védi és miután ennélfogva azon nyilatkozatok nem ad­hatók át a fenyítő igazságszolgáltatás megérdem­­lett súlyának a leghelyesebben járunk el, ha egy­szerűen ignoráljuk. (Helyeslés) Mondom, ha az előttünk fekvő két felirati javaslatot figyelembe ve­szem, úgy találom, hogy a többség által előterjesz­tett válaszfelirati javaslat azon irányelveket, a­melyeket kijelöltem vagy nem, vagy ellentétesen jelöli meg. Én nem osztozhatom t. Móritz Pál képviselő úr azon fölfogásában, hogy a sorrend megállapítása már maga körvonalazza a kormány által követett irányt és ha tekintem a kormány eddigi működését, szintén azon conclusiora kell jutnom, hogy az általa követendő irány eddig elrejtetett. Nem akarom ezzel azt mondani, hogy kételkedni akarok a kor­mány jóakaratú intenziójában, nem akarom két­ségbe vonni hazafiságát, sőt többet mondok, ha ez a kormány a hazának pénzügyi sebeit behegeszti, én lennék az első ki ezen tényét megtapsolná. De én csak bizalom után nem indulok; ez az indok mért nem járulhatok a többség által előterjesztett javaslathoz. És nem akarom azt se mondani, mint­ha a jelen többség nem akarna a bajon­ segíteni. Örvendetes dolognak tartanám, ha a többség a je­len megsemmisüléssel fenyegető bajain akarna se­gíteni, és ha a kisebbség lehetne a jövő, a jövő esz­mény­képének harczosa, lehetne annak kizárólagos munkája. Miután tehát a többség által előterjesz­tett felirati javaslat az általam kifejtett elvekkel ellentétben áll, annál fogva én — habár nem is osztozom minden részleteiben a Simonyi Ernő kép­viselő úr és elvtársai által előterjesztett felirati ja­vaslatot fogadom el az általános tárgyalás alapjául. (Helyeslés a baloldalon.) Sennyey Pál báró, mindenek előtt kijelenti, hogy azon felirati szerkezethez, melyet a függet­lenségi párt benyújtott, a maga részéről nem já­rulhat, nem azon sarkalatos elvi ellentétnél fogva, mely köztük a közjogi alapra nézve uralkodik. — Többször nyilvánította úgymond hitét és meggyő­ződését, hogy a közjogi alap, a mint törvényeink által megállapíttatott és azon alkotmányos szövet­ség, mely a monarchia két állama között fenáll, al­kotmányos állami létünknek és nemzeti független­ségünknek egyik lényeges garanciája, és hogy ő ahoz nemcsak azért ragaszkodik, mert meg­van és egyelőre oly könnyen meg nem változtatható, de egész őszinteséggel megvallja ragaszkodik azért, mert azt nemzetünknek sajátságos viszonyainál, Európa politikai conjuncturainál fogva jónak és szükségesnek tartja (Helyeslés a középen) — sze­rinte nem a közjogi alap az, a­mely financiális bo­nyodalmainknak kulforrása. — Erőnknek túlbecsü­lése okozta a bajokat, és az neki intésül és tanul­ságul szolgál, hogy egy más, még sokkal veszélye­sebb téren ugyanazon hibába ne essünk. A kormány­­szónok meggyőződése szerint a háta mögött álló többséget nem programmja alap­ján, melyet senki nem hallott, de az ország közvé­leményének azon befolyása és azon áramlata alap­ján nyerte, hogy a pártok fúsiója alapján keletke­zett nagy és erős kormánypárt, és erre támaszkodó kormány épen e támogatás hatályánál és erélyénél fogva képes lesz bennünket a létező bajokból kie­melni ; — mely érzületnél fogva a nemzet sem a választások előtt, sem azok alatt, nem kérdezte a kibontakozás útjait és módjait, sem annak eszközei és gyakorlati kivihetőségét, hanem a bizalomnak mintegy odaadással határos előlegezésével a jobb jövő iránti hitet és reményt vélte feltalálhatni. A közvéleménynek ezen felfogása kettős kö­telességet szab úgymond miránk, az egyiket a kor­mányra, hogy ezen várakozásnak ezen remények­nek minél előbb és lehetőleg minél teljesebben fe­leljen meg; nekünk pedig t. ház, kik a ház ezen oldalán ülünk és kik a számarányoknál fogva a par­lamenti eljárásra különben is csak szerény befolyást gyakorolhatunk, azon működési kört szabja előnkbe hogy az eljárási mód és időre nézve a t. többség­nek átengedve a felelősség terhét és érdemét, mi magunk részéről akadályozólag közbe ne lépjünk. Ez okból a válaszfelirati bizottság által beterjesz­tett felirati szerkezetet elfogadom (Élénk helyes­lés. Wenckheim Tisza K. és számos képviselő üd­vözli a szónokot.) Madarász Jenő: T. ház! Kötelességemnek tar­tom a legelső alkalmat megragadni a válaszfelirati vitánál, hogy nézeteimet elmondjam. Teszem ezt annál nagyobb készséggel, mert meg vagyok győ­ződve, hogy a szegvári kerület választói örömmel fognak meggyőződni, hogy mint képviselőjök, elő­ször is Magyarország önállóságáért és független­ségéért emeltem szót. Röviden el fogom mondani az okokat, miért nem fogadom el a többség által kiküldött bizottság válaszfelirati javaslatát, és miért pártolom a Si­monyi Ernő által beadott javaslatot. Meggyőződésem az te hát, hogy azon ország, mely hadügyét, pénzügyét s kereskedelmét nem intézi minden idegen beavatkozástól menten, az nem bír az önállóság kellékeivel. Meggyőződésem az, hogy míg az 1867-ki közös ügyes törvények megszüntetve nem lesznek, Magyarország önálló hadügye, pénzügye és kereskedelme csak hiú áb­ránd. A közös ügyes törvények tehát azok, melyek eszerint Magyarország állami önállóságát és függet­lenségét akadályozzák. Miután pedig nézetem sze­rint a képviselőház kötelessége az ország államisá­gának és függetlenségének létesítése, biztosítása, szerintem legelső, legszentebb kötelessége lett vol­na, a válaszfelirati javaslatban az 1867-iki közös ügyes törvények eltörlését jelezni. Kötelessége lett volna azért, mert a mely nemzet mint a magyar, szokásai és történelmi múltjánál fogva szabadság­szerető, a mely bir az önálló állam azon kellékei­vel, hogy pénz és véradója felett csakis az ország­gyűlés határozhasson, melynek életerévé vált az 1792. 12. t. sz. azon rendelete, hogy semmi más idegen államnak alá nem rendelten, minden ide­gen beavatkozástól menten intézi ügyeit; azon nép — habár az 1867-iki törvény egy időre meg is fosz­totta hazáját az önálló államnak ezen kellékeitől, habár egy időre polgárai az előbbi időben tanúsí­tott szabadságszeretet helyett szolgai meghunyász­­kodást, a függetlenség érti küzdelem helyett a kö­zös iga alatti meggörnyedést, az önzetlen hazafiság helyett haszonlesést és minél hamarábbi meggaz­dagodás iránti vágyat tanúsítottak — nem eléged­hetik meg azon szolgai helyzettel, a melybe őt az 1867-diki törvények hozták, önállóságát pedig csak úgy nyerheti vissza, ha ezen törvények meg lesz­nek szüntetve. A többség által kiküldött bizottság válaszfel­irati javaslatában nemcsak, hogy ennek semmi nyo­ma nincsen de még oly törvényekre nézve is minő a vám- és kereskedelmi szerződés, csak némi szabvány módosításokat helyez kilátásba. A nyolcz évi tapasz­­talás s­zomorúan bizonyította be azt, hogy itt nem használ semmi,csak ezeknek eltörlése,az önálló vám­és kereskedelmi szerződés törvénybe iktatása. Ez az a mi bajainkat gyökeresen orvosolná. Az ily elmer­­jesedett sebek gyógyítása te­hát­ nem történhetik holmi szabvány módosításokkal, az egészet el kell törülni. A mely orsszágban az ipar, a kereskedelem nem virágzik, abban egyes polgárok meggazdagod­hatnak de átalános vagyonosodás lehetetlen, ez pedig az a­melyre minden kormánynak, s ország­gyűlési többségnek törekedni kell. Aggodalma­kért a bizottság válaszfelirati javaslatának azon tétele is : „tudjuk mi hogyha a szükség úgy hozza magával készen kell lennünk a legnagyobb áldo­­­atokra is.“ Aggodalmat keltő ez azért is, mert ez alatt azért nem lehet érteni mind­azt, hogy a kor­mány fel akarja az amúgy is felcsigázott adót emelni, hogy ez által uralmát néhány évre bizto­sítván, az ország polgárait még szegényebbekké er­kölcsileg még elfeledettebbekké tegye. A nemzet igen sok súlyos adóval terheltetik, s ha még na­gyobb áldozatokra hivatik fel, úgy jövedelmének külforrását veszti el, s megtárpadtatik tőkéje. Nem tudom mért nem deríti fel a kormány a fejedelem szemei előtt azt, hogy az ily áldozatkészségre való hivatkozás az ország helyzetére nézve veszélyes politikai bűn. Tudom ,­ hát! hogy az út, a­melyen a képviselőház többsége haladni kíván, nem fog ve­zetni arra, hogy a 8 évi gazdálkodás által pénz­ügyeinken ejtett sebeket orvosolja. Kuruzsolás az t. ház! nem gyökeres gyógyszer. Egy időre el lehet takarni rongyos folt darabokkal a nemzet testén égő sebeket, de gyors orvoslás nélkül még mérge­sebb lesz a seb. Tudom te­hát, hogy a ház többsége a kiküldött bizottság javaslatát fogadja el, mind­azonáltal képviselői kötelességemnek tartom el­mondani nézeteimet, hogy én minden bajnak kút­­forrását az 1867. évben kötött közösügyes szerző­désben találom. Kötelességemnek tartom azt el­mondani, hogy míg ezen törvények megváltoztatva nem lesznek, bajaink nem fognak orvosoltatni. Na­gyon sajnálom, hogy ezen válaszfelirati javaslatban kormányunknak általa igen t. tagja Tisza Kálmán belügyér ur nem látta jónak kinyilvánítani a feje­delem előtt mit az 1869. válaszfelirati javaslat tár­gyalása alkalmával az összes ellenzék előtt helyes­lés közt mondott, hogy „értesittessék az alkotmá­nyos fejedelem, hogy az ország a közjogi megoldás­ban megnyugvást nem talál, értesíttessék arról, hogy olyannak tekinti azt, mely ha hosszas ideig életben lenne, a részben és névleg visszaállított ál­lamélet lassú halálára vezetne, és hogy annálfogva annak megváltoztatását óhajtja.“ Igen sajnálom, hogy K. Simonyi Lajos kereskedelmi miniszter ur nem vélte érvényesitendőnek azon nézetét, melyet 1869. évben a válaszfelirati vita alkalmával kimon­dott, hogy: „a jelen közjogi állapotot nem tartom sem kielégítőnek hazánk önállósága és a független­ség tekintetében, sem elég biztosnak, hogy ezen nemzet anyagi és szellemi fejlődése kellőleg emel­­kedhessék.“ Sajnálom, hogy itt jelen nem lévő Pé­­chy Tamás közlekedési miniszter úr 1869. évben a válaszfelirati vitában nem vett részt, azon esetben a jelen közjogi alapot megtámadó adattal többel volnék birtokában. (Helyeslés a baloldalon.) Én a t. barátom Simonyi Ernő által beadott válaszfelirati javaslatot pártolom, mert előttem ma is a ház t. elnökének 1869. évben a válaszfelirati vita alkalmával elmondott és az egész nemzet ál­tal helyeselt szavak lebegnek : „de állami létéről, függetlenségéről, önállásáról Magyarország — ezt ezeréves története bizonyítja, — nem fog lemon­dani soha, sem anyagi előnyökért, sem a felséges uralkodóház fényéért, dicsőségéért, sem a világ eseményeire állítólag gyakorolható túlnyomó befo­lyás, alaptalan ábrádjaiért legkevésbé pedig az osztrák birodalom eszméjéért, melynek oly érte­lemben elismerésével, hogy ez reá is kiterjed Ma­gyarország egyenesen öngyilkosságot követne el.“ Ezzel bevégezném beszédemet, de engedje meg a t. ház, hogy mielőtt ezt tenném, röviden fe­leljek a Móricz Pál képviselő úr által elmondot­takra. Azt mondja ugyanis a t. képviselő: súlyos anyagi helyzetünk javítására nem kívántatik más, mint az országyűlés többségének együttes műkö­dése. Ha ez így volna, akkor azt hiszem egy ország pénzügyei sem lennének zavart állapotban, mert hiszen az ország pénzügyeit mindenkor a többség intézi. Azt mondja tovább a t. képviselő, hogy a pol­gári házasságot nem helyesli, mert az a templom a legtiszteletre méltóbb hely. Bocsásson meg nekem t. képviselő, midőn én választókerületemben meg­jelentem, épen az általa igen 1. helyen, a templom­ban láttam a legnagyobb gúnyiratot és meg lehet győződve, hogy az ellenfelek tették, mely ellenfe­lek pedig tudomásom szerint a régi volt balközépi elemekből állottak. Azt mondja végül a t. képviselő úr, hogy Ma­gyarország nem fél a háborútól. Tökéletesen igaz­sága van, nem félt tőle nem is fél, hanem aztán mikor a háborúból hazajön, a ki hazajön az bizo­nyosan háttal jár az ellenség előtt. Egyéb megjegyzésem nincs a t. képviselő elő­adására s pártolom a Simonyi Ernő felirati javas­latát. (Helyeslés a baloldalon.) Helffy Ignácz. (Eláll !) Sok függ attól, hogy miként fogja fel a t. képviselőház egyik vagy má­sik szónoka a válaszfelirat feladatát. — Vannak, a­kik azt tisztán a tisztelet, hódolat udvariasság té­nyének tekintik; mások mint Móritz Pál t. képvi­selőtársam, elegendőnek tartják, ha a trónbeszéd­ben a munkák sorrendje van felemlítve s arra a vá­laszfelirat felel. Én a magam részéről úgy fogom fel a válaszfeliratot, hogy az egy­részt igen­is az udvariasság ténye, másrészről azonban és főképen arra való, hogy a parlament és a kormány egymást tájékozzák, és tájékoztassék a közvélemény a dol­gok legújabb stádiumára nézve. Kétséget nem szenved, hogy az a­mi az egy és másik országgyűlés közt történik, mindig meg­változtatja a közvéleményt, vagyis helyesebben szólna a választások épen azért tartatnak. Hogy a közvélemény nyilvánulhasson. Igen természetes te­hát hogy a­mikor az új országgyűlés összejön min­­denik képviselő azon tapasztalatok szerint a­melye­ket az országban merített, akkép ítéli meg a közvé­leményt : máskép a kormány, máskép a többség, máskép a kisebbség. Ezen okból is tehát mondom a kölcsönös tájékozás végett a közvéleményre szük­séges és azért hozatott be minden parlamentbe a felirati vita. Én már ezen okból sem bírom helye­selni azok nézetét, a­kik valami nagy előnyt látnak abban, hogy­ha a felirati vita mentős rövidebb len­ne. Ha, a­mint itt nyilvánult néhány titkos óhaj, a főrendiház példáját követve a ház, és a vita egy nap alatt befejeztetnék. Fontosnak tartom t­ ház ezen megjegyzését azokra nézve, a­mit most mondani akarok és a­melyekkel válaszolni kívánok, úgy az előadó úr mint Sennyey Pál képviselő úrnak arra nézve a­mit ez által mondott. Az egyik és a másik is arra c­élzott, hogy a nemzet többsége határozot­tan nyilatkozott azon álláspontra nézve, a­melyet a mai nagy többség a közügyi kérdéssel szemben elfoglal. T. hát! Tudom, hogy szokásossá vált panasz­kodni csaknem megharagudni, ha néhány szónok egymásutáni kérdést felemlíti, de már engedelmet kérek, a­mikor mi 8 éven át önökkel együtt e kér­dés felett vitatkoztunk, a­mikor épen ezen kérdés volt az, a­mely válaszfalat vont a 2 párt közt, nem lehet csodálkozni, ha most, a­midőn eljött az utolsó országgyűlés, a­mely hivatva lesz dönteni a fölött, hogy a 2 párt közül melyiknek volt igaza, nem le­het csodálkozni, ha mi most hangsúlyozni, világo­san jelezni akarjuk állásunkat. Azért igen fontos constatálni most mindjárt az országgyűlés elején, miképen nyilatkozott a közvélemény. Én te­hát ezen szempontból indulok ki és határozottan mon­dom, hogy én a most összehívott országgyűlést — ámbár a trónbeszéd szerint mint rendesen 3 évre lett összehíva — valódilag csak 2 évi országgyű­lésnek tekintem. Fontos kérdés ez, bár vélekedjék kiki programmunkról a mint neki tetszik, tagad­­hatlanul fontos kérdés az hazánk önálló független állam legyen-e igen vagy nem ? Ha tagadhatlanul fontos a kérdés, nem tagadhatni azt sem, hogy mégis szükséges, hogy egyszer a kérdés egyenesen a nemzet elébe állíttassék, hogy a nemzet választ­hasson közvetlenül, akar-e független államot vagy közös államot. Eddigelé a kérdés úgy tisztán kereken a nem­zet elébe sohasem állíttatott. Tudjuk, hogy azon országgyűlésen, a­mely az 1867-ki egyezményeket megkötötte, a választások alkalmával nem terjesz­tették elé azon programmot, mely akkor még nem is létezett, a legnagyobb rész még a híres Deák­féle felirat alapján állott. A következő, az gondo­lom az 1*69-ki választások alatt, — ne csodálkoz­zanak, hogy azon időre kevésbbé emlékezem, mint­hogy akkor még emigratióban voltam, annyira azonban világosan emlékezem, hogy mindenféle fordult elő a programmokban, de e kérdés azokban sem lett a nemzet elé terjesztve és a­mennyiben némelyek említették, hozzá­tették, hogy erről tü­zetesen beszélni felesleges, minthogy ez idő szerint a törvényeken változtatni nem lehet. Jöttek a múlt országgyűlési választások, az 1872-esek. Ezekről úgy hiszem nem kell annyit beszélnünk, mindnyá­jan tudjuk, hogy azok nem is annyira választások­nak, mint kinevezéseknek tekinthetők. Tudjuk, hogy épen ezen oldalon történtek akkor azon ünne­pélyes tiltakozások, melyekre ma Móritz Pál bará­tom hivatkozott. Ismerjük a visszaéléseket és a törvényszegéseket, melyek akkor elkövettettek. Azon választások kifolyását tehát bizonyára nem lehet a nemzeti akarat kifejezésének tekinteni. Bekövetkezett a legutolsó választás. Erre nézve készséggel elismerem, hogy a kormány e tekintetben legkevésbé sem sértette meg a tör­vényt, nem avatkozott a választásokba, hanem egészen a polgárokra bízta, sőt ha van valami, a­miből szemrehányást lehet formálni a kormánnyal, különösen a belügyminiszter úrral szemben ez ab­ban áll, hogy sehol sem avatkozott be, még oly esetekben sem, ahol kötelessége lett beavatkozni. (Egy hang: Nem értem! Derültség.) Ha nem érti a képviselő úr, bátor vagyok utalni azon visszaélé­sekre, melyeket bizonyos hatósági közegek elkö­vettek és ha a t. belügyminiszter úr igazán buzgón akarta volna teljesíteni kötelességét, akkor be kellett volna avatkoznia. De azok után, a­mik tör­téntek és azon választások után, melyeket ez or­szágban a múltban láttunk, annyira köszönettel tartozunk neki, én legalább a magam részéről, hogy a törvényt oly becsületesen végrehajtotta, hogy azon egy hibáját is szívesen megbocsátom. De na­gyon csalatkoznék a t. minisztérium és a t. több­ség, ha ebből azt következtetné, hogy a nemzetnek ezen akaratkifejezése a közjogi alapra vonatkozik. Határozottan merem állítani, hogy a tekintet­ben az ellenkező irány az uralkodó. Jelezte ezt már tegnapi beszédében Simonyi Ernő­t, barátom. Le­gyen szabad hivatkoznom saját tapasztalataimra. Méltóztatnak tudni, hogy a választások ideje alatt meglehetős buzgósággal teljesítettem korteskedési kötelességemet. Bejártam az ország nagy részét, küzdöttem, harczoltam, iparkodtam legalább dia­dalra juttatni barátaimat számos kerületben. S mit tapasztaltam ? Ott, a­hol volt deákpárt volt fellép­tetve, a harcz meglehetősen simán ment, sőt legna­gyobb részében, a kis számhoz képest, győztünk. De nagyon nehéz és keserű volt a harcz azon kerü­letekben, a­hol a volt balközéppel állottunk szem­ben. Miért ? Hiszen nem volt a kettő közt különb­­ség a választás alatt; miután a fusio megtörtént, egy párt, e­gy liberális párt volt! De ezt elhitetni nem lehetett, a nép ragaszkodott baloldaliságához. A nép, mikor magyaráztuk neki a mi programjun­kat, azt mondá, az mind szép, a mi képviselőnk is azt akarta a múltban és mindig azt mondták, hogy az is baloldali. Ez így ment országszerte és emlékszem rá, hogy példát mondjak, Füreden a tapolczai kerü­letben, a­hol igen értelmes közönség volt, egy tá­gas körben a­hol Hegedűs Sándor mellett kortes­kedtek, azt mondom, ha akarnak jobboldalit ott van Kerkápoly Károly, és ha akarnak baloldalit itt van az én jelöltem, de ők azt mondták, hogy Hege­dűs, a „Hon“ szerkesztője az is baloldali, és ha meg is alkották a fusiót, ha majd el­jön az 1877-ik év Tisza Kálmán érvényesíteni fogja baloldali pro­­grammját, mert nem hiszik, hogy oly férfiú megta­gadja múltját, és mert e meggyőződésben vannak, azért csatlakoznak hozzá. (Derültség). Az ország másik részében a volt Deák pártiak az ellenkező okból szavaztak az ellenzéki jelöltre azt mondván, hisz Tisza Kálmán beadta a kulcsot, és Tisza Kál­mán a Deák-párt politikáját helyesli és vele jött egész hadserege azzal a külömbséggel, hogy eddig a Deák-pártnak nem voltak ügyes emberei és Ti­szának van nagy tehetsége, van nagy erélye, és azért Ő — a­mi eddig nem sikerült — a Deák-párt politikáját keresztül fogja vinni. A nemzetnek ezen nyilatkozatát őszintének tekinteni nem lehet, mert a nemzet félre volt ve­zetve, mert a­ki baloldali volt előbb, az most sem csatlakozott a Deákpárt azon részéhez, mely beáll­­ván a pénzügyi nyomorúság és meggyőződvén arról, hogy tovább menni nem lehet, örömmel üdvözölte a belügyminiszter úr tettét azon hitben, hogy az ő politikája fog létesíttetni. Miután ezt tagadni nem lehet, mert ez nem sophysma, hanem tény, mond­hatom, és méltóztassanak megkérdezni másokat, hogy a pesti kerületben történt választás emlittet­­vén, gratuláltak, hogy Pesten győztünk mert Jókai és Csernátony megválasztattak. (Derültség) Mon­dom az nem sophysma, hanem tény, hogy félre volt vezetve a nép legnagyobb része, mert nem azért szavazott a kormányra, mert a közjogi alapot elfo­gadta, hanem azon mély meggyőződésben, mert mégis, ha majd eljön az ideje, meg fogja változtatni az alapot. Így tehát azt, hogy a nemzet önök ellen nyilatkozott, nekünk ép annyi okunk van mondani, mint önöknek, hogy ellenünk szavazott. Miután ez kétséget nem szenved, kötelessége az országgyű­lésnek a kételyt megszüntetni, és mikor véglegesen kell majd dönteni, mikor ily életbevágó kérdésben a nemzet jövője felett kellene dönteni ideje lesz oszlatni az országgyűlést appelálni a nemzetre egye­nesen elébe tenni a kérdést: akarsz-e független Ma­­gyarországot,vagy nem ? Azért én ezen országgyűlést csak két évi cyclusnak tartom. De bár­mennyinek tekintsük is, ideje, hogy lehetőleg nagyobb komoly­sággal, és legnagyobb munkálkodási szándékkal fo­gunk hozzá, tekintetbe véve azon óriási teendőket, melyek sürgős halaszthatlan megoldásra várnak. Ezeknek előrebocsátása után, és a lehető leg­nagyobb rövidséggel fogok reflektálni a szőnyegen levő három javaslatra, és azután át fogok térni a most érintett teendők legfontosabbikára, és egye­dül csak ennél a pontnál fogok tüzetesen szólni. A ház. t. bizottságának javaslatáról valóban igen nehéz precise formulázott ítéletet mondani, mert az tulajdonképen olyan munka, a­melyet bizo­nyos feltételek mellett magam is elháríthatnék, de ép úgy aláírhatja a mint csakugyan úgy látszik, hogy aláírta t. Sennyey b. úr is, és aláírta a több­ség. Olyan classicus valami ez mint azon álláspont melyet a t. belügyminiszter elfoglalt akkor, mi­dőn ezen uj politikai helyzetet teremtette, úgy hogy mindenki kivehesse abból a magáét. T. i. mire fektettetik a fősuly a trónbeszédben, és ezen vá­laszfelirati javaslatban? Arra a mit mindnyájan hőn óhajtunk. Reformok, igazságszolgáltatás jó közigazgatás, a bankkérdés megoldása, a vámkér­dés megoldása minden isten áldása benne van. Hi­szen mindezeket hangoztatták a volt kormányok is. Nem volt egyetlen egy kormány sem, a­mely ezen szép ígéreteket ne tette volna, a kérdés mindig csak az, miként akarja keresztül vinni. Hiszen te­hát megoldani a bankkérdést úgy, hogy legyen az egyik fél az osztrák nemzeti bank,­­ a másik fél magyar, és hogy annak gubernátora legyen, ennek is viccgubernatora; tehát legyen bizonyos önálló­sággal bíró bank. Lehet a vámügyet, a vámkérdést megoldani, például a tarif­ának némely tételeit alább szállí­tani, vagy feljebb emelni, a szerint, a­mint a kö­rülmények megkívánják , de az a kérdés minő irányban ? Emelni akarják az adóképességet. Mi­vel ? Ez érdekli az országot. Mondom oly elas­­tbce van szerkesztve, a javaslat, hogy azzal beelé­gedhetik mindenki. A­z­ előadó ur által csinosan előadott beszéd­ben iparkodott leplezni ezen válaszfeliratnak szi­­netlenségét. Sőt némileg erényt csinált abból ki­mutatván, hogy az az egy jó tulajdona van, hogy ez által nem ayújt alkalmat hosszabb vitára. Meg­vallom akkor sokkal jobb lett volna semmit sem írni, hanem egyszerűen üdvözölni a fejedelmet és azután azt mondani: Fogjunk hozzá a munkához. Ez még kevesebb lett volna. De én azt hiszem, a feliratnak ép az a feladata, hogy legyen benne va­lami, a­mihez, hozzá lehessen szólni, hogy a kép­viselő­ház képes legyen megítélni a kormány szán­dékait. Hanem engedje meg a t. előadó úr, hogy nem mint az imént mondom csinos, hanem igazán szép és jeles beszédére reflektálva, abban néhány ellenmondást emeljek ki. A t. előadó úr beszédé­nek elején azt mondja, hogy azért nem volt szük­sége részletekbe bele­menni, mert ámbár elismeri, hogy a felirati jog igen fontos, a mellyel bizonyos esetekben élő kötelesség, midőn például egy nagy kérdés kidomborodik s mégis dominálja helyzetet, de normális rendes időben kár volna ezt felhasz­nálni. Egy passussal később ugyan ő ezt mondja: az ország értelmiségét ez idő szerint az ország pénzügyi helyzetének rendezése és a súlyegyén­­nek helyreállítása dominálja. Megdöbbenve áll minden gondolkozó fia a hazának azon nagy kér­dés előtt mi lesz az országból, ha a rendes jövedel­mek folyvást elégteleneknek bizonyulnának be, stb. Tehát kérem akkor, mikor a gondolkodó hazafi, megdöbbenve áll azon kérdés előtt, hogy mi lesz az országból, az ilyen helyzetet a t. előadó úr csak nem mondhatja normális helyzetnek, s így ő maga megerősíti, hogy itt lenne az ideje a részletekbe bele­menni és legalább azon egy kérdésre meg­mondani a kormány részéről, hogy mily módon akar eljárni. Továbbá azt mondja a t. előadó úr. Nem áll sem a haza, sem e ház érdekében átalánosan vitat­kozni a foganatosítandó rendszabályok és beho­zandó reformok fölött. Már engedelmet kérek, azt a legnagyobb erő­­megfeszítéssel sem bírom fölfogni, hogy az miért lehetne ártalmas, hogyha a behozandó reformok fölött ma vita támadna. É­s óhajtanám tudni, hogy micsoda szerencsétlenség volna az országra, hogy midőn a trónbeszédben röviden érintve vannak a vallás és házassági kérdések, ha mi ma kimonda­nék, a mint reménylem később a t. többség is ki fogja mondani, hogy ezen kérdéseket azon értelem­ben akarja megoldani, mint már azt egyszer a ház többsége eldöntötte, t. i. Deák Ferencz júniusi be­szédje alapján vagyis, hogy a teljes vallásszabad­ságot és a kötelező polgári házasságot akarja behozni. — Mi baj származnék ebből Magyaror­szágra nézve. Megvallom, meglepetéssel hallottam Moritz Pál t. képviselő úr mai beszédének e tárgyra vo­natkozó passusát, a­melyben ő azt mondta,­­ nem tudom mennyiben kért erre fölhatalmazva, a kor­mány intenziójénak magyarázójává lenni, én még e perczben is reményleni akarom, hogy ez valami té­vedés elkapatva érzi magát a t. képviselő úr azon állás által, melyet jelenleg a körben elfoglal és át­hozza magával ezen érzetet ide a házba, mert ilyen visszaesés Magyarországon,­­ mert ez világos vis­szaesés volna, elképzelni nem tudok. Azt mondja a t. képviselő úr, hogy ő tisztán differentiából teszi a katholikusok irányában, mert a katholika hitágazatba ütközik a polgári házasság. Én nem tudom, hogy nem tudja-e a t, képvi­selő úr, hogy épen katholikus országokban lett első­sorban behozva a polgári házasság. Olaszország, Francziaország a legkatholikusabb országok és senki sem állítja, még a lelkészek sem, hogy ez a hitágazatba ütköznék. Azon válaszfelirati javaslat, melyet tegnap Miletics és Politz képviselő urak beadtak. Méltóz­­tatik tudni, te­hát, hogy mi ez oldalon nem magyar ajkú testvéreinkkel szemben, mindig a méltányos­ság legeslegszélsőbb határáig elmentünk, dac­ára annak, hogy gyanúsítottak minket ezzel, és mond­hatom, hogy nekünk ezen gyanúsításokkal ártott az országban hazafiúi működésünk tekintetében; mi azonban mégis nem gondolva ezzel, feláldoztuk sok­szor egyéni kegyelmünket és kötelességünknek tar­tottuk, mindannyiszor, valahányszor jogukat védel­mezni lehetett, mellettük felszólalni. Véghetetlenül sajnálom, hogy ezen t. urat annyira megnehezítik állásunkat e tekintetben, hogy csaknem lehetet­lenné akarják tenni, hogy akadjon képviselő, a­ki mellettök felszólaljon.­­ De én megnyugtatom Miletics tisztelt képviselő urat, és legyen meg­győződve, hogy bár­mennyire iparkodik szítani a gyűlölet tüzét, bármennyire lihegjen bosszút a magyar nemzet ellen és bármennyire feszítse meg erejét ez irányban, mi sohasem fogjuk el­hinni, hogy szerb testvéreink osztoznak azon ér­zelmekben, a­melyeket ő előttünk tolmácsolni akart. Én tudom, hogy horvát testvéreinket sze­reti a magyar nép, úgy, mint hiszem, hogy ők is szeretnek minket, de ha van valaki, a­kinek árt az ilyen felszólalásokkal, legyen meggyőződve, hogy nem a magyar embernek árt, hanem árt magának, és ha soká folytatja, árt bizonyára azon nemzeti­ségnek is, melynek talán használni akarna. Ő mint­egy türelmetlenséggel vádol minket. Bocsánatot kérek, hogyan vádolhat, ő minket türelmetlenség­gel, ő ki egy kis fractiót képvisel, s ki rész néven veszi a magyar nemzettől azt, hogy a magyar állam­ban a magyar nemzet magyar mer lenni. Mit tenne ő akkor, ha ő ily nagy nemzetnek lenne a fia, mint a­milyen a magyar nemzet aránylag a szerb nem­zetiséghez képest. Egyébiránt annál is inkább, miután az utána felszólalt Pol­t képviselő úr, szívesen elismerem, igen ildomosan, helyre ütötte a hibát, melyet társa elkövetett, nem találnám helyesnek, ha e ház bár­mely oldaláról irritáló, keserű szavak hallatnának még e tárgyra vonatkozólag, úgy hiszem a t. kép­viselő úr megtette és jövőre tudni fogja, milyen han­gon lehet és szabad a magyar nemzet képviseleté­hez szólani. (Helyeslés a baloldal felől.) Beszédem elején jelzem, hogy a különböző vá­laszfelirati javaslatokban érintett teendők közt van egy, melyet én legfontosabbnak tartok, úgy, hogy én ez iránt kénytelen leszek kissé tüzetesebben nyilatkozni. Ez a kérdés, a vám és kereskedelmi szerződés kérdése. Véghetetlenül sajnálom, hogy épen e keretben a t. kereskedelmi, miniszter úr nincs jelen a teremben, mert legnagyobb részét annak, mit mondani akarok, épen­­ hozzá kíván­tam intézni. Én nem tudom, hogy a t. képviselőház figye­lemmel kísérte-e azon eljárást, melyet a t. kor­mány e fontos kérdéssel szemben ez ideig követett. Én a magam részéről lépésről lépésre nagy figye­lemmel kísértem és megvallom, bár­mennyire gon­dolkozom, én azt sem jellemezni nem bírom, sem felfogni képes nem vagyok. Nem fogok most visszatérni azon rekliminá­­ciókra, melyeknek egyszer s épen a híres februári beszédében is a jelenlegi t. belügyminiszter úr oly erélyes kifejezést adott; arra t. i. hogy a volt kor­mányok egymásután elmulasztották azon perczet, tudniillik az első 5 évet, hogy a káros szerződés felmondása iránt megtették volna a kellő lépé­seket. (Térszűke miatt a beszéd végét holnap kö­zöljük.) Ülés vége 2 órakor. —Holnap 10 órakor ülés. Eger, szept. 15. (Heves megye közgyűlése. Az egri törvényszék kérdése.) Heves megye bizott­sági gyűlése hétfőn, az­az 13-án vette kezdetét. Igen érdekes esemény előzte meg. Tudni kell, hogy az első tárgyak között volt Li­p­c­s­ey Péter köz­jegyzővé lett kinevezése folytán megürült árva­széki elnökségre való választás. Főaspiráns volt ez egyik elsőrangú megyei állomásra a mátrai ke­rüle­t jelöltje Nán­á­sy Ignácz, kit, mint igen hitelesen beszélik, a követválasztás alkalmával azzal engeszteltek ki az Ivádyak, hogy I­v­á­d­y Béla képviselőségébe megnyugodott, miszerint őt ezért jutalmul árvaszéki elnökké fogják megvá­lasztani, így aztán szépen felosztva az állomásokat, a Mátra járás kiadta szegénységi bizonyít­ványát először saját magáról, midőn I­v­á­d­y Bé­lát választotta képviselőnek — természetesen sza­badalmazott szabadelvű pártinak (valaki azt kér­dezte róla, tud-e írni, olvasni ?) másodszor, most pedig a megyéről akarta kiadni a szegénységi bi­zonyítványt, midőn N­á­n­á­s­s­y Ignáczot akarta megválasztatni árvaszéki elnöknek, ki egy ízben, mint megyei főügyész, csak­is úgy szabadult meg képtelensége s lustasága miatt a közmegrovástól, hogy épen beütött az új rendezés, lemaradt a fő­ügyészségtől, a megyének pedig volt esze, többé meg nem választani. Az említett pactum conventum szerint az Ivádyak által vezérelt mátrai bizottmányi tagok, a szabadelvű kormánypárt értekezletén rögtön kije­lölték N­á­n­á­s­s­y Ignáczot s kívánták, hogy a sza­badelvű párt, pártfegyelmet mondjon ki s egytől­­egyig szavazzon Nánássyra, a párt jelöltjére. Az értekezlet Babics István elnöklete alatt tartatott. E pártfegyelmet védelmezték Babics, és V­a­v­r­i­k Béla. V­a­v­r­i­k Béláról nem titkolhatjuk el meglepetésünket, hogy mint törvényszéki elnök, s okosnak tartott ember, képes ily tant védel­mezni az önkormányzat s az administrate kárára. Puky Miklós, Kürthy Antal s többen, heve­sen kiteltek a mátraiak pactum conventuma háló­zata folytán sürgetett pártfegyelem ellen s miután az elnök erőszakoskodásával nem bírtak, ott hagy­ták az értekezletet tiltakozva minden határozata ellen, melynek vége az jön, hogy az elnök, és a mátraiak, csakugyan kierőszakolták Nánásy je­löltségét, s pártkérdéssé tűzték ki. Az erőszakoskodó szabadelvűsége a szabadelvű pártnak azonban, megboszulta magát. Az igazi szabadelvű párt, a baloldal ne­mes nyugalmának s az igazságba vetett azon hité­nek, hogy Heves megye bizottsága nem fog az administráció kárára cselekedni, — meg lett a győ­zelme. A baloldalnak két jelöltje volt: Kürthy Ferencz, szolgabíró, és Derszib Ferencz, árva­széki ülnök. A baloldal, bár két jelölt volt, nem veszekedett, nem erőszakoskodott, nem kiabált pártfegyelmet, mert a pártfegyelmet csak a mo­­rális erő, s nem az erőszak adhatja meg. Ez volt az előzmény, midőn Beöthy főispán megtette a jelölést a közgyűlés előtt, Derszib, Kürthy és Nánásy személyeiben. Derszib a bal­oldali rögtön felkelt, s visszalépett a jelöltségről,­­ így maradt Kürthy és Nánásy a szavazás alá, mely­nek eredménye jön, hogy Kürthy, az elvhűt bal­oldali kapott 88 szavazatot. N­á­n­á­s­y a szabadelvű kormánypárti, mint a párt jelöltje kapott 28 szavazatot. Gratulálunk Heves megye baloldalának e győzelméhez, mert benne az administratió érde­kének győzelme fekszik, melyet a baloldal, min­denek fölé helyezett s helyez, — konczosztogató s a helyzetet kizsákmányolni törekvő cirqueszerü ö­s­z­­szeesküvés felett, mely saját semmiségét sze­­retné mindenhova felírni, tekintet nélkül arra,van-e vagy nincs képessége ? Az árvaügy felett különben igen érdekes vita fejlődött ki, mely ügy — valljuk meg a dolgot úgy a mint van — igen primitív helyzetben van most is megyénkben, s annak Lipcsey Péter volt elnök, nem tudott a javulás felé lendületet adni. Részt vettek ez érdekes vitában Almásy Sán­dor, Vavrik Béla, Szederkényi Nándor, s az új el­nöknek e vita igen jó iránytű lehet, kell is hogy legyen, rendezze s gyógyítsa meg megyénknek ez égő sebét. Megemlítem még, hogy az egri törvényszék ügyében egy monstre-deputatio járt most Buda­pesten a minisztereknél. Híre járt, hogy Kovách Lászlónak sikerülni fog a gyöngyösi törvényszéket megmenteni, s az egri fog a mostan törlendők közé felvétetni. E borzasztó merényletnek lehetőségét festette azon körülmény is, hogy midőn az unghi tör­vényszék — igazán országos állami érdekek kárára töröltetett — a gyöngyösi törvényszék e szappan-buborék, melyet Kovách László intrigája tart fen,­maradt. A kormány kész volt az unghi törvényszék megszüntetésével megsérteni a fontos állami érdeket, — de maradt Kovách

Next