Egyetértés, 1876. október (10. évfolyam, 236-261. szám)
1876-10-10 / 243. szám
X. évfolyam, Budapest. Előfizetési díj: Vidékre postán vagy helyben házhoz hordva. Egy évre..............................................20.— Félévre...................................................10.— Negyedévre................................................6.— Egy hóra.........................................1.80 Egy szám 8 krajczár. Hirdetési dij : 9 hasábos petitsor egyszeri hirdetése 12 kr., többször 1o kr. Bélyegdij minden hirdetésért külön 30 kr. Nyilttér : Öt hasábos sor 30 krajczár. 243 szám. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Az új komédiaterv. A keleti kérdés, mely annyi álmát rabolja el Európának Szumarokoff missiójának félvereségei óta, úgy megrekedt Deligrád és Alexinácz ágyúinak farkasszem nézésén és a porta körül forgolódó orvosok egymást lekötő receptjein, hogy ez idő szerint isten legyen, aki okos tud lenni arra nézve, mit rejt a ma, és mit hoz a holnap. A nagy tekintélyű diplomatia álarczosai járják a villitánczot, keringnek, mint a beteg juh, s mindezt úgy látszik, a porta hasznára tudja fordítani, noha a külállamok képviselői közül egy sem mulasztja el jelenteni, mennyire uralják tanácsai a helyzetet. Igazán komikus helyzet volna, méltó az idegrengető kaczajra, a diplomata urak tehetetlensége, ha Európának sorsát nem kevernék gyermekes játékukba. Andrássy pacifikationális terve óta, a berlini komédián keresztül, a mostani napról-napra változó javaslatok és kísérletek özönéig, végehosza nincs a diplomatia nevetséges cselszövényeinek, amelyeknél lehetetlen akár komoly czélt, akár következetes álláspontot vagy az ügyes eljárásnak még csak nyomait is feltalálni. Avagy nem a legfurcsább benyomást teszi-e az értelmesebb közönségre, hogy egész Európa elveszti fejét, s absolute nem tudja mihez kezdjen a török birodalomban fölmerült jelentékeny és az idegen befolyás által fentartott zavarok között. Egymást keresztezik a legabsurdabb indítványok, melyeket a másik fél agyonkaczag, hogy mindjárt maga álljon elő egy szörnyindítvánnyal, mely szintén nem érdemel egyebet az agyonkaczagásnál. Semmi esetre sem fajulhatott volna el annyira a nemzetközi békét örökösen remegtető keleti bonyodalom, ha több belátást, s ami fő, több erélyt fejtenek ki kezdetleg az orosz érdekekkel természetes ellenérdekekkel bíró kabinetek. A zavarok elmérgesedésére ugyanis Oroszországnak megbízhatlansága távolról sem működött oly nagy mértékben közre, mint azon kormányok magatartása, amelyeknek ingadozó politikája lehetővé tette, hogy Szent-Pétervárott elérkezettnek látták az időt merész kezekkel siettetni a keleti kérdésnek érdekükben álló megoldását. A három császári szövetség titkos póktumai, kapcsolatban az orosz diplomatia terveinek akaratlan legyőzésével, legtöbbet járulnak az orosz hangulat harcziassá tételéhez. Azok a nem e földről való elméleti reformjavaslatok, melyeknek gondtalan czélja az orosz törekvések ellensúlyozása volt, többet ártottak az ügynek és jobban előmozdították az orosz akcziót, mintha Szent-Pétervárt magára hagyják eleinte. Mihelyt Oroszország neszét vette, hogy nemcsak egyetértés nincs az egymásra utalt hatalmak között, de sőt azok habozása nem ismer korlátot, rögtön zsákmányolásához fogott a rendkívül kedvező viszonyoknak. S tagadhatlan, hogy e szerepét oly takarosan vitte keresztül, miszerint csaknem az európai közvélemény felületen nyargaló részét sikerült szláv irányban terelni és a nagy jelszavak örve alatt elfeledtetni velük a haladásokat fenyegető nagy mérvű veszélyeket. Európa már már hajlandó volt felülni a háborút, vért és hódítást szomjazó humanismusnak, s az orosz diplomatia közel volt azon ponthoz, hogy fegyverrel pecsételje meg diadalát. Minden jel arra mutat, hogy csakis a török diplomatia bírt versenyezni cselszövényeivel és bírta ellensúlyozni terveit, amennyiben sokat panaszolt ellenmondásai mellett kétségtelenül biztosította magának az időt, még a hatalmak csoportosulhatnának. Az időt még saját birodalmában és szomszédságában sem fecserélte el, máskülönben az időközben nagy harczi kedvre hangolt Görögországban és egyéb idegen fajok is belevegyültek volna az átalános fegyverzajba. A fényes udvarnak meg kell adni, hogy tépelődései, tanácskozásai, határozatai és visszautasításai közben rendkívül ügyesen volt képes fentartani az egyensúlyt és visszatartani a veszedelem és bomlás vagy nemzetközi processusát. A diplomaták egymásnak adták az ajtó kilincset és versenyeztek egymást felülmúlni, ami okvetlenül szerencsésebb helyzet volt, mintha bármelyik hatalom sületlen tanácsai után egész erővel indult volna. De végre is a játék sem tarthat örökké, s így Európa habozó komédiája és álarczos színjátéka sem. A világ már hajlandó volt hinni, hogy Sumarokoff missiója fordulópontot képez, mely után jobbra vagy balra, ide vagy oda sorakozás által elenyészik a kapkodás és megoldása felé siet a dráma. Dehogy! A diplomaták még nem elégelték meg a játékot; mindjárt terveztek is egy karneváli mulatságot azzal a flotta-demonstratióval Konstantinápoly alatt. Hanem hát nem volt meg köztök az egyetértés a mulatság rendezése iránt, s igy elmaradt, mig valamelyik diplomata ennél hóbortosabb ötletre nem vetemedik. Valami ehez foghatót terveznek az újabban napirendre jutott congressus eszméjével. Hiszen nem tagadjuk, hogy annak rendje és módja szerint, föltéve, hogy valódi komolysággal és békeigényekkel fognának munkájához, lehetne a congressus segélyével kibontakozni a keleti tér fogai közül. Csakhogy mainapság nem a kellő komolysággal a békeigények végett játszanák le ezt a komédiát is, mint inkább, hogy könnyebben sikerüljön az összeveszítés terve. Oroszországnak, melytől e legújabb terv származik, különösen ínyére vannak a kongressusok, mert vagy sikerül ott ügyesen keresztülvinni terveit, s akkor nyert, vagy nem viszi keresztül, de legalább egészen tisztult előtte a látkép, s akkor is nyert. Mindenfélekép, bárminek legyenek a határozatok, megvan azon előnye, hogy semmibe nem veszi őket, mihelyest útjában állanak. Ugyan miféle bizalommal nézhetne elébe Európa egy kongressusnak, midőn szeme előtt a tény, hogy a párisi szerződést, sőt a genfi határozatokat is nyíltan lábbal tapodják a hatalmak csúfjára. Ha a mostaniaknak sem bírnak érvényt szerezni, a legfölöslegesebb munkát végeznék, s magukat kompromittálnák oly újabb határozatokkal, melyeket senki sem foganatosítana, de legkevésbé az orosz hatalom. Halvaszületett terv, vagy ha nem az, úgy hiábavaló dolog lesz a kongressus koméis. Azon czél, mely az osztrák minisztereket ide vezette, el van érve. A kiegyezésre vonatkozó törvényjavaslatok szövegezése, írja „P. C.“, teljesen meg van határozva, és a délután 4 órakor tartott közös miniszteri tanácskozásban a végszövegezés is befejeztetett. Megjegyzendő, hogy a birodalom mindkét államában működő nyilvános társulatok ügye magyar részről a kereskedelmi törvényszék által a kereskedelmi minisztériumnak adatott át, és ez utóbbi az osztrák kereskedelmi miniszternek egy alternatív javaslatot terjesztett elő. Délután 4 órakor a kereskedelmi és iparkamara is tartott ülést, melyben azon mozzanatok vitattak meg, melyek a kormánynak a Németországgal kötendő új kereskedelmi szerződésben a vám meghatározását illetőleg különösen figyelmébe volnának ajánlandók. A kormány Matlekovics osztálytanácsos által képviseltette magát e gyűlésen. A képviselőház igazságügyi bizottsága ma d. u. 5 órára Axente szászvárosi képviselő hirdetett ülésében ügyét volt tárgyalandó. Miután azonban a bizottság tagjai határozatképes számban nem jelentek meg, a tárgyalás elhalasztatott. Ma a képviselőház ülése után magyar minisztertanács volt, melyen több folyó ügy intéztetett el. A Miletics és Kasapinovics perre vonatkozólag megbízható forrásból hallja a „P. C.“, hogy dr. Polit képviselő kiterjedt ügyvédi gyakorlata miatt kényszerítve érzi magát a Miletics védelméről lemondani. Dr. Polyt tudtára adta Mileticsnek, hogy a legnagyobb tekintélyben álló fővárosi ügyvéd dr. Funták Sándor ügye védelmére azért is alkalmasabb, minthogy a hazai nyelvet teljesen bírja. Ugyancsak a „P. C.“ arról is értesül, hogy Kasapinovics a Füzesséry G.által való védelmeztetésről lemondott, azon szándékból, hogy védelmét szintén dr. Politra fogja bízni, de ez a fentebb említett oknál fogva erről is kénytelen lesz lemondani. A fővárosi közigazgatási bizottság választása, mint az „U. C.“ értesül, november 15-én lesz, mivel a választáshoz való előkészületek hosszabb időt igényelnek s az illető bizottságok aligha lesznek képesek teendőiket november 10-ike előtt bevégezni. Az új választás megejtéséig a kisorsolt közigazgatási bizottsági tagok üléssel és szavazattal bírnak, minthogy a városi képviselőtestületnek a törvény szerint mindig teljesnek kell lenni s a főváros igazgatása ily pótválasztások végett nem szünetelhet. A háború. A legutóbb említett távirati hírrel ellenkezőleg egy mai távirat azt jelenti, hogy a porta válasza, bár egészen ismeretes ugyan, de hivatalosan még nem közöltetett a hatalmakkal. A porta e tárgyban egy emlékiratot fog átnyújtani néhány nap múlva a hatalmak képviselőinek. Ugyanezen távirat szerint a konstantinápolyi követek még e héten felszólítják a portát fegyverszünet kötésére, melynek elfogadására Szerbiát kényszeríteni fogják a hatalmak. Jelenleg a konferenczia eszméje az, mely a békéltetés ügyében támadt hézagot betölti, s most majdnem kizárólag ez képezi a megbeszélés tárgyát. Oroszország nem akarja, hogy a konferenciában Törökország is részt vegyen. Más országok kormányai ellenben úgy vélekednek, hogy ha lesz conferentia, abban a párisi szerződés minden aláírójának, tehát Törökországnak is részt kell venni. Ami Szerbiát és Montenegrót illeti, ezekre nézve nagy különbség létezik. Szerbia, mint Törökország fenhatósága alá helyezett, tehát nem független állam, nem vehet részt a congressusban , de Montenegró igen, mivel függetlenségét ki sem vonja kétségbe. Szumarokoff küldetésének eredményéről azt írja a „Journal de D.“,hogy a cár levelére adott válaszban Ausztria-Magyarország kijelentette volna, hogy a fegyveres beavatkozás tervét nem ellenzi ugyan átalában véve, de erre csak azon esetben vállalkozik, ha a hatalmak megbízzák vele. Angolországban még folyvást tart a török ellenes mozgalom. F jolyó hó 9 én Bradfordban egy választó gyűlésen mintegy 4000 ember jelenlétében Forster beszédet tartott, melyben sajnálja, hogy a kormány nem mindjárt kezdetben csatlakozott a hatalmak közös actiójához. Forster védelmezte Szerbia hadüzenetét és reméli, hogy a porta beleegyezik a fegyverszünetbe és helyi autonómiát engedélyez. Anglia a hatalmak közös actiójához csatlakozik és Törökországot értesítendi, hogy többé Anglia védelmére nem számíthat. Forster a beszéd további folyamában azt mondja, hogy az angol politikának nem szabad indiai mohamedánok rokonszenvei miatt Törökország részére áldani, hanem az igazságtól vezéreltesse magát. A gyűlés elhatározta, hogy a parliament egybehívását fogja kívánni. Russel lord újra hozzászólt a keleti kérdéshez egy rövid levélben, melyben kijelentette, ha a Londonban ma tartott meetingben nem fog megjelenni. E levélben azt ajánlja, hogy az emberek szeressék egymást s ne kövessenek el kegyetlenségeket sem a török kormány érdekében sem ellene, — s azon óhajtását fejezi ki, hogy a török nép bizassék meg saját országa kormányzásával. —Hobart pasa, a török tengernagy kiszületett angol, szinte ezen tárgyban levelet irt a „Times“-nak. Hobart beismeri a bolgárországi kegyetlenségeket, de hozzáteszi, hogy minden polgárháborúban történnek hasonlók. Azután egész határozottsággal állítja, miszerint a szultánt igen értelmes emberek környezik, kikkel most éjjelnappal a reformok ügyében fáradozik. Másrészt pedig amióta tisztán megnyílt a diplomatia szeme, a kormányhoz is tömegesen érkeznek bizalmi s keleti politikáját helyeslő feliratok, s a közvélemény igen nagy változáson ment keresztül.* Mukhtár pasa e hó 6 dikán megtámadta a montenegróiak által megszállt magaslatokat Bojanobrdo mellett és három sánczot foglalt el. A montenegróiak a fegyvernyugvásban bízva, meglepettek ; Mukktár pasa, ki a montenegróiaknak utánanyomult, Mirotinszke-Dolovénél megállittatott és végül positióiba visszavettetett. A montenegróiaknak több mint 100 halottjuk és sebesültjük volt, a törökök vesztessége jelentékeny volt. * A román komány és a porta. Nehány nap óta, mint a „Pol. Corr.“-nek okt. 3-káról Turn- Szeverinből írják, egy török biztos időzik ott, ki az átvonuló oroszok számát ellenőrzi. Ez a román kormány beleegyezésével történik, hogy a porta meggyőződjék, hogy Románia pontosan teljesiti a semlegesség kötelességeit. Az érkező oroszok mind rendes útlevéllel vannak ellátva, s így utazásukat a rendőrség nem akadályozhatja. Legközelebb néhány száz lovat szállítotak Szerbiába; tulajdonosaik kozákok, kik vasúton és hajón mennek oda. A leszállítás nem lévén eltiltva, a dolgot nem lehetett gátolni. Ellenben több fegyverszállítmányt lefoglaltatott a kormány. Ismét számos bolgár megy Románián át Deligrádba, hol második bolgár légiót alakítanak. Ada-Kate helyőrségét újabban lényegesen szaporították, s a várfalat is erősítik. Románok és törökök a legjobb lábon állanak egymással, s a románok nyíltan kimutatják ellenszenvüket a szlávok iránt; a szakítás a két népfaj közt tökéletes. Konstantinápolyban az utóbbi időben azon hír volt elterjedve, hogy a stambuli mecsetekben és utczákon fenyegető tartalmú falragaszok voltak kifüggesztve a keresztyének és a miniszterek ellen. Ezenkívül egyéb baljóslatú hírek szerint ismét oly rémnapok volnának bekövetkezendők, mint az Abdul Aziz letétele előtti időkben. Szerencsére, mind e hírek teljesen alaptalanoknak bizonyultak. A törökök most kevésbé ellenséges indulattal viseltetnek a keresztyének iránt. Csak az Oroszországgal való háború esetén s akkor is csak, ha törökország egyedül látná magát szemben állani a szláv elemekkel, lehetne félteni az izlám népesség vallási gyűlöletének fellángolásától. A nyugtalanító hírek most csak azon tényre redukálhatók, hogy a miniszterekhez nagyszámú névtelen levél érkezik, melyek a magas portát felszólítják, hogy csak kedvező s az állam méltóságának megfelelő feltételek alatt kössék meg a békét. Miután a muzulmán népesség a portának idevonatkozó határozatát ismeri, a közvélemény megnyugodott s némi bizalommal tekintenek a jövendő eseményei felé. Sztambul több negyedében a muzulmánok aláírásokat gyűjtenek egy felirathoz, melyben a kormány fölszólittatik, hogy a megkezdett politikánál maradjon meg. E politika pedig két lényeges dolgot tartalmaz: közigazgatási reformokat a belügyekben s minden európai intervenzió visszautasítását a külpolitikában. A magyar lapokban kifejezve volt rokonszenv a törököknél hálás viszhangot keltett. Konstantinápolyban több népgyűlés tartatott, melyeken a magyaroknak hálát és barátságot szavaztak. A török lapok a törzsrokonság és a szomszédságnál fogva a két nemzet közti szíves egyetértést ajánlják. A „Vakít“, mely a nagyvezér lapja, különösen köszönetet mond azon barátságos érzelemért, melyet a magyar nemzet a rokon török nemzet iránt nyilvánitott, s kifejti, mily szükséges, hogy mindkét nemzet bátran és állhatatosan védelmezze kettőjük közös érdekeit. Kedd, 1876. október 10. Szerkesztői iroda: Budapest IV. megyeház tér 9. sz. hová a lap szellemi részét illető minden közlemény küldendő. — A küldemények csak kármentesen fogadtatnak el. Kéziratok csak rendkívüli esetben küldetnek vissza. Kiadó hivatal: ‘Budapest IV. megyeház tér 9. sz. Wodianer F. nyomdájában. ORSZÁGGYŰLÉS. I. Végre befejeztetett a Miletics ügy, mely iránt annyira érdeklődött a közönség. A karzatok ma is tömve valának, a főrendiek karzatán megjelentek a Budapesten tartózkodó bécsi miniszterek. A napirend tárgyához először Bánhidy szólott, a „független szabadelvű“ párt nevében s röviden indokolva a párt szavazatát, megnyugodott a kormány eljárásában. Második szónok Simonyi Ernő volt, kinek beszédét, főleg a Polittal folytatott polémiát figyelemmel hallgatta a ház, s több alkalommal, a ház minden részéről zajos helyeslés volt hallható. A szászok részéről Trauschenfels emelt szót, nem helyeselvén a kormány eljárását, a jobboldali ellenzék nevében pedig Bujanovics jelentette ki a mentelmi bizottság jelentéséhezi hozzájárulást. Végül Tisza Kálmán kezdte cáfolgatni a kormány eljárása ellen felhozott vádak egy részét. Szavazás alkalmával a többség elrendelte Miletics kiadatását. Ülés végén Tisza Kálmán válaszolt Szalay Imre interpellációjára, mi Szalayt nem elégítette ki. Azután Csatár, nagy zaj között olvasott fel egy két ivre terjedő interpellate, mely után a ház, november közepéig elnapolta üléseit. II. A képviselőház ülése október 9 én. Elnök:ilinczy Kálmán. A kormány részéről jelen vannak: Tisza, Széli Perczel, Trefort, Bedekovich, Péchy, Szende miniszterek. A jegyzőkönyv felolvastatván, észrevétel nélkül hitelesíttetik. Elnök Bemutatja Torda város közönségének Tisza László képv.ár által beadott folyamodványát, melyben vagyonának kezelésére nézve magát a belügyminisztereium felügyelete állá helyeztetni kéri. Ki fog adatni a kérvényi bizottságnak. Bejelenti a házak, hogy Lovász Miklós a szini kerület országgyűlési képviselője f. é. október 6-ikán életének 75-ik évében hosszas és fájdalmas betegség után meghalálozott. Az elhunyt fejlett, fájdalmas részvétét jegyzőkönyvileg fejezi ki a ház. Az elnökség felhatalmaztatik hogy az illető központi választmánynál új választás iránt intézkedjék. Napirenden van a Miletics-féle mentelmi ügy tárgyalásának folytatása. Bánhidy Béla b., mindenek előtt kijelenti, hogy teljesen elfogadja a mentelmi bizottság előadójának nézeteit, mert nem találna semmit oly veszélyesnek, mint a kormány iránt rosszalást kifejezve, csorbitni annak tekintélyét oly elemekkel szemben, melyek teljesen megbizhatlanok. (Helyeslés a középen.) Beszédének többi részében, Polittal polemizál. Magyarázza a török sympathia jogosultságát, melyet már azzá tenne Törökországnak 1849-ben a magyar menekültek iránt tanúsított vendégszeretete. Tagadja, hogy az idegen államok megengedik határaikon belül a más államok elleni conspiratiót, sőt egy hatalom sem nézte oly türelemmel az izgatásokat, mint a magyar kormány, pedig ez saját alattvalóitól, saját érdekei ellen fizetett. A mentelmi jogot illetőleg felemlíti, hogy az országgyűlés szünetelése alatt több államban nem is létezik az immunitási jog, s ily esetekben tehát a kormány még csak felelősséget sem vállal magára. Tagadja, hogy Ausztriában más mértékkel mérnének a harczoló felek iránt mint Magyarországban, példa rá, hogy a bosnyák és herczegovinai menekülteket ép oly barátságosan fogadja Magyarország, mint Ausztria, sőt ez utóbbi, még a cseh Slavophil meetingeket is betiltotta. Végül a „független szabadelvű“ párt nevében kijelenti ismételten, hogy helyesli a kormány eljárását. (Helyeslés.) Simonyi Ernő beismeri szerepe háladatlanságát, midőn egy ily fontos kérdés Metics gyűlölt személyével van összeköttetésben. Ő mint törvényhozó nem tekintheti azt, kiről, de hogy miről van szó, s szem előtt tartja azt, hogy midőn Miletics felett határoznak, egyúttal a többi képviselők személyes biztonsága, s a törvényhozás függetlensége, felett is határozat hozatik. A kormány eljárása felett ítéletet mondvánazt korántsem akarja részindulatúnak, csak tévedésen alapulónak nevezni. Az ellen azonban határozottan tiltakozik, hogy e jelen eset praecedensét tekintessék, mert törvényes praecedensül csak azt ismeri el, mely az országgyűlésen legelőször fordulelő. Ahoz hasonló eset pedig már volt Maróthy János esete, midőn a ház egészen ellenkezőleg határozott, midőn a ház elnöke ő felsége elé terjesztette a dolgot, ki segített is a bajon. Ez alkalommal a ház, épen a miniszterelnök ajánlatára hozott egy határozatot, mely a mentelmi jogot praecisírozta. Beszédének legérdekesebb része volt, midőn Polyt tegnapelőtti beszédére reflektált. A többi közt így szólt: Megvallom, hogy bizonyos tekintetben örömmel hallottam Polit képviselő úr beszédjét. Azon mérsékelt szellem, mely azt átlengette, rám jó hatást tett. Polit képviselő átalában, midőn beszédjeit jól átgondolva, igen ügyesen és helyesen adja elő, a legtöbb esetben nemzetközi szempontból oly nézeteket mond, melyeket kifogásolni nem lehet, de tagadhatlan az is, hogy sokszor beszédet oly határozati javaslat azután az oly sima követi, mely azzal összhangban egyátalában nincs, s én megvallom, hogy Polit urnak magaviselete és Polit ur beszédjei közt nem tudom az összhangot megtalálni. (Helyeslés és derültség.) Azonban Polit urnak jól átgondolt és igen szépen előadott beszédjében olyan theoriák is foglaltatnak, melyeket én egyáltalán nem helyeslek. Azt mondja Polit képv., hogy azon sympathiák, melyekkel a magyarországi szerbek törökországi faj rokonaik iránt természetesen viseltetnek, és azon cselekvények, melyek ezen sympathiákkal összeköttetésben állanak, oly cselekvények, melyek a magyar törvény szerint nem tilosak, az internationális jognál fogva pedig tökéletesen megengedettek, sőt tovább megy és azt mondja, „ha Magyarországban valóban léteznék, vagy létezett volna a törökök elleni conspiratió, mint ahogy nem létezett, kérdem, úgymond Polit ur — vannak-e magyar törvények, amelyek a conspiratiót idegen államok ellen eltiltják ? És azt mondja: én hiába kerestem a corpus* juris-ban oly törvényt, mely eltiltaná az ily államkölcsönökben való részvételét, s azt mondja, hogy ezt nem találta. Én részemről ezen felfogásban nem osztozom és a tények is bizonyítják, hogy a magyar törvényhozás ezen esetekről gondoskodott. Ami a sympathiákat és antepathiákat illeti, ezt törvény által szabályozni nem lehet, de ami már a cselekvényeket illeti, ezeket igenis lehet, s a magyar törvény szabályozza. A törvény nem egyenesen conspiratióról beszél, mert hisz a conspiratió maga még egy szabad országban nem is büntethető cselekvény; ez még csak akart valamit tenni, valamit végrehajtani, és mielőtt valamely bűn elkövettetett volna, az nem büntethető; hanem én nem állítom azt, hogy igaz, de ha igaz volna az, amiről vádoltatik Miletics Szvetozár úr, hogy a szerb kölcsönre két-három milliót szándékozott volna aláíratni és 20—30 ezer önkénytest toborzani vagy tettleg toborzott is, ez már nem conspiratió, nem szándék, hanem valóságos cselekvény, és ilyen cselekményekre igen csodálom, meg a törvényt, hogy Polit képviselő úr nem találta miután maga is idézte az 1622. XIX. törvényczikket, a mely ismét sok más előzetes törvényczikkre hivatkozik s a mely későbbi törvények által is meg van erősítve. — Ez oly világos, hogy ezt félreérteni nem lehet, és nem csupán, mint ő mondja a törökök ellen szól, hanem szól átalában „contra turbatones et violatores pacis cum vicinis Regnis et Principibus ac Turca initae“ tehát nem csupán törökökről, hanem „vicinis Principibus et Regnis“ről is, és mit mond ezen törvény ? Nem azt, mit Pont képviselő úr mond, hogy a török béke meg ne zavartassák, hanem azt mondja: „Etsi Regnis contra eos, qui pacem publicam cum vicinis et Principibus, ac Turcis initam turbare nihi pensi ducunt, severae passim in Decretis Regni exstent poenae; reperiuntur tamen complures, qui privata temeritate ducti, canculariis ipsorum Excursionibus, non parvam rumpend foederis ansam praebere attentant. Uttigitur in tales severe animadvertatur, neque bellorum incommoda, ex privatorum temerario facto, cum detrimento Regni generentur. Status, et Ordines renovant, et serio observandum essecensent, Constitutionum anni 1608. Artic. 2. post Coronationem editum, Anni 1809. Art. 19. et 1618. Artic. 3. idque in eum maxime finem, ut Paxcum Turcis sanctia, inviolabiliter custodiatur, s ez későbbi, 1625, 1647 1636 ki törvények által szintén megerősittetett. De ha ezen törvény egyedül a törökökre lana is, ez sem tenne különbséget, mert hisz az szóakkori korban, az akkori viszonyok közt Magyarországnak nem is volt más szomszédja, kivel háborút viselt és kezdeményezhetett, mint a török, mert különben tökéletesen körül volt véve az osztrák örökös tartományokkal és Galicziával, melyekkel háborút nem viselhetett. Hogyha azt kérdezi a t. képviselő úr, hogy szabad-e kölcsönre aláírni — akkori időben persze kölcsönről nem lehetett szó. De a corpus jurisban Achatius ágyukról sincs szó, hanem petárdákról, mert akkor petárdákkal viseltek háborút. De a törvény intenziója épugy szól Achatius ágyukra, mint szól petárdákra és épugy szól ma a kölcsönökre, a mely ma a nervus rerum gerendarum, mint szólott akkor egyedül arra, hogy háborút támasztani magános embernek, más országos tartomány ellen nem szabad. A képviselő úr hivatkozott Napóleon midőn ez Angolországtól azt kívánta, hogy esetére, változtassa meg a törvényt. Ez az eset nem egészen idevágó. Angliának voltak és vannak törvényei, melyek intézkednek az iránt, hogy a szomszéd tartományok ellen koholt bűnök megbüntetessenek. Nem büntettetik ugyan egy franczia, ki Francziaország ellen követ el bűnt Angolországban, hanem kiadatik az illető állam kivonatára, melynek alattvalója, így az Orsini összeesküvés esetében bizonyos Dr. Bernhard kiadatása kivántatott. Angolország nem tagadta meg a kiadatást, hanem mivel a közte és Francziaország közt létező kiadatási szerződés szerint, ha valakinek kiadatása kívántatik, akkor ezen egyén Angolországban egy jury elé állíttatik, és ha ez őt bűnösnek találja, úgy nem az angol törvény fogja őt büntetni, hanem kiadatik Francziaországnak. Így történt, hogy Dr. Bernhard az angol jury elébe állíttatván, ott felette ítéletileg kimondatott, hogy nem bűnös. Angolország tehát nem adta ki és az angol kormány tehetetlen volt arra, hogy egy törvény ellenében kiadja Dr. Bernhardot. Polit Mihály: (közbeszól) Az gyilkos volt! Simonyi Ernő: Gyilkos vagy nem gyilkos, az tökéletesen mindegy, aki embert öl politikai vagy más tekintetből, az egyformán gyilkos. (Helyeslés.) Ekkor a franczia kormány azt kívánta, hogy Angolország változtassa meg törvényeit az ő kedvéért, mert neki ez nem eléggé convenicus s ezt Angolország visszautasította. Hivatkozik képviselő úr Hefter mondatára és könyvére, annak bebizonyítására, hogy az egyeseknek szabad toborzani. Hefter nem azt mondja, hogy egyeseknek szabad kölcsönökre gyűjtéseket tenni, hogy egyeseknek szabad ujonczokat gyűjteni, hanem hogy egyesek kikerülve a rendőrség figyelmét, (Polit Mihály ellent mond) — ez ugyan nincs bene szóról szóra, de az az értelme a dolognak —• a háborúban részt vesznek, ezért az országot magát felelőssé tenni nem lehet. Nem lehet azt mondani, hogy azért, mert egyik vagy másik átment egyik vagy másik hadviselő félhez, hogy ezért az ország megszegte a neutralitást! Da itten nem is arról volt szó, hogy Miletics Szvetozár képviselő kívánt volna Szerbiába vagy Törökországba átmenni. Ha azt kérdezte volna a képviselő úr, hogy mi közünk ahoz, hogyha magát Miletics képviselő úr, a törökök által agyonlövetni akarja, akkor tökéíesen igaza lehetett volna. (Derültség) de itten nem erről van a szó. Miletics nem akarja magát agyonlövetni (Derültség!) Miletics úr, ha igaz, ami ellene felhozatik, mert én azt nem állítom, de ha igaz, hogy ő másokat akart ezen kellemetlenségbe hozni (Általános derültség) akkor ez nagy különbséget tesz. (Helyeslés.) Azután engedje meg nekem a tisztelt képviselő úr, de én az ő neutralitási theoriáját sem oszthatom, daczára a külföldi tudósokra való hivatkozásainak. Azt mondja a t. képv. ur, hogy neutrális lamnak, mint olyannak, nem szabad támogatni álaz egyik vagy másik hadakozó felett, de oly tilalom, hogy magán félnek ne legyen szabad, az a világon nem létezik sehol. Már ha az egész világon nem létezik is, ezen §-ban illetőleg törvényczikkben, melyet felolvastam egyenesen létezik, vakmerő cselekménye által az ország hogy egyesek háborúba ne kevertessék. (Helyeslés) (Polyt Mihály Ez a törvény Bocskay korában hozatott.) közbeszól: Engedelmet kérek a képv.ártól, ha egy vagy más törvény Bocskay korában hozatott is, ez azért a törvénynek erejét nem invalidálja. (Helyeslés.) (Polyt Mihály közbeszól, mert Magyarország maga szegte meg a törvényt! Felkiáltások: Ne tessék közbeszólni!) Simonyi Ernő: Nem tesz semmit, legalább tisztáztatnak az eszmék. (Derültség.) Azt monda a képv.ár, hogy nem tudja, mi köze van ahhoz a miniszterelnök úrnak, ha valaki a török által akarja magát agyonlövetni. Ha