Egyetértés, 1876. június (10. évfolyam, 126-148. szám)

1876-06-03 / 128. szám

X. évfolyam Előfizetési díj: Vidékre postán vagy helyben házhoz hordva : Egy évre..........................................20.— Félévre..........................................10.— Negyedévre......................................5.— Egy hóra......................................... 1.80 Egy szám 8 krajczár. Hirdetési dij : 9 hasábos petitsor egy­szeri hirdetése 12 kr., többször 10 kr. Bélyegdij minden hirdetésért kü­lön 30 kr. Nyilttér: öt hasábos sor 30 krajczár. 128. szám Szombat, 1876. junius 8. Szerkesztői iroda: Budapest IV. megyeháztér 9. sz. hová a lap szellemi részét illető minden közlemény küldendő. — A küldemények csak bérmentesen fogadtatnak el. Kéziratok csak rendkívüli esetben kül­detnek vissza. Kiadó­hivatal: ‘Budapest IV. megyeházéi' 9. sz. Wodianer F. nyomdájában. A magyar delegatióf­ól. Tegye szívére a kezét e hazának akár­melyik polgára és vallja meg önmagában őszin­tén, tiszta lelkiismeretének sugalló szava sze­rint: lehet-e ezek között a mi kínnal bérlelt nyomorúságos viszonyaink között indokolni valamivel a magyar delegatió azon eljárását, hogy csupán a hadügyi budget tételeinél meg­szavazott több mint félmillióval nagyobb össze­get a közösügyes kiadásokra, mint az osztrák delegátió ? Tegye szívére a kezét Magyarország akár­melyik fia, és mondja meg nyíltan, férfihez illő határozottsággal: mit vél arról,hogy egy osz­trák delegátus kénytelen volt felszólalni a magyar közösügyes urak bőségeskedése ellen, és figyelmeztetni őket arra, hogy ne költse­nek oly nagy összegeket a német hadse­regre ? Vagy fojtsa hát vissza szive érzeményét s altassa el lelkiismeretét, hanem eszét kér­dezze akár magyar, akár muszka vagy tahiti legyen is, és nyilatkoztassa ki becsületesen: vájjon van és gondolható-e itt olyan körül­mény, a­mely mellett nem a könnyelműség és kishitűség tényének tűnnék föl az az abnormis factum, hogy e magyar nevet viselő s magyar polgárok közé számított „patrióták" több áldo­zattal képesek szolgálni a mi népünk zsebéből az osztrák érdekeknek, mint az osztrákok a saját magukénak ?! Mert, hogy a mi érdekünk nem kíván az osztráknál is osztrákabb „áldozatkészséget“ sem a „birodalmi“ nagyság sem pedig saját javunk szempontjából, azt legjobban tudhatják azok, a­kik a felelőséggel nem járó delegatio­­nalismus köpönyege alatt ágyúbronzba és pus­kacsőbe hajlandók öntetni millióinkat. És bi­zony csodálni lehet a megújítás rendszerének azt a következetességét, a­mel­lyel évről-évre vágnak sebet az állam testében, hogy a „mon­archia“ fényes képet mutathasson kifelé akkor, mikor belső fekélyeinket csak jól-rosszul rejtő rong­gyal igyekezünk elpalástolni a magunké és a világ szeme elől. A magyar delegátió ma délután tartott ülésében „kiegyenlítette“ azon különbözeteket, a­melyek nemcsak a hadügyi, hanem az összes közös költségvetés egyes tételeinél a két dele­gátió eltérő proponációi folytán felmerültek. Más szóval: a magyar delegatió általában véve kegyes volt belenyugodni azon összegek tör­lésébe, a­melyeket az osztrák delegatió in­dítványozott, és ellentmondás nélkül fejet bó­lintott azon többletek elfogadására, a­melyek­nél előbb elég merész volt pro forma néhány ezer forintnyi megtakarítást indítványozni a „subások“ elvakítására , hogy könnyebben csus­szék a milliók massája s torkukon ne akadjon a közösügyes szép áldások falatja. Welche Grossmuth! — vom Geld der Nation. Ha tekintetbe ves­szük, hogy tavaly ezek­hez hasonlóan az osztrák delegátió ugyan e té­teleknél 775,700 frttal kívánt többet törölni a magyarnál, a tengerészetnél pedig 717,200 fo­rintnyi költségkeresbítést előirányzott a ma­gyar delegátió sarirának is kevés 10,000 frt­­nyi törlése ellenében: felmerül bennünk a kér­dés, hogy a részakarat, vagy az érzéketlenség ördöge űzi-e játékát azokkal, a­kik a közös­ügyes kiadások ilyetén összeállításának pénz­ügyi eredményeivel nem látszanak törődni, és Magyarország erkölcsi veszteségeit meg teljesen ignorálják. Mi megtakarításokat a közös kormány előterjesztéseivel szemben nem vártunk. Ha a múlt évben a normális nemzetközi viszonyok között a fentebbi eredményeket tüntette föl a delegátiók működése, el voltunk rá készülve, hogy a jelenlegi politikai konstellációkban bő alkalma fog kínálkozni a mindent megszava­zunk elvének keresztül­vitelére. De az erkölcsi vesztesség, a leverő tapasztalat, hogy a magyar parlament többsé­gének választottjai a közös mósok igényeinek szükebb térre szorítását meg sem kísér­let­t­é­k; a gyász hatásu érzet, hogy a nyomor­ban sinlő nemzet óhajait figyelembe nem vet­ték s terhein könnyíteni nem is akartak. — ez szomorít s fáj épen úgy, mint az, hogy a milliókat indokolatlanul kihányták. Krátky: Alkalmasint ez a remek tulajdonsága teszi Miskolczot oly elégedetté, hogy párját keresni kell, ha ugyan, mint fogadni lehetne rá, az a bizalmi szava­zat igazabban bizalmatlansági felirat jelegével nem bir. Mert ha bizalmával bírna, ki kell függeszteni másolatban a városnak mind a négy sarkára illendő pellengér alá, hadd lássa a világ, kik azon gyönyö­rűséges emberek, kik tréfát űznek a haza szomorú helyzetéből s Magyarország bécsi halálitéletének gyalázatából. «* * Ujfalussy Miklós Remetemezőn 1875. junius 25-én kelt a nagy-bányai választó kerület tisztelt közönségéhez intézett programmjában legelőbb is, az akkori divat szerint, felesküszik a szabadelvűnek csúfolt kormánypárt zászlója alá. Elég őszinte nem c­eremóniázni, mint balközépi képviselők, hogy tu­lajdonkép fusió confusió-e az az egypárttá gyúrás komédiája, azaz, hogy melyik olvadt a másikba. Ujfalussy úr kimondja kereken, hogy részéről öröm­mel üdvözli „a két nagy párt összeolvadá­sát.“ Oly annyira ellágyul e feletti örömében, hogy magamagáról is elmondja „abba beleolvad­­t­a­m.“ Mivel olvasztották annyira bele, s hogyan olvadt oly hirtelen el, viaszk-e, zsír-e, vaj-e, szu­rok-e arról nem ad számot, a választó közönségnek elég volt, hogy „beleolvadt.“ Hanem azért meg kell adni, hogy a nagy párt­mintába olvadás dolgában nem volt egészen nyers mássá, mert alakot kívánt adni a kormány pro­grammjának, midőn előadta, minő feltételekkel kész „egész odaadással támogatni.“ így programmjában találjuk Ökölnyi betűkkel szedve a következő pontokat : 1) „Hazánk pénzügyi viszonyainak meg­javítása.“ 2) „Adóképesség emelése, kereskedelmi és vámszerződéseinek igazságos rende­zése által, mely utóbbi ha nem sikerülne, még védsorompók felállítása mellett is.“ 3) „Önálló jegybank létesítése által.“ Látható ezekből, hogy Ujfalussy Miklós ur­nak különösen az adóképesség emelése körül tisz­tult fogalmai voltak, midőn nagyon helyesen a vám­­szerződés igazságos rendezésétől várta a kedvezőbb állapot létrehozását. Elannyira tisztult nézetekkel bírt, hogy még a védsorompókat is fölvette pro­­grammjába, ha igazságosan rendezni nem sikerül a vámkérdést. No már a­ki ily világos fővel bír, mint jelölt, férfi lesz, mint képviselő is. Mert azt csak nem fogja az adóképesség emelésének elcsa­varni, hogy az osztrák ipar érdekében fölemelt vámtételekből most újabb, s jelentékeny teher há­ramlik túlságosan igénybe vett választóinak vál­­laira. Ujfalussy úr ennélfogva már legközelebb biz­­tosítani fogja választóit, hogy ő ura marad szavá­nak, s nem fogadja el az egyességet. * Horváth Lajos Miskolcz városának a népszerü „igen“-ekkel koszoruzott érdemekben gazdag kép­viselőjéhez jutottunk a sorrendben. Nagy mamelu­­kot énekelünk meg az bizonyos ; falra borsót há­nyunk az még bizonyosabb ; de azért éljenek azon vakok, kik még ezentulra is képesek ráadni szava­zatukat, mert hát övék a dicsőség, hogy nincsen párja az örökös kormánypártiság és odaadó szava­zás terén Horváth Lajosnak. Mindazáltal isten ments tagadni, hogy válasz­tói előtt nem önérzetes, nem független ember. Egy­két phrasis rendkívül tetszetős színt kölcsönöz fér­­fiatlanságának. Ha a mandátum megvan, üsse ki a választókat is, az önérzetet is, az országot is, ő sza­vaz, mint a parancsolat. Csoda-e aztán, ha az Avas mentében ő a leg­nagyobb államférfiú, s megéri, hogy a Kálvárián egy külön kápolnát építenek számára, mint a a sza­vazás védszentjének, és az igent mekegő jámborság vértanúi kitartással diszelkedő apostolának. Diós­győr úgyis közel esik, s a­ki támogatta Andrássyn kezdve Lónyait, az a nagy veszteséggel dolgozó gyár kohóiból megérdemel bízvást egy mameluk statuát. Mert, hogy Horváth Lajos mameluknak született isten, saját és választóinak kegyelméből, az oly tény, melyen mit sem változtat, hogy választás előtt vol­tak neki is fogadásai és nézetei az életbevágó kér­dések közül. Takarosan hangzott például, hogy őszintén és erélyesen csak addig támogatja a kormányt, míg az „a feladat magaslatán áll.“ Az ország sze­mében e magaslatról immár lebukott a kor­mány, csakhogy Horváth Lajos egészen más szemmértéket használ. Mert a­mily arányban sü­­lyed a „magaslatról“ a kormány, azon arányban keresi az alsóbb látpontokat Horváth Lajos, s így aztán természetessé válik, hogy bármennyire sülyed a kormány, ő annyival alantabbról tekint fel rá, s ezzel biztossá lesz, hogy mindig a feladat magas­­latán láthatja a kormányok téterét. Nála puszta szójáték dolga volt, a „jövő or­szággyűléstől sokat vár, sokat remél, mert bizony ő rajta volt, hogy mentől kevesebbet tegyen, s mentől gyakrabban lehetetlenné tegyen mindenféle szép reményt. Horváth Lajos ur 1875. június 15-én mondott programmjában találhatók egyébiránt a következő dolgok: „Az államháztartás súly­egyénének hely­reállítása. Mondottam a múlt alkalommal, s is­métlem ma is, hogy a súlyegyént helyre kell állítanunk első sorban és min­den áron.“ Eh­­­lár­fári, majd helyreüti azt a 35 millió­nyi deficit, s újabbnál újabb adó, s ha ez sem, akkor bizonyára a pénzügyi bukás. Punktum. Horváth Lajos úr szavát tartotta: „El kell követnünk mindent, hogy hitel­­viszonyaink javuljanak, hogy a mezei gazda­ság, ipar és kereskedelem lendületet nyerjen, s általában, hogy az ország adóképessége nö­vekedjék.“ Szép, de kitörődnék mindezzel választások után, s az országházban. Majd segít az iparon a vámszövetség, mely emeli az osztrák ipart, s miután a „birodalom egysége“ első és főfontosságú elv, az uralkodó politika mezején, napnál világosabb, hogy a közös vámhatáron közössé lesz az osztrák ipar is. Ennek felvirágzásáért bátran lehet bizalmat sza­vazni Horváth Lajos urnak. Legérdekesebb Horváth Lajos ur programm­jában, hogy a quotát is fölvette és tárgyalta, s erről mondotta a mint jő. „Ezen kérdés elintézésénél a két állam adóképessége lesz a mérvadó. Itt számok be­szélnek. A helyzet annyiban kedvezőbb ma, mint volt 1867-ben, hogy biztos adatok és a 8 évi tapasztalás tanulságai állanak rendelkezésére. A kormány és a tör­­­vényhozás meg fog tenni mindent a lehetőség határain belül, hogy a megállapítandó arány igazságos legyen.“ így nyilatkozott Miskolcz képviselője. De azért meg fogja szavazni az egyességet, mely a quotát az eddigi arányban állapitá meg, mit sem b­ederitve, hogy az ország adóképessége roszabb, és hogy „a számok beszélnek.“ Már ő csak Horváth Lajos marad. Miskolcz magyar polgárai szavazzatok neki osztrák bizalmat. S ha már a bizalmi felirat fölé kellenek szép czirádák is, igaz jelképül rajzoltassá­tok le egy akasztófa kötelére Hungária mellszobrát, mert hiszen Miskolcz így is, úgy is osztrákiában is Miskolcz maradhat. Az orosz nagykövet az utóbbi két nap alatt folytonosan dolgozik, s míg a többi nagykövetek Budapest nevezetességeit, szépségeit szemlélgetik, addig Novikovo feltűnően visszavonultan dolgozik szobájában, hova Andrásy grófon, Hoffmann oszt. tanácsos s udvari küldönczökön kívül ki sem mehet be. A nagy követnek ezen folytonos munkálkodása kapcsolatban van a legközelebb végbement török trónváltozással, mely a diplomaták eddigi terveit mind halomra döntötte, s azok helyett újakat kell alkotniok. Az orosz követ egyike azoknak, kiket a váratlan török trónváltozás rendkívül meglepett. — Délután Hoffmann nála volt s több órát töltött ott. Holnap a nagykövet Bécsbe utazik. * A német nagykövet és titkárja a ma esti vonat­tal Bécsbe utaztak. A kisbirtoki földhitelszervezet és a „Hon". i. E napokban értesültünk arról, hogy a kisbirtokosok hitelügye rendezése tárgyában egybehívott enquette-bizottság mellé kirendelt kormányküldöttség felterjesztő jelentését, mely­ben a kisbirtokosok hitelügye szervezése czél­­jából készült tervet nemcsak helyesnek s keresztülvihetőnek mondá, hanem s­ü­r­­getőleg ajánlotta is megvalósítását. E hírrel egyidejűleg megjelent a „Hon“­­ban egy vezérczikk e czim alatt: „Egy illusió­­val kevesebb“, mely valótlanságokból indulva ki, meghiúsult illusiónak tünteti fel a kisbirtoki hitelszervezet tervét. Megvalljuk, hogy nem szólnánk ez ügy­höz, mely immár kivitelképessé lett, és nincs is kedvünk a „Hon“-t azon a téren tetten kapni, a­melyen a hazugság és a rágalom er­­kölcstelenítő bűneit gyakorolja a közönség fél­revezetésére, de miután nem akarhatjuk az ily rósz­akaratú eljárást büntetlenül hagyni, szavunkat vissza nem fojthatjuk. Tárgyilagosak akarunk lenni, mert egy komoly ügyben a személyeskedés czivódássá fajulhatna, mi csak lerontaná a közönség sze­mében az általunk oly gyakran hangoztatott ügynek szentségét és magasztosságát. A „Hon“ nem átallotta ugyan a magyar kisbirtokosok országos földhitelegyesülés léte­sítő bizottságról szólva, azt állítani, hogy a midőn e bizottság felszólította a hitelintézete­ket az általa tervbe vett szervezethez leendő csatlakozásra „a nagyobb városok egyetlen hi­telintézete s­e­m ült fel neki;“ mi más sza­vakkal azt jelenti, hogy a nagyobb városok egyetlen hitelintézete sem hagyta magát a lé­tesítő bizottság hálójába vonni, azáltal rá­szedetni. Az ily merényletre nincs szavunk; a létesítő bizottság tagjai az ilyet csak vissza­utasíthatják, de nem léphetnek ez iránt a bi­zonyítás terére egy orvtámadóval szemben. És ezt annál inkább tételezzük fel a létesítő bi­zottságról, mert csupa oly tagokkal bir, kik mindenkor a közügyeknek voltak bátor előhar­­­czosai és most is egy oly intézmény megvaló­sításán fáradoznak, a mely csakis a nép jólé­tét czélozza, a melynél nincs és nem is lehet nyerészkedésről, syndicatusról, szédelgő intéz­kedésről szó. De nézzük magát a czikket, mely tudat­lanság és roszakarattal párosult vakmerőség­gel pálczát tör egy terv felett oly alapokon, melyek hazugság és rágalomban gyökereznek. A létesítő bizottságról azt állítja a „Hon“, hogy működésének eddig nyilvánosságra jutott eredménye abban foglalható össze, „hogy több vidéki népbank és takarékpénztár hajlandó­nak mutatkozott, ha az egyesület létrejö, vele összeköttetésbe lépni, illetőleg vidéki egy­letet alakítani, de feltűnő az, hogy sem a főváros­, sem a nagyobb városok egyetlen nagyobb és nevezetesebb hitelintézete sem tanús­ított semmi hajlandóságot erre.“ Ez állítás minden izében valótlan, és maliciózus. Ha a „Hon“ figyelemmel kísérte volna a létesítő bizottság működését, a­mely nyíltan, hogy úgy ne mond­juk, a nagy közönség láttára történt, úgy tud­nia kellene, hogy nem „mutatkozott“ hajlan­dóság a csatlakozásra, hanem, hogy lelke­sebbnél lelkesebb szavakkal üdvö­zölték a felszólított vidéki ön­se­gély egyletek és népbankok a terv létrejöttét és a leg­készségesebben, még alapítványok tételével is — jóllehet ez utóbbiakra fel sem szólíttattak — bejelentették csatlakozási készsé­güket. A lapokban közzétett csatlakozási nyilatkozatokból még utólagosan is meggyőződ­hetik a „jámbor“ „Hon“ részakaratú vezér­­czikkezője ez állításunk igaz voltáról. A léte­sítő bizottság tudtunkkal csak a vidéki önse­gélyegyleteket és népbankokat szólította fel a csatlakozásra, miután ezeknek szervezete s alapjai megegyeznek a tervezett mezőgazda­­sági előlegegyletekkel és ép azon néposztály­belieket bírják tagokul, akiknek számára ily előlegegyletek terveztetnek. A „Hon“ azonban súlyt fektet a fővárosi és városi hitelinté­zetekre, ezzel azonban csak azt árulja el, hogy mennyire nincs beavatva a tervezett hitelorga­­nismus czéljába. Naivságot árul el pedig azzal, hogy ott keresi a mezőgazdasági előlegegyle­teknek alkalmas hitelintézeteket, hol sem a kisbirtokos, sem a földmivelő néposztály nincs képviselve. A létesítő bizottság nem keresett meg egy fővárosi intézetet sem, sőt a vidéki városokban is csakis a szervezetébe beilleszt­hető önsegélyző intézetekhez fordult, s nemcsak azért nem szólította fel azokat, mert a kisbirtokos osztály nincs bennük képviselve, hanem, mert egyátalán nem akar nagyobb s nevezetesebb pénzintézeteket körébe vonni. Ennek okai pedig kézzel foghatók. A létesítő bizottság ugyanis az önsegély és takarékosság elveit kívánja az egyleteknél uralomra juttatni; részvénytársulatoknál ezt nem teheti, miután ezek a nyerészkedés czél­­jából az önszükséglet határait gyakran túl­lépik és ezzel koczkáztatják saját fenállásukat, sőt kérdésessé is tennék az egész hitelszerve­zet megbízhatóságát. A tervezett központi in­tézet feladatával ellenkeznék nagy intézetek­nek a szövetségbe vonása, mert ilyenekkel a hitelügy deczentralisatióját nem vihetni ke­resztül. Részünkről csakis helyeseljük, hogy a létesítő bizottság nem nagyzó törekvéseknek, hanem a dolog természetes rendjének hódol, a midőn egy Schultze-Delitzsch s más külföldi szaktudósok tanácsai után indulva, arra fekteti a legnagyobb súlyt, hogy minél kisebb egyle­tekkel bírjon s ezeknek működési köre minél szükebb területre szorítkozzék. A „Hon“ hibát, felsülést látván abban, hogy nagy intézetek nem csatlakoztak a tervbe vett szervezethez, ezen a külföldi szaktudósokkal és a gyakorlat embereivel ellenkező felfogásával csakis a nem­zetgazdaságban s különösen a szövetkezeti ügy­ben való járatlansága és tájékozat­lanságának adta jelét. Különben ismételve mondjuk, hogy idézett állítása valótlan, mert hiszen, ha kell, elő­sorolhatunk nem egy városi intézetet, mely lelkesen csatlakozott a tervbe vett szervezethez s hogy csak néhányat említsünk, álljanak itt a következők: bejelentette csatlakozási készségét az első pozsonyi önsegélyző egylet, az aradi népbank, az eperjesi népbank, a sárospataki takarék- és kölcsönegyesület mint népbank, a révkomáromi önsegélyző­egylet, az ungvári népbank, a bajai köl­­csönsegélyző­ egylet,a Jászberényben szé­kelő jászkerületi népbank, a nyitrai kölcsö­nös segélyzőegylet, a holdmezővásárhe­lyi népbank, a nagy­károlyi önsegélyző népbank, a bakabányai segélyzőegylet, a zalaegerszegi önsegélyzőegylet sat. Hogyan merheti hát egy lap a való tény­­állással ellenkezőleg a közönség félrevezetése czéljából azon hazugságot ciceró betűkkel hir­detni, hogy egy városi intézet sem csatlako­zott a tervezett kisbirtoki hitelszervezethez! Az ily lap csak megvetést érdemel. Czikkirő reflectál Raffeisen (talán Raiffei­sen?) Held és Schultze-Delifczsch véleményére, természetesen szintén az igazsággal ellenkező­leg, de nem említi fel dr. Marcn­ét Gusztáv, bécsi tanárnak levelét, mely szintén napvilágot látott helybeli lapokban, és a­mely a létesítő bizott­ság tervről azt mondá, hogy az osztrák kor­mány elhatározta e tervvel teljesen megegyező kisbirtoki hitelszervezetet létesíteni Ausztria számára. Ily fényes bizonyítékát a létesítő bi­zottság terve életrevalóságának elhallgatni csak­is a büntetlenség tudatában már-már ha­tárt nem ismerő részakarat képes, mely a va­­kondok módjára tör utat valótlan, elferdítő és rágalmazó szavainak. De a „Hon“ nem érte be ezen itt joggal neki tulajdonított bűnökkel, hanem hogy Basi­­liája tökéletes legyen, még a gyanúsítás terére is lépett, hogy ezzel is compromittálja a léte­sítő­ bizottságot. Gyanúsításaira csak azt felelhetjük, hogy Held leveléből igenis kimaradt egy rész s ez levele, bevezetése, mely inkább udvariassági nyilatkozatokból állott, minőket nem szokás közzétenni, s különösen azért nem is küldött meg a lapoknak a létesítő bizottság, miután már nagyon igénybe vette a lapok hasábjait az általa képviselt ügyben, a­melyért más ország­ban bizonyára nem kellett volna sem a véde­lem, sem a sürgetés terére lépnie. Merő valótlanság az is, hogy a külföldi szakértők nem helyeselték feltétlenül a kisbir­toki hitelszervezet tervét. Olvassa el a „Hon“ vezérczikkezője saját l­apja (!) 89-ik szá­mát, melyben Raiffeisen nyilatkozata közzé lett téve, ebből megláthatja, hogy e kitűnő szakember nemcsak a szervezet alapelveit, jól­lehet azok saját intézete alapelveitől teljesen elütnek, hanem még technikai részét is he­lyesli, és vegye elő a helybeli nagy politikai lapokban megjelent Held féle nyilatkozatot, melyből szintén meg fogja tudni, hogy e kitűnő tudós nemcsak határozottan helyesli, hanem „ingenies“-nek is mondja a tervet. „Miért nem mutatja fel“ — kérdi a czikkíró — a „működő bizottság“ Raffeisen vagy Held Adolf egyetlen sorát, melyben a jelzálogüzletet helyeslik és kivihetőnek, hasz­nosnak mondják a kisbirtokosokra nézve?“ s elég vakmerő e kérdéshez hozzáfűzni e szava­kat: „Erre feleljen, mert ettől függ terve.“ Ismét hazugság. A jámbor „Hon“, úgy látszik, már ki sem jő e bűnéből. Olvassa el ugyan a „Hon“ folyó évi 89-ik számát, mely­­b­e Raffeisen véleménye megjelent, s mely a többi között a jelzálogüzletre nézve a követ­kező sorokat tartalmazza: „A jelzálog- és személyes hitel ugya mint önök tervezik,elégítendő ki. A záloglevél kibocsátást nem­csak gyakorlatilag hasznosnak, ha­nem szükségesnek is tartom. Kétség­telen, hogy az önök által tervezett intézetnek kellő biztosítékokra alapított záloglevelei úgy a bel-, mint a külföldön nagy ke­lendőségre számíthatnak. Sajnálatra méltó dolog volna, ha a magyar kormány hu­manitárius, a nép túlnyomó részének jólétét czélzó vállalkozásokat nem támogatná minden tekintetben s különösen nem engedné meg, hogy zálogleveleik, mint teljesen biztos érték­papírok letétkép használtassanak, s ha nem ajánlaná zálogleveleiket az illető intézeteknek mint oly papírt, a melynek biztonsága iránt kétséget támasztani nem lehet. Továbbá Held Adolfnak a helybeli lapok­ban közzétett nyilatkozatában e passus vonat­kozik a jelzálogüzletre: „Ferner möchte ich bemerken, dass die Art und Weise, wie sie durch eine scharf gegliederte Organisation dem Real- und Personal-Credit zu­gleich, aber jedem auf besonderem Wege dienen wollen, mir sehr in­ge n i ö s erscheint.“ Hogy írhatott tehát a „Hon“ vezérczik­kezője ily valótlanságot? Mit gondolhat a „Hon“ olvasója, ha látja, hogy e lap vezér­czikkezője nem olvassa el azt a lapot sem, a­melynek munkatársa, hogy nem olvassa el azon szakértői nyilatkozatokat sem, melyekre czik­­kében hivatkozik? És ez a vezérczikkező meri idézett kér­dése után e szavakat leírni: „Erre feleljen (a működő bizottság),mert ettől függ terve:“ úgy tudjuk, hogy a rágalmazó Basilio nem arrogált magának ehhez hasonló modort, ilyenre csak egy Tartuffe vállalkozott, ki kész volt Orgont, az ő jótevőjét saját házából kitaszítani. Juhász Mihály úrhoz, Kassa város országgyű­lési képviselőjéhez, a polgárságnak május hó 14-iki közgyűléséből következő levél intéztetett: Mélyen tisztelt Képviselő úr ! _ Hogy szab. kir. Kassa város közönségének képviselő­testülete s a kassai kereskedelmi és iparkamara az önálló vámterület és független bank felállítása iránt az országgyűlés­hez feliratot intéztek: arról Önnek, tisztelt képviselő úr, bizonyára tudomása van, és mint kebelünkben lakozó, ismerni fogja az indokokat is, melyek a fent nevezett testületeket a felírás elhatározásában vezérelték. Városunk kiválólag kereskedelmi és iparos város,­­ igy eltekintve az 1867. XII. tc. 63 ik §-ától, mely méltányos egyezség nem sikerülése esetén visszaadja önrendelkezési jo­gunkat: városunk lakóinak már csak azért is föl kell emelni szavukat az önálló vámterület és független bank felállítása érdekében, mert oly egyezség, a­milyet kormányunk az or­szággyűléssel elfogadtatni akar , legtöbbjétől városunk pol­gárai közül elvonja a megélhetési módot s szaporítani fogja a kereset nélkül maradottak számát. Éppen az­ért felette nehezünkre esett, hogy Ön, tisz­telt képviselő úr, ha már a választóközönség nézetét, érzü­letét, meggyőződését óhajta kipuhatolni, alig néhány vá­lasztónak különben is megoszlo­t véleményét méltóztatott latba vetni. A kassai polgárságnak mai napon megtartott párt­­nélküli népes közgyűlése nevében s megbízásából tehát az iránt vagyunk bátrak Önt, tisztelt képviselő úr, felkérni, méltóztassék városunk közérzületét becses figyelmére mél­tatni s annak idején, ha t­­i a vám s kereskedelmi, nem kü­lönben a bankügy az országgyűlés elbírálása alá kerül, sza­vazatát az önálló vámterület és független bank érdekében benyuj­tani. A becsületszó érdekében. Pénteki számunkból a lapbeosztás tekintetei kiszorították Ujfalussy Miklós úr programmját. S így most adjuk azt első helyen, bár mindenesetre több ok szól az elsőségre nézve Horváth Lajos mis­­kolczi képviselő programmjának közlése mellett, — már csak azért is, mert egy kacsánál nagyobb hi­telre alig számító hír, oly erősnek igyekezett feltün­tetni Horváth Lajos ur állását, hogy még állító­lag számára bizalmi irat is keringene Miskolcz pol­gárai között. Meglehet, hogy Miskolcz városa jelenleg oly kiváltságos előnyben részesül a kor­mányzat kitűnőségéből, Horváth Lajos ur állandó mamelukságából, s az ég kegyelméből, hogy ipara és kereskedelme nélkülözhet minden egészséges és független politikát, annyira virágzik minden téren. Tehát csak rajta a bizalmi szavazattal, mindig méltó az oly városhoz, melynek képviselője határ­talan polegmával szavaz meg bármit.

Next