Egyetértés, 1876. október (10. évfolyam, 236-261. szám)

1876-10-20 / 252. szám

X. évfolyam, Budapest. Előfizetési díj: Vidékre postán vagy helyben házhoz hordva . Egy évre..............................................20.— Félévre................................................10.— Negyedévre................................................5.— Egy hóra......................................91.80 Egy szám 8 krajczár. Hirdetési dij : 9 hasábos petitsor egy­szeri hirdetése 12 kr., többször 10 kr. B­é­l­y­e­g­d­i­j minden hirdetésért kü­lön 30 kr. 252 szám. Nyilttér: öt hasábos sor 30 krajczár.EGYETÉRTÉS POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Vagy-vagy. A bankkérdésben követelt újabb enged­ményeket már ismerteti lapunk. Megmondtuk ez üg­gyel kapcsolatban, hogy a magyar kor­mány, mely minden lényeges jogot és fontos érdeket az osztrák nemzeti bank kiváltságos gyámsága alá helyezett, nem fog visszariadni ez újabb követeléstől sem, a­mely csupa r­á­­a­d­á­s természetével bír. A 80 milliós bankadósság körül tett en­gedmény után, mely által magát a jogi alapot tette a kormány peres tárg­gyá, valóban nem igen sok veszteni való marad. Ha egyszer a Tiszakabinet megadta a lehetőséget arra, hogy a nemzetközi bíróság szerencsétlen eszméjével az ország roskadozó vállaira 25 milliónyi újabb teher háríttassék, s ezzel az osztrák nemzeti bank szabadalma a szándékolt tíz évi időtartamon túl beláthatlan időkre nyerjen kiváltságot pénzügyi és gazdasági helyzetünk kizsákmányolására: valóban nem sok serupu­­lust kell legyőznie lelkiismeretlen kormányza­tunknak, hogy még a jegykibocsátás 30 szá­zalékán belül is szabad kezet engedjen pénz és hitelpiac­unk teljes függőségben tartására. Ennek az átkozott kezű kormánynak mű­ködése a bankkérdés megoldásában, a­mint ne­vezni szokták a capitulatiót auf Gnade és Ungnade, három megdöbbentő mozzanatot mu­tat eddigelé. Első, hogy a független nemzeti bankról lemondott és nyomorunk legfőbb előmozdítóját ruházta fel tíz évre a szabadalom­levéllel, —• vagyis csinált közös bankot ama régi mód szerint, melynél Bécs a vámszedő s mi a gyar­matosok ; a második, hogy a 80 milliós adósság ügyében tett engedmén­nyel tíz év helyett bi­zonytalan időre köté le a megítélendő adóssági rész fejében Magyarországot; a harmadik, hogy a legújabb követeléssel még az „önálló fiókbank“ képtelensége is meg van támadva, mert a budapesti „osztály“ azon­nal színét is elveszti a magyar hiteligények ki­elégítésére szánt jellegéből, mihelyt a bécsi központon időről időre állapítják meg a har­­mincz százalékon belül, hány fillért jutassanak alamizsna gyanánt a magyarországi bank­per­selybe. Ez egyetlen és utolsó pont által örök re­megésben és örök szolgaságban tarthatják Ma­gyarországot, melynek szatócskereskedelme és koldusipara úgyis elveszti még a moc­czanás függetlenségét is e pénzhatalom ellenében. Méltán feltámad hazánk ily szemmel lát­ható megrontási szándékaival szemközt a kér­dés, mivel indokolják osztrák részről az új kö­vetelést és mivel mentegeti majd a magyar kormány az e fölött történő alkudozást. Mind­két kérdésre, ha bár a dolog élének némi bur­kolásával, ad feleletet a Tisza-kabinet német nyelvű félhivatalos kőnyomatú lapja a „Pester Corr.“ írván, a mint jó: „A Reichsrathnak közvetlenül beállandó meg­nyitásával szemben, szükségét érzik lehetőleg mind­azt megszüntetni, a mi az uj kiegyezés elfo­gadását gátolja. Immár minden pontra nézve biztosnak tartja a kormány az eredményt, csak a bankkérdésre vonatkozólag nem és pedig e tekin­tetben azon ok tekintetik a legjelentékenyebbnek, hogy Ausztria számára az új bank­szabályzat sze­rint fordítandó 70% a jegykibocsátásból nem ele­gendő . Magyarország ellenben a részére föntartott 30% ot tettleg nem szükségli. E tekintetben tehát azt ajánlja az osztrák kormány, hogy a magyar bank a szükség mérve szerint az általa nem szüksé­gelt részt jegykészletéből engedje által, azonban csak kölcsönképen és mindenkor csak ad hoc, és pe­dig oly módon, hogy az illető mindenkori egyez­mény a magyar bank javára irattassék és az ezen bankjegyek használatából eredő jövedelmek után esedékes adó Magyarország számára fizettessék.“ E sorokból tehát az tűnik ki aggasztó ve­szedelmünkre, hogy az osztrák kormány el akar hárítani mindent, a­mi legtávolabbról is akadá­lyozhatná a legtúlzóbb osztrák fosztogatókat a kiegyezés megszavazásában. Röviden és vellősen e pontnak értelme az, hogy az osztrák kormány raffinist taktikája az osztrák közvélemény ha­tártalan követeléseivel fedezi hátát és a napról­­napra élénkebb tervszerű izgatásokra hivat­kozva, csikarja ki még az utolsó rongyot is, melyet a magyar kormánynál az első alkudozá­sok eredménye gyanánt, a szégyen elraktására meghagyott. Kitűnik továbbá e félhivatalos közlemény­ből az, hogy a magyar kormányt még e ron­gyok elvételének kísérlete sem képes kizökken­teni himező-hámozó állásából, miután a fél­­hivatalos lapnak nincs erélyes szava a vissza­utasításra, ellenkezőleg jámbor önmegadással fejtegeti, hogy „Magyarország a részére fen­­tartott 30 százalékot tettleg nem szükségli.“ Ép ilyen nyakatekert okoskodások és enged­ményleplező nyilatkozatok előzték meg az ed­digi alkudozásokat, melyeknek nem volt egyéb eredménye, minthogy a „nagy tacticus“ meg­hátrált a legcsúfosabban. Az ég szerelmére mit gondolnak ez urak ott fenn a hatalom polczán ? Azt hiszik untig eleget tettek a nemzetért, midőn a legelvete­mültebb fogások segélyével, melyet a hülyeség és aljasság „honment taktikának“ hívogatott, oda férkőztek a gyeplőhöz. Semmi sem szent többé előttök és mindent elveszteni kívánnak. Nem tartanak-e attól, hogy ily politika okvet­lenül gyanút kelt a bankkal alkudozóknak vagy megvesztegethetlensége, vagy józan esze iránt. Mert szó ide, szó oda, ha Széll Kálmán, kit tárczája által a szerzőség joga tesz felelőssé a bankkérdésben, e pontnál is enged, úgy nyíl­tan kimondjuk: vagy becsületességében, vagy eszében kell kételkednünk, s ily miniszterek számára Angliában csak két ajtó van nyitva: a Toweré vagy Bedlamé. A közvélemény mind lázasabb izgalomba jő az események miatt, melyek többé kételkedni sem engednek a háború kitörése fölött. Európának nyu­galma az utolsó kártyákra van föltéve, azt vallja és érzi mindaz, ki figyelmére méltatta a legújabb na­pok eseményeit. A válságot befejező katastrópha közel voltát egész tömege a legkomorabb híreknek jelenti be. Sima udvariassággal és diplomátiai zár­kózottsággal jelentkeznek ugyan a rettegő Európa előtt, de az tagadhatlan, hogy számolnunk kell kö­vetkezményeivel, melyek az egész ó­világot a vas és tűz borzadalmaival fenyegetik. Ha a legutolsó hí­rek után mérlegeljük a veszély nagyságát és terje­delmét, akkor oly óriás európai háború készül a tél zordságát örök emlékűvé tenni, a minőhöz hasonlót még I. Napóleon világhódító hadjáratai sem mu­tattak. Ma már úgy látszik csak a számadásokat ren­dezik s a fölött foly főképen a játék, ki hova csat­lakozzék, kit mivel nyerjenek meg a hatalmak közül. A német kormány eddigi burkoltsága sokban nehezítette a helyzet tisztulását, de végre megtör­tént ennek részéről is a döntő lökés: Bismark vis­­­szautasította a hat hónapi fegyverszünetet, s ezzel színt vallott. A­mit aggódva sejtettek, s a­mi legin­kább nehezítette az európai hatalmak működését Oroszország ellen, Németországot csakugyan erős kötés pontozatai fűzik a szláv politikához, és Olasz­ország, melynek még sok nyerni valója van, követi a reá már szerencsét hozó porosz sast. Hát Ausztria mit csinál ? Az most tűnődik azon eszmén, mel­lyel ismét hátramaradni akar. A Magyarország által gyűlölt katonai és reaktioná­­rius befolyások felvont vitorlakötelei között ugrán­dozik Andrássy, s ezen habozás végleg megbénítja nemcsak a monarchiát, hanem az ily politika iránt bizalmatlanná vált Angliát. A lázas hangulat fokozására nagyban hozzá­járultak a budapesti tanácskozások a királ­lyal, melyeknek döntő jellegét senkinek sincs kedve két­ségbe vonni. Mindazáltal bármily fontos dolgokat végeznek is Budán, az Andrássy visszavonulásáról Bécsben és Párisban terjesztett hír kacsa volt két okból; először, mert a döntés meg nem történt; má­sodszor, mert ha mégis történt volna, találnak mó­dozatot, hogy Andrássy úr kétségeit eloszlassák és lelkiismeretét megnyugtassák. Legvalószinübb a hir, hogy engedik előbb be­­leugrani Oroszországot, s aztán mennek ők is utána, amaz lefoglalja Bulgáriát, ezek megszerzik Bosz­niát, s aztán kaczagnak egyet a közel összekapás fejében. De hát persze ők még most csak tanácskoz­nak, mikor más készen van, s így lehet, hogy a szélkakas politika, mely annyira jellemzi Bécset, holnapra fordulhat, csak az nem fordulhat többé, mert bizonyos, hogy Oroszország az angol hat heti fegyverszünetet ultimatum alakjában terjeszti elő Konstantinápolyban. S ezzel a czári békegalamb kányává vedlik, az akna felrobban és Európa mivelődése szemben fogja találni a szláv barbarismust. A kozák uralom ma fenyegetőbb, mint volt valaha. Mazuranics bán, ki a tegnapi minisztertanács­ban részt vett és ma Széli pénzügyminiszterrel hos­­­szabb ideig értekezett, még néhány napig itt fog időzni és azon okmányokat, melyeket a horvát or­szággyűlés pénzügyi bizottsága kívánt, el fogja vinni, melyekből a bizottság is meggyőződhetik, hogy a horvát kormány milyen helyes költség előirány­zatot állított össze. A kormány körében, így szól egy hír, bizott­ságok működnek megállapítani azon módozatokat, a­melyek szerint az irodai szükségleteket hazai ipa­rosoktól szerezzék be. Rájöhettek volna ugyan­ e gondolatra előbb is, de jobb későn, mint soha. Csak­hogy ez a késői tanácskozás sem egyéb, mint a leg­­ezudarabb porhintés a közönség szemébe. Mi volna egyéb, midőn ismert dolog, hogy a törvényszékek irodai szükségleteinek szállítását azon Légrády testvérek kapták meg különös kegy és rendkívüli ju­talom fejében, a­kiknek érdekében oly botrányos visszaélésre vetemedett kormányunk a nyomtatvá­nyok árfelemelése körül. Annak idejében több mint száz kereskedő és iparos szólalt fel a Légrády testvéreknek kiadott szállítás ellen. Ki volt mutatva, hogy e kincstárkáro­­sító-üzlet a magyar gyönge, szegény irodaszer-ipart a legerősebben sújtja, mert a Légrády et Comp, a leg­selejtesebb külföldi árukat tolják az irodákra. És csakugyan e gyalázatos szerződés, mely első eszköz volt az „Ellenőr“ kiadóinak és társtulajdonosainak, a solid üzletemberek és pártolásra váró magyar ipar kijátszásával való subventionálására, azon szomorú viszonyt teremtő, hogy az úgyis csak tengődő és nagyrészt beszüntetett papírmalmainkat és a bel­földi szerek szállításával foglalkozó vidéki kereske­dőket a szédelgő czég rovására, elnyomta. Annak megismertetésére, minő alapokon zsák­mányolják ki a kormány e kiváló kegyeltjei a vi­szonyt, mely­eket Tisza Kálmán meghitt lapja ré­vén a becsületes verseny és solid szerződési ponto­­zatok mellőzésével a szállítások föltétlen urává te­szi : legbiztosabb adatokat szolgáltatnak a bírósá­gok felszólalásai. Nincs bíróság, mely a legnagyobb elkeseredéssel ne szólna a Légrádyak által szá­mukra küldött czikkek kritikán alól való rosszasága miatt. Történt is több ízben panasz mind a papírnak szerződésellenes hiányai és gyakori hasznavehetet­lensége, mind pedig a spanyolviasz és írószerek oly mérvű selejtessége miatt, hogy a rendszeresített mennyiség kétszerese sem eség a szokott használati czélra és időre. Lehetetlen, hogy ily visszaélések fel ne nyit­nák az ép most tanácskozó pénzügyi bizottság sze­meit és figyelmen kívül hagyná e botrányos ügyek komoly szellőztetését. Mert mégis csak túlmegy minden képzelhető határon az államvagyon fecsér­­lésének oly foka, minők a Kégle és Légrády-féle üz­letekből e szerencsétlen országra háramlanak. Péntek, 1876. október 20. Szerkesztői iroda: Budapest IV. megyeháztér 9. sz. hová a lap szellemi részét illető minden közlemény küldendő. — A küldemények csak bérmentesen fogadtatnak el. Kéziratok csak rendkívüli esetben kül­detnek vissza. Kiadó-hivatal: ‘Budapest IV. megyehi­tér 9. sz. Wodianer F. nyomdájában. A pénzügyi bizottságból. — Október 19. — A bizottság mai ülésében tárgyalás alá került a közoktatási minisztérium költségvetése. Elő­irányzat : 4.022,000 frt. Kautz előadó fölemlíti, hogy e költségvetés lényegileg, az előbbiek keretében mozog, a különb­séget csak egyes tanintézetek természetszerű fejlő­dése tesz, mi némi új kiadásokat tett szükségessé; daczára ennek a költségvetés 26,000 frttal kevesebb mint a­mennyi múlt évben is az államkincstárt ter­helte. Ennél nagyobb törléseket nézete szerint tenni alig lehet. H­e 1­f­y a minduntalan való hivatkozást a ki­­lenczes bizottságra nem helyesli. Horváth L. megjegyzi, hogy ezt épen az ellenzék tagjai teszik, valahányszor az előirányzat a kilenczes bizottság által felállított összeget megha­ladja. S­i­m­o­n­y­i Ernő a kilenczes bizottság terve szerint kellett volna eljárni, hogy 1867-re megszü­­jék a deficit. Széll Kálmán pénzügyminiszter erre azt válaszolta, hogy a jövő évi előirányzat a mostaninál még kedvezőbbé is vált volna, ha teljesülnek vala azon kiindulási pontok, melyek annak idején a ki­lenczes bizottságnak irányul szolgáltak ; ez­ azonban nem történt s igy a deficzit nem lett elenyésztet­­hető. Annyit azonban a jelen előirányzatból min­denki láthat, hogy a lehetségig megtörténtek a meg­takarítások, a költségvetés átalában reálisabbá vált s a mérleg jelentékenyen kedvezőbbé lett. Ezzel az átalános tárgyalás befejeztetett. A részletes tárgyalás megkezdetvén Kautz Gyula előadó megjegyzi, hogy a központi igaz­gatásnál az előirányzat kisebb összeget mutat fel a jutalmak és segélyezések csekélyebb összegben felvétele s a számtisztek létszámának apasztása kö­vetkeztében. Wahrmann Mór a központban rendsze­resen alkalmazott építészeti felügyelő iránt intéz kérdést. Trefort miniszter előadja, hogy igenis az alapítványi javadalomból fizetett építészeti felügyelő van alkalmazva a minisztériumnál. Eleinte a közle­kedési minisztérium utján történtek az építkezések és javítások, ez azonban sok késlekedéssel és több­ször kárral járván, a minisztertanács határozata nyomán egy Ezen állomás építészeti felügyelő alkalmaztatott. — azonban nincs rendszeresítve, csak ideiglenes, s különösen az alapítványokra nézve igen előnyös. W­ahrmann Mór az építés­szel kötött,szer­ződés bemutatását kívánja, mihez P­u­l­s­z­k­y Ágost is csatlakozik. A miniszter ígéri, hogy bemutatja a szer­ződést. Lukács Béla kívánja, hogy az alapítványok a költségvetésbe felvétessenek azon kikötéssel, hogy felekezeti jellegük érintetlen maradjon. Trefort miniszter azon megjegyzésére, hogy ez nem­sokára úgy is a ház elé kerül s ezt itt nem véli tárgyalandónak,­­ a bizottság az indít­ványt mellőzi. H­e­l­f­y Ignácz az osztálytanácsosok számát igen nagynak tartja s kettővel apasztandónak véli. A bizottság a min­iszter felszólalása után, ki ebben az ügykezelés megakasztását látná , Kautz tá­mogató felszólalása után az indítványt nem fo­gadja el. Hosszabb vitát keltett Simonyi Ernőnek azon felszólalása, hogy a személyes és dologi kiadá­sok közt kért virement megtagadtassék. Trefort min. előadja, hogy jelentékenyen összeszoritott költségveté­svel a virement nélkül nem képes kijönni. Csengery a külön nemű dolgok közt adandó virement-nak nem barátja s kimondatni kívánná, hogy ez, ilynemű kiadások közt kerül­­tessék. Ehez többen hasonló értelemben nyilatkozván Trefort miniszter belenyugszik, hogy csak a sze­mélyi és dologi kiadások közt külön-külön adassék virement. Az elnök ily értelemben mondja ki a hatá­­tározatot. A tanulmányi ügyek igazgatására felvett elő­irányzat észrevétel nélkül meghagyatik. A budapesti egyetemnél Trefort mind a tanárok nagy számát azzal indokolja, hogy a folyton szaporodó hallgatók paralell tanítása vált szüksé­gessé. Kautz előadó azt hiszi, hogy ha pénzügyi helyzetünk megengedné a bölcsészeti kar legalább is egy két tanszékkel volna szaporítandó. Trefort miniszter megjegyzi, hogy alkal­mas tanerők hiányában habár szükséges, tanszékek felállítását el kell halasztani. Zsedényi a homeopathiai tanszéket ok nél­külinek tartja, mert nincs hallgatója. Helfy nem szeretné a felsőbb oktatást a népnevelés rovására emelni. Súlyt fektet oly nyel­vészeti tanításra, mely által a magyar consulok ne­velése segíttetnék elő. Trefort mint a felső és alsó oktatást para­lell kívánja fejleszteni. Helfy óhajtását csakis pénzügyi helyzetünk akadályozza. Csengery nem szeretné azon irányt előse­­gitni, mely a felsőbb okatás rovására akarja a leg­elemibb ismereteket terjeszteni. Ő úgy fogja fel a műveltséget, hogy az felülről lefelé terjedjen s azért az egyetemnek, főleg alkalmas tanerők nevelése ál­tal sok mulasztást kell helyrehoznia. Az egyetem szükségleteit a bizott­­ság, — a dologi kiadásoknál Markuschovszky taná­csos által adott némi felvilágosítás után — meg­szavazza. A k fi . í p­t. » nodal f. ün Arkdpfijde költségei szintén vita nélkül fogadtatnak el. A kolozsvári egyetemnél Hegedűs a román nyelv tanárának magyar­ellenes viseletére hívja fel a miniszter figyelmét. Trefort miniszter ígéri, hogy az ügyet figyelme tárgyává teszi. tet­tA dologi kiadásoknál fölvett 1000 frt többl­­ahrmann és Zsedényi kifogásolják; a miniszter és Pulszky felszólalása után az elő­irányzat meghagyatik. A kolozsvári tanárképezdénél Wahrmann az ösztöndíjasok iránt tesz kérdést. A miniszter és Mészáros tanácsos azon felvilágosítást adják, hogy a vizsgák az ösztöndíjasok nagy részénél jól sikerül. Pulszky Ágost a tanárképesítés szempont­jából tartja szükségesnek, az ösztöndíjak fentartását. Trefort miniszter felhozza, hogy az ösztön­díjak csak oly növendékeknek osztatnak, kik a taná­rok által arra képességük által kijelöltetnek. Az előirányzat különben meghagyatott. A műegyetemnél Hegedűs több kérdést vett föl, melyekre Trefort miniszter előadja, hogy a műegyetemi oktatás hiányosságának fő oka abban rejlett, hogy a reáliskolák eddig nem feleltek meg a várt­ozéknak. Ez indította a minisztériumot a reáliskolák újjászervezésére, melynek sikeréről meg van győződve. Azon tanszakok, melyek az egye­temen valamint a műegyetemen is előadatnak, a két különböző intézetben másnemű előadást igényelnek, s ez fő oka annak, hogy eddig az egynemű tanszékek nem egyesí­tettek. Ezentúl a reáltanodai növen­dékek magasabb képzettséggel lesznek ellátva, mi által a tanárok számának apasztása lehetővé tétetik. Csengery szintén helyesli azon irányt, mely a műegyetemet nem kívánja felső tanintézetté meg­tartani de ebből szakiskolát alkotni. Erre a személyi kiadások megszavaztatnak. A dologi kiadásoknál Kautz a házbért ma­gasnak tartja. Trefort miniszter a téves rendszerben ke­resi a rész­következményeket, mely az állam általi építés helyett bérházakban helyezi el úgy a hivata­lokat, mint más intézeteket. Somsichnak nem volna kifogása az épít­kezés ellen, mert nem ez a baj, de az, hogy egy­szerű épületek helyett palotákat emelnek. Az ügy, mindaddig fölfüggesztetik, míg a házbér iránti szer­ződés meghosszabbítása fog előterjesztetni. A­z országos raj­ztanárképezde és mintarajztanoda tételénél Trefort min. előadja, hogy a tanulmányi alap tőkéjéből alkalmas házat építtetett, melyért több bér nem fizettetik, mint az eddigi rész­helyiségért. Zsedényi ezen eljárás alkotmányosságát vonja kétségbe. Trefort azt tartja, hogy csak saját jogkö­rében cselekedett, különben mindenesetre jelentést fog tenni ez ügyben. Pulszky a füvészkertben hír szerint épí­tendő üveg festészeti műterem iránt tesz kérdést. T­r­e­f­o­r­t mint valónak mondja e tervet, de megjegyzi, hogy ha megtörténhetik, nem az ország költségén fog épülni. Csengery azt hiszi, hogy a tervezett épület voltaképen nem az egyetem telkére való. A házbér iránt a bizottság határozatát függőben tartja a mi­niszter jelentéséig,­­ az előirányzatot azonban meg­szavazza. A nagyszebeni jogakadémia költségé­nek megszavazása után az ülés véget ért. Az ülés folyamában Széli pénzügyminiszter jelentést tesz a bizottságnak, hogy az államszámve­vőszék elnöke költségvetésének részletes kimutatását elkészítteté s azt neki bemutatta. Egyszersmind kéri, hogy e költségvetés tárgyalására a számszék elnöke is meghívassék. A bizottság a kimutatás sokszorosítását és a számszék elnökének meghívását határozta el. Most aztán eső után itt a köpenyeg is. A­mit gyakori interpellációkkal és faggatásokkal sem le­hetett belőle kicsalni választások előtt, hir szerint már ki van dolgozva. Nem állunk jót érte, hogy ez egyhamar tárgyalás alá kerül, alkalmasint el fog húzódni a jövő választásokat követő időkig. Elég szép azonban, hogy legalább a szele és váza meg­van, még pedig a „P. N.“ által főbb elveiben ismer­tetve is. A váz különben így hangzik: A kérvén­nyel megrtámadott, vagy az olyan választások fölött, melyek szabályellenes lefolyását maguk a választási jegyzőkönyvek tanúsítják, a kép­viselőház elnökének megkeresésére, s a képviselőház nevében a kir. curia, mint választott bíróság fog a javaslat szerűt ítélni. Ezen átruházott jogot a kúria biráló bizottsá­gai által gyakorolná, melyeket — számszerint hár­mat — minden év végén, egy e végből egybehívott összülésben titkos szavazással alakitna meg saját biráiból, értesítvén az eredményről a képviselőház elnökét. E bizottság mindenike egy elnökből, 4 rendes és 3 póttagból áll. Elnökök: a semmitőszék s a leg­főbb itélőszék elnökei, s kineveztetésük sorrendje szerint a legfőbb itélőszék tanácselnökei. Úgy a rendes, mint a póttagok egy egész naptári évre választatnak, a kilépettek újra meg­lévén választ­hatók. A bizottságok együttes ültjükben maguk állapítják meg ügyrendjüket, mely — valamint idő­közi módosításai — a képviselőház elnökével köz­lendő, s a hivatalos lapban közzé­teendő lesz. — Határozathozatalra 4 tag jelenléte szükséges. Megsemmisítendő a választás : a) ha bebizo­nyult, hogy a képviselő, vagy közvetlen megbízásá­­ból valaki etetett, itatott, pénzt pénzértéket, jutal­mat vagy hasznot adott vagy ígért azon kijelentett czélból, hogy a választó a megválasztott képviselőre szavazzon, vagy bizonyos egyénre ne szavazzon; — b) ha bebizonyult, hogy azon választók akarata, kik a kérdéses választásban részt venni kívántak, akár valamely el nem háríthatott, s le nem győzhetett rendkívüli akadály, akár a választásnál közreműkö­dött közegek vagy egyesek törvényellenes cselekmé­nye vagy mulasztása miatt, szabadon nem érvénye­sülhetett s ebből folyólag szabatosan megállapítható azon vélelem, hogy a megválasztott képviselő nem nyer többséget, ha a rendkívüli akadály közbe nem jő, ha a törvényellenes cselekmény és mulasztás el nem követtetik, s azon választók is, kik joguk gyakorlásában gátoltattak, szabadon választói szavaz­hatnak ; c) ha bebizony­ult, hogy az 1874: XXXIII. törvényczikkben körülirt alaki szabályok oly mérvű megsértése forog fen, mely miatt a választásnál elért eredmény a valódi többség akarata hű kife­jezésének egyáltalán nem tekinthető. — Vizsgálat akkor rendelendő el, ha mindenre alapos gyanúok forog fenn. A vizsgálatra kiküldött bizottsági tag a vizs­gálatot a választókerületben személyesen teljesíti s eljárásáról naplót vezet. A vizsgálat helyéről s ide­jéről az érdekelt képviselő, a választást védő válasz­tók, illetőleg meghatalmazottjaik s a kérvényezők meghatalmazottjai kézbesítvén­nyel értesitendők. Ha az érdekelt képviselő vagy meghatalmazottja nem jelent meg s a választást védő választók sem jelentkeztek, a vizsgáló azon bizalmi férfiakat hívja meg s hallgassa ki, kik a választásnál a megválasz­tott képviselő részéről közreműködtek. lentett A vizsgálóbizottsági tag a) a felek által beje­tantikon s szakértőkön kívül kihallgatja mind azokat, kiknek kihallgatását a körülmények igénylik; b) nyilatkozatra hívja föl mindazokat, kik a választásba hivatalból folytak be, ha a választás­nál fölmerült szabályellenesség az ő eljárásuknak rovatik föl; c) kihallgatja azokat, kik törvényelle­nes cselekvén­nyel vagy mulasztással alaposan vá­­doltatnak; d) meghitelt tolmácsot használ, ha a ki­hallgatandó egyén anyanyelvét nem érti. A tanuk és szakértők kihallgatásánál — a­mennyiben a je­len törvény másként nem intézkedik — a polg. törv. rendtartás szabályai irányadók. A tanuk s szakér­tők kihallgatása hit alatt történik, melyet — min­dig utólagosan — maga a vizsgáló vesz ki. Ható­sági s állami közegek a kihallgatásnál nem lehet­nek jelen. Az állam közegei, a törvényhatósági s községi tisztviselők és hivatalnokok kötelesek a vizsgáló bi­zottsági tag megkereséseit teljesítni, a választásra vonatkozó okiratokat — ha kívánja, vele közölni és átalában a vizsgálat megejtésénél őt hatáskörük korlátain belül hatályosan támogatni. Kik a vizsgálaton meg nem jelennek, vagy ott tanúskodni nem akarnak, a polg. törv. rend t. 206. §-a értelmében büntetendők. A büntetést a vizs­gáló tag előterjesztése folytán a biráló bizottság szabja ki s annak a törvényhatóság fejéhez intézett megkeresésére az illetékes politikai hatóság köz­­igazgatási uton hajtja be. A tanúskodást, illetőleg a hitletételt jogosan megtagadhatja, esetleg az ellen­fél kifogása folytán tanúskodásra vagy hitre nem bocsátható : a) ki a bizonyítónak fel- vagy lemenő ágbeli rokona, házastársa, vagy másodizig oldal­rokona, vagy első ízben sógora; b) köztisztviselő oly körülményre nézve, mely hivatalos titkot képez, vagy miről a törvény rendelete szerint hivatalos okirat állítandó ki. A vizsgáló tag eljárása befejeztével tüzetes je­lentést tesz a bíráló bizottságnak, mely azt az érde­kelt felek beidézése mellett egy újabb ülésben tár­gyalás alá veszi, s ha szükségét látná, a felek újabb meghallgatásával is, véglegesen határoz, vagy a vizs­gálat kiegészítését rendeli el. A javaslat hátralevő része a vizsgálati költsé­gek megtérítése iránt tartalmaz kevésbé fontos s az eddigi eljárástól, melyet a ház igazd­ó bizottságai követtek, el nem igen térő intézkedéseket. Bíráskodás a képviselő választások felett. Tudvalevő, hogy a választási törvény a meg­támadott választások ügyében a pártos ház helyett a kúriát ruházta fel a bíráskodás jogával. Az 1874-iki jogfosztó törvényben csakis ezen pont volt figyelemre méltó, minthogy intézkedése által elejét vették remélni az országgyűlés tekintélyét roppantul csorbító visszaélések sorának, melyekkel az ural­kodó kormánypárt a legtörvénytelenebb és legbélyeg­zőbb választásokat helybenhagyta, ha egy odaadó mameluk ügye forgott szőnyegen. De bár világosan meghatározta a törvény 89-ik szakasza, hogy „a kérvén­nyel megtámadott választások érvénye felett a kúria ítél“, mégis az épen hatalomra vergődött Tisza-kabinet nem akarta magát megfosztani a gyönyörűségtől, hogy a legtör­­vénytelenebb választásokat is helyben ne hagyja választottai érdekében. Elodázták tehát a kúria bíráskodásának életbe léptetését, s maradt továbbra is a régi állapot, melynél a választásokból kikerült többség ítél életre halálra, a­mint párt érdekeinek legjobban megfelel. Annyira biztos volt már a közvélemény, a többség pártos magatartásáról, hogy csak a legpisz­kosabb üzelmek felháborító eseteiben élt kérvénye­zési jogával, de a fusió semmivel sem volt erkölcsö­sebb a Lónyay-féle régiménél, mert szavazataival a legbotrányosabb választásokat is igazolta. És ezzel kibújt a szeg a zsákból, vagyis ki­tűnt, minő czél kedvéért halasztotta el a fasió kor­mánya azon szabályok megalkotását, a­melyek sze­rint a kúriának eljárni kellett volna a megtámadott választások ügyében. Budapest, okt. 19. Lapunk mai számában „Egy óriási botrány“ czim alatt több budapesti könyvnyomdát ezégnek egy, a miniszterelnökhöz intézett kérvényét közöl­tük. E kérvény folytán s ezzel szemben a Légrády testvérek a mai napon szintén folyamodványt in­téztek a miniszterelnökhöz, melynek közzétételére fölkér­ettünk. A Légrády testvérek kérvényét adjuk alább, az ügyet azonban, mely szóba fog hozatni leg­közelebb a pénzügyi bizottságban is, legkevésbbé, sem tekintjük befejezettnek s a szigorú komoly

Next