Egyetértés, 1876. augusztus (10. évfolyam, 179-208. szám)
1876-08-07 / 185. szám
X. évfolyam. Előfizetési díj: Vidékre postán vagy helyben házhoz hordva. Egy évre.........................................20.— Félévre...................................................10.— Negyedévre......................................... 5.— Egy hóra............................................1.80 Egy szám 8 krajczár. Hirdetési dij : 9 hasábos petitsor egyszeri hirdetése 12 kr., többször 10 kr. Bélyeg dij minden hirdetésért külön 30 kr. Nyilttér : Öt hasábos sor 30 krajczár. Előfizetési föltételek az EGYETTRTÉS politikai és közgazdászati napilapja. HPHI Az előfizetési pénzek és utalványok az „Egyetértés“ kiadó-hivatalának Wodianer nyomda megyeház-tér 9. szám alá küldendők. Egész évre ....... 20 frt. — kr. Fél évre ..................................10 frt. — kr. Negyed évre...............................5 frt. — kr. Egy hóra...................................1 frt. 80 kr. 185. szám A háború. Knyazevácz bevétele képezi a nap eseményét. Az eddigi kacsahirekkel szemben most nemcsak bécsi magántudósitók táviratai erősitik meg, hanem a török táborból jövő táviratok is. A várost lángba dobták a törökök ágyúi, a lakosság azonban még a katasztrófa bekövetkezése előtt menekült. A szerbek Banya felé vonultak vissza, hol azonban nem sokáig fognak maradhatni, miután a török sereg előnyomulásában e pontról hátulról és Nis felől oldalt az alexinátzi és beligrádi főerősségek ellen irányozza majd a kombinált támadási hadműveleteket. A Knyazevácz bevételéről szóló távirati hír így hangzik: „Kalafat, augusztus 5. A török csapatok Knyazevácz melletti csatája után a szerbek ágyúikat és lökészleteiket elvitték és tegnap Banyába futottak. A csata folyama alatt Knyazevácz leégett. Azon hír van elterjedve, hogy a szerb hadsereg Zajcsárt is elhagyja, hogy Banya vagy Negotin felé visszavonuljon. Izvornál nem volt még a mai napig csata. Három egyptomi zászlóalj, mely tegnap Widdinbe érkezett, ma Izvorba indult.“ Zajcsár sorsa Knyazevácznak eleste után előre látható. Knyazevácz bevételével egyidejűleg érkeznek ugyanis a hírek, hogy Zajcsárt kardvágás nélkül sietnek ott hagyni a szerbek, amit azzal indokolnak, hogy „nem valami fontos pont.“ A dolgok ily állásában a Timok völgye rövid időn át teljesen meg lesz tisztítva a szerb seregtől és a Zvornik melletti hadálláson kívül összes erejök Alexinácz és Deligrádban lesz összpontosítva. Tekintve azonban a páni félelmet, melyet Knyazevácz és Zajcsár eleste fog okozni a szerb hadseregben, alig hihető, hogy sokáig megvédelmezzék e helyet a törökök több oldalú hadi műveletei ellenében. Átalában a harcztéri hírek megegyeznek abban, hogy a szerb hadsereg katonái nem a legjobb anyagot képezik. Ezt nemcsak a tömérdek elhunyt és felszedett kézi fegyver bizonyítja, hanem még saját tisztjeik sem titkolják, így egy szerb tiszt családjának Belgrádba írott levelében panaszkodik, hogy a legelső támadásra, mely a sánczokon kívül nyílt rohamban éri a szerb katonaságot, rögtön futásnak erednek, s még a tisztek parancsszava sem képes rendet előidézni soraikban. Ha mégis keményebb eszközökhöz nyúl a fegyelem fentartására, ki van téve annak, hogy saját katonái lőnek rá. Az orosz tisztek is váltig panaszkodnak a csatatűztől való irtózás miatt, s alkalmasint ez lesz majd a mentség is, mellyel hadászati botlásaikat takargatni fognak igyekezni. Kállay Béni levele is szól a szerb hadak e nagy gyöngéjéről, mely sehogysem felel meg a lármának, mellyel a háborút hódítási czélokkal kapcsolatban provokálták. Egyébiránt többé már sem Belgrádban, sem Szent-Pétervárott nem ringatják magukat illuziókban a háború kimenetele iránt. Erre mutat egyrészről az, hogy Milán a haditanáccsal egyidejűleg összeült miniszteri tanácsban saját személyére kiterjeszkedőleg kijelenti, hogy ha csak ő áll jelenleg útjában a kedvezőbb fordulatoknak, kész megválni fejedelemségétől. Erre mutat másrészről az, hogy Gorcsakoff sűrűn teszi a lépéseket a hatalmaknál a békeközvetítésekre. Minden jel arra mutat, hogy Oroszország ekkor akarja kijátszani az eddig elé is sejtett kártyákat. Bizonyosnak vehető, hogy a szerbek érdekében hatalmának egész súlyával akar föllépni, s a tárgyalások menetétől függ, nem fog-e szavának érvényesítése mellett fegyverrel föllépni. Három pontot említenek olyanokus, melyekhez a fölkelők érdekében Oroszország ragaszkodni fog. Az egyik, hogy a szerbek megveretésök daczára is megmaradjanak jogaik élvezetében, sőt némi engedményeket is kapjanak a portától; a másik, hogy Montenegró területi nagyobbodásban részesíttessék, a harmadik, hogy Bosznia az önállóság bizonyos autonóm jogaival ruháztassék fel. Különösen a második pont azonban az, mely Anglia és Oroszország között éles ellentétre adhat okot, s ha Szentpétervárról ragaszkodni fognak hozzá, komolyabb bonyodalmaknak is indító okát fogja képezhetni. A béketárgyalásoktól tehát, mint ezt már több ízben kifejtettük, sokkal inkább kell féltenünk az európai békét, mint az eddigi harczoktól. Ezek csak bevezetői a nagy konfliktusnak. Szerbia és Montenegró elbizakodott hadüzenete és háborúja óta egy pillanatig sem lehetett kétség az iránt, hogy ezek nem rohannak oly könnyedén, ha határozott biztosítékokat nem nyernek Oroszország részéről. S Szt.Pétervárott csakugyan beváltani készülnek az ígéretet. Ignatieff nézetei nem voltak extemporisatiók, hanem ugy látszik mélyen benyúltak ama tervek fenekére, melyeket Oroszországban e háború jobbra vagy balra dőlése után egyaránt táplálnak, s táplálniok is kell, ha most, midőn már a megveretésig beugratták a porta souzerain államait, nem akarják cserben hagyni e népeket. Nem is fogják, az bizonyos, s evvel beáll az Európa nyugalmát érintő legkritikusabb pont. Ennek előkészítésén mesterkedik az orosz diplomáczia a román és görög kormányoknál is. A harczi és beavatkozási kedv mindkettőnél emelkedőben van. A rubelek és ágensek keze nyoma rendkívül érezhető, s bizonyosnak vehető, hogy a békéltető kísérletek közben támadó bonyodalmakra Oroszország részéről adott jelre kitör a láng mind Romániában, mind Görögországban. E remek békekilátások között merül fel meglehetős positív alakban a hír, hogy Andrássy tökéletesen meg van nyerve Bosznia annexiójának, s így természetesen meg kell nyerve lennie az egész orosz diplomácziai akcziónak, mely a többi közt Montenegró megnagyobbodását is czélba veszi. Bosznia e szerint autonóm fejedelemség gyanánt csatoltatnék Ausztria-Magyarország éktelen testéhez, amiért hálát adhat a magyar nemzet a nagy magyar providencziális államférfiú Andrássynak és a még magyarabb történésznek s hires hivatalos korrektornak Salamonnak. Mert hát a muszkával kötött e barátságot csupa merő magyar érdek diktálja. Andrássy gróf fu. <a politikáját angol részről sem bírták felfogi. Legvilágosabb bizonyítéka ennek a kék könyv, melynek egyik legérdekesebb részét „éjjeli posta“ rovatunk a vasárnapi számban hozta. Nagyon körülményesen hívja fel itt Derby Angolország bécsi követét az üzelmekre, miket az alvidéki határok mentében a semlegesség színlelése daczára tűznek. Fölemlíti itt Derby, ami annak idejében minden magyar lapban hangsúlyozva volt, hogy ha valóban komolyan óhajtja a pacifikácziót, nem szabad megtűrnie a határokon át szabad folyásukat vett békezavaró és háborúmérgesítő dolgokat. De hát Andrássy nem tett semmit, mindössze cserében naivitással ajánlta fel Angliának a közvetítő szerepet, közelebb hozni az angol politikát az oroszhoz. Az kétségtelen, hogy a kék könyv rendkívül sokat árt Andrássy nagy államférfiúi hitelének, s bizony nem csoda, ha ily kellemetlen tapasztalatok után a véres könyvtől is irtózik. No de majd segít rontott diplomácziai és katonai hitelén Bosznia, a muszka ajándéka. Oroszország részéről a komolyabb akció előpostájaként tekinthető az a jegyzék is, melyet hír szerint valamennyi hatalmassághoz intéz, vádolván Törökországot, hogy bujtogatja a Kaukázusban alattvalóit. Bármennyire elcsépelt dolog a hivatkozás a farkas és bárány meséjére, hanem annyi szent igaz, hogy nagyobb impertinencziával soha senki nem lépett fel a váddal, hogy alulról zavarják a vizet, mint épen Oroszország. A harcztérről érkezett újabb híreket következőkben állítjuk össze: * Zimonyban és Belgrádban erősen tartja magát a hír, hogy Csernajeffet felmentették a parancsnokság viselése alól. Mennyiben lehet e hítre súlyt fektetni e pillanatokban, az nehezen határozható meg. Az tény, hogy Csernajeff és a sereg kölcsönösen elégedetlenkedtek egymással, már amint az rendesen történni szokott, ha vereséget vereség ér. A bizalom ily esetben annál inkább tápanyagot nyer, ha mint ez esetben is, a parancsnok és serege, nem közvetlenül ugyanazon nemzetiséghez tartoznak. Ha már odáig ment e bizalmatlanság, hogy Csernojeffet fölmentették a tiszt alól, akkor a végfelbomlás stádiuma elérkezett a szerb hadseregben. Meglehet különben, hogy nem is őt csapták el, hanem ő csapta el magától a fővezényletet, amikor meggyőződött, hogy ebből ugyan reá nem fognak babérok jutni, sőt a vége csúf vereség lehet. * A törököket, kiket a szerbek foglyul ejtettek, Belgrádba kisérik. De nem az egyenes utat választják ide, hanem mint megbámulni való majmokat vezetgetik a nagyobb szerb városokban. Természetes, hogy mindenütt nagy az öröm látásukra, s az ily alkalmakkor szokásos insultácziók sem maradnak el. A megbámulás okát nagyban mozdítja elő azon körülmény, hogy a török foglyok ritkaságot képeznek és nagyon csekély számot fog látni belőlük Belgrád.* A török hadművelet Knyazevácz ellen az első három napon ép annyi szerencsével mint ügyesen vezettetett, és ha Kerim pasa, miután márcus. 31-én este Knyazevácz előtt állott, mindjárt augusztus 1-én megkezdte volna a támadást a város ellen, bizonyára igen csekély akadályok gördültek volna a gyors bevétel ellen. Ahmed Ejub hadserege ahelyett, hogy rögtön támadott volna, augusztus 1-én és 2-án tétlenül állott, mely idő alatt a meglepett szerbek visszanyerték nyugalmukat és nagy gyorsasággal a megtámadott pontra erősítéseket küldöttek. Ezen két napi nyugalom a hadműveletben volt bizonyára oka annak,’ hogy Knyazevácz elfoglalására, — melyet gyors meglepés által is lehetett volna eszközölni — több nap volt szükséges. Hasonló hibát követtek el a törökök Zajcsárral szemben is. Ozmán pasa ugyanis ismételten és különösen július 2-dikán, midőn Ljeljanint Veliki Izvornál megverte, könnyen minden nagyobb áldozat nélkül bevehette volna Zajcsárt. Itt is elszalasztatott az alkalom ; Ljeljanin megerősíthette állásait és segélyt is küldhettek számára. Zajcsár elfoglalása bizonyára ugyanannyi vérbe fog kerülni, mint Knyazeváczé. * A montenegrói harcztérről oly hír érkezett, mely megmagyarázza Nikitának a bisinai kudarcz után egész Bilekig, tehát Montenegró közelébe történt visszavonulását. A győzelem, melyet Nikita Mukhtár fölött Vrbiczánál, Bilektől éjszakra kivívott, oly határozott volt s Mukhtár pasa veresége oly tökéletes, hogy a bisinai kudarcz nem lehet valami érzékeny a montenegróiakra nézve. Más okozhatta tehát Nikita gyors visszavonulását. Elsősorban is Nikitának világos törekvése a törököket a nyílt vidékről a hegyek közé csalogatni, hol emberei „otthon“ vannak. — Második ok lehet azon vereség, melyet Petrovácz Bozo és Plamenácz hadtestének egy része szenvedett Riszta pápa vezérlete alatt Albániában, midőn 300 montenegrói bekerittetett és leöletett. Nikitát, ki déli hadseregének veszteségéről értesült, bizonyára a miatti aggodalmak bírták a gyors visszavonulásra, nehogy most délről a törökök betörjenek országába. E föltevés egyszersmind támpontot is nyújt arra nézve, miként lehetne Mukhtár pasát fatális helyzetéből kiszabadítani. Ha ugyanis a törökök erélyes támadást intéznének Éjszak-Albániából Ce#tinye ellen , Nikita kénytelen lenne határa védelmére sietni, s így Mukktár pasa egérutat nyerne. * Bismarck herczeg a keleti kérdésről — a londoni„Echo“ berlini távirata szerint — úgy nyilatkozott volna, hogy a helyzet keleten válságos, mert „előre nem látott események“ könnyen meghiúsíthatják a közvetítést és az alkudozásokat, de közvetlen veszélytől nem kell tartani. Bismarck herczeg az „előre nem látott események“ említésénél nyilván azon elletétre gondolt,mely Oroszország és Angolország közt fennforog. * Török tisztek beszélik, hogy az eddig csak rabló portyázásokat tevő basi-kozukok rendkívül bátran harczoltak a Nisch körül folyt utolsó ütközetekben, csakhogy nehezen engednek parancsszónak, ha az elfoglalt sánczokból visszarendelik őket, mig össze nem kapartak mindent a mi összekaparható. Átalában most már kevesebb a rendetlen cserkesz és basi-bozák csapatok ellen a panasz, miután a kormány vas szigorral lép fel a tudomására jövő kegyetlenségek ellen. Az irreguláris csapatok a rendesekéhez hasonló élelmezésben és ellátásban részesülnek, nem szabad ezentúl tetszésük szerint jönni-menni, és barangolni ellenség és jó barát földön kivétel nélkül. Megkapták a rendelet, halálbüntetés alatt, hogy a rendes sereghez csatlakozzanak, s magukat az illető parancsnokok meghagyásainak alávessék. Eddig ugyanis kizárólag csak saját választott vezérüknek engedelmeskedtek, most ez is alá van vetve a rendes katonai parancsnoknak. * Konstantinápolyban a hadügyminisztérium vette kezébe a harcztérről érkező valamennyi sürgöny ellenőrzését. Ez idő óta csak igen kevés hírhez juthatnak a konstantinápolyi lapok s az ott időző tudósítók, s azon hírek is melyeket revideálás után kibocsát a hadügyminisztérium, csak elkésve, egy két nap múlva jutnak kézhez. E részben nincs kivétel a jó harczi hírek tekintetében sem. Még azzal sem siet a török kormány, ami talán kissé sok a lelkiismeretességből, s inkább a mohamedán lustaságnak róvható fel.* Nis megerődítésénél úgy látszik azon nézetből indultak ki, hogy tekintettel a talaj- és politikai viszonyokra támadás csak északról vagy nyugatról, tehát a Morava völgy felől eszközölhető. Ezen alapgondolatnak megfelőleg lett a minden iránybani védelemre czélszerű talaj négy zárt erőd által megerősítve, melyek közül három az északnyugati oldalon, és egy a nyugatin, és pedig egy Nistől Ürkübre vezető úttól délre fekvő magaslaton fekszik. Ezen művek négy oldalú földerődítményekből állanak, körülbelül husz ölnyi homlokhosszal. Ezek mindegyike négy Krupp féle ágyúval van ellátva. Ezen művek a vártól 4000— 10,000 lépésnyire előre vannak tolva, és ezt oly területben veszik körül, melyen 100,000 katonánál több is elfér, és könnyen védelmezheti azt egy sokkal nagyobb ellenséggel szemben is, mely a Morava folyó felől támad. A védelmi vonal főpontját a Nissava balpartján fekvő vár képezi, melynek azonban határozott rendszere nincsen. A vár erődítmények szilárdan vannak építve, az árok 12—15 öl széles. Elővárművek hiányoznak. Északra és északnyugatra az előtér nyílt és szabad; délre a Nissava természetes előárkot képez, amelyen túl a meglehetős terjedelmű város fekszik. A vár körülbelül 80 darab mindenféle rendszerű védelmi ágyúval van ellátva. Ezekből következtethető, hogy Nis már természettől igen erős állás nagy hadtestek számára, amelyek igen jelentékeny védelmi ereje mesterséges eszközök által nagyon növelhető. Nis ezenkívül egy hadseregnek helyet és alkalmat szolgáltathat az öszpontositásra, és védelmet és nyugalmat egy esetleg szerencsétlen csata után. Budapest, aug. 6. Az osztrák miniszterek közül De Pretis és Chlumetzky megszakították rövid időre szabadságidejüket és Bécsbe érkeztek részt venni egy miniszteri tanácskozásban. Indokául e miniszteri tanácskozásnak néhány a kiegyezés ügyébe vágó kérdés eldöntése szolgált. Hogy minő természetűek és horderejűek e kérdések, s minő irányban döntötték el, arról ez ideig semmi sem jutott köztudomásra. Az osztrák nemzeti bank felsülése. Említettük, hogy az osztrák nemzeti bankot megkínálták volt azzal, hogy néhány millió forint értékű ezüstért adjon bankjegyeket. Akkor történt ez, midőn Londonban az ezüst 48—47 és fél p. volt, úgy, hogy tényleg értékesebb volt 45 osztrák papirforint, mint egy vámfont ezüst, melyből 45 osztrák ezüst frtot vernek. A bank igazgatósága annyira frappirozva volt, hogy ezen ajánlattól visszariadt s a helyett. Hétfő, 1876. augusztus 7. Szerkesztői iroda: Budapest IV. megyeháztér 9. sz. hová a lap szellemi részét illető minden közlemény küldendő. — A küldemények csak bérmentesen fogadtatnak el. Kéziratok csak rendkívüli esetben küldetnek vissza. Kiadóhivatal:Budapest IV. megyeházzér 9. sz. Wodianer F. nyomdájában, hogy két kézzel megragadta volna a kedvező alkalmat olcsó ezüstöt szerezni, azzal a kifogással élt, hogy a 29. §. a bank érdekében készült s igy nem lehet kötelező akkor midőn egy vámfont ezüst 45 forintot sem ér; de a kormány elő fogja terjeszteni az ügyet, s ha ez azt mondja, hogy köteles az alapszabály értelmében az ezüstért bankjegyet adni, azt meg is teendi. Csakhogy időközben a konjekturák megváltozván, most már nem kell az angoloknak az osztrák papírpénz. A bank tehát felsült. A „P. Lt.“ bécsi levelezője e felsülésről ezt írja: Az osztrák pénzügyminiszter utasításba adta a banknak, hogy a bankstatutum 29. §-a alapján köteles bankjegyeket ezüstért kiszolgáltatni. Ezen utasítás két tekintetben bír fontossággal. Elsőbben is konstatálja azt, hogy Bécsben minden jó tanács daczára meg van a hajlandóság az ezüst pénzveretést folytatni; s másodszor tág tért nyit az arbitragenak azon esetben, ha netán ismét ezüst deroute következnék be. Azonban nem valószínű, hogy újabb ezüst deroute legyen egyhamar, mert daczára a Londonban újabban eladott nagymennyiségű ezüstnek, az ezüst unciája 51 pence maradt, sőt élénk kereslet támadt, és az ezüst ára emelkedő irányzatot vett. Többen mondák, s főleg Észak-Amerikában az ezüst pank tetőpontján is föntarta magát az a nézet, hogy az elértéktelenedés csak mulólagos jelenségnek veendő. Mert bizony azt bajos föltételezni, hogy akkor, midőn a világ összes pénzértékének fele veszendőbe kezd menni, ezt összetett kézzel nézzék az emberek. Észak-Amerika adta az első impulzust a helyzet megjavulására, s nemsokára tán más országok is követni fogják Amerika példáját. Nemsokára hihetetlen mesének fog az tetszeni, hogy ezüstöt alpárin vagy még a névértéken alul is lehetett osztrák jegyekért kapni, de még hihetetlenebb teend az, hogy a kedvező alkalmat nem tudtuk fölhasználni. Aladin varázslámpáját bírtuk, de nem valánk eléggé fölvilágosodottak, hogy azt használhattuk volna. A bankot kell hibáztatni, mely csak játszik az alapszabályokkal.Az említett 29. §. így szól: „A bank köteles törvényes ezüst pénzt vagy ezüstrudakat 45 írton vámfontját számítva, bármikor kívánatra beváltani. A banknak joga van ennél V4 °/t provisiót szedni s ezen felül tud ezüstnél a pénzverde által megállapított vezetési költséget levonni. — Minden más esetben a bankigazgatóság határozza meg, váljon fognak-e és minő illetéket az üzletnél felszámítani.“ Ez utóbbi pont különösen fontos, mert mutatja azt, hogy mily nagy súlyt fektetett a törvényhozás arra, hogy a kedvező conjecturák az ezüstnek jegyekkel leendő beváltására felhasználtassanak. Csak a parin való beváltásnál lett a bank igazgatóság keze megkötve, nehogy megakadályozhassa vagy megnehezítse azt, hogy az ezüst a bankba folyjon. Ez meg is történt. Az első alkalomnál, midőn az igazgatósághoz kérdés intéztetett, hogy hajlandó-e egy vámfont ezüstért 45 frt bankjegyet adni, az igazgatóság kijelenti, hogy az ügyet a kormány elé kell terjesztenie, így a kedvező alkalom el lett szalasztva. A bank tehát néhány millió forint ezüsttel szegényebb és egy hatalmas blamagéval gazdagabb, így írja ezt nem az „Egyetértés“, hanem szóról szóra a „Hon“. Mindamellett az általa ungon-berken át védelmezett kormány azon intézetet tette a magyar bankügy urává, amelyről ily szépséges dolgokat mond el egy füst alatt a nemzet épülésére és jövendő hitel és pénzügyi viszonyaink kilátására az igazhitű félhivatalosság legtelibb szájú hőse. A horvát ellenzék vezére, Makaneczről azt távírják, hogy le akar lépni a politika szinteréről, mely elhatározásának okául az országgyűlésen roncsolt egészségi állapotát és vagyoni viszonyait hozta föl. Azon megjegyzése, melyet beszéde után tett volna, hogy t. i. könyörög, ne bocsássák majd temetéséhez azon embereket, kik őt Herostratesnek nevezték, nemcsak a test, hanem a lélek egészségének bomlottságáról is tanúskodik, mi annál meglepőbb, mert ezt hosszú és gyakorta szenvedélyes, de a mellett kitűnő beszédei gyanítani sem engedték. Makavecz visszalépése következtében nagy hézag támad az ellenzéki pártban, s jelenleg e párt egy tagja sem közelítheti meg őt agitatori ügyesség tekintetében. Egy bécsi lap levelezője meglátogatta a Konstantinápolyban időző Klapkát, aki a többi közt oda nyilatkozott, hogy a törököknek első feladata a Timok és Morava völgy között fekvő erődítvényeket elfoglalni. A legnevezetesebb pont, melytől a háború döntő sorsa függ, Deligrád , mihelyt a törökök beveszik Deligrádot, a szerbek azonnal képtelenek lesznek az ellenállásra. Különben nézete szerint a törökök teljes erejének kifejtése után a szerbek veresége nem sokáig késhet. De nem is érzi magát feljogosítva saját szakállára magyar légióval hadat viselni, minthogy jelenleg hazája törvényes kormánnyal bír, amelynek határozatát ő respectálja. Saját személyes állását illetőleg a törökök irányában hangsúlyozó Klapka, hogy ő soha többé formálisan idegen hadi szolgálatba nem fog lépni. És akkor jelentkezett Klapkával egy magyar légionárius, amire a tábornok elbeszélte, hogy egy odahaza megbukott kereskedő azon biztatgatás alatt, hogy légiót szerveznek, Konstantinápolyba csalt mintegy harmincz fiatal embert. Ezek most hozzá fordulnak pénzért a hazautazás czéljából. Ő maga, úgymond, soha sem gondolt magyar légió alakítására, minthogy ilyen ott néhány szédelgőn kívül, csak munkát nélkülöző szegény ördögökből és részelemekből volna fellrtható, akik a magyar fajt csak kompromittálhatnák. Itt aztán előadja a levelező, hogy Klapka ismételve hivatkozott arra, miszerint ő magántermészetű ügyekben időzik Konstantinápolyban. E dolgot azonban lapunk lemenetelekor és azután is a legmegbízhatóbb forrás után annyiszor emelte ki, hogy a sok hirhajhászó mendemondájával szemközt szükségtelennek látjuk ismételgetni, és a sokszerű és tendenciájú, de legnagyobb részt alaptalan Klapka-hívekkel szemközt minduntalan fentartani. Az örmények kaukázusi lázadásáról még egyre sokat beszélnek. Azt mondják Konstantinápolyban, hogy e lázadás azon szigorú rendszabályok következtében ütött ki, melyeket az orosz kormány a katholikoszra vonatkozólag hozott. (A katholikosz az örmény egyház feje, ki azon kívül, hogy az örmény érsekek s püspököket kinevezi, még azon kiváló joggal is bir, hogy ő helyhezteti be a konstantinápolyi s jeruzsálemi patriárchákat s háromévenkint meghagyja vagy visszahivja őket.) A felkelést hir szerint Mihály nagyherczeg vezeti, s annak elnyomása végett már negyven ezer orosz katona van útban. Egy konstantinápolyi örmény lap felkarolta az örmény lázadás ügyét, melyről egyébiránt a porta még nincs informálva, Konstantinápolyban csak annyit tudnak, hogy a katholikust az orosz kormány Szibériába akarta áthelezni, mert a kaukázusi alkirállyal, Mihály nagyherczeggel egyetértve, azon örmény fejedelemséget kérte, — melyet Miklós czár jutalmul ígért az örményeknek, amiért segítették kiűzni a perzsákat a Kaukázusból. E kérelem miatt azt határozta a pétervári kormány, hogy a katholikoszt deportálni fogja, s miután az örmény hivatalnokok leköszöntek, őt Szibériába utasította. Ezt eleinte mindenki koholmánynak tartotta, most már azonban nagyban beszélnek az amiatt kiütött lázadásról. A porta nincs ugyan informálva a lázadás felől, de azért nem tartják szükségesnek azt dementirázni, annyival kevésbbé, minthogy a konstantinápolyi patriarcha táviratilag kérdést intézvén a katholikoszhoz, ez következőleg válaszolt: „Köszönöm szíves kérdését, igen jól érzem magam.“ A válasznak e lakonikus hangja azon hitet ébreszti a törököknél, hogy a kaukasusi lázadásról szóló hit nem nélkülöz minden alapot, s ha nem is tört ki már tényleg, de a katholikosz „jólérzése“ nagy mértékű forrongást gyaníttat, mely végeredményében megmentheti a szibériai részulléttől is. A román miniszterek — t. i. a Katargiu-kabinet ellen emelt vádak nem sokban különböznek a görög miniszterek ellen felhozott vádaktól. A kamara által kiküldött bizottság Katargiu belügyminiszteri miniszterelnököt, Mavrogneni Páter és gr. Kantakuzeno György pénzügyminisztereket, Floreszku hadügyminisztert, Lakóvári Sándor igazságügyminisztert, Boereszku Bazil külügyminisztert, Kosztafovu igazságügyminisztert és Majoreszku Titusz kultuszminisztert hivatalos hatalommal való visszaéléssel, az alkotmány megsértésével s a büntetőtörvénybe ütköző eljárással vádolja, s ezenfelül a két pénzügyminiszter elleni vádat még e kifejezés „büntetőeljárás czéljából,“ élesebbé teszi. A belügyminiszter azzal vádoltatik, hogy a választásokra illetéktelen befolyást gyakorolt. Ez azonban, ha a román választási törvényt tekintjük, nem oly nagy bűn, mint az ember gondolná. Romániában egyik kormány sem tartózkodik a hivatalos kijelölésektől, s e tekintetben a radikálisok még a konzervatíveknél is tovább mennek. Annyi áll, hogy a románok e tekintetben tökéletesen másolták mintájukat, Francziaországot. Floreszku hadügyminiszterre már valamivel nagyobb panasz van. Így látszik, hogy ez ur különös hajlammal viseltetett az idegen tisztek iránt, mert azok lefényképeztetésére 2240 frankot költött. Ez sem volna valami nagy dolog, csak az a bökkenő, hogy a 2240 frank a hadi budgetből vétetett ki, az összpontosításra megszavazott összegből. Floreszka nagyon buzgó újságolvasó is lehetett, mert az idegen lapokra 14,106 frankot adott ki, holott ez összeg szervezésre volt szánva. Az oktatásügyi miniszter Majoreszka, akkora összeget adott ki a párisi geográfiai kongresszusra, mintha ezt Románia maga szervezte volna. A párisi geographai társaságnak adott s román photographiákból álló ajándék 2000 frankba, a miniszter utazása a párisi geographiai kongresszushoz 1500 frankba, geographiai iratok vétele a kongresszus alkalmából 2244 frankba, végre a geographiai kongresszus maga 4107 frankba került Romániának. A pénzügyminiszterek ellen az a panasz, hogy az állam pénzügyeire vonatkozó hamis előadásaikkal nem létezett deficzitfedezet s budget fölöslegekről, nemcsak tudatlanságban hagyták az országot pénzügyi helyzetére nézve, s oly kiadások szavaztattak meg, melyek az ország vagyonával nem állottak kellő arányban s kölcsönöket és adóemelést tévén szükségségessé, előidézői lettek a mostani szomorú állapotnak. ÚJDONSÁGOK: — A honvédegyletek orsz. közp. választmánya ma, folyó hó 7-én délután 4 órakor rendkívüli ülést tart a megyeház kis termében. — Halálozás: Dr. Wenzel Gusztáv kir. tanácsos, saját s neje született Brunner Adél, és gyermekeik Lajos, Gusztáv, Mária, Irene, Adél és Ilona nevében is; Wenzel Vilma Földényi Frigyesné, saját, s férje s fiai Kálmán és Géza nevében is; Tivadar királyi táblás pótbiró, s neje született Henrik Karolina és fiai Tivadar és Árpád nevében is szomorodott szívvel jelentik tisztelve szeretett anyjuk, illetőleg nagyanyjuk Lüdcke Auguszta Wenzel Frigyesné cs. kir. kapitány özvegy asszonynak, élete 82-dik évében f. é. augusztus 5-kén d. u. fél 4 órakor végelgyöngülés következtében történt gyász kimultát. A boldogultnak halt tetemei f. e. augusztus 7-én d. u. 5 órakor fognak az ágostai hitvallású evangélikus szertartások szerint a kerepesi úti sirkertben a családi sirboltban örök nyugalomra tétetni. Budapest 1876. augusztus 5-én. (Lakás : Józsefváros, Hunyadi János utcza 6. sz.) Béke hamvaira!