Egyetértés, 1876. augusztus (10. évfolyam, 179-208. szám)

1876-08-04 / 182. szám

X. évfolyam. Előfizetési díj: Vidékre postán vagy helyben házhoz hordva. Egy évre..........................................20.— Félévre...............................................10.— Negyedévre . ..................................5.— Egy hóra .......................................1.80 Egy szám 8 krajczár. Hirdetési díj s 9 hasábos petitsor egy­szeri hirdetése 12 kr., többször 10 kr. Bélyegdij minden hirdetésért kü­lön 30 kr. Nyilttér : Öt hasábos sor 30 krajczár. Előfizetési föltételek az EG­YETÉETÉS politikai és közgazdászati napilapja. gpSÜP- Az előfizetési pénzek és utalványok az „Egyetértés“ kiadó-hivatalának "Wodianer nyomda megyeház-tér 9. szám alá küldendők. Egész évre.............................20 frt. — kr. Fél évre ..............................10 frt. — kr. Negyed évre.........................5 frt. — kr. Egy hóra.............................1 frt. 80 kr. Budapest, aug. 3. A lapok szó nélkül közölték a rövid táv­iratot, mely az óczeánon túlról jelenté, hogy a hírhedt Belknap-ügyben a new-yorki senatus 35 szóval 25 ellen bűnösnek mondta a meg­vesztegetéssel és sinom­ával vádolt minisztert. Igaz, hogy a szavazatok többsége nem volt elegendő a vád fentartására és az elítélésre, mert hiányzott a törvényes szavazatok két­harmada, de végre is a többség erkölcsileg ha­lottnak ítélé az állásával visszaélő amerikai mi­nisztert. Nem lesz fölösleges e tény folytán kissé kiterjeszkedni e világ hirhedtségű ügyre. Meg­érdemli, nem magáért a benne szereplő vád­anyagért, hanem az amerikai köztársasági állapotok tanulmányozásáért. A Belknap-ügy felmerülése ugyanis egyszerre az e-világ vala­mennyi hírlapját tele jajgattatta az amerikai botrán­nyal, krokodilusi köveket hullattak a politikai és társadalmi romlottság miatt, mely szerintük a respublicát romlással és megdőlés­sel fenyegeti, sőt akadtak hangok, melyek az európai kormányzatokat és állapotokat a köz­­társasági rendszer elfajulásának tünetei rová­sára egekig magasztalták, s öntudatosan, vagy öntudatlanul a monarchiacus erkölcsöket és kormányformákat az új­világ óriás és hatalmas köztársaságával szemben tüntetőleg feldi­csérték. Megengedték ugyan bevezetésül, hogy a vén Európában is nagy hullámokat és czudar dolgokat vetett a felszínre a korszakos szédel­gés, de viszont Belknap esetét, mint minisz­terét, a ráhalmozott vádakkal példátlannak állították. És annyiban igaza is volt e felfogás­nak, hogy az Európa clique szelleme és érdek­­szövetsége által hagyományosan kifejlesztett corruptió ezredéves történelmét nyújtja a ha­talmasok visszaéléseinek eltitkolásából. Euró­pában megszokott dolog, mint valami monar­chikus szent elvet hagyják az egyik kormány­zatról a másikra, hogy a kormányférfiak viselt dolgai tekintetében kerülni kell a botrányt. A korona sérthetetlenségéből származó isteni tant legalább árnyékában átszállítják a végre­hajtó hatalom kezelőire, s minden felelősségi, minden büntető törvény dac­ára, a nyilvános­ság elé került leggyalázatosabb botrányokat eltusolják, sőt valóságos államfentartó erényt csinálnak eltusolásukból. Az egymást követő kormányok már a hely elfoglalásakor igyekez­nek fátyolt vetni előadóik hibáira és bűneire. Itt a példa a mi tíz­éves felelősségi kormány­­rendszerünk kormányváltozásaiban, s ott a példa ama visszaélések és botrányok hosszú sorozatában, melyek nemcsak büntetlenül ma­radtak, hanem még tárgyat sem adtak a sok­szor sürgetett vizsgálatnak. Ez mindennél inkább mutatja, hogy a corruptió a vén Euró­pában kormányzati jogosultságra emelkedett tényező, melyet eltakargatni, de nem leleplezni és büntetni szokás egy miniszternél. Annyira meg van ez irányban mételyezve az európai kormányzások tömege, hogy forradalmakon kívül nincs példája a rendszeres vizsgálódá­soknak, vagy elítéléseknek még a leggazabb miniszterekkel szemközt is. A nyugdíjazást elegendő megrovásnak tartják legtöbb állam­ban, miután alkalmasint az a nézet, hogy elég büntetés rá nézve, ha ezentúl meg van aka­dályozva az államot lopni. Bár­mennyire lehuzogatták is az amerikai köztársaság piaczra jutott botrányait az euró­pai hírlapok, azt elfeledték, hogy ép a minisz­teri visszaélésnek nyilvános tárgyalása és a miniszteri gonosztevő vád alá helyezése szol­gáltatott bizonyítékot a köztársasági erkölcsök épebb volta mellett. Míg nálunk ugyanis a Belknapéhoz hasonló dolgokat véghezvivő mi­niszter szennyesét nyugdíjjal zárták volna az államtitkok közzé, Amerikában a senatus elé került az ügy és 35 mondta ki a bűnöst 25 ellenében az állásával visszaélő miniszter fe­lett. Ítélet és büntetés nélkül is csattanós pél­daadás ez a dolgok rendes menetele mellett, míg Európában legalább­is egy kis forradal­mat kell inprovizálni egy gaz miniszter er­kölcsi tönkretevésére, máskép­pen hordott fej­jel jár, igényli a becsületességet, hirtelen szer­zett vagyonával még ő gúnyolja a világot, s végül még arra is jogot tart, hogy a­ki tolvajt mond, helyette jusson a vádpadra. A zentai szabadelvű pártnak sem lehet egész rendben a szénája, mert a választandó képviselője­löltnek kitűzése körüli eljárása oly idétlen kapko­dást árul el, mint az oly annyira hangoztatott sza­badelvű többség szellemi gyarlóságáról tesz tanú­ságot. Először távírják, azután megírják a lapok­nak, hogy Lányait léptették fel, később valami Bá­lint Ferenczet léptetnek fel. Ez ellen azonban újab­ban tiltakoznak, s végre is kisül, hogy az a „sza­badelvű pártegység“ valahol az alföldi délibábban létezik. A tanfelügyelői kart az uj közigazgatási szer­vezet életbeléptetése alkalmából teljesen újjászer­vezték és a kinevezések, mint a „P. N.“ értesül, már legközelebb meg fognak jelenni a hivatalos lapban. Első­sorban azon tanfelügyelők neveit fogják köz­zétenni, kik megmaradnak állomásaikon. Az uj ki­nevezéseknél — mint hallja — a közoktatási mi­niszter igen gondosan járt el, arra törekedett, hogy jeles tanfelügyelői kart alakítson. Legtöbb figye­lembe részesítette a magukat eddig kitüntetett ké­­pezdei igazgatókat és tanárokat. Többen az új tan­­felügyelők közül már személyesen bemutatták ma­gukat elutazása előtt Trefort miniszternek és letet­ték a hivatalos esküt. Az uj kinevezések közül eddig a következőkről van tudomásunk: Háromszék- Brassóba Vajna Sándor neveztetett ki; egyike a legkitűnőbb hazai tanférfiaknak, ki Sepsi Szt.­­Györgyben mintaszerű gymnasiumot szervezett, jeles internatussal; Csikmegyében Éltes Elek, Abaujba Verédy, modori képezdei igazgató, Aradra Gajdos tanitóképezdei igazgató neveztetett ki, Kis- és Nagy­­küküllő megyébe pedig segédtanfelügyelőnek Mol­nár Sándor. 182. szám Péntek, 1876. augusztus 4. Szerkesztői iroda: Budapest IV. megye­ház tér 9. sz. hová a lap szellemi részét illető minden közlemény küldendő. — A küldemények csak bérmentesen fogadtatnak el. Kéziratok csak rendkívüli esetben kül­detnek vissza. Kiadó-hivatal: ‘Budapest IV. megyeházéi' 9. s? Wodianer F. nyomdájában. A magyar politika, mint európai politika. (A „Hon“ csütörtöki számának vezérczikke. Irta az „Üstökös“ szerkesztője, nem látta az „Életképek“ irodalmi nyelvmes­tere, ki nem állította az „Igazmondó“, Jókai Mór után tisza­­párti hűséggel közli: V—y.) Igenis nem! Tagadjuk, hogy törekvésünk a magyar politikát európai értékre emelni, az az, hogy igenis, nem tagadjuk, hogy törekvésünk a magyar politikát európai értékre emelni. Akár­me­lyik áll, az bizonyos, hogy az „Athenaeum“ szem­pontjából igazolva van az egész világ előtt, — An­­liából ép most jő Derby kék könyvében az elismerő levél, — hogy csakis a kiegyezés elfogadása által sikerült Tiszának rávenni a törököket, hogy beve­gyék Zajcsárt. A­ki nem hiszi, az ne kérdezze meg a külügyi rovat vezetőjét, mert szemébe kaczag, mi­után primitiv bolondságokat csak én Jókai Mór az arany pávatollú politikus írhatok össze. Én tudom mi az a magyar politika, mint európai politika: voltam Bismarknál, láttam plajbászát, meg kutyá­ját, s ép oly erősnek érzem magam a diplomatiából vett leczkében, mint Trom-tom-piff a „Háromcsőrü kacsa“ polgármesterétől nyert ezredéves közmondá­sok együgyü utánreczitálásában. Az én diplomatiám azt mondja nekem, hogy a mi politikánk „egy erős államnak az alkotása“ , nem abból a czélból, hogy nemzetiségünket, nyel­vünket terjes­szük; mi nem vagyunk se nyelv­mesterek, se idegenfalók, élünk, hogy együnk és eszünk, mert élünk, különben „zegyik semmi“ dol­gunk a világon. Én sem azért vagyok magyar író, hogy a nyelvet terjes­szem. A mióta vallom és hi­szem, hogy „Egy az isten“, németül jobban fizetik a művemet, s ez nekem Krisztusnak elég, ki melles­leg mondva keresztfán ép oly kozmopolita, mint a német birodalmi márkákban, mert hát a pénz az pénz, s ha ezt préselik, a regényt meg nyomják —• gyárilag. Egy erős államnak az alkotása sokat megma­gyaráz diplomatiámból. Kár, hogy holmi mi nem értő kontárok nem jutnak fel magaslatáig, s így magyarázható jóla, hogy politikai feleskémben nincsen óra, „Hon“-0m fogy. Hazám szűkölködik. Egy erős államnak az alkotása csak úgy ma­gyarázható belpolitikánknak külügyivé fejlődése ál­tal, ha értjük Andrássy diplomatia csízióját, melyet addig titkolt, mig nem igazolta a reform-fucs. Európa nem győzi magasztalni, mily nagyszerűen sikerült a semlegesség diplomatiájával a déli határon kitört vihart a kleki kikötő pohár vizébe zárni. Láttak önök vihart, fregatte-ot, és kikötőt ? A­ki látta a Balatont, a Kisfaludyt és Siófokot az látott mindent, de csak a­ki oly közel áll a döntő körökhöz mint én, tudhatja igazán, mit köszönhet a világbéke ily válságos időkben oly kormányzónak, mint Tisza Kálmán. Az idők és módok tacticája az egyetlen, mely Magyarország belügyeinek vezetését a titokzatos irányban tökéletes organikus részévé tette az osztrák-magyar monarchia külügyi vezér­letének, melyet Andrássy és Tisza, meg Tisza és Andrássy, egyik nagyobb a másikánál, a másik na­gyobb az egyiknél, egyébiránt mindezt megmagya­rázza Szatmár, — a hova készülök, — ha kiveszik szivéből a „t“ betűt. Most már én és a nagy betűs­ben értjük egy­mást, a kis betűs hazának pedig kötelessége megér­teni, mert kimagyaráztam Szentesen, hogy szent igaz az, miszerint a Tisza és király „közötti“ be­szélgetésben a tárczavállaláskor térden állva eskü­dött meg ő felsége a tárczáért a baloldali menyek­ből emberi képet felöltő Messiás előtt, hogy meg­lesz a bank, meg­lesz a vámterület, még Boszniát is megkapjuk, csak engem válas­szanak meg képvi­selőnek. Hanem nem politikus nép az, szereti az igazságot, s így bizony felsült az én ámító prófé­­cziám, de azért a helyzet jelenleg úgy áll, hogy a délkeleti véres drámából Magyarországot semmi ve­szély nem fenyegeti, mert a mint mondám feltartóz­tatja azokat a magyar politika, mint európai po­litika, a­melyet ország-világ tudja ki csinál. Simonyit a bárót sérthetetlennek mondtuk egykor, mint Achillest, Tiszát bátran nevezhetem a földgömböt hordozó Atlasznak. Szíves olvasóim csak akkor nyerhetnek fogalmat ez Atlasz Európát rengető diplomatájáról, ha gondolkoztak kissé a „Hon“-ban a többi lapok után harmad­napra kö­zölt bécsi földrengés titkos okairól és külső erőiről. Oh az a tsctica! Nem bírtuk sem körül, sem belül, sem körülbelül bevenni Jericho falait, tehát bebúj­tunk a föld gyomrába és onnan fenyegettük meg Bé­cset. Még most is vaczog bele a foguk, s az eddi­giekből ítélve sikerült megcsalnunk a németet. A magyar politika, mint európai politika ura most a helyzetnek, mióta fölfedeztem a tihanyi visz­­hang minden európai nyelvet visszaadó tekintélyes közvéleményében. Egész Európát feltartóztathatjuk mi egyedül, csakis egyedül, mihelyt Tihanyban el­kiáltjuk angolul: „halt!“ törökül: „pocskaj!“ Ez a Tisza az oka, hogy most minden egyedül mi tőlünk, de csakis tőlünk függ. A Disraeli kabinet Tiszához fordult: segítse ki a hínárból, s adjon tanácsot mi­­kép védelmezze meg a parlamentben keleti politi­káját. Tisza visszaszente, hogy úgy kell tennie, mint jelenleg ő, vagyis a diplomatia oly tudomány és oly mesterség, melyet nem kell a parlament orrára kötni, eszem érte az Andrássy ismeretlen terveinek lefőzött nagyszerűségét. Megkérdeztem a „Jackli“-tól, hogy tetszik neki e magyar politika, mint európai politika? Házi szarkám t. i. ép oly bölcs politikus, mint „Hon“-s előfizetőim, a­kiknek a szó csak szó. Jackli még annyival bölcsebb, hogy a pénzt nem dobja ki ily haszontalan trics-tracsra, hanem felszólításomra most gyűjti a kincset Domahidy Istvánnal együtt az általa nemzeti független bankul alapított föld alatti rejtekekbe. Nagy nemzetgazdász rokonom Hegedűs Sándor, legközelebb statistikai számcsoportosítások­­ban fogja önök épülésére kimutatni, hogy mennyi ez arczalap. Én nem értek a pénzügyekhez, de a „Jack­li“ által összehordott két csillogó rúdból ítélve bizto­síthatom szentesi elvbarátaimat és hivatalos föllép­­tetőimet, hogy ez érczalappal meg lehet vetni a füg­getlen bankot. A dolog nagyon egyszerű és világos, csak számolni kell tudni. Van két rúd, meglehet hogy arany, de ha szemem nem csal, mindössze két ezüst nyárfalevél. Ha arany, akkor Móritz Pál kinyomtattaja rá a „Jackli“ megnyerése nélkül is a bankót, ha ellenben csak fa, akkor sem esünk kétségbe, mert tudva van, hogy bolondnak a fa­pénz is jó, hogy ne volna jó olcsó politikai ígéretül a magyar nemzetnek. Egyébiránt, hogy visszatérjek Disraeli dol­gára, az bizonyos, hogy a török mestere marad a szerbeknek. Andrássy legalább utasításokat küldött Gortsakoffnak, hogy ne űzzön alattomos politikát, legyen oly naiv, mint ő, akkor kezet foghatnak Ke­leten. Gortsakoffot e figyelem annyira meghatotta, hogy rögtön lemondott a rejtett segélyezésekről, s így lön szentesítve egy mesteri sakkhuzással az orosz-osztrák-magyar barátság. De kérem nagyon merészet álmodik, a­ki azt hiszi, hogy okosabb áramlat is nem létezik ennél, csakhogy természe­tesen az én diplomatiám magasabb fogásaihoz nem illenék ehhez csatlakozni, míg Andrássynak oszto­gathatom a tanácsot, hogyan kell a magyar poli­tikát európai politikává tenni. És ezzel bevégezhetném diplomatikus oktatá­saimat, ha a magyar politika, mint európai politika, szükségessé nem tenné önök előtt elárulni a nagy titkot, melyet Andrássy futárja titkos jegyű sür­gönyben hozott meg számomra. Képzeljék! csak a szerb forradalomnak és most fölfedezett előzményei vannak. Nekem, Andrássynak és Tiszának sikerült megkerítenünk a háromcsőrü kacsát, s ez elsápolta négyszemközt diplomatiánknak, hogy Belgrád alatt most kötött ki egy „csinakli“, melyben a jövő ese­mények figyelemmel kisérése végett ötvenezer kozák van elrejtve. Hja de nem azért van köztünk Tiszá­nak legmagasabb diplomatiája, hogy elő ne készít­sük a contre mine-t. Leúsztattuk a két monitort, melynek fenekén ezer ágyú torka és kétszázezer baka szuronya néz farkasszemet az orosz fregatte­­tal. Nem lesz tehát baj, kivált ha Abdul-Kerim okul a mi taktikánkon, s elnyeli az ellenfelet, a­mi nagyon könnyű csak el kell foglalni a baloldal pél­dájára az ellentábor álláspontjait. A bécsi Arsenal megtekintésekor e hadászati érvemmel lefegyverez­tem Acbatius összes kateriáit. Már az én diploma­tiám ágyúja elsül, mégha hiányzik is alóla ötven kerek közül ötvenegy. Meg lehetünk ennélfogva nyugtatva a keleti dolgok iránt, míg vagy más nem történik, vagy a „Hon“ mást nem mond, a­miről jót állam­ annyi volna, mint elhinni, hogy az erős ma­gyar állam alkotásának diplomátiai czélja legjob­ban megközelíthető török reformokkal, pénzügyi deficitekkel és közgazdasági hanquerottetal. Legjobb politikául ez idő szerint mind­ezek után, ha Oroszország nem tágít, a török hadakozik, az angol lest­áll, a német fülel, a franczia nyaral, a szerb és basibozák emberorrokkal táplálkozik, más nem ajánlható, mint öntudatos, erélyes magyar politika, mely európaivá lesz azonnal, mihelyt a szlávval szláv, a törökkel török, a szerbbel rácz po­litikát űzünk azaz, hogy belenyugszunk nagy állam­­férfiaink magyar politikájának európai üzelmeibe,a többire nézve ajánlom praenumerálás végett lapvál­lalataim közül az­­ Üstököst, megvalósítását előkészítse s ki már egy ízben rövi­­d­en nyilatkozott a magyar kisbirtokosok or­szágos földhiteleg­yesületének tervé­­rő­l, közelebb egy véleményes nyilatkozatot küldött a létesítő bizottságnak, mely ép oly kimerítőn, mint részletesen indokolva tárgyalja úgy általánosságban mint részleteiben a megvalósításra váró tervet. E terjedelmes mű szerzőjének elismert tekintélyénél fogva megérdemli, hogyha nem is egészen, de lega­lább főbb vonásaiban a nagy közönséggel megis­mertessék. „A magyar kisbirtoki hitel szervezésének eszméje,“ mondja bevezetésében a kitűnő tanár, „minden tekintetben nagy örömmel üdvöz­lendő. — Hogy a kisbirtokosok tőkeforrással nem bírnak, ennek okát leginkább abban kell keresni, hogy ez osztálynak nincs kezdeményező ereje és gyakorlata az üzleti téren, úgy nem külön­ben oly körülményekben, melyek mostanig ez osztá­lyon kívül mutatkoztak, de semmiesetre sem abban, hogy a lakosság emez osztálya nem hitelképes és nem hitelérdem­es. Részemről abban a meggyőződésben vagyok, hogy épen a kisbirtok nyújt nagymérvű biz­­tonságot a rendelkezésére bocsátott tőkékért. Tervük tökéletesen kielégíti azon igényeket, a­melyeket közép- és kisbirtokosok számára felállítandó hitelszervezet iránt támasz­tani lehet. A központi intézet feladata zálogleve­lek kibocsátása által a törlesztési jelzálog­kölcsönök számára szükséges tőkéket beszerezni, a vidéki hitelszövetkezetek pedig, mint a központi intézet szervei, tagjaik személyes és gazdasági hitelének kielégítésével fognak hivatásszerűen foglalkozni. A szervezet sark­pontját, nézetem szerint, a nyerészkedési tö­rekvés teljes kizárása képezi, mert ellen­kező esetben a hitel igen költségessé vál­nék s következéskép nem lehetne a mezőgaz­daságot olcsó tőkével ellátni. Az egész tervezetnek mindazonáltal tiszta üzleti alapokon kell nyugodnia és nem a jó­tékonyság színezetével bírni, mintha a kisbirtokos osztálynak könyöradományokat, alamizsnát akarna nyújtani. Hiszem, hogy a záloglevél kibo­csátás a legalkalmasabb eszközbeend a kitűzött czél elérésére, mert csak ily módon lehet felmondhatlan tőkét besze­rezni, mi egyedül képes a létező szükségletet telje­sen kielégíteni. A központi intézet által kibocsá­tandó záloglevelek biztonsága, tekintve hogy azok­nak szokásos biztosítékaihoz a mezőgazdasági elő­legegyletek kölcsönös és egyetemleges jótállása já­rulni fog, oly nagy teend, hogy azokba például a közalapítványi pénzeket teljes meg­nyugvással el lehet h­elye­zni. Ez által pedig egy roppant nagy tőkeforrás fog a központi intézet záloglevelei számára megnyílni és ezek utján a me­zőgazdaság szolgálatába vonatni. Ama körülmény, hogy a központi egyesület a kölcsönösen és egyetemlegesen jótálló vidéki mező­­gazdasági előlegegyleteket szervei gyanánt fogja használni, bizonyára a legnagyobb bizton­ság­érzetét fogja felébreszteni a pénz­­p­i­a­c­­­o­n. Mihelyt az egyletek az általuk eszközölt becslések helyességéért jótállanak, úgy már előre teljes bizonysággal számíthatni arra, hogy a központi egyesület sohasem fogja jelzálog-kölcsö­­nök engedélyezésében a kellő határt túl­lépni, ha a szövetkezetek által elfogadásra aján­lott összegen túl nem megy. A mezőgazda­­sági előlegegyletek szavazata min­denkor nagyobb nyomatékkal fog bírni, mint egy bizalmi férfiú­nak vagy ügynöknek véleményes jelentése. Az egyletek ezen közvetítő szereplésétől az ép kifejezetteken kí­­vül elvárható még az is, hogy a hitel olcsóbbá fog tétetni. A tervbe vett hitel­szervezet e szerint egyrészt a legnagyobb biztonsá­got nyújtja a hitelezőnek, másrészt pedig lehetővé teszi az adósnak, hogy a lehető legolcsóbb hitelt él­vezze és hozzá ép oly mérvben, mint azt gaz­dasági helyzeténél és személyes tulajdonságainál fogva csakugyan megérdemli. Ez utóbbira — nézetem szerint — a legnagyobb súlyt kell fektetni, de itt is a kívánt eredményt csak úgy lehet elérni, ha a becslést oly egyének végzik, kik tökéletesen is­merik azon különleges viszonyo­kat, melyek között az egyes mezőgazda él. — Ily módon milliókra menő hitelképesség, mely ma még nincs kielégítve, hiteladás alapjává fog válni. Csak oly hitelszervezet, mely­nek vidéki szervei a hitelérdemesség­nek minden mozzanatát megbírálhat­ják, képes és a kisbirtokos-osztály valódi szükségletét teljesen kielégí­teni. Miután erről gondoskodva van az előttem fekvő tervben és miután a Magyarországban már­is fennálló hitelszövetkezetek maguk is a legélénkeb­ben óhajtják, hogy számukra egy központi egyesü­let létesíttessék, a­melynek készséges tagjaivá sze­retnének fölvétetni, teljesen indokolva látom a lé­tesítő bizottság előleges gondoskodását aziránt, hogy a központi egyesületnek mindjárt életbelépte­tésekor tekintélyes összegek álljanak rendelkezésére. És itt első­sorban az alapítványi tőkékre kell számítani, melyek kétség nélkül a magyar hazafiak­nak közmondásossá vált áldozatkész­ségénél fogva, annál nagyobb mérvben fognak felajánltatni, mert a nyújtott kitünőbiztonság mellett 5 °­ C-os kamatoztatásuk teljesen kielé­gítőnek mondható. Az államtól kért segélyt tekintettel Magyarország jelen rendkívüli állapotaira részem­ről csak helyeselni tudom. A biztonsági alap létesítésével a többi sok biztosítékhoz, a­melyet az egyesület nyújt, még egy új garancia fog járulni.“ Marchet tanár ezek után áttér a terv részle­teire, a­melyekből a következőket emeljük ki: Sokallja, hogy a záloglevelek csak kibocsátásuktól számítandó 32 év alatt fognak visszaváltatni. A me­zőgazdasági előleg egyletekre nézve kivánja, hogy valamennyi ugyanoly viszonyban áll­­jon az egyesülethez, hogy valamennyit ugyan­azon szellem vezérelje, hogy mindannyian korlátlan jótállást válalljanak magukra,hogy működésük tere minél kisebb legyen s végül hogy csak­is saját tagjaikkal lépjenek üzletvi­szony­ba. Nem tartja czélszerűnek, hogy a vidéki egyleteknek „rendes“ és „pártoló“ tagjaik lesznek, és igen magasnak mondja a törzsbetétek megálla­pítását 50—200 frtban. Tekintettel az egyes egyleti tagok törzsbetételére azt óhajtja, hogy ne állíttas­sák fel kezdettől fogva egy meghatározott osztalék­­összeg, hanem bizonyos maxima 1-tétel állapít­tassák meg. March­et tanár nyilatkozata végén a közsé­gek jótállására utal tőkebeszerzés czéljából, és „zur Organisation des Kleingrundkredits“ czímü jeles művéből ismert érveivel bizonyítja, hogy men­­nyire szükséges és czélszervaz és hogy a­l­­kalmazása legkevésbé sem veszélyes a községekre nézve. Marchet tanár e sorokkal zárja be kimerítő véleményét: „A magyar kisbirtokosok földhitel­­egyesületét létesítő bizottság által kért kiváltsá­gokat minden tekintetben telj­esen igazolva és oly alapo­san és tal­álón indokolva látom, hogy azokat részemről csakis helyesel­hetem.“ Bécs 1876. junius havában. Dr. Marchet Gusztáv a bécsi cs. k. felsőbb gazdasági tanintézet rendes tanára. A szerbek az angol nemzethez. A Bosniában és Herczegovinában lakó szer­­bek következő manifestumot intézték az angol nem­zethez : Angol testvérek ! Egy éve annak, hogy a szerb nép ezen vidéken fegyvert fogott, a török igát lerázandók. A szent ügy, melyért küzdünk, nem engedte meg, hogy tönkre menjünk és nem is fogunk tönkre menni. A jelen pillanat döntő jelentőségű ránk nézve. A szabadság­ért akarunk harczolni, s ha kell az utolsó emberig meghalunk. Kérünk titeket, hallgassatok meg az elhatározó események előestéjén. Nem kívánunk tő­letek sem kenyeret, sem fegyvereket, sem pénzt; a­mit tőletek kívánunk, az igazság, melyet a szá­munkra meg kell adnotok. Azt követeljük tőletek, hogy engedjetek halálos ellenségünkkel leszámolni. Ti már oly régóta vagytok szabadok, hogy nem is értitek, mit jelent e szó „rabszolga.“ Azért feledkeztetek meg rólunk, kik rabigában görnye­dünk. Undor szállna meg titeket, ha megyhallaná­­tok, minő kegyetlenségeket követtek el a törökök; hihetetlen, hogy mit nem követhetnek el az ember­telenek, és mi 500 év óta töltjük az embertelenek uralmát. Mit tennétek ti angolok, ha valaki családoto­kat merné érinteni ? Ha örökös rettegésben kellene élnetek, hogy egy török feleségteket, leányaitokat fogja bántani, előbb azokat megkinozván, aztán sa­ját jelenlétetekben meggyalázván? Vagy ha az an­gol szülőket kényszeritenék, hogy saját gyermekei­­keiket megsülve megegyék ? Minő iszony fogna esti­teket ? A szerb azonban mindezt 500 év óta tűri. Sem élete, sem vagyona nincs biztonságban. A törökök megbecstelenitik családját, kényszerítik, hogy gyer­mekét megsülve megegye, levágják a kezét-lábat és karóra húzzák! Az angol nem tűrné ezt, mert az emberi méltóság öntudatával bír; a szerb tűr, mert mint rája el van hagyatva. A szerb anya soha nem tudja, háboritlanul szülhet-e, mert a törökök gyakran lekonczolják a terhes asszonyokat. Előttetek hihetetleneknek lát­szanak az ily szörnytettek, és a szerbeknek el kell azokat tűrni. Consulatiok meg fogják ezt erősíteni. — Arra törekszünk, hogy a művelődésben utólér­­hessük testvéreinket Szerbiában. Mint munkás, elő­­retörekvő, békeszerető nép akarunk élni. A török azonban fejünket felemelni sem engedi. Mi vetünk, de a törökök aratnak, mi dolgozunk, de a törökök élvezik munkánk gyümölcsét, alig hagyván meg ré­szünkre a csontokat. És mit ten a török kormány, melynek velünk szemben kötelességei vannak ? Engedte, hogy min­ket meggyalázzanak, hogy erőszakot tegyenek raj­tunk, hogy meggyilkoljanak. A törököknek minden szabad volt, mi csak gyászolhattunk és sírhattunk. Rósz néven veheti-e egy angol, hogy felkeltünk, éle­tünket és becsületünket megutalmazni ? Az a kevés szabadság, melyet kiküzdünk, elég vérünkbe került. Fájt nekünk, hogy az angolok a­helyett, hogy min­ket gyámolítottak volna, halálos ellenségeinknek valla­k .A fiilsÓPorfi hírné­v minket inyább türaimizál­­hasson. Törökországban most gyűlölik az angol ne­vet ! A keresztyén remeg e név puszta hallatára, mert az angol segített a töröknek, hogy bókáinkat szorosabbra kovácsolja lábainkon. Nagyon jól em­lékszünk azon tényre, mikor az angol bajoskapitá­nyok cserben hagyták a segélyért esdeklő krétaiak asszonyait és gyermekeit. A kapitányok a vett pa­rancsra hivatkozva tagadták meg a szerencsétlenek felvételét és önsorsukra hagyták a krétaiakat. E fájdalmat még most is érzi a rája. Azt mondjátok, féltek a dicsvágyó Oroszor­szágtól ! nem értjük a politikai intriguákat, mi há­lás érzelemmel viseltetünk az oroszok iránt, mert rokonszenvével ajándékoz meg minket. Szeretjük Oroszországot, mert segít minket. Tegyétek ugyan ezt —’és tietek lesz hajlamunk ! Mondják, ti keresz­tyének vagytok ! Mikor mutattátok ki a keresztyén érzelmeiteket? Keresztyének nem tiporják lábbal mind­azt, ami a keresztyéneknek a legszentebb ! Reformokban egyátalán nem hiszünk. Abdul Medjid 1839-ben kibocsátá hati-sherifjét, és a mi helyzetünk még roszabbra fordult. 1855-iki hatja szintén csak tréfa volt. Abdul Aziz folyton reformok­kal biztatott, mialatt a pasák lenyúzták fejünkről a bőrt. Murád szavai tehát nem találnak hitelre. Még ha feltételeznék is a szultán és miniszterek jóaka­ratát, hogy reformokat adjanak nekünk, nem vár­hatunk semmi jót. A szultán és miniszterei erőtle­nek ! A nem fizetett rendőrség rajtunk veszi meg a fizetést, hazánkba nyomul, megrabol, és meggyalázza asszonyainkat. A pasák pusztították el az országot, s hajtják a népet a kétségbeesés karjaiba. A reformok csak porhintést képeznek Európa szemébe. Angolok! Mit tennétek ti a mi helyzetünkben ? Hinnétek-e mindezek után a törökök ígéreteiben ? És letennétek-e ennyi tapasztalatok után a fegy­vert. Visszatérnétek-e a gazok, haramiák és gyilko­sok közé. Bizonyára nem! Mi is készebbek vagyunk mindnyájan meghalni, mint a régi igába visszatérni. Szenvedéseink meghaladnak minden képzeletet. Ha önző politikátok áldozatai gyanánt veszünk el, leg­alább egy nagy szent ügyért veszünk el. Isten ha­talmas, meg fog minket boszélni. A nemzeti mozgalom vezetői Herczegovinában 1876. júliusban. A magyar kisbirtokosok földhitel­­egyesületéről. Dr. Marcher Gusztáv, a bécsi felsőbb gazda­sági tanintézet kitűnő tanára, ki az osztrák kor­mány részéről mint special-előadó megbízást nyert, hogy az osztrák örökös tartományok számára az ál­tala l^idolgozott kisbirtoki hitelszervezet tervének

Next