Egyetértés és Magyar Ujság, 1875. október (1. évfolyam, 153-179. szám)
1875-10-23 / 172. szám
hasábot érdemes lett legyen tele írni, azt mondja, hogy majd „csak később, egy pár év alatt fogja meghozni gyümölcsét mindaz, amit a Wenckheimkabinet elhárított és előidézett.“ Ebben a „Hon“-nak tökéletesen igaza van. Azétlenség vagy helytelen cselekvés mindig csak utóbb hozza meg gyümölcsét, még pedig annál keserűbbet, minél később kell azt leszedni. — Azon mag elvetéséért, mely a Wenckheim-kabinetnek érdemét képezi, könnyen megtalálhatta volna a „Hon“ a feleletet, hogy „mivel tartozunk neki?“ — Mindenesetre olyan elismeréssel, amely megilleti. Csatlakozunk különben nézetéhez abban, hogy Wenckheim áldozatot hozott akkor, mikor a kormányelnökséget elvállalta s merő patriotismusból és emberszeretetből kívánjuk neki is, magunknak is, hogy ilynemű áldozatot hozhatni sohase adassák neki e többé alkalom . .. Az „Ellenőr“ független újság, Ő kimondja a mit gondol, nyíltan, minélfogva „A Tisza-kabinet“ czímü czikkben adja tudtára azoknak, akik még akkor nem éltek, vagy a históriából nem tudnák, hogy mi történt ez előtt 3 évtizeddel, amikor: „Amaz emlékezetes márcziusi nap, mely Magyarország első parliamenti kormányát megszületni látta, forrongó viszonyokat talált és rengő földet alattuk. A rendi országgyűlések régi pártjait elsöpörte a vízözön. Az elvi küzdelem végig volt harczolva az elvi pártok között, a siker kivíva, és ezen siker ellen nem ivott elvi párt, mely alkotmányos lett volna egyszersmnd. Ez állapot kifejezése volt az első kabinet. Kossuth és Széchenyi, Deák és Szemere, Eötvös és Eszterházy együtt ültek benne. Majdnem ugyanannyi pártvezér, eddig, az új viszonyok közt teljesen összeforrt parliamenti többség nem létében ez máskép nem is lehetett. A kormányzóság későbbi kabinetjében hasonló képet látunk, bár homogénebb elemekből, de az alapnak úgyszólván még nagyobb híjával, s Szemerében még élesebben kitűnt, hogy a kormányelnöki széket nem pártvezér tölti be. Rendkívüli viszonyok voltak ezek.“ Lám! nem is tudtuk volna, ha ő meg nem magyarázza. Csak kimondja ő „véleményét“ nyíltan, ha törik szakad, a már igaz. Tanulhatnak tőle azok a historikusok, akik azt hiszik netán, hogy „amaz emlékezetes márcziusi nap“ valami „nyugalom“ „aluszékonyság“ czim alatt tárgyalandó történetünk lapjain , mert annak idejében — miként az „Ellenőr“ Tisza Kálmán miniszterelnökké lett kineveztetése alkalmából felfedezte — „rendkívüli viszonyok voltak“. . . Kissé merész dolog ugyan az akkori államférfiakkal konfundálni össze Tisza Kálmánt, vagy vonatkozásba hozni jelen viszonyainkat az akkoriakkal ; dehát ennek már úgy kell történni, ha az ember nem tudja előre, mit is kell majd „vélni” rövid idő múlva, amikor egészen megváltozik a közvélemény. — Majd ha Csernátony belügyminiszterré lesz, akkor az „Ellenőr“ el fogja mondani Árpád apánk élettörténetét, melyben a „Rákóczy forradalom“ lesz leírva , mikor pedig a miniszterelnöki székbe lép, akkor megmagyarázza nekünk szépen, hogy vájjon a matematikai háromszög piros-e vagy fekete, ilyen czimmel: „Elv-tan“. .. A „Nemz. Hirlap“, mely épen egy nappal előbb hányt halálos bárd alá minden pártot a „szabadelvűt“ kivéve, a mivel az napra törhetlen kormánypártiságának adta kétségtelen tanujelét, — most megfeledkezik magáról s Tiszát minden magasztalása daczára moraliter meg akarja gyilkolni, mert azt mondja róla, hogy: „Azon államférfiból, ki 1875. márczius 3-tól , október 31-kéig Magyarország belügyminisztere volt, sok minden válhatik még; lehet az ország ujjáteremtőjévé, vagy teheti nevét az emberekben és hivatottságokban való csalódás simbólumává, de azzá, ami nyolcz hónap előtt volt, egy az 1867. j kiegyezés ellen intézett államjogi oppositió vezérévé vagy tagjává többé nem lehet.“ Már vagy Tisza volt hamis szándékkal akkor, s mikor azt állította, hogy a közjogi állapotokba csak ideiglenesen nyugszik bele, vagy a „Nemzeti Hirlap“-nak nincs igaza, de annyi bizonyos, hogy mind a kettő nem állíthat valót, az egyik tehát. .. A „Ker. Népe“ valószínűleg nagy eseménynek tartja Tisza Kálmán miniszterelnökké lett kineveztetését, mert — Sennyei működését méltatja. A „P. Napló“ beismeri ugyan, hogy „minden úgy van, mint volt, és puszta személycsere történt Budavárában. A király elbocsátja nyugatlomba hű szolgáját, kire országát bizta, s tanács adói közül a legmerészebbnek átadja a gyeplőket és az ostort. Csak ez történt, egyéb nem, és az állam szekere vontat tovább a sáros országúton; a régi társaság nyújtózik rajta s fáradt jószág mozdítaná előre.“ — Azt is tudja, hogy Tisza volt a kabinetnek lelke eddig is; de azért „Tisza Kálmán egy stádium a nemzet életében. Nélkülözhetlen. Kormányelnöksége mulhatlan szükség volt s ilyennek tekintendő.“ — Hogy miért? azt nagy bölcsen elhallgatja. A többi lapok körülbelől szintén ily formán nyilatkoznak s ennélfogva egyhangúlag kinyilatkoztatja az egész sajtó, hogy csak formai változás történt, és így e tény állapotainkra nézve semmi jelentőséggel nem bir. Marad minden, ahogy volt. __ __ A csődtörvénykönyv tárgyalására kiküldött bizottság tegnap tarta az igazságügyminiszter elnöklete alatt negyedik ülését. Mielőtt a javaslat részletes tárgyalásának folytatásába bocsátkozott az enquete, az elnöklő miniszter kikérte a bizottság véleményét az iránt, vajjon nem lenne-e czélszerűbb a közadós által kötendő jogügyletek megtámadásáról szóló intézkedéseket külön törvény által szabályozni, mint azokat a csődtörvénybe belefoglalni. Az ezen kérdés felett kifejtett vita alkalmával kiemeltetett, hogy a jogügyletek megtámadása közt akár történjék az a csődben, akár azon kívül, nincs különbség, s csak az eljárás körül merülnek fel a különbségek. Hangsúlyoztatott továbbá, hogy a hitelezőnek nem lehet a csődben több jogot adni, mint azon kívül, hogy továbbá ezen szabályozás különösen Magyarország azon részeiben, hol az osztrák törvénykönyv érvényben van, ezen törvénykönyv határozatainak módosítása által a jogéletben nagy hatással lesz. Mindezek alapján indítványoztatott a szóban forgó intézkedéseket külön törvényben megtenni. Másrészt ismét ki lett emelve, hogy a csődtörvénykönyv rendszeressége is kívánja ez intézkedések befoglalását, hogy továbbá a jogügyletek megtámadása a csődben más szempont alá esik mint azon kívül s azért ennek szabályozása a csődtörvényben szükséges. A beható vita befejeztével az elnöklő miniszter kijelentette, hogy ő is nemcsak sürgős teendőnek tartja ezen jogviszonyok szabályozását, hanem hogy ő a szabályozást külön törvény által tartja czélszerűbbnek s hogy gondja lesz reá, hogy ezen törvény a csődrendtartással egyidejűleg lépjen életbe. Ezután az enquete határozatkép kimondta, hogy a javaslat harmadik fejezete kihagyandó s az ott foglalt intézkedések külön törvény tárgyát képezendik. A 38. szakasz csekély változtatással elfogadtatott ; a 39. szakasz második bekezdése, mely a bukott kereskedőt a tőzsde látogatásától kizárja, mint nem a csődtörvénybe való, töröltetett. Mielőtt a bizottság a második czím tárgyalásába bocsátkozott, kimondta, hogy a javaslat beosztása egyszerűsítendő mire az elnöklő miniszter megjegyezte, hogy a sok változás folytán a beosztás úgyis változás alá esik, s akkor a kellő egyszerűségre is kiváló figyelem fog fordíttatni. A 40. szakasznál a második bekezdés elsőnek tétetett oly kibővítéssel, hogy az ott említett érték csak akkor követelhető vissza, ha csődnyitás után folyt be. A 41. szakasz oda módosíttatott, hogy az elküldött áru mindaddig visszakövetelhető, mig a czímzett azt kézhez nem vette, második bekezdése pedig, mert csak a tulajdonos rendelkezhetik az útban levő áru felett, töröltetett. E helyett más intézkedés vétetik fel, mely azon esetet szabályozza, midőn az áru a megrendelőnek átadatott, mielőtt még rendeltetése helyére érkezett volna. Ezen intézkedés folytán a 42. szakasz második bekezdése feleslegessé válván, töröltetett. Ezen szakasz első bekezdése elfogadtatott, harmadik bekezdése pedig hosszú vita után a hajórakjegyre (concissement) is kiterjesztetett. A 43-ik §-ra kimondatott, hogy annak elve, amely szerint a házastársak egymással szemben egyenlő alapra álljanak a csődben, jogrendszerünkkel nem egyez meg. A férj főszerzője és őt illeti a főszerzemény feletti rendelkezés is. Meg kell tartani a csődtörvény jelenlegi álláspontját, mely csak a nőnek engedi meg, hogy tulajdona kihasítását a csődtömegből követelhesse. Ennélfogva ezen §. ily értelemben lesz módosítandó. A 44-ik §. második pontja, mint telekkönyvi rendszerünkkel ellenkező, kihagyatott. A 45. §. helyébe új szakasz jön, amelyben meg lesz állapítva azon határidő, amelyen belül a nő hozományát bejegyezni tartozik, ha ezt a csődhitelezőkkel szemben akarja érvényesíteni. A bizottság nem látván elég indokot arra, miért legyen a nő igényeinek bejelentésére más határidő, mint más csődhitelezőknek, a 48. §. elejtését javasolta. A 47. §. némely írásbeli módosításokkal elfogadtatott, a 48. §. mint magában értetendő kihagyatni javasoltatott. Gyors segélyre van szükségünk! Felesleges volna országszerte ismert anyagi viszonyaink nyomorúságát ecsetelni annak indokolásául, hogy a kereskedelmet, ipart közvetítő forgalmi eszköz, a pénz hiányából eredő munka s üzletpangás, s az ebből folyó nyomorúság enyhítésére tenni kell valahára valamit. • Az elszegényedés nőttön-nő, a munka skereset egyre apad, s a társadalom minden rétegéből napról-napra szaporodik azok száma, kik mindenüket vesztik, munkát s keresetet nem találnak, valamint azoké is, kik ehhez legalább is közel állanak. — Az újabb időbelihez hasonló rész anyagi állapot még nem volt ez országban. Sok volt már elmondva, mi okozta nálunk a roppant pénzhiányt, s mi módon kelljen ennek jövőre elejét venni; tudjuk, hogy roszul gazdálkodtunk, — másképen kell gazdálkodnunk, másképen dolgoznunk, — másképen rendeznünk az ország háztartását s épen ezért meddő dolog volna erről tovább vitatkozni segítség nélkül, a sürgős Segélyt igénylő ország lakosai nagy részére nézve. — Legfőbb ideje segíteni, gyorsan segíteni! — ez most az első feladat, minden egyéb másodrendű kérdés. Az országos terhek könnyebb elviselhetése végett tett ígéretek, ápolt remények nem egyhamar fognak teljesülhetni. Nincs többé kétség aziránt, hogy hosszabb időbe telnék, míg a banki vámügy rendezéséből is könnyítés háramlanék az országra ; munka, keresetre van szükség az országban, hogy lakosai nagy része végkép el ne pusztuljon, és ne váljék egészen képtelenné az országos terhek viselésére mi okvetlenül megtörténnék, ha munka s kereset nem lenne ; ennek megindításához pedig pénz kell, mégpedig nem évek, vagy hónapok múlva, hanem rögtön, hogy az idő hasztalanul ne vesszen s főleg, hogy sokak megélhetése és fentartása lehetővé váljék, mi alaposan remélhető nem volna, ha tétlenül váratnék a segély. Tehát segíteni kell, mert az ország lakosai nagy része fuldoklik állapotában. Nem lehetvén pedig mások hozzájárulásától gyors segélyre remény, e segélyt magunkban kell keresnünk s a végett minél több oldalról indokoltan folyamodnunk az országgyűléshez, hogy ez meggyőződvén arról: mily nagy kiterjedésben s mily nagy fokban van nálunk a szükség, az ez elleni gyors segítség iránt haladéktalanul intézkedjék, minek sürgőssége felülmúlja minden más teendőit, midőn az ország lakosai nagy részének megélhetése vagy meg nem élhetése forog kérdésben; kérnünk kell pedig azt a mi az országgyűlés hatalmában áll: kényszer folyamú országos pénztári jegyek kibocsátását, melyek még ez évben elkészülhetnének és a jövő év elején forgalomba kerülhetnének. Ilyen az országgyűlés által meghatározott számban, az ország belkormányzati szükségletének erejéig kibocsátott, minden országos pénztárnál egész névértékekben elfogadandó, szilárdabb hitelintézeteink közvetítésével, kellő biztosítékra forgalomba hozott pénztári jegyek a munkát s keresetet lehetségessé fognák tenni addig is, míg a bankügy rendeztetnék, melynek rendezése alkalmával az ország tetszése szerint vagy egyszerre beváltathatná, vagy törlesztethetné ezen jegyeket, melyek sem a bankügy rendezésének, sem netalán más pénzügyi tervek kivitelének akadályul nem szolgálhatnának. Ez ellen több okot hoznak fel. — Kérdezik: van e a pénztári jegyek számára alap? és ha van akkor szerintük ezek nem szükségesek. — Azt is mondják : volna elég pénz, ha hitel volna, és volna hitel, ha jó igazságszolgáltatás és jó közigazgatásunk volna. — Ezekre jelen körülményeink között egyelőre elegendő lészen válaszul, hogy a magánvagyon, mely az ország felelőssége alatt szolgálna fedezetül, bízvást tekintethetnék alapnak, hogy jó igazságszolgáltatás s jó kormányzat létesítésére, idős pénz kell. Leginkább pedig, hogy az idő nem engedi tovább, segítségre várnunk, mint a lángba borult háznál nem lehetne várni, mig a vitás kérdés eldöntetnék, kinek kutjából merittessék viz? hanem merítenünk kellene a hol érjük, ha menteni akarnánk. Midőn tehát nincs választás a segítség módjában, csak a segitni akarás, vagy nem akarásról lehet szó, nem habozhatunk a magunk megmentésén azon okból, hogy baj érhetne, ha magunkat megmentjük, még soha sem lehetne többé bajunk, ha azonnal elvesznénk ! Hozassák fel bármennyi ok az országos pénztári jegyek kibocsátása ellen, mindannyi eltörpül a kiáltó szükség előtt. Ha tehát nem találtatik s nem foganatosítatik más rögtöni segélymód, addig véleményem szerint gyors segítségünkre lehető egyedüli mód csak ez volna s ennek felhasználását kérnünk, szorgalmaznunk kell az országgyűlésnél, remélve, hogy a munka skereset azonnal megindulna és sokak existentiája azonnal biztosabbá válnék s anyagi életünknek általában kedvező lendület adatnék. El meg nem változnék helyzetünk, mert azok hatása inkább csak látszólagos volna, nekünk pedig gyökeres fordulatra van szükségünk. Szerk. : Az eszmecserét, mint mindenben, úgy e tárgyban is óhajtván előmozdítani, — közöltük e czikket, bár egészen nem osztakozhatunk a benne foglalt véleményben. — Az ilyen intézkedések által Üllő és kalapács. Regény. — írta: Spielhagen Frigyes. ELSŐ KÖTET. (Folytatás.) Vili. Rész. Midőn a parkon át egy kis ajtón az udvarra léptem, könnyű kis kocsiból lovakat fogtak ki. A kocsi mellett egy férfi állt, vadászöltönyben, vállán puskával. Zehren ur volt. Nem tudom már miféle diplomatikai tartást találtam ki részemre, melylyel gazdám irányában fellépendő valék. Mivel azonban egész életemben rósz színész valék, azon kívül időm sem volt uj szerepemet betanulni. Zehren úr szívélyes mosolya és kézszorítása egészen kihozott kezdeti szerepemből. Én is mosolyogtam, s kézszorítását oly élénken viszonoztam, mintha egész nap csak azon perezre vártam volna, melyben barátomat, védőmet ismét láthatom ; szóval egészen bűvös hatalmában voltam e különös férfiúnak első találkozásunk perczétől. De egy értelmes ember elméje is fogva lett volna e bűvölő kellem által. E férfiú külseje igen vonzó volt rám nézve a mint nevetve, enyelegve, s a vadászat hevétől szintén megifjult arczczal előttem állt; s a mint fövegét fejéről leemelve, imittamott szürkés puha fürteit homlokáról elsimitá, azt hivém, soha sem láttam szebb férfiút. — Ma reggel ágya előtt álltam, — szólt tréfásan, — de ön oly édesdeden aludt, hogy nem volt erőm felkölteni; igen, ha tudtam volna, hogy a fegyvert is oly ügyesen keli, mint az evezőt, vagy a vitorlát .... pedig utóvégre is gondolhattam , mert horgászni, madarászni, s még néhány ily foglalkozást gyakorolni ép úgy összetartoznak, mint kályha mellett ülni s aludni. No de utánpótolhatjuk, hála az égnek nem csak egy napra való vadunk van még. S most jöjjön be, és fecsegjen velem, mig az estelit feltálalják. Zehren úr szobája a ház homlokzatán volt, az étterem mögött, mellette hálószobája. Átöltözött, s e közben a nyitott ajtón át velem beszélgetett, s a mozsdó tállal csörömpölt, hogy alig érthetem beszédét. Annyit kivehettem, hogy ma reggel írt fivérének az adótanácsosnak, értesítené atyámat itt tartózkodásomról. Atyám talán a jelen körülmények közt beleegyez, hogy míg ügyeim elintéztetnek, baráti fedél alatt találtak menedéket. Ily esetben kevés ideig tartó megválás egy egész életre tartótól kimél meg bennünket. És ha nem . . . nos akkor ... a beszélő e szavaknál fejét a mozsdó tálba buktatá, — különben legjobb lesz, ha senki előtt nem említem, hol találkozunk. Hisz a víznél találkozhatunk tegnap este, midőn sarkába akartam ülni, hogy a szigetre hozassam magamat. Miért ne futhatna egy ifjú, — kit atyja elűzött — annyira, mennyire az égboltozat kékes felette, s miért ne találkozhatnék útközben egy úrral, kinek kocsijában van egy üres hely, s ki az ifjút megkérdezi, ha nincs-e kedve vele menni ? Hisz mindez oly természetes, oly egyszerű. Ez értelemben irt ő ma fivérének is, az öreg kovácsnak pedig kiadta utasítását még tegnap este. Egyébként senkinek semmi köze tulajdonkép a hogyan és hol-hoz. Zehren úr most ruhaszekrényébe beszélt be, s csak e szót érthetem: — Alkalmatlanság. Nagy kő esett le lelkemről. Reggeli álmom, melyre egész nap nem gondoltam, az esti szürkülettel ismét eszembe ötlött. Először merült fel azon eszmém, hogy atyám azt hiheti, hogy öngyilkossá lettem, de csak egyetlen perezre. A fiatalok nem tartják valószínűnek, hogy mások valamely dolgot komolyabban vesznek, mint ők maguk. Annyi tisztán állt előttem, hogy atyámat értesítni kell, de aztán mi lesz ? Aztán ismét a régi nyomorúság tűnt fel előttem, melytől megfutottam. Maradásom e helyen nem lehetett tartós. Most egyszerre utat láttam e tömkelegből. Azt tudtam, hogy atyám — mint buzgó hivatalnok előtt, — az adótanácsos, ki közvetlen főnöke, mint valamely magasabb lény tűnt fel, ki felett még csak más négy lény birt fölénnyel, úgymint: az adóigazgató, a főadóigazgató, a kereskedelmi miniszter ő excellentiája, ki mögött közvetlen ő felsége magaslott ki. Ez azonban ismét egészen más és egészen különös lény vala s még az excellenciástól is végtelen térség választá el. Ha tehát Zehren úr magánál tartana, s e terv mellett szólna az adótanácsos atyámnak .... de vajjon akarná-e ezt? Az adótanácsos hajlamát sohasem bírtam nagy mérvben, s méghozzá, tegnap meg is bántottam. E kételyemet kijelentem Zehren úr előtt. — Csak hagyjon engem gondoskodni mindenről — válaszolt hálószobájából kilépve s kezeit dörzsölve. — Nos miként tölté ön a napot ? — folytatá, támlásszékbe dobva magát, s lábait maga elé nyújtva. — Látta leányomat? Igen? no akkor örülhet, én sokszor napokig nem látom. Enni is kapott? De igen roszul, fogadni mernék. Nálam roszul étkezünk, ha honn vagyok, de nyomorultan, ha távol vagyok. Holdfény és beafstek nem egyeznek össze. Ha jól akarok enni, máshol kell ezt tennem. Tegnap este Pinnovnál... mit mond ön? Nem volt-e felséges? És regényes, az álnok pajtás, a fekete lovag, és ön mint Daschidado a kitagadott.JIly kis kalandokat mindenek felett szeretek. S egész kényelemmel nyujtózék támlájában, s hangosan kaczagott és én magamban bocsánatot kértem, a miért gyanúsítani mertem s együgyü, balga ficzkónak korholtam magamat, hasztalan gondolatomért. E sajátos ember tovább fecsegett és sokat kérdezősködött atyám, családi ügyeim és múltam felől, de oly szívélyes, részvétes hangon, hogy nem lehetett érte neheztelni. Úgy látszott, feleleteim tetszettek neki s én nem nehezteltem többé, miként tegnap este, ha egyes megjegyzéseimre hangosan kacsagott, mert pár szóval azonnal megnyugtatott s meg valék győződve, hogy ő jóakaróm, hogy találkozásunk első perczétől rokonszenvezett vélem és ha csak szeszélyből pártfogolt is egy elhagyott ifjút, e szeszély oly természetű volt, mely csak nagylelkű egyének tulajdona szokott lenni. — De hol késik estelink ? — szólt türelmetlenül felugorva, s az ebédlőbe pillantva. — Ah te is itt vagy Constace? —Az étterembe ment s a félig betett ajtón át hallom őt leányával halkan beszélni. Szivem hangosan dobogott, nem tudtam miért. — Nos, miért nem jő ön is ide ? — szólt az étteremből. Beléptem. Az asztal mellett, mely szerény igényeknek elég gazdagon vala terítve — Constance állt. A függőlámpa reá veté fényét. A másféle világítás, vagy a más hajrendezés okozta-e — haja most fölfelé vala fésülve, homloka felett mint korona emelkedett az, s arany szalaggal volt átfonva, vagy a más viselet okozta, igen egyszerű, feszesen hozzá simuló kék ruhát viselt, melynek nyakkivágását alig fedte be kellőleg egy csipkével A képviselőház pénzügyi bizottsága (21-dik ülés, okt. 22.) Elnök: Zsedényi Ede.— Jegyző: Ordódy Pál. — A kormány részéről jelen vannak Széll K., Szende B. miniszterek és Márffy miniszteri tanácsos. Molnár György előadó olvassa a honvédelmi költségvetés jelentésének függőben hagyott részét, mely hitelesíttetvén, az egész jelentésbe fog felvétetni s azzal együtt kinyomatni. Ezután az átalános jövedelemadóról szóló törvényjavaslat tárgyalása kezdetén meg. Hegedűs Sándornak aggodalmai vannak az iránt, hogy ezen új adótörvény czélját el nem éri, mert nem nyer fölvilágosítást arra nézve, hogy mennyire történik meg a már létező adónemek parificatiója, s illetőleg megtörténik-e általa a terhek egyenlősítése. Biztosítást kíván aziránt, hogy a kivetett 8 millió legalább nem lesz aránytalanul kivetve, kéri tehát a miniszter, adjon ez iránt több felvilágosítást. A második hibát abban látja, hogy a törvény némely számításainál adótöbbszörösítés történik. Van továbbá egy §. a 11-ik, mely nem uj adónemet tárgyal. A pénzügyminiszter az első kérdésre megjegyzi, hogy a már létező egyenes adónemek olyanok, hogy azokra parificáló akár pót akár uj adónemet kivetni sok nehézséggel jár, különösen mig nem tudunk eljutni az egyenes adónemek alapjának határozott tisztázásához. Pótlékot nem volt czélszerű kivetni, mert az az igazságtalanságot még gyarapította volna. * Elismeri, hogy ez határozottan egyenes pótadó eredményében, de legalább könnyebben kiigazítható. Nem állítja, hogy az egyes tételek minden kritikát kiáltanak, s nem is vindikálja a csalhatatlanságot, hanem egyéni megbecslés eredménye az egész hosszas tanulmány alapján. Összehasonlításokat tesz a Ghyczy-féle javaslat és az övé közt, mely mind a földadóval a katasteri alappal, s különösen a társulatok jövedelmeinél előtte kivihetetlennek látszott. Bevallásra alapítani pedig ily törvényt szerinte annyi lett volna, mint azt illusoriussá tenni. Nem volt más alap tehát, mint a létező adók szerzési arányszámait venni alapul. E kiszámítás részleteit sorolja azután elé s újból is arra utal, hogy ez egyéni becslés eredménye s igen szívesen elfogad minden czélszerű módosítást. Megjegyzi, hogy az iparost, napszámost, szóval az egész alsó adóosztályt, ezen adó alól kivette. A törvény alapeszméje az, hogy csak a tiszta jövedelmet adóztassa meg, s azért az adósság és az adó mindenütt előzetesen leszámíttatik. A 11. §. csakugyan nem tartozik a jövedelemadó keretébe, de ezt ő már a törvényjavaslat czímében megmondotta, s ez nem egyéb, mint az 1875. 29. törv. czikk 2-ik §-ának módosítása. Kéri a bizottságot, fogadja el a törvényjavaslatot átalánosságban és kezdje meg a részletes tárgyalást. Wahrmann Mór a törvényjavaslatot átalánosságban elfogadja, bár beismeri, hogy az az elméleti követelményeknek meg nem felel, de ez ott is nehéz, hol biztos statistikai adatok állnak az állam rendelkezésére. Hegedűs parificationalis követelésére azt jegyzi meg, hogy az lehetetlen, miután a legbiztosabb, a földadó sem nyugszik biztos alapon. — Némi leengedő módosítást — azt hiszi — tenni kell, mert a 8 millió még úgyis kikerül. Hellynek az az ellenvetése a javaslat ellen, hogy ezen adó a deficitnek csak kisebb részét fedezi. Felhozza, hogy a fogyasztási adók apadnak, mi biztos jele az adóképtelenség növekedésének. Nem látja szükségét ily állandó adótörvénynek s elégnek tart egy évi áldozatkészséget. Ő összehasonlította a Szlávy, Ghyczy és Széll-féle adójavaslatokat, kiindulási pontokat illetőleg. Ezek szerint a köztudomású tényekkel szemben — ezen évek alatt az ország jövedelmei fokozatosan milliókkal növekedtek. A pénzügyminiszter újból azon kijelentésre utal, hogy azon módok — hite szerint — az egyedüliek, melyeket ma alkalmazni lehet. Ő csak annyit mondott, hogy a deficit nagy részét és nem nagyobb részét fogja fedezni ezen adónemből. Kerkápoly és Ghyczy más törvényjavaslatokat kívántak behozni és más volt az alap, így Kerkapoly az 500 forint jövedelmig semmit sem vett fel; a 73-diki kivetés alapján épített, ő pedig a 74-diki alapot vette s innen ered a különböző eredmény. Simonyi Ernő azért nem fogadja el a törvényjavaslatot, mert szerinte vannak más módok is, melyek alapján az ország pénzügyei rendezhetők lennének, ezen módokat pedig épen nem látja kielégítőknek. Mert ha 76-ra lehet is pótolni a hiányt a pénztári készletből, de már 77-re nem lesz ily készlet, s ő a 76-ki deficitet is nagyobbnak tartja, mert nem jön mindaz be, mi előirányozva van. Ő más adónemhez nyúlna, mint a nemesi czimerek megadóztatása és a fokozati adók behozása. Különben szerinte nics ok az adóemelésre, mert részint a központi kormánynál, részint a közös költségeknél teendő megtakarításokkal el lehet az egyensúlyt érni. A védrendszer reformja, s az önálló vám által lehetne komolyan segíteni, tiltakozik az ellen, hogy az „állam lételének veszélyeztetése“ mindegyre felhozatik. A pénzügyminiszter ismétli a tegnapi ülésben elmondott érveit Simonyival szemben. Ezután a bizottság a tvjavaslatot átalánosságban elfogadja. A részletes tárgyalás megkezdésénél a czímre nézve Csengery azt ajánlja, hogy az „általános jövedelmi pótadónak“ neveztessék, mihez a miniszter és a bizottsághoz hozzájárulnak. Az 1. §. Wahrmann és Kerkápoly azon módosításával fogadtatik el, hogy a 26-ik sorban előforduló „törvényhatóságok“ szó után tétessék „községek és társulatok“, mely szerint ezek sem vétetnek ki az adó alól oly kötvényekre nézve, melyek adómentesség kedvezményében nem részesülnek. A 2. § -nál Wahrmann a tisztviselőket, 3000 frt állandó jövedelmen alól egész 1500 frtig sem kivája ezen adó alól kivétetni, azért sem, mert ezek községi adót sem fizetnek. — Csengery elvben elfogadja ez indítványt, de a mentesítést, csak a 2000 írton alul adná meg — Lukács a tisztviselők csekély állandósága és díjazása miatt a szakaszt változatlanul fogadja el. Szontagh Wahrmann indítványához járul épen a közvélemény felfogása végett, mert ezáltal a törvényt inkább elfogadhatóvá teszi. A pénzügyminiszter védelme alá veszi a §-t és a tisztviselőket, miután ezek díjazása aránylag a legcsekélyebb és az eléggé van adóval terhelve és jövedelmük el sem tagadható. Deézsy nem hiszi, hogy a hivatalnokok ép úgy áldozatot hozni ne lennének készek, mint mások. Wahrmann indítványához járul és a vidéken egész 600 frtig vetné ki az adót. Simonyi E. nem látja át, hogy az állandó fizetésű hivatalnokoknak kedvezmény nyujtassék ott, hol a cselédek is megvannak adóztatva. — Kerkápoly szintén elfogadja a különbséget a fővárosi és vidéki hivatalnokok között. A fővárosban 2000 íráig menne, a vidékre nézve elfogadja Wahrmann indítványát, mit Csengery háromirányú felszólalása után a bizottság is elfogad. A 3. §. a kincstár kulcsait határozza meg. 1. A földbirtok (a pont) kulcsánál Hegedűs S. szólal fel, azt hiszi, hogy itt túlterheltetés van, mert az adóalap kulcsának 45%, adóarány száma pedig 57%. — A miniszter azt hiszi, hogy a 10% még aránytalanul kedvezőleg van felvéve, annyival inkább, mert a betáblázott összeg a javaslatba bele van számítva. A a) pont elfogadtatik. A b) pontnál, mely a kulcsot a régi földadó sorozatú munkálatok után veszi fel. Hegedűs az 5- szörös helyett a 6 szorost látja felvehetőnek, minthogy a kivetés hiányos A miniszter és a bizottság az emeléshez hozzá nem járulván, a pont változatlanul fogadtatik el. 2. A házbirtoknál a) pont Kerkápoly nem tartja a kivonást helyesnek, mert a kivonás a valóságnak nem mindig felel meg. A miniszter ezt nem tartja kivihetőnek. Márfy felvilágosításul azt mondja, hogy a 2 tétel a B. tabellába szokott bevézetni s a befolyás is benne van. A rovat Kerkápoly indítványa szerint a „végleg“ szó beszúrásával fogadtatik. Wahrmann a házadó emelését veszélyesnek tartja, mert itt nem az egyén, hanem az adótárgy van megróva, melyen a tulajdonos egyénileg nem segíthet. Ő tehát a házbért nem egészen venné, hanem csak %-ét adó alapul. A miniszter beismeri, hogy a házbérnél az egész bér felvétele nehezebb, mint a földnél, de ezt ellensúlyozza a jövedelem nagyobb biztonsága. Kéri a tétel megtartását, mert ezen az adóreformok fognak segíthetni. Hegedűs. S.épen az arányosítás szempontjából nem fogadja e Wahrmann indítványát.— Wahrmann felhozza ez adótárgy terheinek magasságát, annak eltitkolhatatlanságát községi adónerhét.— Szontagh elfogadja a szerkezetet, de utal a községi adó körül követelt visszaélésekre. A 2. pont b) alpontjánál Hegedüs S. a fokozást mértékfelettinek tartja. Ő a 3 lakrészű házaknál nem 10-szerest,hanem csak 8-szorost kívánna felvétetni. — A miniszter megjegyzi, hogy a 4/2% adó elesik s kéri a pont megtartását; a bizottság az alpontot megtartja. A 4. pontban a nyilvános számadásra kötelezett társulatok adókulcsánál Wahrmann könnyíteni kíván s a kulcsot hatszorosról ötszörösre szállítani kívánja épen a társulat szempontjából. A miniszter elfogadja ezt, ha az a házosztály adónál helyrepótoltatik. A kereseti adónál miután indítva érzi magát a kulcsot a kilenczeresről a nyolczasra szállítani. A házosztályadónál azonban tizenkétszeres kulcsot kiván felvétetni. Kerkápoly a kereseti adót erkölcstelen alapon állónak tartja s azt hiszi, nem az igaz bevallók megrovásával, hanem a csalónak büntetésével kell segíteni ezen. Azt hiszi, hogy különbséget kellene tenni azon adózók között, kiknek keresetük biztosan kiszámítható s azok között, kiké nem. Szontagh inkább megtartja a kereset adó kilenczeresét, mintsem visszatérjen a házosztály adó emelésére, mert a kereseti adó alatt levőket szegélyzett gallér, vagy ez összes változás okozta, e bájos arcz egészen megváltozott kifejezését, mely most végtelen gyermekesen tűnt fel. Alig ismertem rá, azt vélhettem, hogy ma reggel egy több évvel korosabb, heves véralkatú nővérét láttam e szende leánykának. — A múlt század második fele Lotti, hogyan ? csak még egy pár szalag lebeny hiányzik és talán Werther, különben felséges! Constance arczán felleg vonult át s szemöldei összerándultak. Nem értem jól a vonatkozást, mégis kellemetlenül levék érintve. Constance oly szépnek tűnt fel előttem, hogy csodálkoztam, miként lehet rá egyebet mondani, mint azt, hogy: szép ! Úgy szerettem volna neki azt mondani, de alig volt bátorságom rá tekinteni, még kevésbé megszólítni, ő maga is hallgatag volt s részvétlen. Az étkeket alig érintő, sőt nem emlékszem, hogy láttam volna őt enni. E lakoma, mely halból s foglyokból, melyeket a „vad“ malőtt állott, s jóformán saját részére lett felhordva, ki hatalmas étvágyat tüntetett fel s a felséges vörös borhoz ugyancsak hozzá látott, s ismételve szólítva fel engem, követném példáját. Szellemdus társalgása kizárólag hozzám volt intézve. Káprázat fogott el e szellemi szikráktól, az élczekből némelyet félig, némelyet épen nem értettem s ez okozta, hogy nem mindig a kellő időben nevettem, mi ismét gazdám gúnyos életét vonta maga után. Egyet azonban e nem épen hosszantartó lakoma alatt megérték, a feszült, hogy ne mondjam, ellenséges viszonyt, mely apa és leánya között okvetlen létezett. Ilyesmi hamar kitűnik, főleg, ha valaki előre oly jól van értesítve, mint én, a látszólag odavetett kérdésből, a kérdésre következő, túlságos szünetből s ingerült válaszból. Nem rég volt, hogy én is így ültem atyámmal szemben, s lelkem mélyéből hálát ad<