Egyetértés, 1876. április (10. évfolyam, 75-100. szám)

1876-04-08 / 81. szám

irtot a­­ v­i­d­é­k­i, 70 frt 70 krt, az ú­j­p­e­s­t­i és 50 frt és 3 ezüst forintot a b­u­d­a­pesti árvízkáro­sultak részére. Szerkesztőségünkben maradt 59 frt 90 kr, mit legközelebb adunk át. * Hivatalos nyugta: Kétszáz (200) forintról, mely összeget az „Egyetértés“ t. szerkesztőségétől a vidéki árvízkárosultak javára mai na­pon átvettem. Budapest, 1876. márcz.­22. Machart Peren­cz. belügymn­­s. hív. igazg. * Elismervény. Az „Egyetértés“ t. szerkesztőségétől az újpesti viz ál­tal károsultak fölsegélésére 70 frt 70 frt a mai napon által vettem. Márcz. 28. 1876. S­z­i­l­a­ss­y alispán. * Nyugta. 50 frt az az ötven forint és 3 ezüst forintról, mely ösz­­szeget alólirt bizottmány az „Egyetértés“ t. szerkesztőségé­nek gyűjteményeként az árvízkárosultak fölsegélésére köszö­nettel átvett. Budapest, ápr. 7. Kammermayer Károly, polgármester.* Elismervény. Egy burgonyával és szalonnával megtelt zsákról, me­lyet a felirt hivatal a vizkárosultak számára mint adományt fölvett. Bpest, márcz. 31. A főv. gazdasági hivatal. A büntető törvénykönyv tárgyalása. Az igazságügyi bizottság mai ülé­sében folytatta a büntető törvényjavaslatnak, illető­leg a szabadság büntetési rendszernél azon indítvány tárgyalását, hogy a bűntetteknél a fegyh­áz és bör­tön kétféle büntetése helyett csak fegyh­áz alkal­maztassák. Juhász a fegyh­áz és börtönbüntetés közt nem lát a javaslat szerint semmi jelentékeny különb­séget. A szabadság­büntetés egész rendszere töké­letesen egyenlő mindkettőnél, s a különbség felállí­tása ennélfogva nem tekinthető indokoltnak. Nem indokolják ezt a tényleges viszonyok sem, miután jelenleg tulajdonképeni kerületi börtöneink nincse­nek. Oborin Zsigmond indítványára szavaz. P­e­r­c­z­e­l miniszter a büntetés igazságossága szempontjából szükségesnek tartja a közvetítő inté­zetet. Azok, kik az egységes büntetést tartják szük­ségesnek, maguk sem menekülhetnek annak szüksé­gétől, hogy az alkalmazásnál fokozatok legyenek, s így végeredményben csak oda jutnak, hogy név nél­kül bár, de középső büntető nemet állítnak fel. A sulyosb bűnösök legnagyobb része eddig nálunk a fegyházakban állta ki büntetését, s ez rájuk a leg­­sulyosb hatással volt, úgy, hogy mindent elkövet­tek, csak hogy meneküljenek a rettegett fegyh­á­­zakba való szállítástól. Az egységes felosztás mel­lett a bizottság kénytelen lenne, hogy igazságos büntetéseket állapítson meg, vagy nagyon leszállí­taná a fegyházbüntetés időtartamát, vagy súlyosb jogsértéseket is vétségekké dedlarálna. Az igazság s méltányosság érzetének repagnálna az, hogy pél­dául a 8—10 kóra elitélt egyén ugyanazon intézet­ben volna kénytelen kiszenvedni büntetését mint a 15 évre, vagy egész életére elitélt. A törvényjavas­lat nem állít fel semmi újat, s nincs rendszer, mely oly rövid idő alatt keresztülvihető volna, mint ez, mely az államnak is legkisebb megterheltetésével kJ­ár. Kéri a javaslat felosztásának elfogadását. H­o­d­o­s­s­y elfogadja a büntettek büntetésé­nek kettős felosztását. — Pauler előadó e kér­­­dést csak a czélszerűség kérdésének tekinti. Meg­­tartandónak véli a javaslat felosztását, mert a nép nem fogja fel a büntettek különbségét másként, mintha a büntetések külső jelei is különbözni fognak. Oborin indítványa által kiküszöbölni akart egy minden belső jogosultság nélküli megkülönböz­tetést, mely a büntetések helyes megállapításának is nagy akadályát képezi. A tör­vény­javaslat szerint a börtönbüntetések kerületi börtönökben lennének végrehajtandó­k, minek folytán, vagy számos kerü­leti börtönt kellene felállítani, a­mi szintoly költsé­ges lenne, mint a fegyh­ázak felállítása, va­gy a tör­vényszéki börtönöket átalakítni, a­melyekben a bün­tettek elkövetői nem fognának megfelelően súlyos büntetésben részesülni Hamme­rszberg csatlakozik Oborin in­dítványához. C­s­e­m­­e­g­i még egyszer szól e nagy fontos­ságú kérdésben. .A minisztérium úgymond, komoly és beható vizsgálat tárgyává tette a kérdést, váljon a börtönbüntetés elejtésével, lehető lesz-e a fegyh­á­­zak rövid idő alatti oly mérvű szaporítása, a­minőt a fegyh­áz büntetés minimumának szükséges leszál­lítása megkíván? s azon meggyőződésre jutott, hogy ez hosszú idők alatt nem lesz lehetséges. Azon rop­pant apparátus és költség összevetése, mel­lyel a fegyintézet jár, mindenkit azon meggyőződésre jut­tathat, hogy tíz kerületi börtönt leh­et egy fegyintézet költségével felállítani s fentartani. A börtönbüntetés fentartása aránylag rövid idő alatt keresztül vihe­­tővé teendi a törvényt. H­o­d­o­s­s­y azon kérdést veti fel, hogy váljon nem volna-e jó a bizottságnak meghallgatni e kér­désben a főügyészt, vagy egyik másik fegyintézeti igazgatót. Szilágyi D. nem tartja azt szükségesnek. Csak egy érv hozatott fel az indítvány ellen, a költ­ség szempontja. Ezt nem tagadhatja el, mert a költség mind a börtönnél, mind a fegyintézetnél csak ugyan­az leend, legfeljebb a házirend külön­­bözhetik. Ha akár főügyészt hallgatnak is meg, ko­molyan állítni nem lehet, hogy négy szabadság ! A-ZRCZ-A.. triiő és kalapács.­ ­Regény. — írta: Spielhagen Frigyes. MÁSODIK KÖTET (Folytatás.) IX. Rész. A tiszta jég, a gyönyörű alkony, s a fákról imitt amott lehulló sárga levelek az ősz közelgését hirdették. Egy év előtt, ép ezen időt töltöm Zeh­­rendorfban; a természet ugyanazon tünetei mu­tatkoztak most, melyek akkor nyilvánultak, s lel­kemben felkelték a visszaemlékezést. Azt hivem, ez emlékek mélyen eltemették, azonban most úgy tapasztalául, hogy csak vékony lepel boritá, me­lyet a legkönnyebb őszi szellő is képes fellebben­­teni; sőt attól tartok, hogy az egy év előtt kapott seb ki fog újulni. Átéltem még egyszer ama korsza­kot úgy, mint midőn ébren visszaemlékszünk vala­mely élénk álomra. Mit álmunkban igen természe­tes, és következetes dolognak tartunk, ébren cso­dás phantasmaként tűnik fel előttünk s mi álomban megfoghatlanul aggaszt, azt ébrenlétben egyszerű­nek találjuk. Akkori helyzetemet kelle a mosta­nira rajzolni, s a rémálom készen volt. Szabadnak véltem magamat akkor, pedig úgy be valék há­lózva a legvisszásabb körülményekbe, mint a légy apók hálójába; most vasketreczek mögött éltem, s oly benső megnyugvást és biztosságot éreztem, mint mikor ingó sajkánk partot ér. Akkor azt véltem, életczélomhoz jutottam, és most láttam, miként ama lét csak ifjúkorom czélnélkü­li csinjai­büntetési fajnak megfelelőleg berendezett intézetek három fajnál kevesebbe fognak kerülni. Mind a ja­vaslat, mind az indítvány rendszere csak bizonyos idő múlva valósítható, s hogy az indítvány szerinti egyszerűbbet előbb lehetene megvalósítni. A bünte­tések individuálizulására mi befolyással sincs a bün­tetésfajok szaporítása. P­e­r­c­z­e­l miniszter a kérdés eldöntését fel­­függesztetni kéri, hogy a lehető legrövidebb idő alatt a főügyészt s egy két fegyintézeti igazgatót hívhasson meg, hogy a bizottság azok meghallga­tása után határozhasson. — Horváth L. meg­jegyzi, hogy ez indítvány elfogadása lehetetlenné teendi a tárgyalás jelenlegi folytatását, s ha a ki­hallgatásig felfüggesztetik a tárgyalás, elfogadja az indítványt. P­e­r­c­z­e­l miniszter elismeri, hogy addig a tárgyalás nem leend folytatható. — Szilágyi D. teljesen szükségtelennek tartja ugyan a kihallga­tást, de kötelességének tartja egyéni véleményét a miniszter akaratának alárendelni. A bizottság a miniszter indítványát elfogadta. Ennek következtében a javaslat tovább tárgyalása a ház összeülése utánig elhalasztatik. Az árvíz a vidéken, Mezőtúr, ápril 5-én. Márczius 15-ke óta csak szomorút, lesújtót jelenthetünk. Az árvíz dühének minden erőlködés daczára nem lehetett ellen­állani, a külső védvonal­ról legalább egészen kiszorított bennünket s el­öntötte határunknak mintegy V3­&L S fájdalom! rémuralma még most is fennáll, sehogy sem akar felhagyni romboló, ostromával, úgy hogy életünk csupa küzdelem. Éjjel nappal pereg a riadó dob­­éberségre intvén mindenkit s zaklatván a szoron­gatott lakosságot az önvédelemre, s hogy a rémülés teljes legyen, közbevegyül a vészharang szivszoritó tompa kongása is. A nép már majdnem bele­unt a roppant fárasztó, éjjel-nappal tartó több heti munkába, testileg lelkileg kimerülve, reményében elcsüggedt, aggódva tölti el a napot s aggodalommal néz a bi­zonytalan, szomorú jövőnek elébe. Az utóbbi napokban mégis kissé szünetelhet­tünk, a víz több irány felé elterülvén, h­a nem is épen fogyott, de legalább megállapodásra látszott jutni és e mellett szélcsend uralkodott. Most ismét hasonlóképen éjszaknyugatról jövő, erős hideg lég­­áramlat mozgásba h­ozza a tengernyi, városunk talaja felszínét itt-ott 1—2 méternyire felölhaladó víztömeget s nagyban elősegíti a csapkodó hullámok­­ Tomboló hatását. És e mellett majdnem mindennap érkeznek uj és uj rémitő hírek a szomszéd közelről, hogy a Tisza majd itt tört be, majd ott megházalta a gátat, Abád Szalókon az u. n. Mirk­ógátot s Kis- Ujszállástól felénk iramodván, uj ellenség gyanánt fenyegeti városunkat.­­ Már­pedig menth­etlenül tönkre jutna a város, h­a még ezen szerencsétlenség is bekövetkeznék, mert a hevenyében felhányt, váro­sunkat védő gyenge gáttöltések már a mostani víztömeg reszerejének is alig képesek ellenállani. Egyábaránt a nyomor nagy, a most már egy idő óta minden évben bekövetkezett uj és uj elemi csapások: cholera, viseg és vizár végképen kimerí­tették e népet s tönkre juttatták anyagilag, maga a város is a védgátak fentartására való borzasztó költekedés folytán oly szomorú helyzetbe jutott, hogy cselédjeinek havi bérét sem tudja kifizetni, üres lévén tökéletesen a házi pénztár, mert az adót senki sem fizethet, — de ily rendkívüli nyomasztó viszonyokkal szemközt senkitől sem lehet követelni azt. S valóban már az emberség szempontjából is kívánatos volna, hogy a kincstári végrehajtó is egy ideig, legalább a vízár elvonulásáig kimélne meg bennünket. R­a­d­a­ Tisza-füreden a víz lassan apad a köz­­óh­aj mértékéhez képest; a gátakon újra meg újra veszedelmes sérülések támadnak s a lakosság sorsa még mindig folytonos aggodalom. — Ki­suj szá­lasról, honnan a Michó-gát megszakadásának híre jött meg, melyet már tegnap konstatáltunk, erre nézve se megerősítés, se c­áfolat nem érkezett. Úgy látszik, Heves-Szolnok m­egye, a II.-Kunság, Békés és Bih­ar megye ölelkező részei valóban haj­meresztő területben víz alá jutottak. Szegedről végre valah­ára egy kis apadást jelentenek. Ha az apadás folytonos lesz, úgy hinni lehet, hogy hazánk e városa ki fogja kerülni a leg­nagyobb veszedelmet. — Saját erejének, buzgalmá­nak s határt nem ismerő igyekezetének köszönheti megmentését! Könyörüljünk! Mohács, ápr. 4. Miként az egész Duna mentében úgy nálunk is visszatér lassan-lassan rendes medrébe az ár bor­zasztó nyomokat, felszámíthatatlan károkat hagyva maga után. Nem panaszkodtunk, nem jajgattunk eddig, igyekeztünk a magunk erejéből segélyezni veszélybe, nyomorba jutott lakos­társainkat. Most azonban egész nagyságában tűnvén fel előttünk a kár, mely városunk egy harmadát végkép, az ös­­­szes lakosságot azonban részben sújtotta: kénytele­nek vagyunk erdő szavunkat ínségre jutott társaink­nak volt végkövetkezménye. És mily világításban láttam azon embereket, kiknek sorsa iránt élénk érdekeltséget éreztem; azokkal szemben, kiket azóta megtanultam őszintén szeretni, s összeha­sonlítva a „szilajt“, szelíd és bölcs fivérével ? És miután az összehasonlításoknál voltam, úgy az óriási, nehézkes álmos Prantov Jánost, kiről nem tudom él-e vagy hal, bár többen álliták, hogy él, s tudják hollétét is, — a kis mozgékony, szellemdus Snellius orvoshoz kelle hasonlitnom ; sőt a vén roskadt Kerestélyt is kénytelen valék az erőteljes Szüszmilch őrmester mellé állitni; de legélénkeb­ben tűnt fel előttem az ellentét az összehasonlítás­nál a szép phantastikus Constance, s a szende egy­szerű Paula között. Nagyobb ellentét alig volt képzelhető! Ta­lán épen ezért tüntető elém egyiknek a képe a má­sikét. Különös az, hogy Paula iránt, — ki pedig még jóformán gyermek volt, — nagyobb tisztele­tet éreztem, mint a nálánál több évvel idősb, és szebb Constance iránt. Bár utóbbival szemben is bizonyos elfogultságot kelle leküzdenem, de ez elfogultság egészen különbözött a mostanitól, sőt az előbbit annyira le is küzdöttem, hogy az­nap reggelén, midőn a kastélyból távoztam, elhatárzám Constance-t nőül venni, tizenkilencz évem daczára. A mi leginkább meglepett, azon vágy volt, Cons­­tancenak, — ki rutul kijátszott, s kit gyűlölni vél­tem, tudtára adhatni, hogy látni óhajtom, s meg­­mondatni neki, mennyire szerettem, s mennyire megszomoritott. Vájjon, hol volt most? Legutóbb Olaszországból hallatott magáról. Vájjon ott időzött-e még és mily körülmé­nyek között? Hogy kedvese elhagyta, arról már volt tudomásom, s ezt hallva, nagyot kaczagtam. Most nem nevettem, hanem a szánalom egy nő­nevében hazánk nemeskeblű fiaihoz, és leányaihoz intézni! Van országszerte baj elég, de annyi kárt mint a mennyit aránylag épen a mohácsi magyar reform és katholikus lakosság szenved — kevés köz­ség vallott. Bizton h­is­szük, hogy ha kormányunk értesül nyomasztó helyzetünkről, ha eddig még nem tette is •— sietni fog a körülményekhez képest ő is káro­sultainkat gyámolitani. De hadd beszéljenek a számok. A mohácsi szigeten, hol földmivelő részünknek kertjei, kaszálói, szállásai voltak, s mely sziget vá­rosunk lakosságának, csaknem egyetlen megélhetési alapját képezi: összeomlott több mint ezer ház mel­léképületeivel, hol a népnek szénája, kukoriczája, fája elhelyezve volt. Lakosságunknak szigeti kára megközelíti a fél milliót! A szigeti veszedelmet né­hány napra a város alatti töltés elszakadása kö­vette, minek következtében Mohács városa 1770 há­zából márcz. 17-ig az árvíz elborított négyszázki­­lenczvenkét házat, a tatai­víz hatvannégyet összesen ötszázötvenhatot, márcz. 23-ig összeomlott hivatalos összeírás szerint háromszáz hét lakház, a melléképületeket ide nem számítva. A víz apadása óta az összedőlt házak száma mai napon már meg­közelíti a négyszázat. Tekintetes szerkesztőség ! a­hol a számok így bizonyítanak, a kárt s az ebből származó nyomort elképzelni igen, de felszámítani pontosan nem le­het ! Isten a tanunk, hogy a mit városunk meg­­menthetése érdekében megtehettünk, mindazt ipar­kodtunk megtenni, a bekövetkezett nyomort, a váro­sunk kebelében megalakult „segély­gyűjtő bizott­ság“ buzgóan igyekszik enyhíteni. Ezen bizottság részéről intézzük mi alulírottak a T. szerkesztő úr közbenjárása által, a nagy közönséghez könyörgő szavunkat! Segítsenek, gyámolítsanak bennünket, segítsék nyomorba jutott lakos­társainkat, hogy er­kölcsi erőnket megtartani, s a nyomort csak némi­leg is enyhíteni képesek lehessünk. A bejövendő segélypénzt, kérjük a segélyző bizottság pénztárnokához L­ei­sz­er Viktor úrhoz Mohácsra küldeni. A tekintetes szerkesztő urat­ a gyűjtésre ha­zafias bizalommal felkérve vagyunk őszinte tisztelői: Szajevits Pál, bizottsági elnök, Székely Jó­zsef, bizottsági jegyző. * Az „Egyetértés“ szerkesztősége a legnagyobb készséggel elfogad és kézbesít minden ide vonatkozó adakozást. Szerk. Adóvégrehajtók rablásai. Tisza-igar, ápr. 5. Sok mindenféle dolgok történtek a világ te­remtése, s az emberi társadalom alakulása óta egyik másik világrészben, mit a történelem feljegyzett, — de azt is érdemes ám feljegyezni, ami dolgok mosta­nában a mi Tiszavidékünkön folynak, úgy­hogy aligha van toll, a­mely azt nagyszerűen borzasztó valóságában ecsetelni tudná. Nem szoktam a hírla­pokba írogatni, de a­mik itt történnek, emberiség iránti részvétből kénytelen vagyok köztudomásra juttatni, nem szükség mást felemlítenem, minthogy Magyarországnak úgynevezett alföldje, ismét — mint állítólag hajdan — maré dulce — édes tenger akar lenni. Legalább már felét viz boritja, másik fe­lét a legkétségbeesettebben igyekeznek menteni.Éjjel nappal zug a vészharang, a katonaság részint segít a töltések csinálásában, részint hajtja ki az embe­reket, s szekereket a védgáthoz, — ez alatt ezrek és ezrek kénytelenek elhagyni falvaikat, s lakhelyüket, s részint más még a víz által el nem borított közsé­gekbe menekülnek, — részint a szabad ég alatt sá­torokban laknak, — és ekkor­ az átalános rémes kétségbeesés, s jajveszekelés között előáll az ember, a szívtelen­ s mint sakál a még megmentetten pré­dát csap, viszi az e vidéken a nép által Veres álarcz­nak nevezett adóvégrehajtó a szegény nyomorultak ingóságait a szomszéd városba, s ott potom áron dobszó mellett elárverezteti, természetes, bizonyos fajta emberek megveszik hűségesen. — Ez uraim borzasztó! több ez a szívtelenségnél! — ehhez nem kell több magyarázat, a többit utána lehet kép­zelni. Ez átalános átnézete a helyzetnek, de mily speciális esetek merülnek fel az adóhajtás körül, azok közül is szolgálok eg­gyel, a­mit sokan nem is hajlandók elhinni, — mások meg azt mondják rá, „no­ha ez így megy, úgy már nem tanácsos kíséret vagy fedezet nélkül járni, sem valami ingóságot küldeni valahová, mert az adóvégrehajtó elfogja, és soha sem látja többé!“ Az eset ez: Tisza-igari birtokos özvegy P. Gy.-né asszonyság a múlt ősszel adóhátralékban lévén annyira exequálták, hogy 40 frt összeget két­szer hajtottak be rajta t. i. eladták a kölesét, a mi elvolt már alkudva 3 frtért, — 2 ÍV s nehány krért, azonfelül ugyan ezen már behajtott összeget a do­hánya árából is kifogták; evégett hasztalan szalad­mével gondoltam reá, ki ellen oly nagyot vétettek s ki talán most elhagyottan védtelenül, mint ka­landornő bolyong a világban, miként atyja egyko­ron. És mégis, a szó közönséges értelmében nem folyhattak roszul napjai, mert hisz büszke megve­téssel utasitá vissza atyja örökségét. Tudta talán, hogy at­yja elmulasztá, anyját nejévé emelni? Vagy már előbb is tudt­a ezt. Ha tudta, nem volt-e ez által indokolva ellenséges viszonya atyjához. Sze­rethette-e ama férfiút, ki anyját oly végtelen bol­dogtalanná tévé s ki a szó nemesebb értelmében soha sem volt néki atyja, ki, ha hitelt érdemeltek czimboráinak állításai, leánya szépségét csalétkül használta arra, hogy a balgákat hálójába vonja. Vájjon szigorúan el lehetett-e ítélni a leányt, ki ily szülőktől származva a magányban, s ily környe­zetben nevelkedett s a neveletlen ripőkök durva és merész hízelgéseinek volt gyermekségétől ki­téve, ha oly erkölcsi bűnt követett el, melynek szentségéről nem birt tiszta fogalommal. Ha egy kéjencz áldozatává lett, ki a fiatalság, rang és gaz­dagság minden csábításaival körülhálózta. Sze­gény Constance! dalod amaz „egyetlenről,“ ki miatt elveszett lelked üdve jóslatszerüvé vált. És ez a másik ? Neki le kellett volna küzdeni a sár­kányokat, melyek utadban leskelődtek reád, igen, ha Györgyöd, ha apródod teendője lett volna ez ! Te elutasítod őt, de kételyed indokolt volt, ereje és eszélyessége ellenében. Vájjon viszontláthat-e még valaha ? Tudtam, hogy visszautasíta a meg­hívást, a legközelebbi családi értekezletre, még­is minél inkább közeledett e nap, annál többet gon­­­doltam a lehetőségre, hogy tervét változtathatta, s egyszerre megjelenik előttem, épen mint Arthur barátom egy este hadapródi új egyenruhájában, midőn Paulával egy sétáról visszatértem. gált, az lett a vers vége: „a mit mi bár igazságtala­nul egyszer be incassáltunk, azt többé ki nem adjuk, hanem elégedjen meg azzal, ha nagy kegyesen be­tudjuk a következő fertály évi adójába“ — ez is jó ugyan egynek mostani világban, de most jön a java. Előre volt tehát szegény asszonyság az adó­val, nem hátralékban, és mégis mit tesz vele az a tisztelt végrehajtó úr! — a télen beküldött egy 150—200 frtos kocsiját Tisza-Füredre és a szom­széd városba javítás végett, — kapja fogja a végre­hajtó uraság elviteti a mester­embertől, azon ürügy alatt, hogy ő úgy hallotta az a kocsi nem az asz­­szonyságé, hanem másé, a ki százalékkal mivel tar­tozik — s anélkül, hogy akár annál a másiknál, a­kinek állítólagos tartozásában elvitette, akár a neve­zett asszonyságnál a rendes foglalást megtette volna, — múlt hó 30-án a szomszéd városban elár­­vereztette 42. mond 42 írtért. — Ezt azután végre­hajtó úr nem nevezheti senki másképpen mint: hivatal, és törvény köpönyege alatti rablás! — mert még olyan kormány, vagy törvény nem existált a vi­lágon, hogy az e fajta embereket annyira eleresz­tette volna, hogy pro libitu, és tudomása szerint járjon el, hanem igen­is kutya kötelessége az illető­höz még­pedig tanukkal kimenni, ott előadni kikül­detése czélját, s ha lehet, akkor foglalni, s arról ren­des jegyzőkönyvet felvenni. Csak is így lehet azután akár a végrehajtást szenvedettnek — netalán orvos­lattal élni, — vagy ha véletlenül másé foglaltatott volna le, igény által érvényesíteni az illetőnek jogát, különben ezen egyéniségről, a kit Sipos Antalnak neveznek, nagyon sokat beszélnek a vidéken. Azt különösen, hogy ez, mikor otthon van Besnyőn, — Gödöllő mellett — úri ember ám­ kéjlaka van egy szőllőben s mindennel bővelkedve, 2—300 frtos csi­kókat hordanak tőle e vidékre, különben ezt a hi­vatalt csupán passióból, vagy miből gyakorolja és az újpesti bravall előidézésében is szerepelt, hogy ezen úri­ember azért nem mindenki iránt oly kér­­lelhetlen, például a nagyobb birtokosok haszonbér­lőinek sem dohányuk árát, sem más ingóságát nem foglaltatja s árverezteti el olyan szaporán, mert úgy okoskodnak együtt a haszonbérlőkkel, hogy a haszonbérlőt csak saját adójáért lehet exequálni, de a tulajdonoséért, — habár a haszonbérlő szerző­désileg kötelezve van is — nem tartozik, kivált ha nem tud fizetni, s igy megtörténik az a manővriro­­zás, hogy fél, néha egy évig is behajtatlan egy­­egynél 900—500 stb. frt, pedig mint mindenki is átlátja ez csupa fah­idia. De legyen bárki is a tiszteletreméltó végre­hajtó ur s gondolja bár­mennyire megpuhitva a magyar embert, de azért a fent leirt eljárására nézve a törvényes lépéseket is megtenni, (ha hasz­nálna valamit) el nem mulasztandjuk s erről a kö­zönséget is értesíteni fogjuk, különben reményl­jük, hogy a kormány szigorú elégtételt fog szol­gáltatni. Annyi bizonyos, hogy a Bach rendszer alatt, ha ilyet követett volna el valamelyik tiszt­viselő (pedig akkor adóvégrehajtók nem is existál­­tak) az nem érte volna be az elcsapással, hanem még mást is kapott volna. Kulcsár Pál: KÜLFÖLD. A délszláv felkelők a fegyverszünet daczára folytatják a csatározásokat, így Postirevo környékén e hó 2-án élénk csata volt Sezsenicz fel­­kelő vezér és egy török csapat közt, mely mindkét fél visszavonulásával végződött. — Topole körül szintén volt ütközet, hol a törökök egy csapat vis­­­szatérő menekültet, kikhez több felkelő is csatlako­zott, szétvertek. A franczia kormány mindenben igyek­szik teljesíteni a republikánus párt óhajait. Legkö­zelebb a senatus három főárnyalatának vezérei Cré­­mieux, Charton és Rampon gróf tettek látogatást Dufaure és Ricard minisztereknél s kifejték elüt­ték, hogy további személyváltozások s a Broglie-féle municipális törvény módosítása elkerülhetlenül szükséges. Ezt mindkét miniszter beismerte s Ri­card oda nyilatkozott, hogy még e hó 10-ke előtt to­vábbi projektváltozások fognak beállani. Ami a mai leválasztás ügyét illeti, e tárgyban bizottság küldetett ki új törvény kidolgozására, egyszersmind ünnepélyesen kijelentette Ricard belügyminiszter, hogy soha sem fogadná el egy jobboldali elemekből álló többség támogatását s ha a republikánusok megvonnák tőle bizalmukat, legott visszalépne. Gambetta megválasztása a budgetbizott­­ság elnökéül s a hadi budgetbizottság alelnökiül, mely két bizottság a legdöntőbb szerepet játszó, átalános feltűnést okozott a kamarában s ismét fel­­keltötte mindazon félelmeket és aggályokat, melye­ket az exdictator iránt úgy a kormány mint a mér­sékeltebb republikánus elemek szakadatlanul táp­lálnak. A franczia megkegyelmezési bi­zottság múlt csütörtökön kihallgatta Perrin György radikális képviselőt, ki maga is hosszabb ideig tartózkodott Új-Caledoniában s tüzete­sen ismeri az ottani fenyitő rendszert, melyet a bi­zottság előtt alaposan ki is fejtett.­­ Előadása oly benyomást tett a bizottság tagjaira, miszerint egy­hangúlag elhatározták, hogy e tárgyban a tengeré­szeti és gyarmatminisztert is kihallgatják. A czár lemondásáról az orosz lapok czáfolatai daczára még mindig beszélnek az angol lapok. — A „Saturday Review“ e hírben s az orosz sajtó legközelebbi nyilatkozataiban annak X. Rész. A nap borús, esős volt, épen mint kedé­lyem. Az igazgatónak reggel mellgörcsös ro­hamai voltak s most először valék egyedül az iro­dában, gyakran felpillantok munkámról a most üresen maradt helyre, majd ismét figyeltem az igazgató szobájából közelgő könnyű, gyors lép­tekre, melyek a gyermekszoba felé irányultak, hol a kis Oskor feküdt betegen egy hét óta. Mindig reméltem, hogy a könnyű, gyors léptek ajtómnál megállapodnak, de a tündér ma nagyon igénybe vétetett s rólam megfeledkezett. De nem, ő nem feledkezett meg rólam. Este felé, midőn már nem láttam inni s készletemet összerendeztem s fejemet kezemre hajtva ültem a forgószéken, egyszerre halk kopogást hallok. Ki­­nyitom az ajtót, Paula állt előttem. Ön ma egész nap nem hagyta el a szobát, az eső megszűnt, félóráig tartó szünidőm van, nem jönne velem a kertbe sétálni? — mondá. — Hogyan van betegünk? — kérdem. — Jobban, sokkal jobban — válaszolt. — De hangja nem igen volt meggyőző, s szembeötlő volt lehangoltsága, midőn a bástyán egy­más mellett haladtunk. Aggodalmamat kedélyes szavak mögé igyekeztem rejteni. Hisz a kis­fiú ve­szélyen kívül van, s az igazgatónak már gyakrab­ban voltak rohamai, de mindig gyorsan felüdül e baj után. Ez Snelius véleménye is. Beszédem alatt Paula nem pillanta reám, s mi­­dőn a kerti lakhoz értünk, gyorsan bement. Én kinn maradtam, s az elvonuló felhőket szemléltem,melyek a lenyugvó naptól megvilágítva ragyogtak. Paulát hívtam, élvezze e gyönyörű látványt ő is, nem vála­­szolt. Beléptem a szobába, hol őt az asztalnál, ar­­czát kezébe rejtve, és csendesen zokogva találtam­jelét látja, hogy Oroszország kész kibontakozni a hármas szövetségből és saját szakállára működni.­­ A „Spectator“ ugyanezen nézetben van. Ha Sándor czár, írja e lap, valóban el van határozva csak egy időre is visszalépni az ország közvetlen kormányzásától, a „feszültség“, a­hogy azt a diplo­maták nevezik, nagyon hamar elviselhetlennek fog bizonyulni és bármely véletlen eset, egyetlen szó, egyetlen meggondolatlan csapatmozgósítás egész Európát ellenségeskedésekbe sodorhatja. Egy eset­leges háború a délszlávok fölötti fenhatóság miatt nagyon hamar háborúba keverhetné az egész kon­tinenst. A fővárosi bizottság közgyűlése. ápril 7-én. Rá­th K. főpolgármester megnyitván a köz­gyűlést Horváth jegyző felolvassa az ipar- s rendészeti szakbizotmány jelentését az 1872. VII. törvényczikkben érintett iparágak gyakorlatára vonatkozó szabályrendeletről. — A belügyminiszter az első Pest város ilynemű szabályrendeletét mint hiányost nem hagyta jóvá, s utasította a tanácsot, hogy az iparszabadságnak megfelelő szabályzatot hozzon létre. A javaslat szakaszonként olvastatik fel. I. Kávé­házak tartása: a­ kávéházi üzletben kávé, t­ea, chocoládé, liqueur stb s az ahoz netán kivántató süteményeken kívül más étel­­neműek­ vagy italok ki nem szolgáltathatók“. A ta­nács e szó után : süteményeken kívül „külön ható­sági engedély nélkül“ szavak beiktatandók. A b) pont eredetileg így hangzik: „bárminemű hazárd­­szerencsej­átékoknak a kávéházi üzlet s az ahoz tar­tozó mellékhelyiségekben gyakorlása szigorúan tiltatik.“ A tanács a „bárminemű“ szó helyett „a fenálló törvények értelmében tiltott“ szavakat ajánl. Mátyus A. az a) pontra, azaz a kávéházi üzletre vonatkozólag azt mondja, hogy Bécs és Budapestet kivéve egész Európában a kávéházak egyszersmind éttermek is, a­mi különösen az előkelőbb közönségre nézve kényelmes. Az ily café restaurante-ok­ felállí­tása nálunk felette kívánatos, a­hol egy-két vendég­lőn kívül alig van jóravaló hely. De hogy a főváros ne veszítsen a regale-adóban, indítványozza, hogy azok, kik ily kiterjedt üzletet kívánnak vinni, külön iparjogosítványt kénytelenek szerezni. A közgyűlés Mátyus indítványa értelmében fogadja el a módosí­tást. A többi szakaszt a közgyűlés vita nélkül elfo­gadja, a tanács módosításaival együtt. — II. Z­s­i­b­­áruskodási üzlet gyakorlása oly utczákon és tereken fekvő házakban, mely utczák és terek részint mint díszhelyek, részint mint a könnyű ko­csik és sétálók közlekedésére szánt vonalak a külső disz és tisztaság tekintetében figyelembe veendők, meg nem engedtetik.­­— Ezen utczákat és tereket a főv. tanács időről-időre megállapítja. — Vita nélkül elfogadtatik. — III. A tüzijátéksze­­rek készítése s eladása tüzrendőri tekintetek­nél fogva csak helyszíni szemle után, szakértők köz­­benjöttével megvizsgált s alkalmasnak talált helyi­ségekben gyakorolható. Elfogadtatik: — IV. N­y­i­l­­vános járművek: 1. §. A nyilvános járművek­ről az iparigazolványt az első fokú iparhatóságok adják ki. A 2-ik szakasznál, mely szerint a jármű­vek állomását a fővárosi tanács állapítja meg, a tanács­ a felállítható járművek legnagyobb számát és az összes járművek számának maximumát a ta­nács állapítja meg — szavakat kívánja bevezetni. Az V. hor­dár­ok, bér szolgák. A 2-ik szakasznál, mely a biztosítékról szól kimondatik­, hogy az intézet tulajdonosa a kár iránt egé­z vagyo­nával felelős. — VI. Cselédszer­z­és. 1) A cse­lédszerzési intézetek tulajdonosai a cselédszerzésért járó díjakat tartalmazó árszabást kötelesek magyar nyelven, ezenkívül tetszésük szerint más nyelven is intézetek helyiségeiben könnyen felismerhető helyen kifüggeszteni. 2) Az árjegyzék mindig az illető iparhatóság által láttamozandó. 3) Cselédkönyvvel el nem látott egyének közvetítése tilos. — Elfogad­tatott. — ATI. Kéményseprés. A kéményseprő ipar gyakorlata a főváros területén munkakerüle­tekhez nincsen többé kötve, hanem szab­a­d­o­n gyakorolható. Tűzrendőri szempontból eg­y házban a kémények, kályhák s csövek tisztítását csak­is egy kéményseprő, még­pedig az végezheti, a­kit erre a czélra a házi úr felvállal. Következett a VIII. czim, a „zálogra való kölcsönzés.“ Itt azon­ban azon nehézség merült fel, hogy a szabályzat az új keresk. törvényt figyelembe nem vette, a köz­gyűlés tehát kiadja e szakaszt a jogügyi s az ipar és rendészeti szakosztálynak átdolgozás végett, hogy azt a jövő közgyűlésen beterjes­szék. A rakpartok bérlete fejében a pénzügyminisztériumnak fizetendő bér és a partbé­reknek 1876-ra való megállapítása, illetve feleme­lése adott ezután egy kisebb ügy elintézésével a köz­gyűlésnek élénkebb folyamatot. Az 1875. év július­ától 1876 végéig az államnak partbér fejében 12000 frtot ajánlott meg a főváros, de a p. ü. mi­niszter ezt keveselvén, mint ismeretes, 20.000 frtot követel minek megadására a tanács nem hajlandó, hanem 18.000 frtot ajánl megadatni, azt is csak úgy, ha a Dunapart-beosztási bizottmány által a partbéreknek 1876-ra javasolt felemelése elfo­gadtatott. A partbeosztási bizottság igy megállapitá egy méterenkint a part­használati árakat. A­z uszodákra nézve az árak igy állapíttattak meg a partbeosztási bizottmány által: a vigadó előtti 820 frt, az alsó uszoda 150 frt, a felső 100 forint, a dunajobbparti a lánczhidon felül 50 forint bér­— Paula, kedves Paula! — szóltam. Fejét felemelte, és mosolyt erőltetett, de nem sikerült. Ismét kezébe vette arczát, és most már hangos zokogásba tört ki. Soha se láttam őt ily állapotban, s épen azért nagyon meghatott e látvány. Fölindulásom­ban, életemben először megsimitám szőke hajzatát s vigasztalni kezdem, miként gyermeket szoktunk vigasztalni. S mi volt e tizenöt éves gyermek mel­lettem, ki ifjúságom egész erejét visszanyertem, — egyéb mint gyámoltalan gyermek ? — Ön oly jó, oly jó, — zokogó. — Nem tudom­ miért látok ma mindent oly borús színben. Talán mert eddig­­ hallgatva tűrtem fájdalmamat; talán mert az idő is borús; nem tudok ma menekülni az aggodalmaktól. Mi lesz majd anyámból, mi fivé­reimből ? Gondtelten csüggeszte le fejét, és maga elé bámult. Ismét esni kezdett, a naptól megaranyozott felhők szürke mocskos színre változtak, s a fák lombjait a szél zuhogtatá, és száraz levelei a jég­ben kóvályogtak. Végtelen lehangoltság lepett meg. Ismét tétlenül kelle szemlélnem azok szenve­dését, kiket szerettem. Lehet, hogy Constance és atyja nem érdemlek részvétemet, de mégis szen­vedtem miattuk. Ezek, kiknek baját most láttam, megérdemlek minden csepp véremet, és nem is volt egyebem számukra, mint vérem. Vérét áldozni valakiért bizonyosan a legfőbb, mit adhatunk, de a legtöbbször ezzel mit sem segíthetünk , ritkán bír az értékkel az élet piaczán. Sokszor egy ma­rok pénz, egy darab kenyér, egy jó meleg takaró, vagy valami más csekélység mentő eszköz­ volna, míg vérünkkel semmit sem eredményezhetünk. (Folytatás köv.)

Next