Egyetértés, 1876. szeptember (10. évfolyam, 209-235. szám)
1876-09-12 / 219. szám
X. évfolyam. Előfizetési díj: Vidékre postán vagy helyben házhoz hordva . Egy évre ..............................................20.— Félévre..............................................10.— Negyedévre...............................................5.— Egy hóra............................................ 1.80 Egy szám 8 krajczár. Hirdetési dij : 9 hasábos petitsor egyszeri hirdetése 12 kr., többször 10 kr. Bélyeg dij minden hirdetésért külön 30 kr. Nyilttér: öt hasábos sor 30 krajczár. Előfizetési föltételek az EGTETÉRTÉS politikai és közgazdászati napilapra. Egész évre ....... 20 frt. — kr. Fél évre ..............................10 frt. — kr. Negyed évre........................5 frt. — kr. Egy hóra.............................1 frt. 80 kr. HŰT" Az előfizetési pénzek és utalványok az „Egyetértés“ kiadóhivatalának Wodianer nyomda megyeház-tér 9. szám alá küldendők. 219. szám POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. A diplomaták is kezdenek humánusok lenni. A mostani török lázadó alattvalói közt kitört háború alkalmával a kormányoknak a lázadók iránti rokonszenve azt mutatja, hogy a diplomaták is kezdenek czivilizálódni, ugyannyira, hogy versenyeznek egymással, melyik mutasson nagyobb előzékenységet a dicső szerbek s még dicsőbb feketehegyi lakók iránt. Valóban megáll az ész azon csudalátványon, hogy már a szívtelen diplomaták is pártolják a lázadókat s még nagyobb csoda, hogy a humanitásban az osztrák és muszka viszik a vezérszerepet. Az angol nemzet a vén Russellel élén szinte feljajdult s az ágyuk hangjába vegyíti jajkiáltását, anathémát szórva a pogány törökre, mely sütve főzve eszi a bolgár gyermekeket. Hétszáz év óta irtja e nép a zöld Erin derék lakóit, galádul elkobozta országát, egyes ősi birtokosok vagyonát durva katonái zsákmányává tette, elkobozta önkormányzatát, törvényhozását, politikai jogait s nemzeti vallását s most ezen szívtelen nép a humanitásra hivatkozik. Volt idő, midőn irtó harczot folytatva az ártatlan leigázott írek ellen, s volt-e egy is az angolszászok közül, ki felszólalt volna e vérlázitó eljárás ellen? Mert amit Kelet India őslakói ellen egy század óta s most néhány évvel ezelőtt elkövettek midőn tömegesen ágyú elébe állitva a felkelőket, ördögi szívtelenséggel gyilkolták lakásra, — ezt fel sem említem, mert azok pogányok voltak, kik nem tekintettek isten képére teremtett embereknek. A vén Russel, ki hidegen nézte el mint irtotta 48-ban az osztrák a jogaikat védő magyarokat, mint irtotta a muszka a szerződések által biztosított Lengyelország hősi lakóit, ki hidegen nézte, mint nyomta el a porosz a jogterén álló kis Dániát, most ezen második gyermekségre jutott vén Russel, keresztes háborút hirdet a török ellen, ki oly pogány, hogy megelégszik egy istennel, míg a keresztyén czivilisák Európának bálványozási dühében már három is kevés. Századok óta a föld hatalmasai a legújabb korszakig az embert az ő zsarnoki szeszélyük végett teremtett barmoknak, ágyútölteléknek tekintették; adták, vették, a polgárokat fosztogatták, nyírták, nyúzták és akasztották a mint könyök s kedvök hozta magával, még ezen században is, a nagy franczia forradalom után oly égre kiáltó gazságokat követtek el a legnagyobb szemtelenséggel, mely a hirhedett középkor véres orgiáit felülmúlta rafinirozott kegyetlenségben. A história minden lapja gazdag ily vértettekben. Mit követett itt el nálunk a bécsi kormány gyönyörűséges szövetségeseivel, mit követett el Schwarczenberg a szabadságharcz leverése után, még élénk emlékezetében él minden igaz magyarnak, mert ezeket lehetetlen elfeledni; mit követett el a kozák Muraviev a lengyelek vérlázító leverése után, és szólalt-e fel csak egy kormány is a két ártatlan nemzet védelmére? Az akasztás, nők megkorbácsolása, ártatlan polgárok bebörtönözése, városok, helységek felgyújtása, kirablása, öreg emberek, védtelen nők, gyermekek raffnirozott kegyetlenséggel véghezvitt meggyilkolása, szerződések, esküvel pecsételt alkotmányok széttépése, ezer éves nemzeteknek a népek sorából kitörlése „belügynek“ tekintetett, melyhez nincs senkinek beleszólása. Honnan van most ezen nagy kegyesség azok részéről, kik e borzasztóságokat elkövették, ezen két kis államocska iránt, kik minden ok nélkül lázzadtak fel, nagyobb részvétet érdemelnek talán, mint Magyarország 49. vagy Lengyelország 1831 és 1862-ben, Elzász- Lothringen vagy Schleswig dán lakói ? Most a kormányok európai szerződésekre hivatkoznak a lázadók érdekében. Andrássy kimondja, hogy Európa nem engedi meg, hogy a szerbeket biztosító szerződéseket a török széttépje, a „vér és vas“ ember lapja tudatja a világgal, hogy a diplomatia nem tűri el, hogy Szerbiát a győző török paschalikká változtassa. Az természetesen más dolog volt s más eljárás, midőn a porosz erőszakos után egyedül a nyers erőre támaszkodva jogtalanul Hannovert, Hessent, Nassaut és Frankfurtot, már előbb Schleswig-Holsteint, 1871-ben Elzász-Lothringent, ezen országok s tartományok polgárai határozott ellenszegve és tiltakozása ellenére porosz paschalikká változtatta Bismarck. Vagy talán az helyén volt, midőn az osztrák 27 évvel ezelőtt 14 uralkodó esküje megszegésével galádul a jog letiprásával a kozák segítségével Kronlanddá tette Magyarországot, integritását széttépte, ezredéves alkotmányát megsemmisítette s az osztrák czivilisatiót azzal mutatta be, hogy az iskolákat bezáratta zsoldosaival s kaszárnyákká aljasitotta le. Vagy tán az helyén volt, midőn a muszka a bécsi kongressus által biztosított Lengyelországot s annak alkotmányát megsemmisítette, vagy az helyén volt, hogy a múlt században három állam osztozzék rajta az ököljog legszemtelenebb felhasználásával. Ez, természetesen mind helyes volt, mert az erőszak joga, a hatalom, a nyers erő részükön volt. Jogállamokról beszélnek a buták, kiknek a históriában a „Kis Tükörig“ terjed minden tudományuk. Jogállamról fecsegnek és firkálnak mint valami létezőről, azt lehet kérdezni, mint a báró Eötvös szabadságáról „hol van hát?“ Hol van ezen jogállam, ép oly mesebeli volna ez, mint a délamerikai „Eloradó“ melyet oly sóváran kerestek az arany után szomjazó kalandorok, de soha fel nem találhattak, mert nem létezett. Hol van ezen jogállam? Mutassanak Európában csak egy monarchikus kormányt, mely nem az ököljogra alapítja bel- és külkormányzatát. A jogot csak a gyenge emlegeti, míg az erős kigunyolja. Nem jog, nem az osztó igazság, hanem a a nyers erő határoz most is a népek sorsa felett, most is a régi rabszolgaság alatt nyögnek a népek, csakhogy más modorban s más forma alatt. Én különben így mondva nem is értem ezen szót, csak sejtem mit akarnak vele kifejezni. Jogot tisztelő állam kül- s belkormányzatában, szóval oly állam, melyben nem a nyers erő hanem a jog az irányadó, ismétlem hol található fel ezen példány állam ? Én ilyet egyet sem ösmerek. A jogot tisztelő állam csak a kisebb államok között található fel, de csak annyiban, amennyiben nincs hatalmuk s erejök jogtalan tettet keresztül vihetni. Ausztriának, Muszkaországnak, a porosznak szabad széttépni a százados szerződéseket, mert van erejök hozzá, de már a töröknek ezt nem szabad, mert gyenge. Szerbiának szabad büntetlenül fellázadni jó védura ellen minden legkisebb ok nélkül, neki szabad fellázadni, mert a muszka pártolja s a három császári szövetség őrködik a kegyelt felett, mig Magyarországnak nem volt joga a felülről megsértett alkotmánya védelmére fegyvert fogni s büntelenül ki lehetett törölni a népek sorából. Hol az az osztó igazság ? A muszkának szabad a lázadókat pénzzel segíteni s egy légió tiszttel segítségére menni, mig a magyarnak még rokonszenvet sem szabad mutatni azon török nemzet iránt, mely 1849-ben menekültjeit nemeslelküleg megvédte a két barbár kormány dühe ellen. A gyalázatos előzmény még piszkosabbá tette ezen gyalázatos eljárást. Azt állították mind Andrássy mind Gortsakoff a világ előtt, hogy ők mive s fenyegetve letiltották a két kis barbár államocskát békerontó törekvéseikről, de nem vihették keresztül békés czéljaikat. Ki volna oly dlőre, hogy ez állítást komolyan venné s hogy a „három császár szövetség“ nem volt képes kijózanítani e két állam fejét háborúskodási viszketegeiből, nekik csak egy szavukba került volna, hogy ezeket észre térítsék, de ez a muszka számítása ellen lett volna, amelynek minden áron háború kellett a török ellen s Andrássy grófnak nem volt bátorsága a muszkát ezen hetzelő politikájában gátolni, vagy legalább ellensúlyozni. Csak azt kellett volna a két fejedelemnek mondani, hogy háború esetén visszahívják consulaikat és sorsukra hagyják: tüstént elment volt kedvük a véres játéktól. Nikita ő fenségét rendesen a muszka látja el évi zsolddal, hogy legyen kit résen tartani a török ellen, hatezen segédpénz elmarad. Cernagora legmagasabb ura, ha éhen meg nem akar gebbedni legmagasabb személyében fényes udvari környezetével együtt, birka lopásra kell vala adni fejét. Ily fejedelemnek elég lett volna azt mondani, hogy a zsold elmarad, ha ő fensége fészkelődik. Hogy a lázadás a muszka akaratjával történt, mutatja eljárása a háború kitörése után. Milliókkal segíti a két szó fogadatlan fiút, tisztekkel és „seborvosokkal“ látja el, oly seborvosokkal, kik karddal és revolverekkel gyógyítják nem a szerbeket, hanem a törököket s ez történik a kormány beleegyezésével. Andrássy is megtette a magáét Kleck kikötő elzárásával s az ingyen élő menekülteknek a mi rovásunkra segélyezésével, még megtörténhetik, hogy ezen átszivárgott menekülök is országot követelnek, mint itteni fajrokonaik, kik a 17. században a török elől futva, most is Vojvodinát terveznek. Van itt elég Lónyay, Kerkápolyi és Székkoldus, jobb volna azon hálátlan fajra kihányt százezreket az itteni koldusok segélyezésére fordítani. Távol legyen tőlem, hogy én a kormányoknak a humanitás érdekében tett fellépéseiket kárhoztassam, még ha oly érdemetlenek érdekében történik is mint most, midőn minden ok nélkül vonták magukra a vészt. Nem kárhoztatom, mondom, de én én nem hiszek a diplomaták önzéstelen humanitásában. Ez az egész eljárás nem egyéb hipokritaságnál. Miért nem mennek maguk elől ezen államok a humanitásban, ha most oly fenhangon prédikálják azt, midőn a török bőréről van szó. Én előttem, mondhatom, s egy okos ember előtt sem nyom semmit a latban, hogy a török Mohamed követője s a lázadók három istent hisznek. Én a törököt s vezéreit s kormányzóit átalában humánusabbnak tartom mint a gégemetsző szerviánokat és Csernagora banditáit, humánusabbnak tartom a török kormány keresztyén collegáinál is. Ezek oly vértettekkel nem szennyezték be magukat, mint a muszka vagy osztrák kormányférfiak. A török nemzet, én is elismerem, hogy lejárta magát, napjai meg vannak számlálva, nem is csuda, saját hibáján kívül a muszka egy század óta ássa alá ördögi malitiával létezése alapját. A török napjai meg vannak számlálva, de bukásával nem nyer semmit a czivilisatió, mert nincs. Műhelyét elfoglalja a haladás ösvényén. Ő, mint malum necessarium, félszázad óta betöltötte helyét, létezésével jót nem tett, de sok roszat meggátolt, mi bukásával okvetetlen bekövetkezik. Romjain egy tabula rasa támad s bármelyik legyen az örökös, azon kis barbár népecskék közül, kik most az örökségen versenyeznek, csak a színe lesz meg, tényleg a muszka fog ott uralkodni. Ennél fogva a török bukásával rész napok várnak Európára s az összes czivilisatióra. Pétery Károly: Az alábbi sorok nagyon sajátságos színben tüntetik fel az eljárást, mit Trefort miniszter úr a közalapítványi javak körül követ. Ez ügyben következő sorokat vettük: Egy körülményről akarom az olvasó közönséget értesíteni, mely, úgy látszik, lábra akar kapni a közalapítványi uradalmakban, hogy utat nyisson a szerzéshez bizonyos embereknek, kik merni vélik a könnyű szerzés útját a kultusz-minisztériumban. úgy értesülünk, hogy a bozsoki egyetem uradalmi alapbirtokból az urbérileg elkülönített bozsoki határbeli részt a minisztérium a bozsoki községbelieknek kéz alatt szándékszik örök áron eladni. Először is tudjuk azt, hogy az egyetemi birtokot kéz alatt az országgyűlés beleegyezése nélkül egyáltalában nem szabad eladni; és Másodszor tudjuk azt is, hogy minden állami birtok eladása, vagy bérbeadása csak nyilvános árverési úton történhetik. Ezeknél fogva kérjük a miniszter urat, hogy a netaláni eladásnál a nyilvánosságot megtartani méltóztassék nemcsak azért, mert a közvagyonnal szemben ez kötelessége, hanem azért is, mert verseny mellett a birtoknak bizonyára nagyobb ára leend, mint a kéz alatti eladásnál. Mohács 1876. szept. hó 4-én. Nagy István: Dr. Poszilovics püspök székfoglalása, mint Zenggből távirják, tegnap ment végbe nagy ünnepélyességgel. A bánt Fodróczy főispán képviselte. Az 1872. XXXII. 24. §-a szerint mindenki, aki jogosítva van országgyűlési képviselőt választani, ha tud olvasni és írni, s az összeíró bizottság előtt személyesen megjelenik, és Budapesten két év óta fizet adót, a fővárosi képviselőtestület választásánál is választóképes. A választók azonban az uj választási törvény értelmében már a múlt évben összeirattak 1876. évre s meg is kapták igazolványaikat. A küszöbön álló képviseleti választásokra a fővárosban ma kezdőtett meg a választók összeírása. A törvény értelme szerint minden polgárnak, ki a választók sorába felvétetni akar s a kellő qualificatióval bír, választóképességének igazolása végett a bizottság előtt föl kellene mutatnia választási igazolványát. Mindamellett nem úgy van. A központi bizottság ugyanis azt határozta, hogy a községi választók összeírásánál az 1876. évre készült választói névjegyzék nem mérvadó, s kötelessége minden választónak képesültségét igazolni s az adókönyvvel kimutatni, hogy múlt évi adóját f. é. ápril 15-éig megfizette, s a bizottságok vissza is utasítanak mindenkit, aki adókönyv nélkül jelenik meg előttük. Ebből azon anomália származott, hogy oly választók, kik a fővárosban esetleg jogosítva volnának az idén képviselőt választani, az idei községi választásokból kirekesztvék, 8 e szerint a törvény világos rendelete, hogy az országgyűlési választásoknál választóképesek jogosítvak a községi választásokra is, teljesen mellőztetik. A „B. C.“ úgy értesül, hogy számos választó emiatt kérvényt akar a belügyminiszterhez intézni, az említett módon visszautasított választók pedig felebbeznek a központi választmányhoz, hogy a törvény illetékes magyarázatát provokálják. Kedd, 1876. szeptember 12 Szerkesztői iroda: Budapest IV. megyeháztér 9. sz. hová a lap szellemi részét illető minden közlemény küldendő. — A küldemények csak bérmentesen fogadtatnak el. Kéziratok csak rendkívüli esetben küldetnek vissza. Kiadóhivatal: Budapest IV. megyeházét' 9. sz Wodianer F. nyomdájában. A magyar vasutigazgatók mai értekezletén fölolvastatott a személykocsik fűtési rendszerének megállapításáról egy szakbizottság által készített jelentés, de erre vonatkozólag nem hozathatott végérvényes határozat. A kormány kebelében történendő változásokról a „N. H.“ egy csomó hírt hoz, mely valószínűen nem egyéb üres kombinationál. Elhatározott dologként beszélik — írja ugyanis a „N.H.“ — hogy gr. Zichy Y. a kereskedelmi minisztériumhoz államtitkárrá, s a nemzeti bank magyar osztályának felállítása után, melynek igazgatójává Trefort Ágoston úr van kiszemelve, kereskedelmi miniszterré fog kineveztetni. A közoktatási minisztérium államtitkárja. Molnár Aladár lesz. Nem bevégzett tény még, de beavatott körök nézete szerint rövid idő alatt be fog következni Perczel Béla igazságügyminiszter lemondása, ki a nyugdíjazandó Lipovniczky helyébe a legfőbb itélőszékhez fogna kineveztetni. Némelyek szerint Szende honvédelmi miniszter is vissza szándékozik vonulni a magyar igazságszolgáltatás békés ligeteibe. Az igazságügyi miniszterségre ez esetben Szilágyi Dezsőt emlegetik. Csak a közoktatási tárczának nincs még embere, — szó van ugyan a kormányhoz közel álló körökben arról, hogy Ghyczy Kálmán szólíttassák fel e tárcza elvállalására, de e terv hívei is kételkednek benne, vajjon elfogadná-e azt. Komoly figyelmeztetés a kereskedelmi minisztériumhoz. Halason, augusztus 27. Egy, amilyen gyakori, ép oly gyalázatos visszaélés közlésére bátorkodtunk a szerkesztőséget felkérni. Értjük azon visszaélést, mely országos vásárok alkalmával a marhajegyek passusok kiosztása körül történik és melynek kiirtására kell, hogy a kereskedelmi minisztérium haladéktalanul erélyes lépéseket tegyen. Folyó évi julius hó 16-án Baja szab.városában országos vásár volt, mely alkalommal oda legalább 7000 darab marhát hajtottak a környékről. E roppant mennyiség daczára sem tartották a bajai jegyző urak szükségesnek, a passusitást annak idején t. i. reggel megkezdeni, hanem délutánra halasztották azt, mikor aztán ezernyi nép állta körül egész késő estig az épületet, hol a passusokat írták. De meg kell vallanunk, a jegyző urak nem részül számítottak, mert csakis így, a dolgok halogatása által vált lehetségessé, a váró és már-már türelmét vesztő közönséget olyformán megrabolni, hogy a törvényszabta 10 kr. helyett minden passustól lazaz egy osztrák ért. forintot követeltek, mit a legnagyobb rész kelletlen kénytelen meg is fizetett. Csak alulirt halasi birtokos lakosok, merészeltek a mindenható basáskodásnak ellenmondani, passust követelvén a törvényes 10 krért, de bezzeg meg is lakoltak. A jegyző urak parancsszavára tetőtültalpig fegyverzett rendőrbiztosok és pandúrok kisérték alulirtakat a nagy tömeg gunyhabotája között a rendőrkapitány elé, ki az igaz, hogy rögtön szabadon bocsáttatott bennünket, de sem a szégyen és boszantásért nem kaptunk elégtételt, sem az időpazarlás nem lett megtérítve, sem a már befizetett egy forintok nem térítettek meg. Annyival is inkább felhívjuk pedig az illető körök figyelmét e visszaélésre, mert nem egyetlen az eset, sőt környékünkön alig van város, hol a vásárokat látogatók ily szemtelen csapdának ki ne volnának téve— Ifj. Kolosvári József, Babó Sándor, Rádóczi Pál, Vajna Sándor, Nagy Pál Sándor. Készséggel adunk helyet Salmen osztálytanácsos úr alábbi sorainak, miután a kérdéses közlemény közzétételében minket egyedül egy indok: az igazság kiderítése, vezetett: Budapest, szept. 8. Tekintetes szerkesztő ur ! Van szerencsém arról értesíteni, miszerint az „Egyetértés“ folyó havi 7-én kiadott számában „Denunciánsok a lépen“ czim alatt a valónak egyébiránt nem épen megfelelőleg közölt eseményre nézve a fenyitő eljárás az illetékes törvényszéknél megindíttatott. Denunciansok egyszerű feladásával bárkit szerencsétlenné tenni valóban gyalázatos dolog volna ; a szerkesztő úr és elolvasó köre megnyugtatására azonban mondhatom, hogy a denunciatió folytán az elöljáró hatóság a legszigorúbb vizsgálatot ejtette meg, mely egy pár vádolt tisztviselő hűtlenségét csakugyan kiderítette Sajnos, hogy az „Egyetértés“ az említett eseményt oly megjegyzéssel közölte, melyet sehogy sem tehetett volna, ha előbb elfogulatlan helyt kissé tudakozik, hogy váljon az, akire megjegyzése czéloz, azt bár csak némileg is megérdemli. Azon meggyőződésben, hogy e soroknak az „Egyetértésbe való felvételét megtagadni nem fogja, maradtam tisztelettel, Salmon Jenő pénzügyminiszteri osztálytanácsos. gyelmesebben terjeszteni, hogy könyörüljenek rajtunk, adjanak gyermekeinknek, feleségeinknek és aggastyánainknak egy darab kenyeret, és adjanak nekünk szánalomra méltóknak alkalmat arra, hogy némi pénzt mégis csak szerezhessünk. Itt a határon ezreink számára nincs semmi kereset, miután sok ház van a határőrvidéken, ahol száraz kenyér sem található. Ismételve kérjük Nagyméltóságodat: legyen szószólónk a legmagasabb trón előtt; adjanak nekünk, ha csak csekély segélyt is, vagy nyújtsanak biztosítékot életünkre nézve, hogy szegény hazánkba visszatérhessünk, különben a rettentő éhségnek leszünk áldozataivá. Mindezen szerencsétlenségünk mellett a jabkováczi kerület elöljárójában egy ellenséggel is bírunk, ki minket, ha nála panaszkodni akarunk, olynemü csufszókkal kerget el magától, melyeket felemlíteni az illem tilt. Jabkovácz, szeptember 5. 1876. Oljaca Nicola, Kanlanja Stevan, Mihic Mijat, Pustinyak Stojan, Gak Laco boszniai menekültek. Azon kérvény, melyet a boszniai menekültek Mollinary táborszernagyhoz benyújtottak a „B. C.“ szerint következőleg hangzik: Nagyméltóságod! Mi szorongatott boszniai menekültek mindannyian elismerjük, hogy jelenlétünkkel leginkább Nagyméltóságodnak vagyunk terhére, valamint nem kevésbé testvéreinknek a határőrvidéken is, mert egy nemzeti szójárásunk azt mondja: „két napra kellemes a vendég, de a harmadikon mehet“, de mi szánalomraméltók, fájdalom, már két éve vagyunk vendégek, vagyis igazabban szólva, már annyi ideje, hogy jajveszékelünk és panaszkodunk azon reményben, hogy végre talán a mindenható megkönyörül rajtunk és meg fog 500 éves kínunktól szabadítani, de ezen reményünkben keserűen csalódtunk, mert miként látjuk és tapasztaljuk, mindannyian azt hisszük, hogy mégis jobb lett volna, ha a török kardok vágtak volna össze minket, mert akkor legalább rögtön meghaltunk volna, de így hosszú kínlódásra vagyunk kárhoztatva, arra tudniilik, hogy éhhalál által pusztulunk el. Mi tehát ismét Nagyméltóságodhoz fordulunk, térden kérve: méltóztassék ezen legalázatosabb kérelmünket a csász. kir. felsége legmagasabb trónja elé legke A statisztikai kongressus kirándulásai. Miután Resiczán a kongresszisták eléggé megtekintették a látnivalókat, főként az óriási vasgyártelepet, az öntőművet, a vegyolvasztókat, a gép- és kikészítési műhelyt, a szerkovács és hidépítészeti műhelyt, henger és kovácsmüveket stb. s a számtalan kis és nagy gép zakatolása, óriási kalapácsütések és különféle szerszámok zajától oly színig megteltek ballérzékeik, mintha Wagnernek beyreuthi konczertjét hallgatták volna végig, vagy a mesebeli cyclopsok boszorkányműveiben fordultak volna meg, este 6 órakor rendbeszedték magukat s útra keltek Mehádia felé, Orsovának. A resiczai látványok s a pokolbeli zajnak e specifikumra örök emlékezetű benyomást hagytak a statisztikusoknál. Szemeik előtt vertek laposra izzó óriási vastömböket, s olvasztottak annyi érczet, hogy rósz ágyúnak öntve s a szerbeknek ajándékozva pár százezer készpénzen vásárolt Ticatiusról szólt volna a belgrádi hivatalos közlöny. Különösen érdekes volt a Bessemer-féle aczélcsövek készítése, melynek minden pirarisát bemutatták a statisztikusoknak, onnan kezdve, a mint az érczet folyékonnyá teszik, odáig, a mint egy óriási kádból csapon át bocsátják a sinformába, mint a literbe a pálinkát. Még meg is lapították, le is vágták a két végét egyformán mindegyiknek s úgy állították oda készen a csodálkozó tudósok elé, hogy szinte káprázott bele a szemök. Arról, hogy milyen jó kedélyben ebédeltek, már tegnap szólottunk. A rendezőség előzékeny volt a kongresszisták iránt s „magyaráti congreszusborral“ tartotta őket, egyúttal jó borkorcsolyákról is gondoskodva. Az ezután következett Orsova-Mehádiai kiránduláson szintén nem kevesebb előzékenységet és látnivalót tapasztaltak a tudósok. A Báziáson, Léva vasúton érkeztek a „Radetzky“ és „Zrínyi“ ünnepiesen feldíszített hajón, nagy szívélyességgel fogadták őket. Innen Orsováig kivált nagyszerű volt az utazás. Egy félórán keresztül a két hajó össze volt kötve, azontúl a „Zrínyi“ ment előre s czigány zenekar mulattatta a vendégeket magyar nótákkal vígan, busán egyaránt. Őszi nap ragyogót s mikor a hajók a vaskapuhoz érkeztek, mindenki a fedélzetre sietett, nézve az itt elterülő látványokat. Túl a parton tenyészett a bu, nyomor. A szerb parton, ott, hol az országút a Dunával ölelkezik, látható volt a sebesültek egy vonata. Gradistyénél is épen a statisztikusok ott elhaladtakor rakta ki a „Merkur“ hajó egy angol társulat kórházi eszközeit. A parton néhány halász dünnyögött; kihalt volt különben a táj s puszta, mint a sivatag. Kiölték ott az életet régen. Orsován Szörény megye küldöttsége, élén Paulovics teregovai szolgabiróval fogadta a vendégeket, magyarul s magyar diszöltözetben a falusi elöljárók környezetében. Innen kocsin mentek a statisztikusok Mekádiára. Festői, szép tájakon vezette őket az ut, gyönyörű völgyön át, s Mehádián a bejáratnál díszes diadalkapura „Isten hozott a Csernavölgyben“ volt felírva. Itt Jakab Bogdán főispán diszmagyarban magyarul üdvözlé a kongressus tagjait. Az üdvözlő besódre Keleti válaszolt. A vendégek ezután elszéledtek a fürdőben, fürödtek, társalogtak s az egyes nevezetesebb helyeket tekinték meg. Délután a gyógyteremben diszebéd volt, melyen a kiránduló vendégek teljes számmal s a vidék értelmisége s a megyei tisztikar voltak jelen. Az első fölköszöntést Jakab Bogdán főispán mondá a statisztikusokra, mit a vendégek közül Ficker viszonzott, éltetvén a főispánt, mint a magyar állam képviselőjét. A számos toast közt fölemlítendő egy román felköszöntése, ki a magyaroknak a nemzetiségek iránti liberálitásáért ivott áldomást. Egy horvát, Fomics, Horvátország és Magyarország szövetségét éltette toasztjában. Ebéd végeztével a vendégek sétára mentek, ezután a „rablók barlangját“ tekintették meg, mely díszesen ki volt világítva. Midőn innét visszajöttek, az intézet bengáli tűzben úszott, s a vendégek ágyúlövés közt vonultak be a fürdő helyiségeibe. Az ünnepélyeségek közt eltöltött nap után a vendégek kocsikon tértek vissza Orsovára, hova kevéssel éjfél előtt érkeztek meg, s még az éjjel visszaindultak hajón Baziásra. Az őstörténelmi és embertani kongressus. A kongressus tagjai tegnap a főváros nevezetességeit nézték meg. Egy rész pedig — köztük Virchow tanár is — a Szolnok mellett levő tószegi ásatásokat ment megszemlélni. Délután 3 órakor többen Ó Budára rándultak a régi Aquincum rommaradványait megtekinteni, a részidő miatt azonban csak 35-en vettek részt. A kirándulók először a hajógyár szigetre mentek, hol a római gőzfürdő romjait tekintették meg. Az oszlopok, melyek a nagy bassint tartották, még teljesen épek; e bassinban levő vizet üres téglák által melegítették, melyekbe a fürdőhely fölött levő nyílásból ömlött a melegség. A bassin körül még teljes épségben meg van a körben futó szárítóhely. A hideg víz vezetésére szolgáló vascső is látható még. A téglákon a légiók nevei és számai olvashatók.