Egyetértés, 1876. február (10. évfolyam, 25-48. szám)

1876-02-23 / 43. szám

jog elkészítésére a külfölddel kötött kereskedelmi szerződések, pedig mi kereskedelmi szerződéseinket hiába paragonáljuk akár a német akár a franczia kereskedelmi szerződésekkel, mert ott, fájdalom épen semmi hasonlatot nem találunk. A mostani négyféle szolgálati szerződést sem cserélhetjük fel a franczia szolgálati szerződésekkel, mert az már mégis csak különbség, ha egy hajó minden évben, vagy minden 4—5 évben tér vissza hazájába. Egy szóval, mi semmiféle tengerészeti magán­jogot, sem átalánosságban, sem új kidolgozás végett el nem fogadhatunk, hanem utalva vagyunk egy oly­an tengerészeti jog készítésére, mely tekintbe véve a mi speciális viszonyainkat, mind gyakorlati, mind nemzetiségi szempontból kielégítő legyen, mit a két kormány csak úgy ér el, ha ezen törvény elkészíté­sével nem csak jogászokat, de szakembereket is bíz meg. Hálságos közhelyzetében volt kereshető, mert Bel­giumban az átalakulás pillanatában, a földművelés oda hanyatlott, a­hova ha mi még 5 évet opportu­­nuskodunk, nálunk fog hanyatlani. Hisz Belgium már a nyersterményeket is Hollandiától kezdte vá­sárolni, ennek gyarmataiból hozatva. Nálunk még, ha­bár már­is egy oldalra terelve, a nyerstermé­nyek meg vannak. Igaz, hogy már a kereskedelmi növényeket mi sem termeljük. De terünk van rá. Tehát Belgiumnak igen nagy hátrányai voltak. S mindezen hátrányok daczára, mi az a 7 év üdülésnek, a javulás reményének biztató zöldlomb­jával, egy újabb 10 évi éjszakának önkénytes elfo­gadásához képest? A­mely ránk a mostani szerződésnek bár­mily névleges és látszólagos kedvezőbbé alkotása, de mégis tényleges meghagyása által várakoznék ? ! Belgiumnak az első átalakulási crisis után csakhamar felvirágzott egész közgazdászata, s ma takaréktáraiban több pénz van mint Hollandiának. Adóssága pedig kevesebb. Ipara virágzóbb ! . . Nem képes az egyetlen bűvös éj, uj napot, uj eget, uj népet varázsolni, de egy közgazdasági át­alakulás, az önálló vámterületen, a sorompók fel­állítása által, mégis sok csodákat képes művelni; sok újjászületés történik a mai romok fölött. Igaz, hogy B.-nak igen életre való fajvegyületű népe van. De ne tévedjünk, megvan ez nálunk is, csak le kell szedni közgazdasági békéit. S. B.-nnk ellenlábasa még hozzá oly szívós volt, mint ő maga. Tehát a h­arcz nem volt csekély. Származott volna tehát a belgiumi hivatkozott crisis, egyenesen az átmenetből, ugyan eszélyesebb dolog lett volna-e az a belga haza bölcseire, hogy azon okoskodtak volna, hogy nem jobb lesz-e még vagy 10 esztendőt várni ? A még régibb kézműiparának, s egész közgazdasági alapjának gyökerei is kihaltak volna. Nem szédülés, hanem a halál lepte volna meg B.-ot, a midőn az üde légre hozatott volna. Azért nekünk az átalakulás most és azonnal kell, mert igaz az, hogy „az önálló vár­területre minden államnak múlhat­­lan szüksége van s nekünk szükségünk van reá kétszeresen.“ Nekünk roppant előnyeink vannak az önálló vámterület felállítására nézve, úgy a nyersanyag bősége, valamint a fogyasztó közönség hallatlan nagysága által. Hisz az osztrák gyárak 1000 millió értékű gyári termelvényeiből, évenkint 450—490 millió frt árut mi fogyasztunk el. A­hány millió, ugyanannyi gyárat képes teremteni. Mondom, hogy ez nem lehet egy szempillan­tás műve, de ha a radicális kezdeményezést ismét évekre odázzuk el, az orvoslat elő lesz-e ez által se­gítve ? S a mi fő, a halál kikerültetik-e ? S ha népünk ezen időzgetés által végkép kol­dussá lesz, s ha majd sem termelésünk, sem fogyasz­tásunk nem lesz; ha majd sem pénzünk, sem nyers­anyagunk, sem földünk, sem állatunk nem lesz , op­­portunusabb lesz, majd akkor akarni a külön vám­terület felállítását. Avagy talán attól félünk, a­mit az egyszeri miniszter mondott, hogy a gyárak a külön vámte­rületen, ha felállíttatnak, idegen népeket hoznak őseink földére. — Hamis tan! Az idegen népek pénze úgy is itt van, ve­lünk eszik, még­pedig erősebben, mint gyerme­keink. A koldustarisznya előbb hoz idegen gazdá­kat földeinkre, mint az idegenek által felállítandó gyárak idegen népeket a mi nyakunkra. S a kié a föld azé az ország! De a­mely gyár, bárki által, hazánk földére építtetik, hazai lesz az, és az ország nyeli el őket, s nem ők az országot. S ha végre az opportunitást Ausztria részé­ről felteendő nagylelkűségre építjük. Jaj akkor nekünk! Hisz Ausztria nem tegnapi szövetségesünk. Ismerhetjük gusztusát és legfőbb jellemvonásait. Szerinte, ő iránta csak addig lehetünk oppor­­tunusok, a­míg pénzt bírunk neki adni, nem ugyan eleget, de sokat s­zentül többet! Jó, tehát adjanak önök neki pénzt, kiszabott politikai útjaikon, de az ég szerelmére ne a közgaz­dasági uton is! Adjanak neki kereken kiszámított összegek­ben, egyenesen tudvalevő sommában, de ne­­m megolvashatlan mennyiségben. Olvassák le sajátkezűleg,­de ne engedjék a mi szűk erszényünkbe, csak úgy találomra marko­­lászni. Mert meglássák önök, hogy azt a szép oppor­­tunitás tanát, épen önök teszik lehetetlenné; mert a­mint majd így sem és úgy sem adhatnak, úgy sem lesznek opportunusok; mert Ausztria okos és szá­mító, hanem a bécsi tőzsdén a jóakaratnak nincs rovata, de nincs is átkelete. Gyakoroljuk az opportunitás tanát hazánk sajátságos érdekeinek jól megőrzött szempontjából, de ne a más kedvéért. A többire nézve tökéletesen egyetértek H. M.-al. Csak azt mondom, hogy az önálló vámterü­letet azonnal fel kell állítanunk! A késedelem nem opportunus, mert halál. Bakay Nándor: Midőn Bakay Nándor czikkét, némi bevezető módosításokkal adjuk, lehetetlen megjegyzés nélkül hagynunk, hogy a szegedi iparosok „üdvözlő irata“, — melyet Bakay Nándor úr „fogalmazott“, — és a jelen czikk „fogalmazása“ között mélyreható eltérés, sőt világos ellenmondás van. Ha akarják az iparo­sok a külön vámterületet, a­mint hisszük, hogy e részben komolya a szándék a szegedi iparosok köré­ben is, akkor nem értjük­ ama Horváth Mihály „megtiszteltetését“, a­ki előre lemond az országgyű­lési tárgyalásokban való részvételről, s elvben elfo­gadja ugyan a külön vámterületet, de tényleg az opportunitás tekinteteitől függeszti fel: vájjon „most vagy később“ állítsuk-e fel ? Ha Bakay úr szerint „a késedelem nem op­­portunus, mert halál,­ micsoda értelme van az ipa­rosok kiáltó érdekei szempontjából a Horváth-féle jezuitikus nyilatkozatnak? Előbbre viszi-e az ő halaszthatlan ügyeket a döntő tárgyalásoknál csak egy mákszemmel is, ha majd Horváth Mihály kép­viselő úr opportunusnak találja egy újabb szerző­dés helybenhagyásával tíz évi várakozásra kárhoz­tatni szerencsétlenségüket ? Avagy talán még elég jól érzi magát Szegeden az ipar és nem elégelve meg a tíz évi tapasztalást, újabb várakozásban akar megküzdeni a lét, vagy nem lét hajmeresztő kérdé­sével ? Nem tudják még most sem a szegedi iparo­sok körében, hogy az opportunitás mézesmadzagján csalogatták be az Örvénybe Magyarország összes jogait és életérdekeit ? Hát nem félnek attól a sze­gedi iparosok, hogy a nagy­közönség ily „üdvözlé­sek“ hallatára nem fogja határozott számításba venni az iparosoknak jogosult törekvéseit az önálló vámterületre vonatkozólag? Nem természetes lesz-e, ha a kormányon levők első­sorban azon tévhitnek engedik át magukat, hogy a szegedi iparosok és utánuk a többiek csak azért szabják magasra az önálló vámterületre irányzó program­jukat, misze­rint alkudhassanak rá a Tisza és Horváth-féle két­értelmű álláspont elfogadásáig, melynél a közös vámterületen belül hitegetik az ország érdekeinek kielégítését ? És végre is a dolog elég fontos arra, hogy eré­lyesen számot vessenek a polgárok, mit akarnak, s a mit akarnak követeljék azoktól is, a­kiket bi­zalmukkal és üdvözletükkel megtisztelnek. Külön­ben az egész harcz gyermekjátékká lesz, s az iparo­sok kiteszik magukat a csúfságnak, hogy néhány kolompos kelepczéjébe kerültek, a kik általuk akar­ják helyreütni egy Horváth Mihály vesztett hitelét, noha ez minden kétséget kizárólag tudtukra adta, hogy reá a következő küzdelemben ne számítsanak, mert ő az opportunitást elébe teszi az ipar lét­érdekeinek. Ha valamely oldalon, úgy az iparok körében kell szilárd és erélyes állásban megvédeni az önálló vámterület elfoglalt álláspontját. Rajtuk nem segít semmiféle hajladozás és tisztelgés a kétkulacsos nyilatkozatokat tevők felé, mert ezzel csak igazi barátaiknak nehezítik meg a helyzetet, hanem igenis segíthet a jelszó, melynek varázsa alatt Kossuth Lajos érdekekben a legneve­zetesebb mozgalmakat hozá létre s a védegyletet alapítá meg. E jelszó : „a ki nincs velünk, elle­nünk van.“ Mi a határozott színvallás politikájának va­gyunk barátai e kérdésben is. S ám vessék meg e politikát, a saját kézzelfogható és sürgető érdekeik ellenére Szegeden, de aztán ne panaszkodjanak, ha a Horváth Mihályféle emberek szolgálatai révén beleveszik őket újra abba az opportunus közös vám­területi kátyúba, hol pang és szenved az egész köz­gazdaság. S­z­e­r­k. A tengerészeti magánjog. (lk.) Tengerészetünk soha jobban nem érezte a mai napig használatban levő Mária Terézia­­féle tengerészeti jog hiányosságát sőt hibásságát, mint épen most, midőn tengerészetünk s tengeri ke­reskedelmünk némi lendületet nyert, oly annyira, hogy a legutóbbi időkben, számtalan esetben a Mária Terézia-féle törvény mellőzésével, a franczia Napo­leon codex használtatott. Ideje tehát, hogy a rococo codex lomtárba helyeztetvén, egy egészen uj, a jelen viszonyoknak s kivánalmaknak megfelelő tengerészeti magánjog készítessék, és pedig olyan, mely speciális viszo­nyainkat tekintetbe véve, ne a külföldi törvényekből tákoltassék össze, hanem egészen önálló bázis­sal bírván, a tengerészetnél domináló c­aost el­oszlassa. A codificatorok már gondoltak is valamit, s az osztrák és magyar igazság és kereskedelmi mi­niszterek közt csaknem végleges megállapodás jött létre, oly formán, hogy a mostani helyett egy, más külföldi tengerészeti codex plántáltassék át és pe­dig miután a nyelvismeret végett tán legismertebb a német tengerészeti magánjog, ezt akarják alkal­mazni tengerészetünknél. Az „Ellenőr“ 48-ik számában kikel ezen té­ves felfogás ellen, s élénken jelzi, hogy a mi tenge­részeti viszonyainkkal, tekintetbe véve annak speciá­­lisságát, könnyen összeütközésbe jön a német ten­gerészeti magánjog alkalmazása, annál inkább is, mert tengerészetünk úgy­szólván semmi összekötte­tésben nincs a némettel. A német tengerészeti magánjog átültetése el­len elég ügyesen érvel a czikkező, míg végre kifá­rad a toll, s épen abba a hibába esik, mint a­melyet megtámadott.­­ Azt ajánlja ugyanis, hogy mel­lőzve mind a jelenleg divatban levő codexet, mind a német tengerészeti jogot, dolgoztassék át, s alkal­maztassák viszonyainkhoz a Napoleonféle tengeré­szeti codex, mely régisége mellett is még mindig jó, s ezen codex átültetése annál könnyebben eszkö­zölhető, miután az általa kimutatott, de lényegében hibás statistikai numerusok bizonyítják, hogy ten­gerészetünk nagyon össze van nőve Franczia­­országgal. Ha a tulajdonképeni összeköttetést vetjük mérlegbe, úgy az előny Angolország mellett nyil­vánul, miután a Francziaországgal közlekedő hajók száma oly jelentéktelen, hogy egészen elenyészik az Anglia s Amerika, Fekete-tenger s Anglia közt közlekedő osztrák magyar hajók számával szemben. De a mi speciális tengerészeti viszonyaink, melyeket az „Ellenőr“ is annyira hangoztat, még az angol tengerészeti codex átültetését sem engedik meg, hanem, miként említettük, egy egészen új, viszo­nyainknak megfelelő codex készítését kívánják. Elismerjük, hogy befolyásunk a világkereske­delemre, a franczia kereskedelmi tengerészet sor­sára van kárhoztatva, s e tekintetben van is valami, mi a franczia tengerészettel összefűz bennünket, de tagadjuk, hogy bármely más esetben, Francziaor­­szág tengerészetével a mi tengerészetünk legke­vésbé is azonos volna. Inkább hasonlíthatjuk ma­gunkat össze a kezdetleges görög vagy török ten­gerészettel s e nemzetek lehetnének azok, melyek tengerészeti codex hiányában, egy jól szerkesztett tengerészeti magánjogot átvehetnének tőlünk. Egy oly tengerészet, mely nem közvetítője az ország kereskedelmének, mely a világtengeren, mint fuvarozó szerepel csak, minő a mienk, nem bírhat semmi azonossággal azon tengerészettel, mely úgy szólván egyedüli factora hazája kereskedelmének, mely az idegen hajók előtt csaknem egészen elzárja az ország emporiumait, miként ezt a franczia ten­gerészet teszi. A legénység, kapitány s hajótulajdonos közti viszony is egészen más monarchiánkban, mint Fran­­cziaországban. Nálunk a kapitány, ha nem is egé­szen, de legalább részben, rendesen tulajdonosa is az általa vezetett hajónak. Így van ez Görög- s Olasz­országban, de a francziáknál ellenkezőleg a kapi­tány csak a legritkább esetekben részvényese hajó­jának, s a hajótulajdonosnak sokkal inkább alá van rendelve, mint az osztrák-magyar kapitány. Ez aztán az oka, hogy a franczia kapitány s matróz közt sok­kal enyhébb viszony áll fenn, mint a mi matrózaink s kapitányaink közt, s az előforduló visszaélések ép azért nagyobbak s gyakoribbak nálunk mint a fran­cziáknál, ezért történik meg, hogy a kapitány oly befolyással bír hajóján, még ha alattvalói a consu­­lok elé viszik is ügyüket, miszerint a mi matrózaink nagyon közel állnak a rabszolgákhoz, mi a gyakori desertatiót okozza. Hiába alkalmaznék ide tehát akár a német, akár a franczia tengerészeti jogot, a visszaélések addig meg nem szűnnek, nagy tekin­tetbe véve matrózaink ignorantiáját a büntetéseknél a kapitánynak nagyobb hatalmat, a matrózságnak pedig több jogot nem biztosítunk. Erre nézve, ha már idegen codexekből akarjuk a tengerészeti ma­gánjogot összetákolni, az első esetben az angol, az utóbbiban pedig az amerikai tengerészeti codex §§-it kellene tengerészeti törvényeinkbe iktatni. A kapitány­i hajótulajdonos és az állam közti viszonyt illetőleg már magasabb politikai kérdések jöhetnek tekintetbe,­­ s erre az új tengerészeti codexben okvetlen kell gondolni, pedig itt nemzeti­ségi kérdések is tekintetbe jönnek, s ez addig helye­sen meg nem oldható, míg a magyar tengerészet az osztráktól külön nem választatik, s a zászlókérdés méltányosan nem rendeztetik. Erre nézve ismét hiába keresünk paragrafust akár a német akár a franczia tengerészeti codexben. Jelentékenyen kihatnak a tengerészeti magán­ ORSZÁGGYŰLÉS. I. A képviselőház mai ülésén a közadók ke­zeléséről szóló törvényjavaslatnak 58 — 83 §§-ait tárgyalta le. A vita folyamában a kor­mánypárt részéről részt vettek Teleszky Schmausz, Chorin, Paczolay és Rády, pártunk részéről pedig Vidovich, Csanády Sándor, Mo­­csáry, Almásy és Irányi szólottak. Élénk vita tárgya volt a 62. §, melyben az foglaltatik, hogy a szolgabírók és a községi elöljárók havonkint tegyenek jelentést a közigazgatási bizottság­nak az adóbehajtás menetéről, és a­hol adó­hátralék marad, ott költségükön fog az akár állami akár más hatósági közeg által be­hajtatni. Vidovich e­z­ ellenében azt indítványozta, hogy munkakímélés tekintetéből e jelentések, minthogy az adó úgy is csak negyedévenkint fizettetik, csak negyedévenkint tétessenek. Mo­­csáry pedig statisztikai adatokkal bizonyíta be, hogy a szolgabírák és elöljárók nem lesznek képesek az adót behajtani, és a végeredmény az lesz, hogy ilynemű tisztviselőségre ki sem fog vállalkozni, minthogy ezek a legigazságta­lanabb zaklatásoknak lesznek kitéve. Mind­ezeknél fogva e §-t a pénzügyi bizottsághoz visszautasíttatni kívánta. De pártunk képvise­lői érvelésének daczára is elfogadta a kormány­párt a § -t, melynek fonákságát a jövő fogja igazolni. Hasonlókép megtámadtatott a 64. §. is, mely szerint, a pénzügyminiszter rendelete ellen, annak végrehajtása helyett, felírás ha­­tároztatik, a végrehajtás elhalasztása miatt tá­madható kárért az indítványozó s az indítvány mellett szavazók felelősek. A­mi annyit jelent, hogy a miniszter rendeleteit vakon végre kell hajtani. És e despoticus természetű §-t, pár­tunk erélyes ellenzése daczára is elfogadta a kormánypárt. Az ülés vége felé, félben hagyatván e ja­vaslat tárgyalása, Perczel miniszter felelt Trau­­schenfels azon interpellatiójára, hogy van-e tudomása arról, miszerint a brassói kir. tör­vényszék csak magyar nyelven irt ügyiratokat fogad el. Perczel erélyesen válaszolt és kije­lenté, hogy egy törvényjavaslatot fog benyúj­tani, mely az eddigi kétes törvényeket póto­­landja, és a magyar nyelv hivatalos haszná­latát határozottabban fogja érvénybe léptetni. Trauschenfels hosszasan felelt az igazság­ügyér válaszára, és kifejtő miszerint Bittó volt igazságügyminiszter, egy hasonló interpella­­tiojukra nem felelt, hanem beleegyezett a né­met nyelv használatába. Beszédében ritka őszinteséggel kijelenté, hogy akkor midőn Bittó a német nyelv használatát­­ helyben hagyta, az országgyűlés vége felé volt, tehát közel a vá­lasztásokhoz. Beszédét, mely igen éles volt, az elnök többször kénytelen volt félbe szakítani. A ház a miniszter válaszát tudomásul vette. II. A képviselőház ülése február 22-én. Elnök: Ghyczy Kálmán. Kormány részéről jelen vannak Tisza, Széll, Perczel és Péchy minisz­terek. Ennök az ülést 10 órakor megnyitván múlt ülés­­könyve hitelesíttetik. Ordódy Pál a pénzügyi bizottság előadója az ország némely részeiben megzavart közbiztonság helyreállítása végett a múlt években fölmerült né­mely költségekre szükséges póthitelről szóló­­javas­­latot nyújtja be. Gulner Gyula a közigazgatási bizottság elő­adója jelenti, hogy a közigazgatási bizottság azon módosításokat, melyeket a főrendiház a közigazga­tási bizottságról szóló, valamint a fegyelmi eljárás módosításáról és kiegészítéséről szóló törvényjavas­latok tárgyában tett, letárgyalta és azokat elfo­gadta. Az erről szóló jelentéseket bemutatja. Ki fog nyomatni, szétoszlatni s az osztályok mellőzésével egyenesen a házban tárgyaltatni, még­pedig akkor midőn a közbátorsági költségek iránt beadott javaslat letárgyalva lesz. Chorin Ferencz előadó: a váltótörvényről szóló­­javaslatot a bizott­ságnak arra vonatkozó jelentésével beterjeszti. Ki fog nyomatni szét fog oszlatni, annak na­pirendre tűzése iránt később fog határozni. Következik a napirend: A közadók kezelésé­ről szóló törvényjavaslat részletes tárgyalásának folytatása. Az 58—61 §§-ok változatlanul elfogadtatnak. Olvastatik a 62. §. Simonffay János ezen §-ban oly intézkedések­­ foglaltatnak, a­melyek, ha keresztül vitetnek, okvet­­tül meg kell szaporítani a községi adószedő tiszt­séggel foglalkozó egyéneket, mind a községekben, mind a városokban, vagy pedig ki fognak tétetni ezek annak, hogy a­nélkül, hogy hibát követnének el, megbüntettetnek, vagy pedig a községek költsé­gein fog az adó behajtatni. Ezen intézkedés nem he­lyes, mert midőn a kormány egyfelől az állami tiszt­viselők teendőit kevesbíteni szándékozik s nem gon­dol arra, hogy a községi és városi tisztviselők teen­dői ne szaporíthassanak , akkor igen­is szerinte gon­doskodni kell egyszersmind arról, hogy ezeknek okadatolatlan vagy teljesítetlen hibájuk miatt sem a községek sem a városok ne terheltessenek ne bün­tethessenek. Ezen elvből kiindulva, miután az adó évnegyedenkint fizettetik, nézetem szerint fölösleges hogy a községi és városi hivatalok havonként jelen­tésekkel terheltessenek, melyek nem mások, mint hogy az adóhátralékok kimutathassanak. Ez pedig oly borzasztó munka, melyet teljes lehetetlenség azon személyzettel, mel­lyel most a községek és vá­rosok bírnak teljesíteni. Ennélfogva a 62. §. első bekezdéséhez a következő módosítást beterjeszti és pedig az iránt, hogy a 2. sorban ezen szó helyett „havonként“ tétessék „év­negyedenként“ a 4. sor­ban pedig hol ez áll: „akár más hatósági, akár ál­lami közeg által behajtatni“ tétessék elébe: „a­mennyiben saját hanyagságuk folytán történnék, költségükön fog akár más hatósági, akár állami kö­zeg által behajtatni.“ Széll Kálmán pénzügyminiszter a két módosí­tást közöl, melyeket az előtte szóló benyújtott egyi­ket nem fogadhatja el. Mocsáry Lajos: Ezen §-ban oly különböző tár­gyak vannak összefoglalva, melyek nem tartoznak együvé és külön szakaszokban lennének foglalan­­dók. A §. eleje csak jelentésekről szól, melyekre nézve osztja Simonfay nézetét­. A §. második része azt tartalmazza, hogy azon esetben, ha az adókezeléssel megbízott közegek — legyenek községiek vagy a szolgabirák — nem ké­pesek e feladatnak megfelelni, akkor állami köze­gek fognak alkalmaztatni, még­pedig a községi elöl­járóságok és szolgabirák költségén. Előre látta te­hát a miniszter, hogy biz ezen községi előjárók és a szolgabirák nem fognak megfelelni a feladatnak és provideált, hogy azon esetre, államközegek fognak adóvégrehajtókat alkalmaztatni. Hiszen ha a mos­tani eljáró meg nem felel, azzal büntettetik, hogy az ő költségén fogja az állam a dolgot végeztetni, ez nemcsak hogy igazságtalanság, de valóságos képte­lenség. Nem is fognak czélt érni vele és ő azt hiszi, hogy e tekintetben egészen máskép kellene gondos­kodni, gondoskodni kellene arról, hogy mely esetek­ben kell az állami közegeket oda küldeni és ha csakugyan hanyag volna a szolgabíró, akkor prae­­cisirozni kellene a dolgot, hogy igazságtalanul ne büntettessék. Ennélfogva indítványozza, hogy ezen­­. a pénzügyi bizottsághoz visszautasittassék. (He­lyeslés a balon.) Almássy Sándor: A pénzügyminiszter a mó­­dosítványt, melyet Simonfay beadott, nem fogadta el, mert neki havonként szükséges a kimutatás, mert másként kellő evidentiában nem tarthatja a hátralékokat. Szóló közönyös az iránt, hogy szük­séges-e ezt havonként tudnia vagy nem, de azon kér­dést teszi, vajjon lehetséges-e ez? Mert ha mi a községi elöljárókat egyre terheljük teendőkkel, azt fogjuk elérni, hogy örökös büntetéseknek lesz­nek kitéve és semmit sem fognak teljesíteni. Csak egy példát hoz fel. Behozták újabban, hogy a juhoknak passus adassák ki, de egyenként minden darab számára. Ez vásár idején egymaga elfoglalja az elöljárósá­got, minthogy az eladások tömegesen szoktak elő­fordulni. Ily rendelkezésekkel ha valakinek van 60—200 darab gulyája, azt a község elöljárójának mind egyenkint fel kell írni és lajstromot vezetni és nemcsak beírni azt, hogy pl. a 60 db birka 4 eszten­dős, hanem mindegyik darabot külön kell beírni. Az ily aprólékos dolgok annyi munkával fogják ter­helni a közegeket, hogy képtelen lesz egyéb teen­dőinek megfelelni. De megütközött a fölött is, hogy ha hanyag­ságban elmarasztaltatik a tisztviselő, nem az illeté­kes bíróság fog ítélni, vajjon hanyag volt-e vagy nem, hanem a pénzügyminiszter fogja megítélni és az executiót az ő költségén végrehajtani. Azt hiszi, ha meghoztuk a törvényt, mely által a községi elöl­járó és a szolgabírák, 9 megyei szervezet szerint el­ítélendők, akkor ne vonjuk ki őket minden újabb esetben, melyben­ megbü­ntetendők, mert különben azt fogjuk elérni, hogy az illetők örökös fenyitó vizsgálat alatt lesznek, a­nélkül, hogy igazolhatnák magukat, mert ha rendes bíróság elé idéztetnek, itt igazolhatnák magukat, hogy hanyagok voltak-e, vagy nem és a szerint fognak elítéltetni, már­pedig a pénzügyminiszter ne keressen egyebet, minthogy­­ az igazság kideríttessék, és ez annál inkább el fog éretni, ha saját közegeik rendelkeznek a szolgabí­­­­rákkal, mert azoknak van tudomásuk, hogy az ille­tők teljesítették-e kötelességüket, vagy nem? Ennél­­­ fogva nem fogadhatja el, hogy a tisztviselők a ren­­­des forma alól elvonassanak. Tehát ugyanazon te­­­kintetből, hogy mindenkinek joga jobban megóvn­i legyen és azon munkáért, melyet teljesíteni nem ké­pes, netáni megbüntetését illetőleg, az illetékes­­ bíróság alól ki nem vonassák, pártolja Mocsáry La­jos indítványát. Tisza miniszterelnök az eredeti szöveg mel­lett szól. — A ház a p. ü. bizottság szövegezése sze­rint fogadja el a 62. §-t. Csanády Sándor a felolvasott 63. §. kiha­gyását indítványozza azon oknál fogva, mert ezen .§-nak elfogadása által nem tenne egyebet a képv. ház többsége, mint egy bizonyos pénzösszeget adna ai kormány rendelkezése alá, oly pénz­összeget, mely­nek kiadására alkalom alig fogna előfordulni, hacsak azon téves tant nem akarjuk fölállítani, hogy azon fizetéses tisztviselő, hivatalnok azért, mert kö­telességeiket teljesítik, jutalmazásokban is része­ltessenek. A föl­olvasott 63. §. azt mondja, hogy azon községi elöljárók, szolgabírók, adóhivatalno­kok, a­kik behajtják az adókat bizonyos jutalmak­ban részesíttessenek. Hiszen az itt említett, hivatal­­­nokok, tisztviselők fizetéses tisztviselői lévén a köz­­gazgatási önkormányzatnak hivatalnokai lévén az Í államnak, már a maguk fizetését, jutalmazását meg­­kapják azért, hogy az adóbehajtás körül fölmerit­­endő minden teendőket elvégeznek. így értelmezte , kötelességet már az 1870. t. sz. 4. §. igy értel­mezte ugyancsak ezen törv. tzikk­ 42. §-a de igy ér­telmezi ezt a §-t megelőző 62. §. is, midőn azon tisztviselőkre és hivatalnokokra, a­kik az adóvégre­hajtás körül nem elegendő szigorral járnak el, bün­tetést szab, kimondja nevezetesen, hogy az ilyen kö­telességüket mulasztó hivatalnok vagy tisztviselő büntettessék az­által, hogy az ő költségükre más hivatalnok által hajtassák be az adó, kimondatik, miszerint az ilyen hanyag tisztviselő és hivatalnok a hanyagság ismétlése esetében még hivatalától is fölfüggesztessék. Ha már az általam említett §-ok életbe fog­nak lépni, hol fog kitűnni azon háttér, a­hol a köte­lességüket teljesítő hivatalnokát és tisztviselőt ju­talmazás illeti­? Addig az ideig, míg ők az adót be­hajtják, csakis kötelességöket teljesítik , ha azon fiúi megy akár­melyik, akkor igenis a törvények el­iten fog eljárni, akkor zaklatásnak fogja kitenni a haza egyes polgárait pedig azt hiszi, hogy ilyen el­járást a törvényhozás nem fog kívánni az illető hi­vatalnok vagy tisztviselőtől. Ezeknél fogva, ezen §. kihagyását indítványozza. — A ház az eredeti szer­kezetet fogadja el. Olvastatik a 64. §. Remete Géza ezen § két utolsó bekezdését ki­hagyatni kéri. — Lovász Miklós stiláris módosítást nyújt be. Almássy Sándor ezen §-t kihagyatni óhajtaná mert ha ezen § törvénybe igtattatik, kétségbe vonja azt, hogy találkozzanak oly egyének, kik a minisz­terhez feliratot mernek intézni, minthogy a végre­hajtást elhalasztó kárért ez indítvány mellett szava­zók felelősek, mindezeknél fogva e § kihagyását in­dítványozza. — Széli miniszter az eredeti szerkezet mellett szól és annak változatlan elfogadását kéri. — Csanády Sándor akkor, midőn csak az van ki­mondva a §-ban, hogy azok kik a miniszter rendele­tét félre akarják tenni személyenként felelősek; ezen §-t el nem fogadhatja, hanem Almássy indítványára szavaz. — Széll és Remete felszólalása után ki mó­­dosítását visszavonja, mivel a pénzügyminiszter meg­győzte, a ház elfogadja a 64. §-t. Olvastatik a 65. §. Remete ezen §. kihagyatását kéri. — Teleszky István ezen §-ban foglalt felelősséget a kir. köz­jegyzőkre is kiterjesztetni indítványozza. Széli mi­niszter ezen §-t az államkincstár érdekében meg­tartatni kéri, és kijelenti, hogy Teleszky módosí­tását, mint a mely praecisebb az eredeti szerkezetnél elfogadja. — Paczolay felszólalása után a ház elfo­gadja Teleszky módosítását. A 66. §. észrevétel nélkül elfogadtatik. Olvastatik a 67. §. Stausz Endre azt indítványozza, hogy e §. 3-ik bekezdésében ezen szavak „a végrehajtási fog­lalás elrendelése“ helyett tétessék „a sikerre vezető árverés napjától.“ Széll miniszter előtte szóló módosítását elfogadja, de ezen szó helyett „sikerre vezető“ tétes­sék „eredmén­nyel megtartott.“ — Paczolay azt indítványozza, hogy ezen §. utolsó bekezdése első sorában „3 év“ helyett tétessék „2 év.“ — Teleszky István Paczolay ellenében a „3 évet“ megtartatni kéri és egy stiláris módosítást nyújt be. — Széll elfogadja Teleszky módosítását. — Virava József Paczolay indítványát pártolja, mert elégnek tartja a telekkönyvi bekebelezéseknél az államnak 2 évi előjogát. — A ház Smausz és Teleszky módosítá­saival fogadja el a 67. §-t. A 68. §. észrevétel nélkül elfogadtatik. Olvastatik a 69. §. Teleszky István ezen §-nál azt indítványozza, hogy a kifizetett adótartozásról a kir. adófelügyelő 3 nap alatt jelentést tegyen és ettől­­ számítandó_3 napra a tartozás kikebeleztessék. Széli miniszter elfogadja a módosítást, de úgy, hogy a 3 nap helyett 8 nap tétessék, mely vál­tozással a ház elfogadja a §-t. A 70—75. §§-ok ész­revétel nélkül fogadtatnak el. Olvastatik a 76. §. Lovász stiláris módosítást ajánl. — Chorin Ferencz, ezen § 4-ik bekezdését kihagyatni kéri. — Széli miniszter abba bele nem egyezik, hanem azt indítványozza, hogy a 4-ik bekezdés helyett jöjjön ez : „A kincstár megkárosítására irányzott bűncse­lekmények bűnvádi eljárás utján fenyítendők meg.“ (Helyeslés.) A ház a pénzügyminiszter módosításá­val fogadja el a §-t. — A 77. §. elfogadtatik. Olvastatik a 78. §. Széli miniszter azt inditványozza, hogy a 78. §. második bekezdésének e szava után „büntetések“ tétessék „Az 1875: XXV. t. ez. 18. §-ában említett esetek kivételével.“ — Paczolay azt inditványozza, hogy a felebbezés a pénzügyigazgatóságtól ne a pénzügyminiszterhez, hanem a közigazgatási bizott­sághoz intéztessék. Széli előtte szóló módosítását nem fogadja el, hanem azt indítványozza, hogy az adófelügyelő ha­tározata a közig. bizottsághoz, a pénzügyigazgató­sági pedig a pénzügyminiszterhez felebbezendő. A §. a pénzügyminiszter módosításával fogadtatik el. A 79—80. §§-ok észrevétel nélkül fogadtatnak el. Olvastatik a 81. §. Széli azt indítványozza, hogy a 2-dik bekez­dés után tétessék miszerint a dohány jövedéki tör­vény 10. 20. §§-ai az adókihágásokra is kiterjesztes­senek. — Irányi Dániel: Ezen szakasz első bekez­dése szerint a felfolyamodás a kir. táblához meg­engedtetik az első bírósági törvényszéknél, de on­nan tovább nem, még akkor sem, hogy ha a kir. tábla különbözően ítélt, mint az első folyamodású bí­róság. Ez véleménye szerint olyan újítás, mely még érdemileg nem volt megvitatva. Legalább úgy tudja, hogy csak azon esetben nem engedtetik, bi­zonyos perekben felebbvitel, ha az első bíróság íté­letét a kir. tábla megerősítette. De h­a különbözőleg ítélt hogy ne lehessen a legfőbb itélőszékhez folya­modni, ilyen esetet, törvénykezéseinkben nem ismer. Szóló nem akarja azt mondani, hogy ha a tárgyról érdemileg szó lesz, nem fogja-e czélszerűnek találni a ház ilyen intézkedést tenni, de miután az olyan újítás, mely eddig megvitatva nem volt, kéri a há­zat, hogy ezt, ez alkalommal incidentaliter eldön­teni ne méltóztassék. Ehhez képest e­z. első bekez­dését akként kéri módosítani, hogy az első folyamo­dású törvényszékek ítéletei felebbezhetők a kir. táblához, mely másodfokmlag és ha az első bíróság ítéletét helyben hagyta véglegesen határoz, ellen­kező esetben a felebbvitel legfőbb itélőszéknek fen­­maradna. Széli miniszter reáállana előtte szóló mó­dosítására, de a jelen § az eddigi állapotokat tartja fen, ezért e §. eltagadását kéri. A §. Széli módosí­tásával fogadtatik el. Olvastatik az utolsó czim. A „befejezés“ he­lyett „életbeléptetési és átmeneti intézkedések“ te­tetik. — A 82. §. észrevétel nélkül elfogadtatik. Olvastatik a 83. §. Rády Endre azt inditványozza, hogy az 1875 17. tcz. 12. §-a ezen törvény életbeléptetése után hatályon kívül helyeztessék. — A ház az eredeti szöveget fogadja el. Következnek az interpellatiókr­a adandó vá­laszok. Perczel igazságügyminiszter Trau­schenfels Emil képv. interpellatiójában azt kérdi szólótól, hogy van-e tudomása a brassói kir. tör­vényszéknek deczember havi határozatáról s miként szándékozik azzal szemben intézkedni ? bátran azt felelheti, hogy van tudomása a nyelvkérdésben fel­merült legtöbb controversial­ és mert a nyelvkér­désben a jelen törvény mellett alakult s alakulha­tott állapotot sem az állam sem az igazságszolgál­tatás érdekének szempontjából fentarthatónak nem tartja s ezen állapotok gyökeres javítását egyedül a tohozás utján hiszi lehetségesnek. (Elénk helyeslés) kötelettségének ismeri tehát egy világos s a félre­magyarázást lehetőleg kizáró tjavaslatnak előter­jesztése által a fenfor’gó bajok orvoslását eszkö­zölni. (Zajos tetszésnyilvánítások.) Trauschenfels nem fogadja el a miniszter vá­laszát és kéri azt tárgyalásra kitüzetni. — A ház tudomásul veszi a miniszter válaszát. A holnapi ülés napirendjén a következő tár­gyalások lesznek : A közadók kezeléséről szóló tör­vényjavaslat még hátralevő nehány §-ának tárgya­lása ; azután a központi bizottság jelentésére a svájczi szövetséggel 1675. deczember 7-én a letele­pedések iránt kötött államszerződés beczikkelyezé­­séről szóló törvényjavaslat tárgyalásának meg­kezdése. Ülés vége 2 óra 45 perczkor. KÜLFÖLD: A franczia képviselőválasztások múlt vasárnap estettek meg az egész országban s az eredmény határozottan a köztársaság előnyére ütött ki, bár Buffet belügyminiszter auspiciuma alatt a hivatalnoksereg mindent elkövetett, hogy a monarchista jelöltek, vagy legroszabb esetben a bo­­napartisták jussanak diadalra a republikánusokkal szemben, mindamellett az eredmény a Párisban ma délelőtt közzé tett kimutatás szerint a következő: 23 konservatív, 20 alkotmánypárti, 75 konservatív köz­­társasági, 25 legitimista, 62 bonapartista, 198 köz­­társasági és 17 radikális ; négy választás eredménye még ismeretlen, 108 helyütt pedig szű­kebb választás vált szükségessé.­­ Párisban megválasztottak: Brelay, Louis Blanc (kétszer), Denfert, Rocherky, Thiers, Brisson, Clémenceau, Floquet, Greppo, Marmollant, Lockroy és Gambetta, mindnyájan republikánusok és radikálisok; hét kerületben szű­­­­kebb választás lesz.­­ A bonapartisták közül megválasztattak Roucher, Mouchy hg., Janvier és Lamotte. Gambetta Párison kívül még Bor­deaux, Lille és Marseille városokban választa­tott meg. Don Carlos uralmának vége sza­kadt tökéletesen. Estella, a fő karlista fészek­e hó 19-én reggeli 8 órakor föltétlenül megadta magát Primo de Rivera tbnoknak, ki e siker után azonban nem állapodott meg s ritka erél­lyel tovább üldözte

Next