Egyetértés és Magyar Ujság, 1876. január (2. évfolyam, 1-24. szám)

1876-01-14 / 10. szám

mondja el a leiratoknak, melyek mindegyike oly furcsa hangon van írva. S e hang még fokoztatott. Valóban külön politikai szótárt kell használnunk, hogy e leiratot megértsük. Lehetetlennek tartja, hogy a belügyminiszter, ha a főváros viszonyait is­merte volna, ily hangon írjon a t. hatósághoz. To­vább menve keresi az okokat, melyek a miniszter eljárását magyarázhatnák. A főpolgármester nem vádolható azon hibákért, melyek az adminisztratió­­ban előfordulnak, de kérdi őt, tett-e valamit arra nézve, hogy a miniszter a valódi helyzetet ismerje ? Ez minden esetre kötelessége lett volna; lehet, hogy megtette kötelességét, de lehet az is, hogy a minisz­ter az információkra nem hallgat. (ügy van!) Ezt szóló nem akarja elhinni. — Ismeretes, hogy a belügyminiszter a municipiumoknak barátja. (Fel­kiáltások: Volt! Volt!) A municipiumok nyugod­tak, nem tesznek semmit. — Azt hiszi, hogy mivel a fővárosi törvényhatóság gyakran férfias hangon beszélt a miniszterrel, azért lett kegy­­vesztett. — Az ily hang, milyet a miniszter használ, el fogja riasztani a független férfiak­ból alakult testületet a közügytől (ügy van!) —De hiszen a főv­­ívhatóság nincs is arra kötelezve, hogy novemberben terjes­sze be a költségvetést, novem­ber hóban el kell készítenie a budgetet s 30 nap alatt köteles azt azután a miniszternek felterjesz­teni; tehát az 1872. évi 36. tczikk 66. §-a értelmé­ben joga lett volna a tanácsnak decz. 30-ig be nem küldeni az 1876. évi budgetet. Felszólítja a taná­csot, hogy férfiasan feleljen e leiratra. Végül a ta­nács feliratához egy pótinditványt kíván csa­tolni, melynek szövege a következő: „1. A főváros közönsége sajnálattal látta, mi­szerint a magy. kir. belügyminiszter ur leiratában egy idő óta oly hang uralkodik egy tvhatósággal szemben, mely e tvhatóság tekintélyét és minden egyes tagjának önérzetét mélyen sérti. Legjobb meggyőződésünk szerint ez sem a főváros tényleges közigazgatási viszonyai, sem a bizottság műkö­dése, sem különösen a jelen leiratnak alapjául szolgált eljárás és határozatok által indokolva nincs.­­• De a­mi a leiratnak hangját illeti, a közérdekek érzékeny kárára a m. k. belügymi­niszter és a fővárosi h­atóság közt naponként sző­­nyegre kerülő kérdések objectiv tárgyalását ma­holnap rendkívül megnehezíti. 2. Ily körülmények közt s azon nyugodt öntudatban, miszerint a főv. bizottság okot a kérdéses leiratban foglalt kifeje­zésekre nem adott, kijelenti, hogy azok jogosultsá­gát el nem ismerheti. 3. Megingathatlan hite a köz­gyűlésnek, miszerint a belügyminiszter úr ő exja a főváros ügyei, viszonyai és működése felől teljesen értesítve nem jön, és hogy az ok megszűntével, ha t. i. ö­nmaga akár alaposabb értesülést, akár sze­mélyes meggyőződést szerzendett viszonyainkról, le­hetetlen, hogy a kölcsönös bizalom kormány és h­a­tóság közt ismét helyre ne álljon. 4. Ezek kijelen­­tésével törekedni fog a főv. bizottság a polgártársai által rábízott érdekek megőrzése és előmozdítása mellett jövőben is legjobb meggyőződését követve munkálkodni és ha kell, küzdeni egész erővel és függetlenséggel azon határig, hol lelkiismeretének sugallata azt fogja mondani, hogy kötelességének minden irányban eleget tett. (Hosszan tartó él­jenzés.) «... . áty­u­s A. konstatálja, hogy ez ügynek po­litikai oldala nincsen. Szóló szintén azt mondja, hogy soha semmi körülmények közt miniszter ily hangon egy törvényhatósághoz nem szólhat; ily modor aláássa a kormány iránti tiszteletet, e modor csak a közügynek fog ártani. A tiszteletet illetőleg tagadja, hogy a törvényhatóság alárendelt helyzet­ben lenne a miniszterrel szemben. (Taps. Zajos éljenzés.) Azután szónok megtámadja a fővárosi sajtót , azt a legsúlyosabb vádakkal, szemrehányá­­sokkal illeti, mint a­mely a tanácsról, annak mű­­ködéséről rész információkon alapuló közleményeket hoz, melyek a közvéleményt a tanács ellen hangol­ják stb. F­e­n­y­v­e­s­s­y kötelességének tartja Mátyus­a sajtóra mondott szavait, a mennyiben azok különösen a magyar sajtóra vonatkoznak, visszautasítani. Sajnálja, hogy a tanács indemni­­tyt 1876. évi januárra nézve elég jókor nem kért. Ráth főpolgárm. kiemeli, hogy a min. leirat két részből áll; az egyik része az, hol vissza­tetszését fejezi ki a költségvetés elkésett beterjesz­tése miatt s e visszatetszés átalában a tvhatóságot illeti, a második rész pedig, hol roszalását fejezi ki, csupán a tanácsot illeti, mivel a decz. 15-én el­készült költségvetést csak decz. 27-én terjesztette fel a miniszternek. A mi személye ellen felhozatott, arra meg­jegyzi, hogy az ő állása nem olyan, mintha ő a tör­vényhatóság ügynöke volna, hanem ő mint főpolgár­mester a tvhatóság élén áll s közvetítő szerep­ét nem illeti, ő csupán a törvény ellenőrzője, s ezen köte­­­nségének mindig híven és becsületesen megfelelt. Steiger G­y. a miniszternek köszönetet mond erélyes eljárásáért, de a modort nem helyeselheti. A főpolgármesternek kötelessége lett volna a miniszté­riumot felvilágosítani. A dolog érdemére átmenve,­­ a tanács előterjesztését, melyben a tények objec­tive vannak előadva , elfogadja, Basbach pótin­­dítványával egyetemben, kihagyván annak 3-ik pontját. Hoffmann Pál a leirat tartalmát két rész­re osztja: a lényege annak az, hogy visszatetszés és roszalás nyilvánittatik a felett, hogy a főváros költ­ségvetése már három ízben későn terjesztetett fel. De a főváros közönségéhez czímzett leirat tartalma nem vonatkozhatik a közgyűlésre, mert a budget el­készítése a tanács és közgyűlés együttes factuma, ez pedig a beterjesztéskor letárgyalta azt gyorsan. A leirat szavaira megjegyzi, hogy „le styl c’est 1 homme“ — a belügyminiszter stylusát feliratozás által nem lehet javítani. Ennélfogva indítványozza, hogy a leiratot vegye a közgyűlés egyszerűen tudo­másul s álljon el a felirattól, mely czélra ugy sem vezet. Hoffmann után Kammermayer emel szót. Kénytelen ragaszkodni a tanács előterjesztéséhez, melyben az indemnity megadását kéri a minisz­tertől, míg a jóváhagyás le nem érkezik. Előadja, miért kellett szükségkép elkésni az előirányzat el­készítésének egymásután háromszor. Hiba követte­tetett el mindenesetre, és ez nem csak a hatóságot, hanem a tanácsot is terheli. Azonban a budai ca­­tastropha és a nehézkes procedura sokat megma­gyarázhat.­­ Megindult, rezgő hangon ígéri végül, hogy mint jelenben, úgy jövőre is nem fognak adni okot a visszatetszésre, roszolásra. Éljenzés hangzott fel és a vita folyt tovább. — Dobos J. keményen szól a miniszteri leirat ellen. Bármely indok s for­rásból ered annak hangja, akár bizalomhiányból, akár a hivatalnoki styl sajátságából, — kötelessé­gének tartja feliratot intézni a belügyminiszterhez, mert a „roszalás és visszatetszése sérti a férfias önérzetet és a h­atóság méltóságát. A tanácsra is vonatkozván ama szavak, az is védje magát úgy a­ho§y­ Pártolja Busbach indítványát. Több szónok nem volt feljegyezve, tehát az indítványozók tették meg zárszavaikat. Busbach röviden kifejti, hogy a feliratra két indok ösztönzi: a megsértett önérzet és a miniszter jobb informatiója. Ha a belügyér jobb értesülést nyer a fővárostól, meg kell, hogy változzék véleménye. Végül megjegyzi, hogy rá­áll Steiger azon kívánságára, hogy indítványa 3-ik bekezkedése maradjon el. Hoffman Pál végszavában helyreigazí­tást tesz Busbach némely szavaira. Utoljára még az elnöklő főpolgármester tesz néhány megjegy­zi. — Némi zaj keletkezett most. B­a­r­n­a Z­si­g­mond főjegyző személyes kérdésben kér szót. Elő­adja, hogy a határozat kellő időben terjesztetett fel. A főjegyző helyeselve vett szavai után elnök feltette a kérdést : intéztessék-e felirat a belügyminiszterhez, illetőleg elfogadtatik-e a tanács felirati javaslata Busbach pótlékával, mely­nek 3-ik kikezdése az indítványozó visszavonása folytán kihagyandó lenne ? A közgyűlés ezt egyhangúlag szavazási próba nélkül elfogadta, mire a többi tárgy a jövő közgyűlésre halasztatván, az ülés véget ért. ORSZÁGGYŰLÉS. I. A közigazgatási bizottságról szóló tör­vényjavaslat tárgyalása tovább folytattatván, a vitát Szivák Imre kezdette meg, hosszan tartó beszédéről elmondhatjuk, hogy sokat beszélt keveset mondott. Utána Hedry Ernő a javas­lat ellen, Éber Nándor pedig az önkormány­zati eszméket hosszasan fejtegetve mellette szólott. Ezután Hegyesi Márton szólalt fel, az előtte szólóknak érveit bonckés alá véve, ügye­sen és alaposan tárgyalva a törvényjavaslatot részleteiben, bebizonyítá annak gyakorl­atlan­­ságát. E jó hatással fogadott beszéd után Hor­váth Gyula mondotta el nézeteit és a tjavaslat elfogadása mellett szólott. Horváth után Helfy Ignácz beszélt nagy sikerrel. Tüzetesen bírál­ta a javaslatot, kiemelve azt, hogy nincs par­lament, mely oly gőzgyorsasággal hozna törvé­­nyeket mint a magyar országgyűlés, anélkül, hogy azokat tanulmányozná. Ezután szólott a főváros és a belügyminiszter között fölmerült viszonyról, mire a mai vitát befejezve Tisza Kálmán válaszolt. IL A képviselőház ülése január 13-án. Elnök: Ghyczy Kálmán. Kormány részéről jelen vannak: Tisza, Széll, Trefort és Péchy minisz­terek. Elnök az ülést 10 órakor megnyitván, múlt ülés­­könyve hitelesíttetett. Elnök bemutatja Selmecz és Bélabánya városok kérvényét a Selmeczen elhelyezett első folyamodású tör­vényszék fentartása iránt. Továbbá Endrőd község kérvé­nyét, melyben Endrőd község lakosaira adószaporulat czi­­mén illetéktelenül és törvényellenesen kivetett 17720 fornt 88 kr adószaporulat és 1081 írt 20 kr adó, telekkönyv és birtokívók készítéséért fölszámított összegnek letörlése, il­letőleg az e tárgyban hozott pénzügyminiszteri határozat megváltoztatása iránt folyamodnak. , Baranya megye siklósi ellenzéki köréne­k Madarász Jó­zsef képv. által beadott kérvényét az önálló vámterületnek és nemzetjegybanknak teljesen független alapokon leendő életbeléptetése iránt.­­ Végre a késmárki evangélikus lyceumnak kérvényét, melyben az országgyűlési irományokat számára­ megküldeni kéri. A kérvények ki fognak adatni a kérvényi bizottságnak. Trefort miniszter jelenti, hogy Fogli Ká­roly deczember 13-án hozzá intézett interpellátió­­jára a­mint az adatokat megszerzi, felelni fog. Elnök jelenti, hogy a naplóbíráló bizottságba Luppa Lajos 134, Szivák Imre 134 a mentelmi bi­zottságba pedig Veres Pált 134 szavazattal válasz­tottak meg. Napirenden van a közigazgatási bizottságról szóló­­javaslat tárgyalása. Szivák Imre Mocsáryval polemizál, ezután a javaslatot fejtegetve annak előnyeit iparkodik ki­mutatni. Szerinte ha túlságos erős a municipium, akkor vagy erős, vagy gyenge a kormány­hatalom. Ezután a jobboldali ellenzékkel polemizálva, ta­gadja azt mintha a javaslattal a kormány experi­­mentálna. A jó közigazgatásra­­ nézve a tisztviselők választását, azok qualificatióját, a főispánok reor­­ganisatiója és terület szabályozását tartja szüksé­gesnek. Szerinte ezen javaslat minden érdekek és igényeknek megfelel, és azért elfogadja azt. Hedry Ernő kiemelve a javaslat hiányait, ki­jelenti, hogy azt nem fogadja el. Éber Nándor a porosz, franczia, amerikai és angol közigazgatási rendszerre hivatkozva taglalja azokat. Szerinte ezen államok nagy részben a jó közigazgatásnak köszönhetik felvirágzásukat. És hogy a kontinens közigazgatása nem oly jó, mint Angliáé, azt leginkább annak tulajdonítja, mert nem lényeget, de a formát tanulmányozták és vet­ték át Szaló szerint egy nagy hiba az, hogy nálunk az állam mindenben és mindenütt gyanakodik, an­nak bebizonyítására hivatkozik az ipar­törvényre, melyből az tűnik ki, hogy senkinek az állam enge­dély nélkül még csak mozdulni sem szabad. Sze­rinte az önkormányzat lényege abban van, hogy minden testület, legyen az országgyűlés, vagy megye saját körében, saját felelőssége alatt szabad moz­gással bírjon. Arra utal továbbá, hogy az önkor­mányzati szellemet minden téren fejleszteni kell és oda törekedni, a­hol e részben Amerika és Anglia van. A javaslat bírálatába bocsátkozva, annak elő­nyeit iparkodik kiemelni,­­és kijelenti, hogy helye­selné, ha a tjavaslat bizonyos pénzbírságot vetett volna azokra, kik a bizottsági tisztséget el nem fo­gadják, mert ez által kimondatnék, hogy ennek elfo­gadása nem csak jog, hanem kötelesség. Ezek után kijelenti, minthogy a tj­avaslatot a nemzet érdekei­nek megfelelőnek tartja, elfogadja azt. Hegyessy Márton: T. ház! A vitatkozások folyama, mely e törvényjavaslat keretén kívül sok egyéb tárgyat felölelt, megengedi nekem is, hogy elmondjam nézeteimet az autonómiáról. Az autonó­­miát én úgy értelmezem, hogy itt a municipiumok­nak saját körükben az államközegek kizárásával csupán a főispán felügyeletével kizárólagos intézke­dési joguk legyen. Ismétlem a központi kormánynak csak­is felügyeleti jogot engedek. A­hol e kettő összezavartatik, a­hol a központi kormány beavat­kozik a municipiumok saját körükbe tartozó ügyeik feletti intézkedésbe: ott nincs meg a teljes autono­­mia, ott a meglevő is veszélyeztetik. így értelmezte az autonomiát politikai múltúnk is; ez volt az auto­nómia 1848-ik évig hazánkban és hogy ennek minő hatása volt, azt mutatja a történelem. Éber Nándor t. képviselőtársam az autonómia csodát keltő hatásaira hivatkozott a külföldi álla­mokban, de elfeledte hogy hivatkozzék annak cso­dát keltő hatásaira épen hazánkban is. Az autonó­mia mentette meg hazánkat az 1825-ik évi centra­­listicus kísérlettől ^megyei autonómia volt az, mely a szabadságharczban csodákat mivelt. Alig nyolcz megyére szorittatott össze az önvédelmi harcz, és a nyolcz megyei autonomiából kifolyólag oly erőt me­­rü­tt hogy azon időben feléleszthettük az egész szabadság harczát és megküzdhettünk elleneinkkel, (ügy van­ a baloldalon.) Nemcsak a külföldi államokban létező auto­nómiát kell tehát csodát keltő hatásúnak tekinte­nünk hanem olyanokat kell tekintenünk első sorban és főleg a hazánkban 1848-ig létezett megyei autó­kéin gáncsolnunk kell ezen autonómiát, hanem hálával kell azokra visszaemlékezni, kik ennek meg­teremtői, kik annak kezelői voltak. Az autonómiával ellentétben áll a czentrali­­satio, ez az a­mely az egyesek jogkörében, a­mely a helyhatósági jogkörben m­indenütt az állami ha­talmat, az állami parancs syolq irányadóvá. A­hová ez eljut, ott­­ lassankint sorvadni fog a szabadság s végre teljesen megsemmisül. A tör­ténelemből hivatkozhatnék példára, de azt hiszem felesleges, ott van Francziaország példája. Épen az előttem szólott képviselő­társam mutatta fel, hogy ott alig 70 év alatt 18 teljesen radikális kormány­változás történt; ez a c­entralisatió következménye. Kettő között kell választani, midőn a megyei «»kormányzat rendszeréről van szó, vagy az egyi­ket teljesen, vagy a másikat teljesen. De a kettőt összezavarva alkalmazni lehetetlen. A ma szólott Szivák I. képv.­ár megpróbálkozott ezt a fából csi­nált vaskarikát alkalmazni, s a merev czentralisa­­tiót a józan deczentralisatióval találta alkalmazan­dónak. Hogy a gyakorlatban mire vezet ez, az az én képzeletemet felülmúlja. Én habár elismerem is, hogy a fejlettebb közigazgatási igényeknek ma már nem felel meg a három havonkénti megyei testület közigazgatása, azért teljesen s szigorúan csatlakozom az autonómiához. Igaz, hogy épen azért, h­ogy a fej­lettebb közigazgatási igényeiről gondoskodva legyen hogy a felelősség elve keresztül vitessék, összekötte­tésbe kell hoznuunk ezen autonómiát a parlamenta­­rimussal; ez ugyan­sima megfejthetlen probléma. Én osztozom azon nézetben, hogy a tisztviselő ad­minisztráljon és a megye ellenőrizzen. Csakhogy ez a tisztviselő ne választassák, a mai kandidarius bi­zottság által, nem úgy mint az 1870-iki t.-czikkben van megállapítva, hogy csak a főispán jóakaratából lehessen tisztviselő, hanem választassák szabadon a megyei hatóság által, s ez a tisztviselő csak a megye által legyen elmozdítható,nem úgy mint az 1870.42. t. czikk kimondotta. Ha ezen tisztviselők qualifica­­tióval fognak bírni, mert ehhez kötném „sine qua non“ a választási képességet, akkor én meg vagyok győződve arról, hogy ha administratív közegnek ki­zárólag a tisztviselőt tekintik, ha a statútumok alko­tásainak joga meglesz teljes épségben a megyének, ha a megye az ellenőrzési jogot gyakorolja, az auto­nómia csorbu­latlan maradás én megvallom oly alakban a tisztviselők választását életfogytiglani választásnak tekinteném. A közigazgatási tudo­mány egyike a legnehezebb legszétágazóbb, legtöbb tapasztalatot, legtöbb elméletet igénylő tudomá­­nyoknak, ezt három-hat év alatt elsajátítani nem lehet. Ha tehát kellő közegekről gondoskodunk, ki kell azt mondanunk, hogy a választás életfogytiglan történik, hogy a megválasztott tisztviselő a vármegye által csak kötelesség­mulasztás esetében, fegyelmi úton mozdítható el. Lehet, hogy akkor kenyér ke­reseti pálya lesz a közigazgatási hivatalokban is az alsó fokú közigazgatási hivatalnoké, de én nem féltem, mint tegnap az igen­t, miniszterelnök úr említette is a személyes szabadság garanciáit. Kenyér kereset a bírói pálya is, azon pálya, azon hivatal, melynek kezébe vannak letéve a személyes szabad­­ság garantiái, és ha ez nem veszélyes, akkor nem tudom, miért kelljen azon esetben, ha a közigaz­gatási hivatal kenyér­kereseti pályává tétetik ettől félteni a személyes szabadság garantiáit ? Állandósítani akarom a megyei közigazgatási hivatalokat azért is, mert gondoskodni akarok ar­ról, hogy a megyének mindaz, a­mi attól elvétetett annak visszaadassék; gondoskodni első­sorban kü­lönösen azért, hogy az igazságszolgáltatási tisztvi­selők választása is visszaruháztassék a megyékre. A jura reservatákat nem kiterjeszteni, hanem lehetőleg korlátozni kell, a jura reservaták kiter­jesztése volt pedig az, hogy az igazságszolgáltatási tisztviselők kinevezése a koronára bízatott, a­mi a mai kor haladási demokratikus elveivel meg nem egyeztethető. Nem szükséges ezért a két funkciót a közigazgatást s az igazságszolgáltatást egyesíteni hanem egy és ugyanazon kerületben két hivatalno­kot lehet alkalmazni, egyiket az igazságszolgálta­tásra, a másikat a közigazgatásra, s ha csupán a ke­zelő személyzetet az irodát egyesítjük is, már abban is nevezetes előnyt fogunk nyerni takarékossági szempontból. Ha a megyéktől elvett tanügyet, ha az egyenes adók teljes és kizárólagos kezelését a me­gyékre bízzuk, akkor azt hiszem, hogy újra feléle­­dend a most zsibbadásban levő megyei élet, mert én nem tartok tegnap felszólalt Szeniczey képviselő­társammal, a­ki a megyei élet megzsibbadását an­nak tulajdonítja, hogy már most is nagyon ki van terjesztve a megye jogköre. A kormány azonban nem az autonomikus utat választotta, hanem a c­entralisatiót. Ezt tagadja, rejtegeti, sőt szóval az autonómiát hangsúlyozza de eredményiig és tényleg a javaslat l­egmerevebb centralisatión alapszik. Hat kormányközeget alkal­maz a 21 tagú közigazgatási bizottságban, és azt mondja 15-öt a megye választ bele, tehát a kormány hivatalnokai mindig minorisálva lesznek. A dolog azonban t. ház, nem úgy áll; mert ha tekintetbe ves­szük azt, mire már az imént hivatkoztam, hogy t. i. az 1870. XLI. törvényczikk 68 §-a szerint csak azok választhatók tisztviselőkké, kiket a főispán ál­tal kinevezett három, és a megye által választott három tagból álló azon kandidáló bizottság ajánl melynek feje a főispán, tehát a kormány közege, akkor a megyei tisztviselőket sem tekinthetjük tisz­tán a megye kifolyásának. Ha egy szigorú és eré­lyes kormány alkalmazza a törvény ezen rendelke­zését, akkor a megyei tisztviselők, a megye nézetei­vel ellenkezőleg tisztán a kormány elemeiből lesz­nek választva és akkor ki fog tűnni az, hogy a 21 tagból álló közigazgatási bizottságban nem hat, ha­nem 11 tag lesz a kormány embere. (Tetszés a bal­oldalon). Ez halálos csapást mér az autonómiára is, ez fogja teljesen megölni azon csekély érdekeltsé­get is, melyet még ma tapasztalunk a megyei köz­gyűléseken. Érzik ezt azok, a­kik a tvényj­avaslatot megszavazzák, épen azért alig találkoznak a merev centralistákon és a hivatalos szónokokon kívül olya­nok, a­kik ezt megnyugvással fogadnák el. Ott van Tisza Lajos képviselő úr, ő kinyilat­koztatta, hogy rosznak tartja, sőt szerinte az elfoga­dók nagyobb része is rosznak tartja azon javasla­tot, hanem azért elfogadja, mert ez hid a kinevezési rendszerre. Azt hiszem, hogy ily c­élból maga a kormányelnök sem nyújtotta be ezen törvényjavas­­latot. Ott van a törvényjavaslat egyik elfogadója Plachy Tamás képviselő úr, ő elfogadja azért, mert az szerinte lyukat lő az igazságszolgáltatás chinai falán és mert ezen törvényjavaslat privilégiumot nem ad. Én azt hiszem, a t. képviselő úr nem vett tudomást arról, hogy a kormányelnök kinyilatkoz­tatta a párt­értekezleten, hogy épen azon szakaszo­kat, melyek az igazságszolgáltatást érdeklik, ki­hagyja a törvényjavaslatból, és nem vette figye­lembe különösen, hogy a bizottsági átdolgozás — a­mely szerint pedig mi most tárgyaljuk a törvény­­javaslatot majdnem minden szakaszban gondos­­kodott a városokról. Tehát épen ezen két szempont amelyből ő a törvényjavaslatot elfogadja, nem lé­tezik. Ott van Pulszky Ágost képviselő úr, ő azért fagadja el, mert a felelősség szerinte inkább reprae­­sentáltatik a testületekben, mint az egyesekben Beszédében sokat hivatkozott Gneistra, de azt nem tudta igazolni Gneisttal. És én azon csodálkozom, hogyha az a nézete a képviselő úrnak, miért; nem a régi rendszert pártolja, ott még nagyobb testület volt és a nagyobb számból álló testület meg inkább képviselné szerinte a felelősséget. Szeniczey képviselő úr pedig azért fogadja el a törvényjavaslatot, mert szerinte újítást nem tar­talmaz. Nézetem szerint pedig épen ellenkezőleg e törvényjavaslat a legveszélyesebb« a centralisatio áramlatát tartalmazza. A közvetlenül előttem szóló képviselő úr elő­ször a porosz s a franczia centralisatióra hivatko­zott, hogy ezen szempontból fogadja el a törvény­javaslatot. Ez előttem tisztán van, ezt értem, hanem midőn azután kifejtette az autonómia csodatevő ha­tását, hogy azután hogyan fogadta el a törvényja­vaslatot, mely a centralisatióban gyökerezik és ho­gyan tudoma egyeztetni beszéde első részével, ezt már nem értem, Móricz Pál képviselő úr pedig azért fogadja el azon törvényj­avaslatot, mert szerinte a centrali­satio a szabadságra nézve nagyon káros. Ez épen a törvényjavaslat ellen szól. Nem is ez neki a fő in­­doka, hanem az, a­mit előadása legutolsó részében közlött, az t. i. hogy ő meg van győződve arról,hogy azon esetben, ha az fogja kezelni a törvényt, a­ki azt teremtette, akkor üdvös hatású lesz. No t, hát , azt hiszem, hogy ha úgy a túloldal, mint mi kit­érít­­jük a törvényjavaslat ellen indokainkat, fontosabb indokot nem fognak találni ellene, mint az, melyet Móricz Pál képviselő úr felhozott mellette. Oly in­­stitutió, melynek sorsa és üdvös hatása egyes ember, egyes halandó ember életéhez és kormányon mara­dásához van kötve, az az institutió desorganisatio, torzképe minden institutiónak. (Helyeslés a halon.) És én valóban nem értem, mi szükség volt ezen tör­vényjavaslatra. Mit akar ezzel a kormány elérni. Móricz Pál képviselő úr ugyan ezt is megfejtette. Ő azt mondá, hogy ezen törvényjavaslat czélja a fusionált párt consolidatiója. Azt hiszem, hogy czélt tévesztett a t. miniszterelnök úr, mert épen ezen törvényjavaslat az, mely az úgy is kevéssé consoli­­dált pártban meglazította a fegyelmet,mely az ország közvéleményét felkeltette a kormány ellen, mely a legjogosabb ingerültséggel és indignatióval talál­kozott. Nem kell hivatkoznom az országgyűléshez benyújtott kérvényekre; mindnyájan tudjuk, hogy a municipiumok nagyobb része, még a legszabadel­­vűbb­ municipiumok is kérvényeztek a törvényjavas­lat ellen. Hogy tehát ennek hogyan lehessen azon hatása, hogy consolidálja a két ellenkező elemből conglomerált pártot, azt én ismét nem tudom fel­fogni. Ha centralizálni akart a kormány, miért nem centrálisan­ őszintén, miért nem mondja meg nyíl­tan ? Én ezt tartom a törvényjavaslat egyik legfőbb hiányának. Sokszor láttunk már tárgyalásokat, melyeknél eltitkoltatott a valódi czél. Épen olyan ez is'?'A centralisati^cze^ és^gz^ ek­^]te­jk­. Talált volna ugyan mintát erre még a mhltan,1817 decz. 23­-án akkor, midőn az akkori absolut kormány épen a megyék megfékezése által akarta a hazai szabadságot megölni, egy kormányrendeletet adott ki, mely csodálatosan összhangzik a most tárgyalt törvényjavaslat elveivel. Azon kormányrendeletben az volt kimondva, hogy a fizetéses táblabírák és a fizetéses megyei hivatalnokok egy állandó kis gyű­lést képezzenek, és ezek hajtsák végre a kormány­rendeleteket a megyegyűlések teljes mellőzésével. A kormány arra c­élzott, hogy ha ez létesül, akkor kezébe keríti a megyét és ezzel kiölvén az autonó­miát, létesíthetni fogja absolut czélzatait. Ez azon­ban hála az égnek, megdőlt a megye resistentiáján. Ezt akarja tán a kormány most törvény útján al­kalmazni ? Mert, habár én elismerem is azt, hogy évne­­gyendenkénti ülések által adminisztrálni nem lehet, még azon esetben is azt vártam volna inkább a kormányelnök úrtól, hogy a saját művében hangoz­tatott azon elvet valósítsa meg, hogy a választmány legyen ily közigazgatási bizottság fele, de ezen vá­lasztmány mindegyik tagja kizárólag választassák. Ezt nem tartom oly veszélyesnek, habár a felelős­ség elve e testületben tökéletesen keresztülvihető nem volna is. Van ily közigazgatási bizottság Angliában is, a helyhatóságokban különösen a ter­­­­mékben ott van a Boards of Guardians, ezeknek egy­harmada békebirákból áll, két­harmad része azonban válasz­tátik. Hogy a békebirákat kormány­hivatalnokoknak tekinteni nem lehet, ezt épen maga a miniszterelnök fejtegette, de ha kormányhivatalno­koknak lehetne is azokat tekinteni, ezek a Boards of Guardians Angliában mindenütt kisebbségben vannak az állami közegek tekintetében, mert azok csak egy harmadrészét képezik azon testületnek. De a kormány nem azt teszi, a kormány mi­­norizálja ar korig a»gil4ád­ elemeket­, az autonóm ele­meket és majorizálja a kormány­elemeket. És itt látom azt, hogy maga a kormány és nem az ellen­zék teszi azt, a­mivel ezt vádolta az előttem szólott t. képviselő­társam, hogy t. i. a formát tekinti csak és nem a lényeget. A formára vonatkozólag hivat­­kozhatik Angliára, a Boards of Guardians-ra, de a lényegre^emU^kozhatik^stt abban gondol­kodva nincs ErnifieT­ogva az autonómiát a kormány­nak e javaslata meg fogja ölni. A kormány alkalmaz e bizottságban tizenegy kormányhivatalnokot és tíz autonom tagot, de a tíz autonom tag sem l­esz felelős az őket megválasz­­tóknak, csak felfeletelelős. A kormányhivatalok is csak felfelé lesz felelős s ez vonja felelős a megye által választott tagokat is; ez felforgatása a felelősség elvének. Én azt hiszem t, képviselőház, hogy midőn ezen javaslatot tárgyaljuk, nem pártszempontból kell kiindulni. Ez nem pártkérdés. Ez a haladásnak, a haza létének kérdése. Ha én pártszempontból in­dulnék ki, akkor talán üdvözölném e törvényjavasla­tot, mert az épen egyike, ha nem kizárólag, lesz azon okoknak, melyek a fasió által létesített pártdictatú­­rát megsemmisítik. Ha mondom pártszempontokból indulnék ki, akkor talán üdvözölnöm kellene leg­alább titkosan e törvényjavaslatot, de én első­sor­ban hazafi, nem pártember vagyok, épen azért egész erővel küzdöm annak létesítése ellen, mert habár meg is vagyok győződve arról, hogy azt az élet előbb-utóbb el fogja söpreni és ez által is lukat üt a parlamenti dictaturán a parlament jelenlegi des­­potismusán, mely az oly keveseknek tetsző javasla­tot kabinetkérdéssé tévén annak létesítését bizto­­sítá. Mondom, habár meg vagyok is győződve arról, hogy az egészséges közvélemény mielőbb meg fogja semmisíteni ezt a törvényjavaslatot, hanem­ akkorra még azon egynéhány zöld levélnek is a­melyet az eddigi kísérletek épen hagytak meg autonómiánk közös javaslat Mielőtt beszédemet végezném, legyen szabad azon t. képviselő­társaimhoz szólani, a­kik ezen javaslatot ép úgy kárhoztatják mint én, hanem a­kik a szavazás elől ki fognak menekülni a folyo­sókra. A képviselői állás nemcsak jogot ad, hanem terhes kötelességeket is ró a képviselőre. Ha a kép­viselő meg van arról győződve, hogy a benyújtott javaslat helytelen, hogy az az autonómiát fogja megölni, a­melynek mostani alkotmányos létünket, mint gyümölcsöt köszönhetjük, akkor vét önmaga ellen, vét választói ellen, vét lelkiismerete és hazája ellen, és mindezeknek, valamint az utókornak ép úgy felelősséggel fog tartozni mint azok, a­kik azt megszavazták, ha nyilvánosan nem hangoztatja meggyőződését,­­ mert ha ezt nyilvánosan hangoz­tatni fogja minden képviselő, meg vagyok arról győződve, hogy ezen törvényjavaslat sorsa a bukás lesz. Pártolom Mocsáry képviselőtársam határozati javaslatát. (Helyeslés a baloldalon.) Móricz Pál félre­magyarázott szavait igazítja pelsre>_Horváth Gyula előtte szólóval polemizál, azután kijelenti, hogy meddőnek tartja azon vitát, ha a felett vitatkozunk a­mit eddig a tudomány fér­­fiainak nem sikerült megállapítani, majd Hedry Ernő és Zichy Nándor gróffal polemizál. Ezek után kijelenti, hogy minthogy azon törvényjavaslatban megvannak azon feltételek, melyek az önkormány­zatot lehetségessé teszik, hogy elfogadja azt. Helfy Ignácz: T. ház ! Kétséget nem szenved, hogy ezen stádiumban, a­melyben a vita jelenleg van mi többé egymást kapacitálni nem fogjuk. De hisz ez bizonyos tekintetben más törvényjavaslatok­nál is történik. A pártok a nyilvános ülés előtt meg­állapodnak, itt csak indokolják szavazataikat és sza­vaznak, hanem rendesen van a hosszú vitáknak egy igen fontos czélja, az, hogy az eszmék tisztáz­tassanak, hogy praedise megállapittassák a kor­mány álláspontja épugy, mint az ellenzéké, s így a közvélemény azon helyzetbe juthasson, hogy ítélhes­sen a kettő közt, hogy melyiknek van igaza, melyik­nek elveit kell jövőre követni. Sajnálattal kell constatálnom — amit úgy hi­szem senki kétségbe vonni nem fog — hogy ez al­kalommal, daczára annak, hogy m­a már negyedik napja, hogy a vita foly, ezen czélt nemcsak hogy el nem értük, de még csak nem is közeledtünk feléje. Én nem emlékszem vitára e házban, hogy ezannyira tisztázatlan maradt volna, különösen a kormány álláspontja, mint a jelen esetben. Hisz a­mennyien felszólaltak a kormánypárt részéről, annyian külön­­­bözőleg fogták föl, sőt némelyek különböző ered­ményre jutottak, más minőséget látnak a törvény­­javaslatban és mások épen ellentétes hatásokat várnak tőle. Nem csak a kormánypártban, hanem a kormány kebelében sincs összhang e tekintetben; így például a t. miniszterelnök úr ismételten kije­lentette, hogy szerinte e törvényjavaslat definitívum, melytől ő igen üdvös hatást remél, a hozzá igen kö­zel álló államtitkár úr, a­kiről föl kell tennem, hogy e törvényjavaslat szerkesztésére némi befolyást gya­korolt, az ép az ellenkezőt mondotta, hogy ő kísér­letnek tekinti csak, de oly kísérletnek, mely ha meg­bukik, be lesz bizonyítva, hogy a kormány hibásan concipiálta e törvényjavaslatot, hanem Magyaror­szágon az önkormányzat lehetetlen. Mit mondottak­ a kormány törvényjavaslatát támogató tagok ? A t. miniszterelnök úrhoz igen közel ülő és álló képviselő Tisza Lajos azért fo­gadta el, mert világosan mondá, közeledést lát abban azon czél felé, a­melyet ő tart helyesnek, a közigazgatás terén, azt t. i. hogy a közigazgatás nagyobb részben a kormány kezében összpontosí­­tassék. Plachy képviselő úr azért üdvözli a törvény­javaslatot, mert helyre látja állítani a kapcsot a közigazgatás és igazságszolgáltatás közt, a­mit a kormánypárt más része és maga a kormány merő­ben tagad. S itt legyen szabad mellesleg megje­gyeznem, hogy csodálkoztam, midőn a t. miniszter­­elnök úr zokon vette Mocsáry barátomtól azon ki­fejezést, hogy ő hídnak tekinti ezen törvényjavas­latot, a­mely a centralisatió felé vezet. S miért nem fordul a miniszter úr ugyanazon szemrehányással a hozzá és szívéhez közelebb álló Tisza Lajos úrhoz, ki más szavakkal ugyanazt mondotta, csakhogy ő azon okból elfogadta; Mocsáry barátom pedig, — ellenkező állásponton levőn, — épen azért el nem fogadta. Tény te hát , hogy tisztában senki sincs magá­val. Leginkább, bebizonyította ezt néhány negyed­órával ezelőtt Éber­t, barátom, ki azzal kezdette, hogy tisztában van magával. S miként van tisztá­ban ? Hogy üdvözli a törvényjavaslatot, kiindulván a porosz és franczia összpontosító közigazgatási rendszerből, s végre feldicséri az önkormányzatot, hogy milyen volt ezelőtt. Mi következik mindezek­ből t. ház ? Az hogy ha a t. ház azon javaslatot nem is akarja elfogadni, melyet Mocsáry barátom tett, hogy tudniillik ezt a törvényjavaslatot véglegesen vesse vissza, én benső meggyőződésemből mondom, hogy kötelessége az országgyűlésnek, legalább­is felfüggeszteni ezen törvényjavaslat­­ tárgyalását. Ez oly törvényjavaslat, a­mely minden alkotmányos országban legalább­is néhány évet vesz igénybe. Emlékszem reá, hogy Olaszországban, a­hol nagyon gyorsan kellett működni, mert municipálni kellett a királyságot, a municipális törvényjavaslat általános vitája hat hetet vett igénybe. E törvényjavaslatot, mely Angliában tíz-tizenöt évet vett igénybe, nálunk rövid pár hét alatt akarják keresztül hajtani. Alig néhány hete, hogy a közvéleménynek erről tudomása van. S ha van valaki az országban a­ki megérlel­hette magában, ez legfeljebb csak a miniszter úr, mert midőn concipiálta, nem tudom mikor, — lehet hogy volt annyi ideje, hogy elméjében megérlelhette de hogy a közvélemény vagy mi képviselők megér­lelhettük volna, azt az eddig lefolyt vita után merő­ben tagadom. Éppen csak egy dologban érthetek egyet a törvényjavaslatot védő szónokokkal s a kormán­nyal is, abban tudniillik, hogy mindegyik dicséneket éne­kel a magyar önkormányzatnak. Eszembe jutott az a természetrajzi tünemény, mely hazánkban isme­retes. Ősszel tudniillik midőn a gólyák elkészülnek menni, körbe állnak s egy gólyát középre fognak s elkezdenek a magok módja szerint énekelni. Akkor hihetőleg eléneklik a szegény áldozat nagy érde­meit s azután rárohannak s megölik. Ezt a mi né­pünk a gólyák ítélet napjának nevezi. És úgy lá­tom, hogy ezen közigazgatási törvényjavaslat a ma­gyar önkormányzat ítélet napja. Önök eléneklik annak érdemeit azon peremben midőn sirkövet ké­szülnek reá rakni. (Madarász József közbeszól: Nincs erejük!) Legremekebbül szólott e tekintet­ben az igen t, belügyminiszter úr, ő dicsérte fel­ leg­­jobban az önkormányzatot, nem csak, hanem oly élesen és szerintem oly helyesen megczáfolta Sen­­­nyei képviselő úr azon nézetét, a közigazgatást ki­nevezett tisztviselőkre kell bízni, hogy annál jobban alig is lehet kívánni, s mégis azon conclusióra jutott, hogy oly közigazgatási bizottságot kell föl­állítani, melyben kinevezett tisztviselők játszák a főszerepet. Ha nem tettem volna fel magamban, hogy rö­viden fogok szólani, lépésről lépésre, szóról szóra követhetném a kormány és kormánypárti képvise­lők nyilatkozatait és kimutathatnám, hogy szóról szóra, tételről tételre ellenmondásban állanak egy­mással, a­mi megint csak azt bizonyítja, hogyha mindjárt helyes is a kormány felfogása, nincs meg­érve az országban, következőleg azt törvényhozási tárgyalás alá venni jelenleg nem lenne szabad. S miután már a szót kiejtettem a kineve­zett tisztviselőkről, legyen szabad rövideden re­­flektálnom azon jeles beszédre, melyet tegnap ez eszme védőjétől hallottunk. Csak egy igen rövid megjegyzést kívánok tenni. Tegnap említette az igen tisztelt miniszterelnök úr, hogy vájjon azon hibák, miket a választott tisztviselőknél tapaszta­lunk, nem lesznek-e meg ép úgy a kinevezett tiszt­viselőknél s váljon azon protectio, melyet mind­nyájan sajnálunk, nem lesz-e meg ezentúl is ép úgy, még talán csúnyább alakban a kinevezett tisztvi­selőknél? A­mi a protectiót illeti, bármennyire sajnálja is mindenki, azt az emberi természetből a társadalomból kitörölni lehetetlen. De lehetetlen kiküszöbölni a kormány köréből is, mert ha a kor­mány nem prolegálná azokat, kiket tisztviselőkül ajánlanak, ő maga lenne kénytelen felkérni barátait, hogy ajánljanak alkalmas embereket. Vegyük csak, hogyan megy a dolog a gyakorlatban. Ha a miniszter­nem ismeri azokat, kiket kinevezni akar, mit kell tennie ? forduljon-e a főispánhoz és egyedül az 5 informatiója szerint járjon el ? Ezt mi nem akarjuk s azt hiszem, a t. jobboldali ellenzék sem akarja. Mit kell tennie? barátaihoz ismerőseihez fordul,­ a kik a megye főemberei, a kik a megyében be­folyással bírnak és őket kéri fel, hogy ajánlja­nak egy vagy más állásra alkalmas egyéneket. Én más módott nem tudok képzelni. Ha tehát van protectió és a kinevezés nem jól üt ki, az nem, a miniszter hibája, hanem azoké, kik oly egyéneket ajánlanak, a­kik meg nem érdemlik. Ez az emberi természetben, a társadalomban rejlő kiküszöbölhet­­len hiba és e bajon sem a választás sem a kine­vezés nem segít. Nem akarván mint mondom, hosszas czáfola­­tokba bocsátkozni, csupán Éber képviselő úrnak egy állítására kívánok megjegyzést tenni; ő­t. L felhozta, hogy Franczia- és Poroszországban meny-1

Next