Egyetértés, 1876. október (10. évfolyam, 236-261. szám)

1876-10-10 / 243. szám

X. évfolyam, Budapest. Előfizetési díj: Vidékre postán vagy helyben házhoz hordva. Egy évre..............................................20.— Félévre...................................................10.— Negyedévre................................................6.— Egy hóra.........................................1.80 Egy szám 8 krajczár. Hirdetési dij : 9 hasábos petitsor egy­szeri hirdetése 12 kr., többször 1o kr. Bélyegdij minden hirdetésért kü­lön 30 kr. Nyilttér : Öt hasábos sor 30 krajczár. 243 szám. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Az új komédiaterv. A keleti kérdés, mely annyi álmát rabolja el Európának Szumarokoff missiójának félve­reségei óta, úgy megrekedt Deligrád és Ale­­xinácz ágyúinak farkasszem nézésén és a porta körül forgolódó orvosok egymást lekötő recept­jein, hogy ez idő­ szerint isten legyen, a­ki okos tud lenni arra nézve, mit rejt a ma, és mit hoz a holnap. A nagy tekintélyű diplomatia álar­­czosai járják a villitánczot, keringnek, mint a beteg juh, s mindezt úgy látszik, a porta hasz­nára tudja fordítani, noha a külállamok képvi­selői közül egy sem mulasztja el jelenteni,­­ mennyire uralják tanácsai a helyzetet. Igazán komikus helyzet volna, méltó az idegrengető kaczajra, a diplomata urak tehe­tetlensége, ha Európának sorsát nem kevernék gyermekes játékukba. Andrássy pacifikationális terve óta, a ber­lini komédián keresztül, a mostani napról-napra változó javaslatok és kísérletek özönéig, vége­­h­osza nincs a diplomatia nevetséges cselszövé­­nyeinek, a­melyeknél lehetetlen akár komoly czélt, akár következetes álláspontot vagy az ügyes eljárásnak még csak nyomait is felta­lálni. Avagy nem a legfurcsább benyomást te­szi-e az értelmesebb közönségre, hogy egész Európa elveszti fejét, s absolute nem tudja mihez kezdjen a török birodalomban fölmerült jelentékeny és az idegen befolyás által fentar­­tott zavarok között. Egymást keresztezik a legabsurdabb indítványok, melyeket a másik fél agyonkaczag, hogy mindjárt maga álljon elő egy szörnyindítván­nyal, mely szintén nem érdemel egyebet az agyonkaczagásnál. Semmi esetre sem fajulhatott volna el annyira a nemzetközi békét örökösen remegtető keleti bonyodalom, ha több belátást, s a­mi fő, több erélyt fejtenek ki kezdetleg az orosz érde­kekkel természetes ellenérdekekkel bíró kabi­netek. A zavarok elmérgesedésére ugyanis Oroszországnak megbízhatlansága távolról sem működött oly nagy mértékben közre, mint azon kormányok magatartása, a­melyeknek inga­dozó politikája lehetővé tette, hogy Szent-Pé­­tervárott elérkezettnek látták az időt merész kezekkel siettetni a keleti kérdésnek érdekük­ben álló megoldását. A három császári szövet­ség titkos póktumai, kapcsolatban az orosz diplomatia terveinek akaratlan legyőzésével, legtöbbet járulnak az orosz hangulat h­arcziassá tételéhez. Azok a nem e földről való elméleti reformjavaslatok, melyeknek gondtalan czélja az orosz törekvések ellensúlyozása volt, többet ártottak az ügynek és jobban előmozdították az orosz akcziót, mintha Szent-Pétervárt ma­gára hagyják eleinte. Mihelyt Oroszország neszét vette, hogy nemcsak egyetértés nincs az egymásra utalt ha­talmak között, de sőt azok habozása nem ismer korlátot, rögtön zsákmányolásához fogott a rend­kívül kedvező viszonyoknak. S tagadhatlan, hogy e szerepét oly takarosan vitte keresztül, miszerint csaknem az európai közvélemény fe­lületen nyargaló részét sikerült szláv irányban terelni és a nagy jelszavak örve alatt elfeled­tetni velük a haladásokat fenyegető nagy mérvű veszélyeket. Európa már már hajlandó volt fel­ülni a háborút, vért és hódítást szomjazó humanismusnak, s az orosz diplomatia közel volt azon ponthoz, hogy fegyverrel pecsételje meg diadalát. Minden jel arra mutat, hogy csakis a török diplomatia bírt versenyezni cselszövényeivel és bírta ellensúlyozni terveit, a­mennyiben sokat panaszolt ellenmondásai mellett kétségtelenül biztosította magának az időt, még a hatalmak csoportosulhatnának. Az időt még saját biro­dalmában és szomszédságában sem fecserélte el, máskülönben az időközben nagy harczi kedvre hangolt Görögországban és egyéb ide­gen fajok is belevegyültek volna az átalános fegyverzajba. A fényes udvarnak meg kell adni, hogy tépelődései, tanácskozásai, határozatai és visszautasításai közben rendkívül ügyesen volt képes fentartani az egyensúlyt és visszatartani a veszedelem és bomlás vagy nemzetközi pro­­cessusát. A diplomaták egymásnak adták az ajtó kilincset és versenyeztek egymást felül­múlni, a­mi okvetlenül szerencsésebb helyzet volt, mintha bármelyik hatalom sületlen taná­csai után egész erővel indult volna. De végre is a játék sem tarthat örökké, s így Európa habozó komédiája és álarczos színjátéka sem. A világ már hajlandó volt hinni, hogy Sumarokoff missiója forduló­pontot képez, mely után jobbra vagy balra, ide vagy oda sorakozás által elenyészik a kapkodás és meg­oldása felé siet a dráma. Dehogy! A diplomaták még nem elégelték meg a játékot; mindjárt terveztek is egy karneváli mulatságot azzal a flotta-demonstratióval Konstantinápoly alatt. Hanem hát nem volt meg köztök az egyetértés a mulatság rendezése iránt, s igy elmaradt, mig valamelyik diplomata ennél hóbortosabb ötletre nem vetemedik. Valami ehez foghatót terveznek az újab­ban napi­rendre jutott congressus eszméjével. Hiszen nem tagadjuk, hogy annak rendje és módja szerint, föltéve, hogy valódi komolyság­gal és békeigényekkel fognának munkájához, lehetne a congressus segélyével kibontakozni a keleti tér fogai­ közül. Csakhogy mainapság nem a kellő komolysággal a békeigények végett játszanák le ezt a komédiát is, mint inkább, hogy könnyebben sikerüljön az összeveszítés terve. Oroszországnak, melytől e legújabb terv származik, különösen ínyére vannak a kong­­ressusok, mert vagy sikerül ott ügyesen ke­resztülvinni terveit, s akkor nyert, vagy nem viszi keresztül, de legalább egészen tisztult előtte a látkép, s akkor is nyert. Mindenféle­kép, bárminek legyenek a határozatok, meg­van azon előnye, hogy semmibe nem veszi őket, mihelyest útjában állanak. Ugyan miféle biza­lommal nézhetne elébe Európa egy kongressus­­nak, midőn szeme előtt a tény, hogy a párisi szerződést, sőt a genfi határozatokat is nyíltan lábbal tapodják a hatalmak csúfjára. Ha a mostaniaknak sem bírnak érvényt szerezni, a legfölöslegesebb munkát végeznék, s magukat kompromittálnák oly újabb határozatokkal, melyeket senki sem foganatosítana, de legke­vésbé az orosz hatalom. Halvaszületett terv, vagy ha nem az, úgy hiábavaló dolog lesz a kongressus komé­­is. Azon czél, mely az osztrák minisztereket ide vezette, el van érve. A kiegyezésre vonatkozó tör­vényjavaslatok szövegezése, írja „P. C.“, teljesen meg van határozva, és a délután 4 órakor tartott közös miniszteri tanácskozásban a végszövegezés is befejeztetett. Megjegyzendő, hogy a birodalom mind­két államában működő nyilvános társulatok ügye magyar részről a kereskedelmi törvényszék által a kereskedelmi minisztériumnak adatott át, és ez utóbbi az osztrák kereskedelmi miniszternek egy alternatív javaslatot terjesztett elő. Délután 4 óra­kor a kereskedelmi és iparkamara is tartott ülést, melyben azon mozzanatok vitattak meg, melyek a kormánynak a Németországgal kötendő új keres­kedelmi szerződésben a vám meghatározását illető­leg különösen figyelmébe volnának ajánlandók. A kormány Matlekovics osztálytanácsos által képvi­seltette magát e gyűlésen. A képviselőház igazságügyi bi­zottsága ma d. u. 5 órára A­x­e­n­t­e szászvárosi képviselő hirdetett ülésében ügyét volt tárgya­landó. Miután azonban a bizottság tagjai határo­zatképes számban nem jelentek meg,­­ a tárgyalás elhalasztatott. Ma a képviselőház ülése után magyar mi­nisztertanács volt, melyen több folyó ügy intézte­­tett el. A Miletics és Kasapinovics perre vonatkozó­lag megbízható forrásból hallja a „P. C.“, hogy dr. Polit képviselő kiterjedt ügyvédi gyakorlata miatt kényszerítve érzi magát a Miletics védelméről le­mondani. Dr. Polyt tudtára adta Mileticsnek, hogy a legnagyobb tekintélyben álló fővárosi ügyvéd dr. Funták Sándor ügye védelmére azért is alkalma­sabb, minthogy a hazai nyelvet teljesen bírja.­­ Ugyancsak a „P. C.“ arról is értesül, hogy Kasapino­vics a Füzesséry G.által való védelmeztetésről lemon­dott, azon szándékból, hogy védelmét szintén dr. Politra fogja bízni, de ez a fentebb említett oknál fogva erről is kénytelen lesz lemondani. A fővárosi közigazgatási bizottság választása, mint az „U. C.“ értesül, november 15-én lesz, mivel a választáshoz való előkészületek hosszabb időt igényelnek s az illető bizottságok aligha lesznek képesek teendőiket november 10-ike előtt bevégezni. Az új választás megejtéséig a kisorsolt közigazga­­tási bi­zottsági tagok üléssel és szavazattal bírnak, minthogy a városi képviselőtestületnek a törvény szerint mindig teljesnek kell lenni s a főváros igaz­gatása ily pótválasztások végett nem szünetelhet. A háború. A legutóbb említett távirati hírrel ellen­kezőleg egy mai távirat azt jelenti, hogy a porta válasza, bár egészen ismeretes ugyan, de hivatalosan még nem közöltetett a hatalmak­kal. A porta e tárgyban egy emlékiratot fog átnyújtani néhány nap múlva a hatalmak kép­viselőinek. Ugyanezen távirat szerint a kon­stantinápolyi követek még e héten felszólítják a portát fegyverszünet kötésére, melynek elfo­gadására Szerbiát kényszeríteni fogják a ha­talmak. Jelenleg a konferenczia eszméje az, mely a békéltetés ügyében támadt hézagot betölti, s most majdnem kizárólag ez képezi a megbe­szélés tárgyát. Oroszország nem akarja, hogy a konferenciában Törökország is részt vegyen. Más országok kormányai ellenben úgy véle­kednek, hogy ha lesz conferentia, abban a pá­risi szerződés minden aláírójának, tehát Tö­rökországnak is részt kell venni. Ami Szerbiát és Montenegrót illeti, ezekre nézve nagy kü­lönbség létezik. Szerbia, mint Törökország fen­­hatósága alá helyezett, tehát nem független állam, nem vehet részt a congressusban , de Montenegró igen, mivel függetlenségét ki sem vonja kétségbe. Szumarokoff küldetésének eredményéről azt írja a „Journal de D.“,hogy a c­ár levelére adott válaszban Ausztria-Magyarország kijelen­tette volna, hogy a fegyveres beavatkozás ter­vét nem ellenzi ugyan átalában véve, de erre csak azon esetben vállalkozik, ha a hatalmak megbízzák vele. Angolországban még folyvást tart a török ellenes mozgalom. F­ jolyó hó 9 én Bradfordban egy választó gyűlésen mintegy 4000 ember jelenlétében Forster beszédet tartott, melyben sajnálja, hogy a kormány nem mindjárt kez­detben csatlakozott a hatalmak közös actiójá­­hoz. Forster védelmezte Szerbia hadüzenetét és reméli, hogy a porta beleegyezik a fegyver­­szünetbe és helyi autonómiát engedélyez. Anglia a hatalmak közös actiójához csatlakozik és Tö­rökországot értesítendi, hogy többé Anglia vé­delmére nem számíthat. Forster a beszéd további folyamában azt mondja, hogy az angol politi­kának nem szabad indiai mohamedánok rokon­­szenvei miatt Törökország részére áldani, hanem az igazságtól vezéreltesse magát. A gyűlés el­határozta, hogy a parliament egybehívását fogja kívánni. Russel lord újra hozzászólt a keleti kérdéshez egy rövid levélben, melyben kijelen­tette, ha a Londonban ma tartott meetingben nem fog megjelenni. E levélben azt ajánlja, hogy az emberek szeressék egymást s ne kö­vessenek el kegyetlenségeket sem a török kor­mány érdekében sem ellene, — s azon óhajtá­sát fejezi ki, hogy a török nép bizassék meg saját országa kormányzásával. —Hobart pasa, a török tengernagy ki­született angol, szinte ezen tárgyban levelet irt a „Tim­es“-nak. Ho­bart beismeri a bolgárországi kegyetlensége­ket, de hozzáteszi, hogy minden polgárháború­ban történnek hasonlók. Azután egész határo­zottsággal állítja, miszerint a szultánt igen ér­telmes emberek környezik, kikkel most éjjel­nappal a reformok ügyében fáradozik. Másrészt pedig a­mióta tisztán megnyílt a diplomatia szeme, a kormányhoz is tömegesen érkeznek bizalmi s keleti politikáját helyeslő feliratok, s a közvélemény igen nagy változáson ment ke­resztül.* M­u­k­h­t­á­r p­a­s­a e hó 6­ dikán megtámadta a montenegróiak által megszállt magaslatokat Bo­­janobrdo mellett és három sánczot foglalt el. A montenegróiak a fegyvernyugvásban bízva, megle­pettek ; Mukktár pasa, ki a montenegróiaknak utá­nanyomult, Mirotinszke-Dolovénél megállittatott és végül positióiba visszavettetett. A montenegróiak­nak több mint 100 halottjuk és sebesültjük volt, a törökök vesztessége jelentékeny volt. * A román komány és a porta. Nehány nap óta, mint a „Pol. Corr.“-nek okt. 3-káról Turn- Szeverinből írják, egy török biztos időzik ott, ki az átvonuló oroszok számát ellenőrzi. Ez a román kor­mány beleegyezésével történik, hogy a porta meg­győződjék, hogy Románia pontosan teljesiti a sem­legesség kötelességeit. Az érkező oroszok mind ren­des útlevéllel vannak ellátva, s így utazásukat a rendőrség nem akadályozhatja. Legközelebb néhány száz lovat szállítotak Szerbiába; tulajdonosaik ko­zákok, kik vasúton és hajón mennek oda. A leszál­­lítás nem lévén eltiltva, a dolgot nem lehetett gá­tolni. Ellenben több fegyverszállítmányt lefoglalta­tott a kormány. Ismét számos bolgár megy Romá­nián át Deligrádba, hol második bolgár légiót ala­kítanak. Ada-Kate helyőrségét újabban lényegesen szaporították, s a várfalat is erősítik. Románok és törökök a legjobb lábon állanak egymással, s a ro­mánok nyíltan kimutatják ellenszenvüket a szlávok iránt; a szakítás a két népfaj közt tökéletes. Konstantinápolyban az utóbbi idő­ben azon hír volt elterjedve, hogy a stambuli me­csetekben és utczákon fenyegető tartalmú falraga­szok voltak kifüggesztve a keresztyének és a minisz­terek ellen. Ezenkívül egyéb baljóslatú hírek szerint ismét oly rémnapok volnának bekövetkezendők, mint az Abdul Aziz letétele előtti időkben. Szerencsére, mind e hírek teljesen alaptalanoknak bizonyultak. A törökök most kevésbé ellenséges indulattal visel­tetnek a keresztyének iránt. Csak az Oroszországgal való háború esetén s akkor is csak, ha törökország egyedül látná magát szemben állani a szláv elemekkel, lehetne félteni az izlám népesség vallási gyűlöletének fellángo­lásától. A nyugtalanító hírek most csak azon tényre redukálhatók, hogy a miniszterekhez nagyszámú névtelen levél érkezik, melyek a magas portát fel­szólítják, hogy csak kedvező s az állam méltóságá­nak megfelelő feltételek alatt kössék meg a békét. Miután a muzulmán népesség a portának ide­vonatkozó határozatát ismeri, a közvélemény meg­nyugodott s némi bizalommal tekintenek a jövendő eseményei felé. Sztambul több negyedében a muzul­mánok aláírásokat gyűjtenek egy felirathoz, mely­ben a kormány fölszólittatik, hogy a megkezdett politikánál maradjon meg. E politika pedig két lé­­nyeges dolgot tartalmaz: közigazgatási reformokat a belügyekben s minden európai intervenzió vissza­utasítását a külpolitikában. A magyar lapokban kifejezve volt rokonszenv a törököknél hálás viszhangot keltett. Konstantiná­­polyban több népgyűlés tartatott, melyeken a ma­gyaroknak hálát és barátságot szavaztak. A török lapok a törzsrokonság és a szomszédságnál fogva a két nemzet közti szíves egyetértést ajánlják. A „Vakít“, mely a nagyvezér lapja, különösen köszö­netet mond azon barátságos érzelemért, melyet a magyar nemzet a rokon török nemzet iránt nyilvá­­nitott, s kifejti, mily szükséges, hogy mindkét nem­zet bátran és állhatatosan védelmezze kettőjük kö­zös érdekeit. Kedd, 1876. október 10. Szerkesztői iroda: Budapest IV. megyeház tér 9. sz. hová a lap szellemi részét illető minden közlemény küldendő. — A küldemények csak kármentesen fogadtatnak el. Kéziratok csak rendkívüli esetben­ kül­detnek vissza. Kiadó­ h­ivatal: ‘Budapest IV. megyeház tér 9. sz. Wodianer F. nyomdájában. ORSZÁGGYŰLÉS. I. Végre befejeztetett a Miletics ügy, mely iránt annyira érdeklődött a közönség. A kar­zatok ma is tömve valának, a főrendiek kar­zatán megjelentek a Budapesten tartózkodó bécsi miniszterek. A napirend tárgyához először B­á­n­h­i­d­y szólott, a „független szabadelvű“ párt nevében s röviden indokolva a párt szavazatát, meg­nyugodott a kormány eljárásában. Második szónok S­i­m­o­n­y­i Ernő volt, kinek beszédét, főleg a Polittal folytatott polémiát figyelem­mel hallgatta a ház, s több alkalommal, a ház minden részéről zajos helyeslés volt hallható. A szászok részéről Trauschenfels emelt szót, nem helyeselvén a kormány eljárását, a jobboldali ellenzék nevében pedig Bujano­­vics jelentette ki a mentelmi bizottság jelen­téséhezi hozzájárulást. Végül Tisza Kálmán kezdte c­áfolgatni a kormány eljárása ellen felhozott vádak egy részét. Szavazás alkalmá­val a többség elrendelte Miletics kiadatását. Ülés végén Tisza Kálmán válaszolt S­z­a­l­a­y Imre interpellációjára, mi Szalayt nem elé­gítette ki. Azután Csatár, nagy zaj között olvasott fel egy két ivre terjedő interpellate, mely után a ház, november közepéig elnapolta üléseit. II. A képviselőház ülése október 9 én. Elnök:­­ilinczy Kálmán. A kormány részéről jelen vannak: Tisza, Széli Perczel, Trefort, Bedekovich, Péchy, Szende mi­niszterek. A jegyzőkönyv felolvastatván, észrevétel nélkül hitelesíttetik. Elnök Bemutatja Torda város közönségének Tisza László képv.­ár által beadott folyamodványát, melyben va­gyonának kezelésére nézve magát a belügyminisztereium felügyelete állá helyeztetni kéri. Ki fog adatni a kérvényi bizottságnak. Bejelenti a házak, hogy Lovász Miklós a szini kerület országgyűlési képviselője f. é. október 6-ikán életének 75-ik évében hosszas és fájdalmas betegség után meghalálozott. Az elhunyt fejlett, fájdalmas részvétét jegyzőkönyvileg fe­jezi ki a ház. Az elnökség felhatalmaztatik hogy az illető központi választmánynál új választás iránt intézkedjék. Napirenden van a Miletics-féle mentelmi ügy tárgyalásának folytatása. Bánhidy Béla b., mindenek előtt kijelenti, hogy teljesen elfogadja a mentelmi bizottság előadójának nézeteit, mert nem találna semmit oly veszélyesnek, mint a kormány iránt rosszalást kifejezve, csorbitni annak tekintélyét oly elemekkel szemben, melyek teljesen megbizhatlanok. (Helyeslés a középen.) Beszédének többi részében, Polittal polemizál. Magyarázza a török sympathia jogosultságát, me­lyet már azzá tenne Törökországnak 1849-ben a magyar menekültek iránt tanúsított vendégszere­tete. Tagadja, hogy az idegen államok megengedik határaikon belül a más államok elleni conspiratiót, sőt egy hatalom sem nézte oly türelemmel az izga­tásokat, mint a magyar kormány, pedig ez saját alattvalóitól, saját érdekei ellen fizetett. A mentelmi jogot illetőleg felemlíti, hogy az országgyűlés szü­netelése alatt több államban nem is létezik az im­­munitási jog, s ily esetekben tehát a kormány még csak felelősséget sem vállal magára. Tagadja, hogy Ausztriában más mértékkel mérnének a harczoló felek iránt mint Magyarországban, példa rá, hogy a bosnyák és herczegovinai menekülteket ép oly ba­rátságosan fogadja Magyarország, mint Ausztria, sőt ez utóbbi, még a cseh Slavophil meetingeket is betiltotta. Végül a „független szabadelvű“ párt ne­vében kijelenti ismételten, hogy helyesli a kormány eljárását. (Helyeslés.) Simonyi Ernő beismeri szerepe háladatlansá­­gát, midőn egy ily fontos kérdés M­etics gyűlölt személyével van összeköttetésben. Ő mint törvény­hozó nem tekintheti azt, kiről, de hogy miről van szó, s szem előtt tartja azt, hogy midőn Miletics felett határoznak, egyúttal a többi képviselők sze­mélyes biztonsága, s a törvényhozás függetlensége, felett is határozat hozatik. A kormány eljárása felett ítéletet mondván­­azt korántsem akarja rész­indulatúnak, csak téve­désen alapulónak nevezni. Az ellen azonban határo­­zottan tiltakozik, hogy e jelen eset praecedensét tekintessék, mert törvényes praecedensül csak azt ismeri el, mely az országgyűlésen legelőször fordul­­elő. Ahoz hasonló eset pedig már volt Maróthy Já­nos esete, midőn a h­áz egészen ellenkezőleg határo­zott, midőn a ház elnöke ő felsége elé terjesztette a dolgot, ki segített is a bajon. Ez alkalommal a ház, épen a miniszterelnök ajánlatára hozott egy hatá­rozatot, mely a mentelmi jogot praecisírozta. Beszédének legérdekesebb része volt, midőn Polyt tegnapelőtti beszédére reflektált. A többi közt így szólt: Megvallom, hogy bizonyos tekintetben öröm­mel hallottam Polit képviselő úr beszédjét. Azon mérsékelt szellem, mely azt átlengette, r­ám jó ha­tást tett. Polit képviselő átalában, midőn beszéd­jeit jól átgondolva, igen ügyesen és helyesen adja elő, a legtöbb esetben nemzetközi szempontból oly nézeteket mond, melyeket kifogásolni nem lehet, de tagadhatlan az is, hogy sokszor beszédet oly határozati javaslat azután az oly sima követi, mely azzal összhangban egyátalában nincs, s én megvallom, hogy Polit urnak magaviselete és Polit ur beszéd­jei közt nem tudom az összhangot megtalálni. (He­lyeslés és derültség.) Azonban Polit urnak jól átgondolt és igen szépen előadott beszédjében olyan theoriák is fog­laltatnak, melyeket én egyáltalán nem helyeslek. Azt mondja Polit képv., hogy azon sympathiák, melyekkel a magyarországi szerbek törökországi faj rokonaik iránt természetesen viseltetnek, és azon cselekvények, melyek ezen sympathiákkal összeköt­tetésben állanak, oly cselekvények, melyek a ma­gyar törvény szerint nem tilosak, az internationális jognál fogva pedig tökéletesen megengedettek, sőt tovább megy és azt mondja, „ha Magyarországban valóban léteznék, vagy létezett volna a törökök el­leni conspiratió, mint a­hogy nem létezett, kérdem, úgy­mond Polit ur — vannak-e magyar törvények, a­melyek a conspiratiót idegen államok ellen eltilt­ják ? És azt mondja: én hiába kerestem a corpus* juris-ban oly törvényt, mely eltiltaná az ily állam­­kölcsönökben való részvételét, s azt mondja, hogy ezt nem találta. Én részemről ezen felfogásban nem osztozom és a tények is bizonyítják, hogy a magyar törvényhozás ezen esetekről gondoskodott. Ami a sympathiákat és antepathiákat illeti, ezt törvény által szabályozni nem lehet, de a­mi már a cselekvényeket illeti, ezeket igen­is lehet, s a magyar törvény szabályozza. A törvény nem egye­nesen conspiratióról beszél, mert hisz a conspiratió maga még egy szabad országban nem is büntethető cselekvény; ez még csak akart valamit tenni, valamit végrehajtani, és mielőtt valamely bűn elkövettetett volna, az nem büntethető; hanem én nem állítom azt, hogy igaz, de ha igaz volna az, a­miről vádol­­tatik Miletics Szvetozár úr, hogy a szerb kölcsönre két-három milliót szándékozott volna aláíratni és 20—30 ezer önkénytest toborzani vagy tettleg to­borzott is, ez már nem conspiratió, nem szándék, hanem valóságos cselekvény, és ilyen cselekményekre igen csodálom, meg a törvényt, hogy Polit képviselő úr nem találta miután maga is idézte az 1622. XIX. törvényczikket, a mely ismét sok más elő­zetes törvényczikkre hivatkozik s a mely későbbi törvények által is meg van erősítve. — Ez oly világos, hogy ezt félreérteni nem lehet, és nem csupán, mint ő mondja a törökök ellen szól, ha­nem szól átalában „contra turbatones et violatores pacis cum vicinis Regnis et Principibus ac Turca initae“ tehát nem csupán törökökről, hanem „vicinis Principibus et Regnis­“ről is, és mit mond ezen tör­vény ? Nem azt, mit Pon­t képviselő úr mond, hogy a török béke meg ne zavartassák, hanem azt mondja: „Etsi Regnis contra eos, qui pacem publicam cum vicinis et Principibus, ac Turcis initam turbare nihi pensi ducunt, severae passim in Decretis Regni exstent poenae; reperiuntur tam­en complures, qui privata temeritate ducti, c­anculariis ipsorum Excursionibus, non parvam rum­pend foederis an­­sam praebere attentant. Uttigitur in tales severe animadvertatur, neque bellorum incommoda, ex privatorum temerario facto, cum detrimento Regni generentur. Status, et Ordines renovant, et serio observandum essecensent, Constitutionum anni 1608. Artic. 2. post Coronationem editum, Anni 1809. Art. 19. et 1618. Artic. 3. idque in eum maxime finem, ut Paxcum Turcis sanctia, inviolabiliter custodiatur, s ez későbbi, 1625, 1647 1636 ki tör­vények által szintén megerősittetett. De ha ezen törvény egyedül a törökökre lana is, ez sem tenne különbséget, mert hisz az szó­ak­kori korban, az akkori viszonyok közt Magyaror­szágnak nem is volt más szomszédja, kivel háborút viselt és kezdeményezhetett, mint a török, mert kü­lönben tökéletesen körül volt véve az osztrák örökös tartományokkal és Galicziával, melyekkel háborút nem viselhetett. Hogyha azt kérdezi a t. képviselő úr, hogy szabad-e kölcsönre aláírni — akkori időben persze kölcsönről nem lehetett szó. De a corpus jurisban Achatius ágyukról sincs szó, hanem petárdákról, mert akkor petárdákkal viseltek háborút.­­ De a törvény intenziója épugy szól Achatius ágyukra, mint szól petárdákra és épugy szól ma a kölcsö­nökre, a mely ma a nervus rerum gerendarum, mint szólott akkor egyedül arra, hogy háborút támasz­tani magános embernek, más országos tartomány ellen nem szabad. A képviselő úr hivatkozott Napóleon midőn ez Angolországtól azt kívánta, hogy esetére, változ­tassa meg a törvényt. Ez az eset nem egészen ide­vágó. Angliának voltak és vannak törvényei, me­lyek intézkednek az iránt, hogy a szomszéd tarto­mányok ellen koholt bűnök megbüntetessenek. Nem büntettetik ugyan egy franczia, ki Francziaország ellen követ el bűnt Angolországban, hanem kiada­­tik az illető állam kivonatára, melynek alattvalója, így az Orsini összeesküvés esetében bizonyos Dr. Bernhard kiadatása kivántatott. Angolország nem tagadta meg a kiadatást, hanem mivel a közte és Francziaország közt létező kiadatási szerződés sze­rint, ha valakinek kiadatása kívántatik, akkor ezen egyén Angolországban egy jury elé állíttatik, és ha ez őt bűnösnek találja, úgy nem az angol törvény fogja őt büntetni, hanem kiadatik Francziaország­­nak. Így történt, hogy Dr. Bernhard az angol jury elébe állíttatván, ott felette ítéletileg kimondatott, hogy nem bűnös. Angolország tehát nem adta ki és az angol kormány tehetetlen volt arra, hogy egy törvény ellenében kiadja Dr. Bernhardot. Polit Mihály: (közbeszól) Az gyilkos volt! Simonyi Ernő: Gyilkos vagy nem gyilkos, az tökéletesen mindegy, a­ki embert öl politikai vagy más tekintetből, az egyformán gyilkos. (He­lyeslés.) Ekkor a franczia kormány azt kívánta, hogy Angolország változtassa meg törvényeit az ő kedvé­ért, mert neki ez nem eléggé convenicus s ezt An­golország visszautasította. Hivatkozik képviselő úr Hefter mondatára és könyvére, annak bebizonyítására, hogy az egyesek­nek szabad toborzani. Hefter nem azt mondja, hogy egyeseknek szabad kölcsönökre gyűjtéseket tenni, hogy egyeseknek szabad ujonczokat gyűjteni, hanem hogy egyesek kikerülve a rendőrség figyelmét, (Polit Mihály ellent mond) — ez ugyan nincs bene szóról szóra, de az az értelme a dolognak —• a há­borúban részt vesznek, ezért az országot magát fele­lőssé tenni nem lehet. Nem lehet azt mondani, hogy azért, mert egyik vagy másik átment egyik vagy másik hadviselő félhez, hogy ezért az ország megszegte a neutralitást! Da itten nem is arról volt szó, hogy Miletics Szvetozár képviselő kí­vánt volna Szerbiába vagy Törökországba átmenni. Ha azt kérdezte volna a képviselő úr, hogy mi közünk ah­oz, hogyha magát Miletics képviselő úr, a törökök által agyonlövetni akarja, akkor tökéíe­­sen igaza lehetett volna. (Derültség) de itten nem erről van a szó. Miletics nem akarja magát agyon­lövetni (Derültség!) Miletics úr, ha igaz, a­mi ellene felhozatik, mert én azt nem állítom, de ha igaz, hogy ő másokat akart ezen kellemetlenségbe hozni (Ál­talános derültség) akkor ez nagy különbséget tesz. (Helyeslés.) Azután engedje meg nekem a tisztelt képviselő úr, de én az ő neutralitási theoriáját sem osztha­tom, daczára a külföldi tudósokra való hivatkozá­sainak. Azt mondja a t. képv. ur, hogy neutrális lamnak, mint olyannak, nem szabad támogatni ál­az egyik vagy másik hadakozó felett, de oly tilalom, hogy magán félnek ne legyen szabad, az a világon nem létezik sehol. Már ha az egész világon nem létezik is, ezen §-ban illetőleg törvényczikkben, me­lyet felolvastam egyenesen létezik, vakmerő cselekménye által az ország hogy egyesek háborúba ne kevertessék. (Helyeslés) (Polyt Mihály Ez a törvény Bocskay korában hozatott.) közbeszól: Engedel­­met kérek a képv.­ártól, ha egy vagy más törvény Bocskay korában hozatott is, ez azért a törvénynek erejét nem invalidálja. (Helyeslés.) (Polyt Mihály közbeszól, mert Magyarország maga szegte meg a törvényt! Felkiáltások: Ne tessék közbeszólni!) Simonyi Ernő: Nem tesz semmit, legalább tisz­táztatnak az eszmék. (Derültség.) Azt monda a képv.­ár, hogy nem tudja, mi köze van ahhoz a miniszterelnök úrnak, ha va­laki a török által akarja magát agyonlövetni. Ha

Next