Egyetértés és Magyar Ujság, 1875. október (1. évfolyam, 153-179. szám)

1875-10-19 / 168. szám

IX. évfolyam. Felhívás: Azon t. ez. előfizetőinket, kiknek előfi­zetése e hó végével lejárt, — tisztelettel felkérjük előfizetésük mielőbb megújítására hogy a lap szétküldésében fenakadás ne történjék. Előfizetési feltételek az „EGYETÉRTÉS ÉS MAGYAR UJSÁG"-ra. Az előfizetési pénzek s utalványok az * Egyetértés és Magyar Újság“ kiadóhivata­lának Vodiáner nyomda, megyeháztér 9. szám alatt küldendők. Évnegyedre . . . . . . 5 frt. — kr. Félévre . ■. . . . . .10 frt. — kr. Egy hóra . ’. ... . . 1 frt. 80 kr. Az uj kiadásu delegatio. ii. Látva a mit delegátusaink müveitek, egy­szerűen eláll az embernek szava. Hiába emle­getünk oly sok kötelességet, annyi végtelen tartozást, meggyőződést és becsületet, — ez mind nem szerepel az emberi cselekvésnek ru­gósul azokban a ködfátyolos régiókban, sőt úgy látszik élvezetté teszi a legszentebb érde­kek megsértését. Mikor mi az ész és a lelkiis­meret minden parancsa által körülbástyázva his­szük a kormánynak és delegátiónak gyar­lóságát, részakaratuk szárnyakat ölt és ar­­czátlanul nevet szemünk közé. A pénzügymi­niszter, ki tavaly a hadügyi budget leszállítá­sát követelte, kegyetlen csonkításokat hajt ugyan végre az országnak legfontosabb érde­kein , de mindjárt saját exposéjában két mil­liónyi költségemelkedésért vállal jótállást és azután a delegatiónak bizottságaiban egész be­folyásával védelmezi az oly tételeket, melyek et exposéjának számításait is halomra döntik. A delegátusok pedig oly hihetetlen képességet, erélyt és ruganyosságot tanúsítanak a megsza­vazásokban, melyek a legnagyobb igazságta­lansággá teszik a „szavazógép“ elnevezést. Hisz azt tudták jelenteni Bécsből, hogy ők valóságos lelkesedéssel szavazták meg Koller báró követeléseit és ki hallotta azt va­laha, hogy egy gépben lelkesedés létezzék. Mint a jó tábori lovak a csatában, száguldva rohantak a kitűzött czélnak, árkon át, tüskén át bokron át; az önfeledt hangulat, melyet az Achatius ágyuk robaja a delegátusokban kel­tett, talán már kitűnő próbát nyújtott a hasz­nálhatóságról, melyet az ágyuk közreműkö­dése a lovasságnak biztosítani fog. Ők pillana­tig sem állottak meg a töprengés előtt, hogy a hadügyi költségeket leszállítani vagy akár csak a tavalyi mértéken megtartani kelljen. Ők az első székelésre milliókkal rugtatták föl a költ­ségvetést, mely azután ki sem esett a víg lel­­kendezésből, hogy a hadügyminiszternek csak amolyan öröme telhetett a folyton emelkedő papírsárkányon. Jutott ünnep a nemzeti dicső­ségnek, a generosa natió hírének! Mert hisz az osztrákok, kiknek államháztartásában a de­ficit csak legújabb keletű vendég, kikre nézve a pénzügyi kérdés egyátalán nem oly életbe­vágó jelentőségű, sőt a­kik a delegátiók össze­jövetele előtt aggodalmasan hirdették, hogy a magyarok túlságos fukarkodási hajlamaival ne­kik fog kelleni szembeszállniuk: ők bámulva látták az eszeveszett haladást és csakhamar érezték meg a kényszerűséget, hogy az ő hoz­zájárulásuknak kell képeznie a kötőféket. Soha a világ még oly nagy szabásban, oly történelmi jelentőségben nem látta a ron­gyos hidalgónak büszkeségét, ki mindenekelőtt ur és gavallér akar maradni, ha nadrága hiá­nyainak elfedésére a falhoz kénytelen is tá­maszkodni. Az osztrákok ellenében ugyan kor­mányunknak is vannak nagy követelései, talán illik is büszkéknek lennünk, de ők aligha nin­csenek megelégedve büszkeségünknek sajátsá­gos gyakorlásával, mely nagyon alkalmas meg­erősíteni a körülöttünk szerteszét terjedő véle­ményt, hogy egy osztrák gyámság hazánknak csak javára válnék. Az osztrákok jóvoltából a magyar túlbuzgóság tételeiből itt és ott tör­lések is történhettek. És most delegátusaink visszatérhettek azzal a dicsőséggel, hogy a Magyarországra rótt új teher minden előleges várakozást, minden hirdetett számítást messze fölülmúlt, nem kevesebb mint három és fél millióval emelte a tavalyi qvótá­­nak mértékét. A történet furcsasága elég tragikus arra, hogy krónikájának furcsasága komikai hatást ébres­szen. Nem tudjuk, a magyar embernek több emlékezetet, vagy több lélekjelenlétet kell-e kívánnunk, hogy a furcsaságot kellően élvez­hesse. Circusjátékok bohócz alakjai lóhátról sem mutatnak annyi átalakulást és ruhacserét, mennyit a kormány nézeteinek magyarázásá­ban a sansculotte-officiosusok részéről láttunk, kik a hajdani balközép orgánumaiból lettek a mai kormányzat szolgáló szellemeivé. A közös költségek leszállítása valami olyan volt, a­mi­­ben az elvek feláldozásáért a kárpótlást vár­ták. Már a huszonegyes bizottságban pártok bizalmi férfiai egyhangúlag ráutaltak a l­eszállítás szükségére, Ghyczy Kálmán kor­mányzatának itt kellett a legkeményebb ráz­kódást kiáltania, és a hívők állítása szerint ez a csillagzat alatt született az uj kormánynak megváltó hivatása. De élénkbe romlett az Ucha­tius ágyuk sötét torka, mely a hadsereg harcz­­képessége érdekében uj és elodázhatlan áldo­zatokat követelt. Az officiosusok siettek kije­lenteni, hogy a mennyiben az Uchatius ágyuk valóban uj költségeket követelnének, más téte­leknél kell oly levonásoknak történniük, melyek segítségével a hadügyi budget nemcsak hogy ne emelkedjék, hanem épenséggel csökkenjen. Oh officiosus magia, micsoda áron adod jósla­taidat! A „leszállítás“ csakhamar eltűnt a kormányzati színek kaleidoscopjából és officio­sus jelszó az lett, hogy a hadügyi költségeknek beleértve az Achatius ágyukét is a tavalyi mér­téket nem szabad meghaladniok. És jön este, és jön reggel, a kakas még nem kukorikolt háromszor, az officiosus sugalom teljesen tisz­tában volt azzal, hogy az ágyuk költsége külön többletet fog képezni, de egyébként a hadsereg budgetjében semmi más emelkedés helyet nem foglalhat. A delegátusok hazajöttek, a félhiva­talosság sphaerájában sugárzó derű terjed, mert megszavazták egyhangúlag és lelkesedéssel nemcsak azt, a­mit az ágyukra kívántak, ha­nem majdnem ugyanoly összeggel emelték a hadügyi budget egyéb részeit. A világért se un­dorodjék valaki, inkább tapsoljunk nekik. Plaudite! Tapsoljunk Tisza Kálmánnak, a­kinek tavalyi interpellátiója a legszégyenlete­sebb pelengérré válik reá nézve most. Tavaly ő még kimondotta, hogy a minisztériumnak kötelessége lett volna a közös költségek leszál­lítását kieszközölni és ahol egyenest tár­­czáját kötni. Most felemelték a közös költ­ségek és ő beleülhet a miniszterelnöki székbe. Tapsoljunk Széll Kálmánnak, ki egy kártyavárat is oly módon épít, a­milyenről eddig fogalommal nem bírtak, ki felállít egy költségvetési mérleget, melybe senki sem hisz, és azután elkövet mindent, hogy ezt a mérleget megbontsa, így kétségtelenül helyre lesz állítva az államháztartás egyensúlya. Tapsoljunk a delegátiónak, mely mindent elkövet arra, hogy kiadásainkat semmikép saját bevételeinkből ne fedezhessük s egyszersmind mindent elkövet arra is, hogy külföldön hitelünket végkép el­veszítsük és a nemzeti életképességünkbe, aka­ratunk komolyságába szándékaink megbízható­ságába vetett hit teljesen kialudjék. Tapsoljunk a dicső neophitáknak, Várady Gábornak, Cser­­nátony Lajosnak, Nagy Györgynek s. a. t., kik oly jól játszták le szerepeiket, oly kitünően foly­tatták a balközépnek komoediáját. Tapsoljunk kivált Jókainak, ki a társak közös bukfenczezé­­sében magának mindig meg tud óvni egy tisztán egyéni bukfenczet, a nagyobb komoediában egy kisebb bohózatot, a­ki minden politikai ténye után mindig még legtöbb joggal mondhatta a hadokló Augustus szavait: Úgy- e­bár sikerült a szerep ? ? Igen, ők: Tisza Kálmán, Várady Gábor, Jókai Mór, Csernátony Lajos ellenségei voltak a delegátióknak, ők kíméletlen kritikát gyako­roltak a delegátiók tevékenységén, ők örökké sürgették a közös terhek enyhítését. De hát oly kevéssé ismerjük-e a lélektant, a legiga­­zabb tudományok egyikét, oly kevéssé bírál­juk- e a tettek forrását és a dolgok szükséges összefüggését, hogy valaki még csodálkozha­­tik, ha jelen eljárásuk homlok­egyenest ellen­kezik korábbi nyilatkozataikkal? Valóban a legtöbb ember egyátalán nem fogja fel azon eljárás horderejét, ama taktikának következ­ményeit, mel­lyel a novemberi határozat és a koalitiók szomorú hősei éltek. Sokan a becsü­letes politikusok közül is őszintén örültek, a machiavellismus rendszerének, mel­lyel a bal­közép vezérei a közjogi állásból szabadulni tö­rekedtek, mert abban a reményben voltak, hogy ez által jobban fognak érvényesülhetni egyéb nézeteik, melyek más pártbeliek szabad­elvű törekvéseivel összeegyeztek. De a jámbo­rok nem vették számba, hogy ha semmi poli­tikai akadály nincs is egy és más szabadelvű kívánat érvényesítésére, az irány megtartására csak olyanok lettek volna képesek, kik a poli­tikai állás és a meggyőződések változtatásá­ban őszinte és becsületes úton haladnak elő. Megfoghatlan vaksággal feledték, hogy a balközép cselekvésében egyik megtagadásnak követnie kell a másikat. Nem látták, mily lehe­tetlen, hogy oly emberek, kik annyi ravaszságot és lelkiismeretlenséget helyeztek az árulásba, kik oly galád játékot űztek a szavakkal, oly rendszerré tették az áltatást és személyérde­ket, bármily téren is a legkisebb hasznára le­gyenek a szabadság és jog ügyének. Mik ők egyebek, mint erkölcsi halottak, kiknek telje­sen át kell érezniök eljárásuk gyűlöletes voltát, s kik azért egymás iránt a politikai életben becsülést nem érezhetnek, de önmagukra sem számolhatnak többé soha! Mit lehet tőlük várni, kiket saját öntudatuk teljesen tehetet­lenné tesz minden jó és állhatatos törekvésre, kik a politikai életben megtanulták azt, hogy a kitűzött czélnak vadászásában semmi eszköz­től sem szabad visszariadni! Hogyan lehet 168. szám, múlt szavaiknak teljesültet ő tőlük várni; mi­kor épen multjokból következik az, hogy min­dig ők lesznek a legkevésbé őszinte politiku­sok. Ők múlt szavaikat csak épen azért nem fogják megtagadni, hogy ál­ra alatt kényel­mesebben gyakorolhassák az ellenkező té­nyeket. Mezei Ernő. A „Pesti Napló írja: Tisza Kálmán, mint jelentik, a jövő hét folyamában fog kineveztetni miniszterelnökké. A ka­binet fejében történvén a válllopás, valószinű­, hogy az összes miniszterek lemondanak, s Tisza Kálmán előterjesztésére fognak újra kineveztetni. Tisza a belügyminiszteri tárczát is megtartja s azon ko­rábban fölmerült hír, hogy e tárcza másra ruházta­­tik át, mint halljuk, alaptalan. A kereskedelmi minisztériumban élénken folynak a tárgyalások a posta­­i távírda egyesítése fölött, melyet új évig már csak azért is óhajtanak keresztül vinni, mert ez által ismét sokat lehetne megtakarítani. Előlegesen oly helyiségekben, hol posta és távirda is létezik, utóbbiak az előbbiek­hez lesznek beosztva, azután határidő fog kitüzetni, mely alatt a postahivatalnokok a távirászati, a táv­írdai hivatalnokok pedig a posta­tisztek részére előírt vizsga letételére köteleztetnek. Az eddig az országban létező 6 távirda igazgatóság végleg fel­­oszlattatnék, s ezek tisztviselői is postaszolgálatra alkalmaztatnának. Ezen egyesítés, mint ezt a kor­mány közegei határozottan hiszik, egyrészt az ál­lamnak, másrészt a levelező közönségnek a mun­kának czélirányos egyszerűsítése mellett — nagy előnyöket ígér nyújtani. Budapest, okt. 18. A delegátiók befejezték működésöket, s a mi kiküldötteink hazaérkeztek a tegnapi nappal sze­rencsésen, jó egészségben. Nem ártott meg nekik sem a bécsi levegő, sem a múlt évit 3­­2 millióval túlhaladó qvóta megszavazása. Magyarország fizet gavallérosan, vonakodás nélkül s nem kímél semmi költséget, ha azt „megkívánja a monarchia bizton­sága“ „a jövő eshetőségei“ és „az irányadó birodal­mak mellett elfoglalt helyünk“. — Hiába, már a „magasabb politika“ azt igy kívánja s az tudja, mit csinál. A szegény ember dolga nem az, hogy okos­­kodjék, hanem az, hogy fizessen. Majd okoskod­nak azok, kiknek ez idő szerint sorsunk intézése ke­zükbe adatott.. . * Különben jól meggondolva a dolgot, Ma­gyarország nem is olyan nagy mértékben járul a közös birodalmi szükségletek fedezéséhez. Tekint­ve, hogy mi ezen szükségleteknek csak egy­har­madát fedezzük, nagy vigasztalásunkra szolgálhat, hogy az még­sem olyan nagy dolog, mintha csupa gavallérosságból a másik 2/3-át is elvállalnék. Igaz ugyan, hogy a mi iparunk, kereskedelmünk, gyarapodásunk messze van Ausztriától s egyáta­lán nem áll arányban azon összeggel, melyet éven­­kint a közös terhek viselésére fizetünk, tehát azért kár volna e fölött okoskodni. Okoskodjanak azok, a­kik a kormányon ülnek; a szegény ember dolga úgy sem ez, hanem az, hogy fizessen. • Milyen arányban van Ausztria adóképessége Magyarországéhoz, azt mégis érdekes tudni. Hos­­­szadalmas volna ugyan minden erre szolgáló ada­tot felsorolni, de elég lesz talán egy tétel fe­hozása is, melyből aztán biztos következtetést vonhatunk a többire, mert az arány csaknem minden viszo­nyunkban hasonlít egymáshoz, akár az egyik tojás a másikhoz. Ausztria bevett czukoradó fejében 5 év alatt kerekszámban 65 millió forintot; Magyarország bevett ugyanazon idő alatt kerekszámban 6 milliót, vagyis körülbelül ‘/n-ed részt. — Ausztria termelt czukrot két év alatt 67 millió mázsát; Magyaror­szág ugyanazon két év alatt 9­ milliót, tehát Vs­&d részt sem egészen.­­ Hanem azért járult a „közös érdekek szemmel tartásával“ megszavazott közös terhek viseléséhez egy­harmaddal, mert hiába, így illik a gavallér néphez. Van-e ebben méltányosság, lehetséges-e ily viszonyok között menni valamire, azaz intézők dolga, a szegény ember ne tépelődjék vele, ne okoskodjék azon, hanem­­ fizessen. * Eddig épen 195 mil.528 ezer forintocskát fizet­tünk egyenes járulékként a közös terhek viselé­sére. Ez a kis összeg a legszelídebb kamatoztatás mellett hozott volna eddig 15—20 milliót a kony­hára, s hozzá­téve az idei és jövő évi qvóta mint­egy 60 millió frtnyi összegét, — tesz ez összesen 270—280 millió forintot, valamicskével többet, mint azon egyenes kölcsönök összege, a­miket az áldott közösügyi rendszer létrejötte óta felvettünk. — Milyen jellemző képet mutat e kis körültekin­tés. — Érdekes financz opiratiót tudna itt csinálni még az is, a­ki nem okoskodik, hanem csak — fizet. * Hanem azért vannak, a­kik azt állítják, hogy bajaink fő oka nem a közösügyi rendszer. Az a quóta, irja a „K. N.B, melyet az idei de­legatió a jövő évre megszavazott, a legnagyobb minden eddig megszavazott quóta között. A dele­gate ugyanis megszavazott: 1869-re 24.397,000; 1870-re 23.837,000; 1872-re 31.359,000; 1872-re 28.393,000; 1873-ra 29.316,000; 1874-re 29.217000; 1875-re 29.019,000; végre 1876. 32,607,000 irtot, tehát 1 millió 248 ezer fttal többet, mint 1871-ben, mikor a német-franczia háború volt napirenden. Kedd, 1875. október 19. Szerkesztői Iroda: Budapest és IT. megyeháztér 9. sz. hova a lap szellemi részét illető minden közlemény küldendő. — A küldemé­nyek csak bérmentesen fo­gadtatnak el. Kéziratok csak rend­kívüli esetben küldetnek vissza. Kiadó­ Hivatal: Budapest, IV., Megyeház­­tér 9. sz. Wodiáner F. nyomdájában A képviselőház pénzügyi bizottsága (17-dik Ülés, okt. 18.) Elnök: Zsedényi Ede. Jegyző: Ordódy Pál. — A kormány részéről jelen vannak: Széll Kálmán pénzügy-, Tisza Kálmán belügyminiszter; Hnök, Buday, tanácsosok. Napirend: a pénzügyminisztérium költségveté­sének folytatólagos tárgyalása. Jogilletékek és díjak. Szükséglet 76-ra 377,166, 75-re volt 213,995 frt; fedezet 76-ra 16,905,260 frt, 75-ben volt 16,096,610.— A mi­ni­s­z­t­e­r előadja a szükséglet emelkedésének oka­it, mire a bizottság a tételeket elfogadja. A fémjelzés czíménél szükséglet 76-ra 8351 frt, 75-ben 7912 frt volt, fedezet 76-ra 17,676 frt, 75-ben volt 25,852 frt. —A miniszter a csökkenést az aranyüzlet csökkenésére vonatkoz­tatja. — A bizottság a czimet elfogadta. Elfogadtatik továbbá az ut, híd és rév­vám szükséglete 500 frt a fedezett 20,849 frttal. A dohány jövedék szükséglete 11.800,404 fedezete 27,979,050 frt, tiszta bevétel 16.178,646 frt. — Molnár megjegyzi,­hogy a külföldi dohány­nak nagymértékű importálása alig fér meg a dohány­monopólium természetével. Felhozza továbbá a csempészet ellenőrzésének hiányait. A miniszter hosszabb előadásban előter­jeszti a dohány jövedék tekintetében jövőre köve­tendő eljárását. Eddig maga a kormány hozatott be külföldről tetemes mennyiségű dohányt; ez jövőre meg fog szűnni s csak is a havanna szivarok beho­zatalára fog szorítkozni. Hegedűs S. elfogadja az előirányzatot, de figyelmezteti a minisztert az Olaszországban dívó eljárásra, hol a dohány­monopólium bérbeadása tetemesen emelte a jövedelmet. Ajánlja továbbá, hogy az egyedáruságot illető, Ausztriával kötött szerződést kedvezőbben kellene átalakítani.­­ A miniszternek a bérbeadásra nézve még jelen­leg aggodalmai vannak, s ez idő szerint megkísér­­lendőnek nem véli; az utóbbit illetőleg ígéri, hogy azt figyelembe fogja venni. H­e 1­f­y az idei bevételi csökkenések fő oká­nak a szivarárak emelését tartja s nem hiszi, hogy abból több jövedelmet lehetne várni. Szintén fel­hozza Olaszország példáját, mely az egyedáruság jövedelmét bérbeadás által megkétszerezte.­­ Móricz a csempészkedés fő okát abban látja, hogy 120 ezer hold termését megőrizni lehetetlenség. A bérbeadást még ma nem tartja lehetőnek, mert az országban nincs reá tőke, idegen kezekbe pe­dig ez ügyet az ország lakosainak rovására átadni nem lehet. Wahrmann kevésnek tartja a dohányvé­telre előirányzott 8 milliót, miután az idén nagyon jó termés van, a fedezeti tételeket azonban elfo­gadja ----- A- miniootoi Illegj eg­gel, Uagy 1 millió 800 ezer írttal vett fel többet, mint 75-ben e czélra kivetve volt. Ezenkívül a külföldi dohány behoza­talát 1 millió írttal szállította le, miután még 73 és 74-ről nagy készlet van s igy az itt megtaka­rított összeget is belföldi dohány vásárlására for­díthatja.— Horváth a ros­­szivar-gyártás hát­rányait hozza fel, mely az állam kárára a csempé­szetet mozdítja elő. A miniszter ígéri, hogy erre is ki fogja figyelmét terjeszteni. Molnár a fedezetet egy fél millióval kívánja lejebb szállítani, mert úgy látja, hogy a bruttó jö­vedelem évről évre kisebbedik, mire nézve adato­kat is hoz fel.­­ A bizottság az előirányzatot válto­zatlanul elfogadja. A lottó jövedéknél, melynek szükség­lete 2.216,013 frt, fedezete 3.708,700 frt, Wahr­­mann a bevételt 200,000 frttal emeltetni indítvá­nyozza. — A miniszter és Hegedűs S. hoz­zájárulnak az indítványhoz ;Szontágh a lottójö­vedéket elvileg nem helyesli, s azért ezen alapon nem kíván jövedelmet felvétetni, mire Csengery és a miniszter ellenvetik, hogy akkor e jövedelmet ön­kényt a külföldnek engedjük át. S­i­m­o­n­y­i elvileg is helyesli az intézményt, mert némely emberek reményből is élnek és az egyéni szabadság megszorításának tartaná e játék meggátlását. — Kautz csak kénytelenségből fo­gadja el s annak eltörlését a jobb időkre halasztja, midőn az állam e jövedelmet nélkülözheti. — Ez­után a többség az előirányzatot Wahrmann indít­ványával fogadja el. Sójövedék: szükséglet 2.133,785 forint, fedezet 13.000,000 frt. — A miniszter kije­lenti, hogy itt is nagy redukciókat tett, de tovább menni nem tartja helyesnek; a fedezetet 700,000 frttal szállította le a múlt évi eredmények alapján. Erre a bizottság a czimet elfogadja. Államjószág, igazgatóságok és ügyészségek szükséglete 269,938 frt. A mi­niszter felhozta, hogy itt 68,000 frtot takarított meg. A megtakarítás néhány igazgatóság megszün­tetéséből eredt és pedig megszüntetett a nagybá­nyai, sóvári és ungvári igazgatóság, a zombori és becskereki pedig egyesittetett. Tovább menni e téren nem lehetett. A megtakarítás a személyi já­randóságoknál mintegy 40%-ra tehető. A bányá­szat és erdészet egyesítéséről még ma nem lehet szó, a teljes centralisatió pedig költségesebb lenne s a szolgálat rovására válnék. A befekteté­sekkel a kiadás 1.487,566 forintot tesz, a fedezet 5.644,385 írttal van előirányozva. A fedezetre nézve a miniszter megjegyzi, hogy a bér­leteknek egyéni összegét s a 8 milliónyi bérhátra­lékok 10%-át vette fel, kevesebbet, mint a­men­­nyire a 74-ki zárszámadások alapján jogosítva lett volna. Az eredmény teljes biztossága a 76-diki terméstől függ. Megjegyzi még, hogy a bérhátralé­kok ma sem nagyobbak, mint voltak az osztrák kormány alatt. Wahrmann a fedezetet igen vérmesnek tekinti, kivált a hátralékok szempontjából, mert az utolsó években a hátralékokból csak 2% folyt be. Szerinte itt nem a 76, de a 75-ki termés a döntő, az alföldi jószágok pedig 75-ben épen rész­termést adtak. Felemlíti még az adóemelést, mint a­mely szintén csökkenteni fogja a bevételt.­­ A mi­ni­­­s­z­t­e­r utal a már fél millióval tett leszállításra, különben, ha a bizottság még pár százezer frt le­szállítást kíván, az ellen nincs kifogása. H­e­l f­y épen azért szavazza meg a fedezeti tételt, hogy kötelezze a minisztert annak behajtá­sára ; nem akar örökös elnézést a bérlőkkel szem­ben, midőn más embert exequálnak.­­ A mi­ni­­­s­z­t­e­r ismételt rövid felszólalása után a bizott­ság a fedezetet 200,000 frttal leszállítja. Államerdők: szükséglet 4.244,056 frt, fe­­­­dezet 6.500,000 frt. Zsedényi kérdést tesz az ungvári hivatalnál levő üzemi kiadást illetőleg.­­ A miniszter azt válaszolja, hogy az üzleti ki­adásokat egészen biztosan nem lehet felvenni; ennek daczára az előirányzatot a legjobb hiszem­­mel fentartja. A ház által évről évre tett leszállí­tások s az általa a szükségletnek 700,000 frt és a fedezetnek 800,000 frttal való leszállítása folytán a megtakarítás legvégső határát érte, s ennél tovább menni nem hajlandó. Az üzemi kiadásokat sem lehet végleg megszüntetni kár nélkül, s annyira vannak leszállítva, hogy a legroszabb viszonyok szükségleteit pótolhassák. Ő 76-ra több száz ezer frttal vesz fel többet, mint 73-ban bejött, s csak 200,000 fr­ttal vesz fel többet, mint a legroszabb 74-ik évben. E 200,900 frtot is két előnyös szer­ződéssel igazolja. A nagy befektetések, melyek korábban téteztek, ma már szintén hoznak be ered­ményt. A viszonyok 75-ben már­is javultak. Azt hiszi, hogy reálisabb előirányzatot nem tehetett, s kerületenként felolvassa a korábbi eredményeket, melyek állítását igazolják. A kiadások további le­szállításának lehetetlenségére nézve összehason­lítást tesz Németország kezelési és üzemi kiadá­saival, mel­lyel szemben a magyar kezelés ked­vezőbb. Zsedényi kérdésére azt válaszolja, hogy az ungvári és erdélyi területekre nézve kényte­len még az üzemet fentartani s a készletet meg­érzem. Különben az ungvárinál 200,000 frt törlést eszközölt. Erre némi vita merül fel, melyben részt vesz­­nek Sennyey, Kerkapoly, Lukáts,­­He­gedűs és Deezsy, mely után a bizottság a czi­met megszavazza. A bányászat és pénzverésnél szük­séglet 10,078,625 frt, a fedezet 10,579,534 frt. A m­i­n­i­s­z­t­e­r itt előterjeszti, hogy némely vas- és kőszén­bányák eladására concursust hirdetett, de eddig az eredmény még bizonytalan, miután a pályázatok ideje még nem járt le. Kedvezőtlen ajánlatokat azonban semmiesetre sem fog elfogadni, annak eredményét a tuhozásnak terjeszti be előle­gesen is kijelentvén, hogy a trvhozás beleegyezése nélkül eladásba bocsátkozni nem fog. Hegedüs a kiadások magasságát hozza fel, továbbá az offenbányai kohó és a zalathnai kémlelde jövedelmeinek fel nem vétele iránt tesz kérdést. — Zsedényi kérdésére a fedezeti többlet iránt a miniszter azt válaszolja, hogy ez a nyugdíjak át­helyezéséből származik s tiszta jövedelemre nem is számított, csak Rohoniczról. A termelést szintén számításba vette, mely különben jobb arányokat mutat fel. Sennyey még így is vérmesnek tartja a tételt, 74-ben 900,000 frt volt a deficit; ebből a nyugdijt levonva 400,000 frt maradt fenn. 1875-ben még roszabbak a viszonyok, mert ezek szerint majdnem 1 millió deficit­­r­e ."mi­n­i­s­z­t­e­r azt válaszolja, hogy ő nemcsak a kiadá­sokat, de a bevételeket is apasztotta 1,400,000 frttal. Az 1874 és 1875-ki deficitnek oka különösen a diósgyőri vasgyárban keresendő, melynél az üzem most beállittatott. A kiadások általában 800,000 frttal apasztattak, s csak 8000 frt az, mely mint többet vétetett fel. Sennyey ujabbi felszólalására a miniszter az 1875. év első felének hiányaira azt jegyzi meg, hogy a bányászat természete szerint az első félév­ből eredményeket felvenni nem lehet, s azért ezt alapul nem is vette. Alapul csak az 1874-ki tényleges eredménye­ket vette s hiszi, hogy a hiány lehető csekély lesz, mely az általános költségvetésen csorbát ejte­ni nem fog. Lukáts osztja a miniszter felfogását, mert alapul csak­is a 74-ei zárszámadások szolgálhat­nak; kérdést intéz a zalatnai igazgató felterjesz­tése iránt, ki egy olcsóbb olvasztás módot illető­leg tesz indítványt, továbbá a csertési megszünte­tett kohó személyes járandóságára nézve. S­p­l­é­­n­y­i tanácsos előadja, hogy ezen kohónál a sze­mélyzet az utólagos teendők miatt egyelőre meg­tartatott ; az olvasztásra nézve a zalathnai igaz­gató által tett indítvány értelmében teendő kísér­letre 20,000 frt vétetett fel a költségvetésbe, mely főleg a szükséges kénsav előállítására szolgáland. Simonyi E. a fémbányák melléktermé­nyeinek fel nem dolgozásában keresi fémbányáink csekély jövedelmét. Azt állítja, hogy Selmeczen most is azt tanítják, a­mit ezelőtt 50 évvel.­­ A mi­niszter tiltakozik ezen felfogás ellen, mert a selmeczi akadémia minden külföldi tekintély ál­tal elsőrendűnek van elismerve. Az akadémiának tavaly 240 növendéke volt. Helfy kérdést tesz a bányaigazgatóságok centralisatiója különösen a nagybányai igazgatóság bevonása iránt, melynek szerinte kulturális missiója van. Kéri a bevonásokat oly helyeken tenni, hol más viszonyok vannak s a miniszter inkább az erdőigaz­gatóságot szüntesse meg, mely egészen felesleges. A miniszter jelenti, hogy a kolozsvári és nagybányai igazgatóságok egyesítését kivánja ke­resztül vinni; még nincs eldöntve, hogy mely helyen egyesittetik. — Hegedűs S. azt hiszi, hogy ha Magyarországon két igazgatóság lesz, Er­délyben is maradni kell legalább egynek. A bizottság ezután az egész czímet változat­lanul megszavazza. Megszavaztatnak továbbá : az államnyomdára előirányzott 438,819 frtnyi szükséglet és 475,000 ftnyi fedezet, és az állam­­vasutak tiszta jövedelme czímén 2.500,000 frt a közlekedési költségvetésben tett 20,000 frt levonásával. Az ingó államvagyon fedezete 494,807 írttal van előirányozva. — Wahr­mann a papí­rok elárusítását ajánlja, mit a miniszter ugyan elfogad, mert maga is azok eladását elhatározta, de azt a mérleg helyreállítása idejére halasztotta. A bizottság e czímet változatlanul elfogadta. Elfo­gadtatott ezután a különféle kiadások czi­mén előirányzott 94,478 ft;és a különféle be­vételek czimén előirányzott 357,457 frt. Szin­tén változatlanul elfogadtatnak a nyugdíjak 1,931,278 frttal. Ezzel a pénzügyminisztérium költségvetésé­nek rendes kiadásai és bevételeinek tárgyalása befejeztetett. Holnap a rendkívüli költségvetésen kívül fel fognak vétetni: a hitelműveletek, a mérleg összeállítása s a többi részletek; holnaputánra a fedezet kérdése van kitűzve. Sennyey Pál b. kijelenti, hogy a fedezet kérdésénél átalános tárgyalást nem akar provo­kálni, miután a miniszterelnök kijelentette, hogy az átalános reformokra nem történtek előkészüle­tek. Erre Széll Kálmán pénzügyminiszter felso­rolja mindazon közigazgatási és bírósági törvény-

Next