Egyetértés, 1876. szeptember (10. évfolyam, 209-235. szám)

1876-09-19 / 225. szám

X. évfolyam. Előfizetési díj: Vidékre postán vagy helyben házhoz hordva. Egy évre................................................20.— Félévre.....................................................10.— Negyedévre...........................................5.— Egy hóra.............................................. 1.80 Egy szám 8 krajczár. Hirdetési dij : 9 hasábos petitsor egy­­szeri hirdetése 12 kr., többször 10 kr. Bélyegdij minden hirdetésért kü­lön 30 kr. Nyilttér: Öt hasábos sor 30 krajczár. Előfizetési föltételek az E &TETÉETES politikai és közgazdászati napilapra. f§Ü­p- Az előfizetési pénzek és utalványok az „Egyetértés“ kiadó-hivatalának "Wodianer nyomda megyeház-tér 9. szám alá küldendők. Egész évre ....... 20 frt. — kr. Fél évre .............................10 frt. — kr. Negyed évre........................5 frt. — kr. Egy hóra.............................1 frt. 80 kr. A béke­bíróságokról. 1. A képviselőház jogügyi bizottságának a békebiróságokra vonatkozó határozata, rend­szeres egészbe foglalva, a legközelebbi napok­ban történendő meghitelesítés végett, a bizott­ság tagjainak megküldetett. Volt alkalmunk azt átolvasni s nem mulaszthatjuk el, hogy arra néhány megjegyzést tegyünk. A bizottság által elfogadott elvek szerinti szöveg az eredeti miniszteri javaslatot egész alapjából felforgatta. Meghagyta benne a mi rész, kitörölte a mi jó. E lapok hasábjain már fejtegetve volt, hogy a mi viszonyaink között nem lehet re­mélni azt, hogy ingyenes békebírák vállalkoz­zanak, de azért az intézményt mint nem ká­rost, sőt a jövőnek magvát: elfogad­tuk s elfogadhatónak tartjuk. Nem mulaszthatjuk el azonban kimondani, hogy ha a valódi czélt el akarjuk érni, más közegekről kell gondoskodnunk s a súlyt azokra fektet­nünk, melyek a kisebb polgári peres ügyekbeni bíráskodást teljesíthessék, úgy azonban, hogy azáltal nemcsak az eljárás gyors menete biz­tosítva, de egyszersmind az adózó polgárok az eddigi nagy költségektől megkímélve legyenek. A kisebb polgári peres ügyeknek gyors s költség nélküli elintézése véleményünk szerint ez a czél. Ez alatt természetesen azt értjük, hogy a polgárok részére teremtessék meg a lehetőség, peres ügyeiknek gyors és költség nélküli elin­­téztetésére. Ez csak az esetben valósítható meg, ha a polgárok lehetőleg otthon nyerik meg ügyeik elintézését s nem kénytelenek távol, messze eső helyekre menni igazságot keresni, mely utazások a sokszor megfizethe­tetlen időmulasztáson kívül a követelés men­­­nyiségét felülmúló vitelbér fizetéssel járnak. Ez lévén a czél, lehetőleg oly közegekről kell vala gondoskodni, melyek képesítve lettek volna a polgároknak saját községükben keresett igazságot kiszolgáltatni. De a jogügyi a bizottság tagjainak nagy része a törvények alkotásánál sohasem a nép érdekeit tekinti első­sorban, hanem egyes hangzatos elveket felkarolva, azt tüskén bokron áthajtani töre­­kesznek s nem riadnak vissza attól sem, hogy a tapasztalás már beigazolta azt, hogy az irány, mit tiszta utánzási vágyból követnek, ellenkezik a mi nép­ életünkkel s viszo­nyainkkal. Nem lephet meg ugyan minket a bizottság ezen irányzata, mert a bizottság oly elemekből alakittatik a magyar képviselőházban, kiktől üdvös javítást s a múlt okozta helytelenségek beismerését s más iránynak követését vár­nunk nem lehet. Nem lehet várni e bizottságtól jót azért, mert a múltban alkotott hibás törvények meg­teremtői mindenkor beválasztatnak a bizott­ságba, már­pedig nagyon ritka tünemény, ki­vált hazánkban, a férfi, ki bír bátorsággal ki­mondani, hogy eddig követett elvei helytelenek­nek bizonyultak be s hogyha segíteni akarunk a helytelen elv alkalmazása miatt bekövetke­zett bajokon, nem a rosznak bizonyult irányt kell fejlesztenünk, hanem egészen mást követ­nünk, lehetőleg olyat, mit a tapasztalat he­lyesnek s hatásában üdvösnek bizonyított be. Ott vannak a bizottság tagjai között az eddigi igazságügyi miniszterek s ha csak egy szót ejtenek is el az eddig alkotott törvények ellen, készek amellett lándzsát törni , mert az exellencziás urak véleménye vonzó szokott lenni, természetesen azonnal akadnak pártolók. Ily körülmény teremtette meg a békebí­­róságokról szóló törvényjavaslatot is, azon alakjában, mint az előttünk fekszik. A miniszteri javaslat, noha a fősúlyt nem is fektette rá, megyékben a szolgabírókat akarta felruházni a békebírói tiszttel, mint a­ki hivatalos kötelmeinél fogva a községeket úgy is beutazni tartozván, leginkább van azon helyzetben, hogy a panaszos ügyet lehetőleg otthon s minden költség nélkül intézze el. Ugy­­de ez összeütközvén azon nagy elvvel, hogy az igazságszolgáltatást a legvégső határig el kell a közigazgatástól választani, s mert ez ál­tal a megye által választott s igy természete­sen az államellenes egyén hatásköre tágittat­­nék, s mert igazságérzet csak kinevezett hiva­talnokokban található fel, s mert a ki a nép bizalmából foglalja el állását, a nép érdekeit bűn nem képviselheti, s mert ez által a nép ra­gaszkodása s bizalma a választott tisztviselő 225. szám POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP­ iránt erősködnék, a bizottság nagy többsége azt kihagyatni határozta. E határozat kiforgatta az egész minisz­teri javaslatot eredeti alakjából, mert abban bár látszólag nem is volt a szoros békebírói tisztségre a fősúly fektetve, előrelátható volt az, hogy a gyakorlati életben, mint viszonyaink között egyedül helyesen választható közeg — ki fogja azt maga számára vívni. Valóban sajnos, hogy a bizottság tagjai­nak többsége nem tudja magától elutasítani azon feltevést, hogy a megye s a megye közön­sége által választott egyén épen úgy az állam s a nép érdekeit képviseli, mint a kinevezett hivatalnok, sőt helyileg tekintve inkább vár­ható az tőlük mint a ma itt , holnap ott mű­ködő tisztviselőtől. Mi részünkről nem késünk kimondani, hogy a kisebb polgári peres ügyeknek gyors s a nép érdekeinek megfelelő elintézését, az egy­szerűsített eljárásban s a közegek helyes meg­választásában véljük feltalálni, s mert a bizott­ság javaslata sem az első, sem az utóbbi feltétel­nek különösen a megyékre nézve meg nem felel, azt mint czéliránytalant, egészen elkár­hoztatjuk. Ma délután 5 órakor minisztertanács volt, me­lyen egyebek közt több rendelet, továbbá az 1877. évi budget javaslat s a horvátországi 1877. évi budget­­előirányzat fölött folyt a tárgyalás. Az 1877. évi országos horvát budget a horvát országgyűlésen még a mostani ülésszak alatt fog letárgyaltatni, mivel a horvát országgyűlés valószinüleg október végéig fog ülésezni. Miután a magyar országgyűlés szeptember végén és október elején csak néhány ülést tart s az érdemleges tárgyalásokhoz október 20-ika után kezd, mely ideig a szakbizotságok mun­kálkodnak, ennélfogva a horvát országgyűlésnek elég ideje lesz a budget tárgyalására. A horvát országgyűlésen a mostani ülésszak alatt még a következő, a király által jóváhagyott javaslatok terjesztetnek elő: A keleti marhavész elleni intézkedésekre vonatkozó javaslat, mely az erre vonatkozó magyar javaslattal egyenlő szövegű, továbbá a zágrábi kisajátítási eljárásra s az eszéki reáltanodának államivá való átalakítására vonat­kozó javaslatok. Mint a „B. C.“ értesül, az új vám- és kereske­delmi szerződés értelmében Dalmatia is bevonatik a közös vámterületbe, minélfogva a dalmát vámbi­zottság, épúgy mint a brodyi, a nemzetgazdasági uj egyezség életbeléptével megszűnik létezni. Zsivkovics osztályfőnök, ki tegnap kormány­zati ügyekben ideérkezett, jelen volt ma délután a kisbirtokosok földhitelintézetének szervezőbizott­sága ülésén, melyben a magyar pénzügyminiszter egy képviselője és részt vett. A fontos ügy rövid idő alatt kellő megoldást fog nyerni. Banjalukából írják szeptember 15-ről: Hap­­his pasa új főkormányzónk óvatosságának és eré­­lyének sikerült kimond­atlan nehézségek után a felkelést Boszniában elnyomni és a rendet ismét helyreállítani. A török csapatok a felkelőket leg­­elrejtettebb bűvhelyeikig üldözték és a szultán tekintélyének elismerést és teljes tiszteletet sze­reztek a tartomány fellázadt részeiben. Sajnos, hogy azért mégis attól kell félni, hogy a lázadás legközelebb újra ki fog törni és a sokat szenvedett ország új kegyetlenségek színhelye leend. A felke­lések uj tápot szolgáltat ugyanis Oroszország. Há­rom hét óta különböző utakon, melyek Boszniába vezetnek, orosz katonák és tisztek, jól felfegyver­kezve — és ellátva fegyverekkel és lőszerkészletek­kel a felkelők számára — érkeznek ide, és mindent elkövetnek, hogy a felkelkelést újra feléles­szék. Az izgatások természetesen most még titokban folynak, de félni lehet, hogy a felkelés már a legközelelebbi időben nyilvánosan ki fog törni. Ha az oroszok be­vándorlása még egy ideig tart, akkor Boszniában egész kis orosz hadsereg alakul, mint milyen Szer­biában már létezik. Itt igen feltűnőnek tartják, hogy az osztrák-magyar kormány az oroszok átvonulását Ausztria-Magyarországon át megengedi, s igen cso­dálkoznak a semlegesség ilyetén felfogásán. A bankügyről hozott különböző tudósítások­kal szemben a „Bud. Corr.“-nek — mint állítja, hi­teles forrásból — ezeket írják: A bankügyben az osztrák és a magyar kor­mány közt teljes megegyezés létesült. A banktör­vényjavaslatnak német és magyar szövege, valamint a bankszabályzati javaslat elkészültek már. Csak a 80 milliós adósság képezi azon pontot, mely iránt eddig transactió nem létesült, de ez a bankügy elvi kérdésével nem áll semmiféle összefüggésben. A 80 milliós adósságra nézve az osztrák kormány aján­lata az, hogy Magyarország ezen adósságot, illető­leg a megfelelő quotát, nem vállalja el egyenesen, hanem a jövő banktársulatnak a monarchia két állama csak úgy adná meg a bankszabadalmat, hogy a tőke 60­ C kamatján felüli haszonnak egy része, legalább is egy­harmada a 80 milliós adósság tör­lesztésére fordíthatnék, Így tehát Magyarország csak igen csekély törlesztési káótát vállal el, az osztrák nemzeti bank pedig megelégednék ezen megoldás­sal. Ezen ajánlattal szemben a magyar kormány eddig csak azt jelentette ki, hogy jog szerint Ma­gyarországot nem terheli a 80 milliós adósságnak legkisebb része sem és ezt az osztrák kormány nem tudta megczáfolni. Napról napra világosabb jeleit látjuk annak, hogy az oroszok jelentékeny részt vesznek a tö­rök-szerb háborúban, így a „Nordd. Alig. Ztg.“ ma ezeket írja: A szerbekben, mint egy berlini lap írja, a bá­torságot az orosz fegyvertársak tartják fen, kikről naponta új és nyomatékos bizonyítékok érkeznek. Hitelt érdemlő tudósítás szerint az eddig Szerbiába érkezett oroszok száma meghaladja a 3000-et. A Belgrádba érkező oroszok a moszkvai szláv jóté­konysági egylet által pénzzel segélyeztetnek. Az utazási költségek fedezésére minden orosz önkénytes 107 rubelt kap kézhez, a tisztek pedig ezenfelül még 109 rubelt, az altisztek 76»« legénység 50 i uUct és ruházatot. Hasonlót beszél a „Times“ belgrádi levele­zője a következőkben: Az oroszok bevándorlása még folyton tart. Az utolsó 3 nap alatt mintegy 350 en érkeztek Bel­­grádba. Azok, kik ideérkeznek, a Dunán felfelé utaz­va, Gradiskán és Szemendrián partra szállva azonnal a hareztérre mennek. Úgy hallatszik, hogy e héten 35 ágyú is érkezett. Több, orosz tüzérségi egyenru­hát viselő tiszttel találkoztam. Néhány tábori tüzér­ség indult ma reggel Belgrádból a hareztérre. Azon nézet uralkodik, hogy a kérdés, váljon béke avagy háború, a szerb kormány kezéből tökéletesen kisik­lott s hogy az egész felelősség Oroszországot ter­heli. Hir szerint Milán fejedelemnek Oroszországból egy 1400 éves kard küldetett ajándékba, mely a rajt levő jelek után ítélve, több keresztes badjáratban is használtatott. Aki a kardot hozta, lobogót is hozott, melynek egyike az újonnan szervezendő orosz légió­nak van szánva. Míg nálunk a forgalom és kereskedelem elő­mozdítása érdekében semmi sem történik, addig Bécsből a következő hírt ves­szük: A dunagőzhajó­­társulat Bécsben a Duna mellett egy roppant nagy áruházat épített. Sok száz munkás van az építésnél elfoglalva. Ezen áruházban körülbelül 420,000 mázsa áru fog elférni. Egy része egyes jelentékeny keres­kedőnek fog bérbe adatni, a legnagyobb rész azon­ban az általános kereskedelem rendelkezésére fog állani. Ezen áruházat már néhány hő múlva át akar­ják adni a forgalomnak. A Tisza és mellék­folyóinak szabályozása tár­gyában, mint már említve volt, szept. 26-án Buda­pesten gr. Károlyi György palotájában nagy­gyűlés leend. A gyűlésen magukat képviseltetni az összes szabályozó társulatok felszólittattak. Azon m­eghi­­vásban, mely a társulatoknak szétküldetett, a köz­gyűlésnek előre kitűzött tárgyai következőképt jelöl­tettek ki: a) Tanácskozás a felett, hogy a folyó év tava­szán mutatkozott rendkívüli árvíz folytán tett ta­pasztalatok alapján minő intézkedések tétele lenne szükséges a végből, hogy az ármentesitett terület jövőben hasonló vilságtól megóva legyen és miként lehetne az árviz által megrongált töltések emelésére a szükséges pénzerőt a legczélszerübb módon besze­rezni ? b) Miután a földadó-kataszteri munkálat jelen­leg folyamatban van, miként lehetne a költséges ár­­mentesítési munkálatokra nézve a törvény által biz­tosított előnyöket a társulatokra és egyesekre nézve a legczélszerűbben és lehetőleg egyöntetű eljárás alapján biztosítani ? És végre c) a szabályozási ügyet közösen érdeklő tár­gyakban előadandó más indítványok tárgyalása. A közigazgatási bizottság tagjai­nak megválasztatása czéljából f. é. szept. 25-én, hét­főn délutáni 4 órakor fővárosi rendkívüli közgyűlés fog tartatni. Figyelmeztetés: 1. A közigazgatási bizottságba 10 tag választandó. — 2. A választás kijelölés nélkül szavazási lapokkal titkosan történik. 3. Állami hivatalnokok, törvényhatósági tisztviselők és községi elöljárók, habár tagjai is a törvényha­tósági bizottságnak, meg nem választhatók. Azon tudósításhoz, melyet lapunk utolsó szá­mában hoztunk a miniszterelnök elnöklete alatt tartott főispáni értekezletről, pótlólag még a követ­kezőket adhatjuk: Az értekezleten a rendeletek egész sora olvas­tatott fel, melyek mind az új közigazgatási reform kivitelére vonatkoznak. Három kérdés érdemel figyel­met. A közigazgatási bizottságról szóló javaslat tartalmaz ugyan rendelkezéseket azon hivatalnokok elleni fegyelmi eljárást illetőleg, kik tagjai e bizott­ságnak , hogy azonban hogy kell egyes esetekben e fegyelmi hatalommal élni, továbbá, hogy akkor, mi­dőn a hivatalnok nem tagja a közigazgatási bizott­ságnak, de annak mégis alatta áll: eziránt minisz­teri rendeletek határoznak, melyek a tegnapelőtti konferenczia véleménye alapján még egyszer átdol­goztatnak, s néhány nap alatt a minisztertanácsban végleg elintéztetnek. Második kérdés, hogy érintkezzenek az egyes miniszterek a közigazgatási bizottsággal, s erre nézve egyöntetű eljárás megállapítására szintén szükséges volt rendelet kibocsátása. Harmadszor meg kelle állapítani, micsoda közegek képviseljék a kormányt a közigazgatási bizottságban, mert az egyes szak­tárczáknak most nem áll mindenütt szük­séges személyzet rendelkezésére. A közlekedési s ke­reskedelmi minisztérium képviselőit külön kellene kinevezni. A közmunkák dolgában a közlekedési minisz­ter egy külön, 54 szakasznyi rendeletet bocsát ki. Mind e leiratok legkésőbb szeptember végéig a ha­tóságoknak kézbesittetnek, úgy hogy a közigazga­tási bizottságok október 2-én életbe léphetnek s min­den utasítással el lesznek látva. Néhány nap előtt, mint már tudva van, egy török gőzös összeütközött a dunagőzhajótársulat egy személyszállító gőzösével, mely alkalommal a török gőzös oly sérüléseket szenvedett, hogy utasai kény­szerítve voltak a partra szállani. Ez alkalommal, mint a „P. C.“ hiteles helyről hallja, következő ér­dekes jelenet is folyt le: A dunagőzhajótársulat ha­jójának kapitánya azon ajánlatot tette a török uta­soknak, hogy elviszi őket utazásuk czéljáig, Wid­­dinig. Ezek azonban visszautasították az ajánlatot, azt mondván: „Mi nem utazunk oly hajóval, melynek fedélzetén orosz önkénytesek is vannak, jobbnak tartjuk Widdint úszva elérni.“ És valóban a törökök nagy része a Dunába ugrott és átúszott a widdini partra. A kormány— mint a „P. C.“ hallja — több­­rendbeli ajánlatot terjesztett a király elé oly sze­mélyek kitüntetését illetőleg, kik a szegedi orszá­ Kedd, 1876. szeptember 19. Szerkesztői iroda: Budapest IV. megyeháztér 9. sz. hová a lap szellemi részét illető minden közlemény küldendő. — A küldemények csak bérmentesen fogadtatnak el. Kéziratok csak rendkívüli esetben kül­detnek vissza. Kiadó­hivatal: ‘Budapest IV. megyeházér' 9. s? Wodianer F. nyomdájában. gos kiállítás és a legközelebb Budapesten tartott nemzetközi kongressusok alkalmával kitűnő érde­meket szereztek. Ez alkalommal valószínüleg Simo­­nyi volt kereskedelmi miniszter is kiváló kitüntetés­ben fog részesülni. Véd és daczszövetség Orosz és Német­ország között. A „F­ranc­e“ egy Németország és Oroszor­szág között kötött szerződés szövegét teszi közzé. A szerződés hitelessége kétségbe vonatik ugyan, — bár nem hivatalosan — de a körülmény, hogy a „France“ szerkesztője, Girardin úr szoros viszony­ban áll a párisi orosz követséggel, nem kis aggodal­mat ébreszt a szerződés iránt. A szerződés ekkép szól: 0 császári felségének magán­irodája. I. osztály. Ő felsége Németország császára, Poroszország királya és ő felsége az oroszok czárja elhatározták, hogy tekintve, miszerint az ottomán császárságban beállott új események olyanok, hogy zavarják a köz­nyugalmat és tekintve, hogy elejét akarják venni minden bonyodalomnak, megállapodnak eljárásuk közös alapjában. E czélból az alulirt Bismarck her­­czeg és Dorcsakoff herczeg teljhatalommal láttat­tak el és megállapodtak abban, hogy ezen előle­­ges támadó és védelmi szerződés alapja végleg a következő lesz: 1. czikk. A német császár és az orosz c­ár köl­csönösen arra kötelezik magukat, hogy sem diplo­­matiai, sem egyéb uton az ottomán birodalommal szemben és mindazon phasisokban, melyeken ez át­megy, semmi esetre se fognak teljes előleges megye­zés nélkül eljárni. 2. czikk: Ha Szerbia és a Törökországtól füg­gő egyébb államok háborút üzennek a portának és a szultán serege győzni találna, Ő felségeik, a pári­si szerződés alapján interveniálni fognak a portánál, hogy Szerbiának és a többi államoknak kieszközöl­jék a status quot, melyet nekik ama szerződés aláíró hatalmai biztosítottak. 3. czikk: A szerződő felek jónak találták, hogy ezen esetben, valamint múltban fentartják maguk­nak a jogot, rábírni a szultánt, hogy hajtsa végre a reformokat, melyet minden szláv alattvalója számos és igazságos követelésének eleget tenni alkalmasak, és hogy legtágabb mérvben őrködjék e reformok végrehajtása, alkalmazása felett. 4. czikk: Ha azonban a hűbérállamok és a felkelő tartományok győznének, akkor ő felségeik elfogadják a tényálladékot, az európai Török­országot képező összes szláv orszá­goknak, valamint Oláh- és Morvaor­szágnak teljes függetlenségét fogják hasis gyanánt megállapítani; az összes keresztény nagyhatalmakat haladéktalanul meghív­ják congressusra, mely szilárd intézkedéseket teend ez országok szervezésére nézve. 5. czikk: Miután Kontantinápoly akkor tényleg megszűnik az európai török birodalom fővárosa lenni, ő Felségeik azt fogják a nagyhatalmaknak javasolni, szólítsák fel a szultánt, hogy ázsiai országaiban válas­sza székhe­lyét, a Bosporust és a várost nyissa meg a szabad­kereskedelemnek, mely az összes európai hatalmak garantiája alá helyeztetnék. Az ezen szerző­dést aláíró felek tengeri és száraz­földi haderejükkel meg fogják szál­lani a várost és a vizeket és megszállva tartják, a mig rendeltetésük iránt határozatok ho­zatnak. 6. czikk: Ha véleményeltérés folytán a nagyha­talmak és ő­felségeik közt megegyezés nem léte­sülne a 2., 4. és 5. czikkben kimondottakra nézve és a közös együttműködés minden reménye lehetetlenné válnék, akkor a szerződő hatalmak egyesült sere­geiket elküldik és megszállják a hadviselő felek te­rületeit, hogy az országoknak szabadságuk legyen kedvükre való kormányt választani. 7. czikk: Ő felségeik, hogy az általános európai tűzvész eshetőségeit, melyek a keleti eseményekből erednek, megelőzzék, arra kötelezik magukat, hogy tenger­i és szárazföldi haderejüket egyesítik és vissza­utasítják egyik vagy másik hatalom támadását, bár honnét jöjjön is az. 8. czikk. A megállapodás a tengeri haderő és a sereg száma iránt külön egyezmény tárgyát képe­­zendi, mely függelékét teszi ezen véd és dac­-szövet­­ségnek és ép oly hatál­lyal fog bírni, mintha ennek integráló részét képezné. 9. czikk: A véd és daczszövetségnek a jelen praeliminálék alapján leendő végleges megkötése iránt a tárgyalások Bécsben fognak folytattatni az ő felségeik részéről való ratificatiót követő két havi idő­tartam alatt, vagy ha lehet még korábban. 10. czikk. Az előző czikkek haladéktalanul elő­terjesztetnek a császároknak ratificátió végett. En­nek hitelesítéséül az aláirottak ideiktatják névalá­írásukat és pecsétjüket. Kelt Berlinben, 1876. jú­nius 11-én Bismarck Oorcsakoff. A­ másolat hitelességéért: Adlerberg gróf. * A „France“ ez okmányhoz a következőket je­lenti : Sándor c­ár megtagadta a kezdeményezést a congressus egybehívása iránt, s végletekig fog menni. Miljutin tábornok hadügyminiszter parancsot ka­pott, hogy tartsa magát készen. Miután a porta megtagadta a javasolt közve­títést, Gortsakoff herczeg megtette a hatalmaknál az utolsó kísérleteket egy congressus létrehozására, mely Törökországra rá odtrogálja a fegyverszünetet és a békét. Porosz és Oroszország elfogadták, Fran­­cziaország még nem felelt. Ausztria-Magyarország nem adott elegendő feleletet. Sándor czár i­nni fog Ferencz Józsefnek. Ha a congressus sikerének biz­tosítására irányzott fáradozások nem vezetnek czél­­hoz, Ignatieff haladéktalanul elhagyja Konstantiná­­polyt, Sándor czár hadat üzen és manifestumot intéz a hatalmakhoz, melyben kifejti, hogy egyedüli czélja a keresztények oltalmazása, a Boszporus birtokára nem tart igényt. Minden készen van, de csak szük­ség esetén kezdi meg a háborút. A keleti kérdés, ív. Egy angol röpirat nem kevés feltűnést okozott az európai magasabb körökben. A vá­logatott h­umanistikus phrasisokra, minőkkel a röpirat telve van, valóban nem volt szükség. Oly fényes nevet, mint a nem rég lemúlt radikális­­minisztérium vezetője, Gladstone-é,még maga­sabbra emelni, nincs szükség hum­anistikus phrasisokra. És kit akart megtéríteni ezekkel Gladstone? talán minket, kik minden időben igazi tisztelői voltunk semcroton fölemelkedett lelki s államférfi tehetségeinek ? — Hanem most, midőn ezen csattanós pl­razisok nem azért mon­datnak el a volt angol miniszter által, mert ezt az angol politika így kívánja, hanem azért, hogy érzelgésének epe-keserűségét Derbyvel éreztesse, ki szerinte bitorolja helyét, valóban ezeknek elolvasásával kínos érzés fog el mind­nyájunkat és m­i sono azt kívánjuk, hogy az elmondottak bár örökre elfelejthetők lehetné­nek, mert ezek nem nevelik, hanem nagyban eloszlatják Gladstone nimbusát. Hogy oly röpiratot hogy lehetett írni egy angol államférfinak,mely az európai Törökorszá­got világosan és minden tartózkodás nélkül az oroszok kezére akarja játszani, és az angol nép politikája jelen vezetőjének azt tanácsolni, hogy a török halálos ellenségeivel, Oroszországgal, mely az angol fajnak sem barátja, karöltve járjon Törökország feldarabolására, ezt fel nem foghatjuk. Lehetetlen, hogy egy Gladstone írjon ilyeneket. Azt szeretnők hinni, hogy álnévvel van dolgunk, ha Gladstone ur maga személyébe népgyűlést nem rendez. Angliában a feltűnő rész­vétlenség saját hazájában, itten-ottan eléggé érthetőleg kárhoz­tatta a magáról megfelejtkező államférfit, de méltán is, mert ha Gladstone ur azt hiszi, hogy Konstantinápolyt nem játszandja orosz kézre, akkor bár elszomorodva, de határozottan ki kell mondanunk, hogy Gladstone úr vagy nem ismeri a keleti kérdés titkait és rejtélyeit, vagy ha ismeri és ennek daczára a Derby-politikát roszalja, akkor ez nem hazaszeretetre mutat, és nem mutat az angol érdekek felismerésére, hanem igen is mutat egy az angol által nem is­mert fanatizált gyűlöletre, hosszúra, mit mint volt miniszter kollegájával éreztetni kíván. Nem is roszul számított sakk-húzás Gladstone úr által Derbyre nézve, mert Derbyt a félúton megállítja: a török birodalom létét megerősí­teni életrevaló reformok által, azt a Derbyt, ki a Bolgárországban állítólag a török által elkövetett kegyetlenségek tárgyában már máso­dik enquettet küld ki, tehát korántsem helyesli a basibozákok által elkövetett barbár tetteket és a­ki a keleti kérdésben ritka tapintattal híven követi elődjeinek nyomdokait és szükség ese­tére az angol befolyásnak kellő nyomatékot akar adni. Ezért őt kárhoztatni! Ez már valóban nagy megfelejtkezés. De lássuk köze­lebbről a kegyetlenség vádjait a tudvalevő tör­téntek után ítélve. Ki nem tudja, hogy különösen Bolgáror­szágban a forradalom intézője maga az orosz konzul volt, és ottan azzal kezdették meg a felkelt bolgárok a forradalmat, hogy nagyobb csoportba felfegyverkezve megtámadták a tö­rök falvakat, kiprédálták, felgyújtották és el­követték a törökök ellen mindazon kegyetlen­ségeket, mit a később megjelenő basibozuk bandák nekik talán kétszeresen visszaszolgál­tattak. Ha a basibozukok több bolgár falvat felprédáltak, mint a bolgárok török helysége­ket, ennek nincs más oka, mint hogy ők többen voltak és szélesebben terjeszkedhettek, mit szinte a bolgárok csak úgy tettek volna, ha erőre kaphatnak. Megengedjük, hogy elvétve talán nem forradalmár bolgárok is szenvedtek, de egy forradalom senkit sem kimél, hanem kivégez mindenkit, ki kezébe esik, de azért a porta meglakoltatta a valódi bűnösöket. Azon­ban, hogy 10,000 basibozukot fel nem akasz­tatott Gladstone kedvéért, ezt talán maga a tisztelt államférfi se kívánta h­umanistikus érzel­mei daczára sem. Egy nemzetnek sincs ma nagyobb és régibb joga a török ellen panaszkodni, mint Magyar­­országnak, de mi tudunk méltányosak is lenni, tudjuk, hogy ilyen lázas állapotban normális kormányzást, normális igazságkiszolgáltatást kívánni nem lehet, különösen egy fajirtó há­borúban — a bolgár jól tudván, hogy a­med­dig egy török család Bolgárországban létezik, államisága biztosítva nincs, valamint a török is jól tudja, hogy a forradalomtól menten nem maradhat, míg egy bolgár létezik Bolgáror­szágban. Így jött létre a balkán-félszigeten a faj­irtó háború, így történt, hogy a bolgárok nem a zsarolók fejeit kívánták, hanem nekimentek az ártatlan török falvaknak, a­melyek lakóit a zsarnokok csak úgy nyúzták, mint őket, és eze­ket az ártatlanokat kardra hányták és gyilkolták. De még nevetségesebb Gladstone úrtól, hogy ő az egész török nemzetet akarj­a felelőssé tenni azért, a­mit a centrális kormány ellenére a provincziális kormányok roszat tesznek. —­­Igaz, hogy nem kevés az, a­mi a török kor­mányzásból kidobandó, de azért nem Törökor­szágot, Anglia leghívebb barátját kell felül-

Next