Egyetértés és Magyar Ujság, 1876. január (2. évfolyam, 1-24. szám)
1876-01-14 / 10. szám
mondja el a leiratoknak, melyek mindegyike oly furcsa hangon van írva. S e hang még fokoztatott. Valóban külön politikai szótárt kell használnunk, hogy e leiratot megértsük. Lehetetlennek tartja, hogy a belügyminiszter, ha a főváros viszonyait ismerte volna, ily hangon írjon a t. hatósághoz. Tovább menve keresi az okokat, melyek a miniszter eljárását magyarázhatnák. A főpolgármester nem vádolható azon hibákért, melyek az adminisztratióban előfordulnak, de kérdi őt, tett-e valamit arra nézve, hogy a miniszter a valódi helyzetet ismerje ? Ez minden esetre kötelessége lett volna; lehet, hogy megtette kötelességét, de lehet az is, hogy a miniszter az információkra nem hallgat. (ügy van!) Ezt szóló nem akarja elhinni. — Ismeretes, hogy a belügyminiszter a municipiumoknak barátja. (Felkiáltások: Volt! Volt!) A municipiumok nyugodtak, nem tesznek semmit. — Azt hiszi, hogy mivel a fővárosi törvényhatóság gyakran férfias hangon beszélt a miniszterrel, azért lett kegyvesztett. — Az ily hang, milyet a miniszter használ, el fogja riasztani a független férfiakból alakult testületet a közügytől (ügy van!) —De hiszen a fővívhatóság nincs is arra kötelezve, hogy novemberben terjessze be a költségvetést, november hóban el kell készítenie a budgetet s 30 nap alatt köteles azt azután a miniszternek felterjeszteni; tehát az 1872. évi 36. tczikk 66. §-a értelmében joga lett volna a tanácsnak decz. 30-ig be nem küldeni az 1876. évi budgetet. Felszólítja a tanácsot, hogy férfiasan feleljen e leiratra. Végül a tanács feliratához egy pótinditványt kíván csatolni, melynek szövege a következő: „1. A főváros közönsége sajnálattal látta, miszerint a magy. kir. belügyminiszter ur leiratában egy idő óta oly hang uralkodik egy tvhatósággal szemben, mely e tvhatóság tekintélyét és minden egyes tagjának önérzetét mélyen sérti. Legjobb meggyőződésünk szerint ez sem a főváros tényleges közigazgatási viszonyai, sem a bizottság működése, sem különösen a jelen leiratnak alapjául szolgált eljárás és határozatok által indokolva nincs.• De ami a leiratnak hangját illeti, a közérdekek érzékeny kárára a m. k. belügyminiszter és a fővárosi hatóság közt naponként szőnyegre kerülő kérdések objectiv tárgyalását maholnap rendkívül megnehezíti. 2. Ily körülmények közt s azon nyugodt öntudatban, miszerint a főv. bizottság okot a kérdéses leiratban foglalt kifejezésekre nem adott, kijelenti, hogy azok jogosultságát el nem ismerheti. 3. Megingathatlan hite a közgyűlésnek, miszerint a belügyminiszter úr ő exja a főváros ügyei, viszonyai és működése felől teljesen értesítve nem jön, és hogy az ok megszűntével, ha t. i. önmaga akár alaposabb értesülést, akár személyes meggyőződést szerzendett viszonyainkról, lehetetlen, hogy a kölcsönös bizalom kormány és hatóság közt ismét helyre ne álljon. 4. Ezek kijelentésével törekedni fog a főv. bizottság a polgártársai által rábízott érdekek megőrzése és előmozdítása mellett jövőben is legjobb meggyőződését követve munkálkodni és ha kell, küzdeni egész erővel és függetlenséggel azon határig, hol lelkiismeretének sugallata azt fogja mondani, hogy kötelességének minden irányban eleget tett. (Hosszan tartó éljenzés.) «... . átyus A. konstatálja, hogy ez ügynek politikai oldala nincsen. Szóló szintén azt mondja, hogy soha semmi körülmények közt miniszter ily hangon egy törvényhatósághoz nem szólhat; ily modor aláássa a kormány iránti tiszteletet, e modor csak a közügynek fog ártani. A tiszteletet illetőleg tagadja, hogy a törvényhatóság alárendelt helyzetben lenne a miniszterrel szemben. (Taps. Zajos éljenzés.) Azután szónok megtámadja a fővárosi sajtót , azt a legsúlyosabb vádakkal, szemrehányásokkal illeti, mint amely a tanácsról, annak működéséről rész információkon alapuló közleményeket hoz, melyek a közvéleményt a tanács ellen hangolják stb. Fenyvessy kötelességének tartja Mátyusa sajtóra mondott szavait, a mennyiben azok különösen a magyar sajtóra vonatkoznak, visszautasítani. Sajnálja, hogy a tanács indemnityt 1876. évi januárra nézve elég jókor nem kért. Ráth főpolgárm. kiemeli, hogy a min. leirat két részből áll; az egyik része az, hol visszatetszését fejezi ki a költségvetés elkésett beterjesztése miatt s e visszatetszés átalában a tvhatóságot illeti, a második rész pedig, hol roszalását fejezi ki, csupán a tanácsot illeti, mivel a decz. 15-én elkészült költségvetést csak decz. 27-én terjesztette fel a miniszternek. A mi személye ellen felhozatott, arra megjegyzi, hogy az ő állása nem olyan, mintha ő a törvényhatóság ügynöke volna, hanem ő mint főpolgármester a tvhatóság élén áll s közvetítő szerepét nem illeti, ő csupán a törvény ellenőrzője, s ezen kötenségének mindig híven és becsületesen megfelelt. Steiger Gy. a miniszternek köszönetet mond erélyes eljárásáért, de a modort nem helyeselheti. A főpolgármesternek kötelessége lett volna a minisztériumot felvilágosítani. A dolog érdemére átmenve, a tanács előterjesztését, melyben a tények objective vannak előadva , elfogadja, Basbach pótindítványával egyetemben, kihagyván annak 3-ik pontját. Hoffmann Pál a leirat tartalmát két részre osztja: a lényege annak az, hogy visszatetszés és roszalás nyilvánittatik a felett, hogy a főváros költségvetése már három ízben későn terjesztetett fel. De a főváros közönségéhez czímzett leirat tartalma nem vonatkozhatik a közgyűlésre, mert a budget elkészítése a tanács és közgyűlés együttes factuma, ez pedig a beterjesztéskor letárgyalta azt gyorsan. A leirat szavaira megjegyzi, hogy „le styl c’est 1 homme“ — a belügyminiszter stylusát feliratozás által nem lehet javítani. Ennélfogva indítványozza, hogy a leiratot vegye a közgyűlés egyszerűen tudomásul s álljon el a felirattól, mely czélra ugy sem vezet. Hoffmann után Kammermayer emel szót. Kénytelen ragaszkodni a tanács előterjesztéséhez, melyben az indemnity megadását kéri a minisztertől, míg a jóváhagyás le nem érkezik. Előadja, miért kellett szükségkép elkésni az előirányzat elkészítésének egymásután háromszor. Hiba követtetetett el mindenesetre, és ez nem csak a hatóságot, hanem a tanácsot is terheli. Azonban a budai catastropha és a nehézkes procedura sokat megmagyarázhat. Megindult, rezgő hangon ígéri végül, hogy mint jelenben, úgy jövőre is nem fognak adni okot a visszatetszésre, roszolásra. Éljenzés hangzott fel és a vita folyt tovább. — Dobos J. keményen szól a miniszteri leirat ellen. Bármely indok s forrásból ered annak hangja, akár bizalomhiányból, akár a hivatalnoki styl sajátságából, — kötelességének tartja feliratot intézni a belügyminiszterhez, mert a „roszalás és visszatetszése sérti a férfias önérzetet és a hatóság méltóságát. A tanácsra is vonatkozván ama szavak, az is védje magát úgy aho§y Pártolja Busbach indítványát. Több szónok nem volt feljegyezve, tehát az indítványozók tették meg zárszavaikat. Busbach röviden kifejti, hogy a feliratra két indok ösztönzi: a megsértett önérzet és a miniszter jobb informatiója. Ha a belügyér jobb értesülést nyer a fővárostól, meg kell, hogy változzék véleménye. Végül megjegyzi, hogy rááll Steiger azon kívánságára, hogy indítványa 3-ik bekezkedése maradjon el. Hoffman Pál végszavában helyreigazítást tesz Busbach némely szavaira. Utoljára még az elnöklő főpolgármester tesz néhány megjegyzi. — Némi zaj keletkezett most. Barna Zsigmond főjegyző személyes kérdésben kér szót. Előadja, hogy a határozat kellő időben terjesztetett fel. A főjegyző helyeselve vett szavai után elnök feltette a kérdést : intéztessék-e felirat a belügyminiszterhez, illetőleg elfogadtatik-e a tanács felirati javaslata Busbach pótlékával, melynek 3-ik kikezdése az indítványozó visszavonása folytán kihagyandó lenne ? A közgyűlés ezt egyhangúlag szavazási próba nélkül elfogadta, mire a többi tárgy a jövő közgyűlésre halasztatván, az ülés véget ért. ORSZÁGGYŰLÉS. I. A közigazgatási bizottságról szóló törvényjavaslat tárgyalása tovább folytattatván, a vitát Szivák Imre kezdette meg, hosszan tartó beszédéről elmondhatjuk, hogy sokat beszélt keveset mondott. Utána Hedry Ernő a javaslat ellen, Éber Nándor pedig az önkormányzati eszméket hosszasan fejtegetve mellette szólott. Ezután Hegyesi Márton szólalt fel, az előtte szólóknak érveit bonckés alá véve, ügyesen és alaposan tárgyalva a törvényjavaslatot részleteiben, bebizonyítá annak gyakorlatlanságát. E jó hatással fogadott beszéd után Horváth Gyula mondotta el nézeteit és a tjavaslat elfogadása mellett szólott. Horváth után Helfy Ignácz beszélt nagy sikerrel. Tüzetesen bírálta a javaslatot, kiemelve azt, hogy nincs parlament, mely oly gőzgyorsasággal hozna törvényeket mint a magyar országgyűlés, anélkül, hogy azokat tanulmányozná. Ezután szólott a főváros és a belügyminiszter között fölmerült viszonyról, mire a mai vitát befejezve Tisza Kálmán válaszolt. IL A képviselőház ülése január 13-án. Elnök: Ghyczy Kálmán. Kormány részéről jelen vannak: Tisza, Széll, Trefort és Péchy miniszterek. Elnök az ülést 10 órakor megnyitván, múlt üléskönyve hitelesíttetett. Elnök bemutatja Selmecz és Bélabánya városok kérvényét a Selmeczen elhelyezett első folyamodású törvényszék fentartása iránt. Továbbá Endrőd község kérvényét, melyben Endrőd község lakosaira adószaporulat czimén illetéktelenül és törvényellenesen kivetett 17720 fornt 88 kr adószaporulat és 1081 írt 20 kr adó, telekkönyv és birtokívók készítéséért fölszámított összegnek letörlése, illetőleg az e tárgyban hozott pénzügyminiszteri határozat megváltoztatása iránt folyamodnak. , Baranya megye siklósi ellenzéki körének Madarász József képv. által beadott kérvényét az önálló vámterületnek és nemzetjegybanknak teljesen független alapokon leendő életbeléptetése iránt. Végre a késmárki evangélikus lyceumnak kérvényét, melyben az országgyűlési irományokat számára megküldeni kéri. A kérvények ki fognak adatni a kérvényi bizottságnak. Trefort miniszter jelenti, hogy Fogli Károly deczember 13-án hozzá intézett interpellátiójára amint az adatokat megszerzi, felelni fog. Elnök jelenti, hogy a naplóbíráló bizottságba Luppa Lajos 134, Szivák Imre 134 a mentelmi bizottságba pedig Veres Pált 134 szavazattal választottak meg. Napirenden van a közigazgatási bizottságról szólójavaslat tárgyalása. Szivák Imre Mocsáryval polemizál, ezután a javaslatot fejtegetve annak előnyeit iparkodik kimutatni. Szerinte ha túlságos erős a municipium, akkor vagy erős, vagy gyenge a kormányhatalom. Ezután a jobboldali ellenzékkel polemizálva, tagadja azt mintha a javaslattal a kormány experimentálna. A jó közigazgatásra nézve a tisztviselők választását, azok qualificatióját, a főispánok reorganisatiója és terület szabályozását tartja szükségesnek. Szerinte ezen javaslat minden érdekek és igényeknek megfelel, és azért elfogadja azt. Hedry Ernő kiemelve a javaslat hiányait, kijelenti, hogy azt nem fogadja el. Éber Nándor a porosz, franczia, amerikai és angol közigazgatási rendszerre hivatkozva taglalja azokat. Szerinte ezen államok nagy részben a jó közigazgatásnak köszönhetik felvirágzásukat. És hogy a kontinens közigazgatása nem oly jó, mint Angliáé, azt leginkább annak tulajdonítja, mert nem lényeget, de a formát tanulmányozták és vették át Szaló szerint egy nagy hiba az, hogy nálunk az állam mindenben és mindenütt gyanakodik, annak bebizonyítására hivatkozik az ipartörvényre, melyből az tűnik ki, hogy senkinek az állam engedély nélkül még csak mozdulni sem szabad. Szerinte az önkormányzat lényege abban van, hogy minden testület, legyen az országgyűlés, vagy megye saját körében, saját felelőssége alatt szabad mozgással bírjon. Arra utal továbbá, hogy az önkormányzati szellemet minden téren fejleszteni kell és oda törekedni, ahol e részben Amerika és Anglia van. A javaslat bírálatába bocsátkozva, annak előnyeit iparkodik kiemelni,és kijelenti, hogy helyeselné, ha a tjavaslat bizonyos pénzbírságot vetett volna azokra, kik a bizottsági tisztséget el nem fogadják, mert ez által kimondatnék, hogy ennek elfogadása nem csak jog, hanem kötelesség. Ezek után kijelenti, minthogy a tjavaslatot a nemzet érdekeinek megfelelőnek tartja, elfogadja azt. Hegyessy Márton: T. ház! A vitatkozások folyama, mely e törvényjavaslat keretén kívül sok egyéb tárgyat felölelt, megengedi nekem is, hogy elmondjam nézeteimet az autonómiáról. Az autonómiát én úgy értelmezem, hogy itt a municipiumoknak saját körükben az államközegek kizárásával csupán a főispán felügyeletével kizárólagos intézkedési joguk legyen. Ismétlem a központi kormánynak csakis felügyeleti jogot engedek. Ahol e kettő összezavartatik, ahol a központi kormány beavatkozik a municipiumok saját körükbe tartozó ügyeik feletti intézkedésbe: ott nincs meg a teljes autonomia, ott a meglevő is veszélyeztetik. így értelmezte az autonomiát politikai múltúnk is; ez volt az autonómia 1848-ik évig hazánkban és hogy ennek minő hatása volt, azt mutatja a történelem. Éber Nándor t. képviselőtársam az autonómia csodát keltő hatásaira hivatkozott a külföldi államokban, de elfeledte hogy hivatkozzék annak csodát keltő hatásaira épen hazánkban is. Az autonómia mentette meg hazánkat az 1825-ik évi centralisticus kísérlettől ^megyei autonómia volt az, mely a szabadságharczban csodákat mivelt. Alig nyolcz megyére szorittatott össze az önvédelmi harcz, és a nyolcz megyei autonomiából kifolyólag oly erőt merütt hogy azon időben feléleszthettük az egész szabadság harczát és megküzdhettünk elleneinkkel, (ügy van a baloldalon.) Nemcsak a külföldi államokban létező autonómiát kell tehát csodát keltő hatásúnak tekintenünk hanem olyanokat kell tekintenünk első sorban és főleg a hazánkban 1848-ig létezett megyei autókéin gáncsolnunk kell ezen autonómiát, hanem hálával kell azokra visszaemlékezni, kik ennek megteremtői, kik annak kezelői voltak. Az autonómiával ellentétben áll a czentralisatio, ez az amely az egyesek jogkörében, amely a helyhatósági jogkörben mindenütt az állami hatalmat, az állami parancs syolq irányadóvá. Ahová ez eljut, ott lassankint sorvadni fog a szabadság s végre teljesen megsemmisül. A történelemből hivatkozhatnék példára, de azt hiszem felesleges, ott van Francziaország példája. Épen az előttem szólott képviselőtársam mutatta fel, hogy ott alig 70 év alatt 18 teljesen radikális kormányváltozás történt; ez a centralisatió következménye. Kettő között kell választani, midőn a megyei «»kormányzat rendszeréről van szó, vagy az egyiket teljesen, vagy a másikat teljesen. De a kettőt összezavarva alkalmazni lehetetlen. A ma szólott Szivák I. képv.ár megpróbálkozott ezt a fából csinált vaskarikát alkalmazni, s a merev czentralisatiót a józan deczentralisatióval találta alkalmazandónak. Hogy a gyakorlatban mire vezet ez, az az én képzeletemet felülmúlja. Én habár elismerem is, hogy a fejlettebb közigazgatási igényeknek ma már nem felel meg a három havonkénti megyei testület közigazgatása, azért teljesen s szigorúan csatlakozom az autonómiához. Igaz, hogy épen azért, hogy a fejlettebb közigazgatási igényeiről gondoskodva legyen hogy a felelősség elve keresztül vitessék, összeköttetésbe kell hoznuunk ezen autonómiát a parlamentarimussal; ez ugyansima megfejthetlen probléma. Én osztozom azon nézetben, hogy a tisztviselő adminisztráljon és a megye ellenőrizzen. Csakhogy ez a tisztviselő ne választassák, a mai kandidarius bizottság által, nem úgy mint az 1870-iki t.-czikkben van megállapítva, hogy csak a főispán jóakaratából lehessen tisztviselő, hanem választassák szabadon a megyei hatóság által, s ez a tisztviselő csak a megye által legyen elmozdítható,nem úgy mint az 1870.42. t. czikk kimondotta. Ha ezen tisztviselők qualificatióval fognak bírni, mert ehhez kötném „sine qua non“ a választási képességet, akkor én meg vagyok győződve arról, hogy ha administratív közegnek kizárólag a tisztviselőt tekintik, ha a statútumok alkotásainak joga meglesz teljes épségben a megyének, ha a megye az ellenőrzési jogot gyakorolja, az autonómia csorbulatlan maradás én megvallom oly alakban a tisztviselők választását életfogytiglani választásnak tekinteném. A közigazgatási tudomány egyike a legnehezebb legszétágazóbb, legtöbb tapasztalatot, legtöbb elméletet igénylő tudományoknak, ezt három-hat év alatt elsajátítani nem lehet. Ha tehát kellő közegekről gondoskodunk, ki kell azt mondanunk, hogy a választás életfogytiglan történik, hogy a megválasztott tisztviselő a vármegye által csak kötelességmulasztás esetében, fegyelmi úton mozdítható el. Lehet, hogy akkor kenyér kereseti pálya lesz a közigazgatási hivatalokban is az alsó fokú közigazgatási hivatalnoké, de én nem féltem, mint tegnap az igent, miniszterelnök úr említette is a személyes szabadság garanciáit. Kenyér kereset a bírói pálya is, azon pálya, azon hivatal, melynek kezébe vannak letéve a személyes szabadság garantiái, és ha ez nem veszélyes, akkor nem tudom, miért kelljen azon esetben, ha a közigazgatási hivatal kenyérkereseti pályává tétetik ettől félteni a személyes szabadság garantiáit ? Állandósítani akarom a megyei közigazgatási hivatalokat azért is, mert gondoskodni akarok arról, hogy a megyének mindaz, ami attól elvétetett annak visszaadassék; gondoskodni elsősorban különösen azért, hogy az igazságszolgáltatási tisztviselők választása is visszaruháztassék a megyékre. A jura reservatákat nem kiterjeszteni, hanem lehetőleg korlátozni kell, a jura reservaták kiterjesztése volt pedig az, hogy az igazságszolgáltatási tisztviselők kinevezése a koronára bízatott, ami a mai kor haladási demokratikus elveivel meg nem egyeztethető. Nem szükséges ezért a két funkciót a közigazgatást s az igazságszolgáltatást egyesíteni hanem egy és ugyanazon kerületben két hivatalnokot lehet alkalmazni, egyiket az igazságszolgáltatásra, a másikat a közigazgatásra, s ha csupán a kezelő személyzetet az irodát egyesítjük is, már abban is nevezetes előnyt fogunk nyerni takarékossági szempontból. Ha a megyéktől elvett tanügyet, ha az egyenes adók teljes és kizárólagos kezelését a megyékre bízzuk, akkor azt hiszem, hogy újra feléledend a most zsibbadásban levő megyei élet, mert én nem tartok tegnap felszólalt Szeniczey képviselőtársammal, aki a megyei élet megzsibbadását annak tulajdonítja, hogy már most is nagyon ki van terjesztve a megye jogköre. A kormány azonban nem az autonomikus utat választotta, hanem a centralisatiót. Ezt tagadja, rejtegeti, sőt szóval az autonómiát hangsúlyozza de eredményiig és tényleg a javaslat legmerevebb centralisatión alapszik. Hat kormányközeget alkalmaz a 21 tagú közigazgatási bizottságban, és azt mondja 15-öt a megye választ bele, tehát a kormány hivatalnokai mindig minorisálva lesznek. A dolog azonban t. ház, nem úgy áll; mert ha tekintetbe vesszük azt, mire már az imént hivatkoztam, hogy t. i. az 1870. XLI. törvényczikk 68 §-a szerint csak azok választhatók tisztviselőkké, kiket a főispán által kinevezett három, és a megye által választott három tagból álló azon kandidáló bizottság ajánl melynek feje a főispán, tehát a kormány közege, akkor a megyei tisztviselőket sem tekinthetjük tisztán a megye kifolyásának. Ha egy szigorú és erélyes kormány alkalmazza a törvény ezen rendelkezését, akkor a megyei tisztviselők, a megye nézeteivel ellenkezőleg tisztán a kormány elemeiből lesznek választva és akkor ki fog tűnni az, hogy a 21 tagból álló közigazgatási bizottságban nem hat, hanem 11 tag lesz a kormány embere. (Tetszés a baloldalon). Ez halálos csapást mér az autonómiára is, ez fogja teljesen megölni azon csekély érdekeltséget is, melyet még ma tapasztalunk a megyei közgyűléseken. Érzik ezt azok, akik a tvényjavaslatot megszavazzák, épen azért alig találkoznak a merev centralistákon és a hivatalos szónokokon kívül olyanok, akik ezt megnyugvással fogadnák el. Ott van Tisza Lajos képviselő úr, ő kinyilatkoztatta, hogy rosznak tartja, sőt szerinte az elfogadók nagyobb része is rosznak tartja azon javaslatot, hanem azért elfogadja, mert ez hid a kinevezési rendszerre. Azt hiszem, hogy ily célból maga a kormányelnök sem nyújtotta be ezen törvényjavaslatot. Ott van a törvényjavaslat egyik elfogadója Plachy Tamás képviselő úr, ő elfogadja azért, mert az szerinte lyukat lő az igazságszolgáltatás chinai falán és mert ezen törvényjavaslat privilégiumot nem ad. Én azt hiszem, a t. képviselő úr nem vett tudomást arról, hogy a kormányelnök kinyilatkoztatta a pártértekezleten, hogy épen azon szakaszokat, melyek az igazságszolgáltatást érdeklik, kihagyja a törvényjavaslatból, és nem vette figyelembe különösen, hogy a bizottsági átdolgozás — amely szerint pedig mi most tárgyaljuk a törvényjavaslatot majdnem minden szakaszban gondoskodott a városokról. Tehát épen ezen két szempont amelyből ő a törvényjavaslatot elfogadja, nem létezik. Ott van Pulszky Ágost képviselő úr, ő azért fagadja el, mert a felelősség szerinte inkább repraesentáltatik a testületekben, mint az egyesekben Beszédében sokat hivatkozott Gneistra, de azt nem tudta igazolni Gneisttal. És én azon csodálkozom, hogyha az a nézete a képviselő úrnak, miért; nem a régi rendszert pártolja, ott még nagyobb testület volt és a nagyobb számból álló testület meg inkább képviselné szerinte a felelősséget. Szeniczey képviselő úr pedig azért fogadja el a törvényjavaslatot, mert szerinte újítást nem tartalmaz. Nézetem szerint pedig épen ellenkezőleg e törvényjavaslat a legveszélyesebb« a centralisatio áramlatát tartalmazza. A közvetlenül előttem szóló képviselő úr először a porosz s a franczia centralisatióra hivatkozott, hogy ezen szempontból fogadja el a törvényjavaslatot. Ez előttem tisztán van, ezt értem, hanem midőn azután kifejtette az autonómia csodatevő hatását, hogy azután hogyan fogadta el a törvényjavaslatot, mely a centralisatióban gyökerezik és hogyan tudoma egyeztetni beszéde első részével, ezt már nem értem, Móricz Pál képviselő úr pedig azért fogadja el azon törvényjavaslatot, mert szerinte a centralisatio a szabadságra nézve nagyon káros. Ez épen a törvényjavaslat ellen szól. Nem is ez neki a fő indoka, hanem az, amit előadása legutolsó részében közlött, az t. i. hogy ő meg van győződve arról,hogy azon esetben, ha az fogja kezelni a törvényt, aki azt teremtette, akkor üdvös hatású lesz. No t, hát , azt hiszem, hogy ha úgy a túloldal, mint mi kitérítjük a törvényjavaslat ellen indokainkat, fontosabb indokot nem fognak találni ellene, mint az, melyet Móricz Pál képviselő úr felhozott mellette. Oly institutió, melynek sorsa és üdvös hatása egyes ember, egyes halandó ember életéhez és kormányon maradásához van kötve, az az institutió desorganisatio, torzképe minden institutiónak. (Helyeslés a halon.) És én valóban nem értem, mi szükség volt ezen törvényjavaslatra. Mit akar ezzel a kormány elérni. Móricz Pál képviselő úr ugyan ezt is megfejtette. Ő azt mondá, hogy ezen törvényjavaslat czélja a fusionált párt consolidatiója. Azt hiszem, hogy czélt tévesztett a t. miniszterelnök úr, mert épen ezen törvényjavaslat az, mely az úgy is kevéssé consolidált pártban meglazította a fegyelmet,mely az ország közvéleményét felkeltette a kormány ellen, mely a legjogosabb ingerültséggel és indignatióval találkozott. Nem kell hivatkoznom az országgyűléshez benyújtott kérvényekre; mindnyájan tudjuk, hogy a municipiumok nagyobb része, még a legszabadelvűbb municipiumok is kérvényeztek a törvényjavaslat ellen. Hogy tehát ennek hogyan lehessen azon hatása, hogy consolidálja a két ellenkező elemből conglomerált pártot, azt én ismét nem tudom felfogni. Ha centralizálni akart a kormány, miért nem centrálisan őszintén, miért nem mondja meg nyíltan ? Én ezt tartom a törvényjavaslat egyik legfőbb hiányának. Sokszor láttunk már tárgyalásokat, melyeknél eltitkoltatott a valódi czél. Épen olyan ez is'?'A centralisati^cze^ és^gz^ ek^]tejk. Talált volna ugyan mintát erre még a mhltan,1817 decz. 23-án akkor, midőn az akkori absolut kormány épen a megyék megfékezése által akarta a hazai szabadságot megölni, egy kormányrendeletet adott ki, mely csodálatosan összhangzik a most tárgyalt törvényjavaslat elveivel. Azon kormányrendeletben az volt kimondva, hogy a fizetéses táblabírák és a fizetéses megyei hivatalnokok egy állandó kis gyűlést képezzenek, és ezek hajtsák végre a kormányrendeleteket a megyegyűlések teljes mellőzésével. A kormány arra célzott, hogy ha ez létesül, akkor kezébe keríti a megyét és ezzel kiölvén az autonómiát, létesíthetni fogja absolut czélzatait. Ez azonban hála az égnek, megdőlt a megye resistentiáján. Ezt akarja tán a kormány most törvény útján alkalmazni ? Mert, habár én elismerem is azt, hogy évnegyendenkénti ülések által adminisztrálni nem lehet, még azon esetben is azt vártam volna inkább a kormányelnök úrtól, hogy a saját művében hangoztatott azon elvet valósítsa meg, hogy a választmány legyen ily közigazgatási bizottság fele, de ezen választmány mindegyik tagja kizárólag választassák. Ezt nem tartom oly veszélyesnek, habár a felelősség elve e testületben tökéletesen keresztülvihető nem volna is. Van ily közigazgatási bizottság Angliában is, a helyhatóságokban különösen a termékben ott van a Boards of Guardians, ezeknek egyharmada békebirákból áll, kétharmad része azonban választátik. Hogy a békebirákat kormányhivatalnokoknak tekinteni nem lehet, ezt épen maga a miniszterelnök fejtegette, de ha kormányhivatalnokoknak lehetne is azokat tekinteni, ezek a Boards of Guardians Angliában mindenütt kisebbségben vannak az állami közegek tekintetében, mert azok csak egy harmadrészét képezik azon testületnek. De a kormány nem azt teszi, a kormány minorizálja ar korig a»gil4ád elemeket, az autonóm elemeket és majorizálja a kormányelemeket. És itt látom azt, hogy maga a kormány és nem az ellenzék teszi azt, amivel ezt vádolta az előttem szólott t. képviselőtársam, hogy t. i. a formát tekinti csak és nem a lényeget. A formára vonatkozólag hivatkozhatik Angliára, a Boards of Guardians-ra, de a lényegre^emU^kozhatik^stt abban gondolkodva nincs ErnifieTogva az autonómiát a kormánynak e javaslata meg fogja ölni. A kormány alkalmaz e bizottságban tizenegy kormányhivatalnokot és tíz autonom tagot, de a tíz autonom tag sem lesz felelős az őket megválasztóknak, csak felfeletelelős. A kormányhivatalok is csak felfelé lesz felelős s ez vonja felelős a megye által választott tagokat is; ez felforgatása a felelősség elvének. Én azt hiszem t, képviselőház, hogy midőn ezen javaslatot tárgyaljuk, nem pártszempontból kell kiindulni. Ez nem pártkérdés. Ez a haladásnak, a haza létének kérdése. Ha én pártszempontból indulnék ki, akkor talán üdvözölném e törvényjavaslatot, mert az épen egyike, ha nem kizárólag, lesz azon okoknak, melyek a fasió által létesített pártdictatúrát megsemmisítik. Ha mondom pártszempontokból indulnék ki, akkor talán üdvözölnöm kellene legalább titkosan e törvényjavaslatot, de én elsősorban hazafi, nem pártember vagyok, épen azért egész erővel küzdöm annak létesítése ellen, mert habár meg is vagyok győződve arról, hogy azt az élet előbb-utóbb el fogja söpreni és ez által is lukat üt a parlamenti dictaturán a parlament jelenlegi despotismusán, mely az oly keveseknek tetsző javaslatot kabinetkérdéssé tévén annak létesítését biztosítá. Mondom, habár meg vagyok is győződve arról, hogy az egészséges közvélemény mielőbb meg fogja semmisíteni ezt a törvényjavaslatot, hanem akkorra még azon egynéhány zöld levélnek is amelyet az eddigi kísérletek épen hagytak meg autonómiánk közös javaslat Mielőtt beszédemet végezném, legyen szabad azon t. képviselőtársaimhoz szólani, akik ezen javaslatot ép úgy kárhoztatják mint én, hanem akik a szavazás elől ki fognak menekülni a folyosókra. A képviselői állás nemcsak jogot ad, hanem terhes kötelességeket is ró a képviselőre. Ha a képviselő meg van arról győződve, hogy a benyújtott javaslat helytelen, hogy az az autonómiát fogja megölni, amelynek mostani alkotmányos létünket, mint gyümölcsöt köszönhetjük, akkor vét önmaga ellen, vét választói ellen, vét lelkiismerete és hazája ellen, és mindezeknek, valamint az utókornak ép úgy felelősséggel fog tartozni mint azok, akik azt megszavazták, ha nyilvánosan nem hangoztatja meggyőződését, mert ha ezt nyilvánosan hangoztatni fogja minden képviselő, meg vagyok arról győződve, hogy ezen törvényjavaslat sorsa a bukás lesz. Pártolom Mocsáry képviselőtársam határozati javaslatát. (Helyeslés a baloldalon.) Móricz Pál félremagyarázott szavait igazítja pelsre>_Horváth Gyula előtte szólóval polemizál, azután kijelenti, hogy meddőnek tartja azon vitát, ha a felett vitatkozunk amit eddig a tudomány férfiainak nem sikerült megállapítani, majd Hedry Ernő és Zichy Nándor gróffal polemizál. Ezek után kijelenti, hogy minthogy azon törvényjavaslatban megvannak azon feltételek, melyek az önkormányzatot lehetségessé teszik, hogy elfogadja azt. Helfy Ignácz: T. ház ! Kétséget nem szenved, hogy ezen stádiumban, amelyben a vita jelenleg van mi többé egymást kapacitálni nem fogjuk. De hisz ez bizonyos tekintetben más törvényjavaslatoknál is történik. A pártok a nyilvános ülés előtt megállapodnak, itt csak indokolják szavazataikat és szavaznak, hanem rendesen van a hosszú vitáknak egy igen fontos czélja, az, hogy az eszmék tisztáztassanak, hogy praedise megállapittassák a kormány álláspontja épugy, mint az ellenzéké, s így a közvélemény azon helyzetbe juthasson, hogy ítélhessen a kettő közt, hogy melyiknek van igaza, melyiknek elveit kell jövőre követni. Sajnálattal kell constatálnom — amit úgy hiszem senki kétségbe vonni nem fog — hogy ez alkalommal, daczára annak, hogy ma már negyedik napja, hogy a vita foly, ezen czélt nemcsak hogy el nem értük, de még csak nem is közeledtünk feléje. Én nem emlékszem vitára e házban, hogy ezannyira tisztázatlan maradt volna, különösen a kormány álláspontja, mint a jelen esetben. Hisz amennyien felszólaltak a kormánypárt részéről, annyian különbözőleg fogták föl, sőt némelyek különböző eredményre jutottak, más minőséget látnak a törvényjavaslatban és mások épen ellentétes hatásokat várnak tőle. Nem csak a kormánypártban, hanem a kormány kebelében sincs összhang e tekintetben; így például a t. miniszterelnök úr ismételten kijelentette, hogy szerinte e törvényjavaslat definitívum, melytől ő igen üdvös hatást remél, a hozzá igen közel álló államtitkár úr, akiről föl kell tennem, hogy e törvényjavaslat szerkesztésére némi befolyást gyakorolt, az ép az ellenkezőt mondotta, hogy ő kísérletnek tekinti csak, de oly kísérletnek, mely ha megbukik, be lesz bizonyítva, hogy a kormány hibásan concipiálta e törvényjavaslatot, hanem Magyarországon az önkormányzat lehetetlen. Mit mondottak a kormány törvényjavaslatát támogató tagok ? A t. miniszterelnök úrhoz igen közel ülő és álló képviselő Tisza Lajos azért fogadta el, mert világosan mondá, közeledést lát abban azon czél felé, amelyet ő tart helyesnek, a közigazgatás terén, azt t. i. hogy a közigazgatás nagyobb részben a kormány kezében összpontosítassék. Plachy képviselő úr azért üdvözli a törvényjavaslatot, mert helyre látja állítani a kapcsot a közigazgatás és igazságszolgáltatás közt, amit a kormánypárt más része és maga a kormány merőben tagad. S itt legyen szabad mellesleg megjegyeznem, hogy csodálkoztam, midőn a t. miniszterelnök úr zokon vette Mocsáry barátomtól azon kifejezést, hogy ő hídnak tekinti ezen törvényjavaslatot, amely a centralisatió felé vezet. S miért nem fordul a miniszter úr ugyanazon szemrehányással a hozzá és szívéhez közelebb álló Tisza Lajos úrhoz, ki más szavakkal ugyanazt mondotta, csakhogy ő azon okból elfogadta; Mocsáry barátom pedig, — ellenkező állásponton levőn, — épen azért el nem fogadta. Tény te hát , hogy tisztában senki sincs magával. Leginkább, bebizonyította ezt néhány negyedórával ezelőtt Ébert, barátom, ki azzal kezdette, hogy tisztában van magával. S miként van tisztában ? Hogy üdvözli a törvényjavaslatot, kiindulván a porosz és franczia összpontosító közigazgatási rendszerből, s végre feldicséri az önkormányzatot, hogy milyen volt ezelőtt. Mi következik mindezekből t. ház ? Az hogy ha a t. ház azon javaslatot nem is akarja elfogadni, melyet Mocsáry barátom tett, hogy tudniillik ezt a törvényjavaslatot véglegesen vesse vissza, én benső meggyőződésemből mondom, hogy kötelessége az országgyűlésnek, legalábbis felfüggeszteni ezen törvényjavaslat tárgyalását. Ez oly törvényjavaslat, amely minden alkotmányos országban legalábbis néhány évet vesz igénybe. Emlékszem reá, hogy Olaszországban, ahol nagyon gyorsan kellett működni, mert municipálni kellett a királyságot, a municipális törvényjavaslat általános vitája hat hetet vett igénybe. E törvényjavaslatot, mely Angliában tíz-tizenöt évet vett igénybe, nálunk rövid pár hét alatt akarják keresztül hajtani. Alig néhány hete, hogy a közvéleménynek erről tudomása van. S ha van valaki az országban aki megérlelhette magában, ez legfeljebb csak a miniszter úr, mert midőn concipiálta, nem tudom mikor, — lehet hogy volt annyi ideje, hogy elméjében megérlelhette de hogy a közvélemény vagy mi képviselők megérlelhettük volna, azt az eddig lefolyt vita után merőben tagadom. Éppen csak egy dologban érthetek egyet a törvényjavaslatot védő szónokokkal s a kormánnyal is, abban tudniillik, hogy mindegyik dicséneket énekel a magyar önkormányzatnak. Eszembe jutott az a természetrajzi tünemény, mely hazánkban ismeretes. Ősszel tudniillik midőn a gólyák elkészülnek menni, körbe állnak s egy gólyát középre fognak s elkezdenek a magok módja szerint énekelni. Akkor hihetőleg eléneklik a szegény áldozat nagy érdemeit s azután rárohannak s megölik. Ezt a mi népünk a gólyák ítélet napjának nevezi. És úgy látom, hogy ezen közigazgatási törvényjavaslat a magyar önkormányzat ítélet napja. Önök eléneklik annak érdemeit azon peremben midőn sirkövet készülnek reá rakni. (Madarász József közbeszól: Nincs erejük!) Legremekebbül szólott e tekintetben az igen t, belügyminiszter úr, ő dicsérte fel legjobban az önkormányzatot, nem csak, hanem oly élesen és szerintem oly helyesen megczáfolta Sennyei képviselő úr azon nézetét, a közigazgatást kinevezett tisztviselőkre kell bízni, hogy annál jobban alig is lehet kívánni, s mégis azon conclusióra jutott, hogy oly közigazgatási bizottságot kell fölállítani, melyben kinevezett tisztviselők játszák a főszerepet. Ha nem tettem volna fel magamban, hogy röviden fogok szólani, lépésről lépésre, szóról szóra követhetném a kormány és kormánypárti képviselők nyilatkozatait és kimutathatnám, hogy szóról szóra, tételről tételre ellenmondásban állanak egymással, ami megint csak azt bizonyítja, hogyha mindjárt helyes is a kormány felfogása, nincs megérve az országban, következőleg azt törvényhozási tárgyalás alá venni jelenleg nem lenne szabad. S miután már a szót kiejtettem a kinevezett tisztviselőkről, legyen szabad rövideden reflektálnom azon jeles beszédre, melyet tegnap ez eszme védőjétől hallottunk. Csak egy igen rövid megjegyzést kívánok tenni. Tegnap említette az igen tisztelt miniszterelnök úr, hogy vájjon azon hibák, miket a választott tisztviselőknél tapasztalunk, nem lesznek-e meg ép úgy a kinevezett tisztviselőknél s váljon azon protectio, melyet mindnyájan sajnálunk, nem lesz-e meg ezentúl is ép úgy, még talán csúnyább alakban a kinevezett tisztviselőknél? Ami a protectiót illeti, bármennyire sajnálja is mindenki, azt az emberi természetből a társadalomból kitörölni lehetetlen. De lehetetlen kiküszöbölni a kormány köréből is, mert ha a kormány nem prolegálná azokat, kiket tisztviselőkül ajánlanak, ő maga lenne kénytelen felkérni barátait, hogy ajánljanak alkalmas embereket. Vegyük csak, hogyan megy a dolog a gyakorlatban. Ha a miniszternem ismeri azokat, kiket kinevezni akar, mit kell tennie ? forduljon-e a főispánhoz és egyedül az 5 informatiója szerint járjon el ? Ezt mi nem akarjuk s azt hiszem, a t. jobboldali ellenzék sem akarja. Mit kell tennie? barátaihoz ismerőseihez fordul, a kik a megye főemberei, a kik a megyében befolyással bírnak és őket kéri fel, hogy ajánljanak egy vagy más állásra alkalmas egyéneket. Én más módott nem tudok képzelni. Ha tehát van protectió és a kinevezés nem jól üt ki, az nem, a miniszter hibája, hanem azoké, kik oly egyéneket ajánlanak, akik meg nem érdemlik. Ez az emberi természetben, a társadalomban rejlő kiküszöbölhetlen hiba és e bajon sem a választás sem a kinevezés nem segít. Nem akarván mint mondom, hosszas czáfolatokba bocsátkozni, csupán Éber képviselő úrnak egy állítására kívánok megjegyzést tenni; őt. L felhozta, hogy Franczia- és Poroszországban meny-1