Egyetértés és Magyar Ujság, 1875. szeptember (1. évfolyam, 128-152. szám)
1875-09-17 / 141. szám
ügyeink rendezésénél feledtük, hogy intézményeink helyes irányban — csak úgy fejleszthetők, ha azok történelmi alapon nemzetünk geniusával hozatnak kapcsolatba, ha a rendszerességet alkalmazzuk intézményeink fejlesztésében. Mi organizáltunk sokszor a demonstrált haladás érdekeinek mellőzésével organizáltunk minden rendszer nélkül, és az organisatióból lett egy desorganisatio, mely azon kívül évenkint milliókba kerül. Ezek lévén a bajok külforrásai, ha ezeket elhárítjuk a kellő gyógyszereket alkalmazzuk, akkor megmenthettük hazánkat a pénzügyi bukástól, akkor biztosítottuk nemzetünk életét, és akkor kormányozhatjuk állami hajónkat oda ahova azt vezetni a civilisatió igényli, t. i. a szabadság eszméje felé. Ezeknek létesítése azonban csak úgy eszközölhető, ha a bajok gyógyításához rögtön hozzáfogunk. Meg kell szüntetni a kiegyezési törvény káros szabványait, és akkor a nagyhatalmi politika mellőzésével rendezhetők hadügyeink úgy, hogy azok ne absorbeálják materiális erőnket, és akkor az önálló vámterület felállításával és a védvámok behozatalával új erőt önthetünk materiális életünk elzsibbadt ereibe. Nézetem szerint, ha mint önálló állam élni akarunk, nem vegetálni állami függetlenségünknek aí personal unió alapján való visszaállítása akkor is első teendőnket képezi, ha ezt a pénzügyek oly égetően nem parancsolnák. Szakítani kell a helytelen rendszerrel és fejlődésünket inkább lassan, de erőnk keretén belül kell eszközölni. Belintézményeinket a rendszeresség elvének alkalmazásával a történeti alapok és a nép geniusának respectálásával úgy kell fejleszteni, hogy az állam minden organismusa összhangzásba hozassák. Ezek létesítése azonban a terv megállapításánál a múltat jelent és jövőt átölelő államférfim tapintatot a viszonyok bölcs combinálását és az irányelvek szigorú körvonalazását, a kivitelnél pedig vissza nem rettenő erélyt követel. Ha tehát ez elvek megvilágosításával veszem vizsgálat alá az előttünk fekvő két válaszfelirati javaslatot — igenis kettőről szólok csak, mert a harmadikra, melyet Miletits és egyetlenegy elvtársa írt alá, és a mely bűnös merénylet a magyar államiság fogalma ellen és a mely szánt szándékkal tapodja a magyar bírák iránti köteles tiszteletet, mondom, erre nem reflektálva, azt hiszem, hogy miután a képviselőket a képviselői immunitás védi és miután ennélfogva azon nyilatkozatok nem adhatók át a fenyítő igazságszolgáltatás megérdemlett súlyának a leghelyesebben járunk el, ha egyszerűen ignoráljuk. (Helyeslés) Mondom, ha az előttünk fekvő két felirati javaslatot figyelembe veszem, úgy találom, hogy a többség által előterjesztett válaszfelirati javaslat azon irányelveket, amelyeket kijelöltem vagy nem, vagy ellentétesen jelöli meg. Én nem osztozhatom t. Móritz Pál képviselő úr azon fölfogásában, hogy a sorrend megállapítása már maga körvonalazza a kormány által követett irányt és ha tekintem a kormány eddigi működését, szintén azon conclusiora kell jutnom, hogy az általa követendő irány eddig elrejtetett. Nem akarom ezzel azt mondani, hogy kételkedni akarok a kormány jóakaratú intenziójában, nem akarom kétségbe vonni hazafiságát, sőt többet mondok, ha ez a kormány a hazának pénzügyi sebeit behegeszti, én lennék az első ki ezen tényét megtapsolná. De én csak bizalom után nem indulok; ez az indok mért nem járulhatok a többség által előterjesztett javaslathoz. És nem akarom azt se mondani, mintha a jelen többség nem akarna a bajon segíteni. Örvendetes dolognak tartanám, ha a többség a jelen megsemmisüléssel fenyegető bajain akarna segíteni, és ha a kisebbség lehetne a jövő, a jövő eszményképének harczosa, lehetne annak kizárólagos munkája. Miután tehát a többség által előterjesztett felirati javaslat az általam kifejtett elvekkel ellentétben áll, annál fogva én — habár nem is osztozom minden részleteiben a Simonyi Ernő képviselő úr és elvtársai által előterjesztett felirati javaslatot fogadom el az általános tárgyalás alapjául. (Helyeslés a baloldalon.) Sennyey Pál báró, mindenek előtt kijelenti, hogy azon felirati szerkezethez, melyet a függetlenségi párt benyújtott, a maga részéről nem járulhat, nem azon sarkalatos elvi ellentétnél fogva, mely köztük a közjogi alapra nézve uralkodik. — Többször nyilvánította úgymond hitét és meggyőződését, hogy a közjogi alap, a mint törvényeink által megállapíttatott és azon alkotmányos szövetség, mely a monarchia két állama között fenáll, alkotmányos állami létünknek és nemzeti függetlenségünknek egyik lényeges garanciája, és hogy ő ahoz nemcsak azért ragaszkodik, mert megvan és egyelőre oly könnyen meg nem változtatható, de egész őszinteséggel megvallja ragaszkodik azért, mert azt nemzetünknek sajátságos viszonyainál, Európa politikai conjuncturainál fogva jónak és szükségesnek tartja (Helyeslés a középen) — szerinte nem a közjogi alap az, amely financiális bonyodalmainknak kulforrása. — Erőnknek túlbecsülése okozta a bajokat, és az neki intésül és tanulságul szolgál, hogy egy más, még sokkal veszélyesebb téren ugyanazon hibába ne essünk. A kormányszónok meggyőződése szerint a háta mögött álló többséget nem programmja alapján, melyet senki nem hallott, de az ország közvéleményének azon befolyása és azon áramlata alapján nyerte, hogy a pártok fúsiója alapján keletkezett nagy és erős kormánypárt, és erre támaszkodó kormány épen e támogatás hatályánál és erélyénél fogva képes lesz bennünket a létező bajokból kiemelni ; — mely érzületnél fogva a nemzet sem a választások előtt, sem azok alatt, nem kérdezte a kibontakozás útjait és módjait, sem annak eszközei és gyakorlati kivihetőségét, hanem a bizalomnak mintegy odaadással határos előlegezésével a jobb jövő iránti hitet és reményt vélte feltalálhatni. A közvéleménynek ezen felfogása kettős kötelességet szab úgymond miránk, az egyiket a kormányra, hogy ezen várakozásnak ezen reményeknek minél előbb és lehetőleg minél teljesebben feleljen meg; nekünk pedig t. ház, kik a ház ezen oldalán ülünk és kik a számarányoknál fogva a parlamenti eljárásra különben is csak szerény befolyást gyakorolhatunk, azon működési kört szabja előnkbe hogy az eljárási mód és időre nézve a t. többségnek átengedve a felelősség terhét és érdemét, mi magunk részéről akadályozólag közbe ne lépjünk. Ez okból a válaszfelirati bizottság által beterjesztett felirati szerkezetet elfogadom (Élénk helyeslés. Wenckheim Tisza K. és számos képviselő üdvözli a szónokot.) Madarász Jenő: T. ház! Kötelességemnek tartom a legelső alkalmat megragadni a válaszfelirati vitánál, hogy nézeteimet elmondjam. Teszem ezt annál nagyobb készséggel, mert meg vagyok győződve, hogy a szegvári kerület választói örömmel fognak meggyőződni, hogy mint képviselőjök, először is Magyarország önállóságáért és függetlenségéért emeltem szót. Röviden el fogom mondani az okokat, miért nem fogadom el a többség által kiküldött bizottság válaszfelirati javaslatát, és miért pártolom a Simonyi Ernő által beadott javaslatot. Meggyőződésem az te hát, hogy azon ország, mely hadügyét, pénzügyét s kereskedelmét nem intézi minden idegen beavatkozástól menten, az nem bír az önállóság kellékeivel. Meggyőződésem az, hogy míg az 1867-ki közös ügyes törvények megszüntetve nem lesznek, Magyarország önálló hadügye, pénzügye és kereskedelme csak hiú ábránd. A közös ügyes törvények tehát azok, melyek eszerint Magyarország állami önállóságát és függetlenségét akadályozzák. Miután pedig nézetem szerint a képviselőház kötelessége az ország államiságának és függetlenségének létesítése, biztosítása, szerintem legelső, legszentebb kötelessége lett volna, a válaszfelirati javaslatban az 1867-iki közös ügyes törvények eltörlését jelezni. Kötelessége lett volna azért, mert a mely nemzet mint a magyar, szokásai és történelmi múltjánál fogva szabadságszerető, a mely bir az önálló állam azon kellékeivel, hogy pénz és véradója felett csakis az országgyűlés határozhasson, melynek életerévé vált az 1792. 12. t. sz. azon rendelete, hogy semmi más idegen államnak alá nem rendelten, minden idegen beavatkozástól menten intézi ügyeit; azon nép — habár az 1867-iki törvény egy időre meg is fosztotta hazáját az önálló államnak ezen kellékeitől, habár egy időre polgárai az előbbi időben tanúsított szabadságszeretet helyett szolgai meghunyászkodást, a függetlenség érti küzdelem helyett a közös iga alatti meggörnyedést, az önzetlen hazafiság helyett haszonlesést és minél hamarábbi meggazdagodás iránti vágyat tanúsítottak — nem elégedhetik meg azon szolgai helyzettel, a melybe őt az 1867-diki törvények hozták, önállóságát pedig csak úgy nyerheti vissza, ha ezen törvények meg lesznek szüntetve. A többség által kiküldött bizottság válaszfelirati javaslatában nemcsak, hogy ennek semmi nyoma nincsen de még oly törvényekre nézve is minő a vám- és kereskedelmi szerződés, csak némi szabvány módosításokat helyez kilátásba. A nyolcz évi tapasztalás szomorúan bizonyította be azt, hogy itt nem használ semmi,csak ezeknek eltörlése,az önálló vámés kereskedelmi szerződés törvénybe iktatása. Ez az a mi bajainkat gyökeresen orvosolná. Az ily elmerjesedett sebek gyógyítása tehát nem történhetik holmi szabvány módosításokkal, az egészet el kell törülni. A mely orsszágban az ipar, a kereskedelem nem virágzik, abban egyes polgárok meggazdagodhatnak de átalános vagyonosodás lehetetlen, ez pedig az amelyre minden kormánynak, s országgyűlési többségnek törekedni kell. Aggodalmakért a bizottság válaszfelirati javaslatának azon tétele is : „tudjuk mi hogyha a szükség úgy hozza magával készen kell lennünk a legnagyobb áldoatokra is.“ Aggodalmat keltő ez azért is, mert ez alatt azért nem lehet érteni mindazt, hogy a kormány fel akarja az amúgy is felcsigázott adót emelni, hogy ez által uralmát néhány évre biztosítván, az ország polgárait még szegényebbekké erkölcsileg még elfeledettebbekké tegye. A nemzet igen sok súlyos adóval terheltetik, s ha még nagyobb áldozatokra hivatik fel, úgy jövedelmének külforrását veszti el, s megtárpadtatik tőkéje. Nem tudom mért nem deríti fel a kormány a fejedelem szemei előtt azt, hogy az ily áldozatkészségre való hivatkozás az ország helyzetére nézve veszélyes politikai bűn. Tudom , hát! hogy az út, amelyen a képviselőház többsége haladni kíván, nem fog vezetni arra, hogy a 8 évi gazdálkodás által pénzügyeinken ejtett sebeket orvosolja. Kuruzsolás az t. ház! nem gyökeres gyógyszer. Egy időre el lehet takarni rongyos folt darabokkal a nemzet testén égő sebeket, de gyors orvoslás nélkül még mérgesebb lesz a seb. Tudom tehát, hogy a ház többsége a kiküldött bizottság javaslatát fogadja el, mindazonáltal képviselői kötelességemnek tartom elmondani nézeteimet, hogy én minden bajnak kútforrását az 1867. évben kötött közösügyes szerződésben találom. Kötelességemnek tartom azt elmondani, hogy míg ezen törvények megváltoztatva nem lesznek, bajaink nem fognak orvosoltatni. Nagyon sajnálom, hogy ezen válaszfelirati javaslatban kormányunknak általa igen t. tagja Tisza Kálmán belügyér ur nem látta jónak kinyilvánítani a fejedelem előtt mit az 1869. válaszfelirati javaslat tárgyalása alkalmával az összes ellenzék előtt helyeslés közt mondott, hogy „értesittessék az alkotmányos fejedelem, hogy az ország a közjogi megoldásban megnyugvást nem talál, értesíttessék arról, hogy olyannak tekinti azt, mely ha hosszas ideig életben lenne, a részben és névleg visszaállított államélet lassú halálára vezetne, és hogy annálfogva annak megváltoztatását óhajtja.“ Igen sajnálom, hogy K. Simonyi Lajos kereskedelmi miniszter ur nem vélte érvényesitendőnek azon nézetét, melyet 1869. évben a válaszfelirati vita alkalmával kimondott, hogy: „a jelen közjogi állapotot nem tartom sem kielégítőnek hazánk önállósága és a függetlenség tekintetében, sem elég biztosnak, hogy ezen nemzet anyagi és szellemi fejlődése kellőleg emelkedhessék.“ Sajnálom, hogy itt jelen nem lévő Péchy Tamás közlekedési miniszter úr 1869. évben a válaszfelirati vitában nem vett részt, azon esetben a jelen közjogi alapot megtámadó adattal többel volnék birtokában. (Helyeslés a baloldalon.) Én a t. barátom Simonyi Ernő által beadott válaszfelirati javaslatot pártolom, mert előttem ma is a ház t. elnökének 1869. évben a válaszfelirati vita alkalmával elmondott és az egész nemzet által helyeselt szavak lebegnek : „de állami létéről, függetlenségéről, önállásáról Magyarország — ezt ezeréves története bizonyítja, — nem fog lemondani soha, sem anyagi előnyökért, sem a felséges uralkodóház fényéért, dicsőségéért, sem a világ eseményeire állítólag gyakorolható túlnyomó befolyás, alaptalan ábrádjaiért legkevésbé pedig az osztrák birodalom eszméjéért, melynek oly értelemben elismerésével, hogy ez reá is kiterjed Magyarország egyenesen öngyilkosságot követne el.“ Ezzel bevégezném beszédemet, de engedje meg a t. ház, hogy mielőtt ezt tenném, röviden feleljek a Móricz Pál képviselő úr által elmondottakra. Azt mondja ugyanis a t. képviselő: súlyos anyagi helyzetünk javítására nem kívántatik más, mint az országyűlés többségének együttes működése. Ha ez így volna, akkor azt hiszem egy ország pénzügyei sem lennének zavart állapotban, mert hiszen az ország pénzügyeit mindenkor a többség intézi. Azt mondja tovább a t. képviselő, hogy a polgári házasságot nem helyesli, mert az a templom a legtiszteletre méltóbb hely. Bocsásson meg nekem t. képviselő, midőn én választókerületemben megjelentem, épen az általa igen 1. helyen, a templomban láttam a legnagyobb gúnyiratot és meg lehet győződve, hogy az ellenfelek tették, mely ellenfelek pedig tudomásom szerint a régi volt balközépi elemekből állottak. Azt mondja végül a t. képviselő úr, hogy Magyarország nem fél a háborútól. Tökéletesen igazsága van, nem félt tőle nem is fél, hanem aztán mikor a háborúból hazajön, a ki hazajön az bizonyosan háttal jár az ellenség előtt. Egyéb megjegyzésem nincs a t. képviselő előadására s pártolom a Simonyi Ernő felirati javaslatát. (Helyeslés a baloldalon.) Helffy Ignácz. (Eláll !) Sok függ attól, hogy miként fogja fel a t. képviselőház egyik vagy másik szónoka a válaszfelirat feladatát. — Vannak, akik azt tisztán a tisztelet, hódolat udvariasság tényének tekintik; mások mint Móritz Pál t. képviselőtársam, elegendőnek tartják, ha a trónbeszédben a munkák sorrendje van felemlítve s arra a válaszfelirat felel. Én a magam részéről úgy fogom fel a válaszfeliratot, hogy az egyrészt igenis az udvariasság ténye, másrészről azonban és főképen arra való, hogy a parlament és a kormány egymást tájékozzák, és tájékoztassék a közvélemény a dolgok legújabb stádiumára nézve. Kétséget nem szenved, hogy az ami az egy és másik országgyűlés közt történik, mindig megváltoztatja a közvéleményt, vagyis helyesebben szólna a választások épen azért tartatnak. Hogy a közvélemény nyilvánulhasson. Igen természetes tehát hogy amikor az új országgyűlés összejön mindenik képviselő azon tapasztalatok szerint amelyeket az országban merített, akkép ítéli meg a közvéleményt : máskép a kormány, máskép a többség, máskép a kisebbség. Ezen okból is tehát mondom a kölcsönös tájékozás végett a közvéleményre szükséges és azért hozatott be minden parlamentbe a felirati vita. Én már ezen okból sem bírom helyeselni azok nézetét, akik valami nagy előnyt látnak abban, hogyha a felirati vita mentős rövidebb lenne. Ha, amint itt nyilvánult néhány titkos óhaj, a főrendiház példáját követve a ház, és a vita egy nap alatt befejeztetnék. Fontosnak tartom t ház ezen megjegyzését azokra nézve, amit most mondani akarok és amelyekkel válaszolni kívánok, úgy az előadó úr mint Sennyey Pál képviselő úrnak arra nézve amit ez által mondott. Az egyik és a másik is arra célzott, hogy a nemzet többsége határozottan nyilatkozott azon álláspontra nézve, amelyet a mai nagy többség a közügyi kérdéssel szemben elfoglal. T. hát! Tudom, hogy szokásossá vált panaszkodni csaknem megharagudni, ha néhány szónok egymásutáni kérdést felemlíti, de már engedelmet kérek, amikor mi 8 éven át önökkel együtt e kérdés felett vitatkoztunk, amikor épen ezen kérdés volt az, amely válaszfalat vont a 2 párt közt, nem lehet csodálkozni, ha most, amidőn eljött az utolsó országgyűlés, amely hivatva lesz dönteni a fölött, hogy a 2 párt közül melyiknek volt igaza, nem lehet csodálkozni, ha mi most hangsúlyozni, világosan jelezni akarjuk állásunkat. Azért igen fontos constatálni most mindjárt az országgyűlés elején, miképen nyilatkozott a közvélemény. Én tehát ezen szempontból indulok ki és határozottan mondom, hogy én a most összehívott országgyűlést — ámbár a trónbeszéd szerint mint rendesen 3 évre lett összehíva — valódilag csak 2 évi országgyűlésnek tekintem. Fontos kérdés ez, bár vélekedjék kiki programmunkról a mint neki tetszik, tagadhatlanul fontos kérdés az hazánk önálló független állam legyen-e igen vagy nem ? Ha tagadhatlanul fontos a kérdés, nem tagadhatni azt sem, hogy mégis szükséges, hogy egyszer a kérdés egyenesen a nemzet elébe állíttassék, hogy a nemzet választhasson közvetlenül, akar-e független államot vagy közös államot. Eddigelé a kérdés úgy tisztán kereken a nemzet elébe sohasem állíttatott. Tudjuk, hogy azon országgyűlésen, amely az 1867-ki egyezményeket megkötötte, a választások alkalmával nem terjesztették elé azon programmot, mely akkor még nem is létezett, a legnagyobb rész még a híres Deákféle felirat alapján állott. A következő, az gondolom az 1*69-ki választások alatt, — ne csodálkozzanak, hogy azon időre kevésbbé emlékezem, minthogy akkor még emigratióban voltam, annyira azonban világosan emlékezem, hogy mindenféle fordult elő a programmokban, de e kérdés azokban sem lett a nemzet elé terjesztve és amennyiben némelyek említették, hozzátették, hogy erről tüzetesen beszélni felesleges, minthogy ez idő szerint a törvényeken változtatni nem lehet. Jöttek a múlt országgyűlési választások, az 1872-esek. Ezekről úgy hiszem nem kell annyit beszélnünk, mindnyájan tudjuk, hogy azok nem is annyira választásoknak, mint kinevezéseknek tekinthetők. Tudjuk, hogy épen ezen oldalon történtek akkor azon ünnepélyes tiltakozások, melyekre ma Móritz Pál barátom hivatkozott. Ismerjük a visszaéléseket és a törvényszegéseket, melyek akkor elkövettettek. Azon választások kifolyását tehát bizonyára nem lehet a nemzeti akarat kifejezésének tekinteni. Bekövetkezett a legutolsó választás. Erre nézve készséggel elismerem, hogy a kormány e tekintetben legkevésbé sem sértette meg a törvényt, nem avatkozott a választásokba, hanem egészen a polgárokra bízta, sőt ha van valami, amiből szemrehányást lehet formálni a kormánnyal, különösen a belügyminiszter úrral szemben ez abban áll, hogy sehol sem avatkozott be, még oly esetekben sem, ahol kötelessége lett beavatkozni. (Egy hang: Nem értem! Derültség.) Ha nem érti a képviselő úr, bátor vagyok utalni azon visszaélésekre, melyeket bizonyos hatósági közegek elkövettek és ha a t. belügyminiszter úr igazán buzgón akarta volna teljesíteni kötelességét, akkor be kellett volna avatkoznia. De azok után, amik történtek és azon választások után, melyeket ez országban a múltban láttunk, annyira köszönettel tartozunk neki, én legalább a magam részéről, hogy a törvényt oly becsületesen végrehajtotta, hogy azon egy hibáját is szívesen megbocsátom. De nagyon csalatkoznék a t. minisztérium és a t. többség, ha ebből azt következtetné, hogy a nemzetnek ezen akaratkifejezése a közjogi alapra vonatkozik. Határozottan merem állítani, hogy a tekintetben az ellenkező irány az uralkodó. Jelezte ezt már tegnapi beszédében Simonyi Ernőt, barátom. Legyen szabad hivatkoznom saját tapasztalataimra. Méltóztatnak tudni, hogy a választások ideje alatt meglehetős buzgósággal teljesítettem korteskedési kötelességemet. Bejártam az ország nagy részét, küzdöttem, harczoltam, iparkodtam legalább diadalra juttatni barátaimat számos kerületben. S mit tapasztaltam ? Ott, ahol volt deákpárt volt felléptetve, a harcz meglehetősen simán ment, sőt legnagyobb részében, a kis számhoz képest, győztünk. De nagyon nehéz és keserű volt a harcz azon kerületekben, ahol a volt balközéppel állottunk szemben. Miért ? Hiszen nem volt a kettő közt különbség a választás alatt; miután a fusio megtörtént, egy párt, egy liberális párt volt! De ezt elhitetni nem lehetett, a nép ragaszkodott baloldaliságához. A nép, mikor magyaráztuk neki a mi programjunkat, azt mondá, az mind szép, a mi képviselőnk is azt akarta a múltban és mindig azt mondták, hogy az is baloldali. Ez így ment országszerte és emlékszem rá, hogy példát mondjak, Füreden a tapolczai kerületben, ahol igen értelmes közönség volt, egy tágas körben ahol Hegedűs Sándor mellett korteskedtek, azt mondom, ha akarnak jobboldalit ott van Kerkápoly Károly, és ha akarnak baloldalit itt van az én jelöltem, de ők azt mondták, hogy Hegedűs, a „Hon“ szerkesztője az is baloldali, és ha meg is alkották a fusiót, ha majd eljön az 1877-ik év Tisza Kálmán érvényesíteni fogja baloldali programmját, mert nem hiszik, hogy oly férfiú megtagadja múltját, és mert e meggyőződésben vannak, azért csatlakoznak hozzá. (Derültség). Az ország másik részében a volt Deák pártiak az ellenkező okból szavaztak az ellenzéki jelöltre azt mondván, hisz Tisza Kálmán beadta a kulcsot, és Tisza Kálmán a Deák-párt politikáját helyesli és vele jött egész hadserege azzal a külömbséggel, hogy eddig a Deák-pártnak nem voltak ügyes emberei és Tiszának van nagy tehetsége, van nagy erélye, és azért Ő — ami eddig nem sikerült — a Deák-párt politikáját keresztül fogja vinni. A nemzetnek ezen nyilatkozatát őszintének tekinteni nem lehet, mert a nemzet félre volt vezetve, mert aki baloldali volt előbb, az most sem csatlakozott a Deákpárt azon részéhez, mely beállván a pénzügyi nyomorúság és meggyőződvén arról, hogy tovább menni nem lehet, örömmel üdvözölte a belügyminiszter úr tettét azon hitben, hogy az ő politikája fog létesíttetni. Miután ezt tagadni nem lehet, mert ez nem sophysma, hanem tény, mondhatom, és méltóztassanak megkérdezni másokat, hogy a pesti kerületben történt választás emlittetvén, gratuláltak, hogy Pesten győztünk mert Jókai és Csernátony megválasztattak. (Derültség) Mondom az nem sophysma, hanem tény, hogy félre volt vezetve a nép legnagyobb része, mert nem azért szavazott a kormányra, mert a közjogi alapot elfogadta, hanem azon mély meggyőződésben, mert mégis, ha majd eljön az ideje, meg fogja változtatni az alapot. Így tehát azt, hogy a nemzet önök ellen nyilatkozott, nekünk ép annyi okunk van mondani, mint önöknek, hogy ellenünk szavazott. Miután ez kétséget nem szenved, kötelessége az országgyűlésnek a kételyt megszüntetni, és mikor véglegesen kell majd dönteni, mikor ily életbevágó kérdésben a nemzet jövője felett kellene dönteni ideje lesz oszlatni az országgyűlést appelálni a nemzetre egyenesen elébe tenni a kérdést: akarsz-e független Magyarországot,vagy nem ? Azért én ezen országgyűlést csak két évi cyclusnak tartom. De bármennyinek tekintsük is, ideje, hogy lehetőleg nagyobb komolysággal, és legnagyobb munkálkodási szándékkal fogunk hozzá, tekintetbe véve azon óriási teendőket, melyek sürgős halaszthatlan megoldásra várnak. Ezeknek előrebocsátása után, és a lehető legnagyobb rövidséggel fogok reflektálni a szőnyegen levő három javaslatra, és azután át fogok térni a most érintett teendők legfontosabbikára, és egyedül csak ennél a pontnál fogok tüzetesen szólni. A ház. t. bizottságának javaslatáról valóban igen nehéz precise formulázott ítéletet mondani, mert az tulajdonképen olyan munka, amelyet bizonyos feltételek mellett magam is elháríthatnék, de ép úgy aláírhatja a mint csakugyan úgy látszik, hogy aláírta t. Sennyey b. úr is, és aláírta a többség. Olyan classicus valami ez mint azon álláspont melyet a t. belügyminiszter elfoglalt akkor, midőn ezen uj politikai helyzetet teremtette, úgy hogy mindenki kivehesse abból a magáét. T. i. mire fektettetik a fősuly a trónbeszédben, és ezen válaszfelirati javaslatban? Arra a mit mindnyájan hőn óhajtunk. Reformok, igazságszolgáltatás jó közigazgatás, a bankkérdés megoldása, a vámkérdés megoldása minden isten áldása benne van. Hiszen mindezeket hangoztatták a volt kormányok is. Nem volt egyetlen egy kormány sem, amely ezen szép ígéreteket ne tette volna, a kérdés mindig csak az, miként akarja keresztül vinni. Hiszen tehát megoldani a bankkérdést úgy, hogy legyen az egyik fél az osztrák nemzeti bank, a másik fél magyar, és hogy annak gubernátora legyen, ennek is viccgubernatora; tehát legyen bizonyos önállósággal bíró bank. Lehet a vámügyet, a vámkérdést megoldani, például a tarifának némely tételeit alább szállítani, vagy feljebb emelni, a szerint, amint a körülmények megkívánják , de az a kérdés minő irányban ? Emelni akarják az adóképességet. Mivel ? Ez érdekli az országot. Mondom oly elastbce van szerkesztve, a javaslat, hogy azzal beelégedhetik mindenki. Az előadó ur által csinosan előadott beszédben iparkodott leplezni ezen válaszfeliratnak szinetlenségét. Sőt némileg erényt csinált abból kimutatván, hogy az az egy jó tulajdona van, hogy ez által nem ayújt alkalmat hosszabb vitára. Megvallom akkor sokkal jobb lett volna semmit sem írni, hanem egyszerűen üdvözölni a fejedelmet és azután azt mondani: Fogjunk hozzá a munkához. Ez még kevesebb lett volna. De én azt hiszem, a feliratnak ép az a feladata, hogy legyen benne valami, amihez, hozzá lehessen szólni, hogy a képviselőház képes legyen megítélni a kormány szándékait. Hanem engedje meg a t. előadó úr, hogy nem mint az imént mondom csinos, hanem igazán szép és jeles beszédére reflektálva, abban néhány ellenmondást emeljek ki. A t. előadó úr beszédének elején azt mondja, hogy azért nem volt szüksége részletekbe belemenni, mert ámbár elismeri, hogy a felirati jog igen fontos, a mellyel bizonyos esetekben élő kötelesség, midőn például egy nagy kérdés kidomborodik s mégis dominálja helyzetet, de normális rendes időben kár volna ezt felhasználni. Egy passussal később ugyan ő ezt mondja: az ország értelmiségét ez idő szerint az ország pénzügyi helyzetének rendezése és a súlyegyénnek helyreállítása dominálja. Megdöbbenve áll minden gondolkozó fia a hazának azon nagy kérdés előtt mi lesz az országból, ha a rendes jövedelmek folyvást elégteleneknek bizonyulnának be, stb. Tehát kérem akkor, mikor a gondolkodó hazafi, megdöbbenve áll azon kérdés előtt, hogy mi lesz az országból, az ilyen helyzetet a t. előadó úr csak nem mondhatja normális helyzetnek, s így ő maga megerősíti, hogy itt lenne az ideje a részletekbe belemenni és legalább azon egy kérdésre megmondani a kormány részéről, hogy mily módon akar eljárni. Továbbá azt mondja a t. előadó úr. Nem áll sem a haza, sem e ház érdekében átalánosan vitatkozni a foganatosítandó rendszabályok és behozandó reformok fölött. Már engedelmet kérek, azt a legnagyobb erőmegfeszítéssel sem bírom fölfogni, hogy az miért lehetne ártalmas, hogyha a behozandó reformok fölött ma vita támadna. És óhajtanám tudni, hogy micsoda szerencsétlenség volna az országra, hogy midőn a trónbeszédben röviden érintve vannak a vallás és házassági kérdések, ha mi ma kimondanék, a mint reménylem később a t. többség is ki fogja mondani, hogy ezen kérdéseket azon értelemben akarja megoldani, mint már azt egyszer a ház többsége eldöntötte, t. i. Deák Ferencz júniusi beszédje alapján vagyis, hogy a teljes vallásszabadságot és a kötelező polgári házasságot akarja behozni. — Mi baj származnék ebből Magyarországra nézve. Megvallom, meglepetéssel hallottam Moritz Pál t. képviselő úr mai beszédének e tárgyra vonatkozó passusát, amelyben ő azt mondta, nem tudom mennyiben kért erre fölhatalmazva, a kormány intenziójénak magyarázójává lenni, én még e perczben is reményleni akarom, hogy ez valami tévedés elkapatva érzi magát a t. képviselő úr azon állás által, melyet jelenleg a körben elfoglal és áthozza magával ezen érzetet ide a házba, mert ilyen visszaesés Magyarországon, mert ez világos visszaesés volna, elképzelni nem tudok. Azt mondja a t. képviselő úr, hogy ő tisztán differentiából teszi a katholikusok irányában, mert a katholika hitágazatba ütközik a polgári házasság. Én nem tudom, hogy nem tudja-e a t, képviselő úr, hogy épen katholikus országokban lett elsősorban behozva a polgári házasság. Olaszország, Francziaország a legkatholikusabb országok és senki sem állítja, még a lelkészek sem, hogy ez a hitágazatba ütköznék. Azon válaszfelirati javaslat, melyet tegnap Miletics és Politz képviselő urak beadtak. Méltóztatik tudni, tehát, hogy mi ez oldalon nem magyar ajkú testvéreinkkel szemben, mindig a méltányosság legeslegszélsőbb határáig elmentünk, dacára annak, hogy gyanúsítottak minket ezzel, és mondhatom, hogy nekünk ezen gyanúsításokkal ártott az országban hazafiúi működésünk tekintetében; mi azonban mégis nem gondolva ezzel, feláldoztuk sokszor egyéni kegyelmünket és kötelességünknek tartottuk, mindannyiszor, valahányszor jogukat védelmezni lehetett, mellettük felszólalni. Véghetetlenül sajnálom, hogy ezen t. urat annyira megnehezítik állásunkat e tekintetben, hogy csaknem lehetetlenné akarják tenni, hogy akadjon képviselő, aki mellettök felszólaljon. De én megnyugtatom Miletics tisztelt képviselő urat, és legyen meggyőződve, hogy bármennyire iparkodik szítani a gyűlölet tüzét, bármennyire lihegjen bosszút a magyar nemzet ellen és bármennyire feszítse meg erejét ez irányban, mi sohasem fogjuk elhinni, hogy szerb testvéreink osztoznak azon érzelmekben, amelyeket ő előttünk tolmácsolni akart. Én tudom, hogy horvát testvéreinket szereti a magyar nép, úgy, mint hiszem, hogy ők is szeretnek minket, de ha van valaki, akinek árt az ilyen felszólalásokkal, legyen meggyőződve, hogy nem a magyar embernek árt, hanem árt magának, és ha soká folytatja, árt bizonyára azon nemzetiségnek is, melynek talán használni akarna. Ő mintegy türelmetlenséggel vádol minket. Bocsánatot kérek, hogyan vádolhat, ő minket türelmetlenséggel, ő ki egy kis fractiót képvisel, s ki rész néven veszi a magyar nemzettől azt, hogy a magyar államban a magyar nemzet magyar mer lenni. Mit tenne ő akkor, ha ő ily nagy nemzetnek lenne a fia, mint amilyen a magyar nemzet aránylag a szerb nemzetiséghez képest. Egyébiránt annál is inkább, miután az utána felszólalt Polt képviselő úr, szívesen elismerem, igen ildomosan, helyre ütötte a hibát, melyet társa elkövetett, nem találnám helyesnek, ha e ház bármely oldaláról irritáló, keserű szavak hallatnának még e tárgyra vonatkozólag, úgy hiszem a t. képviselő úr megtette és jövőre tudni fogja, milyen hangon lehet és szabad a magyar nemzet képviseletéhez szólani. (Helyeslés a baloldal felől.) Beszédem elején jelzem, hogy a különböző válaszfelirati javaslatokban érintett teendők közt van egy, melyet én legfontosabbnak tartok, úgy, hogy én ez iránt kénytelen leszek kissé tüzetesebben nyilatkozni. Ez a kérdés, a vám és kereskedelmi szerződés kérdése. Véghetetlenül sajnálom, hogy épen e keretben a t. kereskedelmi, miniszter úr nincs jelen a teremben, mert legnagyobb részét annak, mit mondani akarok, épen hozzá kívántam intézni. Én nem tudom, hogy a t. képviselőház figyelemmel kísérte-e azon eljárást, melyet a t. kormány e fontos kérdéssel szemben ez ideig követett. Én a magam részéről lépésről lépésre nagy figyelemmel kísértem és megvallom, bármennyire gondolkozom, én azt sem jellemezni nem bírom, sem felfogni képes nem vagyok. Nem fogok most visszatérni azon rekliminációkra, melyeknek egyszer s épen a híres februári beszédében is a jelenlegi t. belügyminiszter úr oly erélyes kifejezést adott; arra t. i. hogy a volt kormányok egymásután elmulasztották azon perczet, tudniillik az első 5 évet, hogy a káros szerződés felmondása iránt megtették volna a kellő lépéseket. (Térszűke miatt a beszéd végét holnap közöljük.) Ülés vége 2 órakor. —Holnap 10 órakor ülés. Eger, szept. 15. (Heves megye közgyűlése. Az egri törvényszék kérdése.) Heves megye bizottsági gyűlése hétfőn, azaz 13-án vette kezdetét. Igen érdekes esemény előzte meg. Tudni kell, hogy az első tárgyak között volt Lipcsey Péter közjegyzővé lett kinevezése folytán megürült árvaszéki elnökségre való választás. Főaspiráns volt ez egyik elsőrangú megyei állomásra a mátrai kerület jelöltje Nánásy Ignácz, kit, mint igen hitelesen beszélik, a követválasztás alkalmával azzal engeszteltek ki az Ivádyak, hogy Ivády Béla képviselőségébe megnyugodott, miszerint őt ezért jutalmul árvaszéki elnökké fogják megválasztani, így aztán szépen felosztva az állomásokat, a Mátra járás kiadta szegénységi bizonyítványát először saját magáról, midőn Ivády Bélát választotta képviselőnek — természetesen szabadalmazott szabadelvű pártinak (valaki azt kérdezte róla, tud-e írni, olvasni ?) másodszor, most pedig a megyéről akarta kiadni a szegénységi bizonyítványt, midőn Nánássy Ignáczot akarta megválasztatni árvaszéki elnöknek, ki egy ízben, mint megyei főügyész, csakis úgy szabadult meg képtelensége s lustasága miatt a közmegrovástól, hogy épen beütött az új rendezés, lemaradt a főügyészségtől, a megyének pedig volt esze, többé meg nem választani. Az említett pactum conventum szerint az Ivádyak által vezérelt mátrai bizottmányi tagok, a szabadelvű kormánypárt értekezletén rögtön kijelölték Nánássy Ignáczot s kívánták, hogy a szabadelvű párt, pártfegyelmet mondjon ki s egytőlegyig szavazzon Nánássyra, a párt jelöltjére. Az értekezlet Babics István elnöklete alatt tartatott. E pártfegyelmet védelmezték Babics, és Vavrik Béla. Vavrik Béláról nem titkolhatjuk el meglepetésünket, hogy mint törvényszéki elnök, s okosnak tartott ember, képes ily tant védelmezni az önkormányzat s az administrate kárára. Puky Miklós, Kürthy Antal s többen, hevesen kiteltek a mátraiak pactum conventuma hálózata folytán sürgetett pártfegyelem ellen s miután az elnök erőszakoskodásával nem bírtak, ott hagyták az értekezletet tiltakozva minden határozata ellen, melynek vége az jön, hogy az elnök, és a mátraiak, csakugyan kierőszakolták Nánásy jelöltségét, s pártkérdéssé tűzték ki. Az erőszakoskodó szabadelvűsége a szabadelvű pártnak azonban, megboszulta magát. Az igazi szabadelvű párt, a baloldal nemes nyugalmának s az igazságba vetett azon hitének, hogy Heves megye bizottsága nem fog az administráció kárára cselekedni, — meg lett a győzelme. A baloldalnak két jelöltje volt: Kürthy Ferencz, szolgabíró, és Derszib Ferencz, árvaszéki ülnök. A baloldal, bár két jelölt volt, nem veszekedett, nem erőszakoskodott, nem kiabált pártfegyelmet, mert a pártfegyelmet csak a morális erő, s nem az erőszak adhatja meg. Ez volt az előzmény, midőn Beöthy főispán megtette a jelölést a közgyűlés előtt, Derszib, Kürthy és Nánásy személyeiben. Derszib a baloldali rögtön felkelt, s visszalépett a jelöltségről, így maradt Kürthy és Nánásy a szavazás alá, melynek eredménye jön, hogy Kürthy, az elvhűt baloldali kapott 88 szavazatot. Nánásy a szabadelvű kormánypárti, mint a párt jelöltje kapott 28 szavazatot. Gratulálunk Heves megye baloldalának e győzelméhez, mert benne az administratió érdekének győzelme fekszik, melyet a baloldal, mindenek fölé helyezett s helyez, — konczosztogató s a helyzetet kizsákmányolni törekvő cirqueszerü öszszeesküvés felett, mely saját semmiségét szeretné mindenhova felírni, tekintet nélkül arra,van-e vagy nincs képessége ? Az árvaügy felett különben igen érdekes vita fejlődött ki, mely ügy — valljuk meg a dolgot úgy a mint van — igen primitív helyzetben van most is megyénkben, s annak Lipcsey Péter volt elnök, nem tudott a javulás felé lendületet adni. Részt vettek ez érdekes vitában Almásy Sándor, Vavrik Béla, Szederkényi Nándor, s az új elnöknek e vita igen jó iránytű lehet, kell is hogy legyen, rendezze s gyógyítsa meg megyénknek ez égő sebét. Megemlítem még, hogy az egri törvényszék ügyében egy monstre-deputatio járt most Budapesten a minisztereknél. Híre járt, hogy Kovách Lászlónak sikerülni fog a gyöngyösi törvényszéket megmenteni, s az egri fog a mostan törlendők közé felvétetni. E borzasztó merényletnek lehetőségét festette azon körülmény is, hogy midőn az unghi törvényszék — igazán országos állami érdekek kárára töröltetett — a gyöngyösi törvényszék e szappan-buborék, melyet Kovách László intrigája tart fen,maradt. A kormány kész volt az unghi törvényszék megszüntetésével megsérteni a fontos állami érdeket, — de maradt Kovách