Egyetértés, 1876. augusztus (10. évfolyam, 179-208. szám)
1876-08-02 / 180. szám
4. Képviselő-kamara alakittatik, mely szabályozza a költségvetést, kiveti az adókat és ellenőrzi a kiadásokat. Az államtanács oly intézménnyé alakittatik át, mely megfelel a franczia senatusnak, vagy az angol felsőháznak. 6. A tulajdonjog a különféle európai rendszerek szerint szabályoztatik. A wakusz (mecsetek) birtokai megszűnnek. — Az ipar előmozdittatik. 7. A Napoleon-Codex mintájára codex fog szerkesztetni. A birodalom főbb városaiban jogtudományi intézetek létesittetnek és vegyes lyceumok.“ Ez alkotmány pontozatok kétségkívül nagy haladást jeleznek a roppant elmaradt török birodalom szervezetében. Ha oly komolyan veszik, amily szépen kiczirkalmazták, meg van az alap, melyre a kezdet nehézségein átesve tovább építhetnek és keresztülvihetik a Törökország számára oly szükségessé vált átalakulást. A konstantinápolyi intéző köröknek is be kellett látniuk, hogy lehetetlenné vált Európában maradásuk, ha a szervezés munkáját erélyesen végre nem hajtják. Áteshetnek a jelenlegi háború zavarain, de azért existentiájuk mindaddig nincs biztosítva, míg e téren a haladás kézzelfogható jeleiről nem győződik meg Európa közvéleménye. A kibontakozást sem a háború alatt se a háború után nem szabad másban keresniük, mert minden hátramaradás e téren önkénytelen lépés haláltorka felé. Biztosítva van-e eme itt közölt javaslat keresztülvitele, azt oly despoticus szerkezetű államban nehéz volna máról holnapra meghatározni. Annyit tudunk csak, hogy Midhat pasa minden erejével és tehetségével rajta lesz, s neki sikerült már az ellenvéleményüek közül is többeket megnyerni az ügynek, csak a nagyvezírrel nincsenek tisztában. Volt szó róla, hogy Ignatieff diplomatiai működésének okmányszerű leleplezése után Mehemed Rusdi is csatlakozott a reformirányhoz, de újabban az a hír felőle, miszerint Murad szultán betegségének ideje alatt régensség vezetvén a török birodalom ügyeit, a régensség élén Mehemed Rusdi pasa és Valide szultána állanának. A szultána egészen tudatlan, műveletlen nő, teljesen szabad kezet hagyna a nagyvezírnek, ki aztán valószínűleg meghiúsítaná a tervezett reformok keresztülvitelét. Meglehet, sőt igen valószínű, hogy ez nem egyéb szláv forrásból eredő hazugságnál, mely mindent elkövet arra, hogy a czélba vett reformok komolyságát a világ előtt discreditálja. Legalább azon tanácskozmány után, melyen a nagyvezir elnökölt és beszélt, csak tartózkodva lehet fogadni e gyanús természetű hirt, s igy sokkal több ok van föltenni, hogy a török kormány elhatározta rövid időn át életbe léptetni az általunk főbb vonásaiban ismertetett alkotmányt. A háború. A harcztérről a délután folyamában fontos hírek érkeztek. A török hadsereg nemcsak megragadta az offensivát, hanem sikerült is neki visszavonulásig elverni a szerb hadat. A harcz kimenetelét jelző két egybehangzó távirat így szól: „Nis, julius 31. Tegnap a sereg előnyomulása folytattatott. A szerbek eredménytelenül kísértették impozansul megerősített állásaikból az előnyomulást meggátolni. Hafiz pasa dandárjának, mely az ellenség két szárnyát túlnyomó sortüzzel támadta meg — sikerült a szerbeket állásaikból kilátáni tanyázott s nyomul tovább. Esti hat órakor ágyuharcz keletkezett Kujasevácznál. Konstantinápoly, julius 31. A Nisből legújabban érkezett sürgönyök jelentik, hogy a török csapatok immár hozzáfogtak a támadó hadviseléshez. A szerbek visszanyomattak s a törökök elfoglalván azok derventi sánczait, Gurgusevácz irányában benyomultak Szerbiába. — Viddim táviratok hasonlókép a törökök támadó föllépéséről értesítenek. — Végre Podgoriczából azon hír érkezett, hogy a montenegróiak Antivárinál megverettek.“ Végre valahára tehát a háború befejezéséhez megkezdték a döntő ütközeteket,mégpedig török részről oly szerencsével, hogy ez erősitett hely bevétele után, a szerb hadak és szerb háború sorsa tökéletesen el van döntve. A török’harczi jelázó „Belgrádba" megvalósulásának stádiumába lépett, többé nincs elég erejük a szerbeknek e csapást elhárítani. E török győzelmi hírrel egyidejűleg megerősítik a több nap óta szárnyaló tudósítást, hogy Risztics fegyverszünetért lót-fut. Elutazását Belgrádból rögtön e hírrel hozták kapcsolatba, ami csakugyan meg is valósult. A fejvesztettség most már Belgrádban úgyis tetőpontjára hágott, s a békekiáltás hangossá vált az ostromállapot ellenére is. Most már csak két kérdés érdekelheti ez ügyben a közönséget. Az egyik mit mond Törökország a békeajánlatokra, s a másik amelyen az egész megfordul, hogyan avatkozik majd bele és minő ajánlatokkal bonyolítgatja majd összevissza ez ügyet a diplomatia. Legközelebb már várhatjuk erről a híreket, miután valamennyi kormány megadta e részben megbízottjainak az utasítást. A háború napközben érkezett híreit következőkben állítjuk össze. * Belgrad, aug. 1. („Bud. Corr.„) Tegnap délután a főhadiszállás Alexinászból Deligrádba tétetett át. Ragusa, aug. 1. (B. C.) Mukhtar pasa minden várakozás ellenére Bilekben van. Konstantinápoly, julius 31. éjjel. Négyszáz bolgárt, kik ez idő szerint Philippopolisban be voltak börtönözve, szabadon bocsátottak. Belgrád, aug. 1. („B. C.") A fegyverszüneti tárgyalások mind kézzelfoghatóbb alakot öltenek. Risztics Deligrádból táviratozott Milojkovicsnak. Tegnap és ma kora reggel az angol és az orosz konzul, (kik közül az utóbbit két nap óta nem lehetett látni) hosszabb ideig értekezett a belügyminiszterrel. Most az hírlik, hogy Wite és Karzoff urak Deligrádba akarnak menni. Komoly emberek azt mondják, hogy Angolország a szerb kormánynak Zvornikot ígérte azon esetre, ha a döntő csata előtt létrejön a békekötés. Említettük, hogy a szultán egyik hadsegédjét küldi a viddini táborba. Konstantinápolyból most erre vonatkozólag azt jelentik, hogy a szultán határozott utasítást küldött a seraskiernek pár nap előtt, hogy tekintettel az európai diplomátiai helyzetre, kezdje meg a döntő műveleteket. Minthogy azonban Abdul-Kerim pasa késlekedése a konstantinápolyi kormánykörökben igen feltűnt, a szultán egyik hadsegét küldötte el a csata színhelyére, hogy kimerítő és hü értesülést szerezzen magának az ottani viszonyokról. A „Golos“ igen érdekes közleményeket hoz a herczegovinai csatatéren történt utóbbi hadmiveletekről. Nikita fejedelem Nevesinjénél megveretvén, tudvalevőleg Koritáig vonult vissza. Minthogy Moukhtar pasa a montenegróiakat visszavonulásuk közben egy ízben még harczra akarta kényszeríteni, de azok a harczot kikerülték és visszavonulásukat folytatták, Mukhtar pasa elhatározta, hogy Nikita csapatát bekeríti, hogy ilyképen kényszerítse őket harczra. Mukhtár pasa ennélfogva megszállta Bileket s így Nikita visszavonulási vonalát elvágta. Midőn a montenegróiak Banjani felé tovább akartak hátrálni, Vrbicánál találkoztak a törökökkel, így állván a dolgok, a Nikita által kiviott győzelem igen furcsa színben tűnik fel. A montenegróiaknak tehát keresztül kellett magukat törniök az őket körülkerített török csapatokon, ami, úgy látszik, sikerült is. Ez a montenegróiakra nézve mindenesetre siker volt, de, hogy azt miként lehet győzelemnek keresztelni, azt csak a montenegróiak tudják megmagyarázni. Egyébként igen sajátságos az, hogy még mindeddig nem lehet tudni, hogy tulajdonképen hol állanak a montenegróiak. Mert hiszen ebből lehetne csak megítélni az általuk kivívott „győzelem“ jelentőségét. A basi-bozákok ellen a porta igen erélyesen lép fel. Mint egy török lapban olvassuk, a philippolisi haditörvényszék Hadji Murad basi-bozuk csapatából 14 embert ítélt el kényszer dolálogházi büntetésre és pedig egyet 9 évre, hármat 7 évre, kettőt 5 évre és nyolczat 3 évre. Hadji Muradot tudvalevőleg felkötötték. A kormány továbbá rendeletet bocsátott ki, hogy a basi-bozákok ezentúl ép úgy fognak a háborúban szolgálni, mint a redifek. A nyelvismeretei következtében csakhamar a konstantinápolyi katonai akadémián nyelvtanár lett, s a császári herczeget is tanította. A krimi háborúban bej lett, s mint ilyen a török, angol és franczia hadseregek között a levelezést vitte. A hadjárat végével pasa lett. Azt mondják, hogy igen buzgó követője az izlamnak. — Mi más oldalról azt balljuk, hogy az elfogott Osman pasa nem az az Osman, ki korábban a magyar szabadságharczban is részt vett. Az elfogott Osman pasa születésére nézve török s igen képzett katonának mondják. A múlt évben beutazta Európát; ez alkalommal Budapesten is volt, s egyizben a képviselőház karzatán is megjelent. A vriczai csata. A Vrbicza, vagy mint a montenegróiak nevezik Vucidol melletti csata a legtalálóbb illusztrátiója a herczegovina-montenegrói háborúnak. A tanult stratégák által vezetett európai csapat háborújában csaknem minden a számításnak képezi tárgyát, itt azonban a szerencse, az egyesek és az összesnek vitézsége az, mely által az események menete a legnagyobb részt intéztetik. A montenegrói seregnek Nevesinyétől visszavonulása, bár ez (mint a törökök állitját) könnyen bevehette volna Mosztart s mely visszavonulás egyedül Miklós fejedelem hibájának tulajdonittatik, — olyan szerencsétlenségnek látszott, hogy a montenegrói táborban már széltében azt beszélték, mikép jó volna békealkudozásokat kezdeni. E visszavonulás végzetes is lehetett volna a montenegróiakra, ha Mukhtár pasa a hadviselésnek csak legegyszerűbb szabályait megtartja is s a montenegróiakat nem téveszti el szeme elől. Szándéka az volt, hogy az ellenségnek Montenegró felé, visszavonulását elvágja, s ez országba beüssön; de e terv mellett, mely különben roszul is volt kigondolva, mivel annak kivitelére nagyobb haderővel kellett volna rendelkeznie, elvesztett mindent. A montenegróiak a legrövidebb utat követték visszavonultukban, míg a törökök egyenközü irányban, s mintegy félórai távolságban vonultak amazoktól, anélkül, hogy az egyiknek a másikról tudomása lett volna. Mukhtár azon föltevésből indult ki, hogy a montenegrói haderőnek csak egy részével fog megütközni , hogy Pavlovics Peko és más vajdák még hátramaradnak. E helyett azonban a montenegrói hadosztályok hihetetlen gyorsasággal egyesültek, midőn Szelim pasa megérkezett, hogy őket oldalba támadja. Szelim sokkal előbb ért a csatatérre, mint Mukhtár; serege ennél fogva körül vétetett, áttöretett s maga is megöletett. Az első támadást oly mészárlás követte, minőről alig lehet fogalma valakinek. Nagy számú török tiszt, kik közt még egy másik pasa és két ezredes is voltak, leveretett. Mukhtár pasa különben nem sebesült meg. Némelyek azt mondják, hogy tegnap reggel Trebinjében volt, hogy némi csapatot gyűjtsön, mások Mosztárban állítják őt lenni. Legvalószínűbbnek látszik, hogy seregének maradványával Bilekbe záratott be s a montenegróiak ott ostromolják. A veszteségeket illetőleg, a törökök az állítják, hogy 8 zászlóaljat mentettek meg. A montenegróiak, állításuk miszerint, csak 200 halottat és sebesültet vesztettek el. Hogy a montenegróiak maradtak győztesek azt vitézségükön kívül annak is köszönhették, hogy hagyományos harczmódjuk szerint küzdettek s a nagy seregek minden taktikájáról és stratégiájáról lemondottak. Ha a montenegróiak e győzelmet nem tudják eléggé kizsákmányolni, úgy a jelenlegi háború hű másolata lesz az unalmas herczegovinai háborúnak, melyben folytonosan voltak csaták a nélkül, hogy egyik vagy másik fél sikert aratott volna. Konstantinápolyi levél. — Julius 25. — föztatására e kikötőben, hogy ha erre Ausztria többször engedélyt adott, azt pusztán szívességből tévé. Az ok, mely Ausztriát arra bírta, hogy a kikötő elzárásának jogával éljen, jelezve van a helyzet által, melyben a hatalom szláv alattvalóival szemben áll. Utóbbiak rokonszenve a törökök ellen küzdő törzsrokonaik iránt nem épen platonicus természetű, s Ausztria elé különös kötelességeket szab. A hatalmak közti jó szomszédi viszony nem mehet annyira, hogy a közbéke megzavarásának veszélyét idézze elő. Ausztria nem áldozhatja fel belső nyugalmát, hogy kedvére legyen a portának. Méltányolható ildomossági tekintetekből nem közöltek eddig bővebb részleteket a szultán betegségéről. Ez ifjú és szerencsétlen fejedelem a trónraléptét követő heves izgalmakat nem tudta elviselni, s igen súlyos agybántalmak veszélyeztetők életét is. A szigorú elzárkózottság, melyben nagybátyja uralkodásának utolsó évei alatt élt, az elpuhitó háremélet, szeszes italok túlságos élvezése s talán természetes hajlandóság is okozói voltak e sajnálatraméltó állapotának. Beszélnek azon óhajtásáról, hogy a trónt fivérének, Abdul Hamidnak engedje át. Talán nem egyéb e hi, mint visszhangja a miniszterek azon óhajtásának, hogy véget érjen a helyzet, mely reájuk s az államra nézve tele van veszélyekkel. A gyors megoldás mindenesetre szükséges, s remélni lehet, hogy az nem is várat soká magára. A legutóbbi minisztertanács hosszas viták után elhatározta, hogy a pénzszükségnek 2 millió font sterling értékben kényszer-forgalmi papír pénz kibocsátása által véget vet. E sajnálatos rendszabálynak csakis árnyoldalai vannak, s mégis ez az egyetlen eszköz annak megakadályozására, hogy a hivatalnokok éhen ne haljanak. Tíz hó óta ez emberek mit sem kaptak, s a legnagyobb nélkülözéseket szenvedik. A papírpénz nagy elértéktelenülésének meggátlása végett beleegyezett az Ottoman-bank hogy maga eszközli a kibocsátás. Belgrádi levél. — Julius 29. — („P. D.“) A nagy kitartással folytatott készülődések után azt kell feltennünk, hogy a kormány hosszan tartó háborúra számít. A felső várban nagyszerű laboratóriumot állítottak töltények gyártására. Több száz munkás foglalkozik ott éjjel-nappal. A fegyvergyárakban s ágyúöntödében 800 munkás szünet nélkül dolgozik, s folyvást óriási mennyiségű liszt, zab, széna, hús és főzelék-készletet halmoznak össze. S a szerb kormány ezen előrelátása helyén is leend, ha a hatalmak tovább ragaszkodnak város észlelő magatartásukhoz. A hadviselő felek egyike se mutatta magát eddig nagy döntő actióra képesnek. 18-ika óta Alexinácznál s Zajczárnál Abdul Kerim pasa hatalmas előnyomulását várták, s ma, 29-én Szerbia délkeleti részében ugyanazon baljóslatú csend uralkodik, mint eddig. Egy Veliki Izvornál elfogott török állítása szerint a török seregnek nincs elég élelmi készlete, s lőkészlettel s a legszükségesb tábori requisitumokkal is szegényesen van ellátva. A török önkénytesek s a cserkeszek csak akadályozzák a csapatok mozdulatait. Az újabb bejelentések szerint a Morava-hadsereg a legszorosb összeköttetésben van a timokihadtesttel. A parancsnokságot Csernajeff viszi, ki néhány nap óta Zajcsárban tartózkodik. Csernajeff a múlt héten meglátogata valamennyi hadtestet, s szemlét tartott állásaik fölött. Nyolcz órai hadi tanácsban uj csatatervet állapítottak meg. Jaromir Sándor halála, ki az itteni 2-ik osztályú ezredet vezénylő, s 23-án Zajcsárnál elesett, itt általános fájdalmat keltett fel, mert Jaromirt ismeretei s szeretetreméltó tulajdonságai miatt mindenki szerette. Ma két — 650 főnyi — önkénytes csapat ment az Ibar-sereghez, melynek újonnan kinevezett parancsnoka, Tsolak-Antics ezredes szorosan körülzárolva tartja Sjenicziát, ahol állítólag Dervis pasa is tartózkodik. — Nis és Alexinácz közt a szerbek mintegy 3000 szekérnyi szénát zsákmányoltak, amely 3 hónapig elég lesz a Morava-sereg lovassági s tüzérségi lovai számára. Üllő és kalapács. — Regény. — írta: Spielhagen Frigyes. HARMADIK KÖTET. (Folytatás.) V. Rósz. Én istenem, régóta ismerem e szavalmányokat. Ugyan olyan volt ez is minőt Arthur akkor mondott, midőn tanuló korában valamely vigalom alkalmával sok punchot ivott, s fizetetlen keztyü számláira és a rév utczában lakó Mózsesnél lévő apró váltóira gondolt. Ugyan azon szófüzést használta most is, és ugyan azon Arthur volt ő, a könnyelmü, önző, szívtelen, élvsovár Arthur, szelíd hangjával, behízelgő modorával. S én? — Nos én is ugyanaz maradtam. A jószívü egyszerű ember, kit minden szó, mely szívből látszott származni, megindított. Én is szerettem őt gyermekkoromban, midőn még vászonzubbonyt viseltem, ő pedig bársony kabátkát. Annyi bohóságot elkövettünk együtt, oly sok délutánt töltöttünk együtt erdőben, mezőn, s a tengeren a kis sajkában! Ilyesmit nem lehet feledni soha; én legalább nem feledtem el, soha! — Arthur, — mondám — mindig gond és nélkülözés közt kell-e élned ? Nem lehet ezen változtatni, ha komoly akaratod van hozzá? Oly tehetséges, ügyes ember oly jó modorral . . . — És oly atyával, — kiáltott Arthur, s oly hangon kaczagott, mely lelkembe hatott. — Azt hiszed boldogulhatok oly atyával, ki minden pillanatban a legnagyobb zavarba ejthet, ki minden pillanatban pellengérre állíthat, vagy legalább folytonos aggályban tart, hogy ezt teheti? Valide szultána saját költségén 800 főnyi crassiai önkénytesekből álló csapatot szerveztetett; egyenruhájuk egy tunique, fehér fianell-bugyogó, báránybőr kucsma, felül egy ezüst félholddal és kis turbánnal.* A Vrbicánál a montenegróiak által elfogott Osman pasára vonatkozólag sok mindenféle hir merül fel. Szerb forrásból, mint említettük, azt jelentik, hogy ez az Osman pasa magyar ember s valódi neve Farkas, illetőleg Wolf. A „P. L1.“ úgy véli, hogy ez az ur a kőbányai gőz-téglagyár nem rég elhunyt igazgatójának, Wolf Bernátnak testvére. Küzdött a honvédség soraiban 1848 és 49-ben, s akkor változtatta meg nevét Farkasra. Bem hadseregében küzdött s főhadnaggyá léptettetett elő. Bemmel ő is átment a török területre s itt muzulmán lett. Kitűnő — Soha sem beszélnék atyámról ily hangon Arthur, — mondám. — Meghiszem azt, — válaszolt Arthur gúnnyal. — Nincs reá okod. Ha olyan atyám volna, vagy lett volna, minő a tied volt, most más ficzkó volnék. De az én atyám! Lót, fut Pontiustól Pilátusig s egy állást koldul ki számomra a londoni követségnél ; nyolcz hét múlva ugyan azon pártfogóhoz megy, és koldul a maga számára. Ennek természetes következménye az, hogy oly ember fiára, kinek itthon eltagadjuk magunkat, Londonban nincs szükség. Ha Londonban véletlenül nem ismerkedem meg Prosa herczeggel, ki a legszeretetreméltóbban fogadott gondjaiba, úgy ma nem volnék képes kávémat kifizetni. — Arthur, — mondám, — úgy hiszem neked nagyobb szükséged van e pénzre, mint nekem. Mit szólsz indítványomhoz, ha e pénzt visszavinéd a herczegnek, — mert hisz tőle származik, vall be, s tiszteletem mellett kijelentenéd, hogy nekem nincs rá szükségem, hanem adja azt neked. Mi majd kiegyenlíthetjük együtt még ama kis vonást akkor, a midőn magadnak lesz pénzed. — Ad te kedves György, — szólt Arthur felugorva, és kezemet megragadva. — Te még mindig a régi vagy. Neked szántam e pénzt, de ha egyátalában nincs rá szükséged .... És Arthur mohón szedte össze az imént óvatosan megszámlált bankjegyeket, és gyorsan rejté tárczájába. — A herczeg nem biztosíthatja valamikép jövődet? — kérdem. — A herczeg ? Ej, emlékszel e mit játszottak mindig a fiatal leányok, Heckepfennig Emilia, Kohl Eliza, s ki tudja nevét mindannyinak ? Tudod midőn egy liszthalmazba gyűrűt rejtenek, s a lányok sorban egy zsineggel metsznek a liszthalmazból egy darabot mig egészen szét van darabolva, s aztán mindenki felkavarja a maga cso(„P. D.“) Az izgatottság, mely a kleki kikötő elzárása miatt a portán erőt vett, még nem csendesült le. E rendszabály tagadhatlanul kedvezőtlen következménye a török hadviselésre nézve, teljesen indokolná a porta rész kedvét, ha a Török- és Oroszország közt fennálló szerződések folytán ez utóbbinak magatartása nem volna még indokoltabb, az egész ügy 1703. óta szerződés által van szabályozva. Ez időben Velencze és Törökország fokaikat e területre s a kleki vizekre közös egyetértéssel állapították meg. Az első franczia császárság bukása után Ausztria birtokába lépett e területnek s azóta különböző szerződések biztositák jogát. Elég kiemelni, hogy 1853-ban Leitingen herczeg konstantinápolyi küldetése folytán a két hatalom közt megállapodás jött létre, mely szerint a kieki kikötő végleg „zárt tengeri”nek (mare clausum) határoztatott meg. E megállapodásban a porta forma szerint elismerte Ausztria azon jogát, hogy a kleki kikötőt elzárhassa. Különböző alkalmakkor ismét megerősíté a porta e jogot az által, hogy Bécsben felhatalmazást kért csapatainak a kérdéses helyen való kiszállítására. Kétségtelen, hogy a kleki kikötő nem tartozik Törökországhoz, hogy e hatalomnak egyáltalán nincs joga hajóinak bevitelére s állomáportját, hogy a gyűrűt, fellelje benne. Ez hü képe a herczeg állapotának. Naponként lemetsz egy egy szép kéz a liszthalmazból, melyet Prosa Wiek herczegnek neveznek, s nem telik bele sok idő, összeomlik az egész halmaz; már most is nagyon ingadoz, annyit mondhatok, — mondá Arthur, felső kabátját nyakig begombolva, s jobb kezére kettyüt huzva, melyről imént a pénz átszámolása végett lehúzta. — Valóban ha neked volnék restellenék e fő ur barátja lenni. — Barátja, — viszonzá Arthur, szivarát a lámpán meggyujtva. Ép oly kevéssé vagyok barátja, mint én az enyém. Szüksége van rám, mert . . . nohát mert szüksége van rám, ép úgy, mint nékem ő reá, s a ki hamarább megunja a másikat, az hamarabb a legegyszerűbb módon elutasítja magától; azt hiszem nekem tovább lenne ő rá szükségem, mint neki rám, vagy mint ameddig lélekzete tart, félek hogy ez már nagyon fogytán van. Arthur kalapját fejére helyezé, s velem szemben állt. A lámpa fénye megvilágitá sápadt, mosolygó szép arczát, és szivemet fájó érzés lepte meg. Arthur észre vehette a benyomást, mert hangos kaczagás közt mondá: — Minő savanyu arczot vágott, mintha engem egyenesen a bitóra hurczolnának, és nem az Albert színházba sietnék, a szép Bellinit meghallgatni, ki ma lép fel először ; onnan pedig — ha lehetséges — Pavolinihoz megyek estelizni a szép Bellinivel. Láthatod az én életemnek is vannak fénypontjai. Isten veled vén holló. És Arthur leereszkedőleg bólintott fejével, és ki ballagat az ajtón, melyet maga után betenni sem tartotta szükségesnek. Betevem az ajtót, s a félig kihamvadt tűzre ÚJDONSÁGOK. A hivatalos lapból. A m. kir. igazságügyminiszter az igazságügy miniszteri számvevőséghez Gruber József és Salamon Gyula ottani bijnokokat III. oszt. számtisztekké ideiglenes minőségben kinevezte; s saját kérelmükre Kádár Gyula körösbányai kir. járásbirósági írnokot a dévai kir. törvényszékhez és Albescu Péter dévai kir. törvényszéki írnokot a körösbányai kir. járásbirósághoz helyezte át, és az aradi kir. törvényszékhez II. oszt. jegyzővé Steinitzer Károly köz- és váltóügyvédet nevezte ki.—A vallás- és közoktatásügyi m. kir. miniszter Petricskó Jenőt, Prámer Eleket és Bergmann Ágostont a zombori államfőgymnasiumhoz, Gönczy Jánost, a kassai gépészeti szaktanoda helyettes tanárát, az újvidéki kath. főgymnásiumhoz rendes tanárrá nevezte ki. — A m. kir. pénzügyminiszter Müller József pozsonyi m. kir. fővámhivatali ellenőrt a budapesti m. kir. fővámhivatalhoz II. osztályú főtisztté, Babarczy Ferencz pénzügyi fogalmazót a fogarasi királyi adófelügyelő mellé helyettessé nevezte ki. Alapítvány: Herczeg Coburg Fülöp ő fensége az orsz. színi tanodán az operai szakban magát kiképző növenszemet raktam, a lámpát feljebb igazitám, munkához láttam, és magamban mondám: — Mégis különös, hogy egy herczeget feszélyezi az, ha egy szegény lakatos valamit tud felőle, a mi nincs rendén. Van eszem, hogy ily léhák által engedjen s magamat utamról eltéríteni! De bármennyire igyekeztem a világ badarságait feledni, és komolyan gondolkozni, mindig mintegy delejes erő vonta el eszméimet a száraz tantárgyaktól az élet tarka képei közé, hová, mintha egy gyorsan feltáruló, de ép oly gyorsan bezáruló ajtón pillantottam volna be. Valóban elég tarkaságot pillantok meg ott: félig kiürült palaczkokkal rakodt asztalt csemege maradványokkal, s az asztal körül bortól pirosló, mosolygó arczu egyének foglaltak helyet. Én is köztük valók, s az én arczom is égett a bortól és jókedvtől, még inkább, mint társaimé; mert én valamennyinél erősebb valók és mindannyit az asztal alá ihattam volna. Felkönyököltem az asztalra és vidám bordalt daloltam nekik, s ők ujongva tapsoltak, éljeneztek s a dalt ujrázták. Megsimitám homlokomat. Minő bohó álomkép volt ez ? Mi köze volt mindehhez a szegény munkásnak ? Ily mulatság csak a gazdag henyék számára létez. Én rám munka várt, ennek szenteltem magamat, időmet; féltékeny kedves volt ez, nem lehetett egyidejűleg neki, és a szép Bellimnek szolgálni. Felugortam, s úgy hiszem, ököllel ütök homlokomra, de nem volt nagy eredménye. Most is ott láttam őt a nyitott ajtóban, midőn a képtárlatról távoztában a képre visszapillantott, igen ott állt a szép Bellini, ki annyira hasonlított Constance-ra és ki ma lép fel először a színpadra. S a herczeg ott fog ülni, a színpadhoz közel eső páholyban korhely társaival, mig én a lámpa bágyadt világánál, csak félig átsült szobában ülök, s égő homlokkal és dére számára egy évi 200 frtos ösztöndijt, továbbá a szegényebb sorsú növendékek segélyezésére évi 100 irtot örök időkre alapított.A hazai színművészet előmozdítására tett ezen cselekedetéért a vallás- és közoktatásügyi m. kir. miniszter köszönetét nyilvánította. — Személyi kir. Péchy Tamás közlekedési miniszter tegnap este Miskolczról a fővárosba érkezett. — A fővárosi iparosok körének választmánya a Budapesten létesítendő fogyasztási szövetkezett tárgyában folyó évi augusztus bó 3-án délután 6 órakor a kör helyiségében értekezletet tart. Az értekezlet hivatva lesz azon főelveket, melyek alapján a szövetkezet létesítendő, úgyszintén a kiviteli módozatokat megállapítani. — Székács József, érdemes irodalmi veteránunk temetése ma délután ment végbe, roppant néptömeg részvéte mellett. A lutheránus templom környéke már délutáni 4 órakor népesedni kezdett s öt órára, mikor a szertartásnak meg kellett kezdődnie, a sütő-utcza és Deák Ferencz-tér el volt teljesen lepve a végtisztességre gyülekezettek által. A gyászkiséretben ott voltak irodalmi jelesbteink, kik ez idő szerint a fővárosban tartózkodnak, az aristokratia és tudós világ kitünőbbjei közül szintén számosan, különösen a Kisfaludy-társasági és akadémiai tagok. Sokan feljöttek a vidékről is, az elhunyt tisztelői közül, mindannyian osztozva a koszorúkkal díszített koporsót követő család fájdalmában, és a fájdalomban, mely a közélet bajnokát, minő Székács József volt, megilleti. — A menet legnagyobb része csak késő éjjel tért vissza a kerepesi temetőből, hová az elhunyt hamvait elhelyezték. Legyen béke felettök! — Kegyeletes ünnepély. Augusztus 2-át, a debreczeni csata évfordulati napját az idén is honfiúi kegyelettel ünnepli meg a debreczeni 1848 —49-dik évi honvédség s a város lakossága. Szerdán, mint aug. 2-án lesz az ünnepély, a közönség a főiskolai emlékkertben gyűl össze délután 3 óráig, s ekkor indul a menet ki a honvédsirokhoz a 48-ki zászló alatt. A szabadságért s függetlenséggért küzdött s elvérzett hősök emlékét üli Debreczen e napon. Sirjoknál hazaszeretetet tanul a nagy közönség, mely mint minden évben, valószínűleg most is nagy számban fog az ünnepélyen megjelenni. — A parádi fürdőből érdekes levelet közöl a „H.“ melynek írója a régi időkről emlékezik meg, mikor e fürdő még főhelye volt a legszilajabb mulatságoknak. Ez időben járt Kossuth Lajos is Parádon. Kétszer volt itt, először 1840-ben, miután fogságából kiszabadult és azután feleségével 1844-ben. Ez utóbbi alkalommal többen, közöttük Pest megyének egyik szolgabirája, egyik éjjel a vendéglő udvarában nagy tüzet rakattak és reggelig zene mellett mulatozván, az éjjeli csöndet felzavarták és az illemet érzékenyen sértő garázdálkodásokat vittek véghez. Kossuth velük a következő nap reggelén a kút mellett találkozván, így szólott hozzájuk : „Szándékom ez életben Parádra jönni többé nincs, de ha a sors mégis ide vetne, társulatot fogok alakítani oly egyénekből, kik az itt szokásos visszaélések megtorlására alkalmas fegyvert használhassanak.“ A megszólítottak egyike erre azt felelte: „Nincs önnek szüksége addig várakozni, van fegyvere, használhatja“. Erre Kossuth kifakadt: „Igenis van fegyverem, de azt szemtelen betyárok ellen nem használom.“ Párbajra hívták, de Kossuth nem fogadta el, hanem kijelentette, hogy szóba fogja hozni a dolgot Pestmegye közgyűlésén. — A pozsonyi orsz. bábaképezdén az 1876/7. magyarnémet téli tanfolyam október 1-én kezdődik, a bábanövendékek felvétele 15-ig tart. A bábaképezdénél rendszeresített tizenkét, 400 frt állami segély elnyeréséért a nagyméltóságú közoktatási minisztériumhoz czímzett illetőségi, keresztlevél, erkölcsi, olvasás- és írásbani képességről szóló bizonyítványokkal felszerelt bélyegtelen folyamodványok folyó év augusztus 30-ig Pozsonyba az alulírotthoz beküldendők. Dr. Ambro János, a pozsonyi orsz. bábaképezde igazgató tanára. — A jankováczi izr. népiskola köréből írják lapunknak, hogy ott bizonyos Kohn magyarfaló tanító tettei a szülőket már nem egyszer zúgolódásra fakaszták és kevésbé múlt, hogy el nem döngették, de ezek, valamint Csongrádi főtanító által hozzá menesztett intelmek még fokozták a gyermekek elleni brutalitását. — Ideje lenne már ha a község elöljárói Spitzer Salamon, Adler Sándor rabbi, és Csongrádi Fülöp főtanító urak erélyesen föllépnének, és a magyar nemzet e gyűlölője ellen a szükséges intézkedést megtennék. — A párisi világkiállítás előkészületeit illetőleg más országokban már megindult a mozgalom, már vannak jelentkezők, miből látszik, hogy az igen látogatott lesz. Sajnos, hogy épen Magyarország részéről nem történt még semmi, sőt a kiállításról csak gondoskodni sem kezdettünk. Kormányunk e tekintetbeni tevékenységhiánya valószínűleg összefüggésben áll az ipar és keresk. miniszter leendő visszalépésével, mert a miniszter az e tekintetben teendő lépéseket utódjára akarja hagyni. — A budapesti angol főkonzul magyar rokonszenvéről olvassuk a „K. N.“-ben:Közismert dolog, hogy bármily országban is telepedjék meg az angol, azon ország nyelvét, szokásait mindennekfölött tartja, ha meg akar ott telepedni, elsajátítani igyekszik azokat. — Ha szétnézünk a főváros angol czégein és azok ügyvezetőin, mindenki meggyőződfagyos ujjakkal igyekszem hosszú vonalban számokat írni a papírra, de ma, ma sehogy sem sikerül semmi sem. (Folytatása következik.) A monomaniakus család. — Töredék egy tébolyult naplójából. — írta: Krátky. (Folytatás.) III. Már most nagyon megijedtem, mert hirtelen az jutott eszembe, hogy — hátha beleesett a kútba ? Futottam a kúthoz s letekintettem annak fenekére. Ott egy arczot láttam meg s már kiáltani akartam, a mikor felismertem, hogy hisz az az enyém! . .. Épen akkor jött ki Máli néni a szobából s egyenesen felém tartva, kitárta karjait. Most ez egyszer nem sirt, sőt még csak nem is kényezett: ritka tűzben villogtak szemei, amint reám emelte azokat. Amint azonban hozzá érkeztem, a kezét sem engedte megcsókolni; hevesen megragadta a karomat s valami papírdarabot morzsolva ujjai között, hebegte : „Elvesztem eszemet! Oh én nyomorult! Oh én elkárhozott! Az Antal megszökött! Budára ment, felkeresni a bolondok házát! Oh mit tegyek én most már, mihez kezdjek ?“ ... * Megnyugodtam kissé, hogy csak ennyi a baj. Hiszen én azt előbb is tudtam már. — Sohase búsuljon, Máli néni, — mondom neki, kezét most már megcsókolhatva. — Elment meglátogatni a bolond édesatyánkat, hiszen ő maga is megbolondult, majd visszajön, ha megkerül az esze ! Máli néni megint nem szólt semmit. Megfogta szépen a kezemet és bevezetett a szobába. De ahogy oda érkeztünk, nekem nem nagy kedvem volt a megmaradásra. Aztán bántot s az, hol van a Ni-