Egyetértés, 1876. szeptember (10. évfolyam, 209-235. szám)

1876-09-12 / 219. szám

X. évfolyam. Előfizetési díj: Vidékre postán vagy helyben házhoz hordva . Egy évre ..............................................20.— Félévre..............................................10.— Negyedévre...............................................5.— Egy hóra............................................ 1.80 Egy szám 8 krajczár. Hirdetési dij : 9 hasábos petitsor egy­­szeri hirdetése 12 kr., többször 10 kr. Bélyeg dij minden hirdetésért kü­­lön 30 kr. Nyilttér: öt hasábos sor 30 krajczár. Előfizetési föltételek az E­G­TETÉRTÉS politikai és közgazdászati napilapra. Egész évre ....... 20 frt. — kr. Fél évre ..............................10 frt. — kr. Negyed évre........................5 frt. — kr. Egy hóra.............................1 frt. 80 kr. HŰT" Az előfizetési pénzek és utalványok az „Egyetértés“ kiadó­hivatalának Wodianer nyomda megyeház-tér 9. szám alá küldendők. 219. szám POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. A diplomaták is kezdenek h­umánu­­sok lenni. A mostani török­­ lázadó alattvalói közt kitört háború alkalmával a kormányoknak a lázadók iránti rokonszenve azt mutatja, hogy a diplomaták is kezdenek czivilizálódni, ugyan­­­nyira, hogy versenyeznek egymással, melyik mutasson nagyobb előzékenységet a dicső szer­­bek s még dicsőbb feketehegyi lakók iránt. Valóban megáll az ész azon csudalátvá­nyon, hogy már a szívtelen diplomaták is pár­tolják a lázadókat s még nagyobb csoda, hogy a humanitásban az osztrák és muszka viszik a vezérszerepet. Az angol nemzet a vén Russellel élén szinte feljajdult s az ágyuk hangjába vegyíti jajkiáltását, anathémát szórva a pogány tö­rökre, mely sütve főzve eszi a bolgár gyerme­keket. Hétszáz év óta irtja e nép a zöld Erin derék lakóit, galádul elkobozta országát, egyes ősi birtokosok vagyonát durva katonái zsák­mányává tette, elkobozta önkormányzatát, tör­vényhozását, politikai jogait s nemzeti vallását s most ezen szívtelen nép a humanitásra hivat­kozik. Volt idő, midőn irtó harczot folytatva az ártatlan leigázott írek ellen, s volt-e egy is az angol­szászok közül, ki felszólalt volna e vér­­lázitó eljárás ellen? Mert amit Kelet India ős­lakói ellen egy század óta s most néhány évvel ezelőtt elkövet­tek midőn tömegesen ágyú elébe állitva a felke­lőket, ördögi szívtelenséggel gyilkolták lakásra, — ezt fel sem említem, mert azok pogányok voltak, kik nem tekintettek isten képére terem­tett embereknek. A vén Russel, ki hidegen nézte el mint ir­totta 48-ban az osztrák a jogaikat védő ma­gyarokat, mint irtotta a muszka a szerződések által biztosított Lengyelország hősi lakóit, ki hidegen nézte, mint nyomta el a porosz a jog­terén álló kis Dániát, most ezen második gyer­mekségre jutott vén Russel, keresztes háborút hirdet a török ellen, ki oly pogány, hogy meg­elégszik egy istennel, míg a keresztyén czivi­­lisák­ Európának bálványozási dühében már három is kevés. Századok óta a föld hatalmasai a legújabb korszakig az embert az ő zsarnoki szeszélyük végett teremtett barmoknak, ágyú­tölteléknek tekintették; adták, vették, a polgárokat foszto­gatták, nyírták, nyúzták és akasztották a mint könyök s kedvök hozta magával, még ezen szá­zadban is, a nagy franczia forradalom után oly égre kiáltó gazságokat követtek el a legnagyobb szemtelenséggel, mely a hirhedett középkor véres orgiáit felülmúlta rafinirozott kegyet­lenségben. A história minden lapja gazdag ily vér­tettekben. Mit követett itt el nálunk a bécsi kormány gyönyörűséges szövetségeseivel, mit követett el Schwarczenberg a szabadságharcz leverése után, még élénk emlékezetében él minden igaz magyarnak, mert ezeket lehetetlen elfeledni; mit követett el a kozák Muraviev a lengyelek vér­lázító leverése után, és szólalt-e fel csak egy kormány is a két ártatlan nemzet védelmére? Az akasztás, nők megkorbácsolása, ártat­lan polgárok bebörtönözése, városok, helységek felgyújtása, kirablása, öreg emberek, védtelen nők, gyermekek raffnirozott kegyetlenséggel véghezvitt meggyilkolása, szerződések, esküvel pecsételt alkotmányok széttépése, ezer éves nemzeteknek a népek sorából kitörlése „bel­ügyn­ek“ tekintetett, melyhez nincs senkinek be­leszólása. Honnan van most ezen nagy kegyesség azok részéről, kik e borzasztóságokat elkövet­ték, ezen két kis államocska iránt, kik minden ok nélkül lázzadtak fel, nagyobb részvétet ér­demelnek talán, mint Magyarország 49. vagy Lengyelország 1831 és 1862-ben­, Elzász- Lothringen vagy Schleswig dán lakói ? Most a kormányok európai szerződésekre hivatkoznak a lázadók érdekében. Andrássy kimondja, hogy Európa nem engedi meg, hogy a szerbeket biztosító szerződéseket a török széttépje, a „vér és vas“ ember lapja tudatja a világgal, hogy a diplomatia nem tűri el, hogy Szerbiát a győző török paschalikká változtassa. Az természetesen más dolog volt s más eljárás, midőn a porosz erőszakos után egyedül a nyers erőre támaszkodva jogtalanul Hannovert, Hes­­sent, Nassaut és Frankfurtot, már előbb Schles­­wig-Holsteint, 1871-ben Elzász-Lothringent, ezen országok s tartományok polgárai hatá­rozott ellenszegve és tiltakozása ellenére porosz paschalikká változtatta Bismarck. Vagy talán az helyén volt, midőn az osz­trák 27 évvel ezelőtt 14 uralkodó esküje meg­szegésével galádul a jog letiprásával a kozák segítségével Kronlanddá tette Magyarországot, integritását széttépte, ezredéves alkotmányát megsemmisítette s az osztrák czivilisatiót azzal mutatta be, hogy az iskolákat bezáratta zsoldo­­­­saival s kaszárnyákká aljasitotta le. Vagy tán az helyén volt, midőn a muszka a bécsi kongressus által biztosított Lengyelor­szágot s annak alkotmányát megsemmisítette, vagy az helyén volt, hogy a múlt században három állam osztozzék rajta az ököljog legszem­­telenebb felhasználásával. Ez, természetesen mind helyes volt, mert az erőszak joga, a hatalom, a nyers erő részü­kön volt. Jogállamokról beszélnek a buták, kiknek a históriában a „Kis Tükörig“ terjed minden tu­dományuk. Jogállamról fecsegnek és firkálnak mint valami létezőről, azt lehet kérdezni, mint a báró Eötvös szabadságáról „hol van hát?“ Hol van ezen jogállam, ép oly mesebeli volna ez, mint a délamerikai „Eloradó“ melyet oly sóváran kerestek az arany után szomjazó kalandorok, de soha fel nem találhattak, mert nem létezett. Hol van ezen jogállam? Mutassanak Eu­rópában csak egy monarchikus kormányt, mely nem az ököljogra alapítja bel- és kü­lkormány­­zatát. A jogot csak a gyenge emlegeti, míg az erős kigunyolja. Nem jog, nem az osztó igazság, hanem a a nyers erő határoz most is a népek sorsa fe­lett, most is a régi rabszolgaság alatt nyögnek a népek, csakhogy más modorban s más forma alatt. Én különben így mondva nem is értem ezen szót, csak sejtem mit akarnak vele ki­fejezni. Jogot tisztelő állam kül- s belkormányza­­tában, szóval oly állam, melyben nem a nyers erő hanem a jog az irányadó, ismétlem hol található fel ezen példány állam ? Én ilyet egyet sem ösmerek. A jogot tisztelő állam csak a kisebb álla­mok között található fel, de csak annyiban, a­mennyiben nincs hatalmuk s erejök jogtalan tettet keresztül vihetni. Ausztriának, Muszkaországnak, a porosz­nak szabad széttépni a százados szerződéseket, mert van erejök hozzá, de már a töröknek ezt nem szabad, mert gyenge. Szerbiának szabad büntetlenül fellázadni jó védura ellen minden legkisebb ok nélkül, neki szabad fellázadni, mert a muszka pártolja s a három császári szövetség őrködik a kegyelt felett, mig Magyarországnak nem volt joga a felülről megsértett alkotmánya védelmére fegy­vert fogni s büntelenül ki lehetett törölni a né­pek sorából. Hol az az osztó igazság ? A muszkának szabad a lázadókat pénzzel segíteni s egy légió tiszttel segítségére menni, mig a magyarnak még rokonszenvet sem sza­bad mutatni azon török nemzet iránt, mely 1849-ben menekültjeit nemeslelküleg megvédte a két barbár kormány dühe ellen. A gyalázatos előzmény még piszkosabbá tette ezen gyalázatos eljárást. Azt állították mind Andrássy mind Gor­­tsakoff a világ előtt, hogy ők m­ive s fenye­getve letiltották a két kis barbár államocskát béke­rontó törekvéseikről, de nem vihették ke­resztül békés czéljaikat. Ki volna oly dlőre, hogy ez állítást komo­lyan venné s hogy a „három császár szövet­ség“ nem volt képes kijózanítani e két állam fejét háborúskodási viszketegeiből, nekik csak egy szavukba került volna, hogy ezeket észre térítsék, de ez a muszka számítása ellen lett volna, a­melynek minden áron háború kellett a török ellen s Andrássy grófnak nem volt bá­torsága a muszkát ezen hetzelő politikájában gátolni, vagy legalább ellensúlyozni. Csak azt kellett volna a két fejedelemnek mondani, hogy háború esetén visszahívják con­­sulaikat és sorsukra hagyják: tüstént elment volt kedvük a véres játéktól. Nikita ő fenségét rendesen a muszka látja el évi zsolddal, hogy legyen kit résen tartani a török ellen, hatezen segédpénz elmarad. Cer­­nagora legmagasabb ura, ha éhen meg nem akar gebbedni legmagasabb személyében fényes udvari környezetével együtt, birka lopásra kell vala adni fejét. Ily fejedelemnek elég lett volna azt mon­dani, hogy a zsold elmarad, ha ő fensége fész­kelő­dik. Hogy a lázadás a muszka akaratjával tör­tént, mutatja eljárása a háború kitörése után. Milliókkal segíti a két szó fogadatlan fiút, tisztekkel és „seborvosokkal“ látja el, oly seb­orvosokkal, kik karddal és revolverekkel gyó­gyítják nem a szerbeket, hanem a törököket s ez történik a kormány beleegyezésével. Andrássy is megtette a magáét Kleck ki­kötő elzárásával s az ingyen élő menekültek­nek a mi rovásunkra segélyezésével, még meg­történhetik, hogy ezen átszivárgott menekülök is országot követelnek, mint itteni fajrokonaik, kik a 17. században a török elől futva, most is Vojvodinát terveznek. Van itt elég Lónyay, Kerkápolyi és Szék­­­koldus, jobb volna azon hálátlan fajra kihányt százezreket az itteni koldusok segélyezésére fordítani. Távol legyen tőlem, hogy én a kormá­nyoknak a humanitás érdekében tett fellépései­ket kárhoztassam, még ha oly érdemetlenek ér­dekében történik is mint most, midőn minden ok nélkül vonták magukra a vészt. Nem kár­hoztatom, mondom, de én én nem hiszek a diplo­maták önzéstelen humanitásában. Ez az egész eljárás nem egyéb hipokritaságnál. Miért nem mennek maguk elől ezen álla­mok a humanitásban, ha most oly fenhan­­gon prédikálják azt, midőn a török bőréről van szó. Én előttem, mondhatom, s egy okos ember előtt sem nyom semmit a latban, hogy a török Mohamed követője s a lázadók három istent hisznek. Én a törököt s vezéreit s kormányzóit átalában humánusabbnak tartom mint a gége­metsző szerviánokat és Csernagora banditáit, humánusabbnak tartom a török kormány ke­resztyén collegáinál is. Ezek oly vér­tettekkel nem szennye­zték be magukat, mint a muszka vagy osztrák kormányférfiak. A török nemzet, én is elismerem, hogy lejárta magát, napjai meg vannak számlálva, nem is csuda, saját hibáján kívül a muszka egy század óta ássa alá ördögi malitiával létezése alapját. A török napjai meg vannak számlálva, de bukásával nem nyer semmit a czivilisatió, mert nincs. Műhelyét elfoglalja a haladás ösvényén. Ő, mint malum necessarium, félszázad óta be­töltötte helyét, létezésével jót nem tett, de sok roszat meggátolt, mi bukásával okvetetlen be­következik. Romjain egy tabula rasa támad s bárme­lyik legyen az örökös, azon kis barbár népecs­­kék közül, kik most az örökségen versenyez­nek, csak a színe lesz meg, tényleg a muszka fog ott uralkodni. Ennél fogva a török bukásával rész napok várnak Európára s az összes czivilisatióra. Pétery Károly: Az alábbi sorok nagyon sajátságos színben tüntetik fel az eljárást, mit Trefort miniszter úr a közalapítványi javak körül követ. Ez ügy­ben következő sorokat vettük: Egy körülményről akarom az olvasó közönsé­get értesíteni, mely, úgy látszik, lábra akar kapni a közalapítványi uradalmakban, hogy utat nyisson a szerzéshez bizonyos embereknek, kik merni vélik a könnyű szerzés útját a kultusz-miniszté­­riumban. úgy értesülünk, hogy a bozsoki egyetem­ ura­dalmi alap­birtokból az urbérileg elkülönített bo­zsoki határbeli részt a minisztérium a bozsoki köz­ségbelieknek kéz alatt szándékszik örök áron eladni. Először is tudjuk azt, hogy az egyetemi birto­kot kéz alatt az országgyűlés beleegyezése nélkül egyáltalában nem szabad eladni; és Másodszor tudjuk azt is, hogy minden állami birtok eladása, vagy bérbeadása csak nyilvá­nos árverési úton történhetik. Ezeknél fogva kérjük a miniszter urat, hogy a netaláni eladásnál a nyilvánosságot meg­tartani méltóztassék nemcsak azért, mert a közva­gyonnal szemben ez kötelessége, hanem azért is, mert verseny mellett a birtoknak bizonyára na­gyobb ára leend, mint a kéz alatti eladásnál. Mo­hács 1876. szept. hó 4-én. Nagy István: Dr. Poszilovics püspök székfoglalása, mint Zenggből távirják, tegnap ment végbe nagy ünnepélyességgel. A bánt Fodróczy főispán kép­viselte. Az 1872. XXXII. 24. §-a szerint mindenki, a­ki jogosítva van országgyűlési képviselőt válasz­tani, ha tud olvasni és írni, s az összeíró bizottság előtt személyesen megjelenik, és Budapesten két év óta fizet adót, a fővárosi képviselőtestület választásánál is választóképes.­­ A választók azonban az uj választási törvény értelmében már a múlt évben összeirattak 1876. évre s meg is kap­ták igazolványaikat. A küszöbön álló képviseleti vá­lasztásokra a fővárosban ma kezdőtett meg a vá­lasztók összeírása. A törvény értelme szerint min­den polgárnak, ki a választók sorába felvétetni akar s a kellő qualificatióval bír, választóképességének iga­zolása végett a bizottság előtt föl kellene mutatnia választási igazolványát. Mindamellett nem úgy van. A központi bizottság ugyanis azt határozta, hogy a községi választók összeírásánál az 1876. évre ké­szült választói névjegyzék nem mérvadó, s köteles­sége minden választónak képesültségét igazolni s az adókönyvvel kimutatni, hogy múlt évi adóját f. é. ápril 15-éig megfizette, s a bizottságok vissza is utasítanak mindenkit, aki adókönyv nélkül jele­nik meg előttük. Ebből azon anomália szárma­zott, hogy oly választók, kik a fővárosban eset­leg jogosítva volnának az idén képviselőt válasz­tani, az idei községi választásokból kirekesztvék, 8 e szerint a törvény világos rendelete, hogy az országgyűlési választásoknál választóképesek jogosítvak a községi választásokra is, teljesen mel­­lőztetik. A „B. C.“ úgy értesül, hogy számos választó e­miatt kérvényt akar a belügyminiszterhez intézni, az említett módon visszautasított választók pedig felebbeznek a központi választmányhoz, hogy a tör­vény illetékes magyarázatát provokálják. Kedd, 1876. szeptember 12 Szerkesztői iroda: Budapest IV. megyeháztér 9. sz. hová a lap szellemi részét illető minden közlemény küldendő. — A küldemények csak bérmentesen fogadtatnak el. Kéziratok csak rendkívüli esetben kül­detnek vissza. Kiadó­hivatal: Budapest IV. megyeházét' 9. sz Wodianer F. nyomdájában. A magyar vasutigazgatók mai értekezletén fölolvastatott a személykocsik fűtési rendszerének megállapításáról egy szakbizottság által készített je­lentés, de erre vonatkozólag nem hozathatott vég­érvényes határozat. A kormány kebelében történendő változások­ról a „N. H.“ egy csomó hírt hoz, mely valószínűen nem egyéb üres kombinationál. Elhatározott dolog­ként beszélik — írja ugyanis a „N.H.“ — hogy gr. Zichy Y. a kereskedelmi minisztériumhoz államtit­kárrá, s a nemzeti bank magyar osztályának fel­állítása után, melynek igazgatójává Trefort Ágos­ton úr van kiszemelve, kereskedelmi miniszterré fog kineveztetni. A közoktatási minisztérium állam­titkárja. Molnár Aladár lesz. Nem bevégzett tény még, de beavatott körök nézete szerint rövid idő alatt be fog következni Perczel Béla igazságügy­miniszter lemondása, ki a nyugdíj­azandó Lipov­­niczky helyébe a legfőbb itélőszékhez fogna kinevez­tetni. Némelyek szerint Szende honvédelmi minisz­ter is vissza szándékozik vonulni a magyar igazság­szolgáltatás békés ligeteibe. Az igazságügyi minisz­terségre ez esetben Szilágyi Dezsőt emlegetik. Csak a közoktatási tárczának nincs még embere, — szó van ugyan a kormányhoz közel álló körökben arról, hogy Ghyczy Kálmán szólíttassák fel e tárcza elvál­lalására, de e terv h­ívei is kételkednek benne, vajjon elfogadná-e azt. Komoly figyelmeztetés a kereskedelmi minisztériumhoz. Halason, augusztus 27. Egy, a­milyen gyakori, ép oly gyalázatos vis­­­szaélés közlésére bátorkodtunk a szerkesztőséget felkérni. Értjük azon visszaélést, mely országos vá­sárok alkalmával a marhajegyek passusok kiosztása körül történik és melynek kiirtására kell, hogy a kereskedelmi minisztérium haladéktalanul erélyes lépéseket tegyen. Folyó évi julius hó 16-án Baja szab.­városá­ban országos vásár volt, mely alkalommal oda leg­alább 7000 darab marhát hajtottak a környékről. E roppant mennyiség daczára sem tartották a bajai jegyző urak szükségesnek, a passusitást annak ide­jén t. i. reggel megkezdeni, hanem délutánra halasz­tották azt, mikor aztán ezernyi nép állta körül egész késő estig az épületet, hol a passusokat írták.­­ De meg kell vallanunk, a jegyző urak nem részül számítottak, mert csakis így, a dolgok halogatása által vált lehetségessé, a váró és már-már türelmét vesztő közönséget olyformán megrabolni, hogy a törvényszabta 10 kr. h­elyett minden passus­­tól lazaz egy osztrák ért. forintot kö­veteltek, mit a legnagyobb rész kelletlen­ kénytelen meg is fizetett. Csak alulirt halasi birtokos lakosok, merészel­tek a mindenható basáskodásnak ellenmondani, pas­­­sust követelvén a törvényes 10 krért, de bezzeg meg is lakoltak. A jegyző urak parancsszavára tetőtül­­talpig fegyverzett rendőrbiztosok és pandúrok kisér­ték alulirtakat a nagy tömeg gunyhabotája között a rendőrkapitány elé, ki az igaz, hogy rögtön sza­badon bocsáttatott bennünket, de sem a szégyen és boszantásért nem kaptunk elégtételt, sem az idő­pazarlás nem lett megtérítve, sem a már befizetett egy forintok nem térítettek meg. Annyival is inkább felhívjuk pedig az illető körök figyelmét­ e visszaélésre, mert nem egyetlen az eset, sőt környékünkön alig van város, hol a vásárokat látogatók ily szem­telen csapdának ki ne volnának téve­— Ifj. Kolosvári József, Babó Sándor, Rádóczi Pál, Vajna Sándor, Nagy Pál Sándor. Készséggel adunk helyet Salmen osztálytaná­csos úr alábbi sorainak, miután a kérdéses közle­mény közzétételében minket egyedül egy indok: az igazság kiderítése, vezetett: Budapest, szept. 8. Tekintetes szerkesztő ur ! Van szerencsém arról érte­­síteni, miszerint az „Egyetértés“ folyó havi 7-én kiadott szá­mában „Denunciánsok a lépen“ czim alatt a valónak egyébiránt nem épen megfelelőleg közölt eseményre nézve a fenyitő eljárás az illetékes törvényszéknél megindíttatott. Denunciansok egyszerű feladásával bárkit szerencsétlenné tenni valóban gyalázatos dolog volna ; a szerkesztő úr és el­­olvasó köre megnyugtatására azonban mondhatom, hogy a denunciatió folytán az elöljáró hatóság a legszigorúbb vizs­gálatot ejtette meg, mely egy pár vádolt tisztviselő hűtlen­ségét csakugyan kiderítette Sajnos, hogy az „Egyetértés“ az említett eseményt oly megjegyzéssel közölte, melyet sehogy sem tehetett volna, ha előbb elfogulatlan helyt kissé tudako­­zik, hogy váljon az, a­kire megjegyzése czéloz, azt bár csak némileg is megérdemli. Azon meggyőződésben, hogy e soroknak az „Egyetér­tésbe való felvételét megtagadni nem fogja, maradtam tisz­telettel, Salmon Jenő pénzügyminiszteri osztálytanácsos. gyelmesebben terjeszteni, hogy könyörüljenek raj­tunk, adjanak gyermekeinknek, feleségeinknek és aggastyánainknak egy darab kenyeret, és adjanak nekünk szánalomra méltóknak alkalmat arra, hogy némi pénzt mégis csak szerezhessünk. Itt a határon ezreink számára nincs semmi kereset, miután sok ház van a határőrvidéken, a­hol száraz kenyér sem található. Ismételve kérjük Nagyméltóságodat: legyen szószólónk a legmagasabb trón előtt; adjanak ne­künk, ha csak csekély segélyt is, vagy nyújtsanak biztosítékot életünkre nézve, hogy szegény hazánkba visszatérhessünk, különben a rettentő éhségnek le­szünk áldozataivá. Mindezen szerencsétlenségünk mellett a jab­­kováczi kerület elöljárójában egy ellenséggel is bí­runk, ki minket, ha nála panaszkodni akarunk, olynemü csufszókkal kerget el magától, melyeket felemlíteni az illem tilt. Jabkovácz, szeptember 5. 1876. Oljaca Nicola, Kanlanja Stevan, Mihic Mijat, Pustinyak Stojan, Gak Laco boszniai menekültek. Azon kérvény, melyet a boszniai menekültek Mollinary táborszernagyhoz benyújtottak a „B. C.“ szerint következőleg hangzik: Nagyméltóságod! Mi szorongatott boszniai menekültek mindannyian elismerjük, hogy jelenlétünkkel leginkább Nagymél­tóságodnak vagyunk terhére, valamint nem kevésbé testvéreinknek a határőrvidéken is, mert egy nemzeti szójárásunk azt mondja: „két napra kel­lemes a vendég, de a harmadikon mehet“, de mi szánalomraméltók, fájdalom, már két éve va­gyunk vendégek, vagyis igazabban szólva, már annyi ideje, hogy jajveszékelünk és panaszko­dunk azon reményben, hogy végre talán a min­denható megkönyörül rajtunk és meg fog 500 éves kínunktól szabadítani, de ezen reményünkben ke­serűen csalódtunk, mert miként látjuk és tapasz­taljuk, mindannyian azt hisszük, hogy mégis jobb lett volna, ha a török kardok vágtak volna össze min­ket, mert akkor legalább rögtön meghaltunk volna, de így hosszú kínlódásra vagyunk kárhoztatva, arra tudniilik, hogy éhhalál által pusztulunk el. Mi tehát ismét Nagyméltóságodhoz fordulunk, térden kérve: méltóztassék ezen legalázatosabb kérelmünket a csász. kir. felsége legmagasabb trónja elé legke­ A statisztikai kongressus kirándulásai. Miután Resiczán a kongresszisták eléggé meg­tekintették a látni­valókat, főként az óriási vasgyár­telepet, az öntőművet, a vegy­olvasztókat, a gép- és kikészítési műhelyt, a szerkovács és hidépítészeti műhelyt, henger és kovácsmüveket stb. s a számta­lan kis és nagy gép zakatolása, óriási kalapácsüté­sek és különféle szerszámok zajától oly színig meg­teltek ballérzékeik, mintha Wagnernek beyreuthi konczertjét hallgatták volna végig, vagy a mesebeli cyclopsok boszorkányműveiben fordultak volna meg, este 6 órakor rendbeszedték magukat s útra keltek Mehádia felé, Orsovának. A resiczai látványok s a pokolbeli zajnak e specifikumra örök emlékezetű benyomást hagytak a statisztikusoknál. Szemeik előtt vertek laposra izzó óriási vastömböket, s olvasztottak annyi érczet, hogy rósz ágyúnak öntve s a szerbeknek ajándé­kozva pár százezer készpénzen vásárolt Tic­atiusról szólt volna a belgrádi hivatalos közlöny. Különösen ér­dekes volt a Bessemer-féle aczélcsövek készítése, melynek minden pirarisát bemutatták a statisztiku­soknak, onnan kezdve, a mint az érczet folyékon­­­nyá teszik, odáig, a mint egy óriási kádból csapon át bocsátják a sinformába, mint a literbe a pálin­kát. Még meg is lapították, le is vágták a két végét egyformán mindegyiknek s úgy állították oda ké­szen a csodálkozó tudósok elé, hogy szinte káprá­­zott bele a szemök. Arról, hogy milyen jó kedélyben ebédeltek, már tegnap szólottunk. A rendezőség előzékeny volt a kongresszisták iránt s „magyaráti congreszusbor­­ral“ tartotta őket, egyúttal jó borkorcsolyákról is gondoskodva. Az ezután következett Orsova-Mehádiai ki­ránduláson szintén nem kevesebb előzékenységet és látnivalót tapasztaltak a tudósok. A Báziáson, Léva vasúton érkeztek a „Radetzky“ és „Zrínyi“ ünnepiesen feldíszített hajón, nagy szívélyességgel fogadták őket. Innen Orsováig kivált nagyszerű volt az utazás. Egy félórán keresztül a két hajó össze volt kötve, azontúl a „Zrínyi“ ment előre s czigány zenekar mulattatta a vendégeket magyar nótákkal vígan, busán egyaránt. Őszi nap ragyo­gót s mikor a hajók a vaskapuhoz érkeztek, min­denki a fedélzetre sietett, nézve az itt elterülő lát­ványokat. Túl a parton tenyészett a bu, nyomor. A szerb parton, ott, hol az országút a Dunával ölelkezik, látható volt a sebesültek egy vonata. Gradistyénél is épen a statisztikusok ott elhaladtakor rakta ki a „Merkur“ hajó egy angol társulat kórházi eszkö­zeit. A parton néhány halász dünnyögött; kihalt volt különben a táj s puszta, mint a sivatag. Kiölték ott az életet régen. Orsován Szörény megye küldöttsége, élén Pau­­lovics teregovai szolgabiróval fogadta a vendégeket, magyarul s magyar diszöltözetben a falusi elöljárók környezetében. Innen kocsin mentek a statisztikusok Meká­­diára. Festői, szép tájakon vezette őket az ut, gyö­nyörű völgyön át, s Mehádián a bejáratnál díszes diadalkapura „Isten hozott a Csernavölgyben“ volt felírva. Itt Jakab Bogdán főispán diszmagyarban magyarul üdvözlé a kongressus tagjait. Az üdvözlő besódre Keleti válaszolt. A vendégek ezután elszéledtek a fürdőben, fü­­rödtek, társalogtak s az egyes nevezetesebb helye­ket tekinték meg. Délután a gyógyteremben diszebéd volt, me­lyen a kiránduló vendégek teljes számmal s a vidék értelmisége s a megyei tisztikar voltak jelen. Az első fölköszöntést Jakab Bogdán főispán mondá a statisztikusokra, mit a vendégek közül Ficker vi­­szonzott, éltetvén a főispánt, mint a magyar állam képviselőjét. A számos toast közt fölemlítendő egy román felköszöntése, ki a magyaroknak a nemzetiségek iránti liberálitásáért ivott áldomást. Egy horvát, Fo­­mics, Horvátország és Magyarország szövetségét éltette toasztjában. Ebéd végeztével a vendégek sétára mentek, ezután a „rablók barlangját“ tekintették meg, mely díszesen ki volt világítva. Midőn innét visszajöttek, az intézet bengáli tűzben úszott, s a vendégek ágyú­­lövés közt vonultak be a fürdő helyiségeibe. Az ünnepélyeségek közt eltöltött nap után a vendégek kocsikon tértek vissza Orsovára, hova ke­véssel éjfél előtt érkeztek meg, s még az éjjel vis­­­szaindultak hajón Baziásra. Az őstörténelmi és embertani kon­gressus. A kongressus tagjai tegnap a főváros neveze­tességeit nézték meg. Egy rész pedig — köztük V­i­r­c­h­o­w tanár is — a Szolnok mellett levő tó­szegi ásatásokat ment megszemlélni. Délután 3 órakor többen Ó­ Budára rándultak a régi Aquin­cum rommaradványait megtekinteni, a rész­idő miatt azonban csak 35-en vettek részt. A kirándu­­lók először a hajógyár szigetre mentek, hol a római gőzfürdő romjait tekintették meg. Az oszlopok, melyek a nagy bassint tartották, még teljesen épek; e bassinban levő vizet üres téglák által melegítették, melyekbe a fürdőhely fölött levő nyílásból ömlött a melegség. A bassin körül még teljes épségben meg van a körben futó szárító­hely. A hideg víz vezeté­sére szolgáló vascső is látható még. A téglákon a légiók nevei és számai olvashatók.

Next