Egyetértés, 1876. augusztus (10. évfolyam, 179-208. szám)
1876-08-04 / 182. szám
X. évfolyam. Előfizetési díj: Vidékre postán vagy helyben házhoz hordva. Egy évre..........................................20.— Félévre...............................................10.— Negyedévre . ..................................5.— Egy hóra .......................................1.80 Egy szám 8 krajczár. Hirdetési díj s 9 hasábos petitsor egyszeri hirdetése 12 kr., többször 10 kr. Bélyegdij minden hirdetésért külön 30 kr. Nyilttér : Öt hasábos sor 30 krajczár. Előfizetési föltételek az EGYETÉETÉS politikai és közgazdászati napilapja. gpSÜP- Az előfizetési pénzek és utalványok az „Egyetértés“ kiadó-hivatalának "Wodianer nyomda megyeház-tér 9. szám alá küldendők. Egész évre.............................20 frt. — kr. Fél évre ..............................10 frt. — kr. Negyed évre.........................5 frt. — kr. Egy hóra.............................1 frt. 80 kr. Budapest, aug. 3. A lapok szó nélkül közölték a rövid táviratot, mely az óczeánon túlról jelenté, hogy a hírhedt Belknap-ügyben a new-yorki senatus 35 szóval 25 ellen bűnösnek mondta a megvesztegetéssel és sinomával vádolt minisztert. Igaz, hogy a szavazatok többsége nem volt elegendő a vád fentartására és az elítélésre, mert hiányzott a törvényes szavazatok kétharmada, de végre is a többség erkölcsileg halottnak ítélé az állásával visszaélő amerikai minisztert. Nem lesz fölösleges e tény folytán kissé kiterjeszkedni e világ hirhedtségű ügyre. Megérdemli, nem magáért a benne szereplő vádanyagért, hanem az amerikai köztársasági állapotok tanulmányozásáért. A Belknap-ügy felmerülése ugyanis egyszerre az e-világ valamennyi hírlapját tele jajgattatta az amerikai botránnyal, krokodilusi köveket hullattak a politikai és társadalmi romlottság miatt, mely szerintük a respublicát romlással és megdőléssel fenyegeti, sőt akadtak hangok, melyek az európai kormányzatokat és állapotokat a köztársasági rendszer elfajulásának tünetei rovására egekig magasztalták, s öntudatosan, vagy öntudatlanul a monarchiacus erkölcsöket és kormányformákat az újvilág óriás és hatalmas köztársaságával szemben tüntetőleg feldicsérték. Megengedték ugyan bevezetésül, hogy a vén Európában is nagy hullámokat és czudar dolgokat vetett a felszínre a korszakos szédelgés, de viszont Belknap esetét, mint miniszterét, a ráhalmozott vádakkal példátlannak állították. És annyiban igaza is volt e felfogásnak, hogy az Európa clique szelleme és érdekszövetsége által hagyományosan kifejlesztett corruptió ezredéves történelmét nyújtja a hatalmasok visszaéléseinek eltitkolásából. Európában megszokott dolog, mint valami monarchikus szent elvet hagyják az egyik kormányzatról a másikra, hogy a kormányférfiak viselt dolgai tekintetében kerülni kell a botrányt. A korona sérthetetlenségéből származó isteni tant legalább árnyékában átszállítják a végrehajtó hatalom kezelőire, s minden felelősségi, minden büntető törvény dacára, a nyilvánosság elé került leggyalázatosabb botrányokat eltusolják, sőt valóságos államfentartó erényt csinálnak eltusolásukból. Az egymást követő kormányok már a hely elfoglalásakor igyekeznek fátyolt vetni előadóik hibáira és bűneire. Itt a példa a mi tízéves felelősségi kormányrendszerünk kormányváltozásaiban, s ott a példa ama visszaélések és botrányok hosszú sorozatában, melyek nemcsak büntetlenül maradtak, hanem még tárgyat sem adtak a sokszor sürgetett vizsgálatnak. Ez mindennél inkább mutatja, hogy a corruptió a vén Európában kormányzati jogosultságra emelkedett tényező, melyet eltakargatni, de nem leleplezni és büntetni szokás egy miniszternél. Annyira meg van ez irányban mételyezve az európai kormányzások tömege, hogy forradalmakon kívül nincs példája a rendszeres vizsgálódásoknak, vagy elítéléseknek még a leggazabb miniszterekkel szemközt is. A nyugdíjazást elegendő megrovásnak tartják legtöbb államban, miután alkalmasint az a nézet, hogy elég büntetés rá nézve, ha ezentúl meg van akadályozva az államot lopni. Bármennyire lehuzogatták is az amerikai köztársaság piaczra jutott botrányait az európai hírlapok, azt elfeledték, hogy ép a miniszteri visszaélésnek nyilvános tárgyalása és a miniszteri gonosztevő vád alá helyezése szolgáltatott bizonyítékot a köztársasági erkölcsök épebb volta mellett. Míg nálunk ugyanis a Belknapéhoz hasonló dolgokat véghezvivő miniszter szennyesét nyugdíjjal zárták volna az államtitkok közzé, Amerikában a senatus elé került az ügy és 35 mondta ki a bűnöst 25 ellenében az állásával visszaélő miniszter felett. Ítélet és büntetés nélkül is csattanós példaadás ez a dolgok rendes menetele mellett, míg Európában legalábbis egy kis forradalmat kell inprovizálni egy gaz miniszter erkölcsi tönkretevésére, másképpen hordott fejjel jár, igényli a becsületességet, hirtelen szerzett vagyonával még ő gúnyolja a világot, s végül még arra is jogot tart, hogy aki tolvajt mond, helyette jusson a vádpadra. A zentai szabadelvű pártnak sem lehet egész rendben a szénája, mert a választandó képviselőjelöltnek kitűzése körüli eljárása oly idétlen kapkodást árul el, mint az oly annyira hangoztatott szabadelvű többség szellemi gyarlóságáról tesz tanúságot. Először távírják, azután megírják a lapoknak, hogy Lányait léptették fel, később valami Bálint Ferenczet léptetnek fel. Ez ellen azonban újabban tiltakoznak, s végre is kisül, hogy az a „szabadelvű pártegység“ valahol az alföldi délibábban létezik. A tanfelügyelői kart az uj közigazgatási szervezet életbeléptetése alkalmából teljesen újjászervezték és a kinevezések, mint a „P. N.“ értesül, már legközelebb meg fognak jelenni a hivatalos lapban. Elsősorban azon tanfelügyelők neveit fogják közzétenni, kik megmaradnak állomásaikon. Az uj kinevezéseknél — mint hallja — a közoktatási miniszter igen gondosan járt el, arra törekedett, hogy jeles tanfelügyelői kart alakítson. Legtöbb figyelembe részesítette a magukat eddig kitüntetett képezdei igazgatókat és tanárokat. Többen az új tanfelügyelők közül már személyesen bemutatták magukat elutazása előtt Trefort miniszternek és letették a hivatalos esküt. Az uj kinevezések közül eddig a következőkről van tudomásunk: Háromszék- Brassóba Vajna Sándor neveztetett ki; egyike a legkitűnőbb hazai tanférfiaknak, ki Sepsi Szt.Györgyben mintaszerű gymnasiumot szervezett, jeles internatussal; Csikmegyében Éltes Elek, Abaujba Verédy, modori képezdei igazgató, Aradra Gajdos tanitóképezdei igazgató neveztetett ki, Kis- és Nagyküküllő megyébe pedig segédtanfelügyelőnek Molnár Sándor. 182. szám Péntek, 1876. augusztus 4. Szerkesztői iroda: Budapest IV. megyeház tér 9. sz. hová a lap szellemi részét illető minden közlemény küldendő. — A küldemények csak bérmentesen fogadtatnak el. Kéziratok csak rendkívüli esetben küldetnek vissza. Kiadó-hivatal: ‘Budapest IV. megyeházéi' 9. s? Wodianer F. nyomdájában. A magyar politika, mint európai politika. (A „Hon“ csütörtöki számának vezérczikke. Irta az „Üstökös“ szerkesztője, nem látta az „Életképek“ irodalmi nyelvmestere, ki nem állította az „Igazmondó“, Jókai Mór után tiszapárti hűséggel közli: V—y.) Igenis nem! Tagadjuk, hogy törekvésünk a magyar politikát európai értékre emelni, az az, hogy igenis, nem tagadjuk, hogy törekvésünk a magyar politikát európai értékre emelni. Akármelyik áll, az bizonyos, hogy az „Athenaeum“ szempontjából igazolva van az egész világ előtt, — Anliából ép most jő Derby kék könyvében az elismerő levél, — hogy csakis a kiegyezés elfogadása által sikerült Tiszának rávenni a törököket, hogy bevegyék Zajcsárt. Aki nem hiszi, az ne kérdezze meg a külügyi rovat vezetőjét, mert szemébe kaczag, miután primitiv bolondságokat csak én Jókai Mór az arany pávatollú politikus írhatok össze. Én tudom mi az a magyar politika, mint európai politika: voltam Bismarknál, láttam plajbászát, meg kutyáját, s ép oly erősnek érzem magam a diplomatiából vett leczkében, mint Trom-tom-piff a „Háromcsőrü kacsa“ polgármesterétől nyert ezredéves közmondások együgyü utánreczitálásában. Az én diplomatiám azt mondja nekem, hogy a mi politikánk „egy erős államnak az alkotása“ , nem abból a czélból, hogy nemzetiségünket, nyelvünket terjesszük; mi nem vagyunk se nyelvmesterek, se idegenfalók, élünk, hogy együnk és eszünk, mert élünk, különben „zegyik semmi“ dolgunk a világon. Én sem azért vagyok magyar író, hogy a nyelvet terjesszem. A mióta vallom és hiszem, hogy „Egy az isten“, németül jobban fizetik a művemet, s ez nekem Krisztusnak elég, ki mellesleg mondva keresztfán ép oly kozmopolita, mint a német birodalmi márkákban, mert hát a pénz az pénz, s ha ezt préselik, a regényt meg nyomják —• gyárilag. Egy erős államnak az alkotása sokat megmagyaráz diplomatiámból. Kár, hogy holmi mi nem értő kontárok nem jutnak fel magaslatáig, s így magyarázható jóla, hogy politikai feleskémben nincsen óra, „Hon“-0m fogy. Hazám szűkölködik. Egy erős államnak az alkotása csak úgy magyarázható belpolitikánknak külügyivé fejlődése által, ha értjük Andrássy diplomatia csízióját, melyet addig titkolt, mig nem igazolta a reform-fucs. Európa nem győzi magasztalni, mily nagyszerűen sikerült a semlegesség diplomatiájával a déli határon kitört vihart a kleki kikötő pohár vizébe zárni. Láttak önök vihart, fregatte-ot, és kikötőt ? Aki látta a Balatont, a Kisfaludyt és Siófokot az látott mindent, de csak aki oly közel áll a döntő körökhöz mint én, tudhatja igazán, mit köszönhet a világbéke ily válságos időkben oly kormányzónak, mint Tisza Kálmán. Az idők és módok tacticája az egyetlen, mely Magyarország belügyeinek vezetését a titokzatos irányban tökéletes organikus részévé tette az osztrák-magyar monarchia külügyi vezérletének, melyet Andrássy és Tisza, meg Tisza és Andrássy, egyik nagyobb a másikánál, a másik nagyobb az egyiknél, egyébiránt mindezt megmagyarázza Szatmár, — a hova készülök, — ha kiveszik szivéből a „t“ betűt. Most már én és a nagy betűsben értjük egymást, a kis betűs hazának pedig kötelessége megérteni, mert kimagyaráztam Szentesen, hogy szent igaz az, miszerint a Tisza és király „közötti“ beszélgetésben a tárczavállaláskor térden állva esküdött meg ő felsége a tárczáért a baloldali menyekből emberi képet felöltő Messiás előtt, hogy meglesz a bank, meglesz a vámterület, még Boszniát is megkapjuk, csak engem válasszanak meg képviselőnek. Hanem nem politikus nép az, szereti az igazságot, s így bizony felsült az én ámító prófécziám, de azért a helyzet jelenleg úgy áll, hogy a délkeleti véres drámából Magyarországot semmi veszély nem fenyegeti, mert a mint mondám feltartóztatja azokat a magyar politika, mint európai politika, amelyet ország-világ tudja ki csinál. Simonyit a bárót sérthetetlennek mondtuk egykor, mint Achillest, Tiszát bátran nevezhetem a földgömböt hordozó Atlasznak. Szíves olvasóim csak akkor nyerhetnek fogalmat ez Atlasz Európát rengető diplomatájáról, ha gondolkoztak kissé a „Hon“-ban a többi lapok után harmadnapra közölt bécsi földrengés titkos okairól és külső erőiről. Oh az a tsctica! Nem bírtuk sem körül, sem belül, sem körülbelül bevenni Jericho falait, tehát bebújtunk a föld gyomrába és onnan fenyegettük meg Bécset. Még most is vaczog bele a foguk, s az eddigiekből ítélve sikerült megcsalnunk a németet. A magyar politika, mint európai politika ura most a helyzetnek, mióta fölfedeztem a tihanyi viszhang minden európai nyelvet visszaadó tekintélyes közvéleményében. Egész Európát feltartóztathatjuk mi egyedül, csakis egyedül, mihelyt Tihanyban elkiáltjuk angolul: „halt!“ törökül: „pocskaj!“ Ez a Tisza az oka, hogy most minden egyedül mi tőlünk, de csakis tőlünk függ. A Disraeli kabinet Tiszához fordult: segítse ki a hínárból, s adjon tanácsot mikép védelmezze meg a parlamentben keleti politikáját. Tisza visszaszente, hogy úgy kell tennie, mint jelenleg ő, vagyis a diplomatia oly tudomány és oly mesterség, melyet nem kell a parlament orrára kötni, eszem érte az Andrássy ismeretlen terveinek lefőzött nagyszerűségét. Megkérdeztem a „Jackli“-tól, hogy tetszik neki e magyar politika, mint európai politika? Házi szarkám t. i. ép oly bölcs politikus, mint „Hon“-s előfizetőim, akiknek a szó csak szó. Jackli még annyival bölcsebb, hogy a pénzt nem dobja ki ily haszontalan trics-tracsra, hanem felszólításomra most gyűjti a kincset Domahidy Istvánnal együtt az általa nemzeti független bankul alapított föld alatti rejtekekbe. Nagy nemzetgazdász rokonom Hegedűs Sándor, legközelebb statistikai számcsoportosításokban fogja önök épülésére kimutatni, hogy mennyi ez arczalap. Én nem értek a pénzügyekhez, de a „Jackli“ által összehordott két csillogó rúdból ítélve biztosíthatom szentesi elvbarátaimat és hivatalos fölléptetőimet, hogy ez érczalappal meg lehet vetni a független bankot. A dolog nagyon egyszerű és világos, csak számolni kell tudni. Van két rúd, meglehet hogy arany, de ha szemem nem csal, mindössze két ezüst nyárfalevél. Ha arany, akkor Móritz Pál kinyomtattaja rá a „Jackli“ megnyerése nélkül is a bankót, ha ellenben csak fa, akkor sem esünk kétségbe, mert tudva van, hogy bolondnak a fapénz is jó, hogy ne volna jó olcsó politikai ígéretül a magyar nemzetnek. Egyébiránt, hogy visszatérjek Disraeli dolgára, az bizonyos, hogy a török mestere marad a szerbeknek. Andrássy legalább utasításokat küldött Gortsakoffnak, hogy ne űzzön alattomos politikát, legyen oly naiv, mint ő, akkor kezet foghatnak Keleten. Gortsakoffot e figyelem annyira meghatotta, hogy rögtön lemondott a rejtett segélyezésekről, s így lön szentesítve egy mesteri sakkhuzással az orosz-osztrák-magyar barátság. De kérem nagyon merészet álmodik, aki azt hiszi, hogy okosabb áramlat is nem létezik ennél, csakhogy természetesen az én diplomatiám magasabb fogásaihoz nem illenék ehhez csatlakozni, míg Andrássynak osztogathatom a tanácsot, hogyan kell a magyar politikát európai politikává tenni. És ezzel bevégezhetném diplomatikus oktatásaimat, ha a magyar politika, mint európai politika, szükségessé nem tenné önök előtt elárulni a nagy titkot, melyet Andrássy futárja titkos jegyű sürgönyben hozott meg számomra. Képzeljék! csak a szerb forradalomnak és most fölfedezett előzményei vannak. Nekem, Andrássynak és Tiszának sikerült megkerítenünk a háromcsőrü kacsát, s ez elsápolta négyszemközt diplomatiánknak, hogy Belgrád alatt most kötött ki egy „csinakli“, melyben a jövő események figyelemmel kisérése végett ötvenezer kozák van elrejtve. Hja de nem azért van köztünk Tiszának legmagasabb diplomatiája, hogy elő ne készítsük a contre mine-t. Leúsztattuk a két monitort, melynek fenekén ezer ágyú torka és kétszázezer baka szuronya néz farkasszemet az orosz fregattetal. Nem lesz tehát baj, kivált ha Abdul-Kerim okul a mi taktikánkon, s elnyeli az ellenfelet, ami nagyon könnyű csak el kell foglalni a baloldal példájára az ellentábor álláspontjait. A bécsi Arsenal megtekintésekor e hadászati érvemmel lefegyvereztem Acbatius összes kateriáit. Már az én diplomatiám ágyúja elsül, mégha hiányzik is alóla ötven kerek közül ötvenegy. Meg lehetünk ennélfogva nyugtatva a keleti dolgok iránt, míg vagy más nem történik, vagy a „Hon“ mást nem mond, amiről jót állam annyi volna, mint elhinni, hogy az erős magyar állam alkotásának diplomátiai czélja legjobban megközelíthető török reformokkal, pénzügyi deficitekkel és közgazdasági hanquerottetal. Legjobb politikául ez idő szerint mindezek után, ha Oroszország nem tágít, a török hadakozik, az angol lestáll, a német fülel, a franczia nyaral, a szerb és basibozák emberorrokkal táplálkozik, más nem ajánlható, mint öntudatos, erélyes magyar politika, mely európaivá lesz azonnal, mihelyt a szlávval szláv, a törökkel török, a szerbbel rácz politikát űzünk azaz, hogy belenyugszunk nagy államférfiaink magyar politikájának európai üzelmeibe,a többire nézve ajánlom praenumerálás végett lapvállalataim közül az Üstököst, megvalósítását előkészítse s ki már egy ízben röviden nyilatkozott a magyar kisbirtokosok országos földhitelegyesületének tervéről, közelebb egy véleményes nyilatkozatot küldött a létesítő bizottságnak, mely ép oly kimerítőn, mint részletesen indokolva tárgyalja úgy általánosságban mint részleteiben a megvalósításra váró tervet. E terjedelmes mű szerzőjének elismert tekintélyénél fogva megérdemli, hogyha nem is egészen, de legalább főbb vonásaiban a nagy közönséggel megismertessék. „A magyar kisbirtoki hitel szervezésének eszméje,“ mondja bevezetésében a kitűnő tanár, „minden tekintetben nagy örömmel üdvözlendő. — Hogy a kisbirtokosok tőkeforrással nem bírnak, ennek okát leginkább abban kell keresni, hogy ez osztálynak nincs kezdeményező ereje és gyakorlata az üzleti téren, úgy nem különben oly körülményekben, melyek mostanig ez osztályon kívül mutatkoztak, de semmiesetre sem abban, hogy a lakosság emez osztálya nem hitelképes és nem hitelérdemes. Részemről abban a meggyőződésben vagyok, hogy épen a kisbirtok nyújt nagymérvű biztonságot a rendelkezésére bocsátott tőkékért. Tervük tökéletesen kielégíti azon igényeket, amelyeket közép- és kisbirtokosok számára felállítandó hitelszervezet iránt támasztani lehet. A központi intézet feladata záloglevelek kibocsátása által a törlesztési jelzálogkölcsönök számára szükséges tőkéket beszerezni, a vidéki hitelszövetkezetek pedig, mint a központi intézet szervei, tagjaik személyes és gazdasági hitelének kielégítésével fognak hivatásszerűen foglalkozni. A szervezet sarkpontját, nézetem szerint, a nyerészkedési törekvés teljes kizárása képezi, mert ellenkező esetben a hitel igen költségessé válnék s következéskép nem lehetne a mezőgazdaságot olcsó tőkével ellátni. Az egész tervezetnek mindazonáltal tiszta üzleti alapokon kell nyugodnia és nem a jótékonyság színezetével bírni, mintha a kisbirtokos osztálynak könyöradományokat, alamizsnát akarna nyújtani. Hiszem, hogy a záloglevél kibocsátás a legalkalmasabb eszközbeend a kitűzött czél elérésére, mert csak ily módon lehet felmondhatlan tőkét beszerezni, mi egyedül képes a létező szükségletet teljesen kielégíteni. A központi intézet által kibocsátandó záloglevelek biztonsága, tekintve hogy azoknak szokásos biztosítékaihoz a mezőgazdasági előlegegyletek kölcsönös és egyetemleges jótállása járulni fog, oly nagy teend, hogy azokba például a közalapítványi pénzeket teljes megnyugvással el lehet helyezni. Ez által pedig egy roppant nagy tőkeforrás fog a központi intézet záloglevelei számára megnyílni és ezek utján a mezőgazdaság szolgálatába vonatni. Ama körülmény, hogy a központi egyesület a kölcsönösen és egyetemlegesen jótálló vidéki mezőgazdasági előlegegyleteket szervei gyanánt fogja használni, bizonyára a legnagyobb biztonságérzetét fogja felébreszteni a pénzpiacon. Mihelyt az egyletek az általuk eszközölt becslések helyességéért jótállanak, úgy már előre teljes bizonysággal számíthatni arra, hogy a központi egyesület sohasem fogja jelzálog-kölcsönök engedélyezésében a kellő határt túllépni, ha a szövetkezetek által elfogadásra ajánlott összegen túl nem megy. A mezőgazdasági előlegegyletek szavazata mindenkor nagyobb nyomatékkal fog bírni, mint egy bizalmi férfiúnak vagy ügynöknek véleményes jelentése. Az egyletek ezen közvetítő szereplésétől az ép kifejezetteken kívül elvárható még az is, hogy a hitel olcsóbbá fog tétetni. A tervbe vett hitelszervezet e szerint egyrészt a legnagyobb biztonságot nyújtja a hitelezőnek, másrészt pedig lehetővé teszi az adósnak, hogy a lehető legolcsóbb hitelt élvezze és hozzá ép oly mérvben, mint azt gazdasági helyzeténél és személyes tulajdonságainál fogva csakugyan megérdemli. Ez utóbbira — nézetem szerint — a legnagyobb súlyt kell fektetni, de itt is a kívánt eredményt csak úgy lehet elérni, ha a becslést oly egyének végzik, kik tökéletesen ismerik azon különleges viszonyokat, melyek között az egyes mezőgazda él. — Ily módon milliókra menő hitelképesség, mely ma még nincs kielégítve, hiteladás alapjává fog válni. Csak oly hitelszervezet, melynek vidéki szervei a hitelérdemességnek minden mozzanatát megbírálhatják, képes és a kisbirtokos-osztály valódi szükségletét teljesen kielégíteni. Miután erről gondoskodva van az előttem fekvő tervben és miután a Magyarországban máris fennálló hitelszövetkezetek maguk is a legélénkebben óhajtják, hogy számukra egy központi egyesület létesíttessék, amelynek készséges tagjaivá szeretnének fölvétetni, teljesen indokolva látom a létesítő bizottság előleges gondoskodását aziránt, hogy a központi egyesületnek mindjárt életbeléptetésekor tekintélyes összegek álljanak rendelkezésére. És itt elsősorban az alapítványi tőkékre kell számítani, melyek kétség nélkül a magyar hazafiaknak közmondásossá vált áldozatkészségénél fogva, annál nagyobb mérvben fognak felajánltatni, mert a nyújtott kitünőbiztonság mellett 5 ° C-os kamatoztatásuk teljesen kielégítőnek mondható. Az államtól kért segélyt tekintettel Magyarország jelen rendkívüli állapotaira részemről csak helyeselni tudom. A biztonsági alap létesítésével a többi sok biztosítékhoz, amelyet az egyesület nyújt, még egy új garancia fog járulni.“ Marchet tanár ezek után áttér a terv részleteire, amelyekből a következőket emeljük ki: Sokallja, hogy a záloglevelek csak kibocsátásuktól számítandó 32 év alatt fognak visszaváltatni. A mezőgazdasági előleg egyletekre nézve kivánja, hogy valamennyi ugyanoly viszonyban álljon az egyesülethez, hogy valamennyit ugyanazon szellem vezérelje, hogy mindannyian korlátlan jótállást válalljanak magukra,hogy működésük tere minél kisebb legyen s végül hogy csakis saját tagjaikkal lépjenek üzletviszonyba. Nem tartja czélszerűnek, hogy a vidéki egyleteknek „rendes“ és „pártoló“ tagjaik lesznek, és igen magasnak mondja a törzsbetétek megállapítását 50—200 frtban. Tekintettel az egyes egyleti tagok törzsbetételére azt óhajtja, hogy ne állíttassák fel kezdettől fogva egy meghatározott osztalékösszeg, hanem bizonyos maxima 1-tétel állapíttassák meg. Marchet tanár nyilatkozata végén a községek jótállására utal tőkebeszerzés czéljából, és „zur Organisation des Kleingrundkredits“ czímü jeles művéből ismert érveivel bizonyítja, hogy mennyire szükséges és czélszervaz és hogy alkalmazása legkevésbé sem veszélyes a községekre nézve. Marchet tanár e sorokkal zárja be kimerítő véleményét: „A magyar kisbirtokosok földhitelegyesületét létesítő bizottság által kért kiváltságokat minden tekintetben teljesen igazolva és oly alaposan és találón indokolva látom, hogy azokat részemről csakis helyeselhetem.“ Bécs 1876. junius havában. Dr. Marchet Gusztáv a bécsi cs. k. felsőbb gazdasági tanintézet rendes tanára. A szerbek az angol nemzethez. A Bosniában és Herczegovinában lakó szerbek következő manifestumot intézték az angol nemzethez : Angol testvérek ! Egy éve annak, hogy a szerb nép ezen vidéken fegyvert fogott, a török igát lerázandók. A szent ügy, melyért küzdünk, nem engedte meg, hogy tönkre menjünk és nem is fogunk tönkre menni. A jelen pillanat döntő jelentőségű ránk nézve. A szabadságért akarunk harczolni, s ha kell az utolsó emberig meghalunk. Kérünk titeket, hallgassatok meg az elhatározó események előestéjén. Nem kívánunk tőletek sem kenyeret, sem fegyvereket, sem pénzt; amit tőletek kívánunk, az igazság, melyet a számunkra meg kell adnotok. Azt követeljük tőletek, hogy engedjetek halálos ellenségünkkel leszámolni. Ti már oly régóta vagytok szabadok, hogy nem is értitek, mit jelent e szó „rabszolga.“ Azért feledkeztetek meg rólunk, kik rabigában görnyedünk. Undor szállna meg titeket, ha megyhallanátok, minő kegyetlenségeket követtek el a törökök; hihetetlen, hogy mit nem követhetnek el az embertelenek, és mi 500 év óta töltjük az embertelenek uralmát. Mit tennétek ti angolok, ha valaki családotokat merné érinteni ? Ha örökös rettegésben kellene élnetek, hogy egy török feleségteket, leányaitokat fogja bántani, előbb azokat megkinozván, aztán saját jelenlétetekben meggyalázván? Vagy ha az angol szülőket kényszeritenék, hogy saját gyermekeikeiket megsülve megegyék ? Minő iszony fogna estiteket ? A szerb azonban mindezt 500 év óta tűri. Sem élete, sem vagyona nincs biztonságban. A törökök megbecstelenitik családját, kényszerítik, hogy gyermekét megsülve megegye, levágják a kezét-lábat és karóra húzzák! Az angol nem tűrné ezt, mert az emberi méltóság öntudatával bír; a szerb tűr, mert mint rája el van hagyatva. A szerb anya soha nem tudja, háboritlanul szülhet-e, mert a törökök gyakran lekonczolják a terhes asszonyokat. Előttetek hihetetleneknek látszanak az ily szörnytettek, és a szerbeknek el kell azokat tűrni. Consulatiok meg fogják ezt erősíteni. — Arra törekszünk, hogy a művelődésben utólérhessük testvéreinket Szerbiában. Mint munkás, előretörekvő, békeszerető nép akarunk élni. A török azonban fejünket felemelni sem engedi. Mi vetünk, de a törökök aratnak, mi dolgozunk, de a törökök élvezik munkánk gyümölcsét, alig hagyván meg részünkre a csontokat. És mit ten a török kormány, melynek velünk szemben kötelességei vannak ? Engedte, hogy minket meggyalázzanak, hogy erőszakot tegyenek rajtunk, hogy meggyilkoljanak. A törököknek minden szabad volt, mi csak gyászolhattunk és sírhattunk. Rósz néven veheti-e egy angol, hogy felkeltünk, életünket és becsületünket megutalmazni ? Az a kevés szabadság, melyet kiküzdünk, elég vérünkbe került. Fájt nekünk, hogy az angolok ahelyett, hogy minket gyámolítottak volna, halálos ellenségeinknek vallak .A fiilsÓPorfi hírnév minket inyább türaimizálhasson. Törökországban most gyűlölik az angol nevet ! A keresztyén remeg e név puszta hallatára, mert az angol segített a töröknek, hogy bókáinkat szorosabbra kovácsolja lábainkon. Nagyon jól emlékszünk azon tényre, mikor az angol bajoskapitányok cserben hagyták a segélyért esdeklő krétaiak asszonyait és gyermekeit. A kapitányok a vett parancsra hivatkozva tagadták meg a szerencsétlenek felvételét és önsorsukra hagyták a krétaiakat. E fájdalmat még most is érzi a rája. Azt mondjátok, féltek a dicsvágyó Oroszországtól ! nem értjük a politikai intriguákat, mi hálás érzelemmel viseltetünk az oroszok iránt, mert rokonszenvével ajándékoz meg minket. Szeretjük Oroszországot, mert segít minket. Tegyétek ugyan ezt —’és tietek lesz hajlamunk ! Mondják, ti keresztyének vagytok ! Mikor mutattátok ki a keresztyén érzelmeiteket? Keresztyének nem tiporják lábbal mindazt, ami a keresztyéneknek a legszentebb ! Reformokban egyátalán nem hiszünk. Abdul Medjid 1839-ben kibocsátá hati-sherifjét, és a mi helyzetünk még roszabbra fordult. 1855-iki hatja szintén csak tréfa volt. Abdul Aziz folyton reformokkal biztatott, mialatt a pasák lenyúzták fejünkről a bőrt. Murád szavai tehát nem találnak hitelre. Még ha feltételeznék is a szultán és miniszterek jóakaratát, hogy reformokat adjanak nekünk, nem várhatunk semmi jót. A szultán és miniszterei erőtlenek ! A nem fizetett rendőrség rajtunk veszi meg a fizetést, hazánkba nyomul, megrabol, és meggyalázza asszonyainkat. A pasák pusztították el az országot, s hajtják a népet a kétségbeesés karjaiba. A reformok csak porhintést képeznek Európa szemébe. Angolok! Mit tennétek ti a mi helyzetünkben ? Hinnétek-e mindezek után a törökök ígéreteiben ? És letennétek-e ennyi tapasztalatok után a fegyvert. Visszatérnétek-e a gazok, haramiák és gyilkosok közé. Bizonyára nem! Mi is készebbek vagyunk mindnyájan meghalni, mint a régi igába visszatérni. Szenvedéseink meghaladnak minden képzeletet. Ha önző politikátok áldozatai gyanánt veszünk el, legalább egy nagy szent ügyért veszünk el. Isten hatalmas, meg fog minket boszélni. A nemzeti mozgalom vezetői Herczegovinában 1876. júliusban. A magyar kisbirtokosok földhitelegyesületéről. Dr. Marcher Gusztáv, a bécsi felsőbb gazdasági tanintézet kitűnő tanára, ki az osztrák kormány részéről mint special-előadó megbízást nyert, hogy az osztrák örökös tartományok számára az általa l^idolgozott kisbirtoki hitelszervezet tervének