Egyetértés és Magyar Ujság, 1875. december (1. évfolyam, 204-228. szám)

1875-12-03 / 206. szám

A korm­ányelnöknél tegnap egy nagyszebeni deputatio járt, — írja az „Eli.“ — melyet Kapp Gusztáv országos képviselő vezetett. Ez a deputa­­tio nem kevesebbet kívánt, minthogy a Királyföld ne felosztott részeket, hanem különálló egységes politikai területet képezzen, a szász universitásnak felsőbbsége alatt, s e tekintetben hivatkoznak régi privilégiumokra. A kormányelnök kijelentette, hogy a kérelmet figyelemmel fogja megolvasni, de ket­tőre nézve nyilatkozhatik egész határozottsággal azonnal. Az egyik az, hogy ő privilégiumokat nem ismer, s azok ideje lejárt, a másik pedig az, hogy a Királyföld nem fog külön politikai egységet ké­pezni sem a szász universitásnak, sem senki más­nak felsőbbsége alatt. Országgyűlés: A képviselőház ülése deczember 2-án. Elnök: Ghyczy Kálmán utóbb Bánó József. A kormány részéről jelen vannak: Széll Kálmán Péchi Tamás, Simonyi Lajos b., Perczel Béla, Tre­­fort Ágoston,­ Szende Béla. Az ülés 9 órakor megnyittatván, a múlt ülés­­könyve hitelesíttetik. Elnök bemutatja Veszprémmegye kérvényét az 1874. XXXIII. t. cz. módosítása tárgyában. Ki fog adatni. Szontágh Pál indítványozza „Tartson a ház mindaddig, míg a költségvetési törvény létreje ülé­seket 10—2 óráig minden hétköznapon délelőtt, d. u. pedig 5—8 óráig, miután azonban legközelebb ünnep is fog bekövetkezni, jelentse ki egyszersmind határozatiig azt, hogy vasár és ünnepnapon 0—2-ig kíván tanácskozni. Madarász József az indítványt elfogadja. Simonyi Ernő azt indítványozza, hogy ha va­lamelyik tárcza tárgyalása befejeztetik küldessék az a főrendiházhoz, s igy az ülések csak 7 órától d. u. 2 ig tartassanak. A ház Széll Kálmán felszóla­lása után Szontágh Pál indítványát fogadta el. Napirenden van a földmivelés- ipar és kereskedelmi minisztérium költségvetésének foly­tatólagos tárgyalása. Mudrony Somának az önálló vámterület érde­kében mondott jeles beszédét alkalmilag egész terje­delmében adjuk. Wahrmann Mór előadó megjegyzi, hogy a három napig folyt megújított átalános vitában egy szó sem emeltetett a földmivelés ipar és kereske­delmi minisztérium költségvetési előirányzata ellen. Csak Simonyi János tett néhány észrevé­telt az állami lótenyész intézetekre nézve, me­lyek azonban egészen ugyanazonosak azokkal, mik a pénzügyi bizottság jelentésében is befoglalták, ezek után a pénzügyi bizottság javaslatát elfoga­dásra ajánlja. Előirányoztatik: a központi igazgatásnál sze­mélyes járandóságok 260,612 frt, dologi kiadások 27,270 frt a szükséglet összesen 287,888 frt. Simonyi Ernő a személyes járandóságok és dologi kiadások czíme alatt a különvélemény azon nézetben van, hogy ezen minisztériumnak teendői 8 osztályba volnának sorozandók. Ennél fogva tö­röltetni indítványoz a személyes kiadásoknál 56,150 frtot, a dologi kiadásoknál 5852 frtot és így össze­sen 62,002 frtot. Simonyi Lajos kereskedelmi miniszter szerint a különvéleményben foglalt törlések keresztül nem vihetők, állítja, hogy a központban most sincs több mint 8 osztály, de jövőre 25,000 frt megtakarítást vél eszközölhetőnek, ajánlja a tételt megszavazás végett. Helfy Ignácz, T. ház! Nem szándékozom most részleteiben védelmezni a különvéleményt, mely­nek sorsa iránt kétségben nem lehetek, azonban lehetetlen egy észrevételt nem tennem mindazokra, a­miket a t. miniszter úr az imént mondott. Ha egybevetem mindazokat, miket feleletében mondott, az ebből áll: „a t. képv. urak azt mondják, hogy itt elegendő egy osztály egy számvevőigazgató, pe­dig nem tudják, hogy ott 3 osztály és 3 igazgató van.“ Hisz épen abban térünk el a t. kormánytól, hogy nem találjuk szükségesnek, hogy ennyi osz­tály legyen. Az bizonyos, a­meddig a jelenlegi rend­szer fenáll, szükséges, hogy a­hány osztály és al­osztály van, annyi főnök legyen, de mi azon meg­győződésben vagyunk, hogy e tárczát, ép úgy a többit is lehetne takarékosabban berendezni. Is­mételve hangsúlyoztuk a budget vita folytán, hogy mi nem mondjuk, hogy azon számos alkalmazott tisztviselőnek nincs teendője, mert igen természe­tes, hogy miután ott van, kell teendőt szereznie, mi csak azt bizonyítjuk, hogy lehetne kevesebb hi­vatalnokkal ellátni azt a­mire az államnak igazán szüksége van, s ennek alapján én arra kérem a t. miniszter urat, hogy azért mert ő annyira erősnek érzi magát a szám által, mely őt támogatja és mert bizonyosan tudja, hogy bármily érveket hozzunk fel, bármennyire erősek legyenek a mi érveink, bármennyire gyengék az övéi, mégis az ő javaslata fogadtatik el, ne méltóztassék minket könnyelmű­séggel és felületeséggel vádolni, mert reményiem eljön az idő, midőn képesek leszünk mi is számokra támaszkodni, s az ellenkezőt bebizonyítani. Elnök ezután fölteszi a kérdést, a többség az előirányzott tételt elfogadja. Ipar­kereskedelmi és külkereskedelmi czélokra előirányoztatik 35.000 ft. Wahrman Mór előadó ezen összegnek szük­ségességét a hazai ipariskolák, valamint a hazai ipar fejlesztése érdekében megszavazandónak vé­leményezi. Simonyi Ernő: T. ház ! A különvélemény ezen 36.000 frtot mely ipar és kereskedelmi czélokra irányoztatik elő ; töröltetni kívánja azért, mert a­mint az előadó úr említette, ezen összeget vagy soknak vagy kevésnek tekintvén, azt találja, hogy minden elegendő és a czélnak megfelelő eredmény nélkül adatik ki. Ha elismerem is azt, a­mit az elő­adó úr mondott, hogy a múlt évben 7000 frt ada­tott ki pesti ipar­iskolákra és 5000 frt a kassai gé­pészeti intézetre hasznosan, miután ez összesen csak 1200 forintot tesz, még mindig fenn­marad 10.000 frt, miről, hogy hasznosan adatott volna ki, számolva nincs. Ha tekintem az előirányzatot , én nem vitatkozom arról, mert nem ismerem e részle­teket, hogy mi módon adatott az ki ipari isko­lánkra. De a­mi a kassai gépészeti iskolát illeti, ezt maga­ a pénzügyi bizottság az államköltségve­tésből t. i. a közoktatási tárczánál töröltetni hatá­rozta, mert nem találta oly intézetnek, melyet az álam egyenes hozzájárulásával támogasson. Ha pe­dig a pénzügyi bizottság ezt a cultus miniszter tárczájánál törlendőnek találta, hogy mikép lehes­sen azon összeget a pénzügyi bizottság nevében, egy másik tárczánál mint hasznos kiadást ajánlani, azt nem tudom. Egyébiránt, ha azt nézem, hogy ez összeg hogyan van előirányozva, azt találom, hogy elő­irányozva van ipari czélokra és ipari szakoktatás tanulmányozására és egy kísérleti iskolára 26,200 frt. Miből állanak, mik ezen ipari czélok ? Hol van­nak az eredmények? hol vannak a kimutatások a költségekről ? Én csak azt látom, hogy bizonyos évi járadékot húznak ezen pénzből, a­nélkül, hogy az ország annak hasznos eredményét látná. Nem azért, mintha az ipar és kereskedelem előmozdí­tása czéljából és ennél sokkal nagyobb összeget is nem szavaznék meg, hanem pl. tőzsde biztosok fize­tésére, kereskedelmi szakértők és enquette bizott­ságok úti költségeire 1700 frt, központi „Értesítő“ nyomatási költségeinek fedezésére 1500 frt. Ezek azon sinecurák, a melyek fizetésének utalványo­dét én részemről nem tudom helyeselni. Ez évben 6000 írttal több irányoztatik elő az úgynevezett házi ipar előmozdítására. A­mi ezen házi ipart illeti, én nem tudom, helyes-e ezen elnevezés, nem fogok afölött vitázni, én nagy fontosságúnak tartom és tartottam mindig azt azon szempontból, hogy ne kelljen egy föld­­mivelő népnek 12 hónapig várnia, mig egyszer kapna jövedelmet, hanem hogy időközben is legyen neki oly foglalkozása a­mely kisebb nagyobb jövedelmet hoz. — Ezen szempontból kiindulva szükségesnek látom, hogy ily háziipar meghonosittassék, de ré­szemről ezen czélt nem látom elérve ezen kosár­fonással, mely Pozsonyban felállitatott. Először is e czélt nem az által érjük el, hogy városokban állítsunk ily telepeket, a­hol más foglalkozást külön­ben is találó egyének alkalmaztassanak; a városok­ban magában is fejlődik bizonyos ipar, mely a lako­sokat kisebb nagyobb mértékben elfoglalni képes, hanem ezen házi ipart nézetem szerint a földmivelő népnél kell meghonosítani, hogy az idő alatt, a­melyben a földmiveléssel már nem foglalkozik, valami jövedelmet legyen képes szerezni. Szerinte, hogy valamely ipar fejlődhessék, ott a helyi tekinteteket is figyelembe kell venni, így utal arra, hogy pl. Francziaországban a Rhone és a Saone közötti vidék a természet által selyem ter­mesztésre van utalva. Egyes körülmények határozzák el, hogy egy ipar hol telepítendő és hol honosítandó meg. Hi­ába fog dekretáltatni, hogy itt ilyen amott olyan gyárakat kell emelni, ha a helyi viszonyok nem fe­lelnek meg, a gyár nem lesz versenyképes. Tapasz­talásból tudja, hogy néhány év előtt egy főur lelkesedett azon eszméért, hogy birtokán egykor gyárt állítson fel, és épített is jószágán ilyet. De midőn a gyár már csak nem fel volt építve, fölfedez­ték, hogy nincs víz. Kénytelenek voltak tehát abba­hagyni az egészet. A kisebb iparágak — úgymond — nálunk igen nagy fontosságúak, mert a népnek nincs foglalko­zása egyik terméstől s másikig. Nálunk a climati­­kus viszonyok olyanok, hogy az egész ország alkal­mas a szederfa tenyésztésére, és mégis azt mond­ják, hogy a selyem tenyésztésére nem alkalmas az ország. Ez épen olyan, mint ha valamely ország­ban gazdag legelő van és a marha­tenyésztés még sem megy. Ha nálunk terem a szederfa, akkor a selyem­tenyésztésnek van tere, de jól kell hozzá látni. Tapasztalásból tudja, hogy Francziaország­­ban bizonyos vidékeken a­hol szederfa nő, majdnem minden ember foglalkozik selyemtenyésztéssel, és hogy egyes szegény családok* évenkint 5—15 száz frank jövedelmet húznak a selyemtenyésztésbe. Ha ez nálunk behozatnék egy szegény földmíves csa­ládra, mely az év legnagyobb részében nem dolgo­zik, néhány hét alatt — mert ez körülbelül 8 heti munkába kerül — 240—600 frtot volna képes sze­rezni, és ez nagyon könnyítené ezen embereknek ál­lapotát. Mi pl. földmivelő nép vagyunk, nálunk okvet­lenül vannak legelők és kell, hogy legyenek, sőt vannak majorságok, vannak tehenészetek, kisebb nagyobb mértékben. Akármelyik országba megyük minden országban van valamiféle sajt, melyet ki­sebb nagyobb körben árusítanak. Menjünk Anglia vagy Francziaországba mindenütt találunk tehén­tejből készített sajtokat, nálunk pedig Magyaror­szágon nincs egy neme a sajtnak, mely tehéntejből készíttetnék, s melynek csak a környéken is híre volna, nem pedig a világon. Ezek mind kéziparok, de nagy fontosságúak, melyeket mind meg lehetne honosítani itt. És meg van győződve, hogy nálunk sót ily ipart meg lehetne honosítani. Hiszen nálunk a felső vidéken minden ember termelte a lent, és kendert, a melyet azután meg­­szőtek, megfontak s vászonná alakitattak, az igaz meglehetősen durva vászonná, a mely a kereske­désre nem igen alkalmas áru czikk volt, de egy kis szorgalommal a kik ismerik s gyakorolják, igen könnyen oda lehetne terelni, hogy sokkal finomabb vászontj csináljanak olyant, a mely a vásárra alkal­mas lenne. Több ily iparág volna a helyi körülmények­hez képest Magyarországon fejleszthető. Hanem az­által, hogy a városokban társulatokat fogunk ké­pesekké tenni, s azt akarni, hogy oly iparágakat űzzenek, a­melyek ki nem fizetik magukat, az­által az ipart előmozdítani nem fogjuk. Nekünk oly iparágat, a­mely maga magát ki nem fizeti, emelni nem lehet, nem szabad. Mit ér az ha kosár fonodákat tartunk­ fenn, a­melyek nem hoznak jövedelmet Akkor ne fonjanak, mert ezen kosár fonodák fölemésztenek annyit, a­mennyivel segélyeztelek. A kosár­iparnak is megvan a maga fontossága sok tekintetben, hanem azt ott kell űzni és oly mérvben és módon, a­hol s a miképen az magát kifizeti. Ezen mellék­iparágnak meghonosítását mondom én nem a városokban, hanem a földraí­­velő nép közt tartom eszközlendőnek s nagy fontos­ságúnak, s ott kívánom azokat előmozdítani. Mindezeknél fogva t. hát ! miután én az itten előirányzott 35,000 írtnak alkalm­azásában nem lá­tom sem azt, hogy az ország ipara sem azt, hogy az ország kereskedelme ez által előmozdítlatnék, sőt a több éveken át történt ezen kiadásoknak folyto­nos ismétlése semmi látható, kézzel fogható ered­ményt elő nem idézett, én e tételnek törlését ho­zom indítványba és ajánlom a t. háznak elfogadás végett a különvéleménynek erre vonatkozó részét. Simonyi Lajos kereskedelmi miniszter ál­lítja, hogy előtte szóló tévedésben van, mert az e rovat alatt való összeg arra való, hogy az életre való ipart támogassa, így támogattatik pl. a kassai gépésziskola; bizonyítja továbbá, hogy a központi értesítőre szükség van. a­mennyiben a kereske­delmi törvény van. 1 én életbe lép, azt a­mit előtte szóló a selyem és sajt termelésre mondott, helyesli végül a tételt elfogadásra ajánlja. Steinacker Ö. kiemeli, hogy a gazdaság külön­böző ágainak emelésére,lótenyésztésre,veszteg inté­zetekre, állatgyógyintézetre és egyéb a földmivelés­sel közelebb vagy távolabb összefüggésben lévő czélokra elő van irányozva a fedezet levonásával összesen : 610,826 frt, és tekintve az 1874. évi zár­számadás eredményeit, meg van győződve, hogy ezen összeg 1 millióra fog emelkedni. Ennek ellené­ben ipar és kereskedelmi czélokra összesen 35 ezer frt szerepel a budgetben. Nem kíván bármely más, ezen tárczában előforduló összegnél megtakarítást indítványozni; egyiket sem akarná megrövidíteni, de ha már okvetlenül ezen keretben mozognunk kell, azt hiszi, hogy azon fél millióból, melyet a mé­nesek nemesítésére akarunk fordítani, meg lehetne takarítani azon összeget, mely az iparos osztály szellemi és szakszerű fejlesztésére egyelőre mérsé­kelt összegben elegendő volna, annálfogva a követ­kező indítványt ajánlja: A földmivelési ipar és kereskedelmi minisztérium költségvetésében a 2. czim alatt előirányzott 35,000 forint helyett előirá­nyoztatik 70,000 frt. Egyúttal utasíttatik a földmi­velési ipar és kereskedelmi miniszter, miszerint a jövő budget tárgyalás az ipari szakoktatás terv­szerű megindítására vonatkozólag készítsen javas­latot és terjessze azt a ház elé. Mocsáry Géza kiemeli a házi ipar fontossá­gát, hivatkozik arra, hogy Ausztria ezen czélra 80.000 frtot vett fel költségvetésébe, és azt indít­ványozza, hogy a házi ipar támogatására felvett 5.000 frt a jelen költségvetésben 10.000 forintra emeltessék. Wahrman Mór az előtte szólónak érveit fon­tosaknak tartja, de a viszonyok folytán nagyobb kiadások tételét nem tartja lehetségesnek, a pénz­ügyi bizottság által javasolt összeget megtartani kéri. Az előadó ezen összegeket elfogadásra ajánlja. Simonyi Lajos kereskedelmi miniszter az elő­adó nézetét pártolja és azon felvilágosítást adja Mo­csáry Gézának, hogy az előirányzott összegből, a központi értesítőre semmi levonás sem fog tör­ténni. Az előirányzott összeg elfogadtatik. A gaz­daság különböző ágainak emelésére 50,000 frt irányoztatik elő, melyet Wahrmann Mór előadó el­fogadásra ajánl. Simonyi Ernő az összeget kevés­nek tartja és nem hiszi, hogy ezt hasznosan lehetne felhasználni, mert addig míg egy más helyen csak egy gazdasági ág emelésére 12 millió adatik addig ezt e czélra kevésnek találja, óhajtotta volna, hogy ez összeg részletezve legyen, különben töröltetni kéri. — Berzeviczy Egyed előtte szólóval ellenke­­zőleg ez összeget kevesli. — Róth Keresztély az előirányzott összeget 100,000 frtra kívánja emelni. Simonyi Lajos b. keresk. miniszter felszólalása után a ház az előirányzott 50,000 frtot elfogadja. A gazdasági tanintézetek, Ma­gyaróvári gazdasági akadémia személyes járan­dóságok 29,415 forint, dologi kiadások 30,585 forint, másodszor keszthelyi gazdasági taninté­zet, személyes járandóságok 15,691 forint, do­logi kiadások 18,309 forint, debreczeni gazdasági tanintézet személyes járandóságok 13,417 forint, dologi kiadások 4,583 frt, debreczeni földmives iskola személyes járandóságok 3,900 frt, dologi ki­adások 20,800 frt, kolos-monostori gazdasági tan­intézet 20,392 frt, dologi kiadások 21,608 frt. Kas­sai gazdasági intézet személyes járandóságok 7750 frt, dologi kiadások 10,000 frt, hradeki földmives iskola személyes járandóságok 3,252 frt, dologi kiadások 10,248 frt, érdiószegi vinczellér képezde, személyes járandóságok 2,600 frt, dologi kiadások 5,200 frt, tarczali vinczellér képezde, személyes járandóságok 22,000 frt, dologi kiadások 7700 frt, összesen 227,750 frt. Szalay Imre: Azon örvendetes helyzetbe va­gyok, hogy habár ellenzéki álláspontomat fentartom is a t. előadó ur nézetével egyetérthetek s annyival inkább egyetérthetek azon kívánsággal, melyet a t. előadó ur a pénzügyi bizottság jelentésében, mint ez utóbbinak nézetét a következőkben fejezte ki: „felhívandónak véli a minisztert arra, hogy a gazdasági intézetek számának apasztása tárgyában tegye meg annak idején a szükséges intézkedése­ket.“ Én hasonlókép azon véleményben vagyok, ha­nem bátor leszek t. miniszter úrnak figyelmébe ajánlani, hogy czélszerű lenne, hogy ugyanazon összeget a­melyet itt megtakarítunk más igen fon­tos gazdasági tényező előmozdítására fordítsa. Ez pedig lenne az, hogy szíveskednék egy szőlészeti és borászati kísérleti állomás és szőllészeti iskola fel­állítására nézve törvényjavaslatot terjeszteni a t. ház elé, bátor leszek röviden indokolni ezen kí­vánságot. Magyarországnak legfontosabb termelési ága egyrészről a gabona­termelésben áll, de szerény nézetem szerint legfőképen a borászat az, a­melynél Magyarországban még előbb lehet menni és valljuk meg egész őszintén, ezen tekintetben vagy épen semmi vagy nagyon kevés történt. Egész Európában nem létezik ország Fran­­cziaországot kivéve mely annyi területtel rendelkez­nék szőllő­termelésre nézve mint Magyarország és mégis hogy van az, hogy annyira hátra vagyunk ez országban, hogy saját borainkat külföldi c­égek alatt adják el a külföldön a mi határozott ká­runkra.­­ Ennek igen sok oka van, először, hogy a magyar embernek eddig a reális tudományok­hoz igen kevés kedve volt, ő rendesen ügyvéd hivatalnok akart lenni, a reális pályára nagyon kevés adta magát.­­ Pedig a mai nemzetgaz­­dászati elvek szerint egyedül a reális alap az, melyen a nemzet előre mehet, hogyha jól fogja fel hivatását; Magyarországnak pedig égalji hely­zete s átalában egész területe olyan, hogy annál jobbat a szőlészet s borászatra nézve kívánni sem lehet. Nem akarom elősorolni azon okokat, melyek Magyarországnak ezen a szőllészetre nézve oly kedvező fekvését megmagyarázzák, utalok csak arra, hogy Magyarország egy völgykatlanban fek­szik, megvédelmezve az északi széltől, melynek oly káros hatása van a szőlészetre. Mi­nálunk ha valaki előre akar menni a szőlészet terén, meg van akadva azért, mert ha belátja is, hogy szőlő fajai nem jók, azokat változtatni, javítani akarja, nem tehet sem­mit, mert bárhonnan próbáljon nemes fajokat be­­hozatni, sehol sem találja azokat a maga valódisá­gában. S saját tapasztalatomból mondhatom, de bi­zonyosan megtörtént az t. ház sok más tagján is ki szőlészettel foglalkozik, hogy 100 eset közül leg­alább 99 esetben nem azon fajokat kapja, bár­honnan is hozatja azokat, a­melyeket megrendelt, pedig sok pénzt ad ki az ön czélja elérésére. Itt van a gazdasági intézet Budán. Mi történik ott ? Ha valaki ott megrendel valamit, egészen más kevert fajokat kap, nem azokat, miket megrendelt. Ezen czélra szükségesnek tartanám egy szőlészeti iskola felállítását a mint ilyen Klosterneuburgban fenáll, onnan lehetne azután az ily nemes szőllőfajokat hozatni. Ennek felállítása nem kerül oly sokba, sőt még productiv is lehet, a­mennyiben azon szőlő­vesszők eladásából elért jövedelem annyira felül fogja haladni a kiadásokat, hogy abból egy igen nevezetes jövedelmi többlet fog mutatkozni. Ma­gyarországnak szőlőfajai még most nincsenek cso­portosítva és rendszeres egészbe foglalva; Ma­gyarországban nincs nomenclatura. Itt megtörténik az, hogy pl. egyik vidék dicséri a sárfehér fajt, a másik azt mondja, hogy az igen jó, hanem még jobb a rakszőlő és ha figyelünk rá azt látjuk, hogy a­hol a rakszőlőt jónak tartják, nevezik a sárfehéret rakszőlőnek, és a rakszőlőt sárfehérnek, így van az más szőlőfajokkal is, melyekkel nem akarom­­­ árasztani a t. ház figyelmét. Hogy ha a borászat terén előre haladni akarunk, természe­tes dolog, hogy kell azt tudnunk, micsoda anyagok­kal dolgozunk és milyenek vannak kezeink közt. De nem lehet mindegyikünk tudományos vegyész, a­ki a bor összes alkatrészeit megismerje, s ennél fogva Magyarországon hiába keressük azt, hogy hol vegyelemeztessük borainkat, kénytelenek vagyunk Klosterneuburgba menni, a­hol nem szívesen és nem is nagy örömmel tesznek valamit érdekünkben. Hosszasabban nem kívánván untatni a t. házat, fel­kérem a t. miniszter urat, szíveskedjék e figyel­meztetésemet tekintetbe venni és e szerint intéz­kedni. Simonyi János: T. ház! Legyen szabad ne­kem is e tételnél a gazdasági tanintézetekre vonat­kozólag néhány rövid megjegyzést tenni. A­mint a t. ház tudni méltóztatik, a 9-es bizottság annak idejében javaslatba hozta, hogy ott a­hol a gazda­sági tanintézeteknél gazdaságok is léteznek, azok, a­mennyire lehet bérleti rendszer szerint kezeltes­senek s javaslatba hozta azt, hogy a gazdasági tan­intézetek a földm. ipar és keresk. tárcza köréből kivonatván, áttétessenek oda, a­hova valóban tar­toznak t. i. a vallás és közoktatási tárczához. T. ház! Én nem mondom azt, hogy a 9-es bi­zottság határozatai kötelezők, de miután épen a többség és a pénzügyi bizottság részéről gyakran történik ezekre hivatkozás, legyen szabad nekem most ezen határozatok figyelembe­vételét kérnem. Midőn még Zichy József gr. volt a földm. ipar s keresk. miniszter úr elődje, akkor ő a gazdasági tanintézeteknél a bérleti rendszer behozatalát va­lósággal kezdeményezte is és a Debreczenben és Hradeken levő gazdaságoknál bérszerződéseket is kötött, melyek által ezek mérlege tetemesen javult és előkészített ezen kívül több gazdaságra vonat­kozó bérszerződést, nevezetesen a keszthelyi és kassaira nézve a­mint ezt múlt évi előterjesztésé­ben látjuk. Időközben azonban e miniszter úr meg­válván állásától, félbeszakíttatott ezen határozat­nak érvényesítése is, pedig hogy ennek a félbesza­kadása mennyire káros, azt te­hát a részletezés igen világosan mutatja.Ezután adatokkal kimutatja azt, hogy némely gazdasági intézeteken oly kevés a tanulók száma, hogy azt alig érdemes fentartani, kívánja, hogy csak azon gazdasági intézetek tartassanak fel, me­lyek az államra nézve gyümölcsözők, végre arra kéri a minisztert, hogy ezen intézetekben a tanu­lók létéről a jövőre részletes kimutatást adjon. Mocsáry Géza fölöslegesnek sőt károsnak tartja azt, hogy Magyar­óváron német előadások is tartotnak, miért a következő indítványt nyújtja be: „Azon tekintetből, hogy a magyar-óvári gazda­sági tanintézetnél a német előadások végett a ta­nárok száma 10 rendes és két póttanár, ezen lét­számból 3 tanár évi 1200 frttal s 1. tanár évi 400 frttal, a kik a német előadásokkal foglalkoztak — összesen 4,600 frtot töröltetni s igy a tanoda kiadá­sait nem 63,000 írtban, de csak 55,400 írtban ké­rem megállapíttatni. Horanszki Nándor ellenben a német előadá­sokat szükségesnek tartja, miért is Mocsári indít­ványát elvettetni kéri. Madarász József Mocsáry Géza képv. kat. javaslatát elfogadja. Ő egyike volt­amazoknak, a­kik az ez évi költségvetés tárgyalás alkalmával, amely ez évi május havában történt a német nyelv párhuzamos tanítását a jövő évi költségvetésre nézve megszüntetni kívánták. Nem kívánja előtte szólót figyelmeztetni a múlt évi indokolásra, sem az előadásokra, a­melyek épen a közművelődés tekintetében tétettek. Nem hoztam el a múlt évi iskolai értesítőt, de ha hatá­rozottan fel van világosítva, hogy vannak bizonyos tantárgyak, a­melyek magyar nyelven a jelen év­folyamban a múlt évi előirányzat szerint nem is adattak elő, mert a német tanfolyamu előadást akarják teljes tökél­lyel keresztül vinni. Ha te­kinti, hogy a közmivelődés mit parancsol nekünk, állami tekintetben mindenesetre azt parancsolja, hogy inkább magyar nyelven történjék a tanítás, mint idegen nyelven. Remete Géza Mocsári Géza indítványát nem pártolja. Simonyi Lajos l- keresk. miniszter okul adja, hogy Óvárott német előadások azért tartat­nak, mert ott külföldi tanulók is vannak, kimutatja továbbá a hegy m.­óvári gazdasági akadémián van 186 növendék, a keszthelyi tanintézetnél 55, a ko­­los monostorinál 73, a kassainál — mint a­hol csak az idén kezdődött az oktatás — 21, a debreczeni­­nél 48, a debreczeni földmivelési iskolán 46, a hradekin 24, az ér­diőszeghi vincellér képezdén 24 és a tarczalin 13, összesen tehát 490 ifjú nyer gaz­dasági oktatást. Ezután az előirányzott összeg megszavazását kéri. Simonyi Ernő : T. ház! Igen röviden csak pár megjegyzést akarok tenni a t. miniszter úr beszé­dére. Először csodálkozásomat fejezem ki arra nézve, hogy Magyar Óvárott német nyelven taní­tásnak miért nem adják egyszerű magyarázatát, a­mely természetes. Ezen intézetet Károly főherczeg alapította, hogy többi uradalmainak, melyek Né­metország egy részében feküsznek, tisztjei szintén ott tanulhassanak s igy kívánta, hogy a német le­gyen az előadási nyelv. Ez akkor helyesen történt igy, mert az alapi­tó a maga költségeivel intézked­hetett. De hogy mennyire kelljen ezt föntartani most, midőn az állam költségén tartatik fen ez in­tézet, az más kérdés. Azt mondja Horánszky Nándor képviselő úr érv gyanánt, hogy az oda menő magyar ifjak nem csak gazdaságot akarnak tanulni, hanem nyelvet is, és hogy ha azt ott meg nem tanulnák, külföldre kellene menniök. Adná isten, hogy úgy volna, hogy a német nyelvet csak Óvárott vagy külföldön le­hetne megtanulni. (Derültség). Ezt megtanulják akárhol és mint egy t. barátom mondja a nemzeti kaszinóban leghamarabb. (Elénk derültség.) Nem szándékozom a t. miniszter urnak hos­­­szasan felelni, hanem megvallom, hogy azon indo­kolás, hogy a gazdaságok, melyek a tanintézetek­nél vannak, azért jövedelmeznek oly keveset, mert szántszándékosan kell kárt tenni, hogy az ifjakat tanítsák, nem fogadhatom el; azt hiszem, hogy nagy tábla repetét felesleges elrontani e kísérletre és talán egy pár négyszög­öl ép úgy megteszi mint egy pár hold. Ami a virementet illeti, a miniszter úr elis­meri, hogy az nem helyes, alkotmányos szempont­ból azon érv pedig, hogy nincs elég előirányozva egy tanintézetre, ez azt a következést vonja maga után, hogy oly előirányzatot, mely nem elégséges, ne fogadjon el, hanem valamit előirányozni, és az­után azt mondani, hogy ez csak virement mellett elégséges, nem járja, mert tanintézeteknél egy krajczárig ki lehet számítani a fentartási költséget azon viharokra pedig, melyek a házakat felsöprik, számítani nem lehet az ilyekre mint rendkívüli kiadásokra, a szükséges összegek póthitel útján is megadhatók. (Szavazzunk.) A többség Mocsári Géza indítványát elejtvén a magyar­óvári valamint a többi gazdasági inté­zetekre előirányzott összeg megszavaztatik. Az állami lótenyész­tés czíménél: Mocsáry Lajos. T. ház! Én igen óhajtom, hogy a lótenyésztési intézetek minél nagyobb ter­jedelemben fentartassanak és épen azért nagyon sajnálnám, ha a túlságos költségek miatt ez utó­végre is lehetetlenné válnék, óhajtom az intézetek lehető nagy terjedelemben való fentartását azért, mivel meg vagyok győződve, hogy ezek hazánkban a gazdaságnak igen fontos ágát képezik. Meg va­gyok győződve, hogy ez után Magyarország egy fontos kiviteli czikk birtokába jut. Óhajtom azért is, mivel tapasztalható, hogy az állam eddig hozott áldozatainak ha nem is megfelelő, de eredménye mindenesetre van, és én ezen eredményeket igen sajnálnám, ha továbbra fentarthatók nem volnának. Kétségtelen, hogy nagyobb ménesekben a ló­teny­észtés eddig jövedelmes mivelési ágnak nem­igen mutatkozott, de más részről meg vagyok győ­ződve a felől, hogy kisebb birtokosokra nézve igenis lehet nagyon jövedelmező. Egy két csikó felnevelését jóformán meg sem érzi a kisebb birtokos. De hogy jövedelmező le­gyen a lónevelés, conditio sine qua non, hogy érté­kes lovak neveltessenek, mivel négy-ötszáz frt ér­tékű ló felnevelése alig kerül többe mint a 2—3 száz forint értékűé. Ha az illető gazda nem tartja jól a csikókat, a közép, vagy a jobb fajtából sem lesz semmi. De e czélra szükséges az állami közve­títés és nem lehet ezt egészen a magán gazdasági iparnak engedni át, mert a mének nevelése igen sokba kerül, alkalmatlan és az egyes tenyésztő soha sem scrupulosus abban, hogy oly méneket ne neveljen, melyekről feltételezhető, hogy öröklött hibái vannak. Mindezeknél fogva én nagyon párto­lója vagyok az állami lótenyész intézetnek, hanem más részr­ől azt is meg kell vallani, hogy az általuk okozott költség oly nagy, hogy ha az állam részéről nem követte­tik el minden, hogy e költség teteme­sen apasztassék, akkor utóvégre lehetetlen lesz ezen intézeteket mostani terjedelmükben legalább fentartani. Minduntalan párhuzamba tétetnek a ménte­lepekre és átalában a lótenyésztési intézetekre for­dított költségek más czélokra és pedig a népneve­lési czélokra fordított költségekkel és oly határo­zott e tekintetben a közvélemény nyilatkozata, hogy ezen áramlatnak utóvégre lehetetlen lesz ellen­állni. Azért én bátor voltam megjegyezni szükségét annak, hogy a kormány részéről követtessék el minden arra, hogy e költségek lehetőleg redukál­­tassanak. Azt hiszem, hogy a kezelésben, vagyis helyesebben a kezelés rendszerében kell rejleni a hibának, mert az, hogy 1,» milliót, sőt gyakran 2 millió deficitet okoznak a mén lótenyésztési inté­zetek, holott, mint a különvélemény helyesen mondja, a lótenyésztés ha nem is nagyon, de min­denesetre jövedelmező gazdasági ág, ezt alig lehet másnak tulajdonítani, mint annak, hogy a kezelési rendszerben kell lényeges fogyatkozásnak lenni. Látjuk azt mindnyájan a tapasztalásból, hogy az egyes fedezési állomásokon túlságos nagy a sze­mélyzet, 3—4 mén mellett ott van egy altiszt, ki­nek úgyszólván semmi dolga, ott van 2—3 legény, kiknek szolgálatát igen helyesen teljesíttettetni le­hetne az által, hogy ha egy napszámos fogadtatnék. Átalában látszik a költségvetésből, hogy a mén­telepek fentartásánál a költségek legnagyobb részét a fenálló állomási rendszer okozza. — Ezen állomási rendszert kellene mindenek előtt megváltoztatni.­­ Erre nézve csekély nézetem szerint legczélszerűbbnek tartanám azt, hogy ha nagyobb terjedelemben lehetne azt a rend­szert alkalmazni, hogy az állam a méneket az egyes gazdáknak adja bérbe, hogy ezek fizessenek bizonyos bért, többet a többértékű és kevesebbet a kevesebb értékű mének után, a használatért. Azt hiszem, bátran rájuk lehetne bízni, hogy járja­nak el a fedezésnél, és ez által biztosítva lenne az is, hogy több csikó szakadna az állami mének után. Hogy most csekély az átalános tapasztalat szerint a csikók száma, ennek oka az, nézetem szerint, hogy sokan a második-harmadik helységben több órányira lakván a méntelepektől, röstellik behaj­tani a kanczát, mig ha az egyes gazdáknál volná­nak elhelyezve a mének, nem röstelnék az időt, hogy a kanczákat gyakrabban fedeztessék. Nem tudom, hogy mennyire lehet gyakorlati­lag alkalmaztatni azt, a­mit bátor voltam felemlí­teni, de szabad legyen arra figyelmeztetnem, hogy a kezelésben kell lenni a hibának, és még azon véleményemet is kifejezem, hogy én a hibát főleg a katonai kezelésben látom rejteni, vélem pedig azt rejteni abban azért, mivel köztudomású dolog, hogy sehol sem nehézkesebb a bureautratikus eljárás, se­­hol sem nehezebben kiirtható a czopf, mint épen a katonai administratiónál. Már­pedig a tapasztalás­ból tudva levő dolog, hogy a lótenyésztési intéze­tek most sem képeznek egyebet, mint egy ágát a közös hadsereg katonai adminisztratiójának. Hallottam említeni, hogy a katonaság csak a kezelő személyzet, de azt hiszem, hogy ép megfor­dítva van a viszony ma : ők intézkednek, mi fize­tünk ; az ő kezükben van az administratiónak a leg­lényegesebb része és a közös hadügyi administra­­tió használja, és a magyar felelős minisztérium a kezelő személyzete. Azt hiszem, ez a valóság. Mit bánják ők azt, hogyha Magyarországnak igen sokba kerül is a lótenyésztés, nekik az tökéletesen mintegy csak az ő rendelkezésükre biztosítva le­gyen egy alkalmas tér arra, hogy ők elláthassák lóbeli szükségleteiket, a­hol biztosan remondíroz­­hassanak, többet nem gondolnak. Azt hiszem, ez okozza azon igen nagy költséget, a­mibe Magyar­­országnak a lótenyésztés kerül, és azon kívül, hogy ezen költséget okozza, azt hiszem, valóban szé­gyenletes állapot Magyarországra nézve, hogy ezen tisztán gazdászati ügy körébe ekként beékeli ma­gát egy idegen hatalom, oly hatalom, a­mely kívül áll Magyarországon. Azért arra vagyok bátor a t. miniszter urat felkérni, hogy ez irányban méltóz­tassék oda hatni, hogy a katonai administrate vala­­hára eltávolítassék, hogy a közös administrate ke­zéből a lótenyésztés kivétessék. Ezen az úton vé­lem megszüntethetőnek azon szégyenletes állapo­tot, a­mely e tekintetben Magyarországon fenáll, és ez­által remélem elérhetni azt, hogy a költségek tetemesen csökkenni fognak. Én elfogadom a törlést, a­mely a különvéle­ményben foglaltatik, t. i. 410 ezer frt szükséglet lenne felveendő-Wahrman Mór szerint a bizottság újból abbeli óhaját nyilvánítja, hogy a miniszter e czél­nak elérésére költségvetésében a lótenyésztésnek az országban fokozatos fejlődésével megegyező le­számolásokat hozzon időről időre javaslatba, úgy hogy nem egyszerre, hanem fokozatosan tűnjék el azon defic­it, mely a pénzügyi bizottság javaslata szerint 455,000 frtra rúg, megtakarításokat hoz ja­vaslatba, új kiadások közt azonban a bevételek leszál­lítását okvetlen javaslatba kellett hozni ennélfogva a tényleges eredmény a pénzügyi bizottság véle­ménye szerint még kedvezőtlenebb lesz, mint a költségvetési előirányzat, mert ha ez elfogadtatnék mégis 251,000-re rúgna a deficit, daczára a kiadá­soknál javaslatba hozott leszállításoknak. Simonyi j Lajos b. megjegyzi Mocsári ellené­ben, hogy a katonai kezelés kevésbé költséges, va­lamint biztosítja őt arról, hogy a katonák a minisz­térium alatt állanak. Simonyi János: (Holnap!) Csak néhány szót akarok szólani, mert nem is vagyok azon helyzet­ben, hogy valaminek czáfolásába kellene bocsátkoz­nom. A­z, előadó úr maga is megerősítette azon ellenvetéseket, miket már az átalános rovat ba­jaira nézve felhozni szerencsés voltam. Egyedül azt jelentem ki, hogy a pénzügyi bizottság előter­jesztésében indokolta, miért javasolja mégis a mi­niszteri előterjesztés elfogadását daczára annak, hogy elismeri ezen álláspont helytelenségét. Tehát azon érv, melyet a pénzügyi bizottság jelenleg is ismétel, az hogy a bizottság nem habozik beval­lani, hogy a miniszter érvei és adatai, azon fontos nemzetgazdászati érdekek, melyek veszélyeztetése forog szóban, arról győzték meg, hogy az 1876-iki év, mint olyan esztendő, melyben a gabona­ter­melő birtokos fáradságának kellő jutalmával nem találkozik s ennélfogva utalva van fokozatos­ mér­tékben más ágak művelésére, mint olyan esztendő, melyben az adózók irányában újból nagyobb igé­nyek támasztatnak, nem épen alkalmas arra, hogy abban a hazai polgárok azon osztálya, mely az ál­lami lótenyész-intézetek jótéteményében leginkább részesül, ezen jótétemény élvezésétől részben, vagy egészben megfosztassék, vagy ennek élvezete neki túlságosan megnehezítessék!“ Már t. képv. ház! hogy ezen érv igen tartha­tatlan az világos, mert annak, hogy a lótenyésztés bajain segítsünk, ezen érv nem állhat útjában, mert ez a jelen év adóképességét egyátalában nem alte­­rálja, mert vagy meg van ugyanazon csikó, melyből a birtokos jövedelmét fogja meríteni és akkor azt eladhatja, vagy nincs meg és akkor abból a jelen évben pénzelni nem fog. (Zaj!) Ennél fogva én hozzá­járulok a különvéleményhez és kérem annak elfogadását. Ezután a következő tételek szavaztatnak meg: Lótenyész intézeti központi igazgatás összesen 16869 ft. Ménes birtokgazdaságok összesen 767,903 frt. Ménesek 600,060 frt. Méntelepek 1,000,000 frt. Lóversenyek 25,000 forint. Lótenyésztési jutalmak 15,617 frt. A fedezetre nézve többen lévén még felírva, a tárgyalás folytatása holnapra halasztatik. A holnapi ülés délelőtti 10, és délutáni 5 órakor fog kezdődni. Ülés vége 2 óra 15 perczkor. Helfy Ignácz beszéde — a képviselőház deczember 1-iki ülésén. — T. ház ! Az eddig elmondott beszédek mutat­ják, hogy ez alkalommal a kereskedelmi-, ipar és földmivelési tárczával szemben úgy szólván kivé«

Next