Egyetértés és Magyar Ujság, 1875. szeptember (1. évfolyam, 128-152. szám)

1875-09-19 / 143. szám

IX. évfolyam, Előfizetési díj: Vidékre postán vagy hely­­ben házhoz hordva Egy évre .... 20. — Félévre . . . . 10._ Negyedévre. . . 5. _ Egy hóra . . . 1.80 Egy szám S krajczár. Hirdetési díj: 9 hasábos petitsor egyszeri hirdetése 12 kr. többször 10 kr. Bélyegdij minden hirde­tésért külön 30 kr. Nyilttér: Öt hasábos sor 80 krajczár. Felhívás: Azon t. ez. előfizetőinket, kiknek előfi­zetése e hó végével lejárt, — tisztelettel felkérjük előfizetésük mielőbb megújítására hogy a lap szétküldésében fenakadás ne történjék. Előfizetési feltételek az „EGYETÉRTÉS és MAGYAR ÚJSÁG"-ra. Évnegyedre...................................5 frt. — kr. Félévre........................................10 frt. — kr. Egy hóra...........................................1 frt. 80 kr. Az előfizetési pénzek s utalványok az „Egyetértés és Magyar Újság“ kiadóhivata­lának Wodianer nyomda, megyeháztér 9. szám alatt küldendők. A felirati vita végén. Aztán legyen okos az ember. Midőn Ghyczy Kálmán, mint pénzügyminiszter a bank s vámügy megoldására szorittatott, 1874. évben azzal mentegette magát, hogy azt előbb kellett volna tenni, mert előbb kedvező idő volt hozzá, most azt eszközölni nem lehet. Horn Ede, a mostani kereske­delmi miniszter ez év elején, a pénzügyi bi­zottságban azt vitatta, s be is bizonyította, hogy a vám -­kereskedelmi szövetségnek ér­dekeink szerinti revisiójából, még ez évben 12—13 millió jövedelmet lehet szerezni Ma­gyarországnak. Aztán legyen okos az ember. Tisza Kálmán belügyminiszter tegnap megmagya­rázta , hogy például a vám­­­kereskedelmi ügy tulajdonképen napirenden sincs, s majd csak a szerződött 10 év eltelte után szólha­tunk erről. Horn Ede egyszer bebizonyította, hogy még ez évben lehet abból hasznot húzni . Tisza Kálmán ma azt vitatja, hogy na­pirenden sincs e kérdés. Tisza Kálmán és Horn Ede, mindketten egy kormányban ül­nek, azzal a különbséggel, hogy Tisza bel­ügyminiszter, Horn kereskedelmi államtit­kár. Hogy a kettő közül melyik érti jobban a dolgot most már, s hogy melyiknek van igaza: véges elménkkel felfogni képesek nem va­gyunk. Egyszer azt mondják: hjah! elszalasz­totta a kedvező időt Kerkapoly, most nincs idő hozzá, máskor azon revelációval lepnek meg, hogy csak 10 év elteltével lesz majd na­pirenden. Miért is volna most erről beszélni, mi­dőn itt van Miletics és Polyt, s mind­kettő hálás tárgy a belügyminiszter részére, hangzatos phrázisok légbebocsátására. Ezen alkalmatlankodó verébcsiripolások ellen fordí­totta tegnap a kormánypárt minden szónoka phrázisainak öblös ágyúit. Tisza belügymi­niszter elemében íb volt, hiszen az országfe­nyegető Polyttól meg kellett menteni a hazát — meg is mentette — a bank és vámügy ez életfeltétele országunknak, úgy sincs szerinte napirenden. Szerencséje is a jelen kormánynak, hogy Miletics és Polytja van. Mi nem is his­szük, hogy e két szerb hős nincs valami titkos ka­­marilla utján összeköttetésben a kormán­nyal, hogy midőn a kormány leginkább excellál te­hetetlenségében, ezek adjanak neki módot arra botor támadásaikkal, hogy a közvélemény bi­­ráló figyelmét, — szépen más térre tereljék, hol Tisza Kálmán igen gyakorlott öblös ágyukkal verebeket lövöldözni, s a nagy füst­tel eltakarni a tulajdonképeni bajokat. Annyi bizonyos, hogy e két matador igen hálás szö­vetségese Tisza Kálmánnak — s Pulszky is nekik köszönheti szalmacsépléséért nyert koszorúit — s ha most az ő izetlen felléptük meg nem történik, Tisza Kálmán aligha aratta volna a meddő tapsokat, melyekkel pártja megajándékozta. És miért is ajándékozta volna meg talán kész már a kormány a bank­s­zám­ú ügy megoldásával, s a nemzet e gyötrő baja a gyógyulás felé indul. Ilyenről szó sem volt, sőt a­mit Tisza a bank s vámügyről beszélt, azt a nemzet — soha meg nem köszöni. Hanem: Miletics és Polyt — simile par fra­­trum — gondoskodott róla, hogy a kormány semmittevése, az ő hóbortjuk gőzében elveszve úgy tegyen a kormány is, mint az egyszeri számadó tiszt, ki minduntalan tudott módot találni arra, hogy számadását elhalas­sza, még­pedig mindig valami lármás incidenssel. Mi­után már mindenből kifogyott a csintalan szám­adó, otthon arra tanította meg fiát, hogy szám­adási előadása közepette törjön a szobába, tüzet kiáltson, s a­mi meg is történt, s a számadó, a számoltató gazdától ismét eredmény nélkül futott haza. A belügyminiszter tegnapi beszéde kü­lönben arról győzött meg bennünket, hogy ő, mióta a miniszteri széken ül, igen zavaros fo­galmakat szerzett magának Magyarország igazi érdekeiről. Mert, hogy ő Magyarországot meg­tartani, s virágzóvá tenni akarja, ez phrázis, a milyet Polyt is elmondott. Tehát e phrázis­­sal, mel­lyel beszédét zárta be, épen annyit mondott, a mennyit Polyt, ki szintén azt állítá, hogy ő Magyarországot megtartani s virágzóvá tenni akarja. Igen, Polyt is ezt állítja. Csak­hogy természetesen előadott eszközei elárulják, hogy­­ ez eszközök nem felelnek meg az állí­tott czélnak, mert az általa felállított eszkö­zökkel veszélyeztetve vannak a magyar ér­dekek. És Tisza Kálmán, ki oly keményen lehor­dozta Polytot, mondott eszközeiért, talán mindenek fölébe helyezi a magyar ér­dekeket ? Tessék elolvasni azokat a­miket a bankügyben mondott. Nem volt még ország a világon, hol a bankügy nem kizárólagos érdeknek te­kintetett volna, s melyet nem tudom miféle európai, vagy közös érdekektől tettek volna így vagy amúgy függővé. Hogy milyen az olasz, franczia, vagy angol bank, arra azon országok érdeke volt mindig kizárólagos befolyás­sal, de soha, és semmiféle körülmények között, a szomszéd figyelembe sem jöhetett. A bankügy elmélete nem is en­ged helyet külországok érdekei tekintetbe vé­telének. Nem is lehet. Tisza Kálmán Helfy beszédére tett megjegyzéseivel nyíltan kije­lenti, hogy a magyar bankügy rendezé­sénél nem egyedül a magyar érdek lehet az irányadó. Az ily beszéd egy hajszálnyi­val sem tisztább fogalom az ország érdekeiről, mint a Polyté. Meglehet, nem oly roszakaratú, de egyre megy eredményében. Amaz a szerb érdekeknek áldoz — ez az osztrák érdekek ol­tárát cultiválja. És ha Miletics és Polyt bűnös eszközökkel dolgoznak, melyek a magyar ál­lam érdekeit rövidítik meg, idegen érdekek kedvéért: minek nevezzük azt, midőn igazán magyar hazafiak, ott is alárendelik az ország vitális érdekeit az osztrákok érdekeinek, hol tulajdonképen kérdésbe sem jöhet mások ér­deke, hazánk kizárólagos érdeke felett, milyen a bankügy, melyet úgy látszik, hogy a kormányon ülők szintén oly közös üg­gyé tet­ték, hogy ahoz az osztrák bank privilégiuma letelte idejéig­­ komolyan hozzá sem fognak, ha­bár összeroskad is az alatt az ország pénz­ügyi nyomorúságában. A felirati vita egyébiránt ma befejezte­tett, s mint tudni lehetett, a kormánypárt ja­vaslata lett elfogadva. Azon kérdésre, hogy az új országgyűlés megnyitásával, eddigi bonyolult helyzetünkből előcsillan-e a kibontakozás reménycsillaga s a felirati vita adott-e a nagy többség s a kor­mány részéről egy derengő hajnali sugárt a biztos javulás napja közeledésére — csak azt mondhatjuk, hogy most is ott vagyunk, a­hol voltunk, azaz, hogy már ott sem vagyunk, 6 hónappal idősebbek vagyunk saját nyomorúsá­gunkban. Azon kérdésre, hogy az új országgyűlés, melyen a kormány hallatlan többséggel rendel­kezik, a nagy hanggal hirdetett pénzügyi ren­dezésre tett-e már csak egy biztos lépést, egy szóval, hogy látunk-e már valami hasznot a hírhedt fusióból, — a válasz az, hogy sem­mit sem látunk. Tehát mit constatálhatunk a felirati vita befejeztére? A fusió kormánya átvette a hata­lom vezetését, hogy — mint halljuk — már nem is 4 hanem 8 perczentes jövedelmi adót hozzon be. Szép gratulatió lesz ez a válasz­tóknak. Szederkényi Nándor. Széll Kálmán a „N. Hirlap“ szerint holnap egy az egész ülést igénybe vevő hosszú exposé kísé­retében fogja beterjeszteni az 1876-oi költségvetést s ugyanakkor adja be a jövedelmi adóról szóló­­javaslatot, mely egészben véve Ghyczy Kál­mán műve, melyet a múlt télen akart előterjesz­teni, némely módosításokkal, minők például a köz­kereseti társaságoknak nyújtott kedvezmények. A javaslat 4% jövedelmi adót ró ki, melyből a pénz­ügyminiszter 8 milliót remél bevenni, a­mi az egye­nes adók mai összegével összevetve, azok mintegy 15 százaléknyi fölemelését foglalja magában. Széll K., az említett lap szerint, tárczáját köti e javaslat elfogadásához. _________ A vasúti kölcsön megkötése ügyében néhány nap óta itten folyó alkudozások eddig a „M. H.“ szerint czélra nem vezettek, mert az aján­latok egyike sem bizonyult be elfogadhatónak. A minisztérium csak később, az ősz közepén vagy utolján fogja a tárgyalások fonalát újra felvenni. 143. szám A miniszterelnökség értesítése sze­rint a király folyó hó 22-én délutáni 2 órakor fo­gadja a magyar delegatió tagjait Bécsben. Ezen alkalommal a félgyász megtartatik. Mich­el Angelo négyszázados ünnepe. (Saját levelezőnktől.) Florencz, szept. 12. Olaszország, Florencz, megmutatta a legna­gyobb mérvben ezen ünnepéllyel,hogy él. Bebizo­nyította, hogy nemcsak volt, hanem azt is, hogy van és lesz. Egy nemzet, mely nagyjabról hálá­san emlékszik, annak örök élete van! A Michel Angelo ünnepélyek már e hó 5-én kezdődtek, hanem a tulajdonképeni főünnep, a mű­vész mellszobrának leleplezése 12-én volt, s ettől kezdve három napig végződnek a megemlékezés­nek nagyszerű napjai. E hó 5-étől mindennap történt valami neve­zetes, mely e nagy nemzeti ünnep előkészítéséhez tartozott. Ezek közt legmeghatóbb volt Carlo Botta hamvainak haza hozatala Párisból. A mely nemzet a haza martyrjait, számüzöt­­teit hálás emlékezetben tartja, s azok iránti kegye­s francom­agyar­ bank liquidálni fog. Ezért vannak jelenleg Budapesten Erlangerék ők a legnagyobb erélylyel fognak arra törekedni és oda munkálni, hogy a bank ügyei minél hamarabb legombolyittassanak, bár a munka hihetőleg sok idejöket veszi igénybe, mert a franco-magyar­ bank a romániai dohánymonopoliummal, vaggon­gyárral stb. összeköttetésben áll; de elég az, hogy a leszá­molás komolyan kezdetét vette. Vasárnap, 1875. szeptember 19. Szerkesztői Iroda: Budapesten IV. megyeháztér 9. sz. hova a lap szellemi részét illető minden közlemény küldendő. — A küldemé­nyek csak bérmentesen fo­gadtatnak el, Kéziratok csak rend­kívüli esetben küldetnek vissza. Kiadó­ Hivatal: Budapest, IV., Megyeház­tér 9. sz. Wodidner F. nyomdájában letét nyilvánítja is, csak az mondhatja érdemlege­sen, hogy él a nemzetek sorában. A Michel Angelo négyszázados ünnepének előestéjén történt a, Carlo Botta hamvainak elhelye­zése Florencz Pantheona a Santa Croce-ban. Szent borzadás futotta át a szemlélőt e nagyszerű haza­fias ünnep szemlélésénél! Papok, katonák, s ezek közül a legfőbb tisztek, a király személyesitője, polgári hivatalnokok, s a népnek megszámlálhat­­lan tömege kisérte a szent hamvakat a vaspályától a Santa Croce-ig. S ez által a haza szabadsága osz­lopának alapkövét letette az olasz nemzet. A keresztyén vallást a martyrok, s az ezek iránti kegyelet szilárditá meg. A nemzetek szabad­ságát, önállóságát is a szabadság martyrjainak szent kegyeletben tartása fogja megerősitni. A mely nemzetben ezen tiszta, önzetlen hazafias ér­zelem kihalna, ott megszűnnék a nemzet szabad­sága ! Az olasz nemzet élete biztosítva van, nagy honfiainak emléke szent előtte. A Michel Angelo négyszázados ünnepének előestéjén azzal áldozott az olasz nemzet a nagy művész emlékének, hogy hazafias érzelmét bemu­­tatá. Az ünnep megnyitásával pedig gyakorlati életrevalóságát tüntető fel, mivel az ünnepély sor­rendjének legelső pontja­ a gazdasági tárlattal kez­dődött. Ezzel bebizonyítá a nemzet, hogy él nem csak szellemileg, hanem anyagilag is, hogy vérkerin­gése egészséges, mert gazdasága virágzásban van. A gazdasági tárlat különösen a rendkívül szép szarvas­marhák, juhok és selymekben tűnt fel. Második pontja az ünnepély programmjának az óriási hangverseny volt, mely a városháza — Regnoria — nagy termében tartatott, a Medici-ek korabeli pompás gyűlési helyen­ Az olasz zene finomsága, költőiesége és hatalma tűnt fel e zene­áradatban. Azon mennyei hangok végeztével kez­dődött nem sokára a nagyszerű díszmenet, a város­házától kiindulva. A szokásos rendben elől mentek a mester­emberek küldöttei zászlókkal. Azután Florencz vá­rosának képviselőit a fehér zászlókkal, utánuk Olaszország főbb városainak képviselői, a vidám három színű lobogókkal. Mintegy ötven­három színű nemzeti zászló következett egymás után a felsza­badított Olaszország küldötteivel. *) Megható lát­vány volt annyi zöld, fehér, veres zászlót látni egy csoportban. Lelkesítő volt a gondolat, hogy a né­hány évvel ez­előtt még külön darabokra szakado­zott Olaszország, most egyesült szabad nem­­z­e­t, s egy közös szent eszméért lelkesülve csopor­­­tosul. Kétszeresen megható volt ez ránk magya­rokra, kik hasonló nemzeti színekkel bírunk. Nagy napok emléke jutott eszünkbe, s azon remény tölté el lelkünket, hogy egy akarat és összetar­tás által, nekünk is lehetnek még nemzeti ünne­peink, mi is megemlékezendünk nagy embe­reinkről ! A díszmenetet a királyi zászló zárta be a király küldötte s ennek fényes kíséretével. —Köz­ben közben katonák voltak a menetben zenekarok­kal, s felváltva zenéztek. Hasonlóan katonák voltak két sorban felállítva a menet útjában, s minden a legünnepélyesebb rendben történt. Legelőször a Michel Angelo születési házához mentek, hol buzdító beszéd mellett a hallhatatlan művész mellszobra lelepleztetek. Innen a Santa Croceba mentek Michel Angelo hamvaihoz, s tovább a Michel Angelo térre haladtak fel, hol a művészi remek Dávidjának utánzása, kolossalis alakban érczből van felállítva. Ez volt a legszebb meg­­dicsőités! A nevezett tér kies magaslaton áll Florencz felett, a mellett van közel azon ószerü tornyos erő­­ditési épület, **) melyből Michel Angelo tizen­­nyolcz hónapig védelmezte Florenczet. E nevezetes és e kies helyen áll a nagy művész remek szobrának másolata érczből, mintegy azt bizonyítva, hogy az ember művei, s tettei által lesz hallhatatlan. Három óra után indult el a díszmenet, s hét óra előtt érkezett fel a szoborhoz, hol a zászlók csoportjával ünnepélyes távolságban megállapodott a szobor körül. A nap hanyatló sugarai világíták egy oldalt a remek­művet, a más oldalt a feljövő hold szelid világa derengett rajta. Alant a szobor környezetében már lámpák égtek. Mindenünnen világosság és dicsfény ragyogott! P. haza minden igaz és hű polgárában viszhangra fog találni. Csanády Sándor élesen támadta meg a kormány volt balközépi tagjait, a­miért a haza füg­getlenségének zászlóját nem lobogtatják ma is, s felhívta őket az ahhoz való visszatérésre. Pár szó­nok még a­kik a figyelmet lekötni nem bírták, Mis­­sich és Csatár szinte jónak látták a vitába merülni. Miletics sem maradhatott el, a­kit azonban az elnök rendre utasított, a­miért kijelentését, a ház tekintélyével össze nem férő kifejezésnek tekin­tette. Azonban véleményünk szerint nem helyesen­ Czáfolják meg a képviselőnek akár alkotmányosság akár a nemzetet sértő kifejezéseit, de ezek még ez által nem a ház tekintélyével össze nem férő kife­jezések. Végre beszéltek még Horváth Lajos előadó semmi újat sem mondva, és semmit sem czá­­folva, s nyargalózzon a volt jobboldalnak azon el­kopott paripáján, hogy az eszmecserének semmi gyakorlati eredménye nincs — és Simonyi Ernő, a­ki szellemdúsan verte vissza a belügyminiszter életeskedéseit, s a függet­lenségi párt felirata ellenében megkísértett érve­ket megvilágítva, s illő fokra szállítva le, s megvi­lágítva, hogy csakis e párt álláspontján hárítható el a veszély, és szerezhető meg az ország népének boldogsága : a ház feszült figyelme közt az óriási többség fölött pártunknak erkölcsi diadalát bizo­nyította be. — A nagyszabású s minden részében kitűnő beszédet lapunk legközelebbi száma hozza. Igen! felhívjuk a hazának minden elfogulat­lan polgárát, hasonlítsák össze a feliratokat, a támadó és védő szónoklatokat, és ítéljenek. Mi azon meggyőződésben kezdjük országgyűlési műkö­déseinket, hogy egyedül a függetlenség alapján rendezhető országunk pénzügye, s eszközölhetők a polgárosodás követelte kiadások is. Azon meggyő­ződésben , hogy mienk, hogy a mi álláspontunké a biztos jövő. Mert igaz azon hivatkozása Simonyi Ernőnek, hogy „arra van eset, hogy állatok ön­­vérökkel táplálják gyermekeiket, de arra nincs eset, miként ezt most Magyarország teszi, hogy más állatot vérével tápláljon azért, hogy saját gyermekei ínségben pusztuljanak el.“ Mi a nyomasztó ínségtől óhajtjuk megmenteni Magyarország polgárait, mi a nemzetet dicsővé, és virágzóvá, a népet boldoggá kívánjuk, és mert ez csakis önállóságunk megszerzésével eszközölhető, azért kivánjuk azt is, hogy minden hű magyar igy szavazzon velünk: „a közösügyes 1867-ik törvényeket el kell törölni, s helyökbe állitni és biztositni „Magyaror­szág állami önállóságát függetlenségét.“ II. A képviselőház ülése szeptember 18-án. Elnök: Ghyczy Kálmán. — Jegyzők: Hu­szár Imre, Molnár Aladár, Beöthy Algernon. A kormány részéről jelen vannak : Széll Kálmán, Tisza Kálmán, Perczel Béla, Péchy Ta­más, Szende Béla. Az ülés d. e. 10 órakor megnyittatván a múlt ülés­­könyve hitelesíttetik. Elnök bemutatja Zarándmegye feliratát, melyben Sop­­ronymegye feliratát pártolja a képviselők választásáról szóló t. sz. módosítása tárgyában ; Pest-Pilis megyék feliratát az állam hivatalos nyelvének, az ipar és kereskedelem körében leendő használata érdekében, Szathmár város és Zemplén­­megye alispánjának feliratát, hogy a lókiállitás próbakisérlet tárgyában kiadott rendelet hatályon kivül helyeztessék. Két újabb összeférhetlenségi eset merült fel. Ugyanis postával érkezett Schwarcz József s 01­­lósy Pál esztergomi lakosok s választó­polgárok folyamodása, melyben Pór Antal Esztergom vá­rosi képviselő ellen összeférhetlenségi esetet je­lentenek be, mint ki Esztergom városi lelkész, és a IV. o. elemi tanodának igazgatója, végre Eszter­gom város tiszteletbeli árvaszéki tanácsosa. Kiss János ügyvéd szatmár városi képviselő Boros Bálint ellen jelent be összeférhetlenséget, mint a­ki a magyar északkeleti vasút igazgató tanácsosa. Az állandó igazoló­ bizottságok Pejacsevich László gr., Dékáni Gusztáv, Bujanovich Sándor és K­i­s­z­e­l­y Árpád képviselők választását igazolták, R­á­t­h Károly pápai és V­o­j­n­i­c­s Jakab választása ügyében azonban vizsgálatot rendeltek el s Ráth ügyében a ház Halász Bálintot kül­dötte ki. Az osztályokba nincsenek még besorozva: Virkner Lajos, Kühmle József, Pongrácz Ágoston gr. Dékáni Gusztáv és Pejacsevits László gróf. E szerint Dékáni Gusztáv a 7-ikbe, Pongrácz Ágoston gr. a 8-ikba Virkner Lajos a 9-ikbe és Kühmle Jó­zsef az első osztályba soroztatnak, Pejacsevits László gróf pedig a hatodik osztályba. Irányi Dániel, T. képviselő­ház! Azon kellemetlen helyzet­ben vagyok, hogy nemcsak egyik ellenfelemnek, a t. belügyminiszter úrnak, hanem egyik barátomnak beszédére is észrevételeket kell tennem. De miután fontosak a tárgyak, melyekre észrevételeim vonat­koznak s miután különösen az egyiket igen nagyon szivemen hordom, nem menthetem föl magamat ezen kellemetlen kötelesség alól. Reménylem, hogy t. barátom, kivel egyébiránt én a törekvés czéljára nézve teljesen egyetértek, nem fogja rész néven venni, hogy meggyőződésemet az ő irányában is kifejezem s kötelességemet ő ellenében is telje­sítem. Mocsáry J. képviselő­társam annak indokolá­sára, hogy a kormánynak a válaszfeliratban nyilvá­nuló azon kívánságát, hogy a nemzet újabb áldoza­tokat hozzon, most teljesíteni képesek nem va­gyunk, arra hivatkozott, hogy a nemzet a múltban is valahányszor áldozatokat követeltek tőle, vért és életet igen, de vagyont nem adott, nem adott mint monda azért, mert nem adhatott, mert nem volt mit adni. Ezen állításának véleményem szerint el­lene mond a történelem. (Felkiáltás: Igaz!) Mél­­tóztassék felütni a törvénykönyvet, mely az aszta­lon fekszik. A legrégibb időktől fogva a Napoleon elleni háborúk egész végéig, számtalan törvény­­czikkben fel van jegyezve, hogy a magyar nemzet nemcsak ujonczot ajánlott fel, hanem felajánlott élelmi­szereket, felajánlott zabot is, felajánlott szénát. De azt, hogy most nem ajánlott fel újabb áldozatokat, igen helyesen mondta t. barátom, s he­lyesen téve azt hozzá, hogy most ajánlani újabb ál­dozatokat valóságos öngyilkosság lenne. Most mi­dőn a nép vállai a létező terhek alatt is görnye­­deznek, midőn mi kimutatjuk, hogy azoknak nem emelése nem csak szükséges, hanem hogy ha a mi tervünk elfogadtatik azokat le is szállíthatjuk. T. barátom rész néven vette az előadó urnak, hogy ő szorgalomra, takarékosságra s nagyobb erkölcsiségre hívta fel a nemzetet. Először is le­gyen szabad megjegyeznem, hogy a felhívás nem lehetett pusztán a magyar fajhoz intézve, hanem intézve volt a 15 millió lakoshoz, mely a politikai magyar nemzet neve alatt értetik, s azért a ma­gyar fajnak érdekében tett különös tiltakozás vé­leményem szerint itt talán nem volt helyén. Senki sem méltányolja jobban, nemcsak a­ m­agyar fajnak, hanem a magyar nemzetnek jó tulajdonait, egyenes­­lelkűségét, vendégszeretetét s mindenek felett ha­­zafiságát, mely nem tagadta meg magát soha, de másrészt nem tagadjuk mi sem uraim, hogy vannak e nemzetnek nagyban véve hibái is, melyeket nem szabad eltakarni, ha azt akarjuk, hogy azok megvi­­tattassanak. A sebeket csak úgy lehet gyógyítani, ha azokat feltakarjuk. Azért, hogy mi bevalljuk hi­báinkat, ne méltóztassanak azt gondolni, hogy min­ket a külföld meg fog vetni. Más nemzetek is úgy cselekszenek, enquetteket küldenek ki a társadalmi bajok contatálására és miután azok constatáltattak, ha elrémül is azok láttára a hazafi és elrémül talán a külföld is, de miután nyomban hozzá­látnak az orvosláshoz, helyesli az eljárást és tiszteli a nemzetet. Tudom te­hát, hogy nem népszerű dolog, hibá­kat rovni fel, bárkinek is, legyen bár a megrovott egyes ember, avagy a nemzet maga; de én azt tar­tom, hogy valamint egyes embernek épen úgy a nemzetnek is, az a legjobb barátja, a­ki nem híze­leg, hanem az igazat megmondja. Én Themistocles­­sel tartok, a­ki azt mondotta: „Üss, de hallgass rám!“ Hogy a magyar nemzetnek hibái nem magá­ból a népből eredtek csak, hogy azok előidézésé­ben a felsőbb köröknek és részben — engedelmet kérek, hogy őszintén kimondom — a kormánykö­röknek is volt részük, azt kénytelenek vagyunk be­vallani és azért, ha azt akarjuk, hogy e hibák, hogy ez erkölcstelen tettek, hogy ez erkölcsi fogyatko­zások megjavuljanak, igenis magunkon kell kez­deni a megjavulást és itt ismét teljesen egyetértek t. barátommal, ki arra figyelmeztette a t. előadó urat, hogy ne csak magához a néphez, hanem ma­gához a kormányhoz és — hozzáteszem — magá­hoz az országgyűléshez is intézze figyelmeztetését, és én meg lévén arról győződve, hogy nemzetünk boldogságára az erkölcsök javítása szükséges, és hogy arra a kormány és országgyűlés igen hatha­tósan folyhat be, — nem fogom elmulasztani ma­gam is egy meleg felhívást intézni beszédem végén önökhöz uraim. A­mit a vám és bankkérdés tárgyában modott t. barátom Mocsáry Lajos és mire a t. belügymi­niszter úr felelni méltóztatott, azt hiszem hogy a t. belügyminiszter úr hibásan felelt. T. barátom Mo­csáry Lajos igaz azt mondotta, hogy a vám és bank­kérdés szorosan összefügg az 1867. évi 12. t. czik­­kel és azt is hozzá tette, de azt gondolom csak vét­ségből, hogy mindaddig mig a közjogi kérdés meg nem oldatik, a vám és bankkérdés sem fejthető meg. Mondom csak vétségből tehette, mert sokkal jobban ismerem, sem hogy nem tudnám, hogy ő igen jól tudja, hogy sem az önálló vámterületnek, sem az önálló független banknak közjogi akadályok nem állanak útjában, de értette alkalmasint úgy, mint értem én, hogy t. i. ezen két kérdésnek a nem­zet óhajtása szerint való megoldását mai napig a közjogi kötés, a közjogi alku hátráltatta és aka­dályoztatta. Különben, ha nem teszem fel azt, hogy azért nem kezdték meg korábban az alkudozásokat a vámkérdésben, hogy azért nem állítottak fel önálló bankot, sőt késlekednek annak felállításával most is, mert a közjogi alku a 12. t. ez. békéi alatt nyög­nek, azt kellene feltennem, a­mit hazafiságokról nem tehetek fel, hogy a nemzetnek érdekeit ön­kényt és akarva koczkáztatták, azt hogy a nemze­ten árulást akartak elkövetni. A t. belügyminiszter úr tegnapi hosszú, de azért igen érdekes beszédében, sok igaz közt több oly dolgot is állított, melyek véleményem szerint nem állják ki egészen a bírálatot, így többek közt a­mit a trónbeszéd és válaszfelirat természetéről méltóztatott mondani. Egy pár szóba burkolt irány vagy elv kijelentése — azt mondá a t. belügymi­niszter úr — részint érthetetlen, részint sok­felé magyarázható. De egyátalában, miután provokálja a vitát ama kérdések felett, azon peremben, midőn azon kérdések meg nem oldhatók, — semmi egyébre, — mint haszonnélküli idővesztegetésre nem vezethet.­­ Én nekem úgy látszik, hogy ha egyátalán semmi irányelv sincs megjelölve, ez mindenesetre érthetetlenebbé teszi azt is több­féle magyarázatot enged. így történt épen a ki­rályi trónbeszéddel is. Azt látjuk, hogy például, a vámkérdést, a bankkérdést, valamint a házassági kérdést többen többféleképen magyarázták. Azt pedig, hogy a válaszfelirati vita hiába való idővesz­tegetés lenne, vagy­is, hogy a kormány és a többség elveinek megállapítása, tárgyalása hiába való idő­vesztegetés lenne, azt úgy hiszem maga a t. bel­ügyminiszter úr sem akarta állítani. — Hát mikor vitattassék meg a kormány programmja, mikor birál­­tassanak meg a kormány tettei és szándékai ha nem akkor, midőn a válaszfelirat alkalmával, a kor­mánynak egész politikája van szőnyegen ? — Azt mondja továbbá a t. miniszter úr a válaszfeliratot illetőleg „hogy az úgy nálunk, mint mindenütt a világon a trónbeszéd parafrasisa legyen a feje­delem iránti lojalitás kifejezése és a közreműkö­désnek nyilvánítása.“ Én azt tartom, hogy valamint a trónbeszéd­ben a fejedelem és illetőleg a kormány nem egy­szerűen üdvözölni szokta az országgyűlést, hanem kimondja egyszersmind, mit tart az ország ügyei­nek szempontjából szükségesnek, úgy épen a vá­laszfeliratban is kell, hogy a nemzet a maga óhaj­tásait kifejezze, hogy őszintén megmondja a feje­delemnek, mit tart az ország, a nemzet boldogítá­­sára szükségesnek. Nem osztozhatom annálfogva a t. miniszter úr azon nézetében, hogy a válaszfelirat egyszerű parafrasis, egyszerű nyilvánítása a lojalitásnak. De másutt sincs ám mindenütt úgy, miként azt a t. miniszter úr gondolni méltóztatik, vagy legalább állította. Igaz, hogy Angliában a válaszfelirat több­nyire egyszerű parafrasisa a trónbeszédnek, ámbár vannak ott is esetek, hol nem egyszerű parafrasis, hanem a parlament megmondja a maga eltérő né­zetét. Voltak — bár ritkán — esetek, hogy a vá­laszfelirat következtében a kormányok meg is buk­tak. És vannak erre esetek más parlamentekben is. Még kevésbé érthetek egyet a t. miniszter úrral arra nézve, mit a kormány programmját ille­tőleg méltóztatott mondani. Azt mondotta a t. mi­niszter úr, hogy nem tartja szükségesnek a két Országgyűlés­­ t. A válaszfelirati vita befejeztetett. Irányi Dániel kezdte azt ma meg, megszokott szabatos­sággal, és emelkedett szellemben. Beszédének be­fejezése, midőn felhívta a kormányt és országgyű­lést, hogy a nemzet előtt jó példával menjen elő az erkölcsi tisztulás és törvény tiszteletre nézve, a *) Az összes zászlók száma több volt l&O nél. **) Ezen épitmény maga is Michel Angelo müve.

Next